Új Szó, 1965. február (18. évfolyam, 31-58.szám)

1965-02-21 / 51. szám, vasárnap

FILATELIA KELET-AFRIKA NEMZETI PARKJAIBAN Európából mindenesetre nem könynyű elképzelni, hogy Nairobitól, Kenya fővárosától alig hat-hét kilométernyire oroszlánokkal, zsiráfokkal, vízilovakkal, struccokkal találkozhat az ember. Ha autónkkal néhány méternyire megközelítjük például az állatok királyának tisztelt oroszlánt, állítom, hogy nyugodtabbnak és veszélytelenebbnek tűnik, mint a budapesti állatkert rácsai mögött. Pedig ezek az oroszlánok — amelyek még manapság is betévednek a 300 000 lakosú Nairobiba — ugyanúgy szerzik meg mindennapi húsadagjukat, mint évezredekkel ezelőtt, vagyis alkonyatkor elragadják áldozatukat... De ne vágjunk a dolgok elébe. Hogyan maradtak meg ezek a vadállatok egy afrikai metropolis, egy nagyforgalmú repülőtér szomszédságában? S egyáltalán: hogyan lehetséges, hogy a civilizáció gyors terjedése, utak, vasutak építése ellenére Afrika ma is többmilliós vadállománnyal rendelkezik? • A PUSKÁT HAGYD OTTHON! Afrika vadban leggazdagabb vidéke ma az úgynevezett Nagy Tavak — a Viktória , Ny assza, az Albert- és a Tanganyikartí5-vidéke, vagyis Kongó keleti része, Uganda, Kenya, s Tanganyika északi felében a Seregenti-síkság, a Ngorongoro-kráter, a Manyarató és a Kilimandzsáró környéke. Itt és Dél-Afrikában létesítették évtizedekkel ezelőtt a legnagyobb és leggazdagabb nemzeti parkokat, védett területeket, amelyeknek többségében ma tudományos kutatómunkát végeznek, s a természet életébe való „beavatkozással" , különféle módszerekkel is igyekeznek megkönnyíteni az állatok életét, biztosítani szaporodásukat. Az állatoknak új ivóhelyeket állítanak fel, természeti katasztrófák esetén élelmet szállítanak nekik. Hogyan élnek a vadak ezekben a rezervátumokban? Nemrégen jártam a Tsavo, az Amboseli és a Nairobi Nemzeti Parkban — Kenyában, Tanganyikában pedig' a Kilimandzsáró, a vele szomszédos vadregényes Meru

:hegy lejtőin, láttam a Ngorongoro-kráter, a Serengeti és a Many'ara oroszlánjait, elefántjait, zebráit, óriási gnués antilopcsordáit. A Manyara-tónál, bár már elhagytuk a védett területet, egyszerre több elefánt állta el utunkat, s mi a gépkocsiban türelmesen, Izgalommal telve vártuk, mikor sétál arrébb a 30—40 mázsás agyaras .. . Mert a nemzeti parkókat nem szabad úgy elképzelnünk, hogy körülkerített területek, „nagy állatkertek", ahová egy shillingért bemennek a nézők és megszemlélik a vadakat. Korántsem! A nagy nemzeti parkokat nem, határolja kerítés vagy szögesdrót, az oroszlánok,, elefántok, rinocéroszok szabadon járhatnak „ki-be", de tapasztalatból tudják, hol nem kell tartaniuk a veszélytől, hol érezhetik magukat biztonságban, A nemzeti parkokban ugyanis még önvédelemből sem szabad lőfegyvert használni. Egyáltalán', a védett területekre nem szokás puskát vinni. Kelet-Afrikában a nemzeti parkokon, kíyiil rezervátumok is vannak, amelyekben afrikai falvakat és településeket találni, főleg a pásztorkodó harcos maszáj-tö'rzs králjait. A maszáj-bátor nép, két serdülő fiú lándzsával is szembeszáll az oroszlánnal. A nemzeti parkok őrzői, vadfelügyelői is, csupán lándzsával járják a részükre kijelölt területét, lőfegyvert nem viselhetnek. • KIONGOZI A nemzeti parkok, rezervátumok egyik sérthetetlen aranyszabálya, hogy a nagyvadtól (oroszlán, elefánt, orrszarvú, víziló, bivaly) 200 yardnyira, tehát 180 méternyire senki se lépjen ki a gépkocsiból! Mert a nemzeti parkba csak autóval szabad behajtani, senki sem térhet le az útról vagy keréknyomról. A tartályokban annyi benzinnek kell lenni, hogy a gépkocsi vissza tudjon térni a parkból, égő cigarettát nem szabad kidobni a kocsiból, az állatokat né ingereljék, az autó sebessége nem haladhatja meg a 30 kilométert stb., stb.. . Mindezt a belépőjegy lefizetésekor egy felhíváson a látogató kezébe nyomják, mielőtt a parkba vezető úton felállított kapun keresztülhajtana. Mért kerítés nincs, de kapu van, hiszen a védett területeket részben a növekvő idegenforgalomból, a belépődíjakból fejlesztik. Vezetőt — güidet, szuahéli nyelven: kiongozi-t — is ajánlanak, aki jól ismeri a park minden részét és az állatok szokásos tartózkodási helyét. • MELYIK A LEGVESZEDELMESEBB? A vadbivaly a kelet-afrikai vadászok szerint legalább ölyan veszélyes, mint a többi nagyvad,, ha ugyan nem veszedelmesebb. Kitűnő' a látása és a szaglása, s ' a'z ingerlékeny, állát ' nagyon gyorsan támad. A vadászok szívesebben- indulnak oroszlánok vagy, elefántok után' —' szerintük a bivaly az egyik legkiszámíthatatlanabb vad. Kiongoziirk például ügyét sem vetett a .nyjtott .tetejű kocsink felett egy fán lustálkodó három oroszlánra, amikor ké.t,. két és fél méterről fényképezgettük őket. Annál inkább sürgetett bennünket, amikor a bivalyok száz, majd ötven méternyire megközelítették kocsinkat! De térjünk vissza a fán lustálkodó három oroszlánra. . Kis Volkswagsnunkkal lépésben haladtunk, amikor kiorigózink áz egyik fára mutatott: — Bvana, szimba! — Uram! Oroszlán! Nyomban a-fa alá hajtottunk, s miután kocsink , tetejét már korábban kinyitottuk, az ablakokat pedig lehúztuk, fejünk fölött körülbelül, két, két és' fél méternyire ásítozott az egyik oroszlán. Két nőstény és . egy hím. Először egyik sem mozdult. Nyomogattuk az elektromos, dudát, d.e. az éktelen lármára csak a madarak röppentek fel, meg egy majomcsapat csörtetett el a közeiből. — Az istenért! Ránk vetik magukat! — csitítottam kísérőm: harciasságát, de a vairak törzsbeli kiongozi megnyugtatott: — Csak egy esetre emlékszem, amikor az oroszlán itt a Manyaránäl ráugrott az autóra és magával hurcolt egy ladyt... Bottal megütötték a fiatal, tapasztalatlan hímet. Pedig szimba nem-támad.. De a'kocsit',nem szabad elhagyni, mert odakint nem tisztelik az embert. Ezek a bestiák hetenként alighanem csak háromszor esznek, de akkor hárman egy egész zebrát, vagy antilopot felfalnak. Lassan felénk fordították a fejüket, az egyik felállt az ágra, egyetlen ugrás — és kocsinkban termett volna. • TEMBÓ TÁMAD! Nem is olyan régen közel a kenyai hatúrhoz, a Longido felé vezető útról letért egy három főnyi amerikai társaság, amikor észrevették, hogy a csapáson egy jókora elefánt legelész. Nagy zsivajjal fényképezni kezdték, amire a vastagbőrű lassan feléjük Indult. Ennek még inkább megörültek! Azt sem bánták, hogy az elefánt körültapogatja a terepjáró gépkocsit — de éppen ez okozta a szerencsétlenséget! Az elefánt ugyanis ormányával az autó forró hűtőjének tetejét is „megtapogatta" és a fájdalomtól nemcsak megijedt, hanem iszonyú dühre gerjedt, felborította a terepjárót, hatalmas lábaival taposta, görgette ... A szerencsétlenségnek egyetlen hírmondója maradt. Hasonló esetek a Tsavo Nemzé'tf Parkban és másutt is előfordultak. Az állatok táplálékukról ffláguk gondoskodnak, ennek következtében a növényevők, különösen az oroszlánok által kedvelt zebrák, antilopok, egyáltalán nem érezhetik magukat biztonságban. S a kíváncsi látogatóknak sem könnyű megtalálni a nagyvadakat, bár ennek érdekében a főként idegenforgalomból fenntartott parkok különböző fogásokhoz folyamodnak. A Kenya-hegy közelében ma gas fatörzsekre épült őserdei Tree tops-hotel lakói például reggelenként, de naplementekor is ablakaikból és az erkélyről gyönyörködhetnek a közeli tisztás tavában szomjukat oltó elefántcsordákban, s más vadakban. Azt persze nem ár,ulják el, hogy a szálló alkalmazottai naponta sót tesznek a tó vizébe, s, ezzel csalogatják oda az állatokat, amelyek egyébként elkerülnék a forgalmas, zajos környéket... • ÚJABB REZERVÁCIÓK Évekkel ezelőtt, amikor Afrikában a „függetlenségi földcsuszamlás" történt, a kolon.ialisták krokodilkönnyeket hullattak a nagyvadállományok sorsa irántj aggodalmukban. Kenyában, Tanganyikábarj, de két évvel ezelőtt a nyugat-afrikai Guineában is, saját szememmel tapasztaltam, milyen féltő gonddal őrzik, bővítik a vadrezervátumokat a függetlenné vált afrikai államok. Pedig két kezük .tele van a gyarmati uralom maradványai felszámolásának tennivalóival, s költségvetésük állandó hiánnyal küzd. Mégis, Kenya például újabb rezervációkat létesített, s 80 vadvédelmi körzetre osztotta a nagyvadak által lakott területeket. A független afrikai államok • mindent megtesznek, hogy fenntartsák, megőrizzék a természet e csodás kin cSesházát. > ' i STRUCCOK (A szerző felvételei) ÖREGEK ES FIATALOK • Az észak-amerikai posta Január első napjaiban 5 centes,' 4 centes, 1 és negyed centes, valamint 8 centes domború nyomású bélyegeket hozott forgalomba. • Az USA rádióamatőr szervezete alapításának 50. évfordulójára 5 centes alkalmi bélyeget adtak kl. • Csehszlovákia francia barátai, csehszlovák bélyegek gyűjtői a múlt év végén Párizsban „francia —csehszlovák" filatelista csoportot alakítottak. A csoport csehszlovák bélyegkiállítást rendezett. • Sir Antőny Wedgwood Benn, Anglia főpostamestere bejelentette, hogy a bélyegkiadás vonalán szakítanak a hagyományokkal. A jövőben a grafikai' és tematikai igényesség szempontjait érvényesítik. • A tengerjáró utasszállító hajókon postahivatalok, vagy postai megbízottak működnek, feladatuk a feladott küldemények továbbítása. Bélyegzőik — a szokásos adatokon kívül a hajó adatait is jeltüntetik. Az idén megjelenő Űrkutatás című csehszlovák sorból további két értéket ismertetünk. A 60 filléres bélyeg egy holdrakétát ábrázol, a két koronás pedig a szovjet-amerikai űrkutatási együttműködésnek állit emléket. Érdekes megemlíteni, hogy épp tegnap csapódott be a Holdra az amerikai Ranger 8. nevű holdrakéta, amely több ezer felvételt továbbított a -Földre. A MIKOR az -embert a hideg téli este a kályha mellé parancsolja, r* a pattogó tűz melleit jólesik emlékezni a múltra. Az öregedő ember tulajdonsága •ez. hogy emlékeiben gyakran a fiatalságában keresgél. Egy ilyen régi történei jutott az eszembe János bácsiról. Ki is volt János bácsi? Nem volt hős, még csak érdemrendet sem kapott. Elismerést a munkájáért meg éppen nem kapott, mert hivatalánál fogva sírásó volt, a sírásót pedig nemigen szokták dicsérgetni az emberek. Amiért dicsérték, az nem a fő foglalkozásából eredt, hanem abból, hogy olyan ezermesterféle barkácsoló ember volt, de abban aztán kitett magáért. Amikor megkérdezték tőle, hol tanulta, azt válaszolta: —' Nem tanultam én azt sehol. Csak úgy magától jött. Minek ezt tanulni. Ezt tudni kell. Hívták is mindenhová, ahol valami munka vagy javítanivaló akad'. A kútkávától a disznóólig, a nyúlketrectől a galambdúcig, a kiskaputól a kerítésig megcsinált ő a háznál mindent. Egyszer mt ls elhívtuk. — jön-e, János bácsi? Meg kellene javítani a ktrtajtót. — Szívesen — mondta, és hozott magával segítséget is, egy magakorabeli emberkét, akit Pistának szólított. — Majd segít beállítani a tartóoszlopot. Mielőtt hozzáfogtak a munkához, nevetve mondta: — Tetszik tudni, nyáron nemigen halnak az emberek. Októbertől márciusig minden göthös ember a túlvilágra vándorol. Aztán jön a szép idő, a vénasszonyok kiülnek a napra és jelélednek, mint a legyek. Igy hát nyáron én ráérek, mert a koma szabadságra ment. Komájának a halált nevezte. A segítségre hívott Pistát is így ugratta egyszer: — Pistikém, hát neked milyen gödröt ássak, mélyebbet vagy sekélyebbet? Gondolom, a sekélyebb jobb lenne, mert ha Gábor angyal megfújja a trombitát, te jelentkezhetnél elsőnek. — Aztán mért akarsz nekem gödröt ásni? — kérdezte Pista komája. — Hisz te vagy az öregebb. — Tudod, öcsém, én jóba' vagyok a halállal és meg is mondta o komám, hogy nekem békét hagy. Abban igaza lehetett az öregnek, mert a Pista ment el előbb De a sírját már nem tudta megásni, mert ő is betegeskedett, hiszen jóval túljárt a hetvenen. Ahol munkát vállalt, a bérét sohasem mondta meg előre. — Majd megegyezünk — jelentette ki kereken. — En nem vagyok embernyúzó, azt a fiskálisoknak hagyom. Az anyagot a ház körül található deszkákból, karókból, oszlopokból szedegette össze. Nagy szakértelemmel meg is nézegette előbb mindegyiket. — Ez jó, az borókafenyő, amaz nem sokat ér, pudvás, mint a beteg ember tüdeje: Nagyon szeretett beszélgetni, ezért Pista, akit segítségül hívott, olykorolykor biztatgatta, nekem pedig intett, hogy menjek be, mert akkor a beszélgetés miatt nem halad a munka. /[/ÁR ŐSZRE FORDULT az idő, amikor találkoztam vele az utcán. Ásóval, kapával ment a temető felé. — Ki halt meg, János bácsi?' -— A Felső utcából a Komarik józsi. — Öreg volt? — Nem, — mondta. Olyan, mint én. Valamikor együtt jártunk iskolába. János bácsi, aki bizony már jól benne volt a hetvenedik évében, még mindig nem érezte magái öregnek. — Tetszik tudni, öreg az, aki nem tud enni és dolgozni. Márpedig ő ezekkel a tulajdonságokkal rendelkezett. Ha segítségül hívták, még a zöldségeskertet is felásta. Nagyon szerette ezt a munkát és szépen meg is csinálta. Olyan takarosan rakta a földet egymás mellé sorba, hogy öröm volt nézni. Minden követ, üvegcserepet, vasdarabot kidobált az útra.' Ilyenkor akadtak neki bámulói is. Három kisfiam segített és főleg lábatlankodott körülötte. Hozlak neki dohányt,, meg egy kis üvegben papramorgói küldtem, hogy jobban bírja a munkát. A dohányt és a pálinkát igen szerette, de csak módjával, aniint mondogatta. Szerette a gyerekeket is. Mesélt a három nebulónak olyan meséket, hOc/y azok szájtátva hallgatták és közben a hátuk borzongott tőle. De nem holmi dajkameséket, hanem olyanokat, amilyeneket csak János bácsi tudott mesélni. Elmesélte azt, hogy éjfélkor hogyan táncolnak a sírokon a csontvázak, meg a jej nélküli emberek. Neki elliihetik. Ö csak tudja, hiszen a házikója közvetlen a temető mellett volt. János bácsi meséinek meg is volt az eredménye. A gyerekek éjjel forgolódtak az ágyukban, nyöszörögtek, a legkisebbik jel is kiáltott álmában. Csak később jöttem rá, hogy a János bácsi pedagógiai nevelésében kell keresni a magyarázatot. Szóltam is érte János bácsinak, de ö csak nevetett. '— Hát fiúgyerekek azok. Nem félnek az ilyesmitől: Aztán szájába dugta a pipát, nyugodtan pöfögette a füstöt, mintha misem történt volna, de azért megígérte, hogy ilyen meséket többé nem mond nekik. Ha már a pipájánál tartunk, ez az eset is abban az időben történt. A kisfiam beszaladt hozzám a konyhába és azt újságolta, hogy amikor János. bácsi a lovakról mesélt nekik, egyszerre Csak kialudt a pipája. Most már mit tegyen, kiveregette pipájából a dohányt a tenyerébe és azt mondta a gyerekeknek: — Nézzétek, milyen szép, fehér galamb száll ott. Amíg a gyerekek keresgélték az égen a galambot, addig a tenyerében összegyömöszölt dohány, bagó alakjában a szájába vándorolt. Huncut ember volt, nem akarta, hogy a gyerekek meglássák. CQK ÉV TELT EL AZÓTA, a fiaim megnőttek, János bácsi szegény pedig kiköltözött a temetőbe. Jóságos, vidám, boldog emberke volt, aki idős korára sem, akarta elismerni, hogy öreg. Örökké fiatal volt és az is marad emlékezetemben. D. KOPELA MÁRIA Oj SZÖ 4 * 196

5- február 18,