Új Szó, 1965. május (18. évfolyam, 119-149.szám)

1965-05-08 / 126. szám, szombat

EGYIDŐSEK A SZABADSÁGGAL Krausz Mária 'Agyúdörgéstől morajlott a föld. Az égből sivító szárnyon zuhantak a halált osztogató bombák, s a gépfegyverkatto* gás nappalok és éjszakák kísérőzenéje lett. A pokol tornácán vajúdott a világ, míg vérgőzös görcseiből megszületett a szabadság. S vele együtt ők, akik 1945 felejthetetlen tavaszán jöttek a világra. Nem észlelték a borzalmakat, gyenge hangjukkal mégis a békét sürget' ték. S mire virágba borultak a fák, fülünk megszokta az annyira óhajtott csendet, a pusztulás és a gyász hangjait túlharsogta a szabadságot üdvözlő mámoros újjongásunk — ők a bimbózó élet jogán htm det'ték a reményt. Egyidősek, a siabadsággall Akkor szüléttek, ma pedig a felnőtt kor. első lépéseit teszik. Hogy mi" lyenek? íme: SZERENCSÉS VAGYOK 1945 februárjflI uan született I Csecsemőkorát a I Pincében töltötjle. Természete(sen ő erre nem emlékszik viszFsza. Így mondja: ,A háborút csak regényekből, \ a filmekből Ismerem. Merem I állítani, ez is elég ahhoz, hogy mélységesen elítéljem, mert a háború csak rosszat hozott s még rosszabbat hozhat az emberiségre." — Én szerencsés vagyok, békében nőttem fel. És abban is, hogy mire óvodás korba kerültem, megnyílt Bratislavában a magyar ővoda, odajárhattam, mire iskolás lettem, már anyanyelvemen tanulhattam. A Duna utcai iskolában érettségiztem és most magyar nyelven végzem a nyitrai Pedagógia Fakultás utolsó évfolyamát. Utána még egy év gyakorlat és a diplomamunka vár rám. Szeretném, ha valamilyen nagyobb város közelében kapnék helyet és ha szaktárgyaimat — magyar—szlovák szakos leszek — taníthatnám, jó tanító szeretnék lenni, aki nemcsak oktat, hanem nevel is. Mert a pedagógiában csak e két elem összehangolásával érhetünk el jó eredményeket. Igaz, számomra ez még a jövő. Most az a fontos, hogy jól vizsgázzam. Csak sikerülne!" SZÉP A VILÁG 1945. március 13án Somorján született. Pedagógus házaspár gyermeke. A Komenský Egyetem természettudományi tanszékének harmadéves hallgatója, matematikus, a számítógépek programjának összeállítására szakosítja magát. — Sokan azt hiszik, a matematika száraz, unalmas tantárgy, de ez nagy tévedés. Ez a tantárgy valamennyi között a legizgalmasabb. Engem már évek óta érdekel, s nagyon boldog vagyok, hogy a főiskolán ls ezzel foglalkozhatom. Talán éppen a matematika iránti vonzódásomnak köszönhetem, hogy a tanulás nem jelent számomra nagy megterhelést s van elég szabad időm. Sokat olvasok, szeretem a modern prózát, a zenét, sportolok ls — sízek és kosárlabdázom — a fakultáson pedig a CSISZ pénztárosi tisztségét töltöm be, Andrási Mária Tresztyánszky István — Oly szép a világ, ha az ember húszéves. S hogyan lehetne még szebb? Ha több önállóságunk lenne, ha szüleinknek több idejük lenne velünk foglalkozni. Mert ők fáradtan jönnek haza, csendre, nyugalomra van szükségük, mi meg — négyen vagyunk testvérek — beszélgetni szeretnénk velük. Többet, sokltfil többet, mint amire lehetőség van. Kárpótlásul azután néha álmodozom. Furcsa, ugye, ha egy matematikus álmodozik? Dehát én reális dolgokról álmodom. Például arról, hogyha végzek, szeretnék kutatómunkát végezni, valami jelentőset véghezvinni, valamit felmutatni. Különben, ha végzek, férjhez akarok menni, lesz két gyermekem, és szeretnék sokat utazni. Nem vagyok túl igényes?! ÉLETCÉL 1945. március 15-én látta meg a napvilágot. Bölcsője fölé fiatal munkásházaspár hajolt. Édesapja a felszabadulás után tisztviselő lett. Pista Füleken végezte a kilencéves alapiskolát. A kilencedikből az elektrotechnikai középiskolába jelentkezett, de mivel nem tartozott a legjobb tanulók közé és sok volt a jelentkező, őt nem vették fel. Három év alatt kitanulta a villanyszerelő-szakmát és ekkor újból próbálkozott. Felvételét kérve a technikumba. Ezúttal sikerrel. Már másodikos. S e napokban zajlott le a nagy esemény, felvették a párttagok sorába. — Az volt a nagy vágyam, hogy erre az iskolára kerüljek. Boldog vat

yok, hogy sikerült — mondja. — Italában nem panaszkodhatom. Az elmúlt húsz évben az élet napos oldalát jártam. A jövőben is bizakodva nézek, mert tudom mit akarok, van célom: le akarok érettségizni és meg akarom állni a helyem majd a gyárban is. Ezenkívül szeretnék jó futballista lenni. Már néhány éve játszom az ifjúsági csapatban. Életem eddigi legnagyobb élménye az volt, amikor most felvettek párttagnak. Még ipari tanuló voltam, amikor tagjelöltnek jelentkeztem. Szeretném az életemet igazi kommunistához méltón leélni. Célul tűztem ki, hogy az emberek közötti őszinte, jóindulatú, baráti kapcsolatok építésén és fejlesztésén fogok dolgozni. Szerintem ez az alapja az igazságos életnek. SZERETNÉK BOLDOG LENNI Az érsekújvári járásban 1945 tavaszán Leléden született. Szülei földművesek, most EFSZ-tagok. A párkányi általános középiskolában érettségizett, most pedig a Kereskedelmi Főiskola második évfolyamában, az irányító munkák automatizálása és gépesítése szakán tanul. Emellett az idegen nyelvek érdeklik, főleg az angol és a német. Ennyit mond magáról: — Kiskoromban ejtőernyős akartam lenni, de lebeszéltek, hogy az nem lánynak való. Később reálisabb pályát választottam, a Külkereskedelmi Főiskolára jelentkeztem, de csaknem ugyanazokkal a szavakkal beszéltek íe ott is, mondván, nem lánynak való és a Kereskedelmi Főiskolára ajánlottak. Most itt vagyok. Ma már itt ts teret hódít a gépesítés. Szolník Katalin Ha végzek, automataközpontban szeretnék dolgozni. Dehát addig még sok a munka, kevés a szabad idő. Főleg a könyv- és a számvitel nagyon nehéz, sokat kell tanulni. — Valahogy többet vártam az egyetemi élettől. Az Internátusban ts elég szűkös körülmények között ta kunk, ahol elég nehéz a tanulás. De a főiskolásoktól is. Sokan úgy viselkednek, mintha otthonról elkerülve itt akarnák kitombolni magukat. Véleményem szerint a József Attila Klubnak kellene olyan programról, szórakozásról gondoskodnia a fiatalok számára, amely érdekli őket és segít áthidalni az itt-ott megmutatkozó színvonalbeli különbségeket. — Én végig magyar Iskolába Jártam, de ennek eddig sehol, semmiféle hátrányát nem tapasztaltam. Inkább előnyét élvezem, több küföldl szakmunkát olvashatok, ami az ilyen fiatal szakágazatnál nagy segítség. Hogyan képzelem el a Jövőmet? Szeretnék boldog lennil Tanulmányaim befejeztével hazamennék a faluba, a szüleim új házat építenek, abban laknék, s a közelben fog épülni egy nagy gyár, ott szeretnék dolgozni. Természetesen férjhez ls megyek és lesz legalább három gyerekem. Sok külföldi lapot fogok olvasni és sokat akarok utazni, világot Járni. MÉG NINCS KÉSŐN 1945. május 5-én született Nagylégen. Apja a tüdőszanatórium kertésze, anyja a háztartásról és a négy gyermekről gondoskodik. — A nyolcadik osztályból cipőfelsőrész-készítő tanoncnak mentem. Inkább mentem volna tovább iskolá ba, de otthon szűkösen voltunk, azt kellett nézni, hogy mielőbb pénzt keressek. Csak két és fél esztendeig dolgoztam a szakmámban, csekély volt a kereset, hát más munka után néztem. Dunaszerdahelyen az építővállalatnál lettem kocsikísérő. Ott futballoztam is, szeretem a labdarúgást. Csakhogy ez a munka sem volt az igazi, valami másra, többre vágytam. Otthon a szüleim építkezni kezdtek, anyám el elmondogatta, jó lenne, ha több pénz lenne a borítékomban. Mert én a borítékban sértetlenül hazaadom minden fizetésem s anyám ad pénzt, amire kell. így kerültem ismét Pozsonyba. A BEZ gyárban dolgozom, a transzformá torkészltő részlegben Előzőleg két hónapos kiképzésen vettem részt. Ma már havi 1200—1300 koronát is keresek, de ennél is fontosabb számomra, hogy szeretem a munkám, s átérzem a felelősséget. Elégedett vagyok. Térdsérülésem miatt csak az idén megyek katoná nak. Talán jobb is, hogy csak most kerül erre sor, amikor már otthon tető alatt a ház s már benne is lakunk. A katonaságtól ide szeretnék visszatérni, erre a munkahelyre, és el akarom végezni az esti technikumot. Még nincs későn, hiszen csak húszéves vagyok". • « * 1945 tavaszán születtek. Húszévesek. Egyidősek a szabadsággal. Együtt nőttek, Izmosodtak, összeforrtak, ök jelentik szocialista jelenünket; a húszévesek és a szabadság elválaszthatatlan egymástól, elképzelhetetlen egymás nélkül. Jövőjük is közös, ám a következő húsz esztendőben a szabadság, szocialista jelenünk további fejlődéséért mér a mai húszévesek is felelősséggel tartoznak. Felnőnek, és saját kezükbe veszik sorsuk és országuk irányítását. SKALINA KATALIN Sárközi Jenő A

nemzetkőzi szálloda üvegajtaja szinte percenként nyílik. A szálloda előtt hazai és kHIf&ldi jelzésű autók. A recepcióban őszhajú férfi végzi a megszokott munkát, beírja az érkezőket, kiállítja a számlákat, kulcsokat akaszt le a tábláról. Mozdulatai gyorsak, biztosak, csak amikor néhány lépést tesz, látni, hogy biceg. Több mint húsz áve. Ott szerezte a bajt a begyekben. Német fegyverből robbant ki a golyó, mely véres sebet ütött a testén és örökre nyomorékká tette. Azőta megszépült ax élet, tépő tövisei lekoptak. És most Itt a tavasz, és Jönnek A SEBEK NEHA MEGSAJDULNAK az idegenek, távoli országok, földrészek küldöttei. Széles, lapos személyautó gördül a szálloda kapuja elé. „Német Szövetségi Köztársaság München" állapítja meg szakmai biztonsággal a parkolóhely őre. Magas, ötven év körüli férfi lép ki a kocsibői és kezét nyújtja a kilépő fiatal nőnek. Léptei rugalmasak, arcbőre feszes. ruhája kiváló szabónál, kiváló minőségű anyagból készfiit. Bíráló pillantással nézege tl a szálloda épületét, egy pillanatra összeszűkül a szeme, mint a tüzértiszteké, amikor a fonálkeretes távcsővel bemérik a távolságot, hogy kiszámítsák a pergőtűz lőelemeit. Csak egy pillanatra, aztán hideg kék szemében mosoly ragyog, és gyengéden megfogja a lépcsőn felfelé igyekvő nő karját. Megállnak a recepció előtt, és a férfi magabiztos mozdulattal nyújtja át az út leveleket A sánta ember a recepcióban egy pillantást vet az útlevelekre és az előtte állókra. Ennyi az egész. Már nyójta is a kulcsot, int a liftesnek, felkapiák a német pár bőröndjeit, és viszik a lift felá. Becsapódik a felvonó ajtaja. Az ember a recepcióban kitölti a nyomtatványokat, és maga sem tudja miért, valami furcsa harag fesze geti az agyát és a szívét. Valahogy arra kell gondolnia, hogy az új vendég „akkor" körülbelül harminc esztendős lehetett. És talán már nem először jár Cseh Szlovákiában ... csak akkor szürke öltönyt viselt és pisz tolytáskát. Az öreg sánta ember lábában éles fájdalmat éraz... Mert a sebek néha megsajdulnak. P. Gy.. KITÖRT A HABORU... IVAN MAJSZKIJ LONDONI SZOVJET NAGYKÖVET JEGYZETEI CHURCHILLRÔL, EDENRŐL ÉS SZTÁLINRÓL mieink a visszavonuló németekkel harcoltak. December 19-én reggel Indultunk Moszkvából, és estefelé már elértük a frontot. Ahogy közeledtünk, a németek által felégetett falvak borzalmas látványa fogadott bennünket. Azután láttuk az utakon, az árkokban és a behavazott földeken fekvő halottakat. Az út két oldalán hosszú szürke köpenyes szovjet katonák holttestei hevertek, felborult teherautók, megbénult tankok, szétlőtt ágyúk és telefonvezetékek között. Végre elértük Kiint. A város nem sérült meg túlságosan, mivel a németek kénytelenek voltak nagyon hirtelen kivonulni, s nem volt idejük a pusztításra. Csak az a ház volt szörnyű állapotban, amelyben valamikor Csajkovszkij élt, A szobákban mindent összetörtek a hitleristák, a helyiségekben félig elégett könyvek, széttépett hangjegyfüzetek hevertek a szennyes padlón Bejártuk az egész házat. Éden megszólalt: „Ez várt volna ránk Is, ha a németeknek sikerült volna a partraszállás!" Eden látni akarta a német hadifoglyokat. Egy félig bedűlt házból elővezettek hat embert, akik éppen akkor estek fogságba. Nagyon szomorú látványt nyújtottak szürkészöld köpenyükben, női sállal átkötött fejjel és rongyokba burkolt lábbal. Remegtek a hidegtől és a félelemtől. Eden figyelte a viselkedésüket. Egyáltalán nem voltak „hősök". Toporogtak és buzgón bizonygatták, hogy semmiről sem tehetnek, kényszerből harcoltak. Amikor Moszkvába visszaértünk. Eden kijelentette: „Most saját szememmel láttam, hogy a németeket le lehet győzni, hogy tudnak hátrálni, menekülni. A németek verhetetienségéről szőtt legenda szétfoszlott, és ez rendkívül fontos tény az európai népek számára!" Egyszer szolgálati ügyben Molotov dolgozószobájában tartózkodtam, ahol Sztálin is jelen volt. Molotov íróasztalnál ült, Sztálin pedig a szobában sétálva közölte véleményét és ut ításait. Amikor befejeztük a munkát, megkérdeztem: „Feltételezhető-e, hogy a Jelenlegi háború fő stratégiai iránya nagyjából megközelíti az 1812-es háborúét. Sztálin végigment a szobán, és csak azután felelt: AO/ „Nem egészen. Kutuzov passzív módon vonult vissza. Borodin előtt nem akadályozták meg Napóleon előnyomulását. A mi hátrálásunk aktív védekezés. Igyekszünk az ellenségnek minden módon akadályokat gördíteni, és gyengítjük, ahogy lehet. De mindkét visszavonulás közös vonása, hogy nem volt előre tervezve, hanem a körülmények kényszerítették ki. Kihasználván Sztálin készségét, folytattam: „Ha megengedi, még valamit megkérdeznék. Az októberi ünnepségek alkalmából tartott beszédében kijelentette, hogy a hitlerista Németország egy éven belül megbukik. Van ennek a jóslatnak valami alapja? A kérdés nem volt kellemes Sztálinnak, és megpróbálta a választ kikerülni: „Mondtam — na és?" „Ön nem az az ember, aki csak úgy kijelent valamit a semmibe." Valószínűleg volt valami ok, ami erre késztette." ..Sztálin vállat vont: „Kellett a népnek valami lel,kesf« tés, valami bátorítás, tehát azt mondtam, hogy legkésőbb egy éven belül megsemmisítjük az ellenséget." Megfordult, és kiment a dolgozószobából. (Vége.) A tanácskozások december 16-án kezdődtek Moszkvában. Szovjet részről Sztálin, Molotov és én mint tolmács voltunk jeien. Még a tanácskozás megkezdése előtt Sztálin kihúzta zsebéből a szovjet javaslatokat, és megkérdezte: „Gondolja, hogy az angolok elfogadják?" Gyorsan átnéztem a gépelt íveket. Két szerződés javaslatai voltak. Az egyik a kölcsönös segélynyújtási szerződés terve volt, ameiy az 1941. július 12-i szerződést pótolta volna. A másik a világ háború utáni elrendezésre vonatkozott. Biztosította Jugoszlávia, Ausztria, Csehszlovákia és Görögország háború előtti határait, Lengyelország számára a keleti porosz területeket, valamint az 1941. évi szovjet határok visszaállítását (tehát a Szovjetunióhoz eszt, lett és litván részeket, továbbá NyugatUkrajnát és Nyugat-Belorussziát), ugyanakkor Nagy-Britannia jogát arra, hogy Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Dániában és Norvégiában támaszpontokat létesítsen. Amikor a javaslatot elolvastam, közöltem Sztálinnal, hogy ez a tárgyalások alapja lehet. Az angoloknak ugyan egyes pontokhoz bizonyosan lesznek megjegyzéseik, de a szerződés megkötése n«m lesz nehéz. Állításom már az első ülésen beigazolódott. Amikor Eden megismerkedett feltételeinkkel, kijelentette, hogy azokat bizonyos módosításokkal elfogadhatónak tartja. Megelégedéssel vettem tudomásul, hogy a tárgyaló felek között nincs jelentékeny nézetellentét, és talán sikerül a szerződést megkötni, de azért valahol tudatom mélyen visszatért a kétkedés: valóban minden ilyen simán menne? Kétkedésem rövidesen indokolttá lett. Sztálin egy papirost húzott ki. a zsebéből, és Edenhez fordult: „Remélem nincs kifogása az ellen, ha a világ háború utáni elrendezését Illető szerződésünkhöz egy rövid Jegyzőkönyvet csatolunk?" Ez váratlan momentum volt. Ä jegyzőkönyv javaslatát nekem Sztálin nem mutatta meg a tanácskozás előtt. Gyorsan átfutottam tekintetemmel az asztalon fekvő okmányt. Rövid volt, és arra vonatkozott, hogy Nagy-Britannia azonnali érvényességgel elismeri a Szovjetunió 1941. évi határait. Amikor Eden elolvasta a Jegyzőkönyv szövegét, azonnal kijelentette, hogy ezt az angol kormány Jelenleg nem írhatja alá, és ezt mindiárt meg is indokolta Sztálin megpróbálta meggyőzni az angol államférfit, de eredménytelenül, és a tanácskozás szívélyes hangneme fagyossá változott. December 18-án Ismét összeültünk. Az angolok értésünkre adták, hogy hajlandók tárgyalni, de a jegyzőkönyv kérdésében megmásíthatatlan az álláspontjuk. Sztálin viszont ismét kijelentette, hogy enélkül nem írhatja alá a szerződést. A harmadik tanácskozáson már tisztán láttuk, hogy a szerződés aláírására nem kerülhet sor. Azonban egyik fél számára sem lett volna kedvező, ha nyilvánosságra hozzák az ellentéteket, ezért az én feladatom volt egy olyan hivatalos nyilatkozat megfogalmazása, amely az ellenségnek nem szerezhetett örömet. Sztálin elolvasta a szöveget: „Ez mehet." Eden is jóváhagyta: „Sokkal jobb, mint reméltem." Eden engedélyt kért, hogy megtekinthesse a frontot. Sztálin beleegyezett, és azt javasolta, hogy Eden a kltnl szakaszt látogassa meg, ahol a :s;|:p|||||| •Ti J2k BÉÉ Hüi IBI m mm * SZOVJET LÉGVÉDELMI TÜZÉRSÉG VÉDI MOSZKVA LÉGITERÉT. A FELVÉTEL IMI-BEN, A HÁBORfi ELSŐ ÉVÉBEN KÉSZÜLT. Cl SZÖ 10 * 1985. május B.