Új Szó, 1965. május (18. évfolyam, 119-149.szám)

1965-05-27 / 145. szám, csütörtök

Kl MIT TUD A METRÓRÓL NAGYON MÉLYEN VAGY CSAK KISSÉ A FÖLD FELSZÍNE ALATT? Kétféle földalatti vasutat Ismerünk: a csekély mélységű és a klasszikus, nagvon mély metrót. Az első típusú földalatti vasút helyét rendszerint úgy készítik elő, hogy kellő mélységű érők kiásása után azt befedik. Ez az olcsóbb építkezés, de nem mindenütt lehetséges, mivel útjában áll a város csatornahálózata, s ahol a földalatti vasút épületek alatt vezetne, ott az épületek alátámasztása okozna sok bonyodalmat. A „mély" földalatti vasutak alagútjainak építése ugyan jóval bonyolultabb és drágább is, de a pályatest a közlekedésnek legmegfelelőbb irányban vezethető. AZ ALAGÜTÉPÍTÉS HAGYOMÁNYAI Már az ókori egyiptomiak építettek alagutakat, amelyek sziklákba vájt és piramisokba épített királysírokhoz vezettek. DIodorosz görög történetíró többek között ismertette a babilóniaiak „korszerű" módszerét is, amely lehetővé tette, hogy az időszámításunk előtti XXII. században az Eufrátesz medre alatt építsenek alagutat. A babilóniaiak az alagút mélyítésének Idejére más mederbe terelték a folyó vizét. A VII. századbeli jeruzsálemlek egy hegybe fúrtak alagutat, hogy lerövidítsék az Ivóvizet adó forrásokhoz vezető utat. A jeruzsálemlek a hegy két oldaláról egyidejűleg oly pontosan fúrták az alagutat, hogy az előre meghatározott helyen találkoztak. Ez az akkori technikának csodálatraméltó tökéletességére utal. Hazánkban ís voltak kiváló alagútépítők, amit például a Rudolf levezető csatorna is bizonyít. Ezen a Klárov-hegyen kezdődő föld alatti csatornán keresztül folyik a Vltava vize a prágai Stromovka-park egyik tavába. Amikor Európa-szerte megkezdődött a vasutak építése, sorozatosan épültek az alagutak is. Építőik a vasúti alagutak fúrása közben szerzett tapasztalataikat hasznosították földalatti vasutak építkezésein. ELEINTE ESERNYŐVEL UTAZTAK Az első földalatti vasutat az ezermester Leonardo da Vinci tervezte. Kora azonban csaknem azonos sorsra ítélte mindegyik tervezetét úgyszólván egyiket sem valósították meg. Az első földalatti vasút építése csak néhány évszázaddal később, 1859-ben kezdődött, mégpedig Angliában, és a londoni metró alagútján már 1863. január 1-én keresztülrobogott az első vonat. Gyorsabb ütemben ma sem épülne a londoni metró, de műszaki szempontból nem felelne meg a mai követelményeknek. Az akkor 5 km hosszú pályatesten közlekedő szerelvényeket ugyanis gőzmozdonyok vontatták, amelyek annyira telefüstölték az alagutat, hogy az utasok nyitott esernyővel védekeztek a rájuk hulló koromzápor ellen. Ez a helyzet csak századunk elején szűnt meg, amikor is villamosították a londoni földalatti vasutat. EGY KIS STATISZTIKA A londoni metró után egymás után épültek a földalatti vasutak, amelyekből ma már 28 van földünkön, ebből 17 Európában, 7 Amerikában és 4 Ázsiában. Afrikában és Ausztráliában egyelőre nincsenek merók. A közelmúltban Milánóban és Kijevben építettek metrót. Valamivel korábban Lisszabonban, Portugália fővárosában és Izrael kikötővárosában — Haifában — adták át a forgalomnak a már valóban korszerű földalatti vasutat. Jelenleg a kanadai Montrealban és Varsóban tervezik metrók építését. A varsói első északnyugati pályatest állítólag 17 km hosszú lesz. A legnagyobb forgalmat a New York-i metró bonyolítja le. Évente mintegy 1,3 milliárd utast szállít. A párizsi földalatti vasúton évente 1,2 milliárd ember, a moszkvain 1 milliárd ember utazik. A moszkvai földalatti vasút a leggyorsabb, vonatai óránként átlag 40 km sebességgel (egyes szakaszokon 70 km sebességgel közlekednek. A londoni földalatti vonatok óránkénti sebessége 35 km, a New York-iaké 30 km és a párizsiaké 25 km. A MOSZKVAI METRÖ Balínszkij mérnök már 1902-ben terjesztette elő a moszkvai földalatti vasút első tervét. A városi tanács azonban elutasította, mert attól tartott, hogy az „aláaknázás" árthat a moszkvai házaknak. A tanácsos uraknak némileg igazuk ls volt, mert a moszkvai talaj nem nagyon megfelelő földalatti vasút építésére, ugyanis sok helyütt talajvíz itatja át, másutt túl homokos, túl kanyargós a Moszkva-folyó stb. A szovjet mérnökök és technikusok azonban már a 30-as években leküzdötték mindezeket a nehézségeket. Ök a munkaigényes „mély" metró mellett döntöttek. Ennek köszönhető, hogy — mint már mondottuk a szovjet földalatti a leggyorsabb. A Szokolnyikiból a Makszim Gorkij Kultúra és Pihenés Parkig vezető 11 km hosszú első útszakaszon 1935. május 5-én robogott végig az első vonat. Azóta állandóan bővül a moszkvai földalatti vasút hálózata. Egyes pályatesteket 1941-ben építettek, Jóllehet a hadszíntér akkor már a moszkvai elővárosokig terjedt. A metró alagútja annak idején a moszkvaiak légvédelmi óvóhelye is volt, és így volt ez Londonban, Berlinben is. Hitler 1945 áprilisában parancsot adott a berlini metró alagútjának elárasztására, amire azonban nem figyelmeztették az ott megbújt emberek ezreit, akik az alagútba zúduló vízben lelték halálukat. EGYRE SEBESEBBEN... A moszkvai földalatti vasút állomásait a vágányok között építették, mivel ez sokkal előnyösebb az oldalt építetteknél, ahol a vágányok két peron között futnak. Ugyanis reggel, amikor a dolgozók munkába sietnek, nagyon sok utas lepi el az egyik peront, a délutáni órákban pedig a másik peronon tolongnak. Ez éppolyan hátrányos, mint az, hogy a két oldalon levő peronok mindegyikéhez külön lépcsők vezetnek, amelyeknek építése jelentősen növeli az építkezés költségeit. Moszkva alatt állandóan 5000 expresszvonat robog rendkívül rövid Időközben. Egy-egy ilyen időköz még nemrég 110 másodperc volt. Rövidebb ugyanis nem lehetett, mert a mozdonyvezetők ellenkező esetben képtelenek lettek volna a közlekedési szabályok betartására. A földkerekségen Moszkva volt az első hely, ahol 1962 őszén elektronikus „mozdonyvezetőket" szereltek a metró mozdonyaiba. Ezek a különleges berendezések ugyanis sokkal gyorsabban „reagálnak", mint a hús-vér mozdonyvezetők. így már lehetővé vált az egyes vonatok indulása közötti időközöknek lerövidítése csupán 70 másodpercre. Moszkvában bárki csupán 5 kopekért megunáslg utazhat a földalattin. Igaz ugyan, hogy ezt az 5 kopeket minden utasnak meg kell fizetnie, mert a vonatra szállókat különleges automaták „figyelik". Egy automatikus sorompó ugyanis csak akkor emelkedik fel és teszi szabaddá az utat, ha az utas az automatába dobja az 5 kopekes pénzérmét. Ezután egy fotocellás szerkezet azonnal lebocsátja a sorompót a földalattira felszállt utas mögött. Ma már minden földalatti vasút korszerűen automatizált. A metrón ezért jóval olcsóbb az utazás, mint villamoson vagy autóbuszon. Lehet-e alvás közben tanulni 1 1936-ban Leningrád egyik klinikáján három fiatal lánynak alvás közben többször felolvastak egy szellemes történetet. Reggel aztán az egyik közülük elmesélte a történetet. „Honnan tudod, mit álmodtam?" csodálkozott a másik lányka. „De hiszen ezt én álmodtam!" — jegyezte meg a harmadik. Ez volt az első tudományos kísérlet, amely bebizonyította, hogy az ember a hangos beszédet álmában is érzékeli. A kísérletet dr. A. M. Szviadoszlcs leningrádi professzor hajtotta végre. A pedagógia új ágának, a hipnopediának fejlődését a háborús évek hátráltatták. A háború utáni első években Leonyld Andrejevics Blisznyicsenko, az Ukrán Tudományos Akadémia filológiai intézete fonetikai laboratóriumának vezetője folytatta a kísérleteket ezen a téren. Azt kutatta, milyen hangerősség, milyen hangszínezet és milyen mély álom szükséges ahhoz, hogy az ember a hallott beszédet álmában érzékelje. A nyelvtanítás új módszereit kutatta. Hogyan tanuljuk meg az idegen nyelvet a legkönnyebben és a leggyorsabban? Vajon szükséges-e mindent az elejétől kezdve anyanyelvünkre lefordítani? Ismételjük-e napközben azt, amit az éjszaka tanultunk vagy pedig helyesebb előzőleg a tananyagot átnézni? Ezek a kérdések foglalkoztatták Blisznyicsenkót. Olvasóink bizonyára hallottak már a tanító gépekről. A tanító gépek alapelve az ún. programszerű tanítás, emellett meggyorsítják és tökéletesítik is az oktatást. Blisznyicsenko hiipnopedikus módszerénél azonban nincsen szükség bonyolult és drága kibernetikai gépekre. Az egyedüli segédeszköz a magnetofon és a magnetofonszalag. A jövő távlati fantasztikusok. Furcsán hangzik, de bátran állíthatjuk, a hipnopedia az emberi életet is meghosszabbítja. Azt az időt, amit eddig átaludtunk, a hipnopedia segítségével hasznosan tölthetjük el. Blisznyicsenko sok kísérlet után hatásos módszert dolgozott ki. A tanulók napközben és tizenöt perccel az alvás előtt átnézik a következő éjszaka tanyanyagát: két-három oldalnyi új szavakat és kifejezéseket. Blisznyicsenko azt állítja, hogy az ember az elalvás előtti tizenöt percben mindent rendkívül élesen érzékel. Éppen ezekben a percekben születnek az új gondolatok és elhatározások. Az embernek ezt a tulajdonságát használja ki az új módszert. A tanulók emlékezőképességét az elalvás előtt munkára késztetik, éspedig az akusztikus, a vizuális és a motorikus emlékezést egyaránt. Ez azt jelenti, hogy a tanulók a szavakat hallják, látják, illetve olvassák és írják is. Szkeptikus bírálók ezzel kapcsolatban azt mondhatják: igen: a tanulók nyilván ebben a kétszer tizenöt percben tanulják meg az anyagot és az éjjeli magnetofonszalaghallgatás alvás közben voltaképpen felesleges. Ez azonban nem egészen helytálló megállapítás, mert Blisznyicsenko az ellenkezőjét kísérletekkel bizonyította be. Az éjjeli alvás közben a diákok egy csoportjának Brest erődítményének hősies védelméről beszéltek. A következő nap a tanulókat egyenként feleltették s megkérdezték tőlük: „A Szovjetunió mely városáról tudna valamit mondani?" Érdekes volt, hogy mindnyájan azonnal Brestről kezdtek beszélni. Pontosan elmondták mindazt, amit Brest védelmezőiről álmukban elmondtak nekik. S mikor megkérdezték tőlük: „Honnan tudja mindezt? — a tanulók csodálkozva vonogatták a vállukat. Ez a módszer egyelőre csak a kezdet kezdetén jár, s éppen ezért nem ajánljuk, hogy esetleg otthon magnetofonnal kísérletezzenek. Az eredmény reggelre valószínűleg csak fejfájás lenne. Szakemberek szerint ugyanis az otthon végzett kísérletek ártalmasak. Dr. HOSTOK ISTVÁN JAN KÁLAL Prágában a Truhlárská utcai Alapfokú Kilencéves Iskolában a szülök és a patronálé üzemek segítségével új korszerű iskolaklubot nyitottak meg. A klubban könyvtár áll a tanulók rendelkezésére, ezenkívül varró-, technikai, olvasó-, képzőművészeti és más szakkör működik. Képünkön a nyolcadikos lányok a háztartástan! órán kalácsot sUtnek. (CTK — J. Nősek — felvétele) Hogyan tovább? A magyar járási lapok helyzete és a regionális sajtó fejlesztésének új koncepciója Jó egy esztendővel ezelőtt a Szlovákiában megjelenő tíz magyar nyelvű járási lap és egy melléklet szerkesztői szinte kivétel nélkül arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a jelenlegi feltételek között ezek a lapok távolról sem teljesítik a rájuk háruló nem csekély feladatokat. A pártközpont sajtóosztályának és a Szlovák Ojságíró Szövetség magyar tagozata vezetőségének írásban és szóban is kifejtették ennek okait. Elsősorban rámutattak arra, hogy a magyar járási újságok nem rendelkeznek a feltétlenül szükséges anyagi- és káderfeltételekkel, szerkesztőik munkakörülményei lehetetlenné teszik színvonalas lap előállítását. Pedig a vegyes nemzetiségű járásokban a párhuzamosan megjelenő szlovák és magyar járási újságokra jelentős összeget fordít az állam. Nem maradtak meg a panasznál, hanem egyben javasolták a megoldás módját is. Nézetük szerint az egyes kerületekben, de főleg a nyugat-szlovákiaiban hetente megjelenő magyar tájlapot lehetne kiadni. „A lap — hangsúlyozták — megjelenhetne 15—18 ezres példányszámban és bizonyára nagyobb érdeklődésnek örvendene, mint a jelenlegi járási lapok." A pártközpont sajtóosztálya felkarolta ezt a kezdeményezést. A kérdés tárgyszerű és megfontolt rendezése érdekében háromtagú aktívát jelölt ki, — Drábek Viktort, az SZLKP KB ideológiai osztályának dolgozóját, Jozef Virčíket, az Újságíró Tanulmányi Intézet munkatársát és e cikk szerzőjét — megbízta azzal a feladattal, hogy behatóan felmérje a magyar járási lapok jelenlegi helyzetét, s ennek alapján a magasabb fokú pártszervek elé Javaslatot terjesszen a megoldás módját illetően. Mintegy háromhetes körút során felkerestük az összes számításba kerülő járást, mégpedig Bratislava-vidéke, Dunaszerdahelyt, Galántát, Komáromot, Lévát, Érsekújvárt, Košice-vidéket, TrebiSovot, Rozsnyót, Rimaszombatot és Losoncot. Beszéltünk nemcsak a magyar és a szlovák szerkesztőkkel és a szerkesztőbizottsági tagokkal, hanem egyben a Járási pártbizottságok és a járási nemzeti bizottságok felelős dolgozóival is. A helyszínen győződtünk meg a szerkesztőségek munkafeltételeiről, megismerkedtünk a gazdasági kérdésekkel és ugyanakkor az eddiginél jobb áttekintést nyertünk az egyes lapok színvonaláról is. Tekintettel a kérdés fontosságára, szükségesnek tartjuk, hogy tapasztalatainkról és következtetéseinkről a nyilvánosságot is tájékoztassuk. Ez annál inkább szükséges, mivel az eleinte egyszerűnek tűnő kérdés, úgy mondván menet közben, bonyolulttá vált, néhány helyen ellenvetések, ellenérvek ls elhangzottak a javasolt rendezést illetően. S ami a legfontosabb: bármennyire lelkiismeretesen is igyekeztünk eleget tenni megbízatásunknak, arra már semmiképpen sem futotta időnkből, hogy valamiféle közvéleménykutatást tartsunk a magyar járási lapok olvasói körében, amely fényt deríthetne véleményükre. Márpedig az olvasók véleménye e lapokról mérvadó tényező, s bár erre is következtethetünk a többnyire Igen alacsony példányszámok alapján, mégis indokolt és szükséges lenne erről is behatóbban meggyőződni. A járási lapok színvonala Mintegy négy esztendő gyakorlati munkássága alapján mérhetjük le ezt a kérdést. Sajnos sem az Indulásra, sem később nem körvonalazták a magyar járási lapok tartalmi koncepcióját, nem határozták meg, hogy az anyagnak milyen része legyen fordítás és mennyiben foglalkozzanak a magyar lakosság sajátos kérdéseivel. Ennek következtében nagy eltérések tapasztalhatók az egyes lapok között. Van olyan, amely szinte kizárólag csak a fordításra szorítkozik, de zömükben is az anyagnak átlagban a 70 százalékát fordítják. Többnyire fehér holló a saját cikk, és a levelezők is igen gyéren szólalnak meg. Tekintetbe véve azt, hogy a szlovák anyag jelentős hányada is inkább beszámolókból, írásbeli jelentésekből készül és csak kisebb része a problémákat életszagúan, különféle újságírói műfajokban feldolgozó valóban hatásos írás, nem csoda, hogy a magyar Járási lapok — tisztelet a kivételnek — szürkék, szárazak, leíró és regisztráló jellegűek, egyszóval nem olvasmányosak, s ezért mozgósító, szervező hatásuk sem érvényesülhet maradéktalanul. További figyelmet érdemlő körülmény, hogy a fordítások színvonala nem éri el vagy csak alig üti meg az átlagot. A szerkesztők munkafeltételei Az aránylag gyenge színvonal egyik oka, hogy Dunaszerdahelytől eltekintve, ahol egy magyar szerkesztő mellett még külső fordító is dolgozik, az említett járásokban csak egy rendszeresített dolgozóra, szerkesztőre hárul szinte minden feladat. A szakember jól tudja, hogy hetente négy újságoldal elkészítése, többnyire beleértve a gépelést és a fordítást, a lektorálást és a tükör készítését, az anyag szervezését és a gyűléseken való részvételt, sőt a tördelést és a korrektúrát ís — emberfeletti teljesítmény. így aztán nem csoda, hogy a színvonalat tekintve hiányérzetünk támad, hiszeri a magyar szerkesztőknek problémát okoz rendes szabadságuk kimerítése, sőt helyenként még a megbetegedés „luxusát" is nehezen engedhetik meg maguknak, mert kl fogja megcsinálni a lapot? Hiába biztosítunk ma, a fizetésrendezés után ezeknek a szerkesztőknek már valóban elfogadható, sőt a központi sajtó dolgozóihoz mérten aránylag magas fizetést, ha ilyen alapvető dolgok megoldása évek óta késik. Hiába, ha a nagy rohanásban alig-alig jut idő a lényegre, arra, hogy a szerkesztő kimenjen a járás falvaiba, élő és élénk anyagot szerezzen. így aztán az alkotó munkát a séma, a rutin, az újság előgyártott elemekből való „eszkábálása", a Jó, vagy kevésbé jó „Iparosmunka" helyettesíti. A kép teljességéhez különben hozzátartozik még, hogy a magyar szerkesztők közUl egy sem rendelkezik főiskolai végzettséggel és csak 82,5 százalékuknak van középiskolai műveltségük, nincs lehetőségük a felkészültség hézagjainak kitöltésére, arról már nem ís szólva, hogy egy részük vajmi kevés íráskészséggel rendelkezik, A párt- és az állami szervek gondoskodása A felülvizsgálat alapján bátran elmondhatjuk, hogy a járási lapok egyedüli támaszai a járási pártbizottságok, amelyek jelentőségüket fel tudják becsülni. Sajnos tény, hogy a legtöbb helyen ez a figyelem inkább a szlovák nyelvű lapnak szól, abban a tudatban, hogy a magyar újság amúgyis többnyire csak fordítás. Így aztán olyan helyzet áll elő, hogy a járási pártbizottság elnöksége és az ideológiai bizottság évente egyszerkétszer •— gyakran csak formálisan — foglalkozik ugyan a lappal, de egyszer sem értékeli a magyar járási újság színvonalát. A szerkesztő bizottságokban már rendszeresebb az értékelés, de többnyire itt is peremre szorul a magyar lap. Ez megnyilvánul abban is, hogy a szerkesztő bizottságokban kevés a magyar vagy a magyarul tudó elvtárs. A járási nemzeti bizottságok végképp mostohagyerekként kezelik a járási lapokat (beleértve a szlovák nyelvűeket is). Ennek magyarázata elsősorban abban keresendő, hogy kivétel nélkül jelentős a járási lapok ráfizetése és ez a JNB költségvetését terheli. Márpedig ez nem csekély összeg, szlovákiai viszonylatban mintegy négymillió korona és ennek majdnem a felét — pontosan 1 917 371 koronát — a vegyes nemzetiségű járások lapjai emésztik fel. Még így sem menthető az a meg nem értés, amelybe a szerkesztőségek dolgozói lépten-nyomon ütköznek (helyenként rossz elhelyezés, felszerelés hiánya, kelletlenség a gépkocsi rendelkezésre bocsátásában stb.). A járási lapok tömeghatása Említettük már, hogy a felülvizsgálat az olvasók véleményének közvetlen megismerése nélkül nem adŰJ SZŐ 4 * 1963. május 27.