Új Szó, 1965. április (18. évfolyam, 90-118.szám)

1965-04-03 / 92. szám, szombat

A KÖZELEDÉS ÚTJÁN A KAPCSOLATTÖRTÉNET EGYIK ÚJ ALKOTÁSÁRÓL Nagyon időszerű és egyben hasznos vállalkozásba kezdett a Csehszlovák, a Szlovák és a Magyar Tudományos Akadémia, amikor néhány évvel ezelőtt elhatározta, hogy közös kiadásban közzéteszi a csehszlovák—magyar Irodalmi és kulturális kapcsolatok kutatóinak tanulmányait. A tanulmánykötet méltó bizonyítéka annak, hogy a felszabadulás óta eltelt húsz év jelentős eredményeket hozott nemzeteinknek a kultúra útján való kölcsönös közeledése területén. Az a körülmény, hogy a tanulmánykötet éppen a felszabadulás 20. jubileumi évében jelenik meg, még jobban kihangsúlyozza: Húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy céltudatos rendszerességgel számoljuk fel a múlt örökségét, a nemzetek közötti bizalmatlanságot. A tanulmánykötet szerkesztői és szerzői csehek, szlovákok és magyarok. A kötet cseh szerkesztője dr. Zuzana Adamová, a filológiai tudományok kandidátusa, a CSTA Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetek munkatársa, a szlovák szerkesztő az SZTA Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, dr. Karol Rosen-. baum docens. Magyar részről a szer-, kesztést dr. Sztklay László ismert ma^ gyar Irodalomtörténész, az MTA Irodalomtörténeti Intézetének tudományos munkatársa végezte. A kiadvány a közeljövőben megjelenik Prágában és Budapesten. A prágai kiadásban a magyar szerzők tanulmányait tár-, gyuk szerint lefordították csehre, 111 letve szlovákra. {A gyűjtemény ma-, gyar címe: Tanulmányok a csehszlovák—magyar irodalmi kapcsolatok köréből. Cseh címe: Déjiny a národy — Literárné-historické studie o čes-. koslovensko—maďarských vztazích j. Olvasóink tájékoztatása céljából felkerestem a gyűjtemény cseh szerkesztőjét dr. ZUZANA ADAMOV ÁT, a cseh —magyar Irodalmi kapcsolatok Ismert kutatóját és elbeszélgettem vele a megjelenő tanulmánygyűjteményről. - • • Mit tartalmaz a tanulmánygyűjtemény? — A kötet 22 tanulmánya érinti nemzeteink irodalmi és kulturális kapcsolatainak történetét a legrégibb időktől egészen napjainkig. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyűjteményben irodalmi kapcsolataink minden kulcskérdését feldolgoztuk. Azt az elvet követtük, hogy a kötetben ne legyen másodközlés, tehát az eddig megjelent részletes, a cseh—szlovák—magyar Irodalmi kapcsolatokat tárgyaló tanulmányok nem kerültek a kötetbe. Ugyanakkor azonban ügyeltünk arra, hogy a három nemzeti Irodalom jelentősebb fejlődési korszakai legalább egy tanulmánnyal legyen képviselve. A tanulmánygyűjtemény anyaga érinti a feudalizmus, a huszitizmus, a kuruc kor, a barokk kor irodalmi kapcsolatait, továbbá a XIX. században, a századforduló idején, a két világháboiú között keletkező kapcsolatokat és természetesen a jelenkor kölcsönös cseh—szlovák—magyar irodalmi kapcsolatait. % Mi a kiadvány leientősége a kapcsolattörténet szempontjából? — Ez a mű a csehszlovák—magyar irodalmi kapcsolatok összefoglaló jellegű kiadványa, mert egy kötetben kapja kézhez az dlvasó az egyes korok keresztmetszetét. A tanulmányokból világosan kitűnik, hogy a múltban milyen mélyreható nemzetiségi ellentétekkel álltunk szemben — és mégis: a legnehezebb körülmények között is mindig volt közeledési szándék népeink és kiváló gondolkozóink között. A tanulmánykötet nem hallgatja el a múlt negatív kapcsolatait sem — e körülmények feltárása lent cseh és szlovák művek magyar még jobban kidomborítja a pozitív fordításainak bibliográfiáját, amelyből kapcsolatok elmélyítéséért folyó út- kitűnik, hogy 1963-ig 340 cseh, Illetve törő munkásság eredményeit. • A gyűjtemény tudományos szerepén kívül van-e a szélesebb nyilvánosságot legalább közvetve érintő jelentősége? — Ügy gondolom, hogy a tanulmánygyűjteményt mindenki haszonnal forgathatja, aki érdeklődik nemzeteink irodalmi kapcsolatainak múltbeli és jelenkori története iránt. Magyar, cseh és szlovák szakos tanárok, népművelési dolgozók, újságírók, egyetemi és főiskolai hallgatók stb., sok érdekes adatot, és tanulságot meríthetnek e gyűjteményből. A szélesebb olvasóközönség szempontjából elsősorban a XX. századi irodalmi kapcsolatok története lehet a legérdekesebb. Egyrészt a cseh és szlovák haladó irodalomnak a magyar irodalomra való hatásával, másrészt pedig a két világháború közötti magyar—csehszlovák Irodalmi kapcsolatokkal foglalkozó tanulmányok számíthatnak nagyobb népszerűségre. Itt kerül először nyomtatásban az olvasóközönség elé Anton Straka cseh diplomata tevékenysége, aki a húszas évek végén mint a budapesti csehszlovák követség sajtóattaséja élénk kapcsolatokat tartott fenn a haladó magyar irodalom jeles képviselőivel, többek között József Attilával (Hana Klndlová tanulmánya). A kötetből megismerjük a magyar irodalom legtevékenyebb múlt századbeli cseh fordítóinak, František Brábeknak és G. N. Mayerhoffernak gazdag munkásságát. Az ő érdemük, hogy a XIX. század hetvenes éveitől kezdve a cseh olvasóközönség anyanyelvén olvashatta Petőfit, Jókait, Aranyt, utóbb Madáchot, Csikyt stb. • Kik a tanulmányok szerzői? — A kötetben szereplő szerzők mind a kapcsolattörténeti kutatás művelői. A magyar irodalom cseh és szlovák kutatóin, illetve a magyar szlavistákon kívül szerepelnek a kötet szerzői között olyan ismert kutatók ls, akik az európai irodalom szélesebb összefüggéseiben kísérik figyelemmel népeink irodalmi kapcsolatainak fejlődését (például J. Dolanský és K. Krejčí professzorok tanulmányai). A kutatók saját kutatási területük egyes kérdéseit dolgozták fel tanulmányaikban. Például Ján Mišiniak szlovák irodalomtörténész a hűbéri rendszer alatti szlovák—magyar irodalmi kapcsolatokkal, Jan Novotný cseh történész az 1848 előtti időszak cseh—magyar kapcsolataival foglalkozik. Milan Pišut egyetemi tanár Petőfi és Janko Kráf költészetét hasonlítja össze, Richard Pražák, a brnóí egyetem magyar szakos előadója tanulmányában a cseh irodalom magyarországi visszhangját taglalja az 1849—1867-es időszakban. A kötet magyar szerzői között találjuk többek között Sziklay Lászlót, a gyűjtemény társszerkesztőjét, aki tanulmányában Ján Kollár harmincéves pesti tartózkodásának mindeddig fel nem fedett összefüggéseit tárja az olvasó elé. Angyal Endre, az ismert barokk-kutató, a debreceni egyetem szlavistája a barokk kor cseh—magyár kapcsolataival, Dobossy László, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem bölcsészkara szláv intézetének professzora pedig a XX. század cseh—magyar kapcsolataival foglalkozik. Csukás István, a szegedi Pedagógiai Főiskola igazgatója „A Nyugat lírikusai és a modern szlovák költészet" címmel írt kimerítő tanulmányt, Arató Endre „A Szép Szó folyóirat csehszlovákiai kapcsolatai" című tanulmányában a harmincas évek egyik jelentős magyar—csehszlovák kultúrpolitikai eseményét, a magyar Szép Szó antifasiszta lap munkatársainak csehszlovákiai körútját és annak visszhangját ismerteti: •< Tartalmazza-e a gyűjtemény a fordítások bibliográfiáját? •— Igen. A tavaly elhunyt Tóth Tibor feldolgozta az 1945 után megjeszlovák művet fordítottak magyarra. • Milyen a mérleg a magyar művek cseh, illetve szlovák jordítása területén? — Az 1945-től 1962-ig cseh fordításban megjelent magyar művek bibliográfiáját én állítottam össze — válaszolja dr. Z. Adamová. Ebben a tizenhét éves időszakban összesen 140 magyar műpróza — verseskötetek és színművek — jelent meg cseh fordításban. A szlovákra fordított magyar művek száma 1945—1963-ig 176. • Milyen következtetést von le e bibliográfiából? — Az 1945 után megjelent fordítások jegyzékéből az tűnik ki, hogy ellentétben a régebbi fordításokkal sokkal szigorúbb és igényesebb válogatási szempont érvényesül, ami a művek minőségét illeti. A felszabadulás előtti időszakban azt, hogy milyen müvet fordítsanak le, nem egyszer üzleti célok és érdekek határozták meg. Mind a három nemzet irodalmát gyakran olcsó, szenzációs „művek" képviselték a másik nemzet felél 1945, illetve 1949 után magasabb a mérce a fordításokkal szemben is. Mindkét ország olvasói anyanyelvükön ismerhetik meg a másik nemzet klasszikusait és mai irodalmát. Ha végignézzük a lefordított művek Jegyzékét, látjuk, hogy sok jó és kiváló mű került a cseh, szlovák és magyar olvasó kezébe de jó lenne, ha ez a megismerési folyamat még gyorsabb ütemben haladna. Az eddigi eredményekkel egyrészt meg lehetünk elégedve, de ugyanakkor látjuk a hiányosságokat is. Véleményem szerint nem elég a műveket lefordítani, szükség van e fordítások kellő, a legszélesebb olvasóközönség körében kifejtett hatékony propagálására ls. Sajnos, annak ellenére, hogy szomszédnépek vagyunk, a múltban keveset ismertük egymás irodalmát. Ezért fontos, hogy a fordított műveket alapos tájékozottságú ismertetések vezessék be az irodalmi köztudatba. Jó eredménynek tudható be az a körülmény, hogy a cseh olvasó méltó fordításban ismerhette meg Mikszáth, Móricz, Karinthy Frigyes, József Attila, Kosztolányi, Tóth Arpád, Kaffka Margit, Németh László, Illyés Gyula, Szabó Magda, Darvas József, Mesterházi Lajos stb. műveit, örvendetes tény, hogy Magyarországon Hašek Svejkje olyan népszerűségnek örvend, ami a fordításoknál ritkaság. A fordítások útján ismerhette meg a magyar olvasóközönség Hviezdoslavot, Capekot, Askenázyt, Majerovát, Jirí Marekot stb. - * A két ország népe az idén ünnepli felszabadulásának 20. évfordulóját. Amint már e cikk elején hangsúlyoztuk — e két évtized alatt komoly eredmények születtek országaink népei kölcsönös közeledésében. Az irodalom- és történelemtudomány magyar, szlovák és cseh művelői nemes feladatot vállaltak magukra, amikor a népeink közötti pozitív kapcsolatokra fényt derítettek. A magyar Kemény G. Gábor szerkesztette „A szomszéd népekkel való kapcsolatok történetéből" című tanulmánygyűjtemény jelentős része foglalkozik a szlovákmagyar kapcsolatok fejlődésével, Csanda Sándor „Magyar—szlovák kulturális kapcsolatok" című antológiája is kiváló forrása a kapcsolattörténeti kutatóknak. Kovács Endre magyar és fan Novotnij cseh történész pedig népeink történelmi kapcsolataival Ismertette meg a cseh, szlovák, illetve a magyar olvasóközönséget. Ezt a sorozatot gazdagítja a „Tanulmányok a csehszlovák—magyar irodalmi kapcsolatok köréből" című tanulmánygyűjtemény ls. őszintén és örömmel üdvözöljük a cseh, szlovák és magyar irodalomtörténészek és kapcsolattörténeti kutatók eme újabb alkotását. Kívánjuk, hogy ne legyen az utolsó! SOMOGYI MÁTYÁS Imrich Vysofian: Stroncium 90 (A „Háború" címíí ciklusból. Linóleummetszet, 1959.) A költészet művészete A Csehszlovák Írószövetség Kiadója a fenti címmel a közelmúltban jelentette meg Zdenék Matthauser Majakovszkij költészetét értékelő tanulmánykötetét. A könyv Majakovszkij alkotásait a maga sokrétűségében igyekszik bemutatni. Annak ellenére, hogy e nagy szovjet költőről szóló tanulmányokból önálló könyvtárt rendezhetnénk be, ennyire alátámasz tott munka, az újkort Irodalmi áramlatok sokrétű vizsgálata és elemzése párját ritkítja. Mégha a költő alakját nem is rajzolta meg teljesen, s a költészet finom árnyalatairól kissé szárazan nyilatkozik is, a Matthauser felvetette gondolatok érdeme kétségtelen. A költészet művészete IUméní poézie/ című, figyelmet érdemlő elméleti munka az írószövetség Dílna sorozatában jelent meg. E sorozat kereté ben aránylag rövid idő alatt értékes kiadványok láttak napvilágot Nem csak csehszlovák szerzők művelt adják ki, de kiváló külföldi szerzők munkáit ls megjelentetik. Zdenék Matthausert, akit e munkájáért a kiadó kitüntetésben részesített, a kiadványok között az első hely illeti meg BOHU3 ŠTÉPÁNEK A ilrnu melletti siavkovi kastély képtarában a lestőmüvészek egy usupurtja 16. és 17. századból származó több mint 100 festményt restauráltak. Képünkön: Oldŕich Miša festőművész munka közben. (Bican felv. — CTK) IGAZ EMBER Tegyük közkinccsé SAS ANDOR Irodalmi hagyatékát S

okat foglalkoztatott engemet is az, amit a minap Szabó Béla megpendített. Könyvek és emberek című cikkében azt javasolja, helyes lenne, ha kritikusaink érdemben foglalkoznának Sas Andor ránk maradt kéziratával. „Erre kötelez bennünket — írja — dr. Sas Andor becsületes munkássága, tiszta emberi magatartása és végül maga a mű, amelyet jónevű magyar történészek elemeztek és megdicsértek". Sokszor azt gondoltam erről a mindenki által tisztelt, szeretett és nagyratartott tanárról, igaz emberről, példás munkatársról, erről a szolid íróról és kritikusról, kulturális életünk szerény, de fáradhatatlan munkásáról, milyen kár, hogy elment. De ha már ezen nem változtathatunk, milyen kár, hogy alig gondolunk rá, alig idézzük emlékét, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom és kulturális életünk történetében távolról sem állítjuk olyan helyre, amilyent megérdemelne... Sokszor gondoltam arra ls, hogy amint mi, e kis nemzetiség, szellemi és kulturális értékeinket kezeljük, helyesebben pazaroljuk, azt nálunk sokkal nagyobb népek sem teszik. Nem engedhetik maguknak meg. Gyakran hajtott a vágy, hogy a Sas Andornak nagyon megérdemelten kijáró tiszteletről valahol beszéljek, vagy írjak. Szabó Béla megelőzött. Ennek ellenére én ls elmondom véleményemet. Annál is inkább, mert a napokban olvastam Bálint Lajosnak, a jelenleg 77 esztendős írónak, dramaturgnak és műfordítónak a Művészbejáró című most megjelent könyvét, amelyben a szerző az elmúlt ötven év élményanyagát formálja, hosszabbrövidebb esszékké, portrékká, karcolatokká. E személyes vallomástól fűtött, dokumentum értékű kötetben Egy „Galeri" a század elején című írás azzal foglalkozik, milyen volt egy fiatalokból álló csoportosulás régen. „Napról napra ugyanazzal a céllal találkoztunk és ültiink együtt órákon át — írja a szerző — ... összesen hatan-heten voltunk... A kis társaságot tulajdonképpen kétféle érdeklődés tartotta együtt. Közös kívánkozás minden iránt, amit tudni érdemes. A másik pedig... szakadatlan és sokat olvasás. Nem volt ebben semmi rendszer. Csak fesztelen beszélgetések és viták, amelyeken mindenki beszélt arról, amivel a legutóbbi 24 óra alatt megismerkedett. Szóval egymástól tanultunk... A kis társaság tagjai: Czóbel Ernő, Pogány József, Bass Imre, Sas Andor, Bihari Andor és én." Számomra e meleghangú emlékezésben nemcsak Sas Andor nevének az említése szerzett örömet. Jól esett tudomást szerezni arról is, hol nevelkedett, milyen szellemi töltést kapott és milyen „galeriból" indult útnak ötven-hatvan évvel ezelőtt a mi szeretett tanárunk és fegyvertársunk. Bálint Lajos később ezeket írja: „Az első világháború ével szakították el tőlünk Sas Andort is. Úgy emlékszem valahol Szlovákiában működött, mint középiskolai tanár. Sűrűn leveleztünk, mikor azonban a szlovákok a csehekkel egyesültek, és ő ott maradt, jóformán minden kapcsolat megszűnt köztünk. Ogv látszik hajdani világszemléletétől nem tántorodott el, mert hallom, hogy a második világháború után, a felszabadulás után, mint egyetemi tanár működött." Ami a könyvből kimaradt- és amit Bálint Lajos csak feltételez, mi határozottan tudjuk: Sas Andor mindig hű maradt elveihez, sosem tántorodott el hajdani világszemléletétől, ű is azt az utat követte, amit egykori barátai, diáktársai és a század elejei' „galeri" később neves tagjai: Czóbel Ernő, Pogány József és a többiek. Sas Andor nem volt párttag, de érzelmileg — gondolatilag mindig a haladás, a munkásosztály, a kommunisták pártján és oldalán állt. E tiszta lelkű és nagy szívű emberről, tanártársai és íróbarátai tudnak a legtöbbet. De sokat beszélhetnének róla a szerkesztőségek munkatársai is. A csehszlovákjai magyar lapok mindegyikénél otthon volt, személyét, írásait, mindenütt szívesen fogadták. S ő rendíthetetlen szorgalommal dolgozott a rádiónak, írt az Oj Szóban, a Fáklyában, a Hétben, az Irodalmi Szemlében s majd minden itteni magyar lapban. írásait rendkívül gondosan készítette el. Rövid cikkeihez is hosszas tanulmányokat folytatott. Pontossága külön elemzést érdemelne. Munkáját nagyon szerette. A kefelenyomatokat maga olvasta át. A nyomdászok is ismerték és szerették. A Sas-cikkről egy oldallal mindig többet „húztak le". Azt mondta, írását azért olvassa el kefelenyomatban, hogy kevesebb legyen benne a sajtóhiba és megkímélje az olvasót az elírások bossszúságától. Halála előtt néhány héttel az Oj Szó közölte Sziklay László szlovák irodalomtörténetéről szóló cikkét. Talán ez volt az utolsó írása. Ezen is napokig dolgozott. Jól esett neki, mikor kéziratát megdicsértük, de nyomban másra terelte a szót. Sose szerette, ha dicsérik. Munkájáért, emberi magatartásáért pedig sok elismerést érdemelt A szerkesztőségi szobákban sem szeretett sokáig időzni. Szívesebben ült a portán, ahol átnézte az aznapi újságot és barátságosan elbeszélgetett az altisztekkel. Humora, előzékenysége, az emberek iránt érzett szeretete-utánozhatatlan. Mint tanár, a pedagógusok százait nevelte fel. De jeles munkát végzett úgy is, mint kritikus és történetíró. S ott volt a csehszlovákiai magyar sajtónak, a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületének és a csehszlovákiai magyar nyelvű iskoláknak a bölcsőjénél. Kulturális életünket nemcsak tiszteletet diktáló személyének jelenlétével, hanem konkrét munkával is segítette. Tanítványai, Ismerősei igen szerettük és tiszteltük őt. Sok vonatkozásban példaképnek tartottuk. Éppen ezért ma különösen fájó, hogy emlékét azok körében ls, akiknek olyan sokat adott, néhány évvel halála után már ébreszteni kell. Most készül a csehszlovákiai magyar iskolaügy 15 éves munkáját bemutató gyűjtemény. Vajon méltó helyet kap-e benne Sas Andor generációt nevelő munkássága? Dolgozik-e valaki a kritikus-történész hagyatékán? Várható-e, hogy megjelennek Sas Andor kiadatlan művei? Vajon megkapja-e ez a talpig ember az utókortól azt, amit megérdemel? S

ok kérdés kívánkozna még tollhegyre. A kérdezősködés helyett azonban érdemesebb lenne inkább cselekedni. Azt hiszem, Sas Andor emlékének a megbecsülésével adósságot törlesztenénk. Ne a nagy írót, vagy a nagy kritikust keressük benne. Tiszteljük, becsüljük és értékeljük őt úgy, mint jeles nevelőt, mint példamutató embert, mint a csehszlovákiai magyarság szellemi életének fáradhatatlan munkását. BALÁZS BELA tJI SZÖ 10 * 1965. április 3.