Új Szó, 1965. június (18. évfolyam, 150-179.szám)

1965-06-05 / 154. szám, szombat

Joszip Broz Tito elvtársat bratislavai tartózkodása folyamán a Szlovák Nemzeti Tanács épületében fogadta Michal Chudík elvtárs, az SZNT el­nöke. Képünkön: a jugoszláv államfő köszönetét fejezi ki azért a meleg fogadtatásért, amelyben Szlovákia fővárosának lakossága őt és kíséretét részesítette. (ČTK — K. Cích felvétele) Nemzetközi sebészkongresszus Bratislavában A hónap végén Bratislava jelentős esemény színhelyévé válik. A Purky­né Orvostudományi Társaság a Cseh­szlovák Tudományos Akadémia és a Szlovák Tudományos Akadémia ren­dezésében a csehszlovákiai sebészek kongresszusát külföldi tudósok és szakemberek részvételével június 28—július 2 között tartják meg. A kongresszus felett Antonín Novotný elvtárs, köztársaságunk elnöke vállal­ta a védnökséget. — A kongresszus a hazánk felsza­badulásának 20. évfordulója tisztele­tére rendezett ünnepségek keretében megfelelő áttekintést nyújt majd a szocialista Csehszlovákiának az or­vostudományok terén elért eredmé­nyeiről — jelentette ki František Bu­rian akadémikus a tegnap Prágában megtartott sajtótájékoztatón. A kongresszus résztvevői a szüle­tett testi hibákkal és azoknak sebé­szeti beavatkozás útján történő gyó­gyításával foglalkoznak majd. Ez a gazdag témakör öt szekcióban kerü megvitatásra. A kongresszuson sok neves külföldi szakember vesz részt. 38 államból eddig is már több mint ötszázan jelentették be érkezésüket. Növényápolás - kapa nélkül Felkészültünk a vegyszeres gyomirtásra • Könnyebb, hatékonyabb, olcsóbb 6 Az esőzések nyomán elburjánzott a gyom • A gabona felét vegyszerrel kezelhetjük • Drótféreg-veszedelem Az utóbbi években a mezőgazda- ban hagyni a hatékony vegyi készít­sági termelésben szerte a világon ményeket. egyre inkább tért hódít a vegysze- Megelégedésre ad okot, hogy a ku­res gyomirtás. Ez azzal magyarázha- korica vetésterületére is biztosítot­tó, hogy a hagyományos gyomirtás- tunk meglehetősen sok vegyi gyom­nál lényegesen olcsóbb, könnyebb és irtószert. Jelenleg kb. 140 000 hektár hatékonyabb, fy vegyszereket általá- kukorica kezelésére elegendő Zeazin ban a vetőmaggal együtt — vagy bár- és Agrion áll rendelkezésünkre, de mikor — a földbe juttathatjuk. így lehet, hogy még többet is kapunk be­azok már eleve, csírájában elfojthat- íőlük. A zöldségkertészetek számára ják a gyomokat, melyek legtöbbször mj ntegy 51000 hektárra jut Gesa­éppen a kedvező tavaszi esők után d vé ü, mennyiségű Aüpurt szaporodnak el, amikor a kultúrnö- Pvramln t hoztunk be a cukorrá­vény még nem erősödött meg, és nem é s ^ yr a.® 1" t ftoztunk Ďe a cukorré­alkalmazható mechanikus gyomirtás. P a kezelésére. Ennek a jelenségnek különösen a­NEMZETKÖZI GYÓGYSZERÉSZETI KONGRESSZUS PRÁGÁBAN (ČTK) — A 25. nemzetközi gyógy­szerészeti kongresszust augusztus 24 Japán szakszervezeti vezető a Nemzetgyűlés elnökénél (ČTK) — Bohuslav Lastovička, a Nemzetgyűlés elnöke tegnap fogadta Akivara Iwait, a Japán Szakszerveze­tek Általános Szövetségének főtitká­rát. Az eszmecserén a munkásosztály békeharcának problémáit érintették. A japán vendéget BedHch Kozelka, nemzetgyűlési képviselő, a KSZT tit­kára kísérte. Fogadás az egészségügyi miniszternél (ČTK) — Dr. Josef Plojhar egész­ségügyi miniszter tegnap fogadta Mohamad Hasim Maivanvalt Afganisz­tán tájékoztatásügyi miniszterét, aki rövidebb látogatásra érkezett ha­zánkba. Az afgán miniszter a baráti beszél­getés folyamán elismeréssel nyilatko­zott egészségügyi szerveinkről, ame­lyek hozzájárultak a afgán egészség­ügy korszerűsítéséhez. Kifejezte azt a meggyőződését, hogy a jövőben még jobban elmélyülnek a két ország egészségügyi kapcsolatai. Az afgán minisztert látogatása al­kalmából dr. Szultán Ahmad Popal, az Afgán Királyság prágai rendkívüli meghatalmazott nagykövete kísérte. Elutazott India tervezésügyi minisztere (ČTK) — Bali Bam Bhagat, India tervezésügyi államminisztere a fővá­rosban tett háromnapi látogatása után tegnap hazautazott. A miniszter Prágában Oldrich Cer­ník miniszterelnök-helyettessel, az Ál­lami Tervbizottság elnökével és a Kül­kereskedelmi Minisztérium vezető dolgozóival a két ország gazdasági együttműködésének további lehetősé­geiről tárgyalt. Baráti találkozó (ČTK) — Jindrich Uher belkereske­delmi miniszter, az utasforgalmi kor­mánybizottság elnöke tegnap a prágai kultúrklubban baráti találkozóra hívta egybe külképviseleteink dolgozóit. A találkozón néhány Csehszlovákiáról készült filmet mutattak be. Valamennyi haladó erő összefogására szükség van az agresszorok megfékezésére SZUSZLOV SZÓFIAI BESZÉDE Szófia (ČTK) — Mihail Szuszlov, az SZKP Központi Bizottságának tit­kára és elnökségi tagja, a Bulgáriá­ban járt szovjet pártküldöttség veze­tője szerdán beszédet mondott a szó­fiai pártaktíva gyűlésén. Szuszlov kijelentette, hogy a kom­munista világmozgalom a nehézségek ellenére halad előre. Jelenleg 88 or­szágban működik kommunista párt és több mint 46 millió embert tömö­rít soraiban. A kommunista pártok többsége szilárd marxista-leninista proletár Internacionalista álláspontot foglal el. Szuszlov a továbbiakban elítélte az Egyesült Államok vietnami háborúját. Hangsúlyozta, hogy a szovjet nép tel­es mértékben támogatja a vietnami népnek azt a követelését, hogy hala­déktalanul szűnjenek meg a kalóztá­madások a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen, vonják ki az ame­idén lehetünk tanúi. Csapadékhiánya, országszerte igazán nem panaszkod­hatunk, annál nagyobb gondot okoz a gyomnövények és a kártevő rova­rok és férgek elszaporodása. A vegy­szeres gyomirtásnak most felbecsül­hetetlen a Jelentősége. A vegyszeres gyomirtáshoz — vitathatatlan előnyei miatt - a kezdeti idegenkedés után és 27 között tartják meg~Prágában. egyre szívesebben nyúlnak mezőgaz- E ]ubUárl s kongresszus védnökségét dasági dolgozóink. Antonín Novotný, köztársaságunk el­Az idén Szlovákiában javult a nök e vállalta. A mintegy ezer külföl­gyomirtószer-ellátás. Feltehetően a d őg körülbelül nég yszáz belföldi gabona vetésterületének felén, a len . ° és hüvelyesek teljes vetésterületén al- resztvevó több mint 160 szakbeszamo­kalmazhatunk vegyszereket. Vétek lót hallgathat meg. lenne _ a múlthoz hasonlóan — a A kongresszus tartalma alatt négy felvásárló és ellátó szervek raktárai- szimpóziumot is rendeznek. it A Morva Karszt-hegységben, a Hol -štejn-meHettt kőbányában dolgozó mun­kások egy sziklarepedésben csontok ma­radványaira bukkantak. A brnói Morva Múzeum dolgozóinak véleménye szerint 300 000 év előtti Jégkorszakok közti idő­ben itt-tanyázó medve (a barlangi med­ve elődje) állkapcsát, ezenkívül nyúl-, borz-, szarvas- és őzcsontokat, valamint más állatok csontjait találták meg a k bánya munkásai. ir Több mint 9000 kilogramm sampi­nyongombát termesztettek eddig az ostra­va-karvinai szénmedence régi bányató­lyosőiban. • Jozef Nepomucký, a Szövetkezetek Központi Tanácsa vezetőségének elnöke tegnap nyitotta meg Jílovištében a 9 nemzetközi szemináriumot, amelyen több mint negyvenen vesznek részt 18 ország ból. + A május 28-tól június 3-ig terjedő héten a közúti balesetek mérlege: 25 halott — kettő közülük gyermek —, 32 súlyos és 90 könnyebb sérülés. * Csehszlovák képzőművészeti kiállt tást rendeznek a közeljövőben a nyugat­németországi Heidelbergben, ahová 15 képzőművészünk 32 falragaszát és egyéb alkotását küldték. •k Tegnap ért véget Prešovban a kelet szlovákiai kerület vízgazdálkodási prob léniáival foglalkozó háromnapos országos szeminárium. •k Tegnap ért véget Košicén az acél és magnezitipari dolgozók kétnapos or szágos konferenciája, amelyen több mint 100 szakember vett részt. rikai csapatokat Dél-Vietnamból és tegyék lehetővé a vietnami nép szá­mára, hogy minden külső beavatko­zás nélkül oldja meg a társadalmi berendezkedés kérdéseit. Szuszlov ezután hangsúlyozta: Az SZKP véleménye szerint a jelenlegi helyzet, a termonukleáris világhábo­rú elhárításának, az Imperialista ag­resszorok megfékezésének feladata, a nemzeti felszabadító mozgalom és a népek forradalmi mozgalmának tá­mogatása, mindenekelőtt pedig a test­véri szocialista ország, a Vietnami Demokratikus Köztársaság minden eszközzel való támogatása sürgetően megköveteli a szocialista közössé­get és együttes cselekedeteit, minden antiimperialista erő összefo­gását és akcióegységét, a nemzetkö­zi kommunista mozgalom egységét és összeforrottságát. Olaszország szocialistáinak és munkásainak egységéért Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának ülése Róma (ČTK) — Paolo Bufalini az Olasz Kommunista Párt Központi Bi­zottsága és központi ellenőrző bizott­sága ülésén kijelentette, hogy az Olasz Kommunista Párt egyik legfon­tosabb feladata a munkás, demokra­tikus és népi egység építése és fej­lesztése. A jelenlegi helyzet közvetlen fel­adatokat állít a szocialisták és a de­mokratikus erők elé, de egyúttal táv­lati problémákat is, és hangsúlyozza a szocialista és a politikai reformok közvetlen céljai összekapcsolásának szükségességét. Ebből következik a demokratikus és népi erők akcióegy­sége és a szocialista erők egységéért folytatott harc összefüggése. Bufalini a továbbiakban elemezte a szocialisták és a munkások egye­sítéséről folytatott vita jellemző vo­násait. A vitában a kommunisták, szocialisták, a Proletár Egység Olasz Szocialista Pártjának tagjai és a független baloldaliak is részt vesz­nek. A vita azt mutatja, hogy új le­hetőségek nyílnak a szocialista erők egyesítésére — mondotta. Az e kérdésről folytatott vita első­sorban a következő kérdéseket érin­ti: A demokráciáért és a szocializ­musért folytatott harc közti kapcso­latok, a békés együttélésért és az új külpolitikáért folytatott harc és párt­építés jellegének, valamint a párton belüli demokrácia fejlesztésének kér­dése. A szocialista változásokért folyta­tott harcnak az ország sajátos voná­saiból kell kiindulnia. Az első ilyen sajátossága: a termelés összetétele, és a politikai rendszer megváltoztatásá­ért folytatott akció nem halasztható el akkor, amikor a munkáspárt irá­nyítja majd az országot. A beszámoló további része nemzet­közi kérdésekkel foglalkozik. Hang­súlyozza, hogy a kommunista mozga­lom és a szocialista országok egysé­ge jelenti a világ munkás-, szocia­lista és demokratikus erői egységé­nek alapját. Az utóbbi évek tapasz­talata azt bizonyítja, hogy az egység gyengítése buzdítólag hat az impe­rialistákra. A kommunista párt ezért a kínai elvtársak téves álláspontja ellen harcolva küzd a nemzetközi kommunista mozgalomban felmerült viszályok kiéleződése ellen. A VDK küldöttsége Moszkvában Moszkva (ČTK) — Tegnap Moszkvá­ba érkezett a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányküldöttsége, élén Le Thanh Nghl miniszterelnök-helyet­tessel, a Vietnami Dolgozók Pártja po­litikai bizottságának tagjával. Szovjet nyilatkozat az Egyesült Államok intervenciójáról A Biztonsági Tanács 7-én folytatja a vitát A Biztonsági Tanács csütörtökön megkezdte az Egyesült Államok do­minikai intervenciójának megvitatá­sát. A Biztonsági Tanács összehívá­sát a Szovjetunió kérte. Yost amerikai küldött csodálkozá­sát fejezte ki, hogy összehívták a Biz­tonsági Tanácsot, mivel szavai sze­rint nem történt semmi olyan, arai veszélyeztetné a biztonságot. Utána Fedorenko szovjet küldött szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetuniónak megvolt az oka a Biz­tonsági Tanács összehívására. Fedo­renko felolvasta a szovjet kormány nyilatkozatát az Egyesült Államok dominikai intervenciójáról. A nyilat­kozat hangsúlyozza, hogy Amerika­közi csapatok létesítése ellentétben áll az ENSZ alapokmányának 2. és PIFF—PUFF, vagy állatvédelem A vadászat hónapjának kezdetén Az olvasó bizonyára emlékszik a népszerű Vin­netou film ellenszenves alakjára, a bölények tu­catjait passzióból halomra lövöldöző banditára. Az. ilyen szadista kéjelgésre emlékeztető vadirtásnak persze semmi köze sincs a vadászathoz, s csak arra alkalmas, hogy ezzel egy ember legaljasabb jellemvonásait mutassuk be. Az említett film ren­dezője azzal, hogy éppen vadirtó pujogtatással mutatta be a negatív hős ellenszenves jellemét, közvetve úgyszólván a „vadászat hónapjának" jő gondolatát is „beharangozta". Június — immár hetedszer — a vadászat hó­napja. A természetbarátok nemes és nagyszerű sportjainak propagálását szolgálja ez az akció. Elnevezése azonban nem egészen pontos — hiszen nem is annyira a vadászatról magáról, mint in­kább erdei vadállományunk védelméről van szó. Ne jeledjük, hogy az egykori földesurak kiváltsá­gos sportját, a vadászatot hazánkban ma már 120 000-en — szövetkezeti tagok, munkások, hiva­talnokok — űzik. Ha mindannyian csak pufog­tatnák puskáikat, és irtanák a vadat, csakhamar kipusztulnának erdeink. A vadásztársaságok leg­fontosabb feladata napjainkban a vadállományról való gondoskodás, az etetés, sőt a tenyésztés. is, valamint a kártékony vad irtása. A vadászat, a vad elejtése másodrangú dolog egy vérbeli va­dász szemében. Nemes tetteknek vagyunk tanúi gyakran, ami­kor kemény fagyok idején szinte emberfeletti munkával, derékig érő hóban nehezen megközelít­hető helyekre hordják az erdészek, vadászok az eleséget kiéhezett védenceiknek. Erdeink jelentős kincsét védik, amikor az állatállományról gon­doskodnak. Szinte hihetetlen, meglepő adatok a statisztikából: külkereskedelmi vállalatunknak egyetlen külföldre exportált élő nyúlért 20 ki­logramm kakaót vagy 68 kilogramm narancsot ajánlanak fel. Egy pár élő fogolyért 40 kiló ba nánt vagy 53 kiló rizst kaphatunk... Jelentős tétel a vadhús hazai piacunkon is. A közép-szlo vakiai kerületben például egy lakosra évt negyed kiló vadhús Jut, ám ez a látszólag csekély szám évente 300 vagon húst jelent, s háromezer sertést helyettesít a húspiacon. Egy-egy szarvas elejté séért a külföldi vadász 7000—8000 devizakoronái is fizet... A — méltán mondhatjuk — tömegsporttá vált vadászai jellemes, természetszerető embereket ne­vel. Egy neves vadásszal, Juraj Höherrel beszélge­tek, akinek egyedülálló zsákmányát, egy 241,5 pontos szarvast — tizenhat ágú aganccsal — a brnói országos vadászati kiállításon is bemutatják fa kiállítás egyébként június 5-én kezdődik, és június 27-ig tart, s egybekötik a nemzetlcözl ku­tyakiállítással). Elcsodálkozom a neves vadász szerénységén; úgy tudtam, a vadászok szeretnek „nagyokat mondani". A 30 éves vadászmúltra visz­szatekintő emberből azonban szinte harapófogóval kell kihúzni a választ arra a kérdésre, mire büszke leginkább. — Persze, hogy büszke vagyok a tizenhat ágúra, de ami igazán nagy örömet szerez nekem, az a két fiam vonzalma a vadászathoz. Az egyik 16 éves, a másik 12. Főleg arra vagyok büszke, hogy a fiúk rendszeresen — s ez már természetessé vá­lik számukra — gondját viselik két fogolycsapat­nak, mely a közeli temetőben szokott teleint. Sze­retik, védik, etetik az állatokat. Jólestk, hogy éppen foglyokat vettek pártfogásukba, mert a fo­golyáilomány jelenleg csökkenőben van, pedig igen hasznos madár ez ... A híres vadász valóban egyedülálló trófeákkal büszkélkedhetne, csodálatos élményekről beszél­hetne. Hiszen látott ő már olyan, szinte hihetet­len dolgot is, mint a szarvasbőgést utánozva szarvasra vadászó medve... A vérbeli vadász szí­véhez azonban éppen az a mozzanat áll a leg­közelebb. amikor az állatvédelemről, a segítség­nyújtásról, a vad megmentéséről kell gondos­kodni. VaCSEK GÉZA 39. cikkelyével, melyek szerint csu­pán a Biztonsági Tanács dönthet a nemzetközi béke és biztonság megőr­zését hivatott akciókról. Az Egyesült Államok az AÁSZ alap­okmányát is figyelmen kívül hagyta. Az alapokmány 15. cikkelye szerint egyetlen állam sem avatkozhat be más ország belügyeibe. A Szovjetunió felhívja a Biztonsági Tanács figyel­mét azokra a komoly következmé­nyekre, melyek az amerikai akciók­ból származhatnak. Kérte, hogy a Biz­tonsági Tanács követelje az Ameri­kai Államok Szervezete csapatainak kivonását a Dominikai Köztársaság­ból. Fedorenko beszéde után a ta­nács folytatta a vitát, majd az ülést június 7-re elnapolták. Csőmbe az NSZK-ban Bonn (ČTK) — Csőmbe kongói mi­niszterelnök — aki tegnap az NSZK-ba érkezett — Carstens államtitkárnál hi­vatalos látogatást tett a bonni külügy­minisztériumban. A hivatalos Jelentés szerint Csőmbe magánlátogatást tesz az NSZK-ban. A külügyminisztérium hivatalos kép­viselője pénteki sajtóértekezletén meg­cáfolta ezt a hírt azzal a kijelentésé­vel, hogy Csőmbe Carstenssal általá­nos politikai kérdésekről tárgyal. Va­lószínű, hogy elsősorban a Csőmbe rendszerének nyújtott nyugatnémet segítségről folytattak eszmecserét. A FRANCIA rendőrség elpusztítot­ta a Szomáliai Népi Mozgalom Párt épületét Dzsibutiban és letartóztatta a párt 105 tagját és vezetőit. A párt elnöke élesen tiltakozott a francia imperialisták megtorló akciőja ellen. (ČTK) A JUGOSZLÁV hajógyárak 32 nagy motoros hajót és több kis hajót épí­tenek a Szovjetunió számára, a két ország által megkötött szerződések értelmében. (ČTK) Ül SZÓ 2 * 1965. június 5,

Next

/
Oldalképek
Tartalom