Új Szó, 1965. január (18. évfolyam, 1-29.szám)

1965-01-13 / 12. szám, szerda

SZOCIALISTA MUNKAVERSENY A SZOMSZÉDBAN A megélénkült turistaforgalom nyomán sok száz hazánkfia látogatott el az elmúlt turistaidény folyamán Magyarországra. Nincs róla pontos statisztikánk, de valószínű, hogy az érdeklődés kizárólag a Balaton és Budapest között oszlott meg. Fehér hollónak számított, ha valaki Magyarország mezőgazdasági termelése, és a szocialista munkaverseny iránt érdeklődött. Igaz, senki sem kívánhatja, hogy valaki a szabadságát áldozza fel a szocialista munkaverseny formáinak tanulmányozására, bár az így szerzett tapasztalatokat bizonyára itthon is jól hasznosíthatnánk. A szocialista munkaverseny helyzetéről és szerepéről beszélgettem a Mezőgazdasági Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének (MeDOSZj központjában Budapesten Hunya Istvánnal, a MEDOSZ elnökével, Derbak László közgazdasági előadóval és Bátory Jánossal, a nemzetközi kapcsolatok osztályának előadójával. Először azonban ismerkedjünk meg a statisztikával, amely arról tanúskodik, hogy Magyarországon nem törekednek „minden áron", a szocialista munkabrigádok számának gyarapítására. 1962-ben a MEDOSZhoz tartozó munkahelyeken a dolgozók 11,3 százaléka versenyzett, s ezeknek 1,9 százaléka nyerte el a címet. Az elmúlt félévig a versenyben álló munkacsoportok száma 13,6 százalékra emelkedett, amelyeknek 3,8 százaléka kapta meg a címet. A MEDOSZ hatáskörébe tartozó mezőgazdasági üzemekben Jelenleg 300 000 alkalmazott dolgozik. A kötelezettségvállalásokat a nálunk is alkalmazott elvek alapján tűzik ki, ám a szakszervezeti szervek következetesen törődnek azzal, hogy a szocialista munkabrigádok minőségileg is különbözzenek a versenyen kívül álló kollektíváktól. A szocialista munkabrigádok tevékenysége nemcsak a termelési feladatokra szorítkozik, hanem azon túl is terjed, így például a kötelezettségvállásokba tartozik a szakképzettség fokozása, az önképzés, a kollektíván kívül álló dolgozókról és munkacsoportokról való gondoskodás, a szocialista erkölcsi normákkal összeütközésbe kerülő emberek átnevelése, meggyőzése stb. A kötelezettségvállalások teljesítését negyedévenként szigorúan ellenőrzik. Hasonlóan szigorúan törődnek a brigádnapló vezetésével, amelyben a brigád minden eredményét beírják. Ez is fontos mérvadó a cím elnyerésekor. A címet egyébként a szakszervezet üzemi bizottságai adományozzák. Az új, és más munkahelyekről áthelyezett alkalmazott csak a brigád belegyezésével válhat a kollektíva tagjává. Tehát a felvétel nem történik gépiesen. Ezt azért is érdemes megjegyezni, mert nálunk ezt az elvet néha nem tartják be következetesen. A mi viszonyainkhoz képest újdonság az is, hogy az elismerő oklevél nem az egyedüli kitüntetése a brigádnak. A címet a kötelezettségvállalások teljesítésének értékelése után minden év leteltéve! meg kell védeni és a brigádtagok minden sikeres év után érmet kapnak. A több éven át eredményesen versenyző brigádtagnak az üzem igazgatója és a szakszervezet üzemi bizottsága általában a kiváló dolgozó cimet adományozza. Az oklevél adományozásával együttjár a brigádtag egyheti bérének, az említett érem adományozásával pedig kétheti bérének kifizetése. L. Fiala Hogyan és mikor kell jelentkezni a főiskolákra A jelentkezési íveket január 31-ig kell benyújtani • Felvételi vizsga és nem beszélgetés • A vizsgák 1965. június 16-tól - július 15-ig zajlanak le SS A főiskolai felvételnek a múltban több fogyatékossága volt: a Jelentkezés — korai határideje (októberig), a felvé'elezhető bizottsággal való beszélge— tiés még az érettségi előtt, a nem egyforma követelmények a jelentkezőkkel sr szemben stb. Ezért az Iskola- és Kulturális Ügyek Minisztériuma az 1965 — SE 66 OS tanévre a főiskolákra jelentkezők felvételével kapcsolatban új irányír; elveket adott ki. Az egyetemi, műszaki és művészeti Irányzatú főiskolákra azokat a pályázókat lehet felvenni a népgazdaság fejlesztésének állami terve szerint megállapított létszámba, akik • valamely középiskolában sikerrel fejezték be tanulmányaikat és érettségi bizonyítványt szereztek; 0 a főiskolán sikerrel tették le a felvételi vizsgát. {A JELENTKEZÉSI ÍVEK BENYÚJTÁSA A Jelentkezést a pályázóknak az előírt nyomtatványokon 1965. január 31-ig kell benyújtaniuk — kivéve azokat, akik a művészeti főiskolán óhajtják folytatni tanulmányaikat, itt ugyanis a jelentkezési ívek benyújtásának határideje 1964. december 31-e volt. Ugyanabban a tanévben való felvételre csak egy jelentkezési ívet nyújthat be a pályázó, ezen azonban több szakot, esetleg több kart vagy főiskolát ls feltüntethet. Az általános műveltséget nyújtó és a szakközépiskolákból, vagy a konzervatóriumokból pályázók jelentkezési lapjukat Iskolájuk igazgatóságán nyújtják át, a dolgozók esti iskpláinak és az üzemi technikumoknak tanulói pedig az üzem vezetőségének adják át. Azok a pályázók pedig, akik tényleges katonai szolgálatot teljesítenek, alakulatuk parancsnokságánál. Akik nincsenek állandó munkaviszonyban — mint például a háztartásbeli nők, rokkantak stb. — jelentkezési lapjukat a kitűzött határidőn belül az illetékes kerületi nemzeti bizottság közvetítésével nyújtják be. A jelentkezési nyomtatványokat az érdekeltek az iskola Igazgatóságán, vagy az illetékes járási nemzeti bizottság iskolaügyi osztályán, illetőleg az üzem káderosztályán szerezhetik be. A jelentkezési ívhez csatolni kell a kérdőívet, az önéletrajzot és az orvosi bizonyítványt, amely szerint a pályázó egészségi szempontból alkalmas a választott szak tanulmányainak végzésére és leendő hivatásának betöltésére. Az így felszerelt jelentkezési íveket a középiskolákban, az üzemekben és a katonai alakulatoknál külön „elhelyező bizottságok* tárgyalják meg, amelyek minden pályázóról véleményt és komplex értékelést írnak, s ezután a jelentkezési íveket legkésőbb 1905. március 15-ig közvetlenül az illetékes főiskola dékánt hivatalának küldik meg. FELVÉTEM VIZSGÁK Az Iskola- és Kulturális Ügyek Minisztériuma legújabb rendelkezése szerint ebben az évben a pályázók először tesznek majd felvételi vizsgát (és nem felvételi beszélgetésen vesznek részt), ami lehetővé teszi, hogy a főiskolákra jelentkezőkkel szemben lehetőleg azonos követelményeket támasszanak. A felvételi vizsga szóbeli és az iskola Jellegétől függően írásbeli (gyakorlati) is. Az írásbeli vizsga megelőzi a szóbelit. Ha az Írásbeli eredménye nagyon jó, a vizsgáztató bizottság elengedheti a szóbeli vizsgát. A felvételi vizsgák célja, hogy.közvetJen megismerés alapján meg lehessen állapítani, hogy a jelöltek rendelkeznek-e azokkal a feltételekkel, amelyek szükségesek a főiskolai tanulmányok végzéséhez, s hogy meg lehessen állapítani az azokkal a tárgyakkal kapcsolatos ismereteket, amelyek az illető szakon a főiskolai tanulmányok alapját képezik. Valamennyi főiskolán a felvételi vizsga 1965. június 16- és július 15 e köziitt, a művészeti főiskolákon 1965. február 1. és március 31-e között lesz. A DOLGOZÓK TOVÁBBTANULÁSÁNAK FORMÁI Akik alkalmazásban vannak és tovább akarnak tanulni (levelező tanulás, esti, extern, műszakváltás szerinti tanulás), azokra ugyanazok az irányelvek vonatkoznak, mint a rendes hallgatókra. Ezenkívül ezeknél a pályázóknál feltétel, hogy a tényleges katonai szolgálatnak már eleget tettek, illetőleg ez alól a szolgálat alól -fel vannak mentve. Azoknál, akik nincsenek állandó munkaviszonyban (háziasszony, rokkant), az érettségi bizonyítvány megszerzése után legalább egy évnek kell eltelnie a főiskolára való jelentkezésig. FELLEBBEZÉS Azok a pályázók, akiket nem vettek fel a főiskolákra, a felvételező bizottság döntése ellen 5 napon belül fellebbezést nyújthatnak be az illető főiskola rektorához, akinek a döntése végleges. —rt— ígéretes fejlődés A Bratislava-vidéki járás mezőgazdasági termelése az elmúlt év folyamán ismét sokat fejlődött, dolgozói kiváló eredményekkel zárták az esztendőt. A siker annak köszönhető, hogy a munkák az egész évben, fennakadás nélkül, rendben folytak. A termés mindig jókor és elenyésző veszteséggel került le a földekről. A jó termelési eredmények következtében jelentősen megnövekedett az eladásra került termékek mennyisége, s ennek hatása a közellátás javulásában is megmutatkozott. A járás nagymértékben hozzájárult hazánk egyik legnagyobb fogyasztói központjának, Bratislavának, hússal, tejjel, tojással való ellátásához. A magunk mögött hagyott évben sokat javult a zöldségellátás is, és a zöldség — az előző évektől eltérően — általában frissen és jó minőségben került a piacra. Egész éven át egyenletesen folyt az állati termékek felvásárlása. A ' szövetkezetek és állami gazdaságok valamennyi állati termékből túlteljesítették az évi árutermelési tervet. A húsfelvásárlás tervét több mint 5000 mázsával, a tejfelvásárlást másfélmillió literrel, a tojásfelvásárlást 5,5 millió darabbal. A fejlődés maradandónak ígérkezik, s ennek feltételeit már az ősz folyamán megteremtették. A tél beállta előtt jól előkészítették a jövő évi termés ágyát, és az ősziek is agrotechnikai időben kerültek a földbe, így minden okuk megvan rá, hogy bizakodva lépjenek az új esztendőbe. (Pl) A londoni Stepney nevű városnegyed egyik építkezésén dolgozók néhány nappal ezelőtt egy különleges, kis ólomkoporsóra bukkantak. A londoni múzeum tudományos dolgozóinak eddig annyit sikerült megállapítaniuk, hogy a koporsó egy Anna nevű 10 éves leányka maradványait tartalmazza. A kislány — egy ifjú hercegnő — 500 évvel ezelőtt III. Richard uralkodása idején élt. A kegyetlen uralkodó a kis Annát meggyilkoltatta. Képünkön Arthur (balodalt) és Arthur Trotman, a londoni múzeum dolgozói az ólomkoporsó feliratát betűzik. (CTK felv.) NYOLCVANKILENC ESZTENDŐS KORÁBAN Northamptonshirben meghalt Billy Winter, aki 1888-ban lépett be az angol szakszervezeti inozgalomba, tehát 76 éven át szakszervezeti tag volt. HAJTSUNK OVATOSAN Miloš F. hétéves fiút a prešovi járásban a Kubotínt és Orlovot összekötő útvonalon január 6-án egy teherautó halálra gázolta. Miloš az úttesten korcsolyázott. A gépkocsivezető, amikor észrevette a gyereket, teljes erővel fékezett, de már késő volt. Miloš az autó elé szaladt, a síkos úttesten a fékek is gyengébben működtek, a balesetet nem lehetett elkerülni. A fiúcska belehalt sérüléseibe. Ki a bűnös? Az illetékesek megindították a vizsgálatot, de a gyerek életét már nem tudják visszaadni. A közlekedési balesetek statisztikája — mint ahogy a közbiztonsági testület főigazgatóságának munkatársai az újságírókat tájékoztatták — állandóan rosszabb. Az elmúlt esztendő 11 hónapjában 60 635 közlekedési baleset történt, 1515 halállal, 11136 súlyos és 26 467 könnyű sebesüléssel végződött. A balesetek időszakos megoszlása igen érdekes. Az év első felében aránylag kedvező volt a mérleg, hirtelen emelkedés a benzin árának leszállítása után következett be. Júliusban, augusztusban, szeptemberben 19B3-hoz viszonyítva 30—35 százalékkal növekedett a közlekedési balesetek száma. A közbiztonsági testület közlekedési osztályának tagjai a balesetek elemzése során megállapították, hogy a balesetek okozói legtöbbször magánautó-tulajdonosok és motorkerékpárosok. A hivatásos gépkocsivezetők fegyelmezettebben, biztosabban vezetnek. A leggyakoribb kihágások: gyorshajtás, szabálytalan előzés, a biztonsági távolság be nem tartása és szeszesital-fogyasztás. A közbiztonsági testület tagjai a múlt évben 2233 hajtási igazolványt vontak be, s ebből 1836 esetben az ok a vezető ittas állapota volt. Az idén még nagyobb szigorúsággal és magas pénzbirsággal fogják a közlekedési szabályok ellen sértő vezetőket sújtani. A közlekedési osztályokat modern technikai felszerelésekkel látják el, amelyek lehetővé teszik az alaposabb és gyakoribb ellenőrzést. A motoros Járművek szaporodásának Jelenlegi irama a közbiztonsági testület részéről megköveteli a jobb felkészültséget, de még inkább a gépkocsivezetőktől az óvatos és biztonságos hajtást. —va. X. Y. polgártárs egészségügyi vesződségei Hüvelyk Matyi és a hétfejű sárkány avagy: Nem az Öperenciás-tengeren túl, a mesebeli szerecsen király birodalmától sok ezer mérföldnyire elterülő Bergengóciában, hanem a Dunán innen, hazánk déli metropolisának becézett városunkban történt, hogy egy borongós novemberi este szívroham lepte meg X. Y. polgártársunkat. Megriadt felesége villámgyorsan mérlegelte az elodázhatatlan segítség lehetőségeit. Attól tartott, hogy a legközelebbi telefonfülkétől esetleg egyre távolabbiakhoz kell szaladnia, hiszen gyakran előfordul, hogy valamelyikben nem működik a készülék, másutt pedig valamilyen állhatatos beszélgető még a legindokoltabb sürgető kérésre sem hederít. Így hát nem hívta a mentőket, hanem egy a közelben lakó, ismerős orvosért futott. Szerencsére otthon találta. Azonnal el is jött, több mint két órát töltött a betegnél, fájdalmait injekcióval csillapította, majd miheztartási utasításokat adott. Éjféltájt, — már hazamenőben — kiállította még a másnapi EKG-vizsgálathoz szükséges „cédulát". És ezzel kezdetüket vették X,. Y. polgártársunk egészségügyi vesződségei. • » # — Derék ember az a hórihorgas doktor, — kezdi dicsérettel X. Y., aki tüsketompító hetek után már indulatmentesen, meg-megcsillanó humorral beszél tapasztalatairól. — Azonnal megírta az utasítást, hogy ne kelljen az üzemi, vagy a körzeti orvos várótermében talán sorsdöntő félórákat töltenem. Reggel el is mentem a számomra illetékes körzeti rendelőintézet EKG osztályára. A „várófolyosón" csupán egy kurta pad és 2—3 szék szolgálja a „szerencsésebbek" kényelmét. A többiek hosszú menetelésnél is kimerítőbb egy helyben ődöngésre kényszerülve, a beteg szívre „balzsamként" ható türelmetlenkedéssel, a Jogos sorrend miatti gya'nakvás és kételkedés puskaporával kirobbantott acsarkodással töltötték az időt. Mások arról diskuráltak, miért nincs egy ily nagy körzet rendelőintézetében még egy EKG-készülék, vagy legalábbis eggyel több egészségügyi középkáder, hogy ne csak délelőtt, a páciensek túlnyomó többségének munkaidejében rendelhessenek, hanem délután is. „H«gyan is lehetséges, hogy ez pont az egészségügyi munkahelyeken nem lehetséges, ha másutt lehetséges" — kérdezgették sokatmondó szóismétléssel. Amikor mintegy két óra múlva átvettem a szívműködést szemléltető görbékkel telerótt papírszalagot az EKG-s nővértől, jószándékkal azt tanácsolta, hogy menjek azonnal a II. emeleten rendelő belgyógyászhoz. A „játékszabályokat" ismerve, előbb üzemi orvoshoz cammogtam, hogy megszerezzem a szükséges cédulát. Pechemre éppen a „betegállományosok" ellenőrzésének napja volt. A zsúfolt váróterem bizony nem kecsegtetett azzal, hogy egyhamar sorra kerülhetek. A idő már délfelé járt, mindenem fájt, éreztem, hogy le kellene feküdnöm. Nos mit tehettem, „cédula" nélkül botorkáltam vissza a belgyógyászhoz. Elővigyázatosságból részletesen tájékoztattam az ajtót nyitó nővért a „szabályszerűtlen" előzményekről. Ez azonban nyilván nem volt elegendő. Az orvos a kirobbanni kívánkozó indulattól kivörösödve, szinte rángógörcsszerü mozdulatokkal és jó hangosan fejezte ki méltatlankodását. Óvakodott ugyan a durva, vagy sértő szavaktól, viselkedése mégis felháborított, mert mindenekelőtt a „cédula", nem pedig a segítséget váró beteg érdekelte, holott a lelet megtekintése nélkül nem tudhatta, nem hangoskodik-e egy már a Halál árnyékában lépkedő embertársával. Egészségügyünk rendtartásának megfelelően innét ismét az üzemi rendelőbe kellett mennem. A fiatal, lelkiismeretes orvosnőt szerencsémre a „hivatalos" idő után — még fél kettőkor is — ott találtam. Azonnal üzemi autót kért, és a kórházba küldött. Ott egy fiatal orvosnő, majd egy idősebb, őszhajú doktor vizsgált meg igen alaposan. Estig ott tartottak, s miután többszöri vizsgálattal megállapították, hogy nincs szívizominfarktusról szó, hazaengedtek. Néhány nap múlva röntgenvizsgálatra mentem az S-utcai rendelőintézetbe. Ott a már említetthez hasonló „várófolyosón" lestem többedmagammal az ajtó mellett vörösen izzó „Tilos!"-ra figyelmeztető fényjelzést. Végre kialudt és kiürültek az öltözőfülkék is. Ültünk, álltunk és vártunk, de hiába. Jó félóra múlva alacsonyabb termetű, csinos fiatalasszony kopogott a laboratórium ajtaján. Csak néhány percnyi, egyre erélyesebb kopogtatás után eresztették be. Ismét eltelt egy jó negyedóra. Azután az előbb még civilruhás, most már fehérköpenyes fiatalaszszony ajtót nyitott (ne legyünk rosszmájúak, bizonyára hivatalos ügyben járt házon kíviil) és átvette a „cédulákat". Ojabb negyedóra után közölte, hogy szíveket most nem itt, hanem az új poliklinikán röntgeneznek. Miért várakoztattak bennünket e rövidke közlés miatt? Másnap délelőtt tíz óra tájt már az új poliklinikán mutattam fel „cédulámat" egy fehérköpenyes fiatalembernek, aki így szólt hozzám: „Miért nem jött reggel 9-ig?" „Honnét tudhattam? Miért nem tájékoztatják az embert?" — kérdeztem megrökönyödve. Erre ő szenvtelen arckifejezéssel: „Emeljen panaszt az L-i igazgatóságon!" Püff neki! Püff egy további délelőttnek! Másnap bár idejekorán jöttem, kicsiny híja mégis kiszorultam az Rtg-vizsgálatból, anynyian csellengtek az öltözőfiilke ajtaja körül. Amikor kinyílt, egymást lökdösve, tolakodva talán tíz férfi nyomult az apró, kétszemélyes öltözőfülkébe. Mondhatom nem volt épületes látvány. Ilyen üdítő élmények varázsolták örömteljesebbé napjaimat, mígnem eldőlt, hogy kórházba utalnak. A belgyógyászaton azonban éppen „telt ház" volt, nos ambulánsari, vagyis talpalva csináltam végig a többnapos komplett vizsgálatot. Egy kedves, nagyon pedáns orvosnő egyetlen „cédulán" adott utasítást (csodák csodája, hogy így is lehet) a szükséges teendőkre, többek között háromféle vérvizsgálatra is. A fönővér e „főcédula" alapján azonban tévedésből csupán egy vérvizsgálatra adott „cédulás" utasítást. A laboratóriumban felmutattam mind a két cédulát, de az erélyes arcú, feketehajú laboránsnő csupán egy vérpróbát vett. „Hol csinálják a többit?" — kérdeztem. „Forduljon az orvosához" — válaszolta. Visszamentem a rendelőbe. A főnővér, elnézést kérve, azonnal kiállította a szükséges cédulát. Ismét a laboratóriumba léptem, ahol erélyesen rámszóltak: „Mi az megint, hát miért nem mondta mindjárt?" Ártatlan voltam, mint a ma született bárány, nos megpróbáltam kimagyarázkodni: „Kérem, a szemrehányás..." „Üljön le!" — szakítottak félbe. „De ha ön..." próbálkoztam újra. „Üljön le! — hangzott a pattogó parancs." „No, de..." — dadogtam... „üljön le!" — zárult a vita teljes vereségemmel. Másnap reggel vizeletpróbát hoztam literes palackban. „Tegye oda" — utasított egy, az ügyeletes szobácska karosszékén negyedrészt ülő, háromnegyedrészt heverésző csitri nővérke. „Hová kérem?" — kérdeztem. „Hát a polcra" — válaszolt. Körülnéztem, polcot sehol sem láttam. „Itt nincs polc" — csodálkoztam a furcsa utasításon. „Ja, maga nem tudja még, hogy" ... és csak ezek után mutatott ujjával egy másik helyiség felé. A palack azonban túl magas volt, nem fért a polc deszkái közé. Visszamentem. „Nővérke kérem ...?" Kelletlenül velem jött és előkotort egy kétes tisztaságú befőttes üveget: „Öntse ebbe!" Haboztam: „Elég tiszta ez?" „Persze" — válaszolta kételkedést nem tűrő határozottsággal. Este ismét hoztam egy porciónyit. Még csitribb, sarjadék-virágszál nővérke fogadott: „Tegye odal" — kezdte éppúgy, mint kartársnője. Csakhogy reggel óta nagyon „megokosodtam". „Csak vegye át szépen és tegye oda, ahová kell, ez a maga kötelessége, nem az enyém-" — duruzsoltam elluívölönek szánt hanglejtéssel. „No jó" — pötyögtette fanyalogva, majd megvetését porbasújtó szemvillanással tudomásomra hozva, átvette a palackot. „No jó?" — kérdeztem a rajtacsípés kaján örömétől felvillanyozva — „és tudja, hogy kié?" „Tudom!" — szólt ellibbenőben. „Akkor kérem írja a nevemet a cédulárá". Hirtelen tágranyílt szemének zavart pillantását nem palástolhatta még a gépiesen feltett kérdés sem: „Hogyan is hívják az elvtársat?" Függöny! De tapsot ez a közjáték sem érdemel! • • • Polgártársunk konkrétan — a színhelyeket, a szereplőket és további részleteket felsorokoztatva — számolt be élményeiről. Elfogultsággal senkit sem gyanúsíthatunk, hiszen a szereplők általában nem ismerték egymást, életükben talán először találkoztak. Érdekes, hogy polgártársunk az orvosokkal (az említett egy kivételével) jó, a más beosztású egészségügyi dolgozókkal s az érvényes „rendtartással" kapcsolatban azonban túlnyomórészt rossz tapasztalatokra tett szert. "V Bízzuk tehát az illetékesekre a cím alatti utalás és az elmondottak egybevetését... KÜLAR MARCELL ül !?7ň 4 * 1985. január 13.