Új Szó, 1965. március (18. évfolyam, 59-89.szám)

1965-03-24 / 82. szám, szerda

Gondt alan oregseg AJ regség. Egy egész élet lapul meg ^^ e szó mögött. Évtizedek, melyek során az öröm a bánattal váltakozott. Amikor idáig eljut az ember, legtöbbje elmondhatja, hogy nem élt hiába. Kétemeletes, szépen berendezett épület a nyugdijasok 2-es számú losonci háza. 84 öregember éli itt gondtalanul napjait. Ha elfárad, lefekszik, s ha emberek közé vágyódik, lemegy a társalgóba. Ha kedve tartja, sakkozik, olvashat. — Hej, amikor még én fiatal voltam — üti meg a fülem, amint a társalgóba lépek. Egy basszus hang válaszol rá. — Tán csak nem te találtad fel a spanyol viaszkot? A 82 éves Vansa Lajos üvegfestő homloka ráncba szökik. Mélyet lélegzik, majd tovább fonja az emlékezés fonalát. — Amikor Katarinská Hután dolgoztam az üveggyárban, egy tengeren túli megrendelő kereste fel üzemünket. Egy papírívvel hadonászott, miközben azt mondta, hogy ha azt a mintát üvegre visszük, lesz megrendelés ... —- Aztán meg tudták-e csinálni — szól közbe egy türelmetlen asszonyka. — Meg bizony. Még másnap elkészítettem a mintadarabot. Nagy üzlet lett belőle ... Elhallgat. Tekintete reszkető kezén akad meg. Kéz, amely oly sok-sok színt festett már az üvegre. — Az öreg még mindig munkáikon dik — tájékoztat készséggel Skucska bácsi. A múlt nyáron megörökítette a nyíló olasz ibolyát. Sőt, amint hallottam, a rimaszombati önkiszolgáló BARNA MARI NÉNINEK MÉG NEM KELL SZEMÜVEG AZ OLVASÁSHOZ boltban is megtalálni a Magas-Tátrát ábrázoló jestményét. A szomszédos asztalnál a 75 éves Placky Péter nyugdíjas tanító Paull ny Cirill bácsival sakkozik. Minden figyelmüket a játszmára összpontosítják. Itt-ott ejtenek csak szót. — Péter mikor kezdtél tanítóskodni? — Bíz az már régen volt — mondja Placky bácsi, miközben a fekete dámával lép —, ezerkilencszáztízben Sülyön kezdtem el ténykedésem. Tíz évig Erdőszélen, öt évig Zihlaván, és tizenhat évig NedeliStén tanítóskodtam. — Élmények?... — Volt sok. Kellemes és kellemetlen ... A falusi tanítónak mindenhez kellett értenie. — Valami vidám történetet mesélj — türelmetlenkedik Fuszek bácsi. — Az egyik nap, amikor épp a tanfelügyelő volt nálam látogatóban, minden kopogás és köszönés nélkül berontott egy ember a tanterembe: „Tanító úr gyüjjün gyorsan, felfúvódtak az ökreim". Vettem a kalapom, s indulni készültem, de a tanfelügyelő szava megállított. — Hogy képzeli... Tanító ön, vagy állatorvos? — Ha kell, minden ... Falusi tanító vagyok — válaszoltam. — S faképnél hagytam a tanfelügyelőt. Menet közben hallottam még, hogy fegyelmivel fenyegetett. A tizenkét felfúvódott ökörből kilencen segítettem. — S a fegyelmi? ... — Nem lett belőle semmi. — Hát az a menyecske, aki a múltkor felkeresett? — Az egyik volt tanítványom — mondja büszkén —, nem felejtettek még el. A beszélgetésre '.öbben felfigyelnek, csak a 83 éves barna Mari néni olvasgat szemüveg nélkül. Takarítónő volt egész életében. Másokra mosott, takarított. Olvasásra nem futotta idejéből, S mintha csak pótolni akarná a mulasztottakat, nap mint nap szorgalmasan olvasgat. A társalgó sarkában az asszonyok beszélgetnek. SKUCSKA MIHÁLY MINDENNAP ÁTNÉZI AZ ÚJSÁGOKAT A 85 éves Zupkáné képeslapokból dobozkazettát készít. Ki tudja, hányadikat már? — A múltkor amikor müsorosestet rendeztünk Matesné maga egész jól szerepelt — szólítja meg szomszédját Zupka néni. — Sokat játszottam én már — mondja a megszólított. —- Nemcsak a színház, hanem az élet színpadán is ... Férjemmel megjártuk Belgiumot, Spanyolországot, Romániát és Franciaországot. A német megszállás idején kerültünk haza. — Gyerekek? ... — Egy lányom van. Itt él Losoncon. — Nem hívja magához? — De igen. De csak látogatóba járok hozzá. Jobb nekem itt. Nyugodtabban élek. A z előszobában megszólal a vacso" rát jelző gong. Félbeszakad a beszélgetés és a sakkjátszma. Vacsoraidő van. A kilencvenhat éves Görög Sándorné is fürgén lépked a többiek után. Mindegyikük arcán nyugalom ül. Nem keli arra gondolniuk, mit esznek holnap, hol hajtják le fejüket nyugovóra. Otthonuk, igazi meleg otthonuk van. N. J. Dallal és tánccal a IX. Világifjúsági Találkozóra JČTKJ — A Munkaérdemrenddel és államdíjjal kitüntetett Lúčnica énelfés táncegyüttes harmincnégy-tagú csoportjával részt vesz a IX. Világifjúsági Találkozón. A világ ifjilságának a műsorán szereplő legjobb ének-, tánc- és zene számaival mutatkozik be. Az együttes tagjai jelenleg algériai- népdalokat tanulnak, amelyekkel a vendéglátó ország ifjúságát fogják üdvözölni. Slultwta Michael Ponti zongoraestje Michael Ponti két évvel ezelőtt Brahms d-moll zongoraversenyével vendégszerepelt nálunk. Első találkozásunk a nyugatnémetországi fiatal művésszel érdekes, sőt emlékezetes találkozás volt. Szólóestjével most még jobban megerősítette és elmélyítette a róla alkotott képet. Ponti műsora művészi magatartására is jellemző. Aki ilyen programmal lep a közönség elé, az a művészet legtüskésebb, legrögösebb útjait járja. Haydn kitűnően előadott C-dúr szonátájával a művész mintegy nagy lélegzetet vett az „igazi" előtt. Beethoven E-dúr szonátája következett (op. 109). A Beethoven-muzsika nem tűr kitérést. Aki Beethovent tolmácsolja, annak -színt kell vallania. Michael Ponti nagy művészhez méltó őszinteséggel elmondta nekünk a maga igazát. „Beethoven öt utolsó szonátájának egy az erővonala — magyarázza nagyon szépen Szabolcsi Bence. — Mindegyik példátlan emelkedéssel száll a magasba, mindegyik telve van drámai cselekménnyel és mint valamit középkori misztérium, a megváltás és égbeszállás átélt és megjátszott történetével. A magasba vezető út maga a küzdelem, a tétovázás, az álom,, a válság. A fantáziaszerűen lebegő megnyitó tétel után a fátyolosabb, könnyebb színekkel induló E-dúr szonáta ls leszáll a mélybe és onnan fokról fokra küzdi fel magát a végső magasságra." Ponti előadóművészetének is ez a magva: a mélyből a magasba. A fiatal művész szenvedélyesen keresi és ostromolja a muzsika lelkét, mintha az egek kapuit döngetné. Ebben a küzdelemben nincs megállás, nincs pihenés a babérokon. A jelek szerint számára minden egyes produkció kemény összecsapás, a tegnapi győzelem na már csak emlék, a harc minden alkalommal újrakezdődik. A Beethoven szonáta első hangjainál még tájékozatlanul figyeltük: talán idegesség uralja a művészt. De néhány taktus után már láttuk és éreztük: nem a lámpaláz idegessége, hanem a muzsika izgalma gyújt benne nyugtalan és nyugtalanító túlfűtöttséget. Brahms f-moll szonátájának előadásánál (op. 5.) a művészi ihlet ritka perceinek voltunk tanúi. Ponti az a fajta művész, aki szíve mélyéből érez, aki számára a muzsika talán gyötrelem is, fájdalmas szükség és egyben kinyilatkoztatás. A Brahms-szonáta előadásánál úgy ült a zongora mellett, mint aki egyedül van a világon sorsával: a muzsikával. És ebben az egyedüllétben megtalálta a brahmsi magány és a brahmsi érzésvilág igazi hangjait. A műsor második felében költői hévvel, fantáziáló kedvvel pergette le előttünk Schumann Karneváljának elsuhanó látomásait. A nehéz, fárasztó műsor nem lanyhította a művész lendületét. Sztravinszkij Petruska-szvitje úgy zúgott végig a termen, töretlen erővel, mint egy fergeteg. Ponti hangszertudása egyenesen káprázatos. A „BurleszkJeleneteknek" nevezett képekre tagozódó táncjáték előadása — Peruska vásári bábfigura, akinek kóctestében a varázsló emberi érzéseket idéz elő — mind technikai megoldás, mind szellemi felépítés szempontjából a nagy produkciók közé tartozott. Michael Ponti nem nyújt könnyű, derűs zeneélményt. Művészete inkább felkavar és elgondolkoztat. Mintha a többért, jobbért vívott örök emberi küzdelmet jelképezné. HAVAS MÁRTA Noé bárkája Rómában Kiiriilbeüil 240 millió koronás költséggel kéxziil a Noé bárkája című új olasz film. A gyártásvezető — Dinos de Laurentiis, Rúma kapui előtt építtette fel a bárkát, amely 65 méter hosszú, 21 méter széles és 17 méter magas. Természetesen, hogy nem beszélhetünk korhű ábrázolásról, tehát a bárka kUlseje, a tilni története, a szereplők mozgása, öltözködése — mind írói és rendezői fantázia műve. A statisztikai adatok azonban valóban impozáns méreteket bizonyítanak. Noé bárkáján 3612 állat kap elhelyezést és ezek naponta kb. 100 00Ü korona értékű táplálékot kapnak. (Ilyen összeggel Jelentékenyen könnyíteni lehetne a délolasz vidékek elképesztő nyomorát!) Tigrisek, oroszlánok, iramszarvasok, Jeges- és barna medvék, gepárdok és majmok, madarak és csúszómászók élnek már most a hatalmas bárkán. Hosszú hetek óta tanulják az állatok' a „bevonulást", — vagyis azt a Jelenetet, amikor Noé az özönvíz előtt bárkába tereli őket. Állatkerti őrök és cirkuszi idomítók csapata vigyáz a rendre, de nyilván helyes lenne a színészeket is idomítani, mert a félelemérzet kedvezőtlenül befolyásolja a színészi munkát. Viszont John Huston, a film főszereplője és rendezője kijelentette, hogy ő ugyan mindig baráti viszonyban volt az állatokkal, de azért ennyi fenevaddal együtt dolgozni nem a legkellemesebb érzés. Ügy látszik, hogy nyugaton a filmgyártásban a neo-realizmus után most a biblikus fantáziák kora következik. Persze a laikusok nem értik, miért kell az özönvízig visszamenni témáért, amikor a mai olasz élet minden nap. produkál egy-két drámát. A TUDOMÁNY SZEREPE TÁRSADALMUNKBAN Pártunk legfelsőbb szervei nemegyszer hangsúlyozták, mekkora jelentősége van a tudománynak szocialista társadalmunkban. Ugyanezt hangoztatta a párt XII. kongresszusa. Kifejezetten és nyomatékosan rámutatott a legújabb tudományos ismeretek és technikai vívmányok érvényesítésének döntő fontosságára a termelőerők további fejlesztése, társadalmi és kulturális életünk, valamint annak irányítása szempontjából. A tudomány társadalmi szerepe, a technikához és az anyagi termeléshez, valamint mindennapi élethez való viszonya sokat foglalkoztatta már a nyilvánosságot és a sajtót. Mindamellett lépten-nyomon találkozunk olyanokkal, akik lebecsülik a tudományt, és akiknek kételyeik támadnak afelől, vajon Jelen körülményeink kőzött valóban szükséges és célszerű-e, hogy állami költségvetésünkből aránylag tetemes összeget fordítsunk a tudomány fejlesztésére, kutatómunkákra és műszaki fejlesztésre. Ezek a kételyek az utóbbi időben főleg azért támadtak, mert nálunk is, mint a szocialista tábor más országaiban, a tudományos ismeretek gyakorlati alkalmazásában bizonyus hibák fordultak elő, amelyek leginkább a termelés műszaki színvonalára hatottak kedvezőtlenül. Ugyanakkor elfelejtjük, hogy 1945 után országépítésünk egészében nem lehetett volna sikeres a tudományos és kutató munka segítsége nélkül. Tény, hogy a tudományos ismeretek gyakorlati alkalmazásában ma is megnyilvánuló hibák, valamint egyes termelési ágazataink és termékeink technikai elmaradottsága túlnyomó részt nem írható a technika rovására, hanem a szervezésnek és Irányításnak ma már túlhaladott formáiból és módszereiből adódnak, amelyeket épFRANTIŠEK ŠORM akadémikus, a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnöke pen most igyekszünk erélyesen kiküszöbölni, és amelyeket a tudományos megalapozott, a népgazdaság jelenlegi fejlődésének megfelelő tervszerű irányítási rendszerrel akarunk helyettesíteni. A tudomány és a kutatás jelentőségének meg nem értése nézetem szerint felette káros hatású ma, amikor gazdaságunk irányításának új említett alapelveit szándékszunk bevezetni, és amikor a tőkés világrendszerrel folytatott gazdasági versengésünk döntő stádiumába érünk, amikor ez a tőkés világ évenként rohamosan emelkedő, óriási anyagi eszközöket fordít a tudomány és technika fejlesztésére. Nézetem helyességéről újból meggyőződtem a Szovjetunióban tett utolsó látogatásom alkalmával, amikor a szovjet tudomány élenjáró képviselőivel, nevezetesen a Szovjet Tudományos Akadémia elnökével, M. V. Keldis akadémikussal folytattam eszmecserét. Nyilvánvaló, hogy a tudomány társadalmi szerepének, a munkásosztályra és a kommunista mozgalomra gyakorolt hatásnak bonyolult kérdései, valamint a kommunistáknak és a kommunista pártoknak a tudománynyal kapcsolatos álláspontja megköveteli az elvi jelentőségű megvilágí tást minden vonatkozásban, mégpedig a tudomány szemszögéből. Amikor a tudomány Jelentőségét mai társadalmunkban mérlegeljük, mindenkor szem előtt kell tartanunk a tudomány történelmi szerepét. Fel adata már ősidők óta az ember Javát szolgáló természeti törvényszerűségek, társadalmi jelenségek felismerése és irányítása. A tudomány fokozatosan felszabadítja az emberiséget a természeti erőktől és a véletlenektől való függőségtől, s egyúttal elősegíti a saját szükségleteinek megfelelő világ kialakítását. Igaz, hogy a tudomány jellege az emberi társadalom fejlődése folyamán változott. Az emberiség történetének korszakaiban nagyon vontatottan fejlődött, a tudományos ismeretek elsajátítása empirikus, gyakran ösztönös volt. Csupán kétszáz éve lökésszerű az előretörés, mégpedig a természettudományok elméleti gazdagodása, valamint a fizikában és kémiában tett számottevő felfedezések által, amelyek megteremtették a technika forradalmi fejlődésének és a gyakorlati termelés átalakulásának a feltételeit. Az erőművi energiatermelést szolgáló ásatag energiaforrások kihasználása, a villanyerő sokoldalú felhasználási lehetőségének felfedezése, a szintetikus kémia fejlesztése, az atomelemekben rejlő energia legutóbbi felismerése és kiaknázása — ezek a tudományos-műszaki forradalom legfőbb fokozatai, amelyek ugrásszerűen megváltoztatták a termelőerők jellegét, s ezzel a társadalmi forradalmak egyik mozgatóerejévé lettek, amelyek földünk lakosságának egyharmadánál a szocialista eszméket vitték diadalra. A termelés rohamos növekedése folytán — valamikor elképzelhetetlennek vélt mértékben — emelkedett az emberiség java részének életszínvonala, és kétszeresére hoszszabbodott életkora. Ma a tudomány sokrétűen hatol be az emberek életébe, tudományos ismeretek irányítják minden tevékenységüket, a tudomány fejlődése határozza meg az emberi társadalom egész fejlődését is. Ilyen körülmények között az új tudományos ismeretek feltárása és kihasználása a műszaki haladás és a termelőerők fejlesztésének érdekében, vagyis a célirányosan szervezett kutató tevékenység az emberi társadalom munkájának, életének nélkülözhetetlen kellékévé vált. A tudomány fejlődését ősidők óta mindenekelőtt a társadalom szükségletei határozzák meg. A jelen időben azonban a tudomány és az ezen szükségletek közötti viszonyulások felette bonyolultakká váltak, egyrészt a tudományos felfedezések, tudományos ismeretek hatalmas menynyiségének felhalmozódása által, másrészt mai termelésünk és egész életünk egyetemessége miatt. A társadalmi élet egyre újabb gyakorlati problémák megoldását követeli a kutatóktól és az elméleti tudományos kutatómunka, a technika, a termelés, a civilizáció és a kultúra további fejlődése új, azelőtt soha nem remélt lehetőségeknek gyakorlati megvalósítását tűzi ki feladatul. A nagy jelentőségű konkrét kutatási problémák megoldására való tekintettel fontos, hogy olyan távlati tudományos feladatokat tűzzünk ki, amelyek megoldása lehetővé teszi, hogy a tudományos ismeretek felülmúlják a társadalmi szükségleteket. A tudománynak szüntelenül növekvő társadalmi jelentőségén alapszik Marxnak a tudományról mint a termelőerők potenciális eleméről felállított és manapság gyakran emlegetett, ismert tétele. Mai társadalmunkban olyan fokot sikerült elérnünk, amelyen a technika és a termelőerők további fejlesztése csak a tudomány sokoldalú kibontakozásával és az új Ismeretek céltudatos felhasználásával lehetséges. A jelenlegi termelési módszerek bonyolultsága nemcsak a személy zet vezetőjétől, hanem maholnap egyre Inkább a munkásságtól is megköveteli a magas fokú szakismereteket, sőt a termelési eljárásoknak tudományos irányítását is. A tudomány és a termelés ily módon egységes, belsőleg összefüggő egésszé olvad az állandó elmélyítés közepette. Nézetem szerint így bebizonyosodik Marx tétele: a tudomány a termelőerők nélkülözhetetlen elemévé válik. A fentiekből tehát kitűnik, hogy annak az államnak, amely szabadon és magas színvonalon akarja felvirágoztatni gazdaságát és kultúráját, sajátos szükségleteivel és lehetőségeivel összhangban elengedhetetlenül magas szintű kutató tevékenységet is kell folytatnia. A magas gazdasági és kulturális színvonalon álló nemzetek — amelyek közé kétségtelenül a mi két nemzetünk Is tartozik — erkölcsi kötelessége, hogy az alapvető kutatómunkát is fejlesszék, és ezzel hozzájáruljanak az emberiség tudományos ismereteinek bővítéséhez, gazdagításához. Ugyancsak ezekből a tényekből fakad a kommunistáknak a tudománynyal szemben elfoglalt álláspontjuk. A tudomány történelmi küldetése teljesen összhangban van a munkásosztály érdekeivel, a kommunista és munkáspártok célkitűzéseivel. A szocialista társadalom, amelynek keletkezése és felépítése közvetlenül a társadalmi fejlődés törvényszerűségeinek felismerésén, annak tudományos meglátásán alapszik, ezért jogosan tekinthető a tudomány az emberiség további haladásának legnagyobb jelentőségű eszközének. Társadalmunk szerkezete valamenynyi egykori társadalmi rendszertől eltérően fenntartás nélkül lehetővé teszi, hogy a tudomány összes ismereteit felhasználjuk az ember javára. A tudomány céltudatos és sokoldalú fejlesztése azért célkitűzéseinek Jelentős elemévé válik. A tudományos ismeretek kihasználása a szocializmus és a kommunizmus javára nem történik automatikusan, hanem attól függően, hogyan irányttŰJ SZÖ 4 * 1965. március 24.