Új Szó, 1965. július (18. évfolyam, 180-210.szám)

1965-07-17 / 196. szám, szombat

EGY CSALÁD A Romkowski-család hlstó- az utolsóban ágaskodik egy riája az újságíró tollára kíván- kérdőjel, ahol ez a mondat kozlk. áll: „átismételni a polgári joMMHI gotľ. Nem jutott idő az isM falun uralkodó nuomor ™étlésre, márpedig holnap f\ és az édesapa nyugta- lesz a Diz

sS

a- A Párttitkár levelező tagozaton tanul. A középiskolát ts esti tagozaton végezte el. — Neki már a család is csak „levelező tagozat" — mondja szomorkás mosollyal a felesége, akt már hozzászoA SOK ÍZŰI lan természete a fővárosba hozta a családot. Az uradalomban dolgozó, a kizsákmányolás és a lealázás ellen állandóan lázadozó energikus kovácsmester a várostól remélte családja sorsának jobbra fordulását, lázadozó természete azonban itt sem változott meg, s ezért mindig ő került elsőnek az elbocsátandó munkások listájára, mindig ő volt az első, aki munka nélkül az utcán találta magát — annak ellené- , „ .. ,, „ ... re. hogy a keze alatt csak úgy e

l}

hez a

z , életmódhoz, égett a munka, s csak akkor férjének most kell pótolnia érezte jól magát, ha dolgozha- °

zok

aL az éoeke

t- a""

ko

r"

etott. A várostól nem kapta kt kellet

t gondoskodnia édesmeg azt amit remélt. a

n«'

a ^ öccsei eltartásáról. Így hát, míg az apa egyik Csak ak

k°l kezdhetett el öngyárkaputól a másikig vándo magával törődni, amikor testrolt. hogy néhány heti munka ľf,

P

e! m

áL ú?y-ahogy a s

at

át után újra az utcán találja ma- lábukra álUa

kgát, az édesanya — vékony, hallgatag, kemény természetű asszony — a város környéki kertészeknél vállalt munkát, hogy enni adhasson a négy fiúnak, L A

z apa már a megszállás utáni első hónapokban bekapcsolódott a földalatti ellenállási mozgalomba. Romkowskiék otthonában egyre több ismeretlen ember fordult meg, akikről az anya engyelország másik csücskében Stanislaw Romkowsktt kitüntették kiváló munkájáért és termelési eredményeiért. Művezető egy modern ipari kombinátban, kitűnő szakember, jó kolléga. „Arany keze van" — mondják róla, éppúgy, mint hajdan édesapjáról. Csakhogy ő egy óriási gépteremben, bonyolult esztergapadon dolgozik, fiatalok között, akiknek csak annyit tudott, hogy nem átadja tudását és még valami kell tőlük semmit kérdezni, fontosat: alaposságát és mun0 azonban mindig is hallga- kaszeretetét. Stanislaw Rom tag természetű volt, s így nem esett nehézére, hogy ne tudakozódjék ver iégel kiléte felől. Az újonnan érkezettek elé odatett egy tányér hlg le kowskt édesanyja emlékezetes „prédikációjából" idéz, emlékezteti a fiatalokat arra, hogy tanulniuk kell, ha értékes emberré akarnak válni, hogy vest, és egyedül hagyta a fér- ne

m szabad szüleik fejére széflakat, hogy zavartalanul be- Syent hozniuk. szélhessenek. A fiúk ekkor még sárkányt eregettek a réten, és a város környéki patakok vizén papírhajókat úsztattak. A Gestapo 1942-ben letartóztatta az édesapát. Slawek ekkor még nem töltötte be a 15. évét, Tadek, a legfiatalabbik fiú pedig kilencesztendős volt. A konspirációs bajtársak segítették más lakást keresni. Ezenkívül azonm nagy vegyipari gyár L1 egyik dolgozószobáidm • ban fán Romkowski vegyészmérnök egy új termelési eljárást dolgoz ki. A papíron vegyi képletek és számok sorakoznak egymás mellett. A dolgozószoba mellett hatalmas laboratórium, ahonnan évente több millió zloty haban a család életében semmi s

z°1 f

oL

yik be a

z dllamkaszsem változott. Éppen úgy, száb

a' Ho

g,f ez a Pénzfolyam mint azelőtt, most is kopogtat- e

l ^apadjon, nagyfokú kontak Idegen emberek, akik elé ^trációra Intenzív munkára van szükség. Romkowski mérnök munkatársaival együtt fáradhatatlanul vizsgálja azokat a ma még rejtelmes folyamatokat, amelyektől a jövendő termelési sikereket reméli. i legkisebb fiú, bármelyik napon betoppanhat az édesanyához látogatóba, a közelben lakik. A Nemzeti Filharmónia zenekarának hegedűse, az anya szüntelen aggodalmának tármert az édesanya odatette a tányér híg levest, a jövevények csomagokat, iratokat, újságokat hoztak, amelyeket aztán másoknak kellett átadni. Az anya nem Ismerte az iratok tartalmát, hiszen jóformán allg ismerte a betűket. Szerényen és magától értetődő természetességgel vállalta magára a konspirációs munkával járó kockázatot. Nem tiltakozott, amikor észrevette, hogy Slawek egyre tevékenyebben igyekszik kivenni részét az illegális mun- g~ya.'~Mert WtoÜ'oUolyasmit, kából. Most azonban óvató- hogy valaki ebből a cincogássabb és éberebb volt, mint b

6\ meg tud]o

n éi

nt> be tu

d^

a vaIa

fia- rendezni a lakását, és külmHMMf földre utazzon? Ezért, hogy | f égre elérkezett a szabad- elűzze a nyugtalanságát, az 1/ ság első napja. Néhány édesanya rajtaütésszerűén elw nap elteltével az édes- látogat hozzá, mintha meg anya elmondta gyermekeinek akarna győződni róla, hogy a élete leghosszabb beszédét, legrosszabb még nem követamelyet családi összejövete- kezett-e be. Mert az ő vételek alkalmával a fiúk még ma ménye szertnt muzsikálásból ts emlegetni szoktak. nemigen lehet rendesen megSlawek nem akart ts- élni. Ezért fta néha elviszi kólába járni, pedig az édes- hangversenyre az ünneplőbe anya pontosan őrá számított öltözött, lámpalázas édeselsősorban. De Slawek nem a

nH

át, aki a koncert után blakármilyen érvekkel hozako- zonytalan hangon szólal meg: ü < M f-t. -'í.'V-.'-yyú .NEM TUDUNK LESZOKNI A t A B S Z O LG A S A G * Ô Ľ dott elő. Látta, hogy édesanyja kezét egyre gyakrabban rántja össze a görcs, a túlhajtott munkától, így elhatározta, hogy magára vállalja a családfenntartó szerepét, és egy üzembe megy dolgozni. Az édesanya végül ts engedett. 1965 öt írunk. A varsói vajdaság egyik járási városában a pártbizottság titkára, Slawomir Romkowski sóhajtva zárja be íróasztala fiókját. Este van már. későre jár az idő. Az tróaszialon álló előjegyzési naptár minden rubrikája ki van pipálva, csak — Szépen látszottál, kisfiam! — Es meg van győződve róla, hogy a zenekarban az 6 fiának heqedűje szólt a legszebben, amit az ő anyai füle kihallott a hangszerek erdejéből. m mikor a családi összejöm\ vetelek alkalmával a négy ftú újra együtt ül a családi asztalnál, az édesanya mohón hallgatja, amit fiai mondanák magukról — családjukról, életükről. Okosan és szépen elrendezett életükről, amelyre a lehetőséget a népi iengi/elország teremtette meg számukra. (A. R.l Az Egyesült Államok déli részébe csak ott-tartózkodá som 11. évében jutottam el. A külügyminisztérium nem szereti, ha külföldi újságírók vagy turisták vetődnek az Uniónak ebbe a részébe, bár ennek több milliós lakossága gazdag történelmi múltra tekint vissza. E/ső meglepetés Az Egyesült Államok déli részét az egykor néger rabszolgákkal, ma pedig óriási földtulajdonnal rendelkező ültetvényesekről, dixiekratákról gyakran Dixieként emlegetik. Ismertük az itteni erkölcsöket, ám más az, ha az ember valamit a sajtóból tud, s más, ha személyesen győződik meg róla. Utazásunk első napján több mint háromszáz mérföldre távolodtunk New Yorktól — elhagytuk Washingtont, és elhatároztuk, hogy Eszak-Karollna államban az 1. számú műút mentén fekvő romantikus elnevezésű Eldorado motelben szállunk meg. A Cox házaspár, a szálloda tulajdonosa fogadott bennünket. Kedvesen, elbűvölő mosollyal nyújtottak át bejelentőt. Közönséges blanketta volt, amilyet nagyvárosi szállodákban is nemegyszer kitöltöttünk. Csak egy rovattal volt rajta több: „Fehér vagy színes bőrű. Én ezt üresen hagytam. Mr. Cox átolvasta a beielentőt, és megkért, hogy tegyek keresztet oda, ahol ez a sző áll: fehér. — De hisz ön is lájta, hogy fehér vagyok — mondtam Coxnak — Minek töltsem ki? — Az igaz, hogy az ön bőre fehér, ereiben azonban még keringhet néger vér — mondta most már mosoly nélkül, kimérten a szálló tulajdonosa. — Ha csak egy tizenhatodnyl néger vér keringene az ön és felesége ereiben, nincs helyük szállodámban. Mit tehettem, eleget tettem kérésének. — No és ml történik, ha valaki eltitkolja, hogy mondjuk egytlzenhatodnyi néger vér kering ereiben, és megszáll önnél? — érdeklődtem tovább. — Akkor a vádlottak padjára ültetjük. Észak-Karolina törvényei szertnt a bíróság harminc évi kényszermunkával is sújthatja, de életfogytiglanit is kaphat. De ez nem történhet meg, mert a néger tudja, hol a helye — jelentette ki magabiztosan Mr. Cox. Az Eldoradóban értettük meg igazán, mit jelent ez a déli közmondás: „Ha sárga vagy kötélre kerülhetsz, ha fekete vagy, sohase lép) ki az árnyékból!" A következő napon Alabamába mentünk. A határon hatalmas tábla fogadott: „ALABAMA — DIXIE SZIVE". Atlantát és Birmlnghamot, a két legnagyobb várost el kellett kerülnünk, mert a külügyminisztérium megtiltotta, hogy ide betegyük a lábunkat. Ezért Montgomeryba tartottunk. A Montgomery Advertiser szerkesztőségében vendégsze„Színesek" felírással. A „White only" azaz csak fehéreknek felírással a város különböző pontjain gyakran találkoztunk. A négereknek külön templomaik, temetőik vannak ... Felfelé a Mississippin A déli államok fő vízi közlekedési vonala a Mississippi, ez a hatalmas folyam, amelyet Mark Twain és Paul Robeson annyiszor megénekelt. Négerek verejtékében és vérében fürödve érik itt a gyapot. Amerika fejlett mezőgazdaságáról híres. A Mississippi vidékén ennek ellenére elretettel fogadtak. — Ne ítéljen minket szigorúan — mondta McDonald főszerkesztő, a mérsékelten szabadelvű nézeteiről ismert reformpolitikus. — Délen még ma is erősen élnek a rabszolgatartók hagyományai, bár végrehajtunk bizonyos reformokat. A hivatalok például komolyan foglalkoznak a közös iskolát oktatás megoldásával... A Dixíe szivében léptennyomon lábbal tiporják az emberi méltóságot. A bíróság épületénél kezdtük ismerkedésünket a várossal. A bejárat fölött nagy plakát hirdette: „Demokráciánk és igazságszolgáltatásunk alapja a katolicizmusl" Ugyanakkor leckét ls adnak a „demokráciából." Az illemhelyek bejáratánál három felírás: Nők, Férfiak, Színesek. A tárgyalóteremben a fehér vádlottak más padokon ülnek. A négerek számára külön hely van fenntartva maradott félbarbar mezőgazdasági rendszert találunk. Eleinte nem Is akartunk hinni szemünknek. Száz, majd több száz mérföldet tettünk meg, de a kép nem változott. öszvér, faeke, kapa — ezek az Itteni fő termelőeszközök. Rozsdás pléhből, furnírból, cölöpökből összetákolt szegényes kunyhók — ezek a „fekete övezet" dolgozóinak hajlékai. Clarksdale városkától néhány mérföldnyire pihenőt tartottunk. Egy Ilyen szegényes vlskóbau megismerkedtem Charles Perkins gazdálkodóval. Feleségével együtt tíz hektár gyapotföldön gazdálkodik. A föld nem az övé, mégis farmerként tartják nyilván. Egy földbirtokostól kapta. A betakarított gyapotot ingyen adja oda a tulajdonosnak. A tulajdonos két öszvérrel és kapával látta el a négert, s 15—16 órai munkáért centeket fizet neki. Perkins még LENGYELORSZÁGI RIPORTUNK A

nigériai gép Robertsfield felett köröz. Még néhány perc és landolunk Ütvén mérföldnyire Monrovlátúl, Libéria, Afrika első köztársaságának fővárosától. Még egy pillantást vetek a New York Times féloldalas hirdetésére. A libériai tájékoztatási szolgálat adta fel: Fektesse be tőkéiét Libériába Abban az országban, amely nemcsak az üzletemberekhez. hanem az egyszerű látogatókhoz is a végtelenségig barátságos. Ahal Én ebbe a kategóriába tartozom. Egyszerű és egy kissé kíváncsi tátogató vagyok. Kellemes érzés megérkezni abba az országba, amelyet volt rabszolgák alapítottak Az amerikai egyenruhás tisztviselő hosszasan tanulmányozza útlevelemet. Benne a hivatalos vízummal. Majd félreteszi. — Várjon Várok fél órát Már-már fogytán a türelmem, amikor végez a többi utassal Hozzám fordul: — Fáradjon be az irodámba. Amikor bent vagyunk, kertelés nélkül kijelenti: — Uram, ön nem léphet be Libériába. — Miért? Az önök követsége által kiadott vízum van az útlevelemben. — Tudom Akkor sem. — Mégis mi az ok? — Felsőbb utasítási Levelet kaptunk, amelyben utasítottak bennünket, ne engedjUk be. — Láthatom a levelet? — Hogyne. Keresgélni kezd. így telik el újabb húsz perc. Végül is nem találja a levelet. Legyint. Nem várathatom tovább a nigériai gépet összes utasával. O és egy fegyveres odakísérnek a géphez. Meggyőződnek rola, hogy elfoglalom helyem, majd erőltetett udvariassággal visszaadják ótlevelemet. A libériai vízumot áthozták benne Libéria, a szabadság országa becsapta orrom előtt ajtaját. Ő

szintén megmondom, 4 kellemetlen epizód után kezdtem igazán érdeklődni Libéria iránt. K» restem-kutattam, mi lehet az oka a barátságtalan kiutasítás* nak. S végül arra a következtetésre jutottam, a robertsfieldi tisztviselő csupán azt aa utasítást hajtotta végre, amelyen feltehetően nem libériai, zalékát teszik ki az ide telepített volt rabszolgák leszármazottjai. Ezzel szemben kezükben van a hatalom és • gazdaság minden valamire való forrása. Már ami nem amerikai kézben van. Nálam vajlamivel szerencsésebb újságírók szerint, akik be is futottak Libériába, az Egyesült Államokból érkezett feketék vaÉLIÁS BÉLA libévüi hanem amerikai felettesei adtak neki. Mert Afrika legrégibb független államában a dollár az Igazi űr. Itt van Afrikában a legnagyobb amerikai katonai támaszpont és innen sugározza adásait az Amerika Hangja rádióállomás. Libéria, az Amerikai Egyesült Államok fogadott fekete gyermeke. S a fogadott gyermek sorsa közismerten mostoha. Nos, persze, a „szabadság országát" jóakarat hozta létre. Az Amerikai Gyarmatosító Társaság alapította 1822-ben. De maguk az amerikaiak is csak 1847-ben ismerték el önálló államnak. Területét 14 (tizennégy! | font értékű csecsebecséért vásárolta az amerikai társaság a helyi törzsfőnököktől. Az Egyesült Államokban felszabadított és Ideszállított rabszolgák kiáltották ki azután az afrikai kontinens első köztársaságát, amely egészen 1953 ig az Egyiptomi Köztársaság létrejöttéig, az önállóság és a szabadság köztársasági jelképe volt Afrikában. Itt azonban álljunk meg egy pillanatra. Libéria kétmilliós lakosságának csupán egy szálósággal rabszolgasorba döntötték Libéria őslakóit. Ügyannyira, hogy 1931-ben a Népszövetség bűnösnek találta a „szabadság hazáját" — Illegális rabszolgakereskedelembenl Kiderült, hogy az ország új urai, a volt rabszolgák, tömegesen adtak el a spanyol gyarmatokra rabszolgaként libériai állampolgárokat. Az eset olyan port vert fel, hogy egy időre még a mostohaatya, az Egyesült Államok ls megszakította diplomácia kapcsolatait Libériával . .. A

gazdasági és katonai kapcsolatok azonban annál inkább virágzásnak indultak. Libéria két dologban rendkívül gazdag: gumiban és vasércben. 1962ben 25 millió dollár értékű gumit exportáltak Libériából. A vásérnexport az idén eléri a 7,3 millió tonnát, s néhány éven belül húszmillió tonnára emelkedik. Csupán a Monrovia közelében lévő egyetlen vasbánya tartalékát ötvenmillió tonnára becsülik. Az Itt kitermelt érc tiszta vastartalma, 70 százalék. A guineai határ sertést, pulykát és tyúkokat ls nevel a földbirtokosnak, amiért egy malacot, egy pulykát és egy tyúkot kap. Hogyan él Perkins? Természetesen, nem tud megélni keresetéből. A farmer hitelbe kap élelmiszercikkeket a gazdától, adósságát sohasem lesz képes megfizetni. Száz évvel ezelőtt néger rabszolgákat egyszerűen elárvereztek Amerikában. Manapság az adósságok mágikus ereje köti az ekéhez, s kényszeríti őket napi 15—16 órai munkára. Mississippi államban, éppen úgy, mint a „régi Dél" többi öt államában — Eszakés Dél-Karolinában, Georgiában, Alabamában és Louisianában, a lakosság egy százalékát alkotó földbirtokosok és kereskedelmi nagyvállalatok maroknyi csoportja ellenőrzi a mezőgazdaságot. íýyvtem Mississippi állam egyetem© a kis Oxford városban van. Még a polgárháború előtt alapították. Jelenleg háromezer földbirtokos csemete tanul falai között. Sok diáknak néger szolgája van, mint ahogy a cári Oroszországban is a nemesi ifjak magukkal vitték jobbágy-szolgáikat Moszkvába vagy Pétervárra. A diákok úri életet élnek. A legújabb autókon száguldoznak, gazdag ruhatárral rendelkeznek. Egy diák eltartása évi 15—20 ezer dollárba, sőt még többe is kerül. Elbeszélgettünk néhány tör. ténelem és angol szakos diákkal. Korlátoltságuk szinte megdöbbentett. Az európai államok történetéről annyit tudnak, mint nálunk általában egy nyolcadikos általános Iskolás. Megközelítőleg sem tudták meghatározni, mennyi lakosa és hány köztársasága van a Szovjetuniónak. Idegen nyelveket csak kevesen tanulnak. Viszont nagyon tisztában vannak a rabszolgaság jelentőségével, s azzal, mennyi haszon származik belőle apjuknak. Helén ' klsáS'szdríy, é'gý Ultetvényés és. árüháztulajdohos lánya így magyarázta az amerikai négerek megkülönböztetésének kérdését: — Európában nem volt rabszolgaság, nálunk igen. Megszoktuk a rabszolgaságot, s nem tudunk róla leszokni. Iközelében terül el a Mount Nümba, ahol .amerikai—svéd vegyes társaság nyit új bányát. Az itteni tartalékot egymilliárd tonnára becsülik. A vastartalom 63 százalékos. Libéria két legfontosabb nemzeti kincse csaknem kizárólag az amerikai Firestone Co., valamint a Republic Steel Co. kezében van. Libéria exportjának 80 százaléka az Egyesült Államokba irányul, s importjának 70 százaléka amerikai eredetű. Libéria, a „szabadság országa", afrika egyik társadalmilag legelmaradottabb területe. A malária csaknem az ország lakosságának száz százalékára terjed kl. A gyermekha.andöság hetvenszázalékos. Az iskolaköteles gyermekek kilencven százaléka nem részesül oktatásban. Viszont Tubman, libériai elnöknek saját luxusjachtja van. Háromszázezer fontba került és fenntartási költségei felemésztik a libériai költségvetés egy százalékát. Az elnök évi fizetése 12 500 font. Egy libériai munkás napi keresete kevesebb, mint három shilling. Libéria a „nyitott ajtók politikáját" folytatja. Ennek következtében a nemzet kincsei elfolynak, s maga a nép koldusszegény marad. Tubman elnök pedig tennen hirdeti, Libéria a kommunista-ellenesség és a nyugati értelemben vett szabadság legfőbb bástyája Afrikában... N

em engedtek be Monroviába. Így megfosztottak attól a lehetőségtől, hogy felmenjek a libériai fővárost uraló Tubman-hegyre és megpillantsam a szivarozó Tubman-szobrot. Még nsak az sem vigasztal, hogy a hivatalos magyarázat szerint a figyelmetlen robertsfieldi hivatalnok tévedésből egy lengyel újságíró helyett utasított kl.