Új Szó, 1965. április (18. évfolyam, 90-118.szám)

1965-04-14 / 103. szám, szerda

CmŰMed a aoldanáí v i s s z h a n o... j®^® visszhang 'Az utca monoton zajában hirtelen autófék nyikorgása hallatszik. Szívfa­csaró sikoly... Aztán minden elcsen­desedik, mintha mi sem történt vol­na... A járókelők egy barna személy­gépkocsi köré csoportosulnak. Az út kövezetén mozdulatlan test fekszik ... A vér pirosra festi a szürke kőkoc­kákat. Ma este hiába várják haza... Ilyen s hasonló eset van hetente, naponta sok... Egyre több... A gyorshajtás, meggondolatlanság, az alkohol egyre szedi áldozatait... Vannak azonban olyan gépkocsive­zetők is, akik „hadat üzentek" a ka­rambolnak. Versenyeznek a baleset nélkül megtett kilométerekért. -A Dunaszerdahelyl Autóforgalmi Vállalat udvarán több autóbusz vesz­tegel. Az egyik alól maszatos, olajos ruhájú férfi mászik elő. Még egyszer körüljárja a kocsit, megnézi a gumi­kat, meghúzza a meglazult csavaro­kat. — Hosszú út előtt áll? — kíván­csiskodom. — Nem mondhatnám. A Dunaszer­dahely— Budafa útvonalon közleke­dem. Fehér Jánossal váltjuk egymást. Mutatóujjával a kocsi oldalán levő menetrend felé mutat: — Egy útszakasz 3B kilométer. A napi teljesítmény 270 kilométer kö­rül van. Egy út 36 kilo­méter s 13 megál­ló. Ennyiszer kell fékezni és Indíta­ni. Sok-sok napra van szükség, hogy 550 ezer kilométer összegyűljön. Mé­hes Zoltánnak, a 44 éves gépkocsi­vezetőnek már ennyi van a szám­láján. ötvennégy­től „gyűjtötte" össze, méghozzá baleset nélkül. Pe­dig hát... Megfor­dult ő már a köz­társaság minden nagyobb városá­kirándulókkal járt. Nemegyszer hetekig nem látta csa­látját. Az éjszakák egy részét a vo­lán mellett töltötte. A kirándulók pénzükért minél többet akarnak lát­ni. — Az éjszakai vezetés volt a legne­hezebb — mondja. — Az utasok alud­1860. NOVEMBER B-ÁN az Ameri­kai Egyesült Államok elnökévé Lin­coln Ábrahámot választották meg. De­cember elején hozzáfogott jövendő kormánya megalakításához. Washing­tonba kellett utaznia a beiktatásra. Az utazás 12 napig tartott. Minden nagyobb városban fogadtatás, unal­mas szertartások. A vonat kanyargós kerülő utat tett, hogy minél több városban üdvözölhessék az új állam­főt. ötvenkettedik születésnapját Cln­clnatiban ünnepelte. Mire a külön­vonat New York államba érkezett, az a hír érkezett Alabamából, hogy a déli államok, az ún. Konföderáció el­szakadt az Uniótól, és Jeff Davis mint a Konföderáció elnöke letette az es­küt. Az alabamai ünnepségeken egy fiatal színésznő győzelmi táncot járt a csillagos amerikai lobogón... New Yorkban megrendezett némaság fo­gadta, New Jerseiben viszont barát­ságos hangulat várta Lincolnt. Itt megismételte azt, amit már előzőleg számos városban elmondott. — Bár igaz, hogy — minden álsze­rénykedés nélkül — a legegyszerűbb embernek tartom magam azok közül, akiket eddig az elnöki tisztre emel­tek, mégis nehezebb teladatot kell megoldanom, mint bármelyiküknek. Egyelőre az Egyesült Államok népé­nek méltóságát képviselem. Nincs ember a föld kerekén, aki jobban tisztelné a békét nálam. Nincs, aki többet tenne azért, hogy megőrizhes­se. De talán erélyesen a sarkunkra kell majd állnunk. — Hatalmas hur­rázás volt rá a felelet. Ezek után már csupán szónoki kérdésként tette fel: vajon támogatják-e majd, ha köteles­ségét teljesítenie kell. Más városokban az emberek arról suttogtak, hogy merénylet készül az elnök ellen. Lincoln már megszokta az ilyen fenyegetéseket, mégis enge­dett a rábeszélésnek. Holta napjáig szégyelte, hogy engedett barátainak — akik féltették életét — s akik va­lósággal becsempészték a fővárosba. ... AZ ÜJ ELNÖK: ABRAHAM LINCOLN 1809. február 12-én született Ken­tuckyban. Apja kis farmer volt. Lin­coln gyermekkorában földműves, majd favágó volt és csak rövid ideig járt iskolába, később postamester lett és tak. £n csak a kanyargós, szürke úttal „társaloghattam", s közben gon­dolataim odahaza kalandoztak. Ilyen­kor a legüdítőbb orvosság a harmat volt, mely egy kicsit felfrissített. 550 000 kilométert tett már meg baleset nélkül. — Hogyan sikerült ez? — csúszik ki a számon. — Nehéz erről beszélni — mondja. — Minden út előtt tüzetesen megvizs­gálom a féket és a kormányt. A gu­miabroncsról sem feledkezem meg, a világítás sem kerüli el figyelmemet. Vezetés közben nem idegeskedem ... nem kapkodok ... Nem iszom ... még sört sem ... — Szolgálat után? — Ha úgy hozza az alkalom, nem mondok ellent. 1939-től gépkocsivezető. A Szovjet­unióban alakult I. csehszlovák had­testben teherautót bíztak a gondjai­ba. Az autóbusz, amelyet most kollé­gájával váltakozva vezet, 237 000 ki­lométert tett meg minden nagyobb javítás nélkül. Az előírás szerint a motort 110 000 s a kocsit 240 000 ki­lométer után főjavításba kell külde­ni. Méhes és Fehér elvtársak úgy gondolják, hogy 150 000 kilométert még kibír a kocsi. — Nem lesz baj vele? — Miért lenne? Gondját viseljük becsUlettel. Elhallgat, majd Így folytatja. — Két kívánságom van. Az egyik, hogy mielőbb megkapjam a Moszkvics jelzésű gépkocsit... Meg aztán nö­velni akarom a baleset nélkül meg­tett kilométerek számát. Ha az egy­milliót elérem, nyugodt lelkiismeret­tel mehetek nyugdíjba ... Erre azon­ban még ráérek. Még egyszer körüljárja a kocsit. Mindent rendben talál. Táskájából könyvet vesz elő. Fagyejev: „Mélyen a front mögött" című művét olvassa. Az Indulásig még fél óra van hátra. Vida Imre rakodómunkásként is­merkedett meg közelebbről az autó­val. Bratislavában szerezte meg a hajtási igazolványt, de mivel lakhe­lyéhez Dunaszerdahely közelebb volt, ott vállalt munkát. Autóbuszt vezet. A dunaszerdahely—nagymegyerl sza­kaszon közlekedik. Az út oda-vissza 84 kilométer. Min­den kis falut, útkanyart jól ismer már errefelé. Ót is Ismerik. Azt azon­ban kevesen tudják róla, hogy 537 1836-ban ügyvédi vizsgát tett. Spring­fieldben telepedett le mint ügyvéd. 1834-től 1841 cig Illinois államban tag­ja volt a törvényhozó testületnek, ké­sébb az USA szenátorává választották, majd félmillió szavazattöbbséggel az Egyesült Államok elnökévé. * » • ALIG HOGY BERENDEZKEDETT a washingtoni Fehér Házban, 1861. már­cius 12-én kitört a polgárháború Észak és Dél között. A háború elejé­től kezdve az Észak oldalán volt a túlerő és neki kedvezett a hadisze­rencse is. Az Unióban maradt 23 ál­lam 22 millió lakossal, a Konföderá­cióban pedig 11 állam 9 millió la­kossal. Az egyik oldalon fejlett ipar és vasutak, a Dél területén pedig a lakosság fele rabszolga. Lincoln a rabszolgák felszabadítását szorgal­mazta, mégis csaknem másfél évig tartott, atníg elérte célját és 1862. szeptember 22-én kiadta a rabszolgák felszabadításáról szóló nyilatkozatot. Az Unió seregeiben 82 ezer északi né­ger harcolt. Örömmel tódultak a csil­lagos zászlók alá mondván: „Amióta a világ világ, sohasem voltak jobb esélyei egy régóta rabszolgaságban tartott és elnyomott népnek. Ha bát­ran elszánjuk magunkat, egyszeriben letörölhetjük a gyalázatot, amit a századok ránk róttak." 1863 elejétől 4 millió néger rabszol­ga nyerte el szabadságát. Lincoln cse­lekedete az egész világon a haladó erők nagy szimpátiájával találkozott. Négy évig tartott a véres polgárhá­ború, melyben 1 millió ember vesz­tette életét. 1865. április 9-én kapitu­lált a Konföderáció hadserege. * * * LINCOLN EGÉSZ ÉLETÉBEN nem felejtette el, hogy ő is munkás volt és kijelentette, hogy a „tőke csupán a munka gyümölcse és nem létezhet­ne, ha nem fakadna egyenesen a munkából". 1862-ben a földnélküliek­nek Nyugaton nagy földterületet osz­tott szét. Nem csoda tehát, hogy ami­kor 1864-ben újból megválasztották elnöknek, ezt a választást az I. In­ternacionálé is melegen üdvözölte, mert nagy demokratának és államfér­finak tartották. * « » NAGYPÉNTEK ABBAN AZ ESZTEN­DŐBEN ÁPRILIS 14-RE ESETT. Estére ezer kilométert tett meg baleset né! kül. — Nem könnyű, de lehet karambol nélkül közlekedni — mondja. — A gépkocsivezetőnek sohasem szabad elfelejtenie, hogy az országúton nincs egyedül. Ismernie kell a közlekedési szabályokat, s kocsiját jó karban kell tartania, hogy mindenkor szót fogad jon. Reggel fél ötkor kezdi a munkát, s este fél tizenegy felé végez. A Jára tok közt szabad idő is akad. Bizo­nyára hosszadalmas, unalmas lehet a várakozás — gondolom, de Vida elv­társ szavai megcálfolnak. — A jó sofőr mindig talál magának munkát: meghúzni egy csavart, a hát só világítást kijavítani... Nem di csekvésképp mondom, ilyesmiért még nem büntettek meg. Más dologért sem fizettem. — Bor, sör, pá­linka? .. . — A bort meg­iszom, de csak szolgála után. Ak kor is inkább oda haza. Ritka vendég vagyok a kocsmá ban. Ha egyéb dnl gom nem akad, ha­lászni megyek. A kert alatt folyik a Duna. — A legsikere­sebb fogása? — Egy 3,5 kilo grammos csuka. Viiia Imre két dolgot szeret: bal eset nélkül közlekedni és halászni Az egyik idegfeszítő, a másik nyug­tató. — jó érzés tudni, hogy senkiben, semmiben nem okozott kárt az em­ber — mondja. — A család is nyu godtan várja haza. Anyagilag is elő nyös, mert minden baleset nélkül megtett 100 kilométerért egy koro­na jár. A közelmúltban ötszáz koro­na pénzjutalmat kaptam az 500 000. kilométerért. Kézszorítással búcsúzik. Felbúg a motor. A robogó autóbusz után por­felleg száll a magasba... NÉMETH JÁNOS SZORGALMAS KERTÉSZET A dunaradványl szövetkezet kertészel már egymillió palántát kiültettek. A munkálatokat Juhász Béla agronómus és Baranyai Lajos kertész Irányítja. A kertészet dolgozói a kedvező időjá­rást teljes mértékben kihasználták, és 10 nappal előbb végezték el a palán­tázást, mint tavaly. Trenka Tibor a Ford Színház díszelőadására ment. Feleségével a jobboldali proscenium­páholyban ült. Az elnöki páholy fö­lött sűrűn redőzött a csillagos sávos drapéria, a közönség nem is látta tőle a páholy hátterében meghúzódó Lincolnt és feleségét. Előttük egy Is­merős őrnagy és jegyese ült. Vígjátékot játszottak, elkezdődött a harmadik felvonás. A színpadon a darab legmókásabb jelenete folyt. Egyszerre Lincolné fülét valami fur­csa, tompa zaj ütötte meg. Látta, amint a hintaszékben ülő férjének fe­je a mellére bukott, teste pedig le­csúszott. Az őrnagy valakivel viasko­dott és a fekete árnyalak a páholy pereméről eltűnt a mélyben és a szín­padra ugrott. Lovaglócsizmájának sar­kantyúja beakadt egy zászlóba. Fel­tápászkodott, kezében véres tőr vil­lant, miközben azt kiáltotta: — „Sic semper tyrannisl" (Így végeznek a zsarnokok! j A színészek felismerték a gyilkost, John Wilkies Booth szí nész volt, aki nemrégen Brut'us sze­repét játszotta Shakespeare Julius Cézár c. darabjában és innen ismerte a latin mondást. A reakció bujtogat­ta őt fel, a legyőzött Dél emberei, hogy lője le az elnököt. Tőrével a fiatal őrnagyot is megsebesítette. Ugyanabban az időben több más po­litikus ellen is merényletet követtek el. Lincoln szíve reggel 7 óra 22 perc­kor szűnt meg dobogni. • * w UGYANEZEN AZ ESŰS DÉLELŐT­TÖN a kormány tagjainak jelenlété­ben Andrew Johnson, az addigi alel­nök letette hűségesküjét az alkot­mányra és mint az USA tizenhetedik elnöke, hivatalába lépett. Elgondolkoztató véletlen az, hogy 98 évvel később Dallasban — tehát Délen — hasonló politikai gyilkosság történt. Ugyanakkor pedig az utódot, a harminchatodik elnököt Lyndon Johnsonnak hívják, akinek éppúgy, mint egy évszázaddal előbb, szintén a négerkérdés okoz nagy gondot. Az 1870-ben kiadott alkotmány kimond­ta, hogy a színesbőrűek választójoga nem korlátozható. De mit látunk? Azt, hogy l(||encvenöt év alatt csak­nem semmi sem változott. GREK IMRE A realizmus és a marxista esztétika Minden jel arra mutat, hogy a sze­mélyi kultusz ferdítései és az azt kö­vető fejlődési szakasz ködösítései után eljött az ideje a realizmus és annak keretében a szocialista realizmus fo­galma tudományos megalapozottságú tisztázásának. Általában az egész szocialista eszté­tikában ez a törekvés tapasztalható s különösen ezekben a hónapokban rendkívül intenzív. Az alkotó jellegű vitákat dúsító tett például Marian Vá­ross tanulmánya, amely az ESTETIKA c. folyóirat első idei számában jelent meg. A szerző egyrészt vázolja benne a realizmus eddigi fejlődését, másrészt jellemzi a mai helyzetet. Elöljáróban leszögezi, hogy a realiz­mus nemcsak egyszerűen másolja a valóságot, hanem igyekszik feltárni annak belső összetettségét, lényegét. Ez a 19. század derekán kialakult mű­vészi irányzat híd a naturalizmus és a modernista irányzatok között. A szo­cialista realizmus fogalma 1934-ben, a szovjet írók I. kongresszusán nyert létjogosultságot, mint a szovjet iro­dalom és irodalomkritika alapvető módszere. A dogmatizmus Idején me­reven alkalmazták más művészi terü­letekre, amiben főleg Zsdanov „erős keze" játszott meghatározó szerepet. A zsdánoví elmélet alapja az a tétel volt, hogy a művészet fejlődésének hajtőereje a realizmus és az antirea­lizmus közti engesztelhetetlen harc. Ez lényegében minden más művészi irányzat tagadását jelentette, és vele­járója volt az erőszakos beavatkozás a művészet fejlődésébe. Ennek követ­keztében a szocialista realizmusnak még a pozitív vonásait ls a gyakorlat­ban sematikusan érvényesítették. 1956-ban, a XX. kongresszus után megkezdődött a realizmus újszerű, tu­dományos felmérése. Az 1960-ban meg­jelent szovjet esztétikai tankönyv már megállapítja, hogy kimagasló mű­veket nem csupán realista módszerek' kel lehet alkotni, és az élet igaza kifejezhető más módszerrel is, illetve művészi irányzattal is. A szocialista realizmusra vonatkozóan a Szovjet­unióban az az álláspont alakult kl, hogy ez olyan alkotó módszer, ame­lyet a kultusz idején dogmatikusan leszűkítettek, pedig lehetővé teszi szá­mos stílus érvényesülését. Nálunk a fejlődés magával hozta elsősorban a két háború közti,, haladó és a kom­munista párr talaján áfffe avantgar­dista irányzatok rehabilitálását. M. Váross hangsúlyozza, hogy a realizmus értékelésében ma a mar­xista esztéták lényegében két alap­vető irányzatot képviselnek. Az egyik továbbra is a szocialista realizmus és a 19. századi realizmus fejlődési vo­nalára, rokonkapcsolatára épít, míg a másik a modern művészeti törekvé­seket veszi a realizmus nevében- vé­delmébe. A másik irányzat legjelentő­sebb szószólója Roger Garaudy, még­pedig a „Parttalan realizmus" című művében. Ez a mű rokonszenves mó­don szembeszáll a dogmatikus néze­tekkel, de Váross szerint vannak vi­tatható pontjai is. Garaudy ugyanis megfordítja a régi torzító nézetet, hogy csak a realista művészet minősül művészetnek és ö maga minden igaz művészetet realistának tart. M. Váross szerint a neorealizmus és a modern realizmus különféle irányzatai a mo­dernizmus elleni harcban nemcsak támaszkodnak a 19. század realizmu­sára, hanem egyben, — felhasználva a modernista irányzatok vívmányait — tagadják is ezt a 19. századbeli realizmust. Ennek a dialektikus kap­csolatnak a megértésében látja a rea­lizmus fogalma tisztázásának alap­vető feltételét. Alkotó gondolatok és tettek A magvarországi sajtóban tallózva Rudolf Hoffman a KULTÚRNY ZlVOT 14. számában az alkotó gondolkodás déli szomszédunknál érvényesülő módjáról ír. Cikkében megállapítja: A szocialista társadalom építése be­fejezésének szakaszában a felépít­ménynek számos alapvető kérdését már Intézményesen eldöntötték. Nem vitáznak például a szakmai hozzá­értés és a politikai megbízhatóság Je­lentőségéről és kölcsönviszonyáról, új szempont érvényesül az osztályszár­mazás megítélésénél. A főiskolai fel­vételnél és a tisztségekbe választás­nál egyforma igényeket támasztanak a párttagokkal és a pártonktvüliekkel szemben. Ma — állapítja meg Hoffman — a magyar kommunisták figyelmének elő­terében más kérdések állnak, első­sorban a szocialista nemzeti egység kialakításának, a társadalom egybe­hangolásának követelménye. A Nép­szabadság már másfél évvel ezelőtt leszögezte, hogy az, aki rosszul Irá­nyit, gátolja ennek a politikának az érvényesítését, mégha elődjel négy nemzedéken át proletárok ls voltak. Ha valaki eredményesen szolgálja a szocializmus építését, akkor lényeg­telen, milyen a származása. Ennek a helyes elvnek másik oldala viszont az, hogy a munkásosztály természetesen vezető szerepet tölt be a társadalom­ban és minden rátermett dolgozónak alkalmat kell nyújtani a gazdasági és politikai vezető tisztségekben való ér­vényesülésre. A magyar kommunisták küzdenek az olyan nézet ellen is, amely a kommunistákat 1956 előtti ál­láspontjuk alapján sematikusan két táborba, a dogmatikusok és a revi­zionisták táborába szeretné sorolni. Kádár elvtárs világosan kijelentette, hogy senkit sem lehet felelősségre vonni, ha nyolc évvel ezelőtt szektás volt, de azért tgen, ha ma szektás. A magyar sajtó különben nagy fi­gyelemmel foglalkozik egyes kedve­zőtlen jelenségekkel, amilyen például a közönyösség, a borúlátás, a csen­des passzivitás és kedvetlenség. Még a látszólag apró-cseprő jelenségeket is nyomon követi, s kutatja okait, mi­vel az emberek hangulata a szocia­lizmus építésének szakaszában sem­miképpen sem lebecsülendő tényező. Ezzel kapcsolatban R. Hoffman főleg két dologra mutat rá. Az egyik, hogy a Jelenségek elemzésére nem akkor kerül sor, amikor már ég a ház, ha­nem amikor észreveszik az első szik­rát. A másik, hogy ilyen esetekben az érintett félre nem húzzák rá azon­nal a rossz szándék vizes lepedőjét. Minden fenntartást, „provokáló" han­got, kétséget vizsgálva gondosan fel­derítik, vajon ez a fejlődés mögötti lemaradás, az előrehaladást gátló tö­rekvések, avagy a kétségek közepette vajúdva születő és támogatást igénylő új vonások tanújele-e. Végül a cikkíró megállapítja: „A mai Magyarországon sok ilyen „vitával" és „konfliktussal" találkozhatunk. Ezek a konfliktusok azonban magas szintűek és fényt vetnek a további útra ... Ügy tűnik, hogy zöld szema­fort kapott az alkotó gondolatok és az alkotó tettek ideje." Egy disszidálás margójára PREDVOf legutóbbi négy számának vonzóerejét j. I. Fominyih nyugalma­zott szovjet tábornoknak folytatások­ban közölt érdekfeszítő cikksorozata adta, amelyben elmondotta a hazaáru­ló Vlaszov tábornok elfogásának tör­ténetét, amire hazánk területén került sor néhány nappal a háború befejezé­se után. A sorozat záró része mellett a folyóirat 14. számában nagy érdek­lődéssel olvastuk még Jozef Dan$k riportját néhány Ausztriába disszidált állampolgárunk sorsáról. A riportban szó esik olyan családokról, amelyek aránylag rövid időn belül felismerték: Nyugaton nem terem számukra sok babér és inkább visszatértek. Főleg azzal az esettel foglalkozik a lap, amely januárban Bratislavában nagy feltűnést és felháborodást keltett. Ja­nuár 9-én ugyanis, négynapos kiutazá­si engedéllyel, saját gépkocsiján át­lépte az osztrák határt Hana Sarva­šová-Malinovská, a Szlovák Nemzeti Színház színésznője, és férje Mali­novský László, a Csehszlovákiai Sport volt riportere. Nem tértek vissza — disszidáltak. A riportból megtudjuk, hogy ez a házaspár az elmúlt évben havonta át­lag kilencezer koronát keresett, egy­szóval volt mit a tejbe aprítania, nem beszélve arról, hogy munkahelyükön sem mellőzték. Ennek többek között egyik bizonyítéka, hogy Malinovský, mint riporter részt vett az innsbrucki téli olimpiai játékokon. A felesége pedig nemcsak tehetségéhez mért sze­repeket kapott a színházban, hanem szakszervezeti tisztséget is betöltött. Mégis ezt az utat választották, min­den bizonnyal annak reményében, hogy ott, a túloldalon, „szabadabban". érvényesülhetnek és tejben-vajban fü­rödhetnek. Nos, nem kárörvendésként, hanem egyszerű ténymegállapításként írjuk le, amit J. Danek térképezett fel en­nek a házaspárnak a sorsáról. Sarva­šová ma egy bécsi bank könyvtárá­ban a k ön yk ölesönzés kartotékját ke­zeli, amihez különben a kereskedelmi iskola két osztályát követelik meg csupán, míg Malinovský a Peugeot francia gépkocsigyár egyik bécsi ki­rendeltségénél, a ' XVII. kerületi Geb­lergassen, benztn szivattyúnál teljesít szolgálatot. Lehet ugyan, hogy idővel jobbra for­dul a sorsuk, de ez mitsem változtat azon a gondolaton, hogy a haza meg lesz nélkülük. Kérdés, vajon ők meg lesznek-e nélküle. G. I; • Rolf Hochhuth, A Helytartó szer­zője a londoni irattárak anyagát ta­nulmányozta új művéhez, amely a drezdai légitámadásért — köztudo­mású, hogy ott 250 000 ember vesztet­te életét — vállalandó erkölcsi fele­lősség kérdésével foglalkozik. A da­rabot állítólag még ez év őszén be­mutatják. • André Malraux francia író és kulturálisügyi miniszter filmmúzeu­mot akar létesíteni Párizsban. Méhes Zoltán ban. Nyolc évig Gyilkosság a csillagos lobogó alatt Vida Imre 188S. április 14. * {JJ SZÖ S

Next

/
Oldalképek
Tartalom