Új Szó, 1965. február (18. évfolyam, 31-58.szám)

1965-02-27 / 57. szám, szombat

Ä kritika kritériumai és az ir Írószövetségünk" kétnapos krítl1 kai értekezletet rendezett feb-. tuár elején Prágában. A hazai kritik kusokon kívül bolgár, jugoszláv, lengyel, magyar, német, román és szov-i jet küldöttek vettek részt a találko-. zón. A legáltalánosabb Benyomás: az értekezlet ott és annyiban volt hasznos, ahol s amennyiben túl tudott nőni a szorosan vett kultúrpolitikai szem^ pontokon és az irodalmi folyamatra, a műre összpontosította figyelmét. Nem mintha kívánatosnak tartanánk, hogy az irodalmi életünkben ez idő tájt fennen lobogó kultúrpolitikai érdeklődés lohadjon; a mód, ahogyan több vitázó is szembehelyezkedett a négy év előtti kritikai konferencia szellemével, önmagában is kifejezte a találkozó légkörét. De alkalmasint a többség szívéből szólott Jifí Brabec, amikor leszögezte, hogy a dogmatlzmussal való szüntelen leszámolás lassan álproblémává válhat; ennél ma többre van szükség. Zdenék Pešat felszólalásából is az derült ki, hogy a túlságosan „kultúrpolitizált" szempontok a fák mögé rejtik az erdőt. Más szemszögből ilyesmit pedzettek egyes külföldi felszólalók is. A szovjet Ozerov (a Voproszi Lityeraturi szerkesztője) és a magyar Király István professzor nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a nemzetközi találkozókon fel kell végre hagyni a diplomatizálással, mert — mint Király István kifejtette — a szellem e terű-, létén senkinek sem lehet egyéni man-. dátuma arra, hogy országa vagy nem-, zete valamiféle — jobbára nem is létező — „hivatalos" nézetét képvisel-, je. A tanácskozáson előtérbe került jelenségek közül a legfeltűnőbbek egyike: az autoritatív kritik elutasítása. A kritikus szerepe nem az ítélőbíróé. Félix Vodička rendkívül szép és magvas bevezetőjében megállapította: a kritikus immár nem az a mindentudó valaki, aki az írót írni tanítja. Persze Itt is az elmúlt korszak elrettentő példái lebegtek szem előtt; fel ls hánytorgattak nem egyet a felszólalók. De az értekezlet során egyre világosabbá vált, hogy különbséget kell tenni a tekintélyi elven alapuló, jogosulatlanul pöffeszkedő kritika és az értékelő kritika között, amely szintén nem képzelhető normák nélkül. A dogmatikus normát vetette el hát csupán az értekezlet. S ha Girnus német professzor némi iróniával tette fel a szónoki kérdést, mi hát a különbség a dogmatikus és nem dogmatikus norma közt, Ján Rozner és a jugoszláv Jeremič meggyőzően bizonyították, hogy a kettő gyakorlatilag Igenis elhatárolható egymástól, így hát bizonyos tekintetben mégis-, csak normatív minden kritika —< más-másféleképpen ez derült ki Jan Kopecký, Jaroslav Janü és Milan Blahynka hozzászólásaiból. A magyar Almást Miklós konkrét példán, Sánta Ferenc Húsz óra c. riportregényén elemezte ezeket a kérdéseket, a realista irodalom egyik perdöntő kritériumát a társadalmi elkötelezettségben Jelölve meg. Természetesen ahhoz, hogy a kritikus értékelhessen, előbb tökéletesen magáévá kell tennie a mű értelmét, valósággal azonosulnia kell vele — vagy, Jifí Opelík szép hasonlatával, előbb mintegy be kell térnie az író udvarára, s csak utóbb jöhet ki újból, hogy kellő távolságból nyilváníthasson véleményt. De Milan Blahynka szellemesen fűzte hozzá, hogy a kettő nem vitatható, vagyis a kritikusnak egyidejűleg kellene arra a bizonyos udvarra bemennie és kijönnie. De a szellemi valóságban sok minden lehetséges, ami fizikailag elképzelhetetlen. Talán ezért Is érezzük a kétnapos értekezlet legfőbb erényének, hogy — a tanácskozás során egyre fokozódó mértékben — a kritikus megértő funkciójára irányította figyelmet. Ez az a pont, ahol mai kritikánk egyre nyilvánvalóbb szükségét érzi a dolgok elméleti tisztázásának, keresi az irodalomelmélet segítő kezét. Igen lényegretörő felszólalásokat hallottunk egyes szlovák küldöttektől, így Oskar Cepantád és Stanislav Šmatláktól; különösen az előbbi foglalkozott rendkívül okosan és tájékozottan az irodalmi mű specifikumának kérdéseivel. Antonín Sychra (az esztétika professzora a prágai egyetemen) egyebek között arra a következtetésre jutott, hogy az irodalomelmélet és kritika területén is alkalmazni kell a „Ding an sich" és „Ding für sich", a magánvaló és magáértvaló filozófiai kategóriáit. Gheorgheseu román küldött lényegében a műből kiinduló és a mű felé tartó vizsgálat különbségét taglalta, a kritikus illetékességét azonban mindkettőre kiterjesztette. Az értekezletnek ezt a vonalát erősítette Mojmír Grygar és Josef Vohryzek hozzászólása. Az értekezletnek fentebb vázolt, a kultúrpolitikaiaktól az elméletibb és szakmaibb kérdések felé haladó tendenciáját a második napon két rendkívül egyéni és színes felszólalás tarkította, ha nem is bontotta meg. Bohumil Hrabal neves cseh író az író és kritikus küldetéséről beszélt „a ^ bölcső és koporsó közötti úton". Másodikul pedig Antonín Brouseknek, a tehetséges fiatal költőnek kissé nagyon is fulmináns kirohanása az „alibista" kritikus minden válfaja ellen. Az egybegyűlt kritikusi fórum kétségkívül némi fanyar derűvel hallgathatta az olyan tételeket, hogy viszonyaink között a kritikusok többsége félresikerült írókból, költőkből verbuválódik, s Brousek már-már mintha kétségbevonta volna minden kritika létjogosultságát. De végül inkább az érződött ki szavaiból, milyen fájó igénye, életszükséglete az alkotó irodalomnak az Igazi kritika, a kritikus mint, legavatottabb olvasó. Talán ezért is hangzott el a találkozón számtalanszor. Šaldának, a cseh kritika óriásának a neve. A mikor a konferencia rendezősége ** felvette a megtárgyalandó kérdések közé a „kritika kritériumait", voltaképpen az irodalom kritériumaira gondolt inkább, azokra a kritériumokra, melyek alapján a kritika szemléli és osztályozza az Irodalmat, A konferencia azonban még más értelemben is napirendre tűzte a kritik ka kritériumait: mi az, ami a kritikát kritikává teszi, miben áll sajátos, minden egyébbel össze nem téveszthető lényege ennek a szellemi tevékeny-, ségnek, amely túl elméleti ahhoz, hogy művészetnek vallhassa magát, de túl művészi ahhoz, hogy tudomá-. nyosnak ismerjék el. Hogyan ötvözői dik annyiféle jellege és funkciója elle-i nére egyetlenné és egyöntetűvé?. S ehhez a prágai szimpózium temér-i dek érdekes gondolatot adott, noha természetszerűleg amolyan igazgyön-. gyökként, amelyeket a két napon át áradó hozzászólások tengerében kell megkeresni, RÁKOS PÉTER TIZEVES a Jl C

sehszlovákiában több mint húsz magyar nyelvű sajtótermék jelenik meg. Nagy részük ismerős, vannak azonban olyan lapok ls (Népegészség, Tűzoltó, Szocialista Bíráskodás, Mezőgazdasági Híradó, Divat stb.) amelyek kevésbé ismertek, amelyekről kevesen tudják, hogy léteznek és rendszeresen megjelennek. A viszonylag kevésbé ismert lapok közé tartozik a Népművelés is, a bratislavai Népművelési Intézet havi folyóirata. Pedig a Népmüvelés már tizedik éve kopogtat minden hó derekán a népműveléssel foglalkozók, vagy a népművelés iránt érdeklődők ajtaján. Hogy mégsem vált széles körben elterjedt tömeglappá, kissé talán a mi hibánk is. Tudomásunk szerint eddig még egyetlen újság sem foglalkozott a Népművelés mun-; kásságának az értékelésével, senki sem elemezte a lap erényeit és fogyatékosságait. Sőt, a folyóirat terjesztése sem kap olyan figyelmet, mint amilyent megérdemelne. Bár a jelenleg 1400 példánybari megjelenő Népművelés egy-két száma általában minden magyarlakta faluba eljut, véleményünk szerint terjesztése és népszerűsítése érdekében még igen sok a teendő. Tekintve, hogy több szaklapot helyettesít (szlovákul, illetve csehül Osvetová práce, Umelecké slovo, Čitatef, Knihovník, Tanec a hudba, stb. címmel jelennek meg testvérlapjai) mint hézagpótló, igen jó szolgálatot tehet az iskolákban, a művelődési otthonokban, a szövetkezeti és üzemi klubokban, a társadalmi ős töme'gszervezetekben, valamint a másutt dolgozó különféle szakkörök tagjainak. De ezúttal nem terjesztése és hasznossága kérdéséről, hanem jubileuma alkalmából munkásságáról szeretnénk elmondani egyet-mást. A magyar nemzetiségű dolgozók tájékoztatását és nevelését szolgáló, tíz éve született újság évekig csupán sokszorosított formában jelent meg. A Népművelés azonban így ls jelentős munkát végzett. Beszámolt a magyar nemzetiségű dolgozók kulturális életéről, módszertani utasításokat adott, rendszeresen közölte a népmüveléssel kapcsolatos rendeleteket, határozatokat, figyelemmel kísérte a népművelési munkában cseh és szlovák vonalon elért eredményeket. A lap 1962-től mélynyomásos, ízléses borítólappal, nyomtatásban jelenik meg. Ez az Időpont határkő a lap fejlődésében. Ettől kezdve nemcsak formája szép, megnyerő, hanem Jelentősen bővült a tartalma ls. S a jubileumi évben újabb előrelépés történt. Az eddigi 24 oldalas lap újévtől már 28 oldalon jelenik meg. Amióta nyomtatva kerül forgalomba, — fényképekkel illusztrálva — rendszeresen közöl kultúrpolitikai eseménynaptárt és Ismerd meg hazádat címmel fényképmontázst. A lapnak természetesen nem ezek a rovatok a legerősebb oldalai. Elsőnek csupán azért említjük, mert úgy véljük, hogy mind az Ismerd meg hazádat című képmontázs, mind a kultúrpolitikai eseménynaptár igen jó szolgálatot tesz nemcsak a kultúra hivatásos dolgozóinak, hanem a lap minden olvasójának. A Népművelés (jellegéből eredően nagyon helyesen) a legtöbbet a népművelés problémájával, a dolgozók iskolán kívüli nevelésének módszereivel és lehetőségeivel foglalkozik. Rendszeresen beszámol a Qseh, a szlovák és a magyar népművelők munkájának eredményéről, a népművelés kérdéséről, a városok és falvak kulturális életéről, és mint a múltban, ma is rendszeresen közlF a kulturális munkára vonatkozó központi irányelveket, határozatokat, rendeleteket. Tájékoztat az ifjúság és a dolgozók alkotóversenyének menetéről, a műkedvelő színjátszásról, a népi akadémiákról, a nyelvtanfolyamokról, az Irodalom népszerűsítéséről, a szövetkezeti alap helyes felhasználásának módjáról, a könyvtári munkáról, a honismeret! körökről, az ének- és zenekarok problémáiról, a társadalmi és tömegszervezetek munkájának jó és rossz oldaláról, a helyi nemzeti bizottságok kulturális szakosztályainak irányító tevékenységéről és még sok más, a népműveléssel kapcsolatos kérdésről. Sokat foglalkozik például a klubtípusú szórakozási formákkal és azzal hogy a televízió adásai miként használhatók fel a klubokban és a népművelési otthonokban a népművelési tömegigény kielégítésére. Nem hagyja figyelmen kívül azt sem, hogyan lehet szocialista módon emlékezetessé tenni a családi és társadalmi ünnepeket. Erőssége a lapnak, hogy (ha terjedelméből eredően csak csekély mennyiségben is) állandóan nyújt segédanyagot a színjátszóknak, valamint a táncosoknak és énekkaroknak. S ami a legfontosabb: a Népművelés nemcsak megállapít és tájékoztat, nemcsak tényeket közöl, hanem módszertani utasításokkal irányt is mutat és meg-, szabja az eredményes népmüvelés hogyanját. Erénye kissé ma.vában hordozza gyengéjét is. Mivel több lapot helyettesít és túl sok problémával kénytelen foglalkozni, egy-egy szakterületnek nem szentelhet annyi figyelmet, amennyit az egyébként megérdemelne. Gyakran úgy érezni, a Népművelés erejét meghaladó munkát végez. Talán ezzel magyarázható az is, hogy bár grafikai elrendezése, címbetűí stb. néha meglepően jók, (dicséret a lapot előállító komáromi nyomdának!), esetenként azt a benyomást kelti, hogy anyaga ömlesztett. Aránylag kevés az összefoglaló jellegű indulási (vezér) cikke és sokat lehetne még javítani fordításai minőségén. Kifogásolható az ls, hogy némelyik írása nagyon részletező, túl hosszú. Formája megnyerő, betűtípusa azonban kicsi, fárasztó olvasni. Ennek ellenére feladatát, lehetőségéhez mérten, a Népművelés jól igyekszik teljesíteni. Legutóbbi számában a Jubileum alkalmából a lap szerkesztősége Választ várunk címmel az ovasókhoz fordul és véleményt, tanácsot kér. Megragadjuk az alkalmat és Itt mondjuk el azt /ls, mit várunk a laptól a jövőben. •Ujindenekelőtt az eddiginél jóval több, a csehszlovákiai magyar dolgozók kulturális életének sajátos problémáival foglalkozó, névvel ellátott, eredeti cikket szeretnénk olvasni. Szívesen olvasnánk többet az új könyvekről, az új hanglemezekről, a képzőművészetről. Ezentúl ls érdeklődéssel olvasnánk tapasztalatcsere jellegű beszámolókat a cseh és a szlovák vidékeken folyó népművelésről, a Csemadok munkájáról, nemzeteink és nemzetiségeink kulturális életéről. Általában azt várjuk a Népműveléstől, hogy közöljön a Jövőben is sok érdekes, tájékoztató, nevelő és módszertani utasításokat nyújtó cikket. BALAZS BÉLA c 3 £ S2 :0 >» C :0 Z < Z O —j O o VIETNAMI KOLTOK HO SI MINH:* SAKKOZNI TANULOK i L Unalmamban sakkozom* harcos, lovas ütközet, ostrom, védelem, futás; aki ügyes, az vezet. II. Táruljon a szem, a szív! A ]ó harc: kemény, szoros. Tévedsz? minden hasztalan. De győzhet egy gyalogos. III. Kezdet: egyenlő erő, mégis egyik a nyerő. Haditerved réstelen, Így leszel hős hadverő. Fordította: Weörös Sándor CHE LAN VIEN:** HAJNALI SZERELMES ÉNEK Ha te elmész, az este tovaszáll, és vele röppen a dalos madár. Ha visszajösz, a hajnal újra kel, s virulva nyit minden virágkehely. S ha mellettem vagy, felizzik a nap az ég azúrján zengő sugarak. A szerelmedben ezer csillag ég, és színarany a kéklő messzeség. S bár tovarebbennek a madarak, a fény, a fény, a fény velünk marad. Szeretlek, s a hajnali kikelet felpattintja a gyönge rügyekef. ÍS ha megfakultan elzulian a nap, örökre őrzöm a csillagokat, a csillámló öröm, a szerelem, itt aranylik és itt lobog velem. Š ha visszatérsz a pirkadaton áf, virág leszel, virágból szőtt virág. Balássy László fordítása • Ho SI Mtnh a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke. Népdalszerű verseit a szenvedélyes hang és az őszinteség hevíti. Börtönnapló címmel a napokban Jelent meg versgyűjteménye. " Che Lan Vien 1920-ban született. Az ellenállás éveiben újságíróként dolgozott. Verseiben hazája új életéről ír. * üj szö a