Új Szó, 1965. május (18. évfolyam, 119-149.szám)
1965-05-25 / 143. szám, kedd
nmm A GYÓGYÍTÓ ULTRAHANG mú ultrahangoknak az a sajátosságuk, hogy elképzelhetetlenül gyors rezgésbe hozzák és a szó szoros értelmében szétrázzák, darabokra zúzzák a sejteket. Fry professzor így okoskodott: ha különböző Irányból Induló négy hangnyalábbal dolgozik, akkor külön-külön egyik sem okoz kért a sejtszövetekben. De ahol a hangnyalábok találkoznak, ott együttesen elérik a szükséges intenzitást és — anélkül, hogy másutt kárt okoznának — a kritikus helyen elvégzik a rájuk bízott feladatot. A baleset következtében megmerevedett csukló ultrahang-kezelése. Az ultrahang működésképessé teszi az olyan izmokat, amelyek valamilyen okból elvesztették rugalmasságukat, mozgékonyságukat. Az emberi fül számára hallhatatlan ultrahangok nemcsak a technika különböző ágaiban tesznek hasznos szolgáLatot, hanem biológiai és gyógyászati felhasználásuk is jelentős. Tudjuk, hogy az ultrahangok elnyelődése a különböző közegekben más és más. Ezen az alapon mérhetjük velük a fémekben levő hibákat, szennyeződéseket, illetve határozhatjuk meg a helyüket. Azt is tudjuk, hogy az elnyelődés következtében hő keletkezik. Ezt a jelenséget használják fel az orvosok, amikor ultrahangú berendezésükkel az izmokat vagy akár csak a csontokat melegítik fel anélkül, hogy a bőr felületén vagy másutt, ahol nincs rá szükség, hő vagy hőérzet keletkeznék. Így alkalmazzák pl. izületi bántalmak," fogbetegségek és sok más baj kezelésére. Gyógyászati szempontból igen hasznos tulaj- tők legújabb vizsgálatai szerint azon-. Meglepő eredmények Világszerte elterjedtek már az ultrahang-fogfúrók is. Ugyanolyan elven működő készülékekkel fúr lyukat a fogorvos az odvas fogba, amilyen készülékeket az iparban is használnak, ha igen kemény anyagot, például üveget, különösen ötvözött és edzett acélt vagy gyémántot kell átfúrni. Az ultrahangos fúrás majdnem tökéletesen fájdalommentes: a fog nem melegszik át, és így az idegek nem sínyllk meg annyira a beavatkozást. Japán orvoskutatók a rövidlátás ultrahangos kezelésével kísérleteznek. A készülékből kibocsátott ultrahangok mikromasszázs hatásúak a szemre. A rezgések következtében fejlődő hő felmelegíti a retinát és serkenti a vérkeringést, ugyanakkor az ultrahanghullámok segítenek elernyeszteni a szemlencsét fókuszáló izmokat. Ebben a kezelésben az az újszerű, hogy egyszerre hatnak a szemgolyó elülső és hátulsó térségeire. Az új eljárással kezelt rövidlátók 60 százalékánál javulást észleltek. A 12 évesnél fiatalabb gyermekek reagáltak legjobban a kezelésre. Az ultrahangokról eddig azt tartót-., . ^ ták, hogy az emberi fül számára ér-' zékelhetetlenek. Moszkvai orvoskuta hogy a kis Intenzitású ultrahangok, amelyek nem károsítják meg az emberi szöveteket, füllel is érzékelhetők, ha a rezgéskeltőt a koponyához szorítják. Különleges készülékekkel kísérletezve rájöttek, hogy az emberi fül Ilyen módon még a másodpercenkénti 200 ezer rezgésszámú (tehát a hallási küszöbnél tízszer nagyobb rezgésszámú) ultrahangokat, a kísérleti állatok (patkányok, nyulak) pedig a másodpercenkénti 300—400 ezer rezgésszámú ultrangokat is érzékelik. Ha azonban az emberi fül labirintusa beteg, sérült, nemcsak a hallható, hanem a hallhatatlan hangokat sem érzékeli. Ez a körülmény az ultrahangos vizsgálókészülék segítségével kitűnően felhasználható egyes fülbetegségek, fülbántalmak pontos helyének meghatározására. A tudósok már megtanulták a de nevérektől, hogyan „látnak" azok a sötétben, szem nélkül. A kutatók most tranzisztorok segítségével miniatűr szonár (ultrahang radar) ké szítésével kísérleteznek, hogy megkönnyítsék a vakok mozgási lehető ségeit. Ez a szonár ugyan messze van még a denevérekétől, sőt a gyakorlati megoldástól is, de jelentősége óriási lenne: egyik legszebb jele annak, hogy a tudomány mind több és több titkot les el a természettől és azt az ember javára fordítja. donséga az ultrahangnak, hogy egyrészt csökkenti a fájdalmakat, másrészt ismét működésképessé tesz olyan izmokat, melyek valamilyen betegség következtében elvesztették rugalmasságukat, mozgékonyságukat. Kezelésre olyan hanggenerátort alkalmaznak, amely a rezgéseket kvarckristállyal állítja elő. A kristályt könnyen kezelhető tartóba építik be. Az ultrahang-frekvenciás elektromos rezgéseket kábelen kapja egy generátorból. A kristálytartó, vagyis a könnyen mozgatható és Irányítható „adófej" legvégén van a kristály, melyet közvetlenül a besugárzandó felületre helyeznek rá. Mivel azonban így levegő kerülne pl. a bőrfelület és a sugárzó kristály közé (és ezzel csökkenne az energia), a bőrt előbb olajjal kenik be és úgy szorítják rá a sugárzófej rezgő végét. Nagyobb felületek kezelésekor esetleg vízbe mártják a beteg testrészt és a sugárzófejet szintén a vízbe, a besugárzandó testfelület közelébe helyezik. Sebészkés szerepében Az észak-amerikai Iowa City egyik klinikáján egy Idegrendszeri betegségben szenvedő embert kezeltek. A betegséget agydaganat okozta, amelyet sürgősen el kellett távolítani. Ám hiába nyitották fel a sebészek a koponyát, késsel nem tudtak a daganathoz hozzáférni. Két kiváló szakember: W. J. Fry fizikus és R. Meyer idegsebész ekkor az ultrahangot hívták segítségül. Olyan ultrahanggenerátort szerkesztettek, amelyen négy adófej működött. Ezek mindegyike másodpercenként kilencszázezer rezgésszámú ultrahangot lövellt kl magából. Műtét közben úgy irányították a négy hangnyalábot, hogy azok pontosan a daganatnál találkoztak. Külön-külön egyik nyaláb se volt elég erős, eléggé intenzív ahhoz, hogy kárt okozzon az agyvelő szöveteiben, ott azonban, ahol összetalálkoztak maradéktalanul szétroncsolták a daganatot. A már gyógyíthatatlannak hitt ember meggyógyult! Műtét közben nem is altatták el a beteget, egész Idő alatt ébren volt és beszélgetett az orvosokkal. Semmi fájdalmat nem ér zett, még arról sem tudott, mikor kapcsolta be két alkalommal másfélmásfél percre Fry professzor az ultra hang generátort. Tulajdonképpen mi roncsolta szét a daganatot? Bizonyos rezgésszában helyesbíteni kell ezt a megállapítást, mert az ultrahangok bizonyos körülmények között emberi füllel is érzékelhetők. Szagalovics szovjet kuA moszkvai orvosi készülékek gyá rában készítik ezt az ultrahangappa rátust, amelyet sikeresen használnak a bőrgyógyászatban a szövet felső rétató kísérletekkel megállapította, tegeinek gyógykezelésénél. ÚJ FOGALOM A CSILLAGÁSZATBAN: A QUASAR 1963 februárjában figyelték meg az első olyan égi objektumot, amely sehogysem illett bele a csillagászati megismerés korábbi vonalába. Az objektum távolságából, sugárzásának erejéből és spektrálls szélességéből arra következtettek, hogy páratlan erejű kozmikus katasztrófának lettünk tanúi. A hipotézisek szerint két tejútrendszer ütközött össze valahol nagy távolságban, és így szabadult fel a valóban csupán csillagászati számokkal leírható energia. Az újabb megfigyelések azt bizonyítják, hogy szó sincs kozmikus katasztrófáról, csupán a világegyetem eddig legtávolabbi objektumait sikerült végre észlelni. Elnevezésükre a „quasi-stellar" objektum kifejezésből a qua sar elnevezés alakult ki. E kvázl-csillagszerű objektumok olyan anyagi tömegek, amelyek a csillagászati távcsövekben — ha ezek egyáltalán észlelni tudják őket — csillagoknak tűnnek ugyan, de egyidejűleg a galaxisok módjára rádiósugárzást ts bocsátanak ki. Ügy látszik, hogy óriási fényerejű, hatalmas pul záló gázfelhőkről van szó. Olyan erejű fény és rádióhullámokat su gároznak, hogy milliárd fényévnyi távolságuk befutása után még mindig érzékelhető energiatartalmuk van. Az elmúlt két év folyamán rádióteleszkópok segítségével 9 quasart fedeztek fel. Az újabb számítások szerint ezek némelyike 10 milliárd fényévre van tőlünk f egy fényév — 9,4 billió kilométer), tehát sugárzásuk észlelésében ma sikerült „pillanatfelvételt" készíteni 10 milliárd év előtti állapotukról. Egyelőre a quasaroknak nincs nevük, csu pán számokkal katalogizálják őket. A legújabb vélemények szerint a sugárzás forrása a forró, sűrű mag. amely páratlan erejű termonukleáris reaktor hoz hasonlítható. A qua sarok sugárzásának frekvenciája jórészt a rádióhullámok tartományába tartózik; nagyméretű rádióteleszkópokkal jól észlelhető. Egyegy quasar fényereje százszor nagyobb, mint a Tejútunké, míg tömege csupán töredéke a Tejút-rendszerének. A pulkovi csillagvizsgáló hatalmas rádiótávcsi. vének részlete. BÉLYEGGYŰJTŐK FIGYELEM! Május 24én bocsátotta ki a Csehszlovák Fosta a III. Országos Spartakiád bélyegsorozatot. A sorozat értéket: 0,30, 0,R0, és 1,60 korona. 3000 NÉGYZETMÉTERES nylon-hálóba burkolták a savonal (Olaszország) katedrálist, hogy megvédjék a madarak által okozott szennyeződéstől. CSEHSZLOVÁKIA az egyetlen ország a világon, ahol a faszálas lemezeket száraz módszerekkel — különleges ragasztóanyag nélkül — gyártják. HGSZ ORSZÁGBÖL 600 turista csoportot — mintegy 30 ezer turistát — é» 120 ezer további látogatót várnak ebben az esztendőben a lengyelországi idegenforgalmi szervek. ILLATOS MŰVIRÁGOKAT GYÁRT egy hongkongi cég. A virágok állítólag hat hónapig megtartják illatukat. . 1966-BAN kezdik meg a lipcsei Stahlbau und Verzinkerei n. v. szakemberei a komáromi Steiner Gábor Hajógyár hajófelvonó szerkezetének újjáépítését. A két vállalat Csehszlovákia jelszabadulásának 20. évfordulója és a Lipcsét Vásár 800. évfordulója alkalmából közös szocialista kötelezettséget Vállalt. V. KOMÁROV ezredes, a szovjet kozmonauta vasárnap Moszkvából Iránba utazott. HETVENÖT pennsylvániai amerikai asszony és lány arra kérte az angol királynőt, hogy az első adandó alkalommal adja meg a nemesi rangot a Beatles-együttes tagjainak. LÁNGOL A TENGER Muroran japán kikötőben, ahol szombaton este tűz ütött ki a „Heimward" norvég tartályhajón. Vasárnap a hajó felrobbant és 27 000 tonna lángoló kőolaj borította el a kikötő vizét. Az utolsó jelentések szerint 3 tengerész meghalt és hét további eltűnt. SZOMBATON befejeződött az indiai turisták kétszakaszos túrája a világ legmagasabb hegycsúcsára a Mount Everestre. Az első csoport csütörtökön, a másik szombaton érte el a csúcsot. PÁRIZSBAN „KERESZTREJTVÉNYFŐISKOLA" működik. Száz frank tandíj lefizetése után akárki megtanulhatja a keresztrejtvény készítésének és megfejtésének titkait. NÉGY HALOTTAT és 30 sebesültet szállítottak el a mentők vasárnap az ausztriai Innsbruck mellett lévő Zlrl községből, ahol egy autóbusz a falnak rohant. MEGSZOKOTT egy tigris a kiéli (NSZK) cirkuszból és rendkívüli meglepetést okozott egy benzinpumpa állomás tulajdonosának, aki vasárnap reggel az Íróasztalán találta a veszélyes vendéget. EGY LONDONI KIADÓVÁLLALAT pályázatot indított „Ki tud úgy írni, mint G. Green író"? címmel. A pályázaton titokban G. Green is részt vett, de csak harmadik lett. Az ostravai repülőtéren két radiolokátorral felszerelt korszert! irányítóközpontot helyeztek üzembe. A Tesla művekben gyártott rádiólokátorok rendkívül megkönnyítik a repülőgépek leszállását. Képünkön Lumír Janáčok és Oldfich Vivial repülőtéri technikusok radiolokátorral irányítják egy repülőgép leszállását. (V. Svorcík — CTK felvétele) AZ EUROVlZIÓ 1964. évi nagydíjáról szombaton este döntött a bírálóbizottság Velencében. A kitüntettek: Brigttte Nilsson svéd operaénekesnő, Jeanine Charrat francia balett-táncosnő. A modern táncokban a német Kessler iker-párt, a színjátszásban az olasz Paolo Stoppát, a vígjátékban pedig a francia Henri Salvadort tüntették ki a nagydíjjal. 1963 JÚLIUSA óta a 600. földrengést jelezték vasárnap Skopjében a műszerek. Károk nem keletkeztek. LODZBA UTAZOTT vendégszereplésre a prágai S. K. Neumann Színház együttese. MAGYAR GRAFIKAI és kisplasztika! kiállítás nyílik május 25-én 17 órakor a bratislavai Szlovák Nemzeti Múzeumban. FELEMELTÉK A BELÉPŐDÍJAK ÁRÁT a New York-i nemzetközi kiállításon. Egy hónappal ezelőtt ismét megnyíltak a kiállítás kapui, azonban a látogatók száma egyre csökken. A veszteség összege 17,5 millió dollár. AZ OSTRAVA—KARVINAI szénmedence Július Fučík Bányájában ez évben már egymillió tonna szenet fejtettek, ebből 12 ezer tonnát terven felül. A BERLINI VOLKSBÜHNE közönsége előtt rendkívül 'nagy S'i'Kerr aratott vasárnap a prágai Csehszlovák Hadsereg Színház együttese. A BRNÜI gépgyár több mint 110 munkása és szakembere épít külföldön villany- és hőerőműveket. Valamennyi építkezésen pontosan teljesitik leiadataikat és a kitűzött határidőben adják át a létesítményeket. EGY MILLIÓ 700 EZER bűntettet követtek el 1964-ben a Német Szövetségi Köztársaságban. A bűntettek száma egy év alatt 70 ezer esettel gyarapodott. A rendőrség csupán az esetek 55 százalékát tudta kideríteni. Bűvészek — esőben. (Wochenpost) Kedd, május 25. FILMSZÍNHÁZAK (Bratislava): HVIEZDA: Rövid nyár |svéd) -15 45, 18.15, 20.30: SLOVAN Paula Gautíva (argentin) 15.30, 18, 20.30, PRAHA: A tárgyalás (angol) 10.30, 13.30, 18, 18.3U, 21, ME1ROPOL: Rogopag lolasz) 15.30, !8, 20.30, POHRANIČNÍK: A törvény balkeze lángol) 15 45, 18.15, 20.45, TATRA: Fekete bársony (NDK) 15.45, 18,15, 20.45, DUKLA: Old Shatterhand (NSZK t 15.30, 18, 20.30, NIVY: Csend I.—II. rész (szovjet) 17.30, 20, PALACE: Rövidnadrágos ember (olasz) 22, MIER: Nyár (cseh) 16.30, 19, OBZOR: Ot bűnös (cseh) 18, 20.30, PARTIZÁN: Alibi (NSZK) 17, 19.30. MÁJ: Pacsirta (magyar) 18, 20.30, MLADOSt: Az ördög cimborája (angol) 17.30, 20, ISKRA: Helyjegy visszatérés nálkül (cseh) 17.15, 19.45, ZORA: Mamma Roma (olasz) 17.30, 20, POKROK: Krisztián (cseh) 17, 19.30. FILMSZÍNHÁZAK (Košice): SLOVAN: Különös osztály (cseh), TATRA: és ŰSMh:V: Hlood kapitány fia (francia |, PARTIZÁN: Doni elbeszélés (szovjet), DUKI.A: Rövidnadrágos ember (olasz). SZÍNHÁZAK (Bratislava): NEMZETI SZlNHÁZ: Márta (19), HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Utolsó állomás (19), Gj SZÍNPAD: Csodálatos vagy Glulio (19.30), ZENEI SZlNHÁZ: Catertna Valente énekel (19.30). ÁLLAMI SZlNHÁZ (Košice): MA: Ezeregy éjszaka, HOLNAP: Dámák és huszárok (19). MAGYAR TERÜLETI SZlNHÁZ: PÁRKÁNY :Rozsda temető (19.30). ÜDÜLŐ- ÉS KULTÚRPARK: 19.00: Beszélgetés a filmről. Hollywood öregedő csillagai. A TELEVÍZIÓ MŰSORA BRATISLAVA: 9.00 Olasz Intermezzo. (Ism.) 9.30 Bohuslav Martinu: Vígjáték a hídon, opera. 10.10 Tv-érdekességek. 15.00 Az lntervízió műsora. Ökölvívó EB közvetítése. 18.00 Ifjúsági adás. 19.00 TV Híradó. 19.30 Vidám sportműsor. 20.30 Táncdalok. 21.00 Ló és lasszó. 21.25 TV Híradó. BUDAPEST: 8.05 Iskola-tv: Orosz nyelv. 9.00 Környezetismeret. 11.00 Orosz nyelv (haladóknak). 14.00 Orosz nyelv (ism.). 14.55 Környezetismeret (ism.). 16.50 Orosz nyelv (haladóknak) (ism.). 17.25 Az iskola-tv postája. 17.45 Hírek. 17.50 100 kérdés, 100 felelet 18.25 Eltitkolt baleset (kisfilm). 18.40 Napló. 18.45 Esti mese. 18.55 Rácz György színházi Jegyzete. 19.05 Klelst: Amphitryon. Színmű két részben (csak 16 éven felülleknekl). Közvetítés a Madách Kamaraszínházból. — A szünetben: Kb. 20.05 TV Híradó. — Napi jegyzetünk. — Kb. 21.15 Barangolás, Művészeti díjasok a kamera előtt. 22.15 Ökölvívó EB (filmbeszámoló Berlinből). Kb. 22.25 TV Híradó, 2. kiadás. Tűlnyotnőan felhős idő, helyenként eső, délután zivatar. Várható legmagasabb hőmérséklet 17—22 fok. Gyenge szél. 1985. május 25. * Oj SZÖ 5