Új Szó, 1965. március (18. évfolyam, 59-89.szám)

1965-03-13 / 71. szám, szombat

Az utókor őrzi emlékét Verebes Sándor, magyar partizán 1945. III. 15-én halt hősi halált a turóei hegyekben Az első fejfa. ja Szálasiért a bőrét vágóhídra vinni, ez volt már rég a század véleménye. Hallottuk már ekkor erre is, arra is, hogy a hegyekben szlovák partizánok vannak, meg szovjetek, de más nemzetiségűek is. Ügy határoztunk, felszivárgunk a hegyekbe. Munkás meg kisparaszt voltunk mind a húszan, nincs mitől félnünk ... Persze a dolog nem ment ilyen simán. Az Idegenből jött Ismeretlent nem ölelik' mindjárt kebelre, különösen ha az ellenség ruháját viseli, mi meg magyar mundérban voltunk. Aztán a nyelvet sem bírtuk, se a szlovákot, se az oroszt, inkább csak kézzel-lábbal magyaráztunk. Emlékszem, este volt, kemény tél, fogvacogtató hideg. Végül is szerencsénk volt. Egy vasutas ugyanis megszólított s értésünkre adta, vigyázzunk, mert a tábori csendőrök meglephetnek. A figyelmeztetésre felfedtük kártyáinkat s megmondtuk, szeretnénk a hegyekbe jutni. Segítségével még az éjjel Trebostovóra kerültünk s onnan a partizánok — Hruška bácsi parancsnoksága alá. A felszabadulásig a hegyekben voltunk. Eleinte a mái hát hordtuk, de amikor az elvtársak közelebbről megismertek bennünket, ml is részt vettünk a fegyveres akciókban. Egy ilyen bevetésnél vesztette életét Verebes Sándor. Az akciót maga Popov elvtárs vezette. A trebostovói iskolában nagyobb német alakulat fészkelte be magát, rettegésben tartva a falu lakosságát, s veszélyeztetve a partizánok bevetéseit. Március 14-ről 15-re virradóra megtámadtuk a németeket. Az egységet megsemmisítettük, de Verebest egy kézigránát megölte. Szegény Sándort a temetőig magunkkal vittük, itt kénytelenek voltunk a hősi halottól elbúcsúzni, mert a németek segítségére érkezett egység erősen a nyomunkban volt. A pomázi Verebes Sándor a szlovák Trebostovón áldozta életét a szabadságért. Felesége magára maradt a kis Júliával, akit a háborút járó apa nem ls látott. Most itt ülök Verebes Sándor árvájával a kis szoba meghitt sarkában. Az édesapját emlegetjük. Júlia lázasan kutat a fényképek között, hogy megmutassa annak a fényképét, akit elvett tőle a háború, az öldöklés, akinek a keze simogatására hiába vágyott, s akinek apai ölelésétől, csókjától egy ellenséges gránát robbanása örökre megfosztotta. >— Felnőttem, s még a sírjánál sem voltam... sóhajt Júlia. — Pedig de szerettem volna megsimogatni legalább a fejfáját... Ha tudná, mily keserű percei voltak gyermekkoromnak azok az Idők, amikor barátnőim édesapjukkal kéz a kézben jártak és nekem nem volt kihez így szólhattam volna: apa. Amikor nagyobb lettem, felnőttem, már megértettem, miért nincs édesapám. Ahogy a ml szabadságunkért sok, más országbeli hős áldozta életét, úgy az én apám a szlovák nép szabadságáért tette ezt... illetve mindannyiunk életéért. Kezet szorítottam Verebes Sándor lányával, és Júlia búcsúszavait magammal hoztam. .— Nagyon szeretném felkeresni azokat a hegyi utakat, melyeken édesapám utolsó harcos útjait járta... £s még valamit szeretnék... Szeretnék sokat tudni, hallani a Szlovák Nemzeti Felkelésről, hisz édesapám ennek a felkelésnek volt a katonája. Egy héttel később a júliusi nap perzselő tüzében gördül be gépkocsink a trebostovói völgybe. Csend, béke üli a falut, a völgyet és a messzi vidéket. Amott a Končiar, a Boksin s a tőből csúcs, emitt a trebostovói patak. Húsz esztendővel ezelőtt völgyében partizánok jártak le a faluba. Szov|ét emberek, szovjet legények s mamagyar katonák, a vörös zászló alá sorakozott partizánok. Az éj leple alatt jártak be a faluba bátorítani a| elnyomottakat s lecsapni a betolakodókra, fasiszta csatlósaikra. Hruška bácsi, a partizánok volt zászlóaljparancsnoka a lassan emelkedő ösvényen át az erdő felé vezet. — Erre vitte Lajos Károly az éjszaka leple alatt bajtársaival a temető felé Verebes Sándort, hősi halottunkat. Némán megyünk az úton. Egyre feljebb az ösvényen. Már itt a temető kerítése. Sudár fenyők árnyékában alussza örök álmát Verebes Sándor magyar partizán. Tisztelet emlékének — olvasom a nyirfakeresztre erősített táblán. Kis pionírlányka hajol a gondozott sírhalom fölé, mezei virágból szőtt csokrát leteszi a sírra. Majd asszonyok jönnek. Vagy húsz lépésre tőlünk kíváncsian megállnak, aztán felismerik az öreg Hruškát s közelebb jönnek. Lent hallották a faluban, hogy Verebes Sándor sírját jöttek idegenek megnézni. A magyar partizán az ő halottjuk, ők gondozzák, ápolják a sírt, gyertyát is hoznak, imát is ők mondanak már húsz év óta. — Magyar ember volt, mi meg szlovákul mondjuk érte a fohászt — beszéli az ezüst hajú Mária Repánová. 1945. március 15-én ő akadt rá a halott partizánra. — Reggel volt. Éjjel hó esett. Ahogy kijöttem, a falu szélén álló házunkból látom, emberi lépések nyoma vezet fel a horhoson. Revusovával a nyomot követve itt a temető mellett ráakadtunk a halottra. Aznap éjjel a partizánok megtámadták a falu iskoláját, a német fasiszták szálláshelyét — emlékezik. A csatának sok német halottja volt, de a partizánok is veszteséggel vonultak vissza, ö a mi halottunk volt. Szovjet és szlovák partizánokkal többször járt Itt a falúban, jól emlékszem, egyszer éjjel ázottan, dermedten kopogtatott be hozzánk. Itt melegedett meg nálunk, ö nem tudta a mi nyelvünket, mi az övét, de azért megértettük egymást. Nem csodálatos? Szép ember volt, halottan is jóságos volt az arca. Középtermetű ősz hajú férfi jön most felénk. Néhány lépésre tőlünk, mint előbb az asszonyok, tétovázón megáll, aztán leveszi kalapját... Közelebb lép és a sírra mutat. — Rokonuk volt? — Nem — válaszoljuk, — csak jó barát. Derék ember volt. Trebostovo 48 férfiának életét mentette meg. A csetepatét követően a fasiszták valamennyiünket a falhoz állítottak, már a támadás miatt, de aztán rábukkantak a magyar katona holttestére. Verebes halála megmentette életünket. A támadásért először a németek a falura gondoltak, illetve a ml partizánjainkra, de Verebes magyar egyenruhában volt, s ez megtévesztette őket. Egyelőre csak ez a fakereszt emlékeztet rá, de a nemzeti bizottság már döntött. Márvány síremléket emelnek a fejfa helyébe. S várják az árváját, hogy mellére tűzzék, itt Trebostovón, a hősi harcokért járó emlékérmet. Nehéz Idők voltak — száll vissza a múlt emlékeibe a trebostovói elvtárs. — Martinban voltam vasutas, de itt laktam, s a partizánok összekötője voltam. Egyszer magam is hoztam magyar katonákat... Éjjel akadtam rájuk az állomás közelében... Szóval igen várjuk Verebes Júliát, szeretnénk megszorítani kezét hisz a mi lányunk. Édesapja emlékét pedig kis falunk híven őrzi. Verebes Sándorra emlékeztünk. Itt ülünk még mindig a rönkön. Ülünk és a húsz évvel ezelőtti harcokat idézgetjük. — Mikor volt utoljára Trebostovón? — kérdem. Még az ősszel a nagy ünnepségek után Verebes Júliával és édesanyjával. A két asszony végigjárta azokat az utakat, melyeket mi partizánok jártunk és amely Sándor végzetes útja lett 1945. március 15-ének hajnalán. Megható volt, ahogy a sok vihart látott szlovák falu lakói magukhoz ölelték Júliát — gyermekükké fogadták a hős árváját. NAGY JENŐ Nové Mésto riad Metujíban a Píerovi Gépgyár új jelzésű egytengelyes dömperrel felszerelt vontató táftét végző gépsor. csarnokában már teljes iramban folyik a T 180 gyártása. Felvételünkön a vontató komplex szereIB. Kr.jil - CTK - Mvétal*) Ez év junlusában lesz hatvan éve annak, hoqy a cári haditengerészet Potyemkin nevű cirkálójának legénysége fellázadt. Mihail Gaszanyenko, volt tengerész, a zendülés egyik résztvevője Novoroszijszkban él. Az idős nyugdíjas szívesen beszélget a Potyemkin-tengerészek hőstetteiről. Képünkön M. Gaszanyenko egy tenger észiskola növendékei között. TÁSZSZ — TK felvétel. A SZENCI ÄLTALÄNOS MAGYAR KÖZÉPISKOLÁBAN keiiő számü jelentkező esetében a következő iskolai évben is megnyílik a dolgozók esti iskolájának első évfolyama. A tanulmányi időszak három év, és középiskolai érettségivel fejeződik be. Mindazok jelentkezhetnek, akik sikeresen befejezték a 9 éves iskolai, esetleg a régi 3—4 éves polgári iskolai tanulmányukat. Különbözeti vizsgával felveszik azokat is, akik hároméves tanonciskolát végeztek. Bővebb felvilágosítást az iskola igazgatósága nyújt. HÁROM KILOMÉTER HOSSZÚ hidat építenek a Volga fölött. A híd Szaratov és Engelsz városokat köti majd össze. A szerkezet szerelését már elvégezték és a gáz- és villanyvezetékek lefektetése után megkezdik az útburkoló munkálatokat. A TRENCINI Építészeti Ipariskola tanulói hazánk felszabadulásának 20. évfordulója tiszteletére elhatározták, hogy május elsejéig renoválják a Gottwald téren levő munkásotthont. 1921. július 12-én ebben az épületben alakult meg a CSKP trenčíni szervezete. AZ ENSZ STATISZTIKAI JELENTÉSE szerint a városi lakosok száma világviszonylatban 1950 és 1960 között 40 százalékkal emelkedett. Jelenleg földünk városaiban körülbelül 700 millió ember ól. A NiOVÉ MESTO NAD VAHOM-i Mechanizációs és Automatizációs Kísérleti Intézet dolgozói ebben az évben már 40 újítási javaslatot nyújtottak be. A javaslatok nagyobb része a műszaki színvonal emelésével, a berendezések korszerűsítésével és »z önköltség csökkentésével foglalkozik. A BRIT LAKÁSÜGYI KORMÁNYBIZOTTSÁG közzétette 18 hónapi vizsgálatainak eredményét. A jelentés szerint Londonban 190 000 család romos épületekben lakik. Ezek közül 40-45 ezer család olyan házakban él, amelyeket azonnal le kellene bontani. A LIPCSE (NDK) melletti Schkeuditz községben március 11 én a vezetékből kiszivárgó gáz 6 embert megölt. A JABLONECI GÁT mellett 84 milliós koronás költséggel felépítik a Bižutéria n. v. új telepét. BOHUSLAV HEJTMAN 27 esztendős és LIBOR NOUSKA 24 esztendős turista a Magas-Tátra Nagy-Megnus csúcsa- északi falának megmászása közben március 10-én 400 méter mélységbe zuhant. Bohúslav Hejtman azonnal meghalt, Libor Nouska csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A mentési munkálatokban részt vettek a Zakopanéi lengyel hegyi szolgálat és a Tana p tagjai. A NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁGBAN a közszükségleti cikkek ára 10 százalékkal és a lakbér átlag 14 százalékkal emelkedett. M. SLÁDEK GÉPKOCSIVEZETŐ ittas állatpotban ült a kormánykerék mögé. Modrán egy kanyarban elvesztette a gép fölötti uralmát és miután öt útjelző követ „kisöpört", az útszéli lejtőn kötött ki. A gépkocsiban, ülő rakodómunkások egyike súlyosari megsérült és kórházi ápolásra szorul. A teherautón esett kár 10 000 korona. (pl) AZ A. S. POPOV Kísérleti Intézet dolgozói elkészítették az első hordozható 1 kilométeres hatósugarú telepes rádióadó-állomást. A sorozatgyártást a jövő évben kezdik a pardubicei Tesla-művek. A hivatalos statisztikai adatok szerint az oravai Tesla üzemben készült Pallas és Luneta márkájú televíziós készülékek minősége sok szempontból a külföldi gyártmányok minőségi színvonalát is túlhaladja. MICHELANGELO 1508-ban épült firenzei lakóházát restaurálták, és benne múzeumot rendeztek be. Halála 400. évfordulója alkalmából fontos művei közül itt kiállítottak néhányat: a „Dávid" egy kis modelljét, értékes rajzgyüjteményét, néhány Madonna-festményt és több gipszmodellt. 1965 március eleje, Hruška bácsival, az Idős erdésszel a vaskutacskai erdőt járom. Már rég nyugdíjban van, de ki-kijön a fiataloknak segí teni. Már egy órája járjuk a hóol vasztotta meredek utat. — Ez a rönk éppen jó lesz pihe nőül — mondja az öreg, — üljön ide mellém. Először csak a csendet élvezzük Perceken át ülünk egymás mellett szótlanul. Aztán valami zaj kereke dik, mintha puskaropogáshoz hasonlítana. Az öreg arcvonásai pillanatokon belül megváltoznak. Szájaszögletéből eltűnik a mosoly. Szempillantása eddig a csermely rohanását követte, pisztrángok játékát figyelte, most egyszerre megmerevedik. Érzem, valami súlyos emlék zavarta meg eleddig békés merengését. Hogy mire is gondol most, azt csak az tudhatja, aki már régebbről ismeri. Húszesztendőnek előtte a túrócl hegyek partizánjai odaadó gyermeki szeretettel emlegették nevét, de rettegtek tőle az erdők SS-ruhába bújtatott farkasat. — Sándorról kellene írni — töri meg a csendet. — 15-én lesz húsz esztendeje annak, hogy ez a magyar katona életét áldozta a szabadságért. 1964 júliusát írtuk. Vasárnap volt, amikor gépkocsink Pomázon a tanácsháza előtt megállt. Nálunk akkortájt már folytak az ünnepi előkészületek a felkelés jubileumára, s a magyar partizánok volt szlovákiai zászlóaljparancsnoka elfoglaltsága miatt nem jöhetett velünk. Csak a névsort adta át, s meghagyta, okvetlenül keressük fel Pomázon élő négv bajtársát, s Verebes Sándor hozzátartozóit. — Lajos Károly volt szakaszvezetőmet ölelem s elvárom az évfordulóra látogatóba — ezekkel a szavakkal eresztett utamra Hruška bácsi. Megérkeztünk Pomázra, kezünkben a pontos cím nélküli listával, rajta húsz magyarországi név. Ki lesz segítségünkre, hogy a túrócl hegyek magyar partizánjaira ráakadjunk? Simon Istvánné tanácselnök kalauzolásával kerültünk el Lajos Károlyékhoz és Verebes Sándor árvájához, Verebes Júliához, férjezett Kiss Kálmánnéhoz. Pomázon a Szamóca utca 7. szám alatt lakik Lajos Károly feleségével, fiával, menyével és a kis unokával. Nem tudják mire vélni jöttünket: tanácselnök, külföldi rendszámú autó. Első kérdésem feloldja a feszültséget: — Hruška elvtárs tisztelteti! — Hogy van az öreg? Derék ember volt... szerettük őt... Igazságos volt és mindig kiállt mellettünk, magyarok mellett. — Meséljen a trebostovói időkről — kérem Lajos Károlyt. — Hol is kezdjem? ... Tudja, az úgy volt, hogy csapattestünket Szlovákián át Németország felé Irányították. Turócszentmártonban vagy húszan — köztük öten pomázíak — leléptünk. Senki se fog1365. március 13. * {}] SZÖ 3