Új Szó, 1965. április (18. évfolyam, 90-118.szám)
1965-04-17 / 106. szám, szombat
Második éjszakai támadás a VDK ellen AZ AMERIKAIAK HIDAKAT BOMBÁZNÁK Saigon (CTK) — Csütörtökön besötétedés után dél-vietnami repülőgépek több észak-vietnami város ellen bombatámadást hajtottak végre. Az akció a Vinh Linh és Ha Tien városokat összekötő 1. számú országút mentén fekvő települések ellen irányult. A támadók észak-vietnami hajókra ls tüzet nyitottak, négyet állítólag elsüllyesztettek. Az amerikai haditengerészet repülőgépei pénteken újból támadást intéztek a VDK ellen. Az akcióban 80 amerikai repülőgép vett részt, s három közúti hidat bombáztak. A vietnami néphadsereg főparancsnokságának összekötő missziója tiltakozott a nemzetközi felügyelő bizottságnál a 17. szélességi foknál megjelölt demilitarizált övezet megsértése ellen. A Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadító Front küldöttsége Nguyen Van Hieu professzor vezetésével Djakartába érkezett, hogy részt vegyen a bandungi értekezlet 10. évfordulójának ünnepségein. Az Indiai Szakszervezeti Kongreszszus Főtanácsa elhatározta, hogy önkénteseket fog toborozni a harcoló vietnami nép megsegítésére. Az Egyesült Államok nagykövetségei a szövetségesek országaiban utasítást kaptak, hogy kérjék az illetékes kormányoknak legalább jelképes részvételét a vietnami nép elleni háborúban. A NATO-szövetségesekre nyomást gyakorolnak, hogy legalább formális, nem katonai missziókat, például orvosokat, mérnököket, technikusokat küldjenek Dél-Vietnamba. Különösen nagy nyomásnak van kitéve Olaszország. Moro miniszterelnök és Fanfant külügyminiszter hétfőn Washingtonba utazik. Wilson látogatásának eredményes Az Egyesült Államok folytatja vietnami háborúját Washington (CTK) — Wilson angol miniszterelnök csütörtökön találkozott Johnson amerikai elnökkel, s arról biztosította őt, hogy kormánya teljesen egyetért a vietnami kérdésben képviselt amerikai állásponttal. Wilson a Fehér Házban dlszebéden vett részt. Ojságírók előtt kijelentette, hogy örömmel üdvözli Johnson baltimorei ajánlatát, hogy „előzetes feltételek nélkül vitázzanak", s azt állította: most más országokon a sor, hogy kövessék Johnsont a kezdeményezésben. Wilson tegnap reggel hazaérkezett Londonba. Rögtönzött sajtóértekezleten felkérték, nyilatkozzék, mi a véleménye arról, hogy Johnson mérsékelt hangnemű beszéde után az amenlélhlálnjy SZALAL jemeni elnök fogadta az NDK kormányküldöttségét, mely Paul Scholz miniszterelnök-helyettes vezetésével a két ország gazdasági és kulturális kapcsolatainak elmélyítéséről tárgyal Sana-ában. TANZÁNIA ES ETIŰPIA határozatot terjesztett az ENSZ antikolonista bizottsága elé, s felhívja a Biztonsági Tanács figyelmét a dél-rhodésiai veszélyes helyzetre. Ha a javaslatot elfogadják, a bizottság a Biztonsági Tanács összehívását fogja kérni. A MEXIKŐI HIVATALOK szabadon bocsátottak kilenc személyt a mexikói Kommunista Párt, a Népi választási Front és a független parasztközpont hétfőn letartóztatott harminc tagja közül. AZ ELEFÁNTCSONTPART Köztársaság, Felső—Volta, Niger és Togo miniszterelnökei a múlt héten Abidjanban tanácskoztak. Ogy döntöttek, hogy elveik elfogadását követelik a többi afrikai országtól. Ezek az országok többek között elitélik Ghánát rikaiak fokozták Észak-Vietnam bombázását. — Kétségtelen, hogy az Egyesült Államok folytatja akcióit — válaszolta Wilson, s megjegyezte, hogy Johnson beszéde első ízben nyitotta meg a tárgyalások távlatát. Arra a kérdésre, hogyan járulhatna hozzá Anglia a kérdés békés rendezéséhez, Wilson azt felelte, hogy több kormánnyal folytatandó tanácskozásokon kell tisztázni, kezdeményezhet-e egyáltalán Anglia. Wilson a gazdasági kapcsolatokat érintő kérdésekre válaszolva megjegyezte, hogy hivatalos amerikai helyekről ígéretet kapott, hogy kedvezően intézkednek a brit export ügyében. és Algériát a forradalmi mozgalom támogatásáért. A négy ország külügyminiszterei e célból körutat tesznek az afrikai országokban. DÉLNYUGAT-FRANCIAORSZÁG lakossága felhá'bordottam tiltakozik az ellen, hogy Messmer hadügyminiszter parancsára 1700 hordó Iperitet raktak le a kossegovi mélyföldön a Gascognei-öbölben, 100 km-re a parttői. A hordókat eredetileg a bretagnei tengerparton akarták elhelyezni, de a lakosság tiltakozása miatt lemondtak az eredeti tervről. TOKIÓBAN megkezdődött a VH nemzetközi vásár, melyen több mint 3000 japán és külföldi vállalat vesz részt. BARRY GOLDWATER, a Köztársasági Párt vereséget szenvedett elnökjelöltje Európába utazott. Hírügynökségek szerint Goldwater Nyugat-Németországba, Franciaországba, NagyBritanniába, Spanyolországba látogat. A CEDENBAL vezette mongol pártés kormányküldöttség Minszkből visszautazott Moszkvába. A gyermekes nők foglalkoztatása világprobléma. Még inkább sújtja Japánt melyet egyes közgazdászok „női kézzel teremtett gazdasági csodának" neveznek. A képen: Az egészségre nagyon ártalmas gumiiparban dolgozó nő magával hozza gyermekét, és egész műszak alatt a gyárban hagyja. (CTK felvétele) SZTRÁJKOK, TÜNTETÉSEK OLASZORSZAG A vasutas szakszervezetek közös tanácskozásukon úgy döntöttek, hogy újabb sztrájkakclőira hívják fel a vasutasokat. A sztrájk Időpontját és módját az ünnepek után jelentik be. A vasutasok szerdai sztrájkján a munkások 95 százaléka és a hivatalnokok 80 százaléka vett részt. FRANCIAORSZÁG A nantes-i hajógyár vezetősége úgy döntött, hogy 344 munkást elbocsát és 130-at idő előtt nyugdíjaztat Tiltakozásul a döntés ellen tegnap háromezer fémmunkás két ízben félbeszakította munkáját. A munkások 40 órás munkaidőt, a nyugdíjazás korhatárénak öt évvel való lerövidítését követelik, valamint azt, hogy a fiatal dolgozóknak biztosítsanak öthetes szabadságot. A Peugeot gépkocsigyárban újabb sztrájkok és tiltakozó gyűlések várhatók, mivel a gyár igazgatósága nem változtatta meg álláspontját. Lyonban tegnap több mint 3000 fémmunkás vonult végig a város utcáin. A munkaidő lerövidítését és a bérek emelését követelték. A francia meteorolóial állomások műszaki alkalmazottjai ls sztrájkoltak. Nincsenek megelégedve munkabeosztásukkal, mivel nem veszik figyelembe műszaki képzettségüket és munkákájuk különleges Jellegét. Tito elnök Algériában Algír (CTK) — Az FLN küldöttsége Ben Bella vezetésével és a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének küldöttsége Titóval az élén tegnap tárgyalást folytatott az FLN politikai bizottságán. A tárgyalás előtt Tito elnök az El Alia temetőben kegyelettel adózott a felszabadító háborúban elesett hősök emlékének. Az Alger Republicaln napilap napi vezércikkében azt a tényt ei ki, hogy Tito £s Ben Bella részi sen megtárgyalták a legfontos nemzetközi kérdéseket. A lap vi ménye szerint az a tény, hogy Al rla és Jugoszlávia nézetei megegy nek, az egész világot érdekli. Algé és Jugoszlávia nemzetközi együtti ködösének nagy Jelentősége van írja a lap. Az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési tanácsának ülése New York (CTK) — Az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési tanácsának bizottsága elvetette a Szovjetunió javaslatát, hogy az olyan országok, mint az NDK, a Kínai Népköztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Vietnami Demokratikus Köztársaság, melyek nem tagjai az ENSZ-nek, szavazati Jog nélkül vehessenek részt a kereskedelmi és fejlesztési tanács ülésein. Kilenc ország támogatta a Szovjetunió Javaslatát, ellene 15 ország szavazott csapatok készenlétben állnak arra ai esetre, ha a problémát erőszakkal akarnák megoldani. A pakisztáni-indiai határkonfliktust tárgyalással kell megoldani Delhi (CTK) — A pakisztáni—Indiai határkonfliktusból azt a tanulságot kell levonni, hogy a határt pontosan ki kell Jelölni — írja a Patriot. Ezt vagy tárgyalás útján kell elérni, vagy abban az esetben, ha Pakisztán nem hajlandó tárgyalni, egyoldalú döntést kell hozni. Pakisztánnak és szövetségeseinek meg kell érteniük, hogy az erőszak alkalmazását, a területi kérdések megoldáséban háborús akcióként ítéljük meg, és megfelelő módon válaszolunk rá — írja a lap. Bhutto pakisztáni külügyminiszter nyilatkozatot adott ki a legutóbbi indiai—pakisztáni határkonfliktusról. Nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a pakisztáni kormány békés úton akarja megoldani a viszályt. Ugyanakkor kijelentette, hogy a pakisztáni Bataeinben éleződik a helyzet Manamh (CTK) — Manamhben, Bahrein fővárosában a sztrájkoló kőolajgyári munkások támogatására rendezett tüntetések elégedetlenségi kampánnyá fejlődtek. Az indiai nép annak idején ily módon harcolt Gandhi vezetésével a brit gyarmaturalom ellen. A polgárok többek között nem tartják be a törvényeket, önként vállalják a letartóztatást. A MEN hírügynökség tudósítója szerint Bahreinben napról napra éleződik a helyzet. A brit gyarmatosító csapatok és a bahrelni rendőrség durván lép fel a lakassággal szemben. Egy diákot megöltek és több embert megsebesítetek. A bahreini nemzeti front nyilatkozatot adott ki, melyben felhívja a világszervezeteket. támogassák a védtelen bahreini népet az imperialista erők elleni harcában. Hatvanezer nyugat-berlini az NDK fővárosában BerUn (CTK) — Pénteken Jelentősen megnövekedett az NDK fővárosába látogató nyugat-berliniek száma. A húsvéti látogatási időszak első négy napján 60 000 nyugat-berlini érkezett a demokratikus Berlinbe. Pénteken reggel 9-ig több mint 32 000-en lépték át a határtTornádó és árvizek oz Egyesölt Állomokban Washington (CTK) — Tennesse amerikai állam területén csütörtökről péntekre virradó éjjel újból tornádó pusztított. Kétszáz ember maradt hajléktalanul, ketten életüket vesztették és harmincan komoly sérülést szenvedtek. Az ország egyes területein jégeső volt. Hírügynökségek jelentése szerint helyenként tyúktojás nagyságú jégdarabok estek. A megáradt Mississippi is újabb áldozatokat követelt. Eddig tizenkét ember vesztette életét árvíz következtében. A megáradt folyó okozta károkat 20 millió dollárra becsülik. A folyó szintje állandóan emelkedik, már nyolc méterrel magasabb a normálisnál. A mentési munkálatokat folytatják. Egész területeket szándékoznak kitelepíteni. B H. DE SCHRIJVER KONGÓI LEVELE GABON DÖNTÉS ELŐTT Johnson vietnami „békeprogramja". (A New York Herald Tribúne karikatúrája.) 1964. február 14-én Llbreville-ben lázadás tört ki Leon Mba ellen, a francia ejtőernyősök azonban néhány nap múlva ezt a lázadást vérbefojtották. Azóta Gabonban terror és önkény uralkodik. Üldözés, gyilkosságok ... Megölték Magniem Dávid ellenzéki képviselőt... A volt pénzügyminiszter fényes nappal a nyílt utcán agyonlőtt egy gyermeket, aki felvette a földről az ellenzék röplapját... De a legvéresebb terror sem enyhítheti Mba elnök s a mögötte álló korrupt klikk félelmét. A libreville-l repülőtéren éjjel-nappal útrakészen áll egy Broussard típusú négyüléses katonai repülőgép, valamint egy helikopter, hogy szükség esetén Leon Mbat Spanyol-Guineába szállíthassa. Barátai: Houphouet-Boigny, Senghor és Ahidjo titkos rendőrökből álló csoportokat szerveztek az elnök számára, amelyek különösen az illegálisan működő politikai szervezetek felkutatásában jártasak. A csoportok parancsnoka Valet, az egykori OASvezető, aki egyébként a Librevilleben lakó európaiakból egy új OAS-t szervezett. Az országban tevékenykedő 9000 európai természetesen nagyon örül a felkelés bukásának (mert végre Ismét megmutathatták a négereknek, hogy „ki az úr"), de ma már ezek ls sokat vesztettek biztonságérzetükből. Ugyanis kénytelenek látni, hogy csak egy korrupt, züllött csoport támogatja őket, amely kegyetlenkedéssel akarja megteremteni a biztonságot. Viszont velük szemben egyre növekszik a gyűlölet feszítő ereje, és nem tudni, hogy mikor, melyik percben következik be a robbanás. Ha Gabon egy teljesen elszigetelt földrész lenne, akkor talán nem félnének annyira. De a szomszédos Kongó Brazaville, számukra rendkívül aggasztó Jelenség. A tranzisztoros rádiókészülékek korában ugyanis már nincs az őserdőnek olyan része, ahonnan ne lehetne figyelemmel kísérni a szomszédos ország forradalmi mozgalmának fejlődését. Néhány héttel ezelőtt a gaboni fehérek és fekete ellenforradalmárok már lázasan készülődtek az örömünnepre, mert azt hitték, hogy a Kongó Brazzaville ellen szervezett nemzetközi reakciós összeesküvés legyőzi a forradalmi erőket. Annyira bíztak a győzelemben, hogy Bikouinat kongói belügyminisztert, aki a nonakchotti értekezletről visszatérőben Libreville-ben megszakította útját, erőszakkal megakadályozták útja folytatásában. Azonban néhány óra múlva már bizonyossá vált, hogy a kongói nép a haladó erőket támogatja, és Blkoumat minisztert — akarva, nem akarva s—> tovább kellett engedni. Igaz, hogy az ellenforradalom még mindig reménykedik, de önbizalma erősen megingott, és ennek arányában nőtt Gabonban is a félelem. A kérdés továbbra Is az maradt, mikor következik be a robbanás, és egyáltalán elkerülhető-el „Szembefordulni az elkerülhetetlennel" « a jelek szerint ebben az Irányelvben egyeztek meg az érdekeltek. Szembefordulni pedig ugyancsak forradalommal vagy legalábbis államcsínnyel, ami igen kényes vállalkozás, de bizonyos reményekkel kecsegtet. A katolikus egyház az utolsó tíz év alatt többször tett kísérletet arra, hogy megszabaduljon a gyarmati múlttal kapcsolatos terhektől. Ez a szándék néha még tettekben is megnyilvánult. Például a kongói forradalomban a katolikus szakszervezetek tagjai is részt vettek. A dönti pillanatokban azonban minden Jószándékú igyekezetet elfeledtek, és az egyház teljes erejével ismét az ellenforradalmat támogatta. Vajon ml ez: még mindig működő reflex vagy szervezeti ösztönösség? A „baloldali katolikusok és hittérítők" szerint: félreértés és az együttműködés feltételeinek elfogadhatatlansága. Tény azonban az, hogy az afrikai katolikusok — a szép ígéretek ellenére — eddig mindenkor a neokolonisták táborához csatlakoztak. Az egyház koncepciója most ŰJ. Elképzelésük szerint egy Mba ellen — katolikusok által — szervezett államcsíny minden problémát megoldana. Ez azonban csak a francia kormány engedélyével sikerülhet, mert ha ismét beavatkoznak a francia csapatok, akkor ellentétben az előző esztendő februári eseményeivel, hoszszan tartó gerillaharcok robbannának ki. A francia kormány hozzájárulása viszont mindaddig nem remélhető, amíg Kongóban Brazaville-ben az ellenforradalomnak bármilyen csekély reményei lehetnek. Ezenkívül az egyházi vezetők tekintélyes része is rémülettel fogadja a forradalmi elképzeléseket. A végleges döntésig gondosan előkészítik a terepet mind Gabonban, mind külföldön. „A kereszt az ellenzék élén" hirdetik az országban. Ugyanakkor a nyugati liberális sajtóban egyre több cikk támadja Mba uralmát, és kiemeli a papság bátor ellenzéki magatartását. Az egyház segítségével vagy anélkül lassan, de biztosan közeledik Gabonban a döntős órája. 19B3. április 17. * ŰJ SZÖ 2