Új Szó, 1965. április (18. évfolyam, 90-118.szám)

1965-04-07 / 96. szám, szerda

EGY 1/ITÜRÚL ÉS ANNAK ..ÉRTELMEZŐIRŐL" Irina lvanovna megtalálta fiát, akit a második világháborúban Kijev bombázásának napjaiban elveszített. A ma 26 éves W. Schilke — ahogyan a német fasiszták a hontalan orosz kisfiút elnevezték — csak véletlenül tudta meg, hogy Oroszországban született, (TASZSZ—CTK felv.) HARC A HIMLŐ ELLEN A nyugati „orosz-szakértők" megM lepő felfedezést tettek. Szokatlan Jelenséget fedeztek fel a szovjet gazdasági életben. Szerintük a szovjet vállalatoknál hallatlan változások történnek: „bevezetik a nyereség elvét" ... A szovjetország egy híres-nevezetes „ismerője", Harry Schwartz például a következő címet adta a New York Times-ben megjelent cikkének: „A Szovjetunió a profitrendszer felé tart." A Szovjetunió arra készül, hogy bevezesse gazdaságában „a kapitalista ösztönző erőket" és azokat az igazgatási és ügyintézési módszereket, amelyeket a kapitalista országokban már régóta alkalmaznak". A Wall Street Journal pedig az állítja, hogy „Oroszország átveszi a kapitalizmus legfontosabb alapfeltételét": „az a szándéka, hogy a jövedelmezőség elvét alkalmazza egyes vállalatoknál". Dean Rusk amerikai külügyminiszter ugyanfcsak kijelentette a minap, hogy a Szovjetunióban „egyre több szó esik a gazdasági ösztönzésről... sőt (!) a nyereségről ls". Ehhez a kórushoz csatlakozva, a L'Express című francia hetilap egy glosszájának ezt a „maróan gúnyos" címet adta: „A profit az elvtársaknál", azt akarván ezzel a szovjet kommunistákra rásütni, hogy megtagadták elveiket. De hát honnan is vették mindezeket a szenzációs „felfedezéseket"? A burzsoá közgazdászok azokból a vitákból merítették őket, amelyek a szovjet sajtó hasábjain közgazdasági problémákról folynak. Néhány szovjet újságcikk elolvasása után arra a következtetésre jutottak, hogy a Szovjetunió gazdasági élete „válságban van, s hogy ennek leküzdése végett a szovjet emberek — úgymond — elhatározták: sutba dobják ideológiai dogmáikat", és az üdvözítő „kapitalista módszerekhez" folyamodnak ... A szovjet gazdaság „válságának" emlegetése nem új dolog. A burzsoá sajtó ezt azóta csinálja, amióta csak fennáll a szovjet gazdaság. És a burzsoá lapok már nemegyszer estek áldozatul a saját propagandájuknak: minél buzgóbban színezték ki a Szovjetunió gazdasági „kudarcait", annál keserűbb csalódások érték őket. Ami az utóbbi éveket Illeti, elég egy pillantást vetni a szovjet népgazdaság fejlődésének számadataira, és máris láthatjuk, mennyit érnek az ilyen állítások. A hétéves terv öt éve * A Vítkovicei Klement Gottwald Vasmű üzemi lapja, a Jiskra, a szabad Idő kihasználásáról érdeklődött az üzem negyven fiatal dolgozójánál. A beérkezett válaszokból megállapították az érdeklődés sorrendjét: sörivás, sport, televízió, mozi, tánc, találkozó, könyv, tanulás, varrás és — unatkozás. alatt (az 1959—1963-as években) a Szovjetunió ipari termelése a tervben előírt 51 százalék helyett 58 százalékkal nőtt. 1964-ben az ipari termelés emelkedése 7,8 százalék. Különösen gyorsan fejlődött a vegyipar, az energetika, a gépgyártás, a fémfeldolgozó ipar, a vas- és színesfém-kohászat. Ezekben az iparágakban 8—15 százalékos a növekedés. Mint látjuk, a fejlődés üteme igen gyors. H

a így áll a dolog, akkor miért folynak a Szovjetunióban közgazdasági viták? Milyen kérdések foglalkoztatják a szovjet közgazdászokat, milyen kérdésekről vitáznak, méghozzá időnként meglehetősen éles formában? Valójában a szovjet emberek ma egyáltalán nem azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy felhasználják „a kapitalista ösztönző erőket" — ahogy azt a burzsoá megfigyelők állítják —, hanem arra törekszenek, hogy a legteljesebben hasznosítsák a termelés szocialista szervezete által nyújtott óriási lehetőségeket. A vita részvevőinek javaslatai arra Irányulnak, hogy egyszerűsítsék a tervezés rendszerét, csökkentsék a tervmutatók számát, azokat a mutatókat emelve ki, amelyek a legteljesebben és legpontosabban tükrözik a vállalat munkájának eredményességét. Sok szovjet közgazdász azt javasolja, hogy növeljék a nyereségnek, mint az egyik ilyen mutatónak a szerepét. A szovjet gazdasági élet burzsoá „kutatói", akik olyan nagy zajt csapnak e javaslatok körül, úgy látszik, nem tudják, hogy a szovjet vállalatok korántsem csak a legutóbbi idők óta jutnak „nyereséghez". Iparukban már a 20-as években bevezették a gazdaságos elszámolás elvét, vagyis azt a gazdálkodási módszert, amely magában foglalja a ráfordításoknak és a munka eredményeinek egybevetését, a veszteség nélküli, jövedelmező gazdálkodást, tehát a nyereséget is. Nem más, mint Lenin írta 1922-ben: „Űgy vélem, az önálló gazdaságos elszámolással dolgozó .trösztöket és vállalatokat éppen azért létesítettük, hogy maguk feleljenek, méghozzá teljes mértékben feleljenek azért, hogy vállalataik veszteségmentesek legyenek ..." l/ülönféle kormányhatározatok több " ízben szabályozták a vállalati nyereségeket. A rendelet megszabta, hogy a nyereség mekkora részét kell az állam rendelkezésére bocsátani. A vállalatnál maradó részt a termelés bővítésére, a munkások és alkalmazottak szociális körülményeinek, életviszonyainak javítására, a dolgozók jutalmazására kellett fordítani. A nvereség már eddig is a szovjet ipar munkájának egyik fontos mutatója volt és a jövőben is az marad. Különös, hogy a nyugati „megfigyelők" ezt olyan hosszú Ideig „nem vették észre". S azt sem ártana tudniuk, hogy ennek a nyereségnek semmi köze sincs ahhoz a profithoz, amelyekhez a kapitalista országokban hozzászokhattak. A Business Week című amerikai hetilap legújabban azt állította, hogy az amerikai és a szovjet gazdaságvezetési módszerek között elmosódóban van a különbség, mivel itt is meg ott is a nyereségről van szó. A lap szerint a vállalatok vezetői egyforma helyzetben vannak, másnak pedig nincs Jelentősége. „Mindegyikük számára a nyereség szabja meg a prémiumot — írja a lap. — Az egyéni érdek a hajtóerő. A tulajdont különválasztják az igazgatástól — az egyik esetben az állam, a másikban pedig a magánrészvényesek teszik ezt meg". A lap szerint ez igazán jelentéktelen' különbség. Pedig a különbség óriási. Éppenséggel nem mindegy, hogy a vállalat az egyik esetben az állam, vagyis az egész nép tulajdona, másik esetben pedig néhány magántőkésé. Az egyik esetben a nyereség csak mutatója, mérője annak, hogy mennyire eredményes a vállalat munkája a társadalom számára, a másik esetben viszont az értéktöbblet formája, az idegen munka gyümölcseinek kisajátítási formája. Éppen ezt a gyökeres különbséget szeretné elmosni a Business Week. A szocialista társadalomban a nyereség — mint a munka eredményességének egyik mutatója — fontos feltétele a dolgozók anyagi ösztönzésének. A burzsoá propagandisták azt állítják, hogy az anyagi érdekeltség „kapitalista" elv. Csakhogy ez nem igaz! A szocializmus elve — „mindenki képességei szerint, mindenkinek munkája szerint" — magában foglalja azt, hogy a dolgozók anyagilag érdekeltek munkájuk eredményében. kleg kell jegyeznünk azt is, hogy ™ a szovjet vállalatok tevékenységének értékelésénél a nyereség korántsem az egyetlen Ismérv. A Szovjetunióban a gazdasági problémák megvitatását összekötik a gazdaság különböző ágaiban folytatott gazdasági kísérletezésekkel. Kipróbálják a különféle tervezési mutatókat, a termelési kapcsolatok különböző formáit, a vállalati tevékenységre való gazdasági ráhatás különféle módszereit. Mi marad hát a nyugati propagandának a szovjet gazdaság „elburzsoáziasodására" vonatkozóan kiagyalt tákolmányaiból? Mint már eddig ls oly sokszor: semmi. A Novoje Vremja alapján Új iskola épül Vágsellye /kf.) — A város felszabadulási ünnepségeinek keretében megkezdték az új 14 osztályos kilencéves alapiskola építését. Az iskola mellé négy tanítói lakást is terveznek. A szülői munkaközösség és a tanulók kötelezettséget vállaltak, hogy az iskola építésénél 3547 brigádórát dolgoznak. Baráth Ernő. az érsekújvári Magasépítő Vállalat vezetője, az üzem dolgozói nevében vállalta, hogy az Iskolát 1966 augusztus végéig átadják rendeltetésének. Az Egészségügyi Világszervezet minden évben április 7-én, a szervezet alkotmánya életbeléptetésének napján egészségügyi világnapot rendez. Mindig más egészségügyi probléma felszámolását tűzik ki célul, idén a fekete himlő elleni harcot tartják a legidőszerűbb és legfontosabb kérdésnek. A himlő olyan fertőző betegség, amely ellen az emberek a múltban teljesen tehetetlenek voltak. Ezért a világ minden táján óriási emberáldozatokat követelt. Járvány esetén százezrek, sőt milliók pusztultak el (1770ben például Indiában hárommillió ember). Kínában és Indiában már évszázadokkal ezelőtt észrevették, hogy megbetegedés esetén a bőrön különböző nagyságú gennyes hólyagocskák keletkeznek. Megpróbálkoztak azzal, — persze szórványosan — hogy egészséges embereket szándékosan megfertőztek a beteg gennyes váladékával. Megfigyelték, hogy ilyen esetekben a betegség enyhe lefolyású és az illető még egyszer nem kapja meg. A ma alkalmazott védőoltás is tulajdonképpen ezen az elven alapul. Feltalálója Edvvard Jenner angol orvos, aki a XVIII. század végén készített először fertőzött tehén hólyagjának a váladékából oltóanyagot. A rendszeres, a legtöbb országban kötelező védőoltás következtében Európa és Észak-Amerika már évtizedek óta mentes a himlőjárványtól. Ha mégis akad egy-egy megbetegedés, a fertőzést Ázsiából, Afrikából és DélAmerikából hordják be. tehát olyan területekről, ahol az egészségügyi gondoskodás alacsony színvonalon áll és a preventív oltás nincs megszervezve. Az adatok szerint 1963-ban Európában 124, Afrikában 17 000, Dél- és Közép-Amerikában 7000 és Ázsiában 75 ezer megbetegedést tartottak nyílván. Az elmúlt évszázadok szörnyű statisz-l tikájához képest a jelenkori megbetegedések száma jelentéktelennek tűnhet. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a himlő igen könnyen terjed. A szakemberek nézete szerint, amíg a világ bármelyik részén előfordulnak himlőmegbetegedések, addig minden ország veszélyeztetve van. Ez a feltevés a mai gyors közlekedési lehetőségek mellett megalapoz zott és reális. A fertőzött személy ugyanis már akkor terjeszti a betegséget, amikor maga még semmi tünetet nem érez. 1963-ban az európai megbetegedések Svédországban, Lengyelországban és Svájcban fordultak elő ahová légijárattal Délkelet-Ázsiából' Indiából és Közép-Afrikából hurcolták be. Az orvosok éberségének köszönhető, hogy a fertőzés Európában nem terjedt tovább. Az Egészségügyi Világszervezet nagyszabású akciót szervez a himlő teljes megszüntetése érdekében, és ezért az idén az egészségügyi világnapot a himlő elleni harc jegyében tartja. Szüksége van azonban valamennyi ország segítségére, hogy a veszélyeztetett területek ne legyenek többé a fertőzések gócpontjai. Indiában, ahol a legelterjedtebb a himlő, májusban 250 millió embert beoltanak, további tízmilliókat Pakisztánban és más ázsiai, afrikai és dél-amerikai országokban. Remélhető: az egészségügyi dolgozók igyekezete meghozza a várt eredményt s a himlőt egyszer s mindenkorra felszámolják. —va LEJ Fiatalember áll a járásbíróság büntető tanácsa előtt. Harminchárom éves. Külseje után ítélve erős ember, ez azonban csak látszat. A vádlott nagyon is gyenge. Hiányzik belőle az embert emberré tevő egyik legfontosabb tulajdonság: az akarat erő. Vallomást tesz, szavai egyhangúan peregnek: „Az alkohol teljesen tönkretett ... nem törődtem azzal, mit eszik a családom. Azért iszom, mert jólesik... Azért nem jártam rendesen munkába, mert részegeskedtem . .. Főként fizetéskar két-három napig is ittam ..." Az alkohol: a vádlott és családja élete drámájának okozója. Utána az első tanú lép a bíróság elé. Fiatalasszony, huszonhat éves, de megviselt arcvonásai jóval idő sebbnek mutatják. Csendesen, szinte félénken válaszol a bíró első kérdé seire. Aztán lassan felenged feszélye zettsége, hangja megered és szaval nyomán kirajzolódik egy megrendítő élettörténet. Nyolc évvel ezelőtt, éppen ilyen kor, tavasszal keltek egybe, húsvét vasárnapján. Az első időkben férje szüleinél laktak. Kezdetben boldogan éltek. Férje a Losonci lárási Egész ségügyi Intézetben dolgozott, mint Ű] SZÖ 4 * 19B

5- ápriUs 7* TON fűtő. Munkáját rendesen ellátta, keresetét hazaadta. Meghitten teltek napjaik, számolgatták, mennyi idő van még hátra a kisbaba megszületéséig. A fiatalasszony egy Idő múlva nagy változást vett észre férjén. Ittasan kezdett hazajárni. Züllött emberek társaságát kereste, munkáját elhanyagolta, fizetése nagy részét a kocsmában hagyta. Viselkedése akkor sem változott meg, amikor megszületett első gyermekük: Anna. Az asszony kislányával együtt elköltözött a férjétől és benyújtotta a válókeresetet. A békéltető tárgyaláson férje javulást ígért. Az asszony megbocsátott és visszavonta a válókeresetet. Csakhamar megmutatkozott azonban, hogy az alkohol erősebb férje akaraterejénél. Továbbra is részegeskedett. Az italra sok pénz kellett. Keresete kevésnek bizonyult, s az erkölcsi lejtőre került ember más tulajdonához nyúlt. Lopás miatt elbocsátották állásából. Egy hónapig munka nélkül lézengett, majd a járási nemzeti bizottság munkahivatala közvetítésével a Kékkői Szénbányáknál alkalmazták. A nagykürtösi lakótelepen szép lakást kaptak. Az újdonsült bányász a következő szavakkal hívta oda feleségét: Itt nincs kocsma, nincs lehetőség az italozásra!" Néhány hétig úgy látszott, hogy végre megembereli magát, és normális kerékvágásba kerül családi életük. Az ura rendesen dolgozott, szépen keresett, távol tartotta magát az italtól. Otthonukba beköltözött a rég várt boldogság, de sajnos csak átmeneti vendég volt. Az ura két hónap múlva újra kezdle régi életét. Amikor fizetését megkapta, rendszerint beutazott Losoncra, s a koronák a zsebéből egymás után a kocsmák, vendéglők pénztárába vándoroltak. Nem törődött azzal, hogy miből él családja. Időközben megszületett Andráska, majd a következő évben Alica. Másutt boldogság a gyermekáldás, náluk az anyagi körülmények rosz szabbodását jelentette. Az anya férje keresetéből legtöbbször egy koro nát sem látott, néha csak néhány tízest vagy esetleg néhány százast kapott. Ebből kellett biztosítania a család megélhetését. Férje sokszor belátta, hogy helytelenül cselekszik. Józan fővel számos esetben javulást ígért, de ez rendszerint csak addig tartott, amíg Ismét pénzt kapott a kezébe. Akkor ellenállhatatlanul kívánni kezdte az alkoholt, vonzotta a kocsmák és kávéházak zajos, szeszgőzös, cigarettafüstös légköre. S amikor az ivócímborák között volt, egyik pohár italt követte a másik. A családfő hazatérte után, ahelyett, hogy pénzt adott volna családjának, dühöngött, lármázott, fenyegetőzött. Az iszákos embernek a munkaerkölcse is egyre romlott. Egymás után mulasztotta a műszakokat. Tarthatatlan helyzetükkel, feldúlt családi éle tűkkel többször foglalkoztak az illetékes szervek. Az üzemi szakszervezeti bizottság elnöke gyakran beszélt a lelkére, igyekezett visszatéríteni a jó útra. Ilyenkor mindent megígért. Lehet, hogy a bűnbánás perceiben komolyan gondolta ígéretét, de megtartására sohasem volt elég akarat ereje. Igazolatlan munkamulasztásért felelősségre vonta és megbüntette az üzemi népbíróság. Később alkoholéi vonó kúrára utalták be Rimaszombatba. Három hétig volt ott, utána félrevezette az Intézet dolgozóit. Kitalálta, hogy megbetegedett a felesége, szeretné meglátogatni. Útközben leitta magát és haza már részegen érkezett. Különösen az utolsó másfél évben vált családi életük pokollá. A családfenntartó állandóan részegeskedett. Nemcsak a veszekedések voltak mindennaposak, hanem az ittas férj több esetben durva tettlegességre is vetemedett feleségével szemben. Négy kisgyerek eltartásának, nevelésének nagy gondja hárult a fiatalasszonyra. Bányász férje több ezer koronás fizetése mellett a négy apró gyerek mellől az anyának munkába kellett állnia egy építkezésen. A múlt évben Ismét benyújtotta a válókere setet. Az első tárgyaláson férje részegen jelent meg. A második tárgyaláson megint keményen megfogadta, hogy a javulás útjára tér. Az asszony lehetőséget adott neki erre, visszalépett a válástól. A helyzet azonban nem változott, sőt egyre rosszabbodott. Az idült al koholista apa, amikor másképpen nem tudott pénzt szerezni italra, a szó szoros értelmében a gyerekek szájából vette ki a betevő falatot. Eladogatta a házi sertésvágásbői származó szalonnát, kolbászt és sonkát. A krumplit csak azért nem tudta eladni, mert a pince kulcsa a feleségénél volt. A részletre vásárolt háromezerötszáz koronás ŕelevízort rövid idő múlva ezerhétszáz koronáért vesztegette el. Az iszákos ember háromnegyed év alatt csaknem félszáz műszakot hagyott ki. A szerencsétlen asszonynak mindezt tűrnie kellett, mert amikor férje magatartása ellen tiltakozott, a magából kivetkőzött ember konyhakést ragadott, s felesége mellének szegezve azzal fenyegette, hogy kioltja az életét. Az asszony néhány héttel ezelőtt türelmének végső határára ért. jelentette férje viselkedését a Nagykürtösi Helyi Nemzeti Bizottságon. Á közrendvédelmi szakkbizottság beidézte az Iszákos embert, s mert önként nem jelent meg, karhatalommal vezették elő. A bizottság előtt beismerte, hogy nagyon helytelenül viselkedik, s ismét javulást ígért. A bizottság elől azonban egyenesen a biliébe ment és inni kezdatt. Aznap sem jelent meg a munkában. Részegen tért haza, nagy botrányt csapott; ordítozott, felelősségre vonta az aszszonyt, hogy a történtek után még mindig az ő lakásában van. Este az egyik gyerek megéhezett, kenyeret szelt és enni kezdte. Az apa kitépte kezéből az étket. Anyja visszaadta neki, erre férje nekirontott és ütlegelni kezdte. A Járási ügyészség élősködésért és zsarolásért emelt vádat Andrej Dudáš nagykürtösi bányász ellen. A számára kimért másfél évi szabadságvesztés remélhetőleg elég idő lesz arra, hogy káros szenvedélyétől végleg megszabaduljon. GÁL LÁSZLÚ Néhány serdülő fiatal tért be a napokban az egyik presszóba. Otthonosan viselkedtek, ismerősként köszöntötték a fehér bóbitás plncérnöt. Két asztalt egybetoltak, helyet foglaltak, rágyújtottak, majd sört és tömény italt rendeltek. A féldecis poharat gyakorlott mozdulattal emelték szájukhoz, és egy hajtásra kiürítették. Hasonló jelenetekkel naponta találkozhatunk azokon a helyeken, ahol szeszes italokat szolgálnak fel. Az alábbi történettel nem a kezdő italozókat szándékozom kioktatni. Remélem azonban, hogy az eset legalábbis némi tanulsággal szolgái számukra.