Új Szó, 1965. január (18. évfolyam, 1-29.szám)
1965-01-20 / 19. szám, szerda
Az új főiskolai törvény elé Ülésezett a Nemzetgyűlés kulturéüs bizottsága Elhatározásának megmásítására (ČTK) — A Nemzetgyűlés kulturá- zettségeinket (a berni konvenció, az lis bizottsága tegnapi ülésén három UNESCO-val kötött megegyezés és a nrnKnlinlr riíhírni Qnl/flMnt új törvény elveit és a rájuk vonat- római egyezség); hogy a törvény alap- PiUUUlJUR luUlllll üUIVUlHUi kőző ko r mán y ja vasi a ttíkat vitatta ján ni6g teremts ük a szerzői jutalmak Bslgräd (ČTK) — Djakartában átmeg. eloszlásának igazságos feltételeit; adta k su/carno elnöknek jugoszláv Az irodalmi, a tudományos, a kép- hogy respektáljuk nemcsak belföldi, eInökneki Nasszerrle k, az EAK elnözőművészetl és egyéb művek (az ún. de külföldi gazdasági kapcsolatain- ke és Bandaranatk e asszonynak, Ceyszerzői törvény) kormányjavaslatához kat st b- ion miniszterelnökének közös üzenedr. Čestmír CIsaf iskola- és kulturá- A törvény lényegesen kibővíti a tét. Az üzenet felhívja Sukarno ellisügyi miniszter fűzött magyarázatot, művészegyüttesek tagjainak jogait, nököt, vegye még egyszer fontolóra A miniszter hangsúlyozta: — A tör- módosítja a filmek, a fényképészeti Indonéziának a világszervezetből való vényjavaslat arra van hivatva, hogy művek, valamint a rádió- és a tv- kilépésére vonatkozó határozatát, tisztázza a művészet küldetését és a felvételek szerzői jogalt. A három ország vezető képviselői művészek helyzetét társadalmunkban. Az Irodalmi és a művészeti tevé- üzenetükben hangsúlyozták, hogy Az új törvényjavaslat a régi, 1953-as kenységből ered ö bevételek adójára megértik Indonézia elégedetlenségét szerző, torvénybol indul ki, amelyet vonatkoz ő törvényjavaslatot Richard Malaysiának a Biztonsági Tanács tag? t szo c' al lf ta t á^ d a- Dvofák pénzügyminiszter ismertette. l áv á való megválasztása miatt. Az üzelom közötti átmenet korszakában ne t kiemeli, hogy Indonézia kilépése hagytak jóvá, s amely már nem felel A miniszter kifejtette, az új törvény a z ENSZ-ből komolyan veszélyeztetheti meg a ma követelményeinek. célja, hogy az Irodalmi, a művészeti a gy arm ati rendszer ellen folytatott Az úi szerzői törvénv kldoleozása- és a tudomá nV o s művek jutalmazá- harcot, melyben Indonézia fontosszeSSrSTtt Wilson elhalasztotta hogy a törvény megfeleljen a cseh- ságos megadóztatásához. . .... szlovák szocialista társadalom leien- bonni látogatását legi fejlődési fokának s összhangban A vita folyamán a képviselők tol- 6 legyen szocialista alkotmányunkkal; mácsolták a művészszövetségeknek London (ČTK) — Harold Wilson hogy respektálja nemzetközi kötele- a törvényjavaslattal kapcsolatos kon- angol miniszterelnök elhalasztotta rét hozzászólásait. A vita befejeztével e heti NSZK-beli látogatását. Londonr a Nemzetgyűlés kulturális bizottsága ban kiadott hivatalos közlemény szerliinnn Víinn fllPOl Prnnnhfin elvil e8 jóváhagyta a törvény javasolt rint a miniszterelnök, tekintettel lluuiiy lUliy utolll nuyuuuil megfogalmazását, s meghagyta a Churchill megbetegedésére, nem hagy(ČTK) — Hoang Vang Diem a Viet- Pénzügyminisztériumnak, hogy a vég- hatja el az országot, nami Demokratikus Köztársaság kül- s ő megfogalmazásban vegye tekintetkereskedelmi miniszterének helyet- a z ©'hangzott jogos hozzászóláso- ii tese, aki Kubába utazik, félbeszakí- ka t /VlOUSSQ totta útját Prágában, ahol jan Poula, a külkereskedelmi miniszter helyettese fogadta. A lipcsei vásárra készülnek megadta magát Jozef Kríž fogadta külkereskedelmi válloiataink Algír (ČTK) — Ben Bella elnök Irodája közölte, hogy Hassam Moussa,a , kormányellenes fegyveres csapatok a szenegál nemzelgyíílés Ä'SÄS 9Í«lnÄlfál mutatják be gyártmányaikat kezeserői. Ismeretes, hogy Moussa, az afeiflQKcl A kiállításra szánt anyagot úgy állit- első algíri kormány volt postaügyi jak majd össze, hogy szemléltető képet minisztere kormányellenes fegyveres (CTK) — Jozef Kríž, a Szlovák nyújtson a csehszlovák iparnak a fel- csoportokat alakított Kelet-Algériában. Nemzeti Tanács alelnöke tegnap fo- szabadulás 6ta eltelt 20 esztendő alatt Ait Ahmed ellenzéki vezér letartőzgadta Ousmane N'Com-ot, a szenegál elért fejlődéséről. tatása után Hassanl Moussa jelentkenemzetgyűlés alelnökét a Szenegál Válla|atfllnk részvétele a tavasz i „ zése Ben Bella elnök kormányának Varosok Szőve ségenek elnoket a Ba- cse( vásáron hábor ü « évek be„ e z újabb politikai győzelmét Jelenti, ráti Varosok Vilagszovetsegenek alel- ... . .. , , ... nőkét aki a Npm7ptkrt7i Kanrcnlatn- !dén a l e8 n a8y° b b jelentőségű. Hazánk noKet, akt a Nemzetközi Kapcsolato- felsz abadításának 20. évfordulóján kívül déLÍén tarľózľodľk hazáľkbTn V e"' Ll p" ében más,k örümte,i K0IZÜM I' a Í a? án védelmi hivata l aegenent tartozKooiK nazanKoan. mo( js megünnepeIne k. a lipcsel vásáro k főigazgatója sajtóértekezletén azt álA szenegállai vendég a fogadás 800. évfordulóját. Azonban a legfonto- lította, hogy Japánban rövid időn beután a városi nemzeti bizottságon kö- sabb az a tény, hogy a Szovjetunió után lül hadügyminisztériumot kell létesítezelebbről megismerkedett Bratislava az NDK a legszámottevőbb külkereske- ni, és emelni kell a hadsereg létszáváros történelmével, valamint fejiő- deltni partnerünk. Árucsere-forgalmunk mát. Reményét fejezte ki, hogy a pardésének távlataival. 1955 óta csaknem a háromszorosára nő- lament Jelenlegi ülésszaka törvényt vekedett. fogad el ezzel kapcsolatban. (ČTK) A FELEDÉKENYSÉG ÁRA (Folytatás az 1. oldalról) a régi és a készülő törvény közti különbségről szólva bevezetőül kijelentette, hogy a főiskolák irányításában a leglényegesebb teendő a demokratikus centralizmus hathatósabb érvényesítése. Ennek részben az Irányítási fokozatok közötti jobb munkamegosztásban, részben pedig a főiskolai szervek helyzetének a módosításában kell megnyilvánulnia. A további feladat a főiskolák komplex irányításának és az ágazati irányításnak célszerű összeegyeztetése. Az iskola- és kulturális ügyek minisztere elsősorban a tervezeti jellegű elvi kérdésekben fog dönteni, mégpedig olyan értelemben, hogy a főiskolákon a társadalmi érdekek jussanak érvényre. Emellett részt vállal a főiskolák fontosabb kádereinek a kiválasztásában is. A miniszter további feladata a főiskolák fejlesztésének az irányítása és a főiskolákat és szerveiket irányító állami bizottsággal karöltve felelősséget vállal a miniszter a főiskolák tevékenységéért. Az új helyzethez igazodva a főiskolák közvetlen irányítása a Szlovák Nemzeti Tanács megbízottjának munkakörébe tartozik majd, aki az országos irányelvek betartásával a szlovák főiskolákat irányító bizottsággal együttműködve teljesíti feladatait. A főiskolai káderek egységes színvonalát a káderkérdésben, országos viszonylatban az állami bizottságnak és szerveinek országos jogköre hivatott biztosítani. A főiskolák és az egyes tanszékek vezetősége közötti szorosabb kapcsolat célja a gazdaságosság, a munka leegyszerűsítése. A régi és a készülő törvény közötti eltérésekről beszélve Kvasil elvtárs hangsúlyozta, hogy az új törvénnyel megszilárdul a főiskolák társadalmi Jelentősége. A főiskolák egyik legfontosabb feladata a tudományos kutató tevékenység fejlesztése lesz. Ezáltal a tanárok tudományos munkásságuk elmélyítésére, színvonaluk, ismereteik bővítésére kényszerülnek. Az érvényben levő törvény szerint Enyvaskezü üzletvezetők és alkalmazottak (ČTK) — Az Ostravai Járásbíróság e napokban lezárta az Elektro-elárusítóhelyek néhány enyveskezű vezetőjének és alkalmazottjának bűnügyét. Václav Michal, az ostravai Népi Milíciák terén levő Elektro-elárusítőhely vezetője több mint 75 000 koronát tulajdonított el a napi bevételekből. A bíróság négyévi fogházra és a kár megtérítésére ítélte. Marié Némcíková, ugyancsak az említett elárusítóhely alkalmazottja több ízben vitt a lakására televíziőkészüléket. A készüléket bizonyos ideig használta, majd visszavitte és újabbra cserélte kl. Nem voltak méltók a személyükbe helyezett bizalomra Cecília Doležaiová, a Frýdlant nad Ostravlcí-i elárusítóhely vezetője, Helena Morclnková, tŕínec-lyžblcei üzletvezető és Františka Ploszková, a jablunkovt elárusítóhely vezetője, akik kisebb összegeket tulajdonítottak el, s ezért a bíróság teltételesen három-hathavi szabadságvesztésre ítélte őket. Az említettek méltó cinkostársa volt a húszéves Véra Sedláfová, a háztartási cikkeket értékesítő olomouci vállalat leltározója, aki több üzletvezetőtől kapott pénzt, valamint árucikkeket. Például Doležalovátôl egy mixert kapott. A bíróság ezt a „hajlandóságát" nem ismerte el és egyévi szabadságvesztésre ítélte. N égy évvel ezelőtt, amikor a nagy hozamok mestereinek szlovákiai értekezletén a studeneci híres burgonyatermesztővel, Rušňák elvtárssal találkoztam, akkor a poprádi mozgolom még gyerekcipőben totyogott, híre sem járta be az országot. A járási pártbizottság — a mozgalom kezdeményezője — és a Vefká Lomnicai Kutató és Kísérleti Intézet sem vert még nagy port fel a mozgalom körül. Pedig akkor már egy kerek esztendő állt mögötte. Csak éppen a várt eredmények hiányoztak. Poprádon, Studenecen, Késmárkon és még néhány mezőgazdasági üzemben ugyan már 1960-ban is elérték a mozgalom keretében célul kitűzött 220 mázsás hektárhozamot, de csak a kísérleti parcellákon. A járási átlag ebben az évben mindössze 81,9 mázsa volt, tehát még az országos 90 mázsás átlagnál ls kevesebb. Az említett értekezleten nem a poprádi mozgalom állt a problémák középpontjában, hanem a nagy hozamok mestereinek mozgalma. Lopatník elvtárs Trebišuvról akkor több mint 1000 mázsás hektárhozamról számolhatott be, s ez még a kísérleti parcellán is kiváló eredménynek számított. Králik György, az ifjúságfalvai agronómus pedig silókukoricából termesztett több mint 1100 mázsát. Itt, a poprádi mozgalom hólesőjének közelében a burgonyatermesztés sem maradhatott a régi szinten. Rušňák elvtárs akkor azt mondta: — Krumplit termelni már nagyaz akadémiai funkcionáriusokat kinevezik, az új törvény szerint azonban Ismét bevezetik e tisztségek viselőinek megválasztását. A választások titkosak lesznek. A rektori és prorektori tisztséget viselőket három évre választják, a dékánok megbízatási időszaka két évre szól majd. Személyi felelősségüket növeli az a körülmény, hogy Jogkörük bővül. A főiskolát végzettek eddigi címe — promovált jogász, promovált orvos stb. — megváltoznak. Bizonyos karokon Ismét bevezetik az akadémiai titulusokat. Ezeket az orvosi doktori cím kivételével szigorlati vizsgák eredményes letételével lehet megszerezni. (km) röviden ÜS •k Tegnap, Prešov felszabadításának 20. évfordulóján a Tokajik moziban a pionírok ünnepi gyűlési rendeztek. Az ünnepi gyűlésen megjeleni Andrej Petrovics Fokin, a Szovjetunió Hőse és Jakov Leontjevics Rotin volt szovjet alezredes, aki az első szovjet felderítőkkel lépett a város területére. + František Zupka, a Központi Szakszervezeti Tanács elnöke, a Szakszervezeti Világszövetség alelnöke tegnap Moszkvába utazott, hogy részt vegyen a Szakszervezeti Világszövetség elnökségének 47. ülésén. •k A kelet-szlovákiai Lukov partizánfaluban tegnap — a község felszabadításának 20. évfordulóján — a helyi nemzeti bizottság épületének falán emléktáblát lepleztek le. A vörös márványtáblán Július Machaj szobrászművész domborműve és a következő felirat látható: „A partízánmozgalom harcosainak emlékére, akik a Szlovák Nemzeti Felkelés előkészítésében és harcaiban a Csapajev-partlzánszövetséggel, a Gottwald-brigáddal és a Rokoszovszki-Lltvinov csoporttal működtek együtt." * A vegy- és kőolajipar, valamint a rokonágazatok nemzetközi szakszövetsége keretében ténykedő üveg- és keréiniai ipari szakbizottság prágai tanácskozásának résztvevői tegnap megtekintették a Sázava nad Sázavou-i műszaki üveggyárat. Amerikai grafika Kedden délelőtt Prágában, a népművészeti központ csarnokában az Egyesült Államok kormányának védnöksége alatt amerikai grafika címmel kiállítás nyílt. A több mint 800 tárgyat bemutató kiállításon a grafikus művészet különböző ágaival ismerkedik meg a néző. A kiállítás legérdekesebb része neves amerikai grafikusok kiváló technikával készített és magas művészi színvonalú fametszetei, karcolatai, litográfiái, könyvborítólapjai, illusztrációi és humoros rajzai. Az USA-ban a grafika igen nagy szerepet Játszik a reklám, a hirdetés, csomagolás területén. Néhány száz bizonyos terméket, vagy céget propagáló reklám, plakát rajzos hirdetés mutatja be a grafika alkalmazását a kereskedelmi életben. A kiállítás ünnepélyes megnyitásán részt vett Josef Grohman mérnök, az iskola- és kulturális ügyek miniszterének helyettese, a diplomáciai testület több tagja, kulturális és közéletünk képviselői. Grohman elvtárs üdvözlő beszédében hangsúlyozta: örvendetes az országaink közötti kulturális kapcsolatok elmélyülése. Az amerikai grafikáról átfogó képet adó érdekes kiállítás minden bizonnyal nagy sikert fog aratni a lakosság körében. A kiállítást Outerbrigde Horsey, az Egyesült Államok prágai nagykövete nyitotta meg. A kiállítás Prágában február 11-ig lesz nyitva. Utána február 26-tól március 21-ig a bratislavai Szlovák Múzeumban mutatják be. —va. (ČTK J — A Csehszlovák Állami Sorsjáték tavaly 29,5 millió korona nyereményt fizetett ki. A nyeremények összege még nagyobb lehetett volna — jelentette ki Ladislav Kozák, a Csehszlovák Állami Sorsjáték igazgatója —, ha az emberek nem lennének annyira feledékenyek. Tavaly ugyanis mintegy 25 millió korona, vagyis egy-egy sorsolásra átlag Jutó több mint 40 000 korona nyereményt nem vettek fel a nyertesek. Ez a feledékenység nagyon is furcsa, ha tudjuk, hogy a napisajtó mindig közli a teljes nyereménylistát. Köztudomású az is, hogy a nyereményeket két hónapon belül át kell venni. A sorsjáték igazgatósága ezenkívül a határidő eltelte után Ismét figyelmezteti a feledékeny nyerteseket, hogy vegyék fel nyereményeiket. Mégis megtörtént, hogy a júniusi sorshúzás egyik nyertese nem vett át 50 000 korona prémiumot, néhányan 20 000 koronás nyereményt hagytak elúszni, s többen nem jelentkeztek kisebb nyeremények átvételére. A sorsjáték iránt különösen Prágában nagy az érdeklődés. A fővárosban mindegyik sorsolási időszakban átlag 1,35 millió sorsjegyet vásároltak. Szlovákiában viszont csekély az érdeklődés. Minden ezer lakos átlag 200 sorsjegyet vásárol. Az 50 000 koronás prémiumok tavalyi nyertesei közül 33-an személygépkocsit vettek. A prémiumok nyertesei ezentúl tetszés szerint választhatják a számukra legmegfelelőbb típusú NDK-beli vagy szovjet gépkocsit. A poprádi járás burgonyotermeszlési mérlege apánk ls tudott. S ha kicsiben lehetett 200, sőt 250 mázsányit termelni egy hektárnyi területen, akkor mi most azzal a kötelezettségvállalással lépünk a mozgalomba, hogy egy háromhektáros kísérleti parcellán átlag 250, gazdasági átlagban pedig 200 mázsás hektárhozamot érünk el. Arról ls beszélt, hogyan, milyen módszerekkel. Az ő logikájával lényegében így: Nem kell rosszabbul csinálni, mint ahogy egyéni gazdálkodó korunkban termeltük a burgonyát. Meg kell adni a talajnak, ami jár, gondoskodni kell a ml tátrai éghajlatunknak legjobban megfelelő ültetőanyagról, az ültetőburgonya elhasogatásával se lopjuk meg a hektárhozamokat és természetesen ne késlekedjünk az ültetéssel, növényápolással, azaz maradéktalanul be kell tartani a burgonyatermesztés agrotechnikájának minden pontját. Azóta már négy esztendőt hagytunk magunk mögött, van tehát miből lemérni az ott elhangzott szavak súlyát, a mozgalom célszerűségét és életrevalóságát. Érdemes ls, mert azóta már az ország minden részében néhány ezer mezőgazdasági üzem csatlakozott a mozgalomhoz. Ráadásul a poprádiak nagyon erős versenytársra találtak a Havliőküv Brod-1 járás mezőgazdasági üzemeiben, s így most már elmondhatjuk, hogy a mozgalom országossá bővült. A Havličkúv Brod-i járás mezőgazdasági üzemei már 1963-ban több mint 200 mázsás átlagtermést takarítottak be hektáronként, s a kísérleti parcellákon nem volt ritkaság a 300 mázsán felüli hozam. A poprádi járás abban az évben még „csak" 153,3 mázsás átlagos hektárhozammal dicsekedhetett. Ez már 54 mázsával volt jobb, mint a szlovákiai átlag. Evés közben jön meg az étvágy — szokták mondani, és miért ne lenne ez érvényes a poprádiakra is. Tavaly még gondosabban készítették elő a burgonya termesztést s a négy év tapasztalatai alapján megszervezett munka eredménye gazdagon meghozta gyümölcsét: a közel 3500 hektár burgonyaföld átlagosan 214,6 mázsás hozamot adott hektáronként. Ezzel lényegében pontot ls tehetnénk a dolog végére, hiszen a tavalyi eredmény önmagáért beszél. Ebben van is valami igazság. Ám Ján Debré késmárki, Csáky Pál švábovcei vagy Pavol Sáling mengušovcei szövetkezeteseknek Is igazuk van, amikor azt állítják, hogy még tavaly sem merítették ki a burgonyatermesztés fejlesztésének valamennyi tartalékát, bár az említettek valamennyien 230 mázsánál nagyobb átlaghozamot értek el. S a késmárklak már nem is akármilyen kicsi, hanem 271 hektár területen. Azt mondják, hogy a hektárhozamok növelését Illetően sem mondták ki az utolsó szót, s a sikerekből most már szinte törvényszerűen következik, hogy a mozgalomnak „magasabb osztályba kell lépnie." Két nagyon lényeges dologról van itt szó. Bár a kiváló eredmény alapos szervező munkáról és gondos szakmai előkészítésről tanúskodik, árnyoldal még így is akad. Az egész terület 22 százalékáh például 160 mázsánál kisebb volt a hektárhozam, 53 hektáron pedig még 100 mázsánál is kevesebbet termeltek hektáronként. Tény, hogy a talaj között is van némi különbség, itt azonban nem ez okozta a nagy eltrést. Az elemzés azt bizonyítja, hogy a kisebb hozam itt az alábbiak következménye: vegyes ültetöanyag, tavaszi trágyázás és szántás, Illetve kései ültetés, néhány helyen az ültetőkrumpli kettémetszése. Nos, minden lehetőség megvan arra, hogy ezeket a fogyatékosságokat teljesen kiküszöböljék. Továbbá a fajták megválasztásánál is van még tartalék, hiszen a Tatranka járási átlagban 250, a Csajka 244,7 mázsás hozamot adott. A mozgalom továbbfejlesztésének egy másik fontos tényezőjeként a termelési költségek alakulását emlegetik. Természetes, hogy 70—80 mázsás hektárhozamnál (ha csak nem korai krumpliról van szó) a burgonyatermesztés nem lehet rentábilis. De nézzük például Mengušovcét. Űk néhány ár híján 40 hektáron termeltek burgonyát. Átlag 234,6 mázsa volt a hektárhozam. Bár itt a termelési feltételek drágítják a burgonyát, egy mázsa teljes termelési költsége így sem haladja meg a 30 koronát. S ha már a gazdaságosságról van szó, hadd említsünk még egy példát. Az országnak nagy szüksége van a kiváló minőségű ültetőburgonyára és természetesen jobban meg is fizetjük az árat. A švábovcei szövetkezet 25 hektáron termesztett ültetőburgonyát. Az egy hektárra eső jövedelem 12 376 korona volt, s emellett pár száz mázsa takarmányburgonya ls maradt a szövetkezetnek az említett területről. Természetes, hogy az ültetőburgonya termesztése jelentősen növelte a szövetkezet Jövedelmét. Nagy utat tett meg a poprádi mozgalom és nem kisebb áll előtte. Most az eredményekről adtunk számot. Még csak annyit, hogy a termelési sikereket nem a véletlen szüli. A poprádi mozgalom sikerét is a járási pártbizottság, a tudományos intézetek és természetesen a termelők összefogása eredményezte. S az eddigiek alapján bizonyára jogosan állítjuk, hogy a sikeres mozgalom „magasabb osztályba léphet". HARASZTI GYULA ÚJ SZÍ) 2 * 19R3. jnnuár 20,