Új Szó, 1965. január (18. évfolyam, 1-29.szám)

1965-01-21 / 20. szám, csütörtök

KOVAI LÖRINCs A KIOLTHATATLAN ÉLET Negyvenegy éve, 1924. január 21-én halt meg Vlagyimir Iljics Lenin. A korábban ellene elkövetett merényletről szól ez az írás, melyet halála évfordulója alkalmából közlünk. — Vlagyimir Iljics...— ne men­jünk ki... — a gyári vörösőrség pa­rancsnokának kemény, barna munkás­arcán didergős aggodalom volt. A gyárlrodában állottak. Kint a szé­les gyárudvaron az augusztusvégi hű­vös esőben ezrek embertengere szo­rongott. A környék negyedeiből a nyi­tott gyárkapukon új és új tömegek özönlöttek. A vörös zászlók az észak­ról lezúduló őszi szélben nedvesen csapkodtak felettük... De a szél hű­vössége, az őszi eső eltűnt a har­ci dalok forró harsogásában, az ezrek lelkesedésének láthatatlan lángjában, mely úgy lobogott a gyárudvaron, mint egy titáni urnában. A gépalkat­részekből, olajos deszkákból sebtében emelt, vörös zászlókkal elborított emelvényen a gyár pártszervezetének szónoka beszélt... De az augusztusi esőben zsúfolódó tömegből újra és új­ra feltört a rivalgás: — Le-ni-i-i-i-n ..I Le-ni-i-t-i-in! Ott bent az irodában sápadtan, heve­sen, gyorsan magyarázott a gyári vö­rösgárda parancsnoka. — Vlagyimir Iljics... az ellenfor­radalmi csoportok napok óta igye­keznek hangulatot szítani ön és a bolsevikok ellen ... De, mondom sze­mély szerint ön ellen... Én java­solnám, ne tartsa meg beszédét, óva­kodjék ... Csend lett. A gyárirodában szoron­gó pártvezetők,' a gyár pártszerveze­tének bizalmijai, mindenki a közép­termetű, magashomlokú embert néz­te, aki mozdulatlanul, nyugodtan ál­lott az iroda ajtaja előtt. Vaskos, erős ajka szélén mosoly rezzent. Éles, alig észrevehetően mongolos szemét vidám gúnnyal összehúzta. — Ellenem?... — A gyár udvará­ról felharsanó, a várakozás lükteté­sével teli rivalgás elnyomta nyugodt szavát. Egy fiatal, szálas munkás, aki könyvet tartott a hóna alatt, hirtelen eléje lépett: — Vlagyimir Iljics... nézzen ki, itt tízezer testőre van önnek... én ma­gam ... A szavak ismét elvesztek, a lelke­sedés, a rajongó várakozás, a lélek mélyéből kitörő forró szavak hullá­maiban. A kopottruhás, zömök, nagy­homlokú ember arcán lágy, vidám ki­fejezés ömlött. Rejtett mosollyal bó­lintott és kilépett a gyár irodájá­ból... A többiek szoros gyürűformá­ban haladtak körülötte. Mindig ez a pillanat volt az, amikor úgy éreztem, lelkén átcsap a sokaságból áradó sze­retet, a bizalom, a hívás, mint élet­teli erőhullám. Az udvar megtelt az üdvrivalgás harsogásával. A zászlók sorát magasra emelte a feltörö vég­telen lelkesedés. Megállott a szószé­ken. Szavai lassan tisztán hullottak a hirtelen támadt csendben. Tízezer esőverte munkásarcról bizalom, vára­kozás, szeretet áradt. Ha egy-egy ér­ve elsuhant a tömeg felett, a fellob­banó érzések forróságában újra és újra szétfoszlott a korai ősz nedves hűvössége. Szavában a tömegekkel élő ember tiszta, törhetetlen hite csen­dült. Érveiben az igazság pengéje su­hogott. Szemében a jövő sejtelme rej­tőzött. Mozdulataiból múltat tördelő erő áradt... Mint szántó-vető a ma­got, belevetette hitét, energiáját, tör­hetetlenségét az embersorok élő ba­rázdáiba, s mikor szemeláttára kelt ki a vörös zászlók szélverte rengetegé­ből a harci készség, a lelkesedés, az elszántság vetése, learatta, hogy új küzdelemre erősítse önmagát. Mindig megújhodott, testben, lélek, ben, ha szemtől szembe állott azok­kal, akikért harcolt. Mindig új és új utak tárultak előtte, az események rengetegéből, ha egy-egy éles közbe­kiáltás mögött rejtőző érzést, hangu­latot, érvet kutatott, mikor elemezte egy-egy tőmeggyűlés igazi értékét. ... Mikor a gyűlés után elindult a gyár kapujánál álló régies, furcsa au­tója felé, mögötte vidám izgalommal vitáztak a gyári vörösgárda emberei, a bizalmiak, az üzemi pártszervezet vendéglátó vezetői. Mindenki érezte a siker forróságát, mindnyájuk szemé­ben a győzelem csillogott. — Meg se mukkantak! Pedig hogy sziszegtek!, hogy áskálódtak ... hal­lotta maga mögött a megkönnyebbült szavakat. — Igen... ez győzelem... A mai állapotokban ilyen lelkesedést kelte­ni az emberekben... ezt... ezt... csak ön teheti meg Vlagyimir Iljics. Nevetve tiltakozott. Szórakozottan Igazította meg kopaszodó fején hátra­tóit munkássápkáját. Lepillantott, mert a kabátja második gombját itt nem tudta begombolni és itt a gyár kapuja előtt élesen vágott az őszi szél. Hirtelen látta, hogy egy fekete­ruhás, magas, csontos nő halad el mellettük. A kalapjáról lebbenő hosz­szú, fekete gyászfátyol elfedte kérés­re, vagy üdvözlésre előrenyúló karját. Egy pillanatra felnézett... A gyorsan sötétedő őszi délután félhomályában, az előrelebbenő gyász­fátyol mögül tűz villant... Revolver dörrent. A dermedten megtorpanó emberek arca, a régies furcsa autó, a gyárkapu oszlopai, a körvonalak, érzések, a gondolatok elmerültek a hirtelen fel­csapó hűvös homályban ... Az újra és újra eldörrenő revolver csövéről le­lebbent a gyászfátyol. ... Az idő szétfoszlott. Ez a halál volt? Talán... Talán mindenki más számára halál. Annak idején minden jelével. Nem érezte a kórház ágyát, a két halálos seb dermesztő mélysé­gét, mely mindenki mást elnyelt vol­na ... Talán már nem is élt, de nem volt halott. Nem lehetett. Hiszen ő soha nem is lehet halott. Mégis hi­deg mélységben hever. Az eszmélet kihunyt. Csak a láz lobbant fel. Csak ezáltal égett benne az élet tüze. Vagy valami más által? Talán a roppant birodalom, a világ országain átcsapó tömegfájdalom áradt feléje, életre kényszerítő erővel ... Először az érzések merültek fel műtétektől meggyötört testében. Hal­kan, lassan, halványan, mint a mély­ség fényei, az eszméietlenség sötét árja alatt. Aztán álomképek színfolt­ja! merültek fel. Szétolvadó körvona­lak ... Talán az életerő tudatát esz­mélte először... De még nem tudta gondolatba foglalni: élni kell. Nem hallotta a tizenegy orvostudós egy­hangú haláljóslatait, nem hallotta hány percet... s néhány perc múlva hány órát... s néhány óra múlva hány napot adtak neki. Csoda-e, hogy életben maradt még­is. Nem! Az lett volna a rettentő, sö­tét csoda, ha nem marad életben! Különös-e, hogy az erettépő golyók nyomán újra összeforrtak erei? Nem. Az lett volna különös, ha végső bé­nultság ömlött volna el lobogó harcos vérén... Ha akad oly mérge az ir­galmatlan ellenségnek, mely megbé­nítja életünk ritmusában örökké lük. tető szívét! Ügy nyíltak előtte az eszméietlen­ség új és új napjai, mint a vak ho­mály országának új és új kapui, de eszméletlenül is érezte, hogy a nyíló fekete kapukon túl, még itt is rejtő­zik a hihetetlen gyógyulás első vi­lágossága... Mégis akkor harsant át rajta az élet, akkor merült fel való­ban a halálos láz tüzes örvényéből, mikor a szétfos^ló homályban mint a napkeltét jelző hajnalcsillag merült fel az első gondolat. Olyan halvá­nyan, ahogyan csak a halálból az életbe lépő vándor eszmélheti, érez­te, hogy csillagfény hull szemére ... Mintha már régóta érezte volna ezt a végtelenből sziporkázó fényt. Ta­lán azért, mert finomabb, lágyabb volt, mint minden más körülötte. Félhomályos szobában feküdt. A még tárva-nyitva álló nagy abjakon át a szeptember elejj égbolton most a hűvös fellegek helyén nyáriasabb nagy csillagok ragyogtak... „A vég­telenség" merült fel, az első gondo­lat, melyet nem torzított a sebláz tüze, nem borított el a soknapos esz­méietlenség vaksága ... Most érezte, hogy a végtelenség és az élet egy és ugyanazon fogalom. Sokáig nézte a csillagot. Lassan merült .el az új, gyógyulást ígérő álomban. Mikor is­mét kinyitotta a szemét, a nyitott ab­lakon túl éppen úgy ragyogtak a nyá­riasan nagy, de ősziesen nyugtalan fényű csillagok... Olyan volt az egész, mintha egyetlen pillanat múlt volna el, de ő már tudta, hogy köz­ben fordult egyet a Föld a végtelen térben kanyarodó pályáján... A csil­lagfényben ismét a végtelenség hívá­sa villódzott... Szeme ismét lecsu­kódott. A betegszoba halk moraja is­mét elmerült az új álomhullámban. Mikor ismét felébredt: nappal volt. Az ágy mellett ismerős harcos arcok merültek fel. — Bosszút állunk érted ... Lenin elvtárs ... Terrorral ütünk vissza ter­rorért ... szűrődött az Irgalmatlan el­szánt fogadkozás... A sebesült ar­cán az erőfeszítés feszültsége ömlött. Halvány ajka lassan megmozdult. — Csak ... terrort.. .ne ... ez volt az első szava. Egy pillanatra szinte elalélt a hatalmas erőfeszítéstől, az­tán érezte, tudta, hogy a milliók ag­gódó szeretetének sugárzása, mint ha­talmas láthatatlan erőhullám sodorja őt az élet, gyógyulás, az új harcok, új győzelmek felé. Tudta, hogy élete kiolthatatlan, mert milliók és milliók, akik az ő gondolatait hordozzák életük lükte­tésében, ezt így akarják, így hiszik. Nehéz néhány sorban Jellemezni a CSEMADOK košicei járási konferen­ciájának tanácskozását. Az értekezlet egy nagyon fontos kérdést helyezett előtérbe: a közönség javára végzett alkotómunka szerepét. A beszámoló nem fukarkodott a dicsérettel, de a bírálattal sem. Alig akadt szervezet, község, mely nem szerepelt volna a beszámolóban. A ko­šicei, szepsi, a tornai, jánoki, színál szervezetet dicsérték azért, mert szín­Játszó és tánccsoportjaik, valamint irodalmi színpadjuk a legjobb a já­rásban. A péderi, láni, kenyheci és más csoportok a felszabadulási ver­senyben Jártak elől kezdeményezően, s a tej, a tojás terven felüli begyűj­tésében. A CSEMADOK sikeres tevékenysé­géről sok minden tanúskodik. Az ér­zékeltetés kedvéért Idézünk néhány adatot: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére a csehszlo­vák—szovjet barátság hónapjában a községekben 37 kulturelőadást tartot­tak. Egy év alatt 187 színielőadást rendeztek. Az Ismeretterjesztő Társa­N YITRA Nyltrán a CSEMADOK XIV. Járási konferenciája a Zobor aljai vendéglő­ben mintegy 100 küldött részvételével zajlott le. A tartalmas titkári beszá­moló után a vitában 24-en szólaltak fel. A legtöbben a CSEMADOK szer­vezeti életével, a tagtoborzással és a kulturális munka színvonala megjaví­tásának problémájával foglalkoztak. Megállapították, hogy az elmúlt évben a nyitrai Járásban is növekedett a CSEMADOK taglétszáma, és javult a helyi szervezetek munkája. Az új tag­sági Igazolványok kiállítása alkalmá­val például Nagycétényben 47-ről 120­ra, Pogrányban 50-ről 100-ra, Kalászon 35-ről 75-re, Csitáron 30-ról 50-re nö­vekedett a taglétszám. Emelkedett a CSEMADOK tagjainak száma, a zsérei, a lédecl, a koloní, a felsőkirályi, a menyhel, a bodokl, a bábendali, a ge­rencséri, az egerszegi, a csifári helyi szervezetekben is. Többen a felszóla­lók közül a tagtoborzás terén ver­senyre hívták a szervezetek vezetősé­gét. A versenyfelhívást a küldöttek elfogadták. Sándor János IKolonj elmondta, hogy megalakították az énekkart, tánccsoportjuknak azonban nincs ve­zetője. Budai János (Lédecj többek kö­zött hangsúlyozta, hogy náluk szlo­vák nemzetiségűek is dolgoznak a CSEMADOK-ban. Kovács Gergely (Zsé­rej azt fejtegette, hogy falujukban még nincs kultúrház, a kulturális munkát azonban nem hanyagolják el. Hajdú Ferenc (Pográny) kiemelte, hogy náluk kifogástalan a CSEMADOK és a helyi nemzeti bizottság együtt­működése. Gyepes János jPogrányl szerint a jó munka alapja az együtt­működés, mely náluk a szlovák—ma­gyar együttélésben is megnyilvánul. Hornyák Dezső l Eger szegj a nagy múltú egerszegi énekkar munkáját ecsetelte. Kokes Kelemen fFelsőkirá­lyij elpanaszolta, hogy a tagság iét­sággal közösen 79 politikai és mező­gazdasági témával foglalkozó szakelő­adást, két községben pedig népi akadémiát szerveztek. A községek egész sorában segítet­tek megszervezni a szlovák nyelvtan­folyamot. A város és faluszépítésl ak« cióban, kultúrházak építésénél a CSE­MADOK tagsága 22 500 órát dolgozott le. Sokat tettek a termőföld védelmé­ért, a termőterület növeléséért. Jánok, Perény és további községekben vál­lalták a rétek- és legelők tisztítását. A beszámolót élénk vita követte. A felszólalók — összesen tizennyol­can — tárgyilagosan és közvetlenül a kulturális munkáról és mindennapi életünk eredményeit emelték ki. Az egyik felszólaló a nemzeti bizottsá­gok Jobb összmunkáját, a másik az iskolai hatóságokkal való kapcsolatok fontosságát emelte ki. A vitatkozókat leginkább egy kérdés foglalkoztatta: hogyan lépjenek előre a kultúrpoliti­kai nevelőmunkában, hogy segítségé­vel biztosítsák a gazdasági feladatok teljesítését. M. S. száma ugyan emelkedett, a szervezet munkája azonban nem javult. Farkas István (Kalász) anyagi kérdésekről, Sztraka József (FelsőahaJ helyiség­problémáról, Mato József (Kolon J a tagság felelősségéről, Ágócs Valéria (Nyitra) a Pedagógiai Főiskola tánc­csoportjának nehézségeiről beszélt. A vita során többen néhány fogya­tékosságra is rámutattak. Presinszký József INagycétény) kifogásolta, hogy a Járásban néhol megsértik a kétnyel­vűséget, rosszul állítják ki a magyar nemzetiségű dolgozók személyi Igazol­ványát. Latinka Pál és Budai János ILédec] többek között szintén meg­említették a személyi igazolványok kiállításánál' észlelt hibákat. Horváth József (Bábinda/ kifogásolta, hogy a helyi nemzeti bizottság táblája nem kétnyelvű. Felszólalásában a kétnyel­vűség betartásának szükségességéről beszélt Sztraka József, Hajdú Ferenc és Fazekas Imre is. A vita során megállapítást nyert, hogy a helyi jellegű fogyatékosságo­kat elsősorban a helyszínen kell or­vosolni. (b) Petófi-est Szálkán A Csemadok szálkái helyi csoportja 1965. január 10-én a szövetkezeti klub helyiségében jól előkészített és nagy közönségsikert aratott Petőfi-estet ren­dezett. Az ismertető előadással beveze­tett és kúrusnénekkel bezárt műsor ke­retében buszonkét Petőfi-vers hangzott el nagyobbrészt javakorban levő dolgo­zók (Fodor Ferenc, Fodor Lászlő, Tren­csik László, Molnár Vándor ós mások) előadásában. A közönség érdeklődésé­nek és tetszésének nagysága azt bizo­nyítja, hogy ebben az Ipoly menti köz­ségben is kedvezó lehetőségek vannak az írott betű népszerűsítésére, az Iro­dalom esztétikai hatásának és nevelő erejének felhasználására. íBmtióiaaa cviany daó/iatufáé^t! Az utóbbi időben észrevehetően csökkent az érdeklödes az énekkarok Irént, főleg a fiatalok körében. Ennek oka többek között a tánczene rohamos fejlődése. A tánczene sokkal jobban ingával ragadja a fiatalo kat, mint a kulturális tevékenység értékes, hagyományos formái, például a színház és az énekkar. Nálunk többnyire csak a pioníregyüttesek szerveznek énekkart — felnőttekből álló énekkar szinte egyedülálló pél dának számít. A karének elhanyagolását a bratislavai kulturális és isko laügyi szervek nem nézhették tétlenül, s ezért a város felszabadulásának 20. évfordulójára énekkari versenyt hirdettek „Bratislava város arany ko­szórójáért". A győztes énekegyüttesek anyagi jutalmat is kapnak. A ver­seny célja, hogy az együttes munkája színvonalasabbá váljék s fellen­dítse az amatőr énekkarok alkotó kezdeményezését. Eddig már 15 együt tes készült a kötelező karénekek betanulásával arra, hogy Bratislava fel­szabadulásának évfordulóján nemes versengésben elnyerje a három érté kes díj egyikét. A verseny első éve amolyan „próbaév" lesz, amikor töb­bek között tisztázzák a szervezés kérdéseit is. A következő években kerületi, majd országos méretben kerül sor a verseny megrendezésére, sot külföldi együttesek részvételével is számolnak. A „Bratislava arany koszorújáért" indított verseny hírét számos együt­tes lelkesedéssel fogadta, s mint már említettük, lelkiismeretesen készü lödnek rá. Az első selejtező fordulóra márciusban kerül sor. A második fordulóban mér csak az arra érdemesek viaskodnak az „arany koszorú ýrt". Dr. 1. HAVAS Eddig ismeretlen Lenin-portré került a közelmúltban napvilágra. Alkotója: F. A. Maljavin grafikusművész f aki a szovjet hatalom első éveiben készí­tette Leninről ezt a képet. (Foto: CTK—TASZSZJ Eredményes tanácskozás Beszámolók a Csemadok járási konferenciáiról Több helyen mór megtartották, másutt a közeli napokban tartják meg a Csemadok jőrási konferenciáit. Az eddigi összejövetelek mindegyikén a helyi szervezetek küldöttei felmérték az elmúlt év­ben végzett kulturális munkát és megszabták a teendőket. A helyi szervezetek eredményesen dolgoztak, volt miről beszélni. A küldöt­tek éltek a lehetőséggel és rámutattak mind az eredményekre, mind a fogyatékosságokra. Alább a konferenciákon résztvett mun­katársaink tudósításait közöljük. KOMÁROM A tavalyi s az előző években meg­tartott konferenciákkal szemben az ideit nem annyira szenvedélyes, mint inkább az átgondolt problémafelvetés Jellemezte. Az eredményeket összege­ző, boncolgató beszámoló után a vitá­ban 17-en szóltak a kulturális munka problémáiról. Sokat vitatott kérdés volt a színjátszó és a táncmozgalom iránt észlelhető közömbösség, vala­mint a tanuláshoz, gyakorláshoz szük­séges helyiségek hiányának problé­mája .Figyelemre méltó jelenség, hogy az egyes csoportok tevékenységének csökkenését nem akarták „minden­áron" a kultúrotthon hiányával in­dokolni. Keresték a jelenségek indító okát. Tény, hogy a komáromi Járásban a magyar dolgozóknak alig több mint 5 százaléka CSEMADOK-tag. Jogosan hangzott el a bírálat, hogy az Ilyen munkásmozgalmi múlttal és kulturá­lis hagyományokkal rendelkező Járás­ban több eredményt kell felmutatni a szervezeteknek. A Járásban minden téren többet kell nyújtani az átlag­nál, ezt nem egy felszólaló is hang­súlyozta. A továbblépéshez a' reális alapot az áldozatkész kultúrmunkások nem kis számú csoportja nyújtja. Több mint KOŠICE 20 elismerő oklevelet kaptak egyének és csoportok jó munkájukért. A szer­vezetek zöme életképes, dolgozik. Az izsaiak a Járásban elsőként szervez­tek Irodalmi színpadot, egy évi szü­net után újra próbál a tánccsoport­juk, a legjobbak közé akarnak jutni. Bátorkeszl, Naszvad, ögyalla s egy egész sor szervezet dicséretre méltó tevékenységet fejt kl. Több jel arra mutat, hogy a komáromi helyi szerve­zet nemsokára a múltjához méltó gazdag tevékenységről számolhat be. A vitából leszűrt tanulság: helyen­ként észlelhető közömbösség, de a hozzáértő vezető minden esetben fel tudja az érdeklődést kelteni. A fogya­tékosság elsősorban abból ered, hogy kevés az áldozatkész, képzett kultúr­munkás. A komáromi Járásban pedig 700 ma­gyar pedagógus tanít. Mennyi hozzá­értést, tudást, energiát jelent ez a szám. S rajtuk kívül még sok az egyéb értelmiségi. Az elhangzott ígéretek és elhatá­rozások tetté válását szorgalmazni kell, mert az Idei Jókai-napok már arról is számot adnak, hogy ezt a fo­gadkozást milyen mértékben váltották valóra a komáromi járás CSEMADOK­szervezetei. —cs. M8S. Január * ®J §£Ö S

Next

/
Oldalképek
Tartalom