Új Szó, 1965. július (18. évfolyam, 180-210.szám)

1965-07-29 / 208. szám, csütörtök

S arTcTy Boyd egy pillanatra ab­bahagyta a liftfülke üvegfa­lának törülgetését és kinyi­totta az ajtót. Rámosolygott a beszái­ló kollégákra. Ismerte őket: a lányok a liitelosztályon dolgoznak, ezek a férfiak a szőnyegosztály tisztviselői. Levitte őket a földszintre. Ott cso­magokkal megrakott asszony szállt be. — Fölmegy? «— Igenis, asszonyom, föl! — vá­laszolta Sandy, s mielőtt becsukta az ajtót, a lányokra kacsintott, akik jól tudták, hogy a földszintről nem is lehet lefelé menni. A ragyogóra fénye­sttett lift egész nap szüntelenül fel-alá járt a Bright-testvé­rek új áruházában. Az áruház három szinten épült, de nemcsak a földszintről, a féleme­leről is közvetlen ki­járat vezetett az ut­cára. A vevők emiatt nehezen igazodtak el. Sandy mindezt sztoikusan viselte. Szerette munkahelyét, rokonszenvezett pár száz kollégájának nagy részével. Mindig barátságosan köszön­tek neki, szemükben cinikus gúny villant, ha a megzavarodott vevők kérdezösködé­sére Sandy égnek emelt tekintettel sóhajtotta: „Föl, asszonyom, csakis föl!" Sandy mulatságosan hosszú, kes­keny, ráncos arca, szerteszét ágas­kodó világos haja már önmagában is megmosolyogtatta a kollégákat, az étkezőben pedig, annál az asztal­nál, amelynél Sandy ült, mindegyre kacagás robbant ki. Sandy Angliából vándorolt ki Ausztráliába, feleségével és két lá­nyával. Megnyitása óta itt dolgozott a Bright-áruházban. Aranysújtásos egyenruhájában hétfőtől péntekig egész nap, szombaton pedig délig vitte le-föl a vásárlókat. Fülkéjét még akkor sem hagyhatta el, amikor a cégtulajdonos karácsony tájt ven­dégül látta az alkalmazottakat, s mindnyájan táncoltak, nevettek, ki­csit be is csíptek, finom vacsorát ettek, amelynek gondosan összeválo­gatott ételeit az emeleti Gyémánt ét­terem szakácsa főzte. A z áruház jól ment, sikeresen zárta a karácsonyi vásárt. Az alkalmazottak is itt szerez­ték be karácsonyi ajándékaikat, tíz százalék engedménnyel, aminek na­gyon örültek, bár néha-néha eszük­be jutott, hogy az utóbbi hetekben csaknem egész fizetésük visszaván­dorolt a Bright-testvérek pénztárá­ba. A munkanap vége felé Sandyt már el-elhagyta jó kedélye, egyre kény­szeredettebben mosolygott a vevők­re s igazította útba őket. Álmában is velük bajlódott. Gyakran álmodta azt, hogy a tisztítótűz kapujában áll, és az égre mutatva ismételgeti: „Föl, asszonyom, föl!" Ojév után sem csökkent még a forgalom. Ilyenkor sokan kapták ki szabadságukat, ' ráértek vásárolni, eljöttek a szép új áruházba, hogy pótolják kiapadt élelmiszertartalé­kaikat, az asszonyok elcipelték fér­jüket, hogy együtt válasszák ki végre a rég kívánt bútort, szőnyeget, vagy új iskolaruhát vegyenek a gye­rekeiknek. A cégnek mégis csakha­mar kampányt kellett indítania a forgalom fenntartására. Egy tisztvi­selő ceruzával a kezében száguldo­zott az osztályokon, áthúzigálta az árcédulákat, s csökkentett árakat írt ki. A vásárlók kíváncsian követ­ték, nézegették, mit kaphatnak meg olcsóbban. Hitelbe is vehettek min­dent. „Örüljön most — fizessen ké­sőbb!" Ám minden igyekezet ellenére is mindinkább csökkent a forgalom, Sandy már megszokta, hogy szom­batonként kisírt szemű lányokat visz le a liften: az irodából jöttek, ahol egyheti fizetéssel elszámolták őket. Sandy tudta, hogy a főnökség ezt előnyösebbnek tartja, mert feltéte­lezi, hogy az elkeseredett alkalma­zott a felmondási idő alatt többet lop, mint amennyit ledolgozik. M egjött április, a „mosoly hő­napja". Reggelenként az al­kalmazottakat a cég belső rá­dióstúdiója a gladiátor-indulóval és „keep smiling" jelszóval biztatta jó­kedvre. A hitelosztályon azonban felszólító leveleket fogalmaztak. Szabadságra nem jó menni Sandy nyugtatta kollégáit: — Már hány éve s hány helyen látom ugyaneztl Tavasszal mindig rosszab­bul megy a bolt, de aztán megint helyrejön. Majd meglátjátok, itt is úgy lesz. — Már aki itt lesz, meglátja... — jegyezte meg az edényosztály egyik elárusítója. Az étkező zajos hellyé vált. Az al­kalmazottak hosszasan panaszolták, dühösen hánytorgatták a rossz fize­téseket, az igazságtalan elbocsátáso­kat. Felháborodva emlegették,' hogy a bútorosztály elárusítóival már iro­dai munkát is végeztetnek, csak­hogy megtakarítsák egy kistisztviselő fizetését. Májusban a cégvezető helyettese felszólította az alkalmazottakat, hogy a szokásos szabadságon kívül min­denki vegyen ki egyheti fizetésnél­küli szabadságot is. Azt mondta, hogy a főnökség így látja jónak, hogy elkerülhesse a további felmon­dásokat, pedig csak azért tette, hogy ne izgassa tovább a kedélyeket. A cégvezető ez alkalommal nagy be­szédet vágott ki: hangsúlyozta, hogy e nagyszerű áruházban nagyszerű ki­szolgálást kell biztosítani, s ennek alapelve: mindig a vevőnek van igaza. Sandy is kikapta a szabadságát. Miután feleségével és lányaival meg­hájiyta-vetette a dolgot, egy kis uta­zásra határozták el magukat. Ügy gondolták, Sandynak jó a munkahe­lye, van némi spórolt pénzük, miért ne néznének körül ebben az új ha­. zában, a földi mennyországnak neve­zett Ausztráliában. Sandy minél messzebbre akart kerülni a lifttől, ahol mint egy papagájnak egyfoly­tában mondania kell: „föl, asszo nyom, le, asszonyom". A cég, politikájához híven, a sza­badságon levők munkájára nem vett fel kisegítőket. Így Sandy helyére ís az egyik takarító, Bert jackson ke­rült. Bert, hogy megfelelő külsővel jelenjék meg a vevők előtt, új öl­tönyt vett saját pénzéből, fényesre takarította cipőjét, és buzgón neki­látott új munkájának. Hajlongott a vevők elütt, udvarias magyarázatok­kal szolgált, segített a csomagokkal, gyerekkel bajlódó asszonyoknak, na­gyokat köszönt a főnököknek, s tré­fálkozott az áruházi detektívekkel. Mindenki meg volt vele elégedve, ki­véve a kollégákat, akiknek nem tet­szett a hízelgő túlbuzgalom, amely­lyel Bert a jó öreg Sandy munkáját ellátta. A szabadság leteltével Sandyt mégis visszavette a cég, s Bert me­gint takarító lett. Sandy tömérdek fényképet mutatott, mesélte, milyen csodás hetet töltöttek a tengerpar­ton — igaz, ráment a spórolt pénze, de megérte. Most aztán bele kell feküdni a munkába, újra spórolni valamit. P ár napig nagyon kedves volt a vevőkhöz, még a legutála­tosabbakhoz is, de hét végé­re már nyomát sem érezte a pihe­nésnek, tekintete szenvedővé vált... A cégvezető helyettese tudomást szerzett arról, hogy Sandy néha idegeskedik a vevőkkel, távolról sem olyan szolgálatkész, mint Bert. Szólt a takarítóbrigád vezetőjének: „Meg­állapítottuk, hogy el tudták végezni a munkájukat Jackson nélkül is, egy emberük felesleges..." Aztán a következő héten az áru­házi detektívek gyakran szálltak be a liftbe. Sandy azt hitte, valami nagyobb lopást nyomoznak, s úgy hozzászokott utazgatásaikhoz, hogy már nem is törődött velük. Egyikük akkor ls ott volt, amikor Sandy in gerülten válaszolt egy kövér matró­nának, aki sehogy se bírta megérte­ni, hol található a Gyémánt-étterem. És Sandyt utolérte végzete: felmond tak neki. Vele még ledolgoztatták az egyheti felmondási időt is, hiszen a liftből nincs mit ellopnia. Kollégái nagyon sajnálták, mert tudták, hogy idősebb embernek ne­héz más munkát találnia, s ráadásul a szabadság elvitte egész tartalékát. Gyakran dünnyögték oda egymásnak: szabadságra nem jó menni, mert a „fizetés nélküli szabadság"-ról vaj­mi kevesen kerültek vissza a cég­hez. S ősz felé, amikor megélénkült a forgalom, a cég új alkalmazotta­kat vett fel, és osztályain egyre több idegen arcot lehetett látni. Megjött a tél, s a cég ismét estélyt rendezett az alkalmazottak számára. Kitűnő zenekar játszott, remek va­csorát szolgáltak fel, az elegáns fia­tal osztályfőnökök udvarolgattak tit­kárnőiknek, sőt maga az igazgató is táncra kért egy bájos szőke eláru­sítónőt, majd nagy beszédet tartott. Csak egy kis csoport nem vett részt a mulatozásban, a tapasztaltak, akik kihúzták az évet a cégnél. „Együnk­ígyunk — mondogatták egymásnak — mert ebben az évben mi esszük meg a spórolt pénzünket — s ezzel ma­radunk ... B ert pedig nap mint nap vitte le-föl a liftet, leültette a höl­gyeket, csitítgatta a bömbölő gyermekeket, segített a csomagok­kal küszködő apáknak. Egy ízben a földszinten a zsúfolt s már-már induló liftbe • egy asz­szony furakodott be s azt követel­te Berttől, hogy vigye le. Bert arca rákvörössé vált, s mint szegény San­dy szokta, égnek emelte tekintetét: — Asszonyom, a földszintről nem lehet lemenni. Fölmegyünk asszo­nyom, föl, a félemeletre, ahol a női fehérnemű-, a férfi- és gyermekru ha-, a játékosztály és a kávéház ta lálható. Még feljebb, az emeleten szöveteket, bútort, szőnyegeket vásá­rolhat ... — Ó — mondta az asszony —, én az önkiszolgálót keresem... — Az pedig éppen ott van, ahon­nan jött — válaszolta Bert, s kinyi­totta az ajtót. A tömeg magával so­dorta az asszonyt. Este zárás előtt, a földszinten is­mét sokan megrohanták a liftet, akiknek az utolsó percekben még sürgős vásárolnivalójuk akadt. Be­szállt megint az az asszony is, aki az önkiszolgálót kereste. — Kérem... — szólalt meg. — A lift fölmegy — közölte Bert elkeseredetten. i— De... — Fölmegy! Le nem mehet! — för­medt rá Bert magából kikelve. A lift egyik sarkában szoron­gott a cégvezető helyettese is. Pár perc múlva kiadta az utasítást: — Bert Jacksont szabad­ságra küldjük. S7ÁNTŰ IRÉN fordítása o 3 SS C3 eu 2 O H CC l< a. Vendégségben Budapesten NEM TUDOM, más miként van ve- évvel ezelőtt, a sematizmus idején le, én ahányszor arra járok, mindig elítélték ugyan, de most például a újból felfedezem Budapestet. Minden Madách Színház komolyan foglalko­alkalommal találkozom ott valamivel, zik azzal a gondolattal, hogy a jü­ami addig elkerülte figyelmemet, rá- vő évadban bemutatja Jókai eredeti csodálkozom magától értetődő dol- színművét, a „Bolondok grófját". Én gokra, és kissé egzotikusnak tűnő magam is remélem, hogy idővel be­lény számomra a pesti ember is, le- mutatják a többi eredeti jókai mű­gyen bár évtizedek óta barátom. vet is, például a Miltont. Fölényessége, magabiztossága, a |ff' v:' világ eseményeivel szembeni határo zott állásfoglalás? olyan érzést vált ki belőlem, mint a trapézon hintázó artista mutatványa. Csodálom, de kissé féltem is. Saját hú­sába vágó humo­ráért felnézek rá, életrevalóságát irigylem, bár néha meg sem értem ... A Körúton tom­pított fény fogad, mert mint olyan gvakran, most is túrják, fúrják a város egyik legfor- | galmasabb útvona­lát. Ez pedig csak­is a taxisofőrök­nek kedvez, mert félórás kitérőkkel mellékutcákon szállíthatják uta­saikat a pálvaud- ^Je: Takács Marika és Horváth Gyula. A Szerencsés utazás című nyárt műsor két szerep­varhoz egészen közel fekvő utcák­ba is. így adódik alkalom észrevenni a régi házakon a háború okozta seb­helyeket, korlát nélküli erkélyeket, emberfejnagyságú belövések nyomait, (MTI felv.j Később megtudtam, hogy a közeli napokban a lengyel falujáró-szinház igazgatóját i várják csereakció meg­beszélésére. Jártak már ebben az leszaggatott vállú Herkuleseket és al- ügyben Jugoszláviában, a Kárpátal­konyat után a sárgásfényű, régimó- ján, és szívesen felvennének hason­di utcai világítást. ló kapcsolatokat a komáromi Ma­, .. . gyar Területi Színházzal is. FOLYIK, egyre szorgalmasabban fo- A XELE VJziô konkurrenciája elle­lyik a tatarozás Budapesten, de néľe poziti v eredményekkel zárták azért még sok rendbe hozni való az évi mérleget. Szereplésük a TV­akad az idők viharától erősen meg- ben arra ösztökélte őket, hogy minél tépázott magyar fővárosban. Aki ott színvonalasabb előadásokat tartsa­él, észre sem veszi, és ha felhívják na k­rá a figyelmet, csak legyint. — Majd Másnap alkalmunk nyílt a TV—• rendbe hozzuk. Mindent rendbe ho- !­e s stúdiójában végignézni a „Sze­rencsés utazás" című nyári műsor részletpróbáit. A teljes programot augusztus 8-án közvetítik abból az alkalomból, hogy a Lotto nyere­zunk idővel... Az odalátogató idegennek az a be­nyomása egyébként, hogy ez a vá­ros „kinőtte" saját magát. Ezért ményhúzásán két tengeri utat sor­szükséges folyton az utcákat széle- sóinak ki. Az egyik Konstantától sltení,, alagutakat fúrni, árkádokat Fiúméig a másik Athéntől Velencéig faragni, aluljárókat építeni, s ezért ta rt; M éS nem lehet tuda i' kik les z" keletkezik a délutárí öt és hat kn- " e k , a szerencsés utasok, de a te­, „ ... levlzio musorszerkesztői mindenesetre zött „csúcsforgalom ^ejen egyre ká l. pótolnl klv ánják ezzel a műsor­több forgalmi „dugó a tereken, út- számmal m i„dazokat, akik az útról kereszteződéseknél. És ezért kellett lemaradnak. A műsorban - mely lebontani a Nemzeti Színházat is, a Lehel Judit szakértelmét dicséri — pestiek legnagyobb svimorűságára. neves magyar művészek szerepelnek. Bár a legszomorúbb eb.yen a bánat- A rendező Fellegi Tamás. A keretjá­ban mégis az, hogy a régi épület tékot Ungvári Tamás írta. nem is hiányzik onnan, ahol olyan sokáig helyet foglalt. Aki nem tudja, hogy ott volt, nem is hiányolja, aki pedig hiányolja, az megtalálja a Nagymező utcában a régi Royal Or­feum épületében. TANÚJA voltam egy jelenetnek, amikor a hajó éppen „megérkezik" Jugoszláviába. A kormánynál kapitá­nyi rangban Takács Marika, a TV népszerű és csinos bemondónőjs rendelkezik, Horváth Gyula, mint MIKÖZBEN a kőszínházak bezárják idegenvezető mutatkozik be. Az uta­kapuikat, új bemutatóra készülődik sokat a „kikötőben" Bogdán Dimit­Kulich Gyula-téri székházában a fa- rejevics Nová Sad-i zenekara vidám lujáró Déryné Színház. Sikerült be- zeneszámmal üdvözli. Azután Takács jutni G. B. Shaw „Warrenné mes- „kapitány" bejelenti: — Irány Szi­tersége" című színművének nyilvá- cílial — és a hajó „elindul". Lega­nos főpróbájára. A darabot újszerű lább is képzeletünkben. Teljes gőz­felfogásban a tehetséges Petrik Jó- Zel „halad", miközben Horváth Tiva­zsef rendezte. Az együttes, címsze- dar előadja a — Csempész balladát. repben a Jászai-díjas Czéh Gittával, Még megvárjuk, amíg a „kikötő" mindent elkövet, hogy a darabot si- rendőre leigazoltatja az újabb fel­kerre vigve. A budapesti közönség szállókat (az utasok jeles magyar nem fukarkodott elismerésével, pantomimmüvészek) ... azután irányt A szünetben alkalmunk volt elbe- veszünk a Városligetbe, mert kisü­szélgetni Kertész főrendezővel a tött a nap, és ez majdnem olyan színház munkájáról és jövő tervel- szenzáció a borús napok után, mint ről. a hajókirándulás lesz a szerencsés — Négy hét alatt tanulunk be egy nyerteseknek, darabot — mondja. Színházunknak ... tizenegy együttese játszik állandóan , az ország tizenegy községében egy- Lü i™ nyomdokait kerestük a idejüleg. Évente összesen 2100 elő- Vurstliban, de nem talaltuk. A tech­adást tartunk különböző drlfajokban. nik a száz ad a gepesltette az olcsó il­Legnagyobb sikerünk a közelmúlt- lüzipkat is. Muskatne kórhintdia le­ban .az „Ezred lánya" (vígopera | és vegŐbén vágtató paripaival kürtös a „Denevér" volt, amit a televízió is angyalaival, nem vonzzák már a ha­közvetített. Prózai műfajban Miller: lásznadrágba öltözködő^ Julikát, aki Édes fiam, Kohout: Ilyen nagy sze- bodrozott fejű „ficsurja karjaba ka­relem, (90 előadás] c. darabot a P aszkodva inkább bukfencet vet egy .. w-íí 1 íí « A.x ^ t A 1 ŕ\4- +• nryniil/nTfitnn Hamlet (100 előadás) és Gyárfás Miklós legújabb darabját, az „Egér­út" -at mutattuk be. Űj szerzőt is avat­repülőgépnek álcázott szerkezeten* Liliom pedig hófehér nylon ingben idegesen nézegeti karkötőóráján, (g?--.. Í \. • špi tunk, ősbemutatót is rendeztünk Fel- hogy meddig tart még a munkaidő. kai Ferenc — A király bolondja — Ujjé, a ligetben nagyszerű! — című darabjából. Az író „Könyves hangzott-Valamikor egy régi sláger, Kálmán" országépítő szerepét dol- amikor még nem találták fel a tű­gozta fel ebben a drámájában. Az sarkű cipőket és nem szedtek annyi ifjúsági darabok közül Mikszáth — Hystepset, meg Meprobromint. Bondy:. Tavaszi rügyek, és Mark a MARGIT-SZIGET csendjére vágy­Twain: Koldus és királyfi — került tunk mi is a „Hangli"-ból, de ki bemutatásra. Természetesen nígy voltunk tiltva onnan... Akkor ott prózai siker minden esztendőben Jó- is a V[ Z v oj t az úr... Gondolataim kai- ' az otthont keresték, s a nyüzsgő em­- Maguk sem tudnak szabadulni berforgatagot, ^ a sokszínű várost Jókai bűvköréből? — kérdeztem. — Jókait mi hivatalosan is legna­gyobb írónknak tartjuk. Nyolc-tíz DÁVID TERÉZ látva is az otthon melege kísértett és vonzott egyszerre. 1985. Július 29. * (JJ SZÖ 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom