Új Szó, 1965. május (18. évfolyam, 119-149.szám)

1965-05-06 / 124. szám, csütörtök

Kitüntették a fasizmus elleni küzdelem kiváló harcosait (ČTK) — Köztársaságunk elnöke a CSKP Központi Bizottságának és a kormány javaslatára hazánk felsza­badulása 20. évfordulója alkalmából a fasizmus elleni harcban szerzett kiváló érdemeikért Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizott­sága, valamint a központi ellenőrző és revíziós bizottság néhány tagjá­nak, illetve póttagjának Felszabadu­lásunk 20. évfordulójának emlékér­mét adományozta. Tízéves aVarsói Antonín Novotný, a CSKP Közpon­ti Bizottságának első titkára, köztár­saságunk elnöke a kitüntetetteknek az emlékérmet jirí Hendrych, Vladi­mír Koucký, František Pene és Ľubo­mír Strmigal, a CSKP Központi Bi­zottsága titkárainak, valamint Pavel Hronnak, a központi ellenőrző és re­víziós bizottság elnökének jelenlété­ben adta át. (CTK) — A Varsói Szerződés alá­írásának 10. évfordulója alkalmából Bohumír Lomský hadseregtábornok, honvédelmi miniszter tegnap Prágá­ban sajtóértekezletet rendezett. A miniszter bevezető beszédében megemlékezett néphadseregünk ha­gyományairól, főleg egységeink sze­repéről a Szovjetunióban. Beszéde to­vábbi részében ecsetelte a második világháború után kialakult nemzetkö­+ Bohumír Lomský hadseregtábor­nok, honvédelmi miniszter tegnap a Varsói Szerződés tagállamai hadse­regeinek közös parancsnoksága kép­viselőinek jelenlétében fogadta a Prágát felszabadító szovjet parancs­nokok küldöttségét: Sz. Sz. Martiro­szian altábornagyot, M. I. Szaveljev altábornagyot, 1. G. Ziberov vezér­őrnagyot és M. F. Korotyejev ezre­dest. * Ludvík Černý, Prága főpolgár­mestere és Antonín Krček, a CSKP prágai városi bizottságának vezető titkára tegnap a prágai városházán fogadta fővárosunk külföldi vendé­geit. A vendéglátók délelőtt a szov­jet küldöttség tagjait vezették körül a régi városházán, délután pedig Var­só város küldöttségét látták vendé­gül. zl helyzetet, közelebbről az NSZK megalakulását, politikáját, valamint a támadó jellegű katonai tömbök létesí­tését. Ezzel kapcsolatban kiemelte az európai szocialista államok, minde­nekelőtt a Szovjetunió és politikájá­nak szerepét. A Varsói Szerződés hazánk bizton­ságának olyan erős záloga, amelyre a múltban nem találhatunk példát — mondotta a hadseregtábornok. Felszabadulási ünnepségek Szlovákiában (CTK) — Szlovákiában a felszabadulá­sunk 20. évfordulúján rendezett ünnep­ségek a bratislavai rendezvényekben c«ü­csnsodnak kl. Pénteken, május 7-én politikai é* köz­életünk kimagasló személyiséget meg­koszorúzzák az elesett szovjet hősük sla­víni emlékművét. Ugyanaznap lartja meg ünnepi ülését az SZLKP és a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága, va­lamint a Szlovák Nemzeti Tanács. Szombaton május 8-án Bratislavában megnyit|ák a „Nyugat-szlovákiai kerü­let húsz szabad éve" című kiállítást. A győzelem napján, május 9-én Brati­slava lakosait katonai ébresztő kelti fel álmukbúi, majd délelőtt 9 Ara után a Bajkálutcán megkezdődik fegyveres erőink díszszemléje. A Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott nagykövete átadta megbízólevelét (Folytatás az 1. oldalról) elnöke beszéde további részében hangsúlyozta, hogy a két ország test­véri barátsága a marxizmus—leniniz­mus s a szocialista nemzetköziség elvein és a két kommunista párt megbonthatatlan eszmei egységén alapszik. Csehszlovákia és a Szovjet­unió közötti kapcsolatok kifejezője az 1943-ban megkötött baráti, kölcsönös segélynyújtási és háború utáni együtt­működési szerződés, amelyet 1963­ban további 20 évre meghosszabbítot­tak. A szocializmus és a kommunizmus magasztos célkitűzéseit csak akkor érhetjük el — mondotta köztársasá­gunk elnöke —, ha létrehozzuk az ehhez kedvező nemzetközi feltétele­ket. Csehszlovákia népe és kormá­nya ennek tudatában maradéktalanul támogatja a Szovjetunió békés külpo­litikáját. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság a Szovjetunióval s a töb­bi szocialista országgal együtt ezen­túl is hozzájárul az imperialisták ag­ressziójának meghiúsításához és tá­mogatja a szabadságukért s függet­lenségükért küzdő népeket, s a föld­kerekség minden népe békés együtt­működését. Kik nyertek ? (CTK) — Roudnice nad Labemben tegnap volt a nyeremény-betétkönyv­vek 23. sorsolása. A 383 hármas számmal végződő számú nyeremény-betétkönyvek a no­vember 1-től április 30-ig befizetett betét átlagának 250 százalékát nyer­ték. A betét 10 százalékának megfe­lelő összeget nyerték a 174, 290 és 669 számra végződő számú betétköny­vek. A betét 20 százalékának megfe­lelő nyereményt, sorsoltak ki a kö­vetkező számokkal végződő számú be­tétkönyveknek: 024, 045, 081, 157, 208, 260, 358, 422, 470, 483, 522, 563, 635, 718, 750, 775, 834, 856, 890, 929 és 966. 1000 korona prémiumot nyertek mindazok a nyereménybetétkönyvek, amelyeknek száma 676-al végződik. A prémium jóváírásának az a fel­tétele, hogy a sorsolási időszakban legalább 200 korona betét szerepeljen az említett számú nyeremény-betét­könyvekben. Az Állami Takarékpénztár május 21. után írja jóvá a nyereményeket a nyeremény-betétkönyvekben. A. Novotný elvtárs fogadta L. Longo elvtársat (CTK) — A Német Demokratikus Köztársaságba Luigl Longo főtitkár vezetésével utazó olasz pártküldöttség kedden délután félbeszakította útját hazánk fővárosában. Antonín Novotný, a CSKP Központi Bizottságának első titkára Vladimír Kouckýnak, a CSKP Központi Bizott­sága titkárának jelenlétében fogadta Luigi Longót, az Olasz Kommunista Párt főtitkárát, akivel a két testvér­párt tevékenységével s a nemzetközi kommunista mozgalommal összefüggő problémákról beszélgetett. A küldöttség az elvtársi együvétar­tozás szellemében folytatott beszélge­tés után az esti órákban Berlinbe uta­zott. Szovjet vendég az államfőnél (CTK) — Antonín Novotný, köztár­saságunk elnöke, a CSKP Központi Bizottságának első titkára tegnap fo­gadta a prágai várban A. 1. Jeremen­ko marsallt, aki Ostrava felszabadítá­sa 20. évfordulójának ünnepségeire érkezett hazánkba. Zdenék Fierlinger Moszkvába utazott (CTK) - Az SZKP Központi Bizott­ságának és a szovjet kormány meghí­vására tegnap Moszkvába utazott Zde­nék Fierlinger, a CSKP Központi Bi­zottságának elnökségi tagja, a CSSZBSZ elnöke, továbbá František Hagara, az SZNT megbízottja és Bed­fich Kozelka, a KSZT titkára, hogy részt vegyenek a fasizmus felett ara­tott győzelem 20. évfordulójának ün­nepségein. A távozóktól a ruzynéi repülőtéren J. Dolanský, a CSKP Központi Bizott­ságának elnökségi tagja, dr. A. Gre­gor külügyminiszter-helyettes, V. Ben­da, a CSSZBSZ Központi Bizottságá­nak titkára búcsúzott el. A repülőté­ren Jelen volt még a prágai szovjet nagykövetség tanácsosa is. Kitüntetés A közép-szlovákiai katonai vasutas­egységet Vörös Csillag Érdemrenddel tüntették ki 20 évi sikeres építőmun­kájáért, valamint vasútvonalaink ered­ményes kiépítéséért. A kitüntetést Alols Indra közleke­désügyi miniszter, a kormányküldött­ség vezetője adta át. MÁR MOST BIZTOSÍTSA ÚJSÁGÁRUSÁNÁL AZ ÚJ SZÚ SZOMBATI 12 OLDALAS ÉS VASÁRNAPI 16 OLDALAS SZÍNES, ÉRDEKES OLVASMÁNYOS ÜNNEPI SZÁMÁT Ismét támadnak o kongói s/abadsogharcosok Leopoldville (CTK) — A kongói szabadságharcosok Észak-Katangában annyira megrongálták a bendirei vil­lamosművet, hogy hosszabb ideig nem láthatja el árammal Albertville-t, Észak-Katanga volt fővárosát. Az Albertville-ból múlt év augusz­tusában kiszorított szabadságharco­sok a legújabb hírek szerint ismét támadnak az említett térségben. Thomas Kanza, a kongói forradalmi kormány külügyminisztere Algírban kijelentette, hogy már a legközeleb­bi hetekben új katonai s diplomáciai sikerek szilárdítják a forradalmi Kon­gó helyzetét. Különböző forradalmi csoportok összefogva hajtanak majd végre katonai akciókat, kibővül a for­radalmi kormány és megalakul a leg­felsőbb forradalmi tanács, amelynek tagjai többek között Antoíne Gizenga, Christophe Gbenye, Pierre Mulele, Ni­cholas Olenga és további haladó szel­lemű vezetők lesznek. A jemeni törzsek megbíznak a kormányban San'a (CTK) — San'a közelében, Kamir jemeni városban e napokban tanácskoztak a jemeni törzsek kül­döttei. Elhatározták, hogy 9 tagú bi­zottságot választanak, amely arra lesz hivatva, hogy egyrészt fenntart­sa az állandó kapcsolatot a jemeni törzsek kőzött, másrészt kezdemé­nyezze a közöttük felmerülő vitás kérdések megoldását A bizottság fel­adata lesz többek között az ls, hogy a jemeni kormány elé terjessze az ezzel kapcsolatos javaslatokat. Az értekezlet résztvevői további ha­tározataikban hangsúlyozták, hogy teljesen megbíznak az új jemeni kor­mányban, s különösen Numan minisz­terelnök személyében, akinek kezde­ményezésére hívták egybe az említett tanácskozást. Az új kormány állító­lag arra törekszik, hogy minél előbb megszüntethesse az egyes jemeni tör­zsek ellenségeskedését. További cél­kitűzése a jemeni Arab Köztársaság és a szomszédos országok közötti problémák megoldása s a jemeni nemzeti hadsereg megszervezése. A jemeni törzsek küldöttei azt ja­vasolták, hogy a kormány három hónapon belül intézkedjen a nemzet­gyűlési választások megtartása érde­kében. Vongvichit: Az Egyesült Á-'amok mondjon le laoszi terveiről! Hanoi (CTKJ — A pathet-laói rádió szerdán sugározta Phouma Vongvichit laoszi tájékoztatásügyl, propaganda­és idegenforgalmi miniszter, a haza­fias front főtitkr.ra nyilatkozatát az amerikaiak agresszív terveiről. Vongvichit többek között rámuta­tott arra, hogy az USA és hívei most arra tesznek kísérletet, hogy Laosz­ban holmi „nemzetgyűlést" tákoljanak össze, ennek alapján pedig bábkor­mányt juttassanak hatalomra. Ez a bábkormány elsősorban azt tekintené Előkészületek az ENSZ különbizottságának afrikai tanácskozására New York (CTK) — A gyarmati rendszerek megszüntetésével összefüg­gő problémák megoldásával foglalko­zó ENSZ-különbizottság ez év május 20-tól június 20-ig Addis Ababában, Dar es Salaamban és Lusakában ta­nácskozik a portugál gyarmatokon, a Délnyugat-Afrikában, Basutó földön és Becsuánaföldön, Swaziföldön, vala­mint a Dél-Rhodesiában uralkodó hely­zetről. Az ENSZ 24-tagú különbizottsága 20 szavazattal kedden hagyta jóvá az említett tanácskozás megtartását. A ha­tározati Javaslat ellen csupán Auszt­rália, Nagy-Britannia és az USA kül­döttsége szavazott. A Marokkói Kommunista Párt javaslata a válság megoldására Kabat (CTK) — A Marokkói Kommu­nista Párt Javaslatot tett a jelenlegi politikai válság megoldására. A javas­latban állást foglai az ország vala­mennyi egészséges erejének egysége mellett. Aljata, a párt főtitkára bevezető szavában sajnálatát fejezi ki, hogy a párt képviselőivel nem tárgyaltak erről a kérdésről és hangsúlyozza, kö­telességének tartotta, hogy dokumen­tumot adjanak ki álláspont)ukr6I. A program négy részből áll: a de­mokratikus létesítményekre, a népi el­lenőrzésre, a gazdasági programra, az agrárreformra és » szociális kérdések­re vonatkozik. Mezőgazdasági szolgáltatások Több mint négy milliárd korona takarmánygyárak létesítésére • 1970-ben 5 millió tonna keveréktakarmányt kapnak a mezőgazda­sági üzemek ® Időszerű problémák • Fontos a kölcsönös bizalom Napi beszédtéma a mezőgazdasági termelés fontossága. Érthető, hiszen az élelmiszer elsődlegesen szükséges a létfenntartáshoz, és ez határozza meg a mezőgazdasági termelés érté­két. Fontos, hogy a mezőgazdaság minél többet termeljen, és termékeit az ipar gazdaságosan hasznosítsa. JOBBAN KIHASZNÁLHATÓ A TAKARMÁNY Az idén a mezőgazdasági üzemek 39 078 tonna húst adtak el terven fe­lül. Ehhez járul, hogy az első ne­gyedévben azonos takarmányozással ugyanannyi hízósertésnél 12 000 má­zsa hússal nagyobb hozamot értek el a hizlaldák, mint az ezt megelőző negyedévben. A nagy hizlaldákban ke­veréktakarmányt etettek mindkét ne gyedévben. A keveréktakarmány mi­nősége sokat javult. Ha figyelembe vesszük, hogy gazdaságaink jelentős részében keveréktakarmánnyal hiz­lalnak, nagy összefüggést találunk a jobb minőség és a terven felül el­adott hús között. Természetes, hogy nagyobb súlygyarapodással lerövidül a hizlalás! időszak, gyorsabban lehet cserélni az állományt. A sertésetető ugyanakkor többet keres. Szóval a jobb keveréktakarmány a nagyobb hozam és a gazdas .gosság mellett szól. KORSZERŰ TAKARMÁNYGYÁRAK Tavaly a gazdaságoknak kiadott keveréktakarmányok mennyisége meghaladta a 2 millió tonnát. Persze, ez a mennyiség korántsem fedezi a szükségletet, hiszen nemegyszer hall­juk, hogy a keverőüzemek nem ké pesek kielégíteni a gazdaságok igé­nyeit. A következő években egyre ke­vesebb lesz a panasz. A Felvásárlási Központi Igazgatóság 4,9 milliárd ko rónát kap új keverőüzemek építésé re, s az 1970. évben már 5 millió tonna keveréktakarmány áll a gazda ságok rendelkezésére. A Felvásárlási Igazgatóság néhány korszerű keverő felszerelést vásárolt már Hollandié ban és Jugoszláviában. További kíná­latok érkeztek a Német Szövetségi Köztársaságból, Nagy-Britanniából, Franciaországból és Olaszországból. A keverőüzemek építése szükséges­sé teszi a terméshozamok növelését is, mert csak úgy látjuk hasznukat, ha túlnyomórészt saját terményein­ket dolgozzák fel. A hozamok növelé­sét elősegítené a jobb műtrágyaellá­tás. A felvásárló és ellátó üzemek hajlandók magukra vállalni a földek meszezését. Az Idén szolgálatba he­lyeznek 40—60 autótartályt, amelyek számát 1970-ig 200-ra akarják növel­ni. Kísérletképpen a píseki, a šum­perki, a dunaszerdahelyi és a trebi­šovi járásokban a mezőgazdasági üzemeknek olyan szolgáltatásokban lesz részük, amelyet a felvásárló és ellátó üzemek a jövőben rendszere­sen nyújthatnak a gazdaságoknak. A műtrágyát elosztás helyett árusítani fogják az említett Járásokban, és a takarmánykeverékek választéka ls nagyobb lesz. A termést a felvásárló íizem gondozásba veszi, és mint ki­risztított vetőmagot, illetve a keve éktakarmányt adja vissza. KORSZERŰBB SZEMLÉLETTEL A szolgáltatásokat Illetően több ü donság várható más járásokban is Mindez a mezőgazdasági termelés nö velésének érclekében történik, s mind­járt itt megjegyezzük, hogy a szol­gáltatások bevezetése helyénvaló és időszerű. Meg kell találnunk azt a módszert, amelynek alkalmazásával szebb terméseket érünk el. Azt sem szabad elhallgatni, hogy az újdonsá­gok bevezetése gyakran nehézségbe ütközik. Ez esetben is fennállhat a gazdaságok és a felvásárló üzemek közti bizalmatlanság. Alkalmazottaink között akadnak olyanok, akiknek a régi módszer jobban megfelel. Már pedig a szolgáltatások kibővítésének egyik alapfeltétele a kölcsönös biza­lom megteremtése, az elavult mód­szer felszámolása. A gazdaságilag fejlett országokban a mezőgazdaság számára nyújtott szolgáltatásokban alkalmazottak szá­ma többszörösen felülmúlja azoknak a dolgozóknak a számát, akik közvet­lenül a mezőgazdaságban dolgoznak. Az ipari üzemek nemcsak eladják ter­mékeiket, hanem a helyszínre szál­lítják, sőt ha műtrágyáról vagy mész­ről van szó, a szükséges mennyisé get a megfelelő összetételben elszór­ják és beszántják. Nálunk a meľô gazdaságban több mint egymillió ember dolgozik, a szolgáltatásokat végzők száma azonban csak 223 000. Most azon van a hangsúly, hogy a nagyobb hozamok és az olcsóbb ter­melés elérése érdekében ezen az ará nyon változtassunk. lb}) feladatának, hogy tagadja a Laoszról szóló genfi egyezmény érvényességét. Vongvichit a továbbiakban kijelen­tette, hogy az USA-nak feltétlenül le kell mondania laoszi terveiről, be kell szüntetnie ottani agresszív akció­it és ki kell vonnia Laosz területéről katonai egységeit, valamint hadianya­gát. Az USA-nak tiszteletben kell tar­tania a Laoszról szóló genfi egyez­ményt, s nem szabad megakadályoz­nia Laosz népét, hogy önmaga dönt­sön hazája sorsáról. Franciaország nem vesz részt a Közös Piac minisztereinek tanácskozásán Brüsszel (ŰTK) '— Franciaország meglepetésszerűen lemondta részvéte­lét a Közös Piac miniszteri tanácsá­nak értekezletén. Az értekezlet május 20-án ős 21-én lett volna, de Brüsz­szelben bejelentették, hogy bizony­talan Időre elhalasztották. Egyúttal a Közös Piac közlekedésügyi miniszte­reinek értekezletét is elhalasztották. A két tanácskozás elhalasztását an­nak minősítik, hogy Franciaország egyre kisebb érdeklődést tanúsít a Közös Piac iránt. Franciaország rész­vételének lemondását hivatalosan Pi­sani mezőgazdaságügyi miniszter a választási kampánnyal kapcsolatos el­foglaltságával indokolják. ALEKSZEJ KOSZIGIN, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke kedden fogadta Munenori Akagi japán mező­és erdőgazdasági minisztert. A KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG küldött­sége Lin Fengnek, a Kínai Országos Népi Gyűlés állandó bizottsága alel­nökének vezetésével május 5-én repü­lőgépen Moszkvába utazott. A kül­döttség a szovjet kormány meghívá­sára részt vesz a fasiszta Németor­szág fölött aratott győzelem 20. év­fordulójának ünnepségein. A Szov­jetunió nemzetvédelmi miniszterének meghívására egyidejűleg kínai kato­nai küldöttség utazott Moszkvába. (CTKJ A BAATH PÁRT VEZETŐSÉGE Da­maszkuszban május 4-én közölte, hogy Munif Razzak 48 éves jordániai állampolgárt választották meg a párt nemzetközi vezetőségének ú] főtitká­rává. A pártban nagy jelentőséget tu­lajdonítanak ennek a változásnak. Az új főtitkár személye ugyanis meg­szilárdítja az ún. liberális szárny po­zícióját. (CTKJ BASUTŰFÖLD, BRITT GYARMA­TON választások voltak. Győztesként a Basútföldi Nemzeti Párt került kl, mely a Dél-afrikai Köztársasággal folytatott szoros együttműködés mel­lett foglal állást. Ez a párt 30 man­dátumot, a Kongresszus Párt 25-öt és a Szabadságpárt 5-öt szerzett. (CTKJ A SZOVJETSZKÁJA ROSSZIJÁNAK felszabadulásunk 20. évfordulója al­kalmából Csehszlovákia történetéről és jelenlegi életéről feltett kérdései­re 5340 olvasó válaszolt. A válaszo­lók nemcsak a kérdésekkel foglal­koztak, hanem értékes dokumentumo­kat is küldtek be a két testvéri nép barátságáról. A fő díjat — cseh­szlovákiai körutat Nyina Kozsevnyi­kova arhangelszki orvosnő és Borisz Guscsin tomszki szerelő nyerte. ičlfcj Ü] SZÓ 2 * 19B 5- m á' us 8-

Next

/
Oldalképek
Tartalom