Új Szó, 1965. május (18. évfolyam, 119-149.szám)

1965-05-09 / 127. szám, vasárnap

oooooo ooooo o AZ ÚJ SZÓ SZAMÁRA IRTA: P. GODLEVSZKIJ (APN) A vízerőmű-építők fiatal városában, Volzsszkijban 1961 májusában megindultak az új golyóscsapágygyár gépei. A gépeket a csehországi Strakonicéből szállították. Négy év telt el azóta. Konsztantyin Mavromatyi főtechnológus szerint az 55 csehszlovák gép nagyon jól bevált. Könnyen elsajátították a csehszlovák gépek kezelését, sőt más vállalatok dolgozóit is megtanították rá. Strakonicén most nagy szovjet megrendelésen dolgoznak: hasonló mintájú gépeket gyártanak szovjet vállalatok számára. A strakonicei gyár Volzsszkijba küldte Josef Havelka konstruktőrt és Jaroslav Švehla géplakatost, vizsgálják meg a gépek működését, és tudják meg, van-e a volzsszkijiaknak valami óhajuk. A csehszlovák szakemberek felfigyeltek arra, hogy a volzsszkijiak nemcsak jól megtanulták a csehszlovák gépek kezelését, hanem bizonyos módosításokat is eszközöltek szerkeze^ tűkben, korszerűsítették őket. Ez csak javára vált a gépeknek.A strakoniceiek a módosított tervrajzokat magukkal is vitték, hogy az új sorozatnál alkalmazzák ezt az újítást. A golyóscsapágygyártól mintegy három kilométernyire feltszenek a Volzsszkiji Vegyi Kombinát üzemrészlegel. A vállalat kilenc hatalmas üzeme kaucsukot és gumiabroncsot, szintetikus fonalat és azbesztkészítményeket gyárt. Ha végigmegyünk a részlegeken, itt is csehszlovák gépekkel találkozunk. Itt van például a szintetikus kaucsukgyár. A volzsszkijiak elsőként állítottak elő ilyen kaucsukot ipari módon. Sikerükben a gépeket és berendezéseket szállító csehszlovák munkások és mérnökök is osztoznak. Nagyon jól bevált a Vronika csehszlovák turbokompresszor, a nagy kapacitású oszlopos hőcseréiő-készülék, a Győzelmes Február Gyár polimerizátorai, a Sigma cég centrifugális és háromdugattyús szivattyúi és más berendezé-> sek. A műfcnáí-, azbeszt- és gumiabroncsgyárban is jól működnél? a csehszlovák gépek. — Mi építettük a Volzsszkiji Vegyi Kombinátot! — ezzel méltán büszkélkedhetnek csehszlovák barátaink... — Csehszlovákia az egyik legnagyobb külföldi szálíítónlc — mondja Ivan Szinyicin, a nyizsnye-volzsszkiji népgazdasági ta? nács elnöke. — Gépeket, különféle berendezéseket, közszükség" leti cikkeket kap tőle a mi gazdasági körzetünk. Az itteni ipar és mezőgazdaság a világ 38 országába szállítja termékeit, part-! nereink között vezető helyen áll Csehszlovákiai 1961-ben, amikor a golyóscsapágygyárban megindultai a gé= pek, a gyárt termékeinek egyik első külföldi átvevője Csehszlovákia volt. Volgográdból kiváló minőségű acélt, vegyipari cik* keket, traktor-pótalkatrészeket, acélköteleket és huzalokat, egészségügyi berendezéseket szállítanak Csehszlovákiának. Mindent nehéz volna felsorolni. Érdekes jelenség, hogy a volgográdiak és a csehszlovákok Kölcsönösen előnyös szoros gazdasági kapcsolataival egyidejűleg évről évre erősödik a volgaiak, valamint a csehországi és szlovákiai falvak és városok lakóinak barátsága. A volgográdi terület legnagyobb baráti társasága a 40 ezer tagot számláló Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság. A volgaiak és a csehszlovákok a munka frontján vállvetve Küzdve, kéz a kézben, egymást támogatva élnek és dolgoznak. Együtt könnyebben és nagyobbakat léphetnek. MONTHY METH LONDONI LEVELE r

izenkilenc éves voltam s a Jól emlékszem még Churchill rákirálui haditengerészetben dióbeszédére a győzelem napján. „Ma szolgáltam amikor Anglia tenger- talánj^nylre^ak sajá^ magunkra partja menten elnémultak az utol- y

eltsmeréssel ad6zunk ma]

i szovjet só ágyúlövések es megkondultak társaínknak

> akiknek bátorsága a a győzelmet hirdető harangok. Az harcmezőn oly fényesen járult hozzá emberek örömükben az utcákon az általános győzelemhez" — mondtáncoltak és énekeltek. Mi is a győzelmet ünnepeltük e napon, jóllehet számunkra a háború még nem ért véget. Támaszpontunk valamennyi hajójanak legénységét összehívták, s a kormánykabinet egyik minisztere felszólított bennünket, hogy indul-ta. Am kilenc évre rá ugyanaz a Churchill — a hidegháború atyja — megmutatta igazi arcát. Woodfordi választókörzetében 1954. november 30án eképp dicsekedett: „Ügy hiszem, én voltam az első neves személyiség, aki nyíltan kijelentette, hogy Németországot meg kell nyernünk szövetjunk el a Távol-Keletre és segít- ségesnek a szovjetunió ellen. A hásük legyőzni Hitler szövetségesét, ború vége felé, amikor már a németek japánt. százezrével adták meg magukat, teEurópában a győzelem napja és lefonon utasítottam Montgomery lora véqleqes győzelem napja között &ot: az összegyűjtött német fegyvemég sok ember vesztette életét, oz

z/f * " . ,, „ - _ ket bármikor ki lehessen osztani a Am Anglia ekkor mar nem volt a némef katonáknaK akikkel m

a,

d frontvonalban, s azt mar tudtuk, együttműködünk." e húsz év előtti májusi napokban, hogy csaMdtink•odaLa esténként J^eSfZnSTXen'S nyugodtan hajthatja fejét nyuga- árat fizette

k emberéletben a Szovjetlomra. Almát nem zavarják meg unlň nép

ei és mily őszintén óhajtöbbé a náci légitámadások. tották a békét. De nem adta fel a reipényt, hogy a „Isten hozott Idehaza, Bili, a nácipokol öt éve után!" — hirdették a transzparensek iz utcákon. Mert síig volt egy zug az országban, ahol nem vártak volna vissza valakit hadifogságból. A vasútállomásokon az asszonyok szeretetteiket üdvözölték. Sokan tértek haza űrökre megnyomorítva I A győzelem kihirdetése után a londoniak egész éjszaka a Trafalgar téren és a Piccadilly köröndön táncoltak. A ml har jónkon is mulatság volt és a legénység a szövetségesek népszerű nótáit: az amerikai Yankee—doodle—dandy-t, a szovjet Drága föld, szülőhazám földjé-t és az angol Tipperary-t dalolták. Brit, amerikai és szovjet zászlók lengtek mindenütt egymás mellett. Bár csak ma ís mindenütt ezt az egységet és bátorságot látnánk. Máglyák lángjai lobogtak országszerte Angliában. Hitler képeit égetr te el a nép s a felfelé szálló füst hir-. dette, hogy vége a régi világnak. „Soha többé háborút!" — fogadkoztak az emberek. Akadtak, akik már akkor, a győzelem pillanatában azon törték a fejüket, hogyan zavarhatnák meg az angol—szovjet egyetértést, ANGLIA MEGSZEGTE KÉT ÉVTIZEDE TETT FOGADALMÁT GO < KI O uu —

1 3 < BŰ D M < UL reakció valamiképp ismét felsorakoztatja erőit és megtámadja a Szovjetuniót. Igaz, az angol nép Churchill kor. mányát 1945-ben megbuktatta, mert nem bízott többé abban, hogy a konzervatívok Angliát, a béke és a biztonság régen óhajtott új világába ve. zetlk. A Churchill helyébe lépő munkáspárti • vezetők örök szégyene hogy a konzervatívok politikáját folytatták és Amerika Angliát alantas kiszolgálójává tette. Felrúgták a szerződést, melynek értelmében kötelezték mágukat, hogy a Szovjetunióval együtt a nácizmus minden maradványát felszámolják. S az árulást a jelenlegi kormány folytatja. Manapság Anglia az Egyesült Államok intervencióit támogatja. Valóban felháborító, hogy a fasizmus feletti győzelem 20. évfordulójának hónapjában az angol királynő Nyugat-Németországba látogat. A királyi látogatást pedig Bonnban az a bizonyos Rudolph Thierfelder volt hitleri bíró és diplomata szervezi, akit néhány évvel ezelőtt éppen náci múltja miatt kellett a londoni német nagykövetségéről visszarendelni. A brit kormány szívesen siklana el csendben a győzelem 20. évfordulója felett. Nem csoda, hisz most túl sok a dolga! A NATO miniszteri tanácsának ülését készíti ugyanis elő Londonban május 11-ére, amelyen Nyugat-Németország Angliával és Amerikával egyenrangú partnerként ül le a tárgyalóasztalhoz. A multilaterális atomütőerő amerikai tervezete kerül megvitatásra, mely az atomfegyvereket Nyugat-Németországnak hozzáférhetővé teszi. Egy másik kommunistaellenes tömb, az Imperialisták délkelet-ázsiai érdekeit védő SEATO is Londonban ülésezett május első napjaiban, amelyen Anglia teljes támogatásáról biztosította Washingtont gyalázatos délkelet-ázsiai háborújában. „Vajon mikor okulnak már végre?!" — mondja egy ma különösen időszerű népszerű angol háborúellenes dal. PIERRE CAMES PÁRIZSI LEVELE „Pali bácsi" t a párizsi Saint-lazare pályaudvaron találtuk egy este, amikor a mozdonyvezetők sztrájkoltak. A sztrájk a pályaudvar képét teljesen megváltoztatta. Tudvalevő, hogy ez a pályaudvar a legnagyobb Európában: naponta 1200 vonat fut itt be 400 000 utassal; csúcsforgalom idején egy és ugyanabban a percben két vonat ls érkezik. Mechanizmusa oly bonyolult és oly érzékeny, hogy a háború alatt a nácik képtelenek voltak egymaguk működésbe hozni... Pali bácsi felelős szakszervezeti tag, s ezen az esten szerencsétlenségtől tartott, mivel az igazgatóság által beállított személyzet „nem értette a mesterséget". Gondterhelt tekintete azonban tüstént felvidult, szeme felragyogott, amikor Csehszlovákiából kezdtünk vele beszélni. Számos szép élmény emlékét idéztük fel benne. De miért is hívjuk „Pali bácsf-nak? Ennek is megvan a maga története. Két évvel ezelőtt Paul Scheiber a francia vasutasok egy csoportjával Csehszlovákiába látogatott. A társas kocsi egy autóbuszmegállónál várakozó két 14 vagy 15 éves fiatal leányt vett fel, és elvitte őket a következő községbe. Ezért a kis szívességért a leánykák olyan hálásak voltak Paul Scheiber barátunknak, turistacsoport vezetőjének, hogy később, amikor már visszatért Franciaországba, levelet írtak neki. „Feleségemmel együtt válaszoltunk nekik, s azóta is rendszeresen levelezünk. Így lettem én „Pali bácsi". S Pali bácsi boldog, hogy Csehszlovákiáról cseveghet. A csehszlovákok szívélyességét és vendégszeretetét nem győzi eléggé dicsérni. „Csehszlovákiában első ízben 1962-ben jártam, s azóta minden évben rendszeresen odalátogatok. Remélem, hogy az idén ts mehetek. 1963-ban egy ósdi 4. C. V Renault kocsin utaztam Csehszlovákiába. Őrliknál eltört a hátsó tengelyem. Egy cseh munkás, aki éppen szabadságon volt, se szó, se beszéd, ingyen megjavította. Franciaországban ilyesmi nem létezik. Egy másik esetben, Chebnél, a határon kiderült, hogy nincs miből ebédelnünk, mivel már beváltottuk minden pénzünket. Hogy, hogy nem — a dolognak tüstént híre ment, és egyszeriben tíz-tizenöt család ís meghívott ebédre. A végén nem mi voltunk a legszerencsétlenebbek, hanem azok a családok, akiknek kedves meghívását vissza kellett utasítanunk. Egyszer Plzeňben egy kerámia üzembe látogattunk. A munkások egész spontánul felkínálták nekünk emlékül azt, ml éppen kezük ügyében volt — ebben az esetben a saját késjttésű fajánszcsempéket — és feleségemnek virágcsokorral kedveskedtek. Isten tudja, honnan kerítették elő hirtelenjében. Az a benyomáson, hogy mi franciák a csehszlovákok kedvencei vagyunk." Paul Schetber szép emlékként dédelgeti az 1963-as Prágai Tavasz hangversenyeit. „A tűz angyala" a brnói opera interpretációjában sokkal tökéletesebb volt annál, amit Párizsban az Opéra Comlqueben láttam. Pali bácsi dicshimnuszokat zeng a csehszlovákiai szociális intézményekről. Arra is kitér, hogy az utóbbi időben mennyire javult a gyártmányok minősége, s mennyire fejlődik a csehszlovákok ízlése mind az öltözködésben, mind a berendezésekben. „Barátaink" — mondja — „jó úton vannak. Nem kételkedem abban, hogy ez a haladás rövidesen még az eddiginél is szembeötlőbb, eredményesebb lesz." ^ f A S.RO [ KISKATONA Nincs a világnak talán egyetlen olyan országa sem, ahol ne jelent volna meg ez fénykép a síró, meghajszolt, a háború kegyetlenségétől reszkető kiskatona képe. Senki sem tudta azonban egészen a közelmúltig, ki ez a szőke, szinte még isikolás korú gyerek. Csaik ainynyit tudtak róla, hogy egyike azoknak, akiket Hitler az általános mozogósítás időszakában, 1944 őszén az iskolapadból, szinte a játékszerek mellől kergetett ölni és megiJ

>$Í8l». r-iui ''íttMM inrrn*-Amiko-r ez év erején a Né-~ met Demokratikus Köztársaság egyik képes hetilapja közzétette a második világháború több dokumentumát, s kereste a képen látható személyt, jelentkezett a „síró kisfiú". — Évekkel ezelőtt láttam először a képet. Azonnal tudtam, hogy én vagyok. Olykor eszembe is Jutott, hogy felfedjem kilétemet, aztán mégsem tettem. Nem akairtam előtérbe kerülni... A síró kisfiú története pedig a következő: Alig egy fél esztendővel 16. születésnapja után, 1944 novemberében megkapta a behívót. Öt hét alatt képezték kl Berlinben, majd beosztották a 4/495-ös számú légvédelmi tüzérosztag tartalékához. Egysége előbb Magdeburgban állomásozott, majd Stettlnnél. (Szczecin), a keleti fronton vétették be őket. Azt hiszem, bár pontosan nem tudóan, ebből az időszakból származik a kép. Emlékszem: egy nap, 1945 tavaszán, a szovjet hadsereg támadást indított. A roham olyan erős volt, hogy el kellett hagynunk állásainkat. A parancs értelmében felrobbantottuk a lövegeket, aztán beálltunk abba a végtelen sorba, amely az országúton nyugat felé kígyózott. Időnként néhány kilométeren át valamilyen közlekedési eszközön haladtunk, de többnyire gyalogoltunk. Később találtam egy kerékpárt, s azzal kanyarogtam a menekülők s a visszavonuló katonák végeláthatatlan oszlopai között. Csak azt tudom, hogy ebben a tömegben valami végtelen magányosságot, elhagyatottságot éreztem, s csak mentem, mentem a többiekkel előre... mert az életemért futottam ... A történet és a kép hőse: Hans Georg Henike, ma Finsterwaldéban, a Német Demokratikus Köztársaságban él, s néhány éve a helyi kórház adminisztratív vezetője. ŰJ SZÖ 14 * 1965. MÁJUS S.