Új Szó, 1965. január (18. évfolyam, 1-29.szám)

1965-01-16 / 15. szám, szombat

E. Fehér Pál: onyve — A szocialista széppróza problémáihoz k A SIKER NÉHA ELLEPLEZI a tényeket — az irodalmi siker meg éppen gyanús: csalóka látszatok ügyvédje lehet. Helyesnek látszik hát sokszorosan ellenőrizni — a látszatot, a kereskedelmi statisztikákat, vagy akár a fordítások mennyiségét; a görögtüzes ünnepek mögött (ha ünneprontás számba megy is) a hétköznapokat lássuk. Igen, a szó szoros értelmében: a hétköznapokat, a valóság hiteles rajzát — arra a sikerre figyeljünk fel, ahol a közönség, az olvasó ezt ünnepli a műben. Íme négy könyv, négy irodalom, négyféle olvasóközönség — négy siker. Az irodalom valóságos sikerei, melyek egymás mellé állítva erősítik egymás törekvéseit, igazságait, s napjaink jellemző színképét mutatják, a szocialista széppróza összefüggéseire figyelmeztetnek. Nem ósdi hatás-kutatásról beszélünk — a hatást úgy értelmezhetjük, mint az Életnek a művészetre gyakorolt befolyását. Ez a közösség a fontos: a hatás és a reakció típusainak hasonlatossága. Lássuk azonban a műveket. Tartsuk meg az időrendet, s próbáljuk egyszersmind röviden bemutatni a szerzőket és műveiket. 1961. A varsói Polityka közvélemény-kutatást rendez, amelynek eredményeképp kiderül: az esztendő legsikeresebb szépirodalmi alkotása, a 38 esztendős Jacek Bocheüski furcsán izgalmas könyvecskéje, Az isteni Julius. A szerző, akiben addig egy termelőszövetkezetről szóló novelláskötetet, néhány kötetnyi tárca, útirajz Íróját ismerhettük — ezúttal Július Caesar, karrierjének egyes állomásait vázolta fel. Némileg Anatole Francé stílusában ... Művének képzelt szerzője, egy antikvárius, felteszi a kérdést: „Kedves hölgyeim és uraim, van-e önök között valaki, aki istenné akar válni? Kívánsága megvalósítható... Parancsolnak példát? Tessék: Julius Caesar." És következik egy iskolásán precíz, ugyanakkor meghökkentően profán történelmi esszé, amely lényegében az ismert adatokat ismétli el Caesarról, de egyetlen góc köré csoportosítva a történteket: mi tette lehetővé a személyi diktatúra megteremtését, s miként hiúsultak meg a demokratikus erők ellenes törekvései — messzebbtekintő tervezés híján. Bochenski, a cinikusan számító, ám a maga módján okos, sőt bölcs diktátor, ha tetszik: zsarnok természetrajzát adja, aki sikerét annak köszönheti, hogy a „kis emberre", annak vakságára, veszélyes önállőtlanságára épít. („Aki az istenségre tör, annak mindig vigyáznia kell, hogy ne zúduljon fel valahol hirtelen a kis ember." íme, a szerző „tanácsa".) Levonhatjuk a tanulságot, a mű summáját? Igen könnyen: a kispolgárról van szó, római tógában ugyan, de ez mitsem változtat a lényegen. Az ő közömbössége a téma. Persze némi aktuális célzattal, amelyet az író nem is leplez. A következő dátum: 1962. Megjelenik a 39 éves magyar szerző, Fejes Endre második könyve, a Rozsdatemető. A regény villámgyorsan tömegolvasmánnyá lesz; a műről szóló kritikai irodalom összterjedelme sokszorosan meghaladja a mű 332 oldalát. Mi újat mondhatnánk ezután a Hábetler család históriájáról? Első olvasásra nincs sok közös Bochenski esszéjével: Gallia meghódítása és Hábetlerék tragikus gyengesége időben és térben elképzelhetetlenül messze van egymástól. A kisember középpontba állítása, a kispolgár virtuális kulcshelyzetének felismerése — ez azonban kétségtelenül azonos problematikát jelöl. Egy azonos társadalmi helyzet szülte azonos probléma felfedezését. Egy korszak, súlyos eseményekkel terhelt idő mai értékeléséről van szó — s ha ítélkezünk — önmagunk felett ítélünk. Fejes regényéről többnyire úgy vitatkoztak: lehetséges-e, hogy egy kisebb közösség, akár csupán egy család ennyire érintetlen maradjon a felszabadulás óta eltelt esztendők eredményeitől? Erre többen válaszoltak, Hábetlerék életének sok momentuma mutatja, hogy nem maradhattak kívül a fejlődés egészén. A lényeg azonban feltétlenül más. Bocheüski Az isteni Júliusban egy hatalmas arányú történeti metafórával fejezte ki véleményét a Jelenben továbbélő múltról; Fejes regényében is az egészet, egységesen értékelhetjük. A jelképet. Tovább bővíthetjük a kört, hogy e Jelkép tartalma világosabban kltet1962 NOVEMBERÉBEN történt... A moszkvai Noví j Mír, egy eladdig tökéletesen ismeretlen szerző, Alekszandr Szolzsenyicin kisregényét teszi közzé, Ivan Gyenyiszovics egy napja címmel. Egy szovjet kritikus, V. Laksin így írt e mű hatásáról: „Nehéz elképzelni is, hogy egy esztendővel ezelőtt Szolzsenyicinnek még a nevét sem ismertük. Ma már úgy tűnik tehetsége régóta Jelen van irodalmunkban, mely nélküle határozottan hiányos... Az „Ivan Gyeniszovics egy napja" olvasmánya lett azoknak is, akik általában nem olvasnak regényeket vagy kisregényeket. Egy ilyen „rendszertelen" olvasó írja levelében: „Nem tudom: jól vagy roszszul írták meg ezt a kisregényt. Azt hiszem, hogy nem lehetett másként megírni." Vajon Szolzsenyicin csak politikai szenzációjával hatott? Csak a borzalmak, a lágerélet egy viszonylag „boldog" napjának megdöbbentő képe keltett izgalmat világszerte? Ha jól meggondoljuk a szovjet párt kongresszusi emelvényéről megdöbbentőbb adatokat tudhatott meg bárki. A lágeréletről Szolzsenyicin óta ls írtak. Például Borisz Gyakov Amit átéltem címmel adta közre emlékezéseit az Oktyabr múlt évi júliusi számában. Gyakov mindenkit saját nevén szerepeltet, s ezért bizonyos szempontból meghökkentőbb kép rajzolódik elénk; jeles kommunisták, akik Lenin munkatársai lehettek — micsoda nyomorult körülmények között tengődnek! Mindez nem tette időszerűtlenné Szolzsenyicint, hiszen az ő kisregényében nem is a lágerélet ábrázolása a legfontosabb, amint erre későbbi elbeszéléseinek például a Matrjona háza, vagy A krecsetovkai állomáson történt... olvasásakor rá kellett jönnünk. Újra a Jelkép tartalmának megfejtéséhez jutunk el. Mert nagyon egyszerű lenne azt állítani, hogy a sz©mélyi kultusz torzulásai tükröződnek mindhárom műben. Kétségtelen, erről is szó van. Mindez szépen és könynyűszerrel magyarázhatja a sikert: a leleplezés megfeszíti az érdeklődést. Dehát akár a lengyeleknél, vagy a magyaroknál, de a szovjeteknél is voltak tényanyagukban megdöbbentőbb művek is az itt tárgyaltaknál. A leleplező, a gyengeséget támadó indulat, a tisztaságra törő nemes emberi igény együtt hatott. Bocheňski, Fejes és Szolzsenyicin alkotásaiban a pozitív példa, az építő szándék a klasszikus egyszerűségű tragikumból következő katharzis hat a legigazabban és a legmélyebben. ÚJRA MEGSZAKÍTJUK gondolatmenetünket, hogy bemutathassuk utolsó példánkat, a negyedik siker-könyvet. 1963: A bratislavai Politikai Könyvkiadó kiadja az ismert szlovák író, Ladislav Mňačko korábban már az időszaki sajtóban publikált sorozatát, az Elkésett riportokat. A kezünkben lévő második szlovák kiadás impreszszuma már 60 ezer feletti példányszámot mutat, s — ezenkívül — tudunk több cseh kiadásról. A prágai Plamen kritikusa egyszerűen időszerű bestsellernek nevezte Mňačko kötetét (Plamen, 1964. 6. 145. 1.) Mňačko egyik története így szól: A Szlovák Nemzeti Felkelés egyik volt katonáját, egy kommunista gyárigazgatót, már jóval a XX. kongreszszus után, 1958 karácsonyán letartóztatnak. A vád: a második világháború alatt, mint a szlovák fasiszta hadsereg katonája: megölt egy másállapotos nőt és egy gyermeket. A tény igaz. Csak éppen mások a körülmények: a nőt és az ukrán gyereket már halálosan megsebesítette a német kivégzőosztag sortüze, s ez az ember akkor kegyelemlövéssel véget vetett kínjaiknak. Elítélik — s nagyon nehezen nyeri vissza szabadságát. Bocheňski regényének zárófejezetében a vesztes Cato meditál. A katonái már elhatározták, hogy küldöttséget menesztenek Caesarhoz a kapitulációjukkal, s kegyelmet akarnak kérni Cato számára is. „Cato elismerte: a küldöttség valóban szükséges. Indítsák útnak, tanácsolta, minél előbb. De határozottan tiltakozott az ellen, hogy bárminemű amnesztiát kérjenek Caesartól az ő száméra, minthogy azoknak szokás amnesztiát adni, akik valamilyen gaztettet követtek el. S ő úgy érzi, nem követett el semmiféle gaztettet. Caesar az, aki gonosztevő, alighanem mindnyájan tudják. S még egyet: csak a legyőzötteknek szokás megkegyelmezni, márpedig Cato nem érzi magát legyőzöttnek. Ellenkezőleg: úgy vélekedik,hogy ő győzte le egész életében Caesart, azáltal, hogy igaz ember volt." Emlékezünk a Rozsdatemető végkifejletére, Zentay és Hábetler Jani vitájára, melyet a tragikus ökölcsapás fejez be? Legyőzetett Hábetler Jani? Pontosan annyira, s csak abban az értelmezésben, amiként Cato. A szenny átcsapott a fej© felett, de minden idegszálunkkal érezzük — 6 a győztes, mert emberségében tiszta maradt. .Suhovról azt írja Szolzsenyicin: „A nyolc esztendős kényszermunka se tette sakállá — s ahogy halad az idő, annál keményebb lesz a Jelleme." Mňačko hőse a személyi kultusz Idején nem fél gyárába fogadni meggyanúsított volt bajtársait — s e közösség létezésének tudata menti meg! Tartja meg kommunistának... NEMZEDÉKI LEGENDÁK időről-időre feltűnnek, hogy egy kérész-életű divatosságuk után — semmivé enyésszenek. Tudjuk ezt, s most következő rövid elmefuttatásunk semmiképpen sem egy új legenda alapvetése kíván lenni. Lehetetlen azonban fel nem figyelnünk arra, hogy e négy siker-könyv szerzői közül egyik sem Ifjabb 38 évesnél, s egyik sem idősebb 44 évesnél. Továbbá: íróink hosszadalmas, s nem éppen kitérők nélküli pályafutás után érkeztek el a Műhöz. Szolzsényícin élet© a legszembeszökőbb bizonyíték, de hát Bochenňskinek sem volt épp egyszerű eljutnia a sematikus termelőszövetkezeti novelláktól — máig, s Mňačko riporteri évei sem voltak izgalmaknak híjával... Mostani sikerük első jelentősebb alkotásuk is egyúttal. Mintha évek hosszú során készülődtek volna a vallomásra, mely aztán egyszeri és azonnali általános érvénynyel kényszerül ki belőlük. Ez nemcsak a formai részét magyarázza a sikereknek. Arra gondolunk, hogy az itt ismertetett művek egyike sem őrizte meg a „hagyományos" formákat, azokat szerzőik mindenképpen szűknek, önmaguk számára használhatatlannak vélték, holott korábban nagyon is jól megtanulták kezelni ezeket a fogásokat. Fejes és Bocheňski „szabályos" novellisták voltak, Mňačko ugyancsak „szabályos" prózát, jólkomponált nagy regényeket írt, Szolzsenyicin pedig semmivel nem jelentkezett az Ivan Gyenyiszovics egy napja előtt. Igen, ezen kívül, úgy véljük, az olvasó is érezte itt az első fogalmazás őszint© indulatát, elementáris erejét. Mert különben: miért nem Lengyel József nagyszerű prózája lett olyan népszerű, mint Szolzsenyiciné? Időben megelőzte azt, művészi rangjában nem marad le mellőle. Mégis: a sikerben Szolzsenyicin vezet. Fejes mellett Darvas Részeg esője, vagy Sánta Húsz órás riportja — ugyancsak sikeres alkotások — sem művészi erőben, sem a szándék tekintetében nem hátrább sorolható megnyilatkozások, de a Rozsdatemető kiadási és színházi szériáival nem tudnak vetekedni. ÜGY LÁTSZIK, számolnunk kell azzal, hogy felnőtt az irodalomban, a szocialista irodalmakban egy vnemzedék, amelyik többnyire nem-művészként, nagyon fogékonyan minden élményre a negyvenes évek legelején kezd a világra eszmélni. A magyaroknál, a cseheknél, szlovákoknál, lengyeleknél a fasiszta háború az első megrázó élmény, majd a felszabadulás lendülete következik, az újjáépítés — és a személyi kultusz. Ezek az írók már pályájuk kezdetén is, úgy az ötvenes évek legelején, vagy épp a közepetáján elkezdik kutatni a szocialista társadalom konfliktusainak mikéntjét — s kísérleteik eredménye mára érett be. A SIKERT mindig nehéz száz százalékos aprólékossággal megmagyarázni. A véletlen szerepe, a divat rengeteget lendíthet egy-egy mű sorsán, még akkor is, ha valóban komoly irodalmi teljesítményről van szó, ha pedig egy gyengébb alkotásról — akkor bizony az eredeti érték a mértani haladvány törvényei szerint szökik fel valóságos szintje fölé. Egyetlen sikert — voltaképpen nem lehet magyarázni, Ilyen esetben csak találgatni lehet. De: négy siker-könyv egymás mellett — ez, úgy éreztük, már némileg több alapot nyújt a gondolkozásra, mint a puszta Jósolgatás. Montesquieu egyszer azt írta: „szórakozott vagyok; csak a szivemnek van emlékezőtehetsége." Az olvasóközönség döntő része ugyan így van: ez a négy könyv roppant egyszerű, talányoktól mentes, mélyen emberi jelképrendszerével — a szív emlékezőtehetségére hatott. Két dátumot jegyeztünk meg: 1961 — 1963. És négy névre emlékezünk: Jacek Bocheňski, Fejes Endre, Alekszandr Szolzsenyicin és Ladislav Mňačko nevére. Érdemes, hiszen hosszú idő után, az ő szocialista szellemben fogant alkotásaik voltak az elsők, melyek mindenféle félirodalmi, giccsektől, vagy sznobizmustól táplált ál-sikert valóságos, irodalmi sikerrel helyettesítettek. Prágai színházi levél A prágai színházak a múlt esztendőt egész sor érdekes, a művészi követelményeket kielégítő bemutatóval zárták. láttunk néhány kitűnő előadást, kimagasló teljesítményt, akadtak gyengébb jajsúlyú darabok is, a végeredmény kedvező a prágai színházak műsor politikájára. NAGY SZENZÁCIÓT és nagy sikert orosz zeneszerző mestermüvét a szólóváltott ki a karlíni Zeneszínház a táncosok, a balettkar, a zenekar muMy Fair Lady világhírű musical be- vész

i színvonalon tolmácsolta, mutatójával. Bernard Shaw legnép- , A R

f

e

í»

llst

a Színház Jerzy Broszkievicz S7prííhh vípiátŕknak a Punmaiionnak lsmert le

n8V

el ír

0 Botrány Hellbergben szerüDD vig]dteknak, a ľygmauonnaK cí

m„ színművéne

k előadásával kitűnő zenes változata, ez a világ összes szá- ai

k

ai

m

at nyújtott a társulat legjobb mottevő színpadát bejárt ragyogó da- erőinek Valtr Taubnak, liflna Stépnlčrab diadalútját a New York-i Broad- kovának, František Móráknak, Karéi VIwayin kezdte, ahol teljes hét eszten- Éeknek, Vilém Bessernek, hogy színészi deig naponta játszották. A karlíni egyéniségük széles skálájának csillogtaszínház három évig tartó tárgyalások "f*

5™

1 k°

ll

e"

l

e* s

z""

z®

ne

k " zünségnek. A akltasaik, különösen Valtr i™:." !LJ ľ" 5L.K "xľiL 1 Taubé részben kárpóíolják a nézőt a , „ ~ „ „-« „ " bűnügyi-pszichológiai dráma kisebb-nagyobb hiányosságaiért. William Faulkner Nobel-díjas amerikai író Requiem az apácáért című regényét az ugyancsak Nobel-díjas francia Albert Camus színpadra ültette. A szenvedély, szenny, bűnözés megrázó drámáját Ota Ornest rendezésében a Kamara Színház énekben" táncban" és a színészi" ábrá- mu

t,

a"

a be. A nehéz szerepeket, a bonyolult érzelmi kapcsolatokkal megterhelt figurák életre keltését a színészek' szuggesztív művészi Játékkal oldották meg. A ROKOKO SZlNHÄZ Prága egyik legközkedveltebb ktsszlnházai közé tartozik. Itt a néző könnyű szórakozást vár és kap ls. Legújabb bemutatójuk a Chan H Son company szellemes keretbe ültetett dalparádé. A fülbemászó dallamú és kitűnően előadott sanzonokon kívül az összekötő szöveg derűs humora, az egész előadásból áradó jókedv remek hangulatot vált kl a nézőtéren. Végül is a Na zábradlí Színház két bemutatójáról kell megemlékeznünk. A színházkedvelő közönség és különöszerezte meg a darab előadási Jo gát. A hosszú hónapokig tartó pró bák, a gondos szereposztás meghozta gyümölcsét. A színház ugyanis igen nehéz feladat előtt állott, ez az első igazi musical amit nálunk bemutattak és a vígjáték és operett sajátos keverékéből született műfaj, mely az zolásban egyformán jártas előadómű vészeket követel. A szereposztással, a zenei kísérettel, a díszletekkel járó bonyodalmakon kívül, az „általános izgalomhoz" az is hozzájárult, hogy sokkal nehezebb egy olyan darabot közmegelégedésre előadni, amelyet a közönség óriási hírnevére való tekintettel fokozott érdeklődéssel és kíváncsisággal vár. A Zeneszínház fenntartás nélküli dicséretet érdemlő előadással lepte meg az igényes publikumot. A sikerhez Leoš Spáčil és Rudolf Vedral kitűnő rendezésén kívül nagy mértékben hozzájárult bor Brázda ľ^ľŕ ^megszokták, finom játéka, František Tröster látványos díszletei, Zdenka Kadrnožkohogy az Itt előadott darabok rendszerint meglepetést, valami újat, művészi kezdeményezést jelentenek a főakik részben a Zeneszínház tagjai, részben a prózai színházaktól kölcsönkért vendégművészek, tökéletesen játszottak, kiváló teljesítményeiket a nézők nyíltszíni tapssal jutáim az ták. A Libeňl S. K. Neumann Színház Jan de Hartog hollad szerző A mennyezetes ágy című 1951-ben írt kedves vígjátékát mutatta be. A darabban két személy játszik, férj és feleség. Kettőjük kapcsolatáról, a házasélet kellemes és göröngyös útjáról számol be az író rend vissza a nehezen „emészthető", a néző figyelmét már-már a fáradsággal határosan igénybe vevő darabok színrehozásátől. Egymást követően mutati ták be a Nyugaton már évekkel ezelőtt játszott, az abszurd színház dli vatos hullámát kiváltó Eugéne Ionesco Kopasz énekesnő és Lecke, vala-; mint Sámuel Beckett Várakozás Godotra című színműveit. Ionesco két egyfelvonásos darabja a nézőt is abszurd helyzetbe hozza. Nem tudja, kívül ötletesen, finom humorral, nagy ', .. , emberismerettel. Együttélésük 35 évét ^vessen-e vagy bosszankodjon a ko, hat képben meséli el, a hat kép mozaikszerűen mutatja be házasságuk nevezetes eseményeit, boldog és válságos óráit. A vidám, könnyű komédia elejétől végéig kitűnően szórakoztat és leköti a közönség figyelmét. A két és fél órán át egyfolytában a színen levő művészek médiának és a tragédiának e bizarr egyvelegén, a megszokott színházi formákat teljesen a feje tetejére állító műfajon. A BECKETT-DARAB mondanivalója már nem egyetértés kérdése. Az em"

a

drbolcová és Jifí Némeíek íz- ^ megdöbbenéssel, felzaklatottan léses sokszlnfi, a fiatal és öregedő há- . .. j .. , , . , . ,,. * - - s veszi tudomásul az írónak a civilizál ció, az emberi együttélés kilátástalanságát hirdető életszemléletét. Két pária valahol egy útkereszteződésen Godotra vár. Godot Jelkép, szimbólum, fiktív elképzelés valakiről, aki talán tartalmat ad az életnek. Per-: sze hiába várnak, hiszen maguk sem hisznek abban, hogy létezik kiút, reménysugár, valaki vagy valami, ami az életnek célt ad. A néző önkéntelen reakciója nyugtalanság, szenvedélyes tiltakozás a modern világ e zaspárt egyaránt hitelesen ábrázoló Játéka méltán váltotta kl a nézők elismerő tapsait. A Nemzeti Színház két bemutatót tartott. A Tyl Színházban előadott Sean O'Casey nemrég elhunyt ír szerző Ned atya dobjai címíí vígjátéka meglehetős csalódást okozott a közönségnek. A neves drámaíró ezt a szenvedéllyel, fiatalos tűzzel áthatott színdarabot 77 esztendős korában Irta. A mű problémája azonban idegen, nem ragadja a nézőt. A NEMZETI SZÍNHÁZ Smetana színpada a karácsony előtti napokban a Diótörőt Csajkovszkij fiatalokat és felnőt- süté

t_ kőros ps

zicholűgiáJa ellen. S teket egyaránt érdeklő karácsonyi mesejátékát tűzte műsorra. Az örökszép balett Jifí Blažek rendezésében és koreobár a rendezést, a szereplők játékát elragadtatással nyugtázza, szomorúgraflájában Michal Romberg díszleteivel an, lehangoltan hagyja el a színhámegérdemelt sikert aratott. A nagy zat. KIS ÉVA Mifeíamííaetéb Ne csináljunk mindent! A csinál Igének Igen nagy a Jelentésköre nyelvünkben. Sok mindent csinálhatunk, olyasmit ls, amit esetleg megtehetnénk, elkövethetnénk, elvegezhetnénk, okozhatnánk, elkészíthetnénk, létrehozhatnánk stb. S ha megfigyeljük a Hiagunk és a másik beszédét, észrevehetjük, hogy bizony, élünk ls ezzel a lehetőséggel, s kényelmességből akkor ls , a csinál Igével nevezünk meg egyegy cselekvést, amikor Biás ige használata talán helyénvalóbb volna, pontosabbá, konkrétabbá s amt talán ebben az esetben még lantosabb: változatosabbá tenné beszédünket. A csinál ige gyakori használata ugyanis szürkltl, egy* hangübbá teszi nyelvünket. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy most már babonásan kerülnünk kell ezt az Igét, hiszen nagyon sokszor, nem Is tudnánk megfelelőképpen mással helyettesíteni. Ha nem konkrét tárgyra Irányuló cselekvést fejezünk ki vele, mint például a „Mit csinálsz ma délután?" vagy a „Ma már nem csinálok semmit sem" mondatokban gondot okozna a helyettesítése, esetleg a teszt használhatnánk néha helyette (Azt csinálja vagy teszi, aailt akar). A következő mondatokban azonban pontosabban kifejezhetjük a cselekvést más Igével, mint a csinál lal: Már megint rosszat csináltál (jobb: tettél, követtél el); Mindenki csinálja a maga dolgát (végezze);. Én majd megcsinálom, hogy megkapja a járandóságát (elintézem, kleszközlöm); Oj énekkart csinált (szervezett, hozott létre); Ne csinálj jelenetet (ne rendezz); Sok pénzt csinált belőle (szerzett); Nagy, lármát csinált (csapott); Gondot csinált saját magának (okozott); Embert csinált a fiából (nevelt); Jó képet csinált a dologhoz (vágott); Csak csinálja a jókedvet) színleli, mímeli); stb. Sok mindent készíthetünk Is, amit egyesek csinálnak. A gazdasági szakember tervet, az asztalos asztalt készíthet. A szabó készítheti is a ruhát, nemcsak csinálhatja; de varrhatja is. A gazdaasszony szintén készítheti az ebédet, de jobb ha a levest főzi, a kalácsot meg süli. (Nem fontos még a rántott levest Is csinálni.) A cipész nemcsak megi:sii nálhatja, hanem meg ls javlthat|a a cipőnket. A költő ls inkább írja a verset, mint csinálja. Jobb, ha a szerződést, szövetséget kőtik, rnlnt ha csinálnák. A port csinál vagy szemetet csinál kifejezés helyett használjuk Inkább a puruz, szemetel lgétl Pongyolaság a oiluál használata Ilyen esetekben is: felelősségre vonást csinál, számonkérést csinál stb. Helyesen így mondjuk ezt: felelősségre von, szánion kér stb. Napjainkban gyakran találkozhatunk a csinál igének a magyar nyelv számira teljesen idegen használatával Is a csehszlovákiai magyarok körében, például az Ilyen mondatokban: Két évig könyvelőt csináltam; Sokáig csinált igazgatót a vállalatnál; stb. A csinálnak az ilyen jelentéskörbell használata a szlovák nyelvből került át hozzánk, s főként azoktól hallhatjuk, akik jól beszélnek szlovákul ls. Magyarul helyesen így mondjuk ezt: Két évig könyvelősködtem; Két évig voltam könyvelö; Két évig dolgoztam mint könyvelő; Két évig dolgoztam könyvelőként; stb. Összegezve az elmondottakat: használjuk a csinál igét, de módjával. Ha más igével pontosabban kifejezhetjük mondanivalónkat, ne restelljük megkeresni a aiegfelelő igét, hogy beszédünket színesebbé, változatosabbá tegyük, s elkerüljük az esetleges pongyolaságot és .magyartalanságot! JAKAB ISIV4W Cl 57^/1(1 * 1965. január 16.