Új Szó, 1965. március (18. évfolyam, 59-89.szám)
1965-03-18 / 76. szám, csütörtök
DUGÓHÚZÁS LEVEGŐVEL : -.,, / mm A prágai Mechanika kisipari szövetkezet már sok érdekes újdonsággal lepte meg a piacot. A közeljövőre is tartogat egynéhányat, köztük pl. az ún. levegő-dugóhúzót. Az elmés szerkezet, mely rövidesen kapható lesz a piacon, a pumpa elvén dolgozik. A berendezés a palackba — egy belül üres tűn keresztül — levegőt pumpál. Az üvegben nyomás keletkezik, s ezáltal a dugó könnyedén kiemelkedik. • ÚJ HŰTŐSZEKRÉNY Ezekben a napokban egy korszerű 60-literes 388 A típusú hűtőszekrény kerül a villamos szaküzletekbe. A berendezés külalakja tetszetős, felületét plasztikus anyag védi, illetve teszi könnyen tisztíthatóvá. Magassága megegyezik a normalizált konyhaberendezések magasságával, s ennélfogva a mellékasztal — rakfelület — szerepét is jól betölti. Fontosabb műszaki adatai: magassága 900, szélessége 630 és a hossza 625 milliméter. Hűtőtérsége 60 liter, súlya 59 kilogramm. Ára 2600 korona. • KORSZERŰ BURGONYASZEDŐGÉP A jičíni Agrostroj mezőgazdasági gépgyár tervezői és technikusai jó munkáját dicséri a ZVBZ-2 típusú kétsoros burgonyaszedőgép. A nagy teljesítményű gép könnyű és középkötött talajviszonyokra van tervezve. A gép a kiszántott burgonyát keskeny sávba gyűjti össze. A korszerű mezőgazdasági gép napi teljesítőképessége: 3 hektár burgonya kiszántása. • LEMEZVÁGÓ FÚRÓGÉP J. Zíka és M. Cafourek mérnök nagy jelentőségű új találmánya lehetővé teszi, hogy a.z üzemekben a legbonyolultabb alakzatokat vághassák ki fémlemezből. Az új lemezvágó szerkezet a közönséges asztali fúrógépek tengelyére szerelhető fel. A találmánynak az a lényege, hogy a fúrótengely forgó mozgását a vágószerszám rezgő mozgásává alakítja át. Az érde kes találmánnyal a közönséges lemezollókkal elő nem állítható bonyolult formák ís könnyen klvághatók, maximálisan 4 mm-es lemezvastagságigEgy jereváni üzemben megkezdték a Krung védjegyű — magnetofonnal kombinált — táskarádió gyártását, amely nem nagyobb egy hordozható írógépnél. (APN — CTK felvétele) Néhány jelentős változás az új szövetkezeti alapszabályzatban Az EFSZ-ek VI. kongresszusa elfogadta a szövetkezetek minta-alapszabályzatának kiegészítését és módosítását. A szövetkezetek nemrégiben megkapták az új kiegészített mintaalapszabályzatot és ennek alapján készítik el saját alapszabályzatukat. Az alapszabályzat kidolgozása feltétlenül megköveteli a gazdálkodás elemzését, melybe a tagságot is be kell vonni. Az elemzés alapján rá kell mutatni a szövetkezeti gazdálkodás fejlődését hátráltató jelenségekre, és ki kell tűzni a gazdálkodás fejlesztésének irányvorfalát, hogy a jövőben elkerülhessék a fékező tényezőket. Röviden ismertetjük a minta-alapszabályzatban eszközölt legfontosabb változásokat, melyeknek nagy jelentőségük van a szövetkezeti gazdálkodás megerősítése szempontjából. Az új minta alapszabályzat egyik legalapvetőbb intézkedése kimondja, hogy a szövetkezet nem veheti fel tagjai sorába egy másik szövetkezet dolgozóját, vagy másutt munkaviszonyban álló dolgozót, mielőtt azt előzfi munkahelyérdi nem engedik el. Az intézkedés ezzel elejét akarja venni annak, hogy a szövetkezeti tagok önkényesen más szövetkezetekbe távozzanak. A jövőben feltétlenül szükség van az előzfi munkahely beleegyezésére és a munkaviszony rendes megszüntetésére. A módosítás azonban nem korlátozza például annak a lehetőségét, hogy a szövetkezeti tag — miután elvégezte napi munkáját, és valamilyen kisiparos-mesterséghez ért — szabad idejében zavartalanul űzhesse mesterségét. Süt. — mivel faluhelyen a közszolgáltatási hálózat még nagyon hiányos — a kisiparos szövetkezeti tag az EFSZ vezetőségének beleegyezésével mellékfoglalkozást űzhet. A szövetkezeti parasztság szociális biztosításáról szóló új törvényhez hasonlóan a minta-alapszabályzat is foglalkozik a nőkről és a terhes anyákról való gondoskodás kérdésével. A terhes anyáknak és a szülés után a nőknek a szövetkezet vezetősége köteles könnyebb munkát biztosítani. Azonkívül a szülési szabadságon levő nőknek az EFSZ 22 hétig fizetett szabadságot nyújt. A szülési szabadság alatt folyósított segély a szövetkezetben ledolgozott évek számától függ. Igy például az illető anya szabadsága első 18 hetében átlagos jövedelmének 75 százalékát kapja, ha előzőleg megszakítás nélkül legalább két évig dolgozott a szövetkezetben. Ha 2—5 évig dolgozott, úgy átlagos jövedelmének 80 százalékát kapja. Ha pedig az anya öt éven felüli, megszakítás nélküli munkaviszonyt mutat fel, a szülési szabadság ideje alatt átlagos jövedelmének 90 százalékára jogosult. Előfordulhat, hogy az anya a jogos szabadság kimerítése után valamilyen okból (a gyermek betegsége stb.) nem dolgozhat. Ilyen esetben a szövetkezet köteles a gyermek egyéves koráig fizetetlen szabadságot biztosítani az anyának. A munkaerkölcs megszilárdítása érdekében a szövetkezet vezetősége az eddigi eljárásokon kívül (figyelmeztetés, megrovás stb.) legfeljebb 100 koronával csökkentheti a rend ellen vétő tag havi jutalmát. Ha vezetőségi tagról vagy más funkcionáriusról van szó, a szövetkezet három hónapon át 10 százalékkal csökkentheti rendes jutalmát, vagy leválthatja vezető beosztásából. Az előzfi minta-alapszabályzattal ellentétben az új foglalkozik a szövetkezeti vagyon védelmével, illetve az okozott kár megtorlásával. Ezeket az intézkedéseket csak helyeselni lehet, mert még ma is gyakran elfifordul, hogy a szövetkezeti tagok — sfit funkcionáriusok is — hozzányúlnak a közös vagyonhoz. A szövetkezeti vagyon kisebb méretű eltulajdonításakor tetten ért tag 500 koronáig terjedő pénzbírsággal büntethető. A nagyobb lopások természetesen a bíróság hatáskörébe tartoznak. A szövetkezeti gazdálkodás fejlesztésének egyik legfontosabb alapfeltétele a munkaerők biztosítása. Számtalan szövetkezetet találunk már, ahol nem okozott gondot a munkaerő-ellátás. Mind máig kevés azonban szövetkezeteinkben a szakember. Az új alapszabályzat a helyzet orvoslása érdekében leszögezi, hogy a szövetkezet foglalkoztathat olyan szakembert is, aki egyébként nem dolgozik a szövetkezetben. A szövetkezeti tagokról való gondoskodással kapcsolatban a mintaalapszabályzat javasolja, hogy a szövetkezetben az ipari üzemben szoká sos terjedelemben nyújtsanak a tagságnak fizetett szabadságot. A régi minta-alajjszabályzattól eltérően az új nagy változásokat hoz a termelés és a jövedelem elosztásában. Míg az előző minta-alapszabályzat csak nagy általánosságban foglalkozik a termelés és az anyagi bevétel elosztásával, a jelenlegi pontosan meghatározza a teljes jövedelem elosztásának módját és részletesen foglalkozik a termelés tervezésével. Pozitívan értékelhető a minta-alapszabályzatnak az a része, mely lehetővé teszi például azt, hogy a szövetkezet szociális alapjából betegség esetén segélyt fizessenek ki azoknak a tagoknak, akik állami eszközökből nem tarthatnak igényt segélyre. A múltban általában az a gyakorlat érvényesült, hogy tagsági gyűlés — tekintet nélkül a tag korára vagy képességeire — minden egyes szövetkezeti tagot ugyanannyi munkanap ledolgozására kötelezett. Az új minta-alapszabályzat szerint minden esetben figyelembe kell venni a tag korát és adottságait. Figyelemre méltó a fiatalok megnyerését célzó intézkedés, amely lehetővé teszi, hogy a szövetkezet a a fiataloknak a munkaegység teljes értékét egyszerre fizethetik ki, sőt ha úgy kívánják, a természetbeni járandóságot is kifizethetik részükre a hivatalos felvásárlási árak szerint. A minta-alapszabályzat gondol a nyugdíjjogosult szövetkezeti tagokra is. A szövetkezet a nyugdíjjogosultak kérelmére meghagyhatja nekik a háztáji földterületet, vagy ha úgy kívánják megfelelő mennyiségű terméket biztosíthat számukra. JÁN BÁTOVSKÍ GERHARD AUER, a Szlovák Nemzeti Színház karmestere tegnap Törökországba utazott. Ankarában kilenc előadáson fogja vezényelni Mascani Parasztbecsület című operáját. KELET-CSEHORSZÁGBAN több mint 8000 hektár parlagon lievego mezőgazdasági földet találtak az ellenőrök. Ebből már több mint 5700 hektárt felszántottak. AZ ELSŰ tavaszi napok kedvező időjárása lehetővé tette, hogy a bratislavai erdőgazdaság dolgozói Karlova Ves, Oroszvár, Somnrja és Dunapüspöki környékén megkezdjék az erduültetést. TEGNAP a kora reggeli órákban Štefan Hvizdoš váltóőr a kysaki állomáson áthaladó szerelvényen észrevette, hogy az egyik vagon gyanúsan oldalra billent. Igyekezett megállítani a vonatot, de a mozdonyvezető nem vette őt észre. Azonnal telefonált a legközelebbi pályaőrnek, hogy állítsa meg a vonatot. A DUBNICA NAD VÁHOM-I Gépgyár dolgozói csövek gyártására szolgáló automatikus gépsort szereltek és szállítottak a Don- menti Artyemovszkban levő E. I. Kviring Üzembe. A FEKETE-TENGER partvidékén, nem messze Zonguldak török várostól tegnap szakadékba zuhant egy autóbusz. 14 ember vesztette életét. Nagy művész Louls Armstrong és együttese. Tygrse Glenn trombonlsta, Billy Kyle zongorista, Arvel Shaw nagybőgős, Eddie Shu klarinétos, Danny Barcelona dobos és Jewel Brown énekesnő kétórás műsora a prágai Lucerna termében felejthetetlen élményt Jelentett a közel háromszáz főnyi hallgatóságnak. Armstrong együttesét Ali Stars (csupa sztár) néven ismerik a világban és ez a jelző valóban megilleti őket. Mindegyik tökéletes mestere hangszerének s amit külön-külön és együttesen a pódiumon produkálnak, az tiszta művészet, olyan hangverseny, amelyben ritkán van része az embernek. Csodálatos hangokat varázsol elő trombitájából s úgy tűnik, mintha csak alázatos eszköze lenne hangszerének nem lehet őt és muzsikáját különválasztani. Műsorát nem állítja össze előre. A közönségtől a légkörtől, a hangulattól, pillanatnyi diszpozíciójától függ. mit játszik. Az érzékeny, hozzáértő prágai hallgatósággal úgy látszik rögtön kapcsolatot teremtett, amire egy vérbeli muzsikusnak szüksége van, hogy a maximumot nyújthassa. Műsorán néger népi zenéből merített melódiák, bluesek, spirituálék szerepeltek, elénekelte világhírű számát, a Hello Dolly-t a Koldusoperából Mackle Messer dalát és más ismert számokat. Nehéz eldönteni, mikor áll közelebb a közönséghez, ha trombitáján Játszik, vagy ha énekel. Utánozhatatlant adja elő dalait, kedvesen, közvetlenül. Számát trombitaszólóval kezdi, közben énekel, majd megint játszik. A zene alapmotívumára rögtönöz ő és az egész zenekar is. N'agy művész Armstrong, a dzsessz megalapítója és örökifjú, élő Jelképe. —va Nyugat-Németországban és NyugatBerlinben különleges emeletes autóbuszok viszik a turistákat városnéző sétaútra. Képünkön: Nyugatnémet emeletes sétaautóbusz. (CTK felvétele) A HUMENNÉI CHEMKOSTAV dolgozói 51 m magas korszerű gabonasilót építenek nem messze Kosicétől. Az új silóban 21 000 tonna gabona fér el. A DIVAT- ÉS MŰSZAKI ÚJDONSÁGOKAT a termelőszövetkezetek saját üzlethálózatukban kínálják majd eladásra. Ezzel az a céljuk, hogy tiszta képet nyerjenek a keresletről. A FELMELEGEDÉS, s újabban az esőzések következtében emelkedik a kelet-szlovákiai folyók szintje. A Hornád menti Spišské Vlachyban és Kysakban első fokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. A Poprád Matejovcénél és a Torysa Košické Oišanynál szintén emelkedik. A NAPOKBAN Prága egyik központi fekvésű utcájában egy régi ház harmadik emeletéről 50 cm vastag és töftb mint 3 m hosszú faldísz zuhant az utcára. Egy 22 éves nőt agyonütött, egy férfit súlyosan, egyet pedig könnyebben megsebesített. A KELET-SZLOVÁKIAI síkságon, amely hazánk egyik legnagyobb árterülete, a leghatásosabban az utóbbi öt év alatt épült vízgazdálkodási művek hálózatával védekeznek. VALAMENNYI FOLYÖN hatalmas gátakat s a belvizek elvezetésére szivattyúállomás-hálózatot építettek. A rendkívüli nagy áradásoknál a vizet hatalmas víztárolókba vezetik. KIM NOVAK, a szőke amerikai filmcsillag hétfőn a Colorado állambeli Aspenben házasságot kötött Richard Johnson angol filmszínésszel. VÖRÖS TEJ — Rigában: sárgarépalevet adnak a tejhez, amelynek így különleges erősítő hatása van. KÉTSZER ANNYI a széndioxid ma Anglia levegőjében, — állapította meg egy londoni orvoskutató, — mint 1938-ban volt. A KISKOCSIJAIRÓL ISMERT Fiat autógyár gyors áramvanalas helikopterek gyártását vette tervbe. KÉT ALUMÍNIUM AUTÓBUSZ mintapéldánya készült el az Ikarusz székesfehérvári gyáregységében. A tervek szerint a 112-es típusú autóbusz az első félévben próbaútra indul. A B0LYG9 HOLLANDI Á „bolygó hollandiról" szóló fantasztikus monda szerint a tengerek igazságos uralkodói kalózkodásért és kegyetlenkedéseiért arra ítéltek egy tengerészt, hogy hajóján örökké bolyongjon az óceánokon. Mindmáig sok öreg tengerész állítja, hogy a föld különböző pontjain találkoztak a vitorlázó vezeklővel. Egyesek látták, amint hajója a tenger mélyéből vagy a sűrű ködből felmerül, mások megesküsznek rá, hogy a bolygó hollandit a tomboló orkán közepén látták, sőt akadnak olyanok is, akik azt állítják, hogy a titokzatos vitorlást lángokkal övezve látták szállni a hullámok felett. Ezt a kísértethajót számos tengerész olyan jelnek tekinti, amely valamely szerencsétlenség bekövetkeztét jelenti. Az elátkozott, bolygó tengerészről szóló legenda nem utolsósorban a költök, írók, festők és zeneszerzők útján vált ismertté, akiket alkotásra ihletett. Igy például Wagner operát írt erről a témáról, amely már több mint száz esztendeje szerepel a világ legnagyobb színházainak műsorán ... Az első világháború előtt az egyik európai múzeumban állítólag megtalálták egy németalföldi kereskedő végrendeletét, amelyben egymillió holland aranyat ígér annak, aki bevontatja a legközelebbi kikötőbe a bolygó hollandi hajóját. Néhány esztendővel később nagy hűhóval bevontattak a kelet-indiai Ongole kikötőbe egy titokzatos, elhagyott vitorlást, árbocain a megtépázott vitorlázattal. A hajón az élet egyetlen jele a fedélzeten buján tenyésző vízi növényzet volt. Nem sokkal később azonban egy kis szumátrai kikötőbe bevontatták a második „bolygó hollandit". Ez a vitorlás ís, amelyet ismeretlen körülmények között hagyott el legénysége, a babonás tengerészeket rémítgetve szántotta a tengert. Nem ismeretes, vajon a németalföldi kereskedő végrendeletében szereplő milliós hagyatékot megkapta-e valamelyik a két hajó megtalálója közül. Sok olyan titokzatos körülmények között elhagyott hajó úszik a tengereken, amelyeknek céltalan vándorlása egyre éleszti a bolygó hollandiról szóló legendát. A céltalanul bolygó hajókkal való találkozásokról tudomást szerezhetünk a hajónaplók bejegyzéseiből, a tengerészek vallomásaiból a bíróságok előtt, amelyek a tengereken lejátszódó tragédiával foglalkoznak, végül a különféle sajtójelentésekből. Röviddel a második világháború kitörése előtt megjelent egy közlemény, amely szerint az óceánokon és a tengereken több ezer olyan hajó bolyong, amelyet elhagyott a legénysége, s amelyeket a tengeráramlatok évtizedeken át nagy távolságokra elsodortak. A közleményben említett hajók többnyire vitorlások, gőzjachtok, hadi korvettek. 1812. december 4-én a „Day Gratia" angol hajón, amely mintegy 300 mérföldre haladt Portugália partjaitól, a kapitány helyettese, Oliver Divo a távolban egy vitorlást vett észre. Kiadták a parancsot a hajó üdvözlésére; a lobogó felreppent az árbocra. Nem érkezett válasz. Morhouse kapitány erre parancsot adott a hajó megközelítésére. Megállapították, hogy a hajó fedélzete üres. Ezért elhatározták, hogy átkutatják a hajót. Nem találtak rajta egy lelket sem. A titokzatos vitorlást elvontatták Gibraltárba, s ott megállapították, hogy amerikai kétárbocos vitorlás. A mexikói „Silicos" vitorlást 1848-ban rettenetes tájfun tépázta meg, s olyan károkat okozott rajta, hogy legénységének el kellett hagynia. Ez a hajó nyolcvanegy éven át rémítgette a Csendesóceánt járó tengerészeket. 1929-ben egy éjszaka összeütközött a „Mac Kinley" amerikai gőzössel, s az összeütközés következtében elsüllyedt. Az ugyancsak komoly sérülést szenvedett gőzös nagynehezen elérte a legközelebbi kikötőt. Nem mindennapi történetet beszélt el a „W. G. Sergent" gyorsvitorlás kapitánya. Amerikából Európába vezető útján a hajón tűz ütött ki. Ennek következtében a kapitány a személyzettel együtt kénytelen volt elhagyni a hajót. Néhány évvel később egy másik hajón utazva sok ezer mérföldnyire attól a helytől, ahol kiadta a parancsot az égő hajó elhagyására, találkozott a gyorsvitorlás roncsával. 1880 telén egy bermudai kikötőből nekivágott a tengernek az „Atlanta" angol iskolahajő. A hajó fedélzetén 250 kadét és tengerész volt. A hajó. valamint legénysége sorsáról mind a mai napig semmit sem tudunk. 1902. október 3-án a mexikói Manzanilla kikötőből útnak indult a „Frey" német hajó. Néhány nap múlva a nyílt tengeren találták meg — legénység nélkül. A kapitány falinaptáráról az utolsó napot október 4-én tépték le. Aznap széf>, nyugodt, napos idő volt. A legénység tagjai utáni kutatás eredménytelennek bizonyult. A múlt évszázad végén sok szó esett az „Anna Mary Calesto" angol vitorlásról, amely Amerikából Angliába vezető útján tűnt el. Néhány hónappal később az Azori-szigetek mellett találták meg teljesen sértetlen állapotban. Fedélzetén ott volt valamennyi mentöcsónak, megvolt a hajó minden okmánya is, legénysége azonban eltűnt. A rejtély meglepetésszerűen 1936-ban oldódott meg, mikor egy vén tengerész a halálos ágyán beismerte, hogy a hajón zendülés tört ki, amelynek során megölték a kapitányt és a legénység egy részét. A zendülők, hogy a gyilkosságok nyomait eltüntessék, átszálltak egy másik hajóra, az „Anna Mary Calestó"-t sorsára és a tengeráramlatok kényére-kedvére hagyták. Az Azori-szigetek közelében találtak meg egy angol szállítóhajót is, amely a londoni állatkertbe vitt néhány láda mérges kígyót. A különös tragédiára az egyik tengerésztiszt jegyzetei vetnek fényt. Tengeri vihar során széjjelzúzódtak a mérgeskfgyók ládái, és a veszedelmes állatok bemásztak a tengerészek kajütjeibe. A legénység megpróbálta a kígyókat kiirtani, ez azonban nem sikerült, s így kétségbeesésében elhagyta a hajót. Egy bálnavadászhajó 1937-ben az Antarktisz körzetében vitorlással találkozott, amelyet egészen az árbocai csúcsáig jég borított. A hajó kabinjaiban megtalálták a megfagyott legénységet. A hajó a „Jenny" vitorlás volt, amely 1900-ban tűnt el nyomtalanul. 1928. december 14-én ugyancsak nyomtalanul eltűnt a „Köbenhawn" dán hajó, amely Montevideo kikötőjéből ötven tengerésszel vágott neki a tengernek. Fedélzetén rádióleadó is volt. Számtalan hasonló esetet sorolhatnánk fel. Sok szerencsétlenség történt a tengeren az utóbbi háború folyamán, de ugyanúgy napjainkban is. t & Ü| SZÖ 6 * 1965. március 18.