Új Szó, 1965. január (18. évfolyam, 1-29.szám)

1965-01-10 / 9. szám, vasárnap

l'Tíág proletár jot, egyesüljetek ' UJSZO SZIIVAKIA R8MMBNISTA PARTJA RlZPMTI BIZQTTSASANAR NAPILAPJA A FOKOZOTT AKTIVITÁS JEGYÉBEN BRATISLAVA 1965. JANUÁR 10. Vasárnap XVIII. ÉVFOLYAM 9. szám Ára 30 fillér Ezekben a napokban a pártélet leg­jelentősebb eseményé az alapszerve­zetek évzáró taggyűlése. A kommunis­ták és a pártonkívüliek ls nagy fi­gyelmet szentelnek ezeknek a tanács­kozásoknak. Nemcsak azért, mert az évzáró taggyűlések, a plenáris gyű lések, az üzemi, vállalati és helyi pártkonferenciák mindig kiemelkedő szerepet töltenek be pártunk életében, s mert ezek a tanácskozások közvet­lenül vagy közvetve befolyásolják a munkahelyek, az üzemek, a vállala­tok, az intézmények, a falvak és a városok életét, fejlődését, gazdasági, kulturális és politikai eredményeit, hanem azért is, mert ebben az esz­tendőben olyan feladatok előtt állunk, amelyek teljesítése mindenekelőtt a pártszervezetek, a kommunisták igé­nyes szervező, politikai, tömegnevelő tevékenységétől függ. Az idén ünnepeljük hazánk felsza­badulásának, 20. évfordulóját. A jubi­leumi év küszöbén alkalmunk nyílik arra, hogy mérlegre tegyük két év­tizedes munkánk eredményeit, fonto­lóra vegyük e történelmi időszak si­kereit, tapasztalatait, tanulságait. Mindezt azért, hogy az elért eredmé­nyek újabbakra serkenthessenek, s hogy a hiányosságok és fogyatékos­ságok az újabbak megelőzésére, kikü­szöbölésére figyelmeztessenek. Magá­ban a pártmunkában is igen célszerű az ilyen visszapillantás. Az évzáró taggyűlések egyik legfontosabb fel­adata, hogy a pártmunka mélyreható elemzése alapján tovább fejlesszék azt, ami jó volt a múltban, s felszá­molják a rosszat, a ma már nem idő­szerűt, nem megfelelőt. 1965-ben kezdjük meg a népgazda­ság tökéletesített irányítási és terve­zési rendszere alapelveinek gyakorla­ti érvényesítését, s ennek kapcsán az 1966—1970. évekre szóló népgazda­ság-fejlesztési terv előkészítését. Ez a két feladat rendkívül igényes, fele­lősségteljes munkát követel minden pártszervezettől, minden kommunistá­tól. Az évzáró taggyűlések és a párt­konferenciák legfőbb küldetése, hogy a lehető legnagyobb mértékben' hozzá­járuljanak e feladatok teljesítéséhez, e teendők sikeres előkészítéséhez. Űjra csak hangsúlyozni kell, hogy ezúttal nem holmi átszervezés előtt állunk. Sokoldalú előrehaladásunk legfontosabb követelménye, hogy nép­gazdaságunk extenzív fejlődését Inten­zív fejlődés váltsa fel, s ennek meg­felelőén szervezzük meg az Irányítást is, a tervezést is. Erre irányul ma a párt politikája, s minden pártszer­vezet elsődleges, legfontosabb felada­ta, hogy minden alkalmas eszközt felhasználjon a pártpolitika követke­Síkosak az utak! (CTK) — Az új esztendő első nyolc napjában 65 közlekedési baleset tör­tént a nyugat-szlovákiai kerületben. 17 személy megsebesült és 130 000 ko­rona értékű anyagi kár keletkezett. A baleseteket túlnyomórészt a sí­kos útvonalakon a gyorshajtás és sza­bálytalan előzés okozta. zetes érvényesítéséért a gyakorlatban. Alapjában helytelen az a felfogás, hogy az új irányítási rendszer elvei önmaguk megoldanak minden gazda­sági problémát. Minden rendszer csak az emberek gyakorlati munkájában ölthet testet, éreztetheti hatását. Ezt kell tehát szem előtt tartani, vagyis: úgy kell szervezni a dolgozók tevé­kenységét, hogy az elősegítse, magá­ban hordozza az irányítás tökéletesí­tett elveinek érvényesülését.. Az idei gazdasági feladatok annál is jelentősebbek, mivel közvetlenül be­folyásolják az 1966—1970. népgazda­ság-fejlesztési terv megfelelő anyagi­műszaki bázisának megteremtését. Termelőmunkánk legfőbb kritériumát röviden a már közismert jelszóval is kifejezhetjük: termelékenység — mi­nőség — gazdaságosság! Ez a három szó irányadó a pártmunkában is. Mert nem utolsósorban fokmérője a pált­szervezetek tevékenységének az, hogy milyen a gyárban, a földművesszövet­kezetben, az állami gazdaságban, az intézményben a munkafegyelem, ho­gyan használják ki a munkaidőt, a termelőeszközöket, hogyan érvénye­sitik a haladó munkamódszereket, az új technikát és technológiát. S éppen az évzáró taggyűléseknek kell felül­bírálniuk, meghatározniuk: eléggé ha­tékonyan segítette-e a pártszervezet a tervfeladatok teljesítését; hogyan, milyen úton-módon törekedjék a még jobb eredményekre. Helyesek voltak-e azok a munkamódszerek, amelyekkel a gazdasági eredmények növelését szorgalmazták, s melyek legyenek a még megfelelőbbek, a még hatásosab­bak? A követelményeknek megfelelő volt-e az alapszervezet ideológiai har­ca, észmel nevelőmunkája, politikai agitációja és propagandája? Teljesí­tettük-e a XII. kongresszus irányvona­lát, a Központi Bizottság határozatait, amelyek mind-mind gazdagabb, szebb életünket szolgálják. Ezekre a kérdésekre kell megfelel­nie az évzáró taggyűlésnek. Azonban a sor még ezzel sem ért véget. Hát­ra van a pártszervezetnek az ifjúság, a pártonkívüliek körében végzett munkája, és a helyi feltételek­kel, követelményekkel kapcsolatos sok-sok más kérdés, valamint azok, amelyekkel a Központi Bizottság leg­utóbbi — az évzáró taggyűlésekről szóló — határozata bővebben is fog­lalkozik. A színvonalas, a témakört alaposan kimerítő tanácskozás elsődleges felté­tele az évzáró gyűlés egy egész évre kötelező, határozatának. Ez a határo­zat az alapszervezet egész évi fő munkaprogramja, tehát a lehető leg­nagyobb figyelmet kell fordítanunk előkészítésére, megszövegezésére. A le­nini alapelvek szellemében kell el­készülnie, s tartalmaznia kell azokat a legfontosabb feladatokat, amelyek az 1965. esztendőben a pártszervezet előtt állnak. Az ilyen határozat — egyik legjobb biztosítéka annak, hogy az alapszervezet nem mulasztja el az új esztendő diktálta és sürgette teen­dőit, nem téveszti szem elől alapvető kötelességeinek teljesítését. SZABÖ GÉZA •BKyas**, . A Maitini Gépgyár losonci üzemében mozdonyokat gyártanak a szén- és ércbányák számára. Nemcsak a hazai piacon ismertek a gyár termékei, ha nem külföldön is. Felvételünkön: Majoros Barnabás és egy BVD-40 jel­zésű bányamozdony. (St. Petráš felv. — CTK) a díszszemlére (CTK) — Tegnap érkeztek meg Ko­šicére azok az alakulatok, amelyek részt vesznek néphadseregünk s a népi milícia legnagyobb téli dísz­szemléjén. Csehszlovákia legkeletibb kerületi székhelye felszabadításának 20. évfordulója alkalmából Košicén vasárnap, január 17-én lesz a dísz­szemle, amelyen első ízben menetel­nek légvédelmi egységeink is. Új típusú szovjet űrrakétákat próbálnak ki Moszkva (CTK) — A Szovjetunió január 11 és március 1 között új tí­pusú hordozórakétákat próbál ki a Csendes-óceán egyenlítői térségében. A kísérlet célja adatokat szerezni a világűr további kutatása számára. A kísérleti terület középpontja 700 km-re van a Karácsony-szigettől, pa­raméterei: 1 fok 35 perc északi szé­lesség és 164 fok 0,1 perc nyugati hosszúság. A szovjet kormány a biztonság ér­dekében arra kéri azon országok kor­mányait, melyeknek hajói és repülő­gépei ezen a térségen keresztül köz­lekednek, utasítsák az illetékes szer­veket, hogy a hajók és repülőgépek helyi idő szerint 12 és 24 óra között ne közelítsék meg ezt a térséget. Egységes Keralában Delhi (CTK) — A keralai baloldali pártok különbizottsága egy egységes baloldali front kialakításában egye­zett meg a közelgő törvényhozó tes­tületi választásokra. A PTI hírügynök- (CTK) — Dr. Ladislav Simovič, a Népköztársaság Államtanácsa elnöké­ség jelentése szerint az egységes külügyminiszter helyettese pénteken, nek 1964. október 17-i levelére. A Ki­frontban India Kommunista Pártja, a január 8-án átadta Dzsung Si-tung- Iia i Népköztársaság kormánya e levél­Forradalmi Szocialista Párt, az Egye- nak, a Kínai Népköztársaság prágai ben az t í ava s° lt a. h°gy egybe kellene sült Szocialista Párt, a függetlenek ás rendkívüli és meghatalmazott nagykő- !' ivni mind e" orsz á8 államfőinek kon­tdár „baloldali" kommunista veiének Jozef Lenárt miniszterelnök f« i e» ci aÍ á t. amelyen megyitatnák az válaszlevelét Csou En-lajnak, a Kínai a, ""'fegyverek általános betiltásával, illetve megsemmisitesevel kapcsolatos kérdéseket. A válaszlevél hangsúlyozza, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külpolitikája irányelveinek szellemé­ben a világbéke megszilárdítására, s a szocialista országépítés békés fel­tételeinek biztosítására törekedve egyik elsőrendű feladatának tekinti az általános és teljes leszerelésről A KGST életéből: a lengyelországi Adamów Bányában keletnémet kotró, gépek dolgoznak. A szén a szomszédos villanytelepre, a termelt áram pedig a szocialista államok közös hálózatába kerül. (CTK — CAF felv.) Jozef Lenári miniszterelnök válasza a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnökének a szakad párt lesz képviselve. Ideiglenes egyezmény a dél-vietnami katonai és polgári képviselők között Polgári kormány veszi át a hadimat • Széles körű partizán­támadás Saigon közelében Saigon (CTK) — Nguyen Khanh, a dél-vietnami fegyveres erők főparancs­noka közös közleményt Irt alá a kor­mány polgári képviselőivel, A nyugati hírügynökségek szerint a Binh Ghia környéki csata végleg szóló egyezmény megkötését Magától befejeződött, a kormánycsapafok, ame- értetődd tehát, hogy helyesli az a dél-vietnami fegyveres erők megerő­sítik ígéretüket, hogy a politikai ha­talmat polgári kormánynak adják át. A közleményt Khanh tábornokon kívül Phan Khac Suu államfő, Tran Van Huong miniszterelnök és két minisz­terelnök-helyettes írta alá. A közlemény nem emlékezik meg arról, hogy a nemzeti főtanács ismét hatalomra kerül-e, csupán leszögezi, hogy a főtanács hét letartóztatott tag­ját szabadon bocsátják. A törvényhozó hatalommal az államfőt ruházták fel. A polgári kormányt megbízták a nem­zetgyűlés megszervezésével, amit va­lószínűleg szavazás útján végeznek el. Az amerikai nagykövetnek a közle­melyben lyek átfésülték a környező területe- Ľ éi ho z vezető lépéseket. ket, partizánoknak már nyomára sem . „ . . „ .... bukkantak Csehszlovák Szocialista Kotttár­r, . saság mindig igen nagy jelentőséget Dean Rusk, az Egyesült Államok tulajdonított és tulajdonít az atom­kulugyminisztere, az amerikai szenátus fegyverek betiltásáról és e fegyver­készletek megsemmisítéséről szóló megegyezésnek, mert ez a fenyegető atomháború elhárításának egyik mód­ja. Csehszlovákia ezentúl is támogat­ja a Szovjetunió kezdeményező ja­külügyi bizottságában pénteken beszá mólt a vietnami helyzétről. Kari Mancit republikánus szenátor a külügyminisz­ter beszámolója után megállapította, hogy a dél-vietnami helyzet rosszabb, mint három vagy négy hónappal ez- laslatait,~ai eT nem kötelezett orszá­elott volt. g o k kairói konferenciáján tett javas­Saigonban kiegyensúlyozatlan a po- latokat, valamint egyéb, az atomhá­litikai helyzet. Az amerikai kormány ború elhárítását célzó terveket, minden, erejével egy szilárdabb bábkor- A válaszlevél szerint a Csehszlovák many összetákolására törekszik. A Szocialista Köztársaság kormánya tá­külügyi bizottság ülése után Rusk ki- lnug at jn a Kínai Népköztársaság kor­mány aláírása után tett nyilatkozata ar- Jelentette: „Általánosan ismert tény, l ná nyát abban hogy egybe kell hívni ra vall, hogy az Egyesült Államoknak h°gy nagyon is tudatában vagyunk, a világ mi m| en ors zága államfőinek ' milyen, fontos az egység Saigonban . konferenciáját az atomfegyverek tel­Gore demokrata párti szenátor kije- jes betiltásának és megsemmisítésé­érdeke volt az egyezmény megkötése. Kijelentette: az egyezmény nem a leg­ideálisabb, de lehetővé teszi, hogy az lentette, hogy Rusk nem terjesztett a nek megvitatására. Egyesült Államok tárgyaljon az új kor- bizottság elé semmilyen új katonai, mánnyal. Bejelentették, hogy csakha- vagy politikai stratégiát, csupán „a mar felújítják az amerikai segítség siker lehetőségeiről és a vereség eset­Az e célhoz vezető úton az lenne az első lépés, hogy megegyezésre kel­,, , * - » •• ** ,. , , .. , - ..,« . , le,l e jutni az atomfegyverek bármi i KÍ v e lése ^ker de se t e n n t o tórgyalaso- leges kovetkezmenyeiról targyaltaK. cél ú felhasználása betiltásának érde­A Dél-Vietnami Nemzeti Felszabad!- kében. kat, amelyeket november 20-án szün­tettek be, amikor st dél-vietnami tisz­tek a nemzeti főtanácsot megfosztot­ták a hatalomtól, és ezzel megsértették ígéreteiket, melyek csaknem azono­sak a közleményben foglalt kötelezett­ségekkel. Az egyik saigoni megfigyelő az egyezményt jellemezve hangsúlyozza, hogy az törvényesíti azt, amit a fegy­veres erők december 20-án végrehaj­tottak. Tegnap Saigonban 10 000 buddhista gyűlt egybe. Hueban folytatódik az általános sztrájk. Katonai egységek pénteken Saigon tói 320 kilométernyire északkeletrs tási Front katonái Tan-buu község kö­zelében, Saigontól körülbelül 15 km-re délkeletre megtámadták a kormány­csapatok állásait. A kormánycsapatok öt katonát vesztettek, köztük egy ame­rikait és 15-en sebesültek meg. A par­tizánok váratlan támadásukkal felszá­molták a kormánycsapatok állásait, és zsákmányul ejtették fegyvereiket. Az AFP hírügynökség jelentése sze­rint első ízben fordult elő, hogy a fel­szabadító erők ilyen széles körű tá­madást hajtottak végre a főváros köz­vetlen közelében. ' Saigonból érkező hírek szerint a par­A válaszlevél bejelenti, hogy a csehszlovák kormány bármikor aktí­van hajlandó részt venni az említett célkitűzésű konferencián. A miniszterelnök és a külügyminiszter Indiába látogat (ČTK) — Jozef I.enárt miniszterel­nök és Václav Dávid külügyminiszter Nha-Trang városában szétkergették » tizánok aknavetőkkel megtámadták az indiai kormány meghívására feb Tran Van Houng kormánya ellen tün Hueban az Amerika iíangja rádióállo- ruár 23-án Indiába látogat. A két ál­tető diákokat. A város utcáin mintegy mást. Nyugati hírügynökségek szerint lamférfi március 2-ig tartózkodik In­ezer diák vonult fel. a rádióadót nem ronjjálták me^. diában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom