Új Szó, 1965. június (18. évfolyam, 150-179.szám)

1965-06-06 / 155. szám, vasárnap

Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA BRATISLAVA 1985. JÚNIUS 6. Vasárnap ZVIIL ÉVFOLYAM 155. szám Ara 30 fillér A jugoszláv vendégek látogatásának negyedik napja BARÁTSÁG-NAGYGYŰLÉS a plzeňi V. I. Lenin Művekben (CTK) — JOSZIP BROZ TITO, a Jugoszláv Kommunis­ták Szövetségének főtitkára, államelnök tegnap befejez­te szlovákiai látogatását. A bratislavai Oevin szállóban — amely a becses vendég székhelye volt — már a reggeli Arákban meg­jelent ALEXANDER DUBČEK, a CSKP Központi Bizott­ságának elnökségi tagja, az SZLKP első titkára és MI­CHAL CHUDiK miniszter, az SZNT elnöke, hogy Tito elnököt kikísérjék a repülőtérre. A jugoszláv elnök kíséretével röviddel negyed kilenc után — az összegyűlt bratislavaiak tapsától kísérve —. antóba szállt. TITO elnöktől, feleségétől és kíséretétől a repülőtéren a CSKP Központi Bizottsága elnökségi tagjai, ALEXAN­DER DUBČEK, az SZLKP KB első titkára és MICHAL CHUDIK, az SZNT elnöke, MICHAL SABOLČÍK, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének póttagja, FRANTIŠEK BARBlREK, VASIL BILAK, VOJTECH DAUBNER, FRANTI­ŠEK DVORSKÝ és JOZEF KRÍ2, az SZLKP Központi Bi­zottságának póttagjai, VILIAM ŠALGOVIČ, az SZLKP Központi Bizottsága ellenőrző ós revíziós bizottságának elnöke, továbbá az SZNT elnökségének tagjai, hadse­regünk, a kerület és a város küldöttei búcsúztak el. JOSZIP BROZ TITO és felesége tegnap Antonín No­VOTNÝNAK, a CSKP Központi Bizottsága első titkárá­nak, köztársaságunk elnökének kíséretében Plzeftb* ér­kezett. A két államelnök ezen a kerületi székhelyei megtekinti a Lenin Műveket és részt vesz a dolgozók nagygyűlésén. A Lenin Művekben röviddel 12 óra után a jugoszláv és a csehszlovák himnusszal megkezdődött a dolgozók nagygyűlése, amelyen mindkét államelnök beszédet mon­dott. A nagygyűlést az Internacionálé hangjaival fejez­ték be, majd a vendégek megtekintették az üzemet. Országotok barátsága és együtlmuködése a szocializmus érdekeit szolgálja Antonín Novotný elvtárs beszéde Tisztelt Elnök Elvtárs! Tisztelt Broz Elvtársnő! Tisztelt Vendégek, elvtársak! őszinte baráti szeretettel üdvözöl­tük szocialista hazánkban Tito elvtár­sat, a Jugoszláv Szocialista Szövet­ségi Köztársaság elnökét, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének főtitká­rát «s feleségét — Broz elvtársnőt — valamint az őket kísérő elvtársakat. Üdvözöljük az elnök elvtársat itt zonnyal már eddig is tanújelét lát­ták ennek — hogy meggyőződjenek arról az őszinte baráti vonzalomról, amelyet dolgozóink éreznek önök és Jugoszlávia dolgozó népe iránt. Meg vagyunk, róla győződve, hogy látogatásuk hozzájárul népeink köl­csönös, jobb megismeréséhez, baráti kapcsolataink további kibontakoztatá­sához és minden bizonnyal az orszá­gaink közti előnyös együttműködés elmélyítéséhez ls. Az önök hazájá­Plzeöben ls, ahol munkásként dol- ban tavaly tett látogatásunk alkalmá­gozott gépiparunk e fontos központ­jában, melynek a múltban és a jövő­ben is jelentős szerep jut nemcsak Iparunk, hanem egész népgazdasá­gunk felvirágoztatásában. örömmel tölt el bennünket, hogy viszonozhatjuk Tito elvtársnak, vala­val meggyőződhettünk arról, hogy Ju­goszlávia népe is szívből óhajtja köl­csönös kapcsolataink elmélyítését és hagyományos barátságunk megszilár­dítását. Országaink ipari alapjának állandó fejlesztése nyomán létrejönnek a köl­mlnt a Jugoszláv Kommunisták Szö- csönös együttműködés kibővítésének vétségé és a Jugoszláv Szocialista s tökéletesítésének egyre újabb fel­Szövetségi Köztársaság további képvt- tételei. A Jugoszláv Szocialista Szö­selőinek azt az elvtársi fogadtatást vetségi Köztársaság ma már fejlett és szívélyes vendéglátást, amelyben iparral rendelkező ország, amely műit év őszén, hazájukban tett látó- rendkívül nagy lehetőségekkel ren­gatásunk alkalmával volt részünk. Azt delkezik a további iparosításra is. szeretnénk — és Önök minden bi- Magától értetődő, hogy az ország rr iparának fejlesztése, s általában nép­gazdaságának fellendítése az életszín­vonal emelkedését s a kultúra felvi­rágoztatását teszi lehetővé. Már a legutóbbi években is egyre nagyobb méreteket öltött országaink gazdasági együttműködése. Megelége­déssel állapítjuk meg, hogy 1962-ben 30 százalékkal, 1963-ban 50 száza­lékkal nőtt külkereskedelmünk köl­csönös forgalma, s ez Idén ismét 10 százalékkal nagyobb terjedelmű áru­cserére számítunk. Meggyőződésünk, hogy országaink mindnagyobb mérvű gazdasági együtt­működése alapján újabb lehetőségek adódnak arra, hogy támogassuk egy­mást s kölcsönösen éljünk az orszá­gaink együttműködése alapján kiala­kuló gazdasági feltételekkel. Mi, a szocialista országok gazda­sági együttműködését, széleskörű árucseréjét a szocialista nemzetközi munkamegosztás elmélyítését, terme­lésük szakosítását s egybehangolását olyan fontos tényezőnek tekintjük, amely jelentősen hozzájárulhat mlnd­{Folytatás a I. oldalon) A BEKE MEGORZESE a szocialista országok létérdeke Joszip Broz Tito elvtárs beszéde szívélyes elvtársi üdvözleteit. Egyben köszönetet mondok a történelmi múl­tú Plzeň polgárainak a lelkes, töme­ges fogadtatásért. Népeink történelmi múltú kapcsola­tai s hagyományos barátsága különö­Kedves Novotný elvtársi Elvtársak! Kedves Barátaink! Szívből köszönöm a meleg fogad­tatást, amelyet különösen azért érté­kelek, mert a kiváló gyártmányairól sen akkor jutott kifejezésre, amikor és munkásai harcos hagyományairól Hitler megindította az európai nem­világszerte ismert nagyüzem dolgozói zeteket szabadságuktól megfosztó, részesítenek benne. Egyben köszönöm rabló hadjáratát és amikor az önök azokat az őszinte baráti szavakat is, hazája esett a fasiszta agresszió első amelyek ezen a nagygyűlésen hang- áldozatául. Jugoszlávia Kommunista zottak el a szocialista Jugoszlávia Pártja és népeink akkor határozottan s népei címére. részt akartak venni az önök hazájá­Jugoszlávia népei nevében, nevem- nak védelmében, mert tudatosították, * hogy a fasizmus a mi szabadságunkat és függetlenségünket is veszélyezteti. Jugoszláviában tömegesen jelentkez­tek önkéntesek, egymást követték a tiltakozó tüntetések, ami szintén azt bizonyítja, hogy népeink együttérez­tek Csehszlovákia testvéri népeivel. A hitleri hadigépezet röviddel ez­után megrohanta hazánkat, amely előtt a burzsoá kormányrendszer s az ben, feleségem és munkatársaim ne­vében erről a helyről is legszívélye­sebben üdvözlöm önöket és egyben köszönetet szeretnék mondani Anto­nín Novotný elvtárs, köztársasági el­nöknek, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága első tit­kárának, Csehszlovákia Kommunista Pártjának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának, s gyönyö­rű hazájuk minden polgárának azért ötödik hadoszlop rövidesen kapitulált, a szeretetteljes vendéglátásért, mely- A mi embereink azonban ezzel soha­ben részesülünk. Különösen pedig sem értettek egyet. Jugoszlávia Kom­önöknek, e nagy üzem munkásainak munista Pártjának vezetésével rövid szeretném átadni a jugoszláviai fém időn beiül megkezdődött a fasiszta munkások, gépipari dolgozók, bányá- betolakodók elleni, nagy áldozatokat szok és minden Jugoszláviai munkás követelő harc, amelynek folyamán 1700 000 honfitársunk vesztette éle­tét. Ebben a négy évig tartó harcban raktuk le az új, szabad és független Jugoszlávia alapköveit. Örömmel te­szek eleget egy kötelességemnek és elmondom, hogy hazánkban a ju­goszláv harcosokkal vállvetve küzdöt­tek a csehek s a szlovákok ezrei is, akik dandárjukat Jan Zižkáról, a nagy hadvezérről s forradalmárról nevezték el. A fasizmus fölött aratott győzelem országaink népei előtt is megnyitotta a szocialista fejlődés felé vezető új utakat és távlatokat. Elvtársaki Ahová az önök gyönyörű hazájában ellátogattunk, mindenütt meggyőződ­tünk a dolgozók szorgalmáról s ké­pességeiről, mert mindenütt szemta­núi voltunk azoknak a ragyogó ered­ményeknek, amelyeket Csehszlovákia népe kommunista pártja vezetésével elért hazája sokoldalú felvirágoztatá­sában. Amint tudják, 1946-ban is hazá­jukban jártam és akkor is ellátogat­tam városukba s üzemükbe. Ha össze­hasonlítom azt, amit akkor láttam és most láthatok, meggyőződhettem, hogy a legutóbbi 20 év alatt óriási változá­sok mentek itt végbe. (Folytatás • J, A Prerovi Gépgyár ez idén már 12 komplett kohóipari golyósmalmot szállított a Szovjetunióba, ahová még ez év végéig további 12 ilyen beren­dezést küld. Képünkön Vladimír Ružička egy golyósmalom fogazott ker rékkoszorúját ellenőrzi. (Nesvadba f elv. — ČTK] Az amerikai csapatok minduntalan megszegik a tűzszünetet CAAMANO: A dominikai helyzet a mi problémánk, megoldása tő« lünk függ • IMBERT: Csak úgy kényszeríthetnek meghátrálásra, ha megölnek • Lázas diplomáciai tárgyalások Dominikában Santo Domingo (CTKJ — Imbert tén az utolsó emberig védelmezni Barreras tábornok, a dominikai jun- fogják a demokráciát és a szabadsá ta főparancsnoka kijelentette, hogy got. csak úgy kényszeríthetik meghátrá- 'Az amerikai intervenciós csapatok lásra, ha megölik. Nyilván ezzel pénteken 19.45 perckor ismételten akarta cáfolni azt a híresztelést, megszegték a tűzszüneti egyezményt, hogy valószínűleg lemond. Egy saj- Aknavetőkkel lőtték Caamano kato­tóértekezleten Imbert azt mondta, náinak hadállásait; egy nőt és gyer­hogy az Egyesült Államok hivatalo- meket megöltek, hat személyt meg­san nem ismertette vele tervét egy ideiglenes koalíciós kormány • sebesítettek. Cavalcanti brazil ezre­des, aki az alkotmányos kormány mt­iétrehozását Antonio Guzmán, Bosch panaszának kivizsgálására az ENSZ megbízásából Santo Domingőban ter­tózkodott, a támadás szemtanúja volt. jottin Cury, a Caamano-kormány elnök egykori földművelésügyi nisztere vezetésével. Caamano ezredes, az alkotmányos kormány elnöke a Costa Rica-i Revo­lución tudósítójának adott nyilatko- külügyminisztere az ENSZ-ben hiva­zatában sajnálatát fejezte kl amiatt, hogy Costa Rica kormánya rendőrö­ket küldött a dominikai nép ellen. Az Amerika közi fegyvereserökhöz talosan vádat emelt az Egyesült Ál­lamok ellen a dominikai tűzszüneti egyezmény megszegése miatt, fosé Mora, az AÁSZ képviselője is ko.­tartozó Costa Rica-i rendőrök ugyan- moly incidensnek minősítette a pén­is Imbert juntáját támogatják. A Jornal do Brasil című brazíliai lap tudósítójának adott nyilatkozatá­ban Caamano hangoztatta, hogy kor­mánya Washington beavatkozása és teki támadást, ami ellen hivatalo­san tiltakozni fog. Az AÁSZ háromtagú bizottsága pénteken Caamano ezredessel tár­gyalt. Caamano hangoztatta, hogy a idegen csapatok megalázó jelenléte koalíciós kormányról kezdődő tárgya­nélkül kész tárgyalni a dominikai lások alapja csakis az 1963-as al­válság megoldásáról. Caamano a de- kotmány lehet. Megfigyelők szerint mokratikus erők nevében elszántsá- Guzmán és Balaguer esetleges jelö­gukat fejezte ki, hogy szükség ese- lését már ejtették. A vietnami partizánok eredményes támadásai Hanoi (CTK) — A dél-vietnami gyedeit, továbbá a Nge An és Hanh Nemzeti Felszabadító Front fegyve- Hoa tartományok közlekedési útvo­res erői szombaton folytatták tá- nalai és folyói mentén fekvő lakóte­madásalkat a kormánycsapatok és az lepeket. A vietnami néphadsereg ala­amerikai megszállók hadállásai el- kulatai a támadó amerikai repülőgé­len. pek közül hármat lelőttek, többet A hazafias erők szombaton reggel megrongáltak, aknatűz alá vették a Can Lo-1 hely- Pénteken Dél-Vietnam környéken el­őrséget. Hue város mellett megtá- keseredett harcok dúltak. A partizá­madták az amerikai tengerészgya- nok erős csapásokat mértek a sai­logosok felderítő alakulatát. További goni rendszer alakulataira és az ame­tengerészgyalogos alakulatot a Da rikai elitegységekre. Az AP sajtólro­Nang-1 légitámaszpont közelében tá- da szerint a kormánycsapatok a leg­madtak meg. A saigoni amerikai utóbbi 24 órában legalább 239 har­misszió képviselője közölte, hogy a cost vesztettek. A Plei Kutól 80 km­harcokban két amerikai életét vesz- nyire délkeletre körülzárt 270 saigo­tette, 13-an megsebesültek. Amerikai ni katona sorsáról sem tudnak kö­hírek szerint a hazafias erők vesz- zelebbi híreket. tesége 11 fő volt. Hanoi jelentések szerint amerikai repülőgépek pénteken több hullám­ban bombázták Vinh város lakőne­A kormánycsapatok Saigontól 225 km-nyire kelepcébe estek. A Mekong folyó deltájában pénteken elkesere­dett harcok folytak. VILLÁMINTERJÚ Hasznosan töltik a vakációt Még néhány nap és beköszönt a szünidő. A tanulók a nyári szünid# egy részében brigádokon vesznek részt. A közép-szlovákiai kerület fia­taljainak ez irányú terveiről Anton Babicnál, a CSISZ kerületi bizottsá­gának titkáránál érdeklődtünk. • Hogyan haladnak az előkészüle­tek? — Mondhatom jól. Jelenleg a bri­gádosok elszállásolásáról gondosko­dunk. Tavaly ugyanis itt akadt a leg­több kifogásolnivaló. Nem feledke­zünk meg a kulturális és a sportren­dezvények feltételeinek megteremté­séről sem. • Milyen építkezésen dolgoznak majd a kerület fiataljai? — A kerületben mintegy 150 ifjú­sági épltkézéssel számolunk. A legna­gyobb segítséget a mezőgazdaságnak kívül fiataljaink 76 kisebb-nagyobb építkezésnél veszik ki részüket a munkából. • Döntöttek-e már afelől, melyik iskola tanulói hol fognak majd dolgozni? — Igen. A žilinai Közlekedéstech­nikai Főiskola diákjai a losonci járás­ban, a víztárolók építése fölött vál­laltak védnökséget, a Banská Bystrí­ca-1 Pedagógiai Főiskola hallgatói pe­dig a zvolení járásban három víztá­rolót építenek. A bratislavai Műszaki Főiskola diákjai, akik vendégeink lesznek, a blatnical EFSZ-ben építe­nyújtjuk. Többek között rendbe ho­zunk 2 kisebb halastavat, illetve víz: nek egy trágvaleves mintagazdaságot, tárolót, hét trágyaleves gazdaságot S mire a s dő beköszönt, minden létesítünk, 17 helyen elősegítjük a iskola tudni . jgja, hogy tanulói me­tala-jjavítási munkálatokat és a pata- lyik építkezésre kerülnek, ftldíloujkok -szabályozását. Az említetteken • i—nj—

Next

/
Oldalképek
Tartalom