Új Szó, 1965. június (18. évfolyam, 150-179.szám)

1965-06-01 / 150. szám, kedd

Szigorúbb ellenőrzés — jobb minőség A Nemzetgyűlés két bizottságának tárgyalása A Nemzetgyűlés közszükségleti és élelmiszeripari bizottságának tegna­pi közös ülésén a közszükségleti Iparral kapcsolatos jogszabályokat ellenőrizték, majd Poula elvtárs, a külkereskedelmi miniszter helyettese az export feladatok teljesítésével fog-, lalkozott. Utána J. Koblic, a belke­reskedelmi miniszter helyettese a hazai piacnak élelmiszerekkel és közszükségleti cikkekkel való ellátá­sáról szólva kijelentette, hogy a kis­kereskedelmi forgalom tervét az év első negyedében 99,7 százalékra teljesítettük. Ebből az élelmiszerek­re 57,2, az ipari árura 42,8 százalék esik. A kOzellátás javulásához lé­nyegesen hozzájárult a déligyümölcs nagy mennyiségű behozatala. — A le­hetőségeket még nem merítettük ki. a kiskereskedelmi forgalom tovább fokozható — mondotta Koblic mi­niszterhelyettes. Hibák elsősorban az áru minősé­gében és abban mutatkoznak, hogy bizonyos árufajtákból csekély a választék. A hiánycikkeket illetően ugyan javulás állt be, de azért még nem lehetünk elégedettek. Ami a minőséget illeti, az élelmiszerek 73 százaléka ma már elsőosztályú áru­nak tekinthető. A minőség ellenőrzé­se céljából további szigorú intézke­dések várhatók. Különösen a vaj, az iparcikkek közül pedig mindenek­előtt a cipők minőségét fogják szigo­rúan ellenőrizni. Ezután Koblic elv­társ az Ipari áruellátással kapcsolat tos nehézségekről szólt, (km). A fő- és középiskolát végzettek kezdőfizetésének új rendszere (CTK) — A mai napon lép érvény­be az Állami Bérmegállapitó Bizott­ság határozata, amely a főiskolát, szakközépiskolát, szakiskolát és ál­talános középiskolát végzett dolgo­zók kezdő fizetésének kérdését ren­dezi. Az új irányelvek megállapítják, hogy az említett Iskolákat végzett fiatal dolgozóknak milyen havi fize­tés jár a legkevesebb 6, s legföljebb 12 hónapig tartó gyakorlat idejére. Ha az illető már tanulmányai folyta­tása közben végzett olyan szakszerű munkát, hogy további begyakorlásra nincs szüksége, a gyakorlat említett idejétől ez esetben el lehet tekin­teni. A főiskolát és szakközépiskolát végzett fiatalokat — ami kezdő fize­tésük megállapítását illeti — két csoportra osztják: az első csoportba tartoznak, akik rendkívül igényes, elsősorban műszaki jellegű tanulmá­nyokat folytattak, például műszaki és nukleáris fizikát, alkalmazott geo­lógiát, bányászatot, kohászatot, gé­pészetet, elektrotechnikát, közszükség­leti ipari módszereket, építészetet, mezőgazdaságot, közlekedési és táv­összeköttetési módszereket tanultak. Az első csoportba tartoznak mind­azok, akik közgazdasági főiskolát végeztek, vagy műszaki főiskola mennyiségtani, fizikai s iparművé­szeti tagozatán fejezték be tanuli mányaikat. Az első csoportba sorolt főiskolát végzett munkaerők havi kezdő fize­tése 1300—1600 korona, a mősodik csoportba pedig 1200—1400 korona. Az első csoportba sorolt, szakközép­iskolát végzett alkalmazottak kezdő havi fizetése 1000—1200 korona, a második csoportba 900—1100 koro­na, az általános középiskolát végi zetteké 800—1000 korona, a szakis^ kólát végzetteké 700—800 korona. Az új fizetési rendszer szerint a szakközépiskolát érettségivel végzett dolgozók kezdő fizetése 100—150 ko­ronával, ás az első csoportba sorolt — főiskolát végzetteké — 200—250 koronával nagyobb. Az Állami Bérmegállapitó Bízottá ság említett határozata akkor is ér­vényes, ha az adott munkahelyen még nem rendezték az előző előírá­sok értelmében az új dolgozók kezdő fizetését. Az új intézkedés érvénye­sítése nem jelenti azt, hogy esetleg leszállítanák az ilyen dolgozók eddi­gi kezdő fizetését, vagy pedig meg­hosszabbítanák a gyakorlat már, előbb megállapított Idejét. Az Iskola- és Kulturális Ügyek Mi­nisztériumának Hivatalos Közlönye részletesen ismerteti az Állami Bér­megállapító Bizottság határozatát és utasításokat ad végrehajtására. Becses vendégek látogatása (CTK) — Az SZLKP KB elnökségé­nek tagjai és póttagjai, valamint az SZLKP nyugat-szlovákiai kerületi bi­zottságának képviselői tegnap a dél­előtti órákban megtekintették a Sala és Kolárovo közti öntözőrendszer má­sodik részét, amelyet a közeljövőben helyeznek üzembe. Ezzel további 2261 hektár termőföld öntözése válik lehe tővé. A délutáni órákban az SZLKP KB elnökségének tagjai és póttagjai meg­tekintették a Bajcsi Állami Gazdaság állattenyésztési gépesítési központját. Bolgár államférfi Csehszlovákiában (CTK) — Josef Peil nehézgépipari miniszter tegnap fogadta Konsztan­tyin Popov mérnököt, a Bolgár Mi­nisztertanács energetikai és tüzelő­anyagügyi bizottságának elnökét, aki egy hétig tartózkodik hazánkban. A bolgár vendég itt-tartózkodása alatt megtekinti a plzeňt V. I. Lenin Müvet, a tolmácsi kazángyárat, az I. Brnói Gépgyárat és a CKD blanskói üzemét. Díjnyertes filmek Cannes-ban A cannes-i fesztiválon a múlt hé­ten ünnepélyes keretek között kihir­dették az idei filmverseny eredmé­nyeit. A fesztivál nagydíját, az Arany Pál­mát a „Fortély" című angol film nyerte. A legjobb színészi alakítás dijával Terence Stampot és Samantha Eggart a „Gyűjtő" című amerikai film angol főszereplőit jutalmazták. A zsűri di­csérő oklevélben méltányolta az Üz­let a főtéren című csehszlovák film főszereplőjének, Jozef Kroner és Ida Kaminskának a teljesítményét, vala­mint Vera Kuznyecova szovjet film­színésznőnek a „Volt egyszer egy öregember meg egy öregasszony" el­mű filmben nyújtott alakítását. A legjobb rendezés díját Liviu Clu­lei román rendező „Akasztottak erde­je" című filmje kapta. A legjobb for­gatókönyv díjával holtversenyben ju­talmazták a „Domb" című angol és a „317-es osztag" című francia filmet. • A Mladé letá könyvkiadó vállalat fennállásának 15. évfordulóját ünnep­li. Ez alkalomból június 1-én könyv­kiállítást rendez. •k A bratislavai Könyvházban a Mlagyinszka Knyiga szlovén könyv­kiadó a gyemekek és az ifjúság ré­szére kiadott könyvei közül több mint ötvenet mutat be. A rövid filmek versenyében a nagy­díjat a magyar „Nyitány" kapta. A második és harmadik dijat holtver­senyben egy csehszlovák és egy fran­cia kisfilm kapta, a zsűri különdíját pedig a belgák filmje nyerte. A Filmkritikusok Nemzetközi Szö­vetsége és a Szakmai Filmbizottság egy kínai kisfilm és egy francia víg­játék mellett két magyar fesztivál­filmet, az „Életbe táncoltatott lányt"' és a „Nyitányt" jutalmazta a film­technikai szempontból legsikerültebb alkotások dijával. Húszéves a prágai Pedagógiai Kísérleti Intézet (CTK) — A prágai Pedagógiai Kísér­leti Intézet megalapításának 20. évfor­dulója alkalmából a fővárosi Vigadóban rendezett ünnepségen Dr. Cestmír Císaf Iskola- ás kulturállsügyl miniszter be­szédében többek között a közművelődés tartalma s módszerei korszerűsítésének, a pedagógiai műveletek hatékonyabbá tételének szükségességét hangsúlyozta. Rámutatott, hogy a pedagógiai és tudo­mányos tevékenységben hiányoljuk a lendületesebb munkát, e téren még igen sok a múltra visszavezethető fogyaté­kosság, s ezért feltétlenül hasznosíta­nunk kell a pedagógia világviszonylat­ban kimagasló eredményeit. SKOPJÉT Ml IS ÉPÍTJÜK Két évvel ezelőtt a jugoszláviai Skopjében óriási méretű földrengés pusztított, mely elseperte a város la­kásalapjának 80 százalékát. A halot­tak száma meghaladta az 1700-at. A testvérnépnek nagy szerencsét­lenségében Csehszlovákia az elsők kö­zött ajánlotta fel segítő kezét. Min­denekelőtt kötszereket és gyógyszere­ket szállítottunk Skopjéba, majd fel­építettük és teljesen felszereltük azt a kilencéves Iskolát, melyet a hálás lakosság Ján Amos Komenskýról ne­vezett el. További segítségünk kere­tében a hosszú lejáratú hitelen kívül a lakásínség enyhítése érdekében hetven földszintes családi házat emel­tünk, valamint teljesen berendezve egy szülészeti pavilont és egy bölcső­dét építettünk. A tegnap Prágában megtartott saj­tótájékoztatón Ljubcso Sztavrev, a ha­zánkban tartózkodó négytagú skopjei küldöttség vezetője a népeink közötti szolidaritást és barátságot értékelve kijelentette: Csehszlovákia önzetlen támogatása kimondhatatlanul jólesett földrengéssújtotta népünknek, őszinte hálánkat ezúton tolmácsoljuk. A skopjeiek a párt és a kormány segítségével gyors ütemben távolítják el a szerencsétlenség okozta károkat. (m. k.) Nincs káros hatásuk ... (CTK) Brnóban tegnap orvosok, élel­miszeripari dolgozók, valamint mező­gazdasági szakértők tanácskoztak a me­zőgazdaság Időszerű egészségügyi prob­lémáiról. A szeminárium résztvevői többek kö­zött megvitatták a mezőgazdaság kemi­zálásával összefüggő egyes kérdéseket, örömmel értesültek arról, hogy földmű­veseink tavaly félmillió hektárnyi me­zőgazdasági területen használtak vegyi gvomirtőszereket. Jelenleg több tudományos intézetben, egyes főiskolák tanszékein stb. ellenőr­zik az említett vegyszerek hatását az élő szervezetre. Eddig nem állapították meg, hogy az emberi szervezetre káros hatásúak lennének. A VVK-ÉRT Manchester United­Ferencváros 3:2 (1:1) Játszották Manchesterben a Vásár­városok Kupája másik elődöntő pár­harcának első mérkőzéseként. A visz­szavágóra vasárnap, június 8-án kerül sor a budapesti Népstadionban. A Ferencváros góljait Novák és Rá­kosi lőtte. Főiskolások a közszolgáltatásban A közszolgáltatásokban, főként a nagyvárosokban, sajnos még mindig sok a fogyatékosság. Ezért örömmel üdvözölhetjük a CSISZ prágai, brnói, és bratislavai főiskolai bizottságainak azt a kezdeményező javaslatát, hogy e városokban rövidesen főiskolás közszolgáltatási szövetkezeteket létesíte­nek. A főiskolások szövetkezetei egy­részt karbantartó és javító munkák (lakatos-, gépész-, villanyszerelői, kő­műves, ács- stb munkák) végzését tűzték ki célul, másrészt kisebb ma­nuális munkák elvégzését tervezik (a háztartásokban, kertekben, különféle tárgyak alkalomszerű vagy rendsze­res szállítása stb.), végül pedig kü­lönféle szolgáltatásokat nyújtanak a közönségnek (nyelvtanítás, idegen nyelvekre való fordítások, gyermek és öregek gondozása a háztartások­ban, diákok korrepetálása, egészség­ügyi szolgáltatások stb.). A főiskolások szövetkezeteinek tag­jai jól tanuló hallgatók lesznek, aki­ket e mellékes tevékenység nem gá­tol a tanulásban. Olyan tehetséges és szakképzett, főként műszaki főiskolai hallgatók lépnek a szövetkezetbe, akik a gyakorlatból jöttek a főiskolá­ra, vagy pedig olyanok, akik a fő­iskolák magasabb évfolyamaiban ta­nulnak, s már elsajátították hivatá­sukhoz a szakmai alapismereteket. A szövetkezetek több tagozatra oszla­nak, amelyek élén képzett szakembe­rek lesznek, mégpedig a főiskolások közül, vagy erre a célra rendelkezés­re bocsátott mesterek. A főiskolások szövetkezetel előnyösek lesznek, mert a szövetkezet tagjai a nap, a hét és az év minden időszakában végezhetik a kívánt munkát (délután, éjszaka, vasárnap stb.). A főiskolai oktatás ugyanis különféle időben történik az egyes főiskolákon, úgyhogy a szövet­kezetek tagjai minden Időben nyújt­hatnak szolgáltatásokat a lakosság­nak. A szolgáltatásokat az érvényben le­vő kereskedelmi normák és rendele­tek alapján számlázzák. A főiskolás­szövetkezeteknek fizetett apparátusai lesznek a CSISZ főiskolai bizottsá­gai keretében, amelyek az 1965—66-os tanévtől egyelőre Prágában, Brnóban és Bratislavában alakulnak meg. A következő években ilyen közszolgál­tatási szövetkezetek létesítésére szá­mítanak Koiicén, Zilinán, Zvolenben, esetleg más főiskolákkal rendelkező városokban ls. A főiskolások szövet­kezeteit Lengyelország és Jugoszlávia példája nyomán létesítik hazánkban. Lengyelországban és Jugoszláviában e szövetkezetek már néhány éve Jó eredménnyel működnek. l-rt-) Tito elnök a Szovjetunióba látogat Moszkva (CTK) — Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke, a Jugoszláv Kom­munisták Szövetségének főtitkára a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének, a minisztertanácsnak és az SZKP KB elnökségének meghívá­sára Június második felében hivatalos látogatásra feleségével együtt a Szov­jetunióba látogat. A Szovjetunió segítsége Koreának Moszkva (CTK) — Cshoe Kwang hadseregtábornok, vezérkari főnök, nemzetvédelmi miniszter vezetésével május 5—31-e között koreai katonai küldöttség tartózkodott a Szovjetunió­ban. A látogatás ideje alatt megálla­podást Irtaik alá, melynek értelmében a Szovjetunió segítséget nyújt a Koi real Népi Demokratikus Köztársaság­nak védelmi ereje megszilárdításá­ban. A küldöttség tagjait Malinovszklj marsall, a Szovjetunió hadügyminisz­tere fogadta, aki ebédet adott a ven­dégek tiszteletére. Megkezdődött a NATO hadügyminisztereinek párizsi értekezlete Párizs (CTK) — Manlio Brosionak, a NATO főtitkárának elnökletével Párizsban megkezdődött a NATO-or­szágok hadügyminisztereinek értekez­lete. A kétnapos tanácskozáson hiva­talos program szerint az Atlanti Szö­vetség stratégiai problémáiról tár­gyalnak. A tanácskozás zárt ajtók mögött folyik. Az ülés megkezdése előtt az egyes országok hadügyminiszterei külön is tanácskoztak. McNamara amerikai hadügyminiszter Párizsba utazva fél­beszakította útját Londonban, ahol Healey angol hadügyminiszterrel tár­gyalt. Vasárnap este von Hassel nyu­gatnémet kollegájával találkozott, majd tegnap délelőtt a holland, nor­vég és görög hadügyminiszterekkel tanácskozott. Lemnitzer tábornokkal, a NATO európai csapatainak főpa­rancsnokával is folytatott eszmecse­rét. Brosio, a NATO főtitkára ebédet adott, melyen az amerikai, angol, francia, kanadai, nyugatnémet és A NYUGAT-EURÓPAI UNIÓ PARLAMENTI TANACSÁNAK ÜLÉSE Párizs (CTK) — Párizsban megkez­dődött a Nyugat-Európai Unió parla­menti tanácsának ülése, melyen a Kö­zös Piac tagállamai és Nagy-Britán­nla parlamentjének képviselői vesz­nek részt. A hivatalos napirend sze­rint Nyugat-Európa időszerű katonai és politikai kérdéseiről fognak tár­gyalni. Az ülés elnökévé Carl Schmidet, a bonni szövetségi országgyűlés alelnö­két választották. Vendégként az olasz és holland külügyminiszter, a francia hadügy­miniszter és több nyugatnémet politi­kus ls felszólal az ülésen. hlálnly Vasárnap hivatalosan megnyitották a Bulgária ós Görögország közti el­ső közvetlen vasútvonalat. A bolgár vasútlgazgatőság képviselője az át­adáson tartott beszédében kiemelte a tavaly kötött bolgár—görög egyez­mény jelentőségét. (CTK) Berlinben megkezdődött a „pün­kösdi látogatási időszak". Tegnap reggel érkeztek meg az első nyugat­berliniek az NDK fővárosában élő rokonaik meglátogatására. Eddig csaknem 650 000 nyugat-berlini kér­vényezte a látogatást. (CTK) A tanzániai kormány a független­ség kivívása óta harcol az írástudat­lanság ellen. A kilimandzsárói Járás­ban tavaly több mint 14 000 afrikai tanult írni és olvasni az Írástudatla­nok számára rendezett tanfolyamo­kon. (CTK) A görög parlament bizottsága be­fejezte Karamanltsz, az ERE párt volt elnöke és további két volt mi­niszter ügyének kivizsgálását. Azzal vádolják őket, hogy a DEI villamos­sági társaságban visszaéltek hivata­lukkal és sorozatos csalásokat követ­tek el. (CTK) Kádár lános, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára befejezte moszkvai láto­gatását és visszatért Budapestre. A budapesti pályaudvaron az MSZMP Központi Bizottságának és a kor­mánynak képviselői, valamint Gyeni­szov, a Szovjetunió nagykövete üdvö­zölte Kádár Jánost és kíséretének tagjait. (CTK) olasz küldöttségek vezetői vettek részt. — Healey angol hadügyminiszter, mielőtt a NATO katonai bizottságának ülésére utazott, kijelentette, hogy az ülésen új stratégiai Irányvonalat akar kiharcolni. Annak lényege az lenne, hogy a NATO nem emelné tovább Nyugat-Európában állomásozó csapa­tainak létszámát, hanem biztosítaná a csapatok rugalmasságát, hogy szük­ség esetén rövid időn belül beavat­kozhassanak ott, ahol kell. Az angol javaslat szerint a csapa­tokat nem csupán Nyugat-Németor­szág határterületein helyeznék el. A csapatok máshol is teljesítenének szolgálatot és szükség esetén azonnal áthelyezhetők lennének. Ezért vegyes készenléti egységeket alakítanának, amelyeket atomfegyverekkel is felsze­relnének. Az angol küldöttség ezen­kívül nagyobb mérvű hozzájárulását akarja elérni a NATO-ban való részvé­teléből eredő költségei fedezésére. ÚJABB INCIDENS AZ IZRAELI-JORDÁNIAI HATARON Jeruzsálem (CTKJ — Jeruzsálemben a demilitarizált övezetben az izraeli— Jordániai határon tegnap újabb fegy­veres incidensre került sor. Jordániai hivatalos jelentés szerint a harc 15 percig tartott, majd az izraeli csapa­tok visszavonultak, s a helyszínen há­rom sebesültet hagytak. Izrael Jordá­niát vádolja az incidens előidézésé­vel. Mindkét fél panaszt emelt az ENSZ békéltető bizottságánál. Az utóbbi napókban ez már a má­sodik összetűzés. A múlt héten az Iz­raeli csapatok megtámadták Jordánia területét, négy személyt megöltek, né­gyet megsebesítettek, s Jelentős anya­gi kárt okoztak. Anasztaz Mikojan, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének el­nöke fogadta a Japán Szakszerveze­tek Altalános Szövetségének küldött­ségét, mely Akira Ivai-nak, a szö­vetség főtitkárának vezetésével lá­togatt a Szovjetunióba. (CTK) Nyugat-Berlinben vasárnap több ezer revansista tartott összejövetelt, ami újabb provokációt jelent a Né­met Demokratikus Köztársaság ellen. (CTK) Párizsban közölték, hogy Francia­ország 1966-ban nem vesz részt a NATO hadgyakorlatain. Az elhatáro­zást azzal Indokolják, hogy a had­gyakorlatok programja nincs össz­hangban a NATO alapokmányával. (CTK) Ali Sabri, az EAK miniszterelnöke és Jahja iraki miniszterelnök Kairó­ban a két ország gazdasági és ke­reskedelmi kapcsolatainak kibővíté­séről tárgyalt. Amerikai szakemberek 24 órán át keresték a Gemini űrhajó hűtőberen­dezésén keletkezett üzemzavar okát. James McDivitt és Edward White ame­rikai űrhajósok ezzel az űrhajóval szállnak fel csütörtökön a világűrbe. Végül megállapították, hogy a víz kiszivárgásét nem üzemzavar, hanem csupán szerelési hiba okozta. A vi­zet már eltávolították az űrhajóból és valószínű, hogy a Gemini űrhajót a tervnek megfelelően csütörtökön fel­bocsátjáik. Hűtlen férjek veszélyben! Egy bátor francia kormánypárti képviselő új törvényjavaslatot nyúj­tott be. Azt kívánja, hogy a házas­ságtörő férfiakat ugyanúgy büntessék meg, mint a hűtlen asszonyokat. Egy Napóleon idejéből fennmaradó törvény ugyanis három hónaptól két évig terjedő elzárással sújtotta a csa­podár feleségeket. Igaz, hogy az utób­bi évtizedekben a bírák — a börtö­nök befogadóképességére való tekin­tettel —, megelégedtek a pénzbünte­téssel, a hűtlen férfiakat azonban egyáltalán nem lehetett büntetőjogi­lag felelősségre vonni. A benyújtott törvényjavaslat 180—300 frank pénz­büntetéssel sújtja bármelyik házas­társ hűtlenségét, sőt, hasonló szigor­ral Jár el a bűntársak ellen ls. A törvénynek azonban lesz egy eny­hítő paragrafusa. Ha a felszarvazott férj, vagy a megcsalt feleség megbo­csát, s panaszát visszavonja, — a büntetés végrehajtását felfüggesztik — a legközelebbi bűnbeesésig. ÜJ SZÓ 2 19B5. Június 1,

Next

/
Oldalképek
Tartalom