Új Szó, 1965. július (18. évfolyam, 180-210.szám)
1965-07-22 / 201. szám, csütörtök
Folytatja tanácskozását az RKP kongresszusa Brezsnyev Korunk legfontosabb kérdéseit pártjaink egységesen értékelik Bukarest (CTK) — A Román Kommunista Párt IX. kongresszusa folytatja munkáját. A kedd délutáni ülés első szónoka C h tv u Stolca, a politikai bizottság tagja, az Államtanács elnöke volt, aki a kongresszus elé terjesztette a tízéves energetikai fejlesztési tervről szóló jelentést. Chivu Stoica beszámolója Chivu Stoica rámutatott: Románia erőteljesen kihasználja lehetőségeit a termelőerők növelésére, egyszersmind szüntelenül fejleszti sokoldalú gazdasági politikai és kulturális együttműködési kapcsolatait a KGST-tagállamokkal, és egyre aktívabb tényezőjévé válik a szocialista világrendszer ereje és összeforrottsága növelésének. A központi bizottság Jelentése méltán hangsúlyozza, hogy Románia külpolitikájának tengelyébe a szocialista országokkal valő szoros barátságot és testvéri szövetséget helyezi, ami mindenben megfelel a román nép alapvető érdekeinek, a szocializmus és a béke ügyének. A szocialista országok között kialakult új típusú testvéri együttműködési kapcsolatok jelentősen hozzájárulnak minden egyes szocialista ország gazdasági és műszaki tudományos haladásához, az egész szocialista világrendszer fejlődéséhez — mondotta Chivu Stoica, majd hozzátette, hogy Románia fejleszteni kívánja gazdasági és kulturális kapcsolatait minLeonyid Brezsnyev felszólalása Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának első titkára elöljáróban átadta a kongresszusi küldötteknek, a szocialista Románia valamennyi kommunistájának és dolgozójának az SZKP Központi Bizottsága, az SZKP és az egész szovjet nép forró testvéri üdvözletét. Brezsnyev beszédében foglalkozott azokkal az eredményekkel, amelyeket a román nép rövid történelmi időszak alatt ért el. A különböző országokban működő forradalmi erők egységének és szolidaritásának kérdéseiről szólva kijelentette, hogy az egység különösen szükséges most, amikor az Egyesült Államok arcátlan agressziót követ el a vietnami nép ellen, a Dominikai Köztársaság ellen, súlyosan sérti a kongói nép és más népek létérdekeit, és lábbal tiporja jogaikat; most, amikor Nyugat-Németországban az amerikai Imperialisták támogatásával és ösztönzése mellett Európa békéjét fenyegető revanststa terveket dolgoznak kl. — Tudjuk — mondotta Brezsnyev — hogy az amerikai és egyéb reakciósok e szégyenteljes ügyekben nem értek és nejn is érhetnek célt. Nem sikerült térdre kényszeriteniük a hős vietnami népet, mert ügye igazságos, és önfeláldozóan védelmezi szabadságát és függetlenségét. Mellette áll a szocialista országok hatékony ereje és az egész haladó emberiség. A Szovjetunió és a többi szocialista országgal együtt a múltban ls megadta vietnami testvéreinek az agresszió elleni harchoz szükséges segítséget és a jövőben ls megadja. Nem kétséges, hogy az agresszió kiterjesztésére tett bármiféle kísérlet a szocialista országok még erőteljesebb visszautasításával találja magát szembe. Ha azonban az amerikai intervenciósok a józan ész ellenére mégis új kalandokba kezdenének, akkor saját bőrükön tapasztalhatják majd egységünk és összeforrottságunk erejét. Mi, kommunisták, büszkék vagyunk arra, hogy valamennyi forradalmi és haladó mozgalom élén a kommunista mozgalom halad. Ez a népek előtt nagy felelősséget ró ránk. Ahhoz, hogy becsülettel megfelelhessünk történelmi küldetésünknek, a kommunista mozgalomnak, a szocialista országok hatalmas közösségének összeforottá kell válnia. A kommunista és munkáspártok eltérően vélekednek ilyen vagy olyan kérdésekben. Mélységesen meg vagyunk azonban győződve arról, hogy ezek a nézeteltérések nem akadályozhatják és nem is szabad megakadályozniuk a testvérpártok akcióegységét az általános nagy céljainkért vívott harcban. A szovjet kommunisták nevében kijelentjük, — mondotta Brezsnyev, — hogy pártunk nem sajnálja az erőfeszítéseket valamennyi szocialista országgal fenntartott testvéri kapcsolatok erősítésére és fejlesztése érdekében. Itt, a román kommunisták kongresszusán elsősorban azt szeretnénk kijelenteni, elégedettek vagyunk azzal, hogy korunk legfontosabb kérdéseit pártjaink egységesen értékelik. Brezsnyev végezetül hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió és Románia között egyre erősödnek a politikai és kulturális kapcsolatok, a két ország az egyenjogúság alapján kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködést folytat, megosztották és megosztják egymással a szocialista építésben szerzett tapasztalataikat. Az SZKP a jövőben is változatlanul követi a Szovjetunió és a szocialista Románia közötti testvéri kapcsolatok erősítésének és fejlesztésének irányvonalát. Beszéde végén Brezsnyev elvtárs átadta a kongresszus elnökségének az SZKP Központi Bizottsága üdvözletét tartalmazó levelet. • • » A kedd esti ülésen elsőnek Teng Hsziao-ping, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára szólalt fel. Bevezetőben nagy elismeréssel szólt a Román Kommunista Párt dicső forradalmi hagyományairól, majd a romániai szocialista építés eredményeiről emlékezett meg. A kínai küldöttség vezetője a Jelenlegi nemzetközi helyzetről kijelentette: — Szakadatlanul fejlődnek és szilárdulnak a népek forradalmi erői. A különböző országok imperialista és reakciós erői ezzel szemben állandóan hanyatlanak. Egyetlen reakciós és korhadt erő sem lép le azonban jószántából a történelem színpadáról. Az Egyesült Államok vietnami agressziójáról szólva Teng Hsziao-ping így folytatta: — Elhatározásunk, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk a vietnami nép megsegítésére mindaddig, amíg az összes amerikai betolakodókat végérvényesen és teljesen ki nem űzik Vietnamból. Minden tekintetben felkészültünk arra, hogy visszavágjunk az amerikai imperializmus bármilyen esztelen tervére, amellyel ki akarja terjeszteni a háborút. Ezután Walter Ulbricht, a Német Bohuslav Lastovička beszéde Lastovička elvtárs beszéde elején pártunk és népünk üdvözletét tolmácsolta a román pártkongresszusnak és a testvéri román népnek. Elismerően nyilatkozott a román nép nagy alkotósikereiről, és szerencsekívánatait fejezte ki, hogy a román nép eredményesen valósítsa meg az ötéves terv és a villamosítás feladatait. Ezután beszámolt tapasztalatainkról. — A szocialista nemzetköziség elveit követve kötelességünknek tartjuk, hogy röviden beszámoljunk arról, ami ma Csehszlovákia Kommunista Pártját és népünket foglalkoztatja, beszámoljunk jelenlegi faladatainkról. Az SZKP XX. kongresszusának hatására a nemzetközi kommu nista mozgalom közösen elfogadott dokumentumaiban rögzített elvek érvényesítésében szerzett tapasztalataink megerősítik azt a meggyőződésünket, hogy az általános és közös alapelvek szem előtt tartásával alkotó módon kell érvényesíteni a marxizmus—leninizmust. A közelmúltban gazdaságunkat erősen befolyásolták bizonyos külső és belső negatív hatások, s felül kellett vizsgálnunk az irányítás eddigi rendszerét és szervezetét, valamint a gazdasági tervezés módját. Jelenleg a népgazdasági irányítás és tervezés tökéletesített formáit vezetjük be. Pártunk erőfeszítését pozitív eredmények koronázzák. Valamennyi gazdasági ágazat 100 százalékon felül teljesítt fejlesztést tervét. A vártnál kedvezőbben nő a munka termelékenysége, csökkennek az önköltségek, és javul a mezőgazdasági termelés. Az ipari termelés múlt év azonos időszakával szemben 9 százalékkal nagyobb. Ezt a XII. pártkongresszus irányelveinek következetes megvalósításával, a Központi Bizottság konkrét intézkedéseinek eredményeképpen értük el. Jelenleg előkészítjük az 1966—1970. évi népgazdaságfejlesztési tervet, melynek legfőbb jellemzője az intenzív fejlesztés, s amely a termelés hatékonyságának további fokozását és a társadalmi szükségletek jobb kielégítését fogja eredményezni. Tapasztalataink igazolták, hogy a den állammal. — A szocialista Románia tudatában van annak, hogy minden ország felelős a béke megvédéséért, és kötelessége minden tőle telhetőt megtenni ennek érdekében. Napjainkban az imperialista agreszszív körök a nyugtalanság gócait tartják fenn a földkerekség különböző részein — mondotta. — Provokációkat és merényleteket követnek el a béke és a népek szabadsága ellen. A szocialista országok, a béke és a haladás összes erőinek egységes fellépése meghiúsítja az imperialista vágyálmokat, megoldhatja a világ békéjét — hangoztatta. Ezután a küldöttek lelkes tapsától üdvözölve Leonyid Brezsnyev elvtárs, az SZKP Központi Bizottságának első titkára lépett az emelvényre. Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára, Todor Zsiukov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Edward Kardelf, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége végrehajtó bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, végül Kim Koan Kiop, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának alelnöke mondott üdvözlő beszédet. Ulbricht elvtárs beszédében elítélte a nyugatnémet imperialistákat, mert jogot tartanak az atomfegyver felhasznására. A szükségállapot-törvényekkel és az állandó antikommunista uszítással agresszív háborúra készülnek. A nyugatnémet kormánykörök a kialakult európai helyzet megváltoztatására törekszenek a szocialista országokkal szemben alkalmazott „megkülönböztetett taktikájukkal". A szocialista országok átlátnak a nyugatnémet imperialisták kétértelmű politikáján, s azzal válaszolna rá, hogy együttesen síkra szállnak a nyugatnémet militarizmus és revanslzmus ellen, erősítik és bővítik együttműködésüket. A szerda délelőtti ülésen Petre Borila, a politikai bizottság tagja Irányította a tanácskozást- Gheorghe Apostol, a politikai bizottság tagja beterjesztette a Román Kommunista Párt új szervezeti szabályzatáról szóló jelentést. Rámutatott a legutóbbi kongresszus óta végbement nagy átalakulásokra, melyek az új szervezeti szabályzatban is visszatükröződnek, majd elemezte a szabályzat egyes fejezeteit. Rámutatott arra, milyen kedvező visszhangja volt annak a javaslatnak, hogy a párttagságot a forradalmi mozgalomba való bekapcsolódás idejétől számítsák. Foglalkozott a megjelölt pártbüntetések nevelő jellegével. A szervezeti szabályzat tervezetének vitájában 230 ezren szóltak hozzá a kérdéshez. További vitafelszólalások után Zénón Kliszko, a LEMP, Aidit pedig az Indonéz Kommunista Párt küldöttsége nevében üdvözölte a kongresszust. A szünetben a szovjet küldöttség a világűr meghódítói emlékművének mását ajándékozta a kongresszus elnökségének. A délelőtti ülésen felszólalt még az Olasz Kommunista Párt küldötte, Bohuslav Laštovička, a CSKP küldöttségének vezetője, a Vietnami Dolgozók Pártja küldöttségének vezetője, Remiz Alia, az Albán Munkapárt Központi Bizottságának titkára és Max Reimann, az NKP Központi Bizottságának első titkára. fejlett szocialista társadálom csak a szocialista országok gazdasági együttműködésének állandó elmélyülésével, tudományos-műszaki együttműködésével és a gazdasági tervek egybehangolásával fejlődhet tovább. Ügy véljük, hogy a legjobban így oldhatjuk meg a felmerülő problémákat, s így érhetjük el a kapitalizmussal gazdasági versenyben álló szocialista közösség még szembetűnőbb sikereit. Szerencsés véletlen, hogy pártunk üdvözletét azon a napon tolmácsolhatom a Román Kommunista Párt IX. kongresszusának, amelyre a csehszlovák—román barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés aláírásának 17. évfordulója esik. Ez a szerződés bebizonyította életképességét, és a jövőben ís a kölcsönös kapcsolatok elmélyítésének eszköze lesz. Népeink barátságának nagy hagyományai vannak. Kommunista pártunk mindig nagy jelentőséget tulajdonított a szocialista országok és testvérpártjaik együttműködése fejlesztésének és barátsága szilárdításának. A felszabadulásért hoLengyelország ma ünnepli felszabadulásának 21. évfordulóját. A népi Lengyelországban nagy fejlődésnek indult a vegyipar. A képen: A szovjet tervek alapján épült kedzierzyni nitrogéngyár. (CTK — CAF felvétele) zott közös áldozatok, az eddigi csehszlovák—román együttműködés tapasztalatai és kölcsönös hasznossága, a közös ideológia és végcél összefűz bennünket. Új kapcsolatokat valósítunk meg és keressük tökéletesítésük módját. Az a tény, hogy országaink árucsereforgalma 1960 óta mintegy 50 százalékban nőtt, azt bizonyítja, hogy a gazdasági együttműködés bővítése kölcsönösen hasznos, s ha e folyamatban nehézségek és akadályok merülnek fel, akkor ezeket eredménycsen leküzdjük. A jelenlegi nemzetközi helyzetben nagyon fontosnak tartjuk a világ különböző részein folyó imperialista agresszió ellen, különösen az amerikai imperialisták vietnami agressziója ellen vívott küzdelmet. Pártunk határozottan elítélte s elítélt az Egyesült Államok vietnami háborúját. Pártunk és országunk támogatja a brutális beavatkozás ellen, a szabad életért küzdő dél-vletnamí nép harcáj. Támogatjuk a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Frontot, melyet a dél-vietnami nép egyedült törvényes képviselőjének tekintjük. Teljes mértékben támogatjuk a testvéri Vietnami Demokratikus Köztársaságot. Meggyőződésünk, hogy a szocialista v közösség, a forradalmi és demokratikus erők öszszefogásában olyan erő rejlik, amely megvédi a testvéri szocialista ország érintetlenségét a brutális agressziótól, s lehetővé teszt, hogy a dél-vietnami nép önállóan döntsön sorsáról, s diadalmaskodjék a béke, a szabadság és a haladás ügye. Pártunk és népünk éppen olyan határozottan elítéli a nyugatnémet militarista és revansista körök terveit is. Hivatalos személyiségek nyílt támogatásával ezek a körök hazánk tőszomszédságában háborús gócokat élesztgetnek, hódító terveket szőnek szomszédaik területének megkaparintására és az atomfegyver megszerzésére. A békeszerető népekkel egyetemben nagyra becsüljük a Német Demokratikus Köztársaság, a német történelem első munkás- és parasztállamának haladó és béketámogató szerepét. A moszkvai konzultatív találkozó következtetéseire támaszkodva, a testvérpártok számos képviselőjével egyetértésben most fontosnak tartjuk, hogy a szocialista országok, a szabadságszerető és békeszerető erők közös akcióiban szolidárisán szembeszálljunk az agresszív imperializmus erőivel, melyek sárba tiporják a népek jogait, és veszélyeztetik a békét. A testvérpártok közötti kapcsolatok normái keretében folyó elvtársi vitában látjuk az egyes testvérpártok álláspontjai kölcsönös tisztázásának, mozgalmunk akcióegysége kölcsönös megértésének és megszilárdításának módját. Örülünk, hogy e nézetek utat törnek, és egyre több .testvérpártban megértésre és támogatásra találnak. Laštovička elvtárs a Román Kommunista Párt, a csehszlovák—román barátság, a nemzetközi szocialista egység éltetésével fejezte be beszédét. Megkezdte működését az FLN végrehajtó titkársága Algír (CTK J — Az FLN öttagú végrehajtó titkársága kedden este megkezdte működését. Bumedien ezredes felolvasta a forradalmi tanács nyilatkozatát, amely az ország és a szocializmus építésében egy nagyon fontos fejlődési szakasz kezdetének minősíti az új vezetőség megalakulását. A nyilatkozat hangoztatja, hogy a szilárd államapparátus nem elég önmagában a fejlődés biztosítására, s az államnak alkotó, mozgató, irányító, lelkesítő és ellenőrző energiára van szüksége. A párt dinamikus politikai apparátus, amely megtestesíti és konkretizálja a nép akaratát. A pártnak döntő szerepet kell játszania a nemzet köréKormányválság Libanonban Bejrút (CTK — Mint már jelentettük, Husszein Ulini miniszterelnök kormánya lemondott. Helou elnök tegnap délelőtt tanácskozásokat kezdett az új miniszterelnök kinevezéséről. A kinevezéssel kapcsolatban leggyakrabban Rasid Karami tripoliszi képviselő és Szaib Szalam bejrúti képviselő nevét emlegetik. Az is lehetséges, hogy az elnö'k nem parlamenti körökből választ új miniszterelnököt. A tegnapi An Nida élesen bírálta a lemondott kormányt, és kijelentette, hogy a lemondás a milliomosok kormánya népellenes politikájának elkerülhetetlen következménye volt. Űj jemeni kormány San'a (CTK) — Hasszan Amri tábornok, az új jemeni miniszterelnök kormányt alakított. A miniszterelnökhelyetteseivé Muhammad Alt Usmant és Abdallah Dzsazaflant nevezték ki. A külügyminiszteri tárcát Musztafa fakub tölti be- Az új jemeni kormány kinevezésével véget ért a kormányválság, melyet Ahmad Muhammad Numan volt miniszterelnök lemondása váltott ki. ben, kl kell alakítania az építés lényegét alkotó elveket. A pártot illeti meg a politikai, gazdasági, társadalmi és gazdasági kormánypolitika kidolgozása és irányítása. Az FLN további feladatait a nyilatkozat a következőkben jelöli meg: az állam sokoldalú támogatása a tömegek mozgósításában és annak elősegítése, hogy a nép tevékenyen kivegye részét az adott feladatok megvalósításából; a kimunkált politikai és a megjelölt elvek hatékony érvényesítésének szigorú ellenőrzése. A nyilatkozat azzal vádolja Ben Bellát, hogy a forradalmat kisajátította magának, megfosztotta a pártot forradalmi lényegétől, elnyomta az egészséges és objektív bírálatot, félreállította vagy mellőzte a rátermett funkcionáriusokat, és kalandor „tanácsadókkal" vette magát körül. A végrehajtó titkárság kinevezésével valójában megszűnt a kongreszszuson megválasztott politikai bizottság, bár ezt a nyilatkozat nem mondja ki. A politikai bizottság 17 tagja közül csak ketten ^erűitek be az FLN' végrehajtó titkárságába. Ma kezdődik a Brooke-per Moszkvában ma kezdődik Gerald Brooke angol állampolgár perének bírósági tárgyalása. A 27 éves orosz szakos nyelvtanárt — mint már jelentettük — szovjet területen végrehajtott szovjetellenes felforgató tevékenység miatt tartóztatták le és az Orosz Föderáció büntető-törvénykönyve 70. paragrafusának első bekezdése alapján vonják felelősségre. Brooke-ot, aki szovjetellenes szervezet megbízásából érkezett a Szovjetunióba, az állambiztonsági bizottság munkatársai bűncselekményének elkövetése közben tetten érték, és a helyszínen letartóztatták. A pert a moszkvai városi bíróság tárgyalja. 1985. július 22. * Ü] SZÖ 3