Új Szó, 1965. április (18. évfolyam, 90-118.szám)
1965-04-20 / 108. szám, kedd
Szovjet— mongol baráti nagygyűlés Moszkvában Moszkva (CTK) — Moszkvában április 19-én a Mongol Népköztársaság pírt- és kormányküldöttsége látogatásának befejeztével megrendezték a mongol—szovjet baráti nagygyűlést. A Kreml palotában rendezett összejövetelen, az elnöki emelvényen a mongol párt- és kormányküldöttség tagjaival egyiitt helyet foglalt Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB elfő titkára. Anasztaz Mikojan, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke, Alekszej Koszigin, a Minisztertanács elnöke, továbbá a párt és a kormány képviselői. Älekszej Koszigin beszédében hangsúlyozta a Mongol Népköztársaság nagy hozzájárulását az ázsiai, afrikai országok fejlődéséhez. Beszélt a Szovjetunió és a Mongol Népköztársaság sok éves barátságáról, együttműködéséről, amely azt tanúsítja, hogy a nagy és a kis nemzetek szoros barátságban, és jó szomszédokként élhetnek. A Szovjetunió és a Mongol Népköztársaság párt- és kormányküldöttségeinek moszkvai megbeszélései a nemzetközi helyzet és a kommunista világmozgalom legfontosabb problémáiról teljes egyetértésben folytak. Mind a két ország betartja külpolitikai irányvonalát, amely a nemzeti felszabadítás, a szocializmus érdekének és a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélése elvének következetes védelmét jelenti, mondotta Koszigin elvtárs. Komoly aggodalomra ad okot azonban a délkelet-ázsiai helyzet, ahol egyre nő a háborús veszély. A legutóbbi események arra mutatnak, hogy az USA ki akarja szélesíteni katonai akcióit. Az Az USA vietnami agressziója a világ népeinek biztonságát veszélyezteti (Folytatás ai 1. oldalról) Pártja Központi Bizottsága első titkárának vezetésével hazautazott. A küldöttség elutazása előtt az SZKP, Központi Bizottsága és a szovjet kormány a vietnami párt- és kormányküldöttség tiszteletére a moszkvai Kremlben fogadást adott, amely a testvéri barátság légkörében folyt. Leonyid Brezsnyev és Le Duan pohárköszöntőt mondott. A szovjet kormány figyelmeztet A' moszkvai Pravda hétfői száma vezércikkben foglalkozik az amerikaiak vietnami agressziójával. Az utóbbi Időben mind több levél érkezik a szovjet központi hivatalok t és szerkesztőségek címére. íróik — köztük számos tényleges katonai szolgálatot teljesítő egyén — kijelentik, hogy készek a vietnami nép segítségére sietni. A vezércikk leszögezi, amennyiben az amerikai imperialisták tovább fokozzák agreszsziójukat a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen, a szovjet kormány végső esetben — ha a szükség megkívánja — engedélyezni fogja, hogy szovjet önkéntesek menjenek a vietnami nép segítségére. A múlt héten Moszkvában lefolyt szovjet—vietnami tárgyalásokon megállapítást nyert, hogy a Szovjetunió a korábbi megállapodás értelmében a meghatározott módon és mértékben segítséget nyújtott a VDK védelmi képességeinek megszilárdítására. A múlt heti tárgyalásokon további szükséges intézkedésekről történt megállapodás. A Vietnami Népköztársaságban megjelenő központi lapok vasárnapi számukban az első oldalon kommentálják a szovjet—vietnami tárgyalásokról közzé tett közös közleményt. A Nhan-dan című lap többek között leszögezi: A Szovjetunió, e szocialista nagyhatalom mellettünk áll, támogat bennUnket az USA elleni harcunkban és megad minden segítséget, hogy diadalra vihessük az amerikai agresszorok elleni harcunkat... Vietnam nincs egyedül Todor Zslkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke szombaton a dohánytermesztők blagoevgradl ünnepségén ítélte el az amerikai imperialisták vietnami agresszióját. Kijelentette, hogy a bolgár nép kész segítséget nyújtani a szabadságáért harcoló vietnami népnek. Ha a szükség úgy kívánná, bolgár önkéntesek mennek a VDK segítségére. A kubai forradalmi kormánynak ugyanez az álláspontja. Dr. F i d e 1 C a s t r o miniszterelnök az újságírókkal folytatott beszélgetése során vasárnap újból megerősítette előbbi McNamara tovább uszít Míg Indiában, Laoszban, Dél-Koreában és az egész világon mind szélesebb méreteket ölt az amerikaiak vietnami agressziója elleni tiltakozás, McNamara, az amerikai hadügyminiszter vasárnap tett kijelentésében ismét visszautasította a VDK elleni bombatámadások beszüntetésének gondolatát. Azt állította, hogy a bombatámadások beszüntetése csalódást okozna a dél-vietnami népnek* bejelentését: amennyiben az amerikai imperialisták nem szüntetik be agressziójukat Vietnamban, a kubai önkéntesek készek a hős vietnami nép segítségére sietni. Vasárnap és hétfőn ismét bombák és röpcédulák A saigoni amerikai katonai szóvivő közölte, hogy az amerikai repülőgépek vasárnap 32 bombatámadást intéztek a dél-vietnami partizánok állásai ellen. Egy támadás sorén a ledobásra szánt bomba Idő előtt felrobbant, a repülőgép lezuhant és a pilóta életét vesztette. Saigoni jelentfis szerint amerikai repülőgépek a hétfőre virradfi éjszaka ís hétfőn délután további támadásokat Intéztek a Vietnami Demokratikus Köztirsaság ellen. A repülőgépek ismét röpiratokat szórtak, amelyek Johnson baltomori beszédéből tartalmaztak részleteket. A dél-vietnami pertizánok a Da-Nang térségében támadást intéztek az amerikai tengerészeti gyalogság egységei ellen. f • A bandungi konferencia évfordulója Djakarta (CTK) — Indonézia fővárosában, DJakartában folytatták a bandungi értekezlet 10. évfordulójának ünnepségeit, amelyeken mintegy 40 afrikai és ázsiai ország képviselői vesznek részt. Sukarno indonéz elnök, beszédében hangsúlyozta a bandungi értekezlet Jelentőségét, a nemzeti felszabadításért, az imperializmus és a gyarmatosítás ellen harcoló ázsiai és afrikai nemzetek szolidaritásának megszilárdítását. Kifejezte Indonézia népének szolidaritását Vietnam, Angola, Mocambique és portngál Guinea népének szabadságharcával. A délkelet-ázsiai helyzettel foglalkozva, Sukarno elnök elítélte az Amerikai Egyesült Államok agreszszióját. „Nincs a világon olyan erő, amely megtörhetné a szabadságát és függetlenségét védelmező nép szellemét. Az Egyesült Államoknak távoznia kell Vietnamból", — mondotta az indonéz elnök. Az Egyesült Arab Köztársaság, Algéria és Maii képviselői az afrikai nép nevében határozott harcra szólítottak fel az imperializmus és a gyarmatosítás ellen és elítélték a fiatal afrikai, ázsiai és latin-amerikai államok ellen irányuló imperialista intervenciót. A jelenlevők lelkes tapssal fogadták Pham Van Dongnak, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnökének beszédét, aki a vietnami népnek az imperialisták elleni hősi küzdelmét méltatta. Egyesült Államok számára a Jelenlegi helyzetből kivezető egyedüli út a békés megegyezés. J. Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára és a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke (a küldöttség vezetője) hangsúlyozta, hogy a mongol és a szovjet képviselők tanácskozása teljes egyetértésben folyt. A mongol párt- és kormányküldöttség Leonyid Brezsnyev és Alekszej Koszigin elvtársakat baráti látogatásra hívta a Mongol Népköztársaságba, és megelégedéssel közölheti, hogy a meghívást elfogadták. A látogatás időpontjában a két fél később állapodik meg. A szovjet fél a tanácskozások során eleget tett a Mongol Népköztársaság kívánságának és az 1966-1970es évekre szóló ötéves tervben nagy gazdasági segítséget nyújt Mongóliának. J. Cedenbal a mongol nép nevében nyugtalanságát fejezte ki a DélkeletÁzsiában uralkodó helyzet miatt. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a Mongol Köztársaság népe teljes mértékben szolidaritást vállal a hős vietnami néppel. A Mongol Népi Forradalmi Párt és a Szovjetunió Kommunista Pártjának képviselői megállapították, hogy teljesen azonos nézetet vallanak a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom megszilárdítását és a nemzetközi helyzet rendezését illetően. Tegnap a Kremlben aláírták a szovjet—mongol közleményt, valamint a Szovjetunió és a Mongol Népköztársaság kormányai között az 1966 —1970-es évekre szóló gazdasági és műszaki együttműködésre vonatkozó megállapodást. Az okmányokat Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin és Jumdzsagln Cedenbal írták alá. A Szovjetunió Kommunista Párjának Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa hétfőn Moszkvában a Kreml palotában fogadást rendezett a Mongol Népköztársaság pártás kormányküldöttségének tiszteletére. Kémekel tartóztattak le Magyarországon Budapest (CTK) — A Népszabadság vasárnapi számában közölte több magyaf állampolgár letartóztatását, akik a Német Szövetségi Köztársaság számára kémtevékenységet fejtettek kl. Az őrizetbe vett egyének között van a budaőrsi Drixler Jakab, és a budapesti Varga H. Zoltán. A magyar belügyminisztérium jelentése szerint az utóbbi időben fofokozódik a nyugati kémszervezetek érdeklődése Magyarország iránt. A nyugat-németországi kémszervezetek a fokozott turistaforgalomra való tekintettel megkísérlik, hogy befolyást gyakoroljanak a magyar turistákra és főképp katonai adatok iránt érdeklődnek. SARVAPALM RADHAKRISNAN, India elnöke a moszkvai repülőtéren találkozott Mlkojannal, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnökével. Radhakrisnan Londonból hazatérőben tartott rövid pihenőt a repülőtéren. A SZÍRIAI KORMÁNYKÜLDÖTTSÉG tagjai Hasszan Mrajvid külügyminiszter vezetésével Moszkvából — ahol a szovjet államférfiakkal tárgyaltak — visszautaztak hazájukba. VI. PÁL PÁPA húsvéti üzenetében javasolta, hogy a nemzetközi vitás kérdéseket tárgyalások útján oldják meg. LUXEMBURG KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK XVIII. kongresszusa teljes egyetértését fejezte ki a kommunista és munkáspártok moszkvai tanácskozásának eredményével. GORDON WALKER, az angol kormány követe délkelet-ázsiai útja során Bangkokból Vientiánéba érkezett, ahol Souvanna Phouma herceggel, Laosz miniszterelnökével tárgyal. MORO, olasz miniszterelnök és külügyminiszter tegnap reggel Rómából háromnapos tárgyalásra Washingtonba utazott. SZALONIKI görög város több mint 17 000 lakosa emlékiratot frt alá, amely követeli, bocsássák szabadon a politikai foglyokat, hatálytalanítsák az alkotmányellenes törvényeket és ismerjék el Görögország Kommunista Pártját. PAKSAN városban fellázadt a laoszi kormánycsapatok 300 katonája. A zendülök Nosavan jobboldali tábornokot támogatják. Alekszej Poltkarpov omszki nyugdíjas 1959. szeptember 16-án indult el otthonából, azóta gyalogszerrel ellátogatott a Szovjetunió több köztársaságiba és több nagyvárosiba. Polikarpov e napákban érkezett meg VIegyivosztokbe, ahonnét Kamcsatkira indul, majd hajón Szahalin szigetére, onnét pedig Irkutszkig akar eljutni, hogy ott fejezze be útját. Ekkor mir 40 ezer kilométer lesz a szfvós gyalogló mögött, aki röviddel Vlagyivosztokba érkezése előtt töltötte be 86-ik életévét. Képünkön: A. Polikerpov, a Vlagyivosztok! pélyaudvar előtti téren. (TASZSZ — CTK felvétele) A TIZENKILENC ESZTENDŐS Edward Stlveira feleségül vette a hatvanhét éves okiandi (Kalifornia) 'tanítónőt LŐretta Reed-et. Indok: az Azorl szigetekről származó ifjú tgy akarta .megszepezni az amerikai állampolgárságot.- A- fiatal menyecske 24 óra múlva kérte a házasság érvénytelenítését, mert a férj a házasság első 24 órája alatt egyszer sem csókolta meg őt. AZ AMERIKAI FORD gépkocsigyír egyik fiók vállalata a televízió reklámműsorában mutatta be legújabb gyártmányát, amely — a sebességmérőn jól látható — 120 kilométeres sebességgel haladt. Eredmény: a forgalmi ellenőrző szervek 300 dolláros büntetőparancsa. miután a megjelölt útszakaszon csak 40 kilométer volt az engedélyezett sebesség. AZ IBBENBUERENI (NSZK) gyógyszerészek között rémületet keltettek az új orvos latin receptjei, ugyanis képtelenek voltak elolvasni. Most megoldódott a rejtély: a „doktor úr" előzőleg halkereskedő volt Hamburgban. A börtönben alkalma lesz behatolni a latin nyelv rejtelmeibe. NÉGYSZÁZ KARAKURTI (Törökorizig) földművest biztatott lizadfisra a falu papja, aki kijelentette, hogy a labdarúgás — „bűn". A helyi iskola tanítóját, aki lelkes „drukker" és a járás kormányzóját — aki a mérkőzéseket engedélyezi, valamint a labdarúgás néhány további rajongójit alaposan megverték. A papot és 13 „lizadót" letertóztattak. CjTlPUSO magas gyermekkocsik gyártásét ajinljik az orvosok, ugyanis a régi alacsony kocsikban a csecsemőket (óbban elérte a szennyezett levegő. (A gépkocsik kipuffogó csövével voltak egy magassigban.) A Mélniki Gyermekkocsi gyár, szintén orvosi utasltisra gyirt a 60 centiméteres nemzetközi szabványnál 8 centivel hosszabb kocsikat, miutin a csehszlovikiai újszülöttek a leghosszabbak a viligon. LYONBAN egy 37 éves nő olyan öngyilkosságot kísérelt meg, mint a magukat élve elégető dél-vietnami buddhista boncok. Az asszony, aki valószínűleg Idegbeteg, bezárkózott egy telefonfülkébe, s az ajtajára kiírta, hogy élve elégeti magát. A kíváncsi járókelők nagy tömege vette körül a telefonfülkét, s figyelték az öngyilkosság előkészületeit, — mert — mint utólag mondták — nem vették komolyan a dolgot. Csak amikor az asszony már leöntötte magát terpentinnél, értesítették a rendőrséget és a tűzoltókat. De mire azok megérkeztek, az asszony már meggyújtotta magát és lángolva égett. Életveszélyes sebekkel szállították kórházba. A SZOVJETUNIÓBAN műtüdővel ellátott mentőautókat gyártanak, hogy szükség esetén már a kórház felé vezető úton ls alkalmazhassák a sok esetben életmentő készüléket. SZÜLETÉSÉTŐL kezdve vak a 21 esztendős, amerikai Fonda Elllnger, a'kt most ejtőernyős kiképzésben részesül. A fiatal lány a braille-írással készített magasságmérőn ujjhegyeivel olvassa le a magasságot és mindig tudja, mikor kell kinyitni az ejtőernyőt. A TELEVÍZIÓS HÁLÚZAT Monacóban a legsűrűbb Európa területén. A kis hercegség 100 lakosira 59,1 készülék jut. Svédorszigban 23,9, Angliiban 23,7, Diniiban 19,7, NSZK-ban 14,8, NDK-ban 13,9, Hoilandiiban 13,1, Belgiumban 12,8, Csehszlovikiában 10,7, Finnorszigban 10,8 és Ausztriában 8,4 készülék Jut 100 lakosra. A FÖLDKÖZI TENGER partján épül az első „botel". Az elnevezés a hotel és a motel szavak összevonásából keletkezett és nem más, mint egy szálloda-hajó. A tengeri turisztika (Jacht, és más kisméretű vízi Járművek) tulajdonosai bi* zomiyal örömmel fogadják az új létesít, ményt, amely kikötővel és 300 személye? étteremmel is rendelkezik. „A SZOKNYA HOSSZA szorosan 6szszefügg a közgazdasági élet fellendülésével — jelentette ki dr. George M. Riedant közgazdász az amerikai bankirok előtt. 45 év óta foglalkozom ezzel a kérdéssel és megillapítottam, hogy minél rövidebbek voltak a szoknyák, annál jobban mentek az üzletek." TAVALY aránytalanul sok dolgozó volt betegállományban, s ez négymillió munkanap kiesését okozta a kelet-szlovákiai kerületben. Az összes munkahelyekről naponta átlagosan 11982 dolgozó hiányzott. A 7762 üzemi baleset több mint tízmillió koronás összeggel terhelte a kerület költségvetését. • •-.;»...••> g ACHILLE ABULL1T már 1884 ben ásolgilatra alkalmatlannak nyilvánítanék az oiasz katonai orvosok, egyrészt gyenge szíve miatt, misrészt azért, mert „mir csak néhiny napja van hátra az életből". Abulli éppen most töltötte be IBI, esztendejét, még ma is dolgozik és • szíve még életében nem fijt. PRÁGÁBAN rendezik augusztus 3CU tói szeptember 4-ig a makromolekulárís vegyészet nemzetközi értekezletét. Eddig már 1100 külföldi tudós — köztük négy Nobel-díjas — jelentette be részvételét. ANTONIO VILLEGASNAK, Manila polgármesterének januárban kiadott rendelete csaknem minden nyilvános helyen eltiltja a dohányzást. A tilalom megszegOit öttől huszonöt dollárig terjedő pénzbírsággal és 20 napig terjedő elzárással büntethetik. Jelentkezzenek a nyertesek Az Állami Osztálysorsjáték 1965. Február 25-i 44. húzásának nyertesei legkésőbb április 25-ig vehetik át a nyereményeket. A mai napig nem jelentkeztek: az 50 000 koronát nyert O széria 58 058 számú, a 10—10 ezer koronát nyert A, S széria B538 számú két sorsjegy, valamint további kisebb összeget nyert sorsjegyek tulajdonosai. Április 25-e után a nyereményeket már nem fizetik ki. 4 " 1 Korszerű üzlet építését kezdték meg Sajószárnyán, amelyet még az idén átadnak rendeltetésének (Nagy Jánes felvételei ] SZÚ 2 * 1965. április 20.