Új Szó, 1964. december (17. évfolyam, 334-362.szám)

1964-12-07 / 340. szám, hétfő

A veretlen Sokolovo öt pont előnnyel zárta az idényt Az újra „megbotló" Duklát pontszámban beérte a Tatran Prešov • A bratislavai csapatok lehangoló búcsúja • A kiesési fronton egyre érdekesebb a helyzet A labdarúgó-liga hosszúra nyúlt őszi idényét vasárnap befejezték. Az utolsó fordulóban a Spartak Sokolovo sze­renesés győzelmet aratott Trenčínben, s mivel a Duklát ve­reség érte, a vetetlen sokolovóiak üt pontra növelték elő­nyüket. A jelek tehát arra mutatnak, hogy új bajnokcsapata lesz Csehszlovákiának. Ami a kiesést illeti, erre vonatko­zóan még korai lenne minden jóslás, hiszen az utolsó he­lyen végzett Iskra Otrokovice is egyre jobban belelendül, ainit a Prešovon elért döntetlenje után a Slovnaft felett aratott győzelmevel is igazolt. Az utolsó forduló egyébként a hazai csapatoknak négy, a vendégeknek két győzelmet hozott, egy találkozó (szombaton: Slovan—Kladno j pedig düntetiennel zárult. A Spartak Sokolovón klvUl a Tatran Prešov ért el győzelmet idegenben, ami számára azt je­lentette, hogy pontszámban beérte a bajnok Duklát. S még valamit: a prešovi együttes bizonyult a legjobb szlovákiai csapatnak az őszi idényben. A bratislavalak ezúttal elég gyenge szerepet játszottak, s búcsújuk is kiábrándító volt. A vasárnapi találkozókról alábbi jelentéseiket küldték mun­katársaink: 2:0(1:0) VSS Košice Spartak Trnava Košice: 2500 néző. Játékvezető: Kardaš. Góllövök: Strausz (2). (täj — Jő, hogy már vége — ál­lapította meg szinte egyhangúlag a mintegy 2500 néző. És valóban a játékosok legnagyobb igyekezetük ellenére sem tudtak megbirkózni a csúszós, helyenként hóval borított talajjal. A csípős hideg is hozzájá­rult a mérsékelt színvonalhoz. Az első 25 perc elteltével a ven­dégcsapat talált először magára, mozgott biztosabban, játéka egyen­letesebb, átgondoltabb, tetszetősebb volt. Csatárai azonban több kecseg­tető gólhelyzetben hibáztak. Majer­ník, Olšovský és Sveo közelről sem tudtak a bizonytalanul védő Švaj­len kapujába találni. A VSS játékosai — különösen a második félidőben — körülménye­sen játszottak, ellenfelüknél lénye­gesen lassabbak voltak. Gólhelyze­teiket azonban Strausz révén job­ban kihasználták, ami végül is el­döntötte a két bajnoki pont sorsát. Először Strausz használta ki — a 15. percben — ügyesen a trnavai védelem megtorpanását és jól sike­rült lapos lövéssel továbbította a hálóba Kánássy ideális beadása nyo­mán a labdát. Szünet után a trnavai játékosok továbbra is mezőfölényben voltak, de a tizenhatosnál megszűnt a tudo­mányuk. Különösen Martinkovič hi­bázott nagy gólhelyzetben, amikor a 69. percben az üresen hagyott ka­pu mellé helyezte a labdát. A VSS védelmében nagy munkát végzett Tóth I. a középhátvéd posztján, aki végig csapata legjobbjának bizo­nyult. A mérkőzés sorsát végleg a 80. percben Strausz parádés lövése dön­tötte el, amikor mintegy 20 méter­ről fordulásból bombázott Kozinka kapujába. Ez a gól végleg kedvét szegte a vendégeknek, és a 88. perc­ben ismét gólt ért el a hazai együt­tes, de a játékvezető les címén nem adta meg. A vendégek együttesében Kozinka, Jarábek és Kravarík a VSS-nél Tóth L., Pintér és Kánássy nyújtotta a legjobb játékot. 2:1 (1:1) ČKD Praha Dukla Praha (zpj Prága: 6000 néző. Játékveze­tő: Plavecký. Góllövők: 15. p. Dvo­ŕák, 34. és 47. p. Motl. A hazaiak részére oly fontos ta­lálkozó kiegyensúlyozott küzdelem után a CKD megérdemelt győzelmé­vel ért véget. A ČKD játékosai az első perctől az utolsóig minden erejükkel és igyekezetükkel a győzelem megszer­zésére törekedtek. Ugyanez nem mondható el a Dukla csapatáról, melynek tagjain láthatóak voltak a szerdai Real Madrid elleni mérkőzés okozta fáradtság jelei. A hóval borított pályán az első percekben kiegyenlített játék folyt, majd a CKD harcolt ki enyhe fö­lényt. Ennek eredményeként a 15. percben Dvorák megszerezte a ve­zetést. A mintegy 35 méterről ka­pura lőtt labda a havon megcsúszott és Houška keze alatt a hálóba pat­tant. Röviddel a gól után a tovább­ra is bizonytalanul védő Houškát Redina váltotta fel, aki végig kitű­nő teljesítményt nyújtott és jóné­hány "eszélyes lövést tett ártalmat­lanná A 34. percben Mottl, Jílek reinek beadása nyomán a labdát fejjel to­vábbította a hálóba. Ezzel egyenlí­tett a ČKD. Igaz viszont, hogy Kou­b^nak ez előtte néhány veszélyes lövést kellett ártalmatlanná tennie. A későbbiek során Knébort meg­sérült és helyére Kolman jött be a pályára. A csere folytán a hazaiak játékában törés állott be, s 'így a Dukla magához ragadta a kezdemé­nyezést és a félidő végéig állan­dóan fölényben volt. Szünet után Ismét a ČKD irányí­totta a játékot, és már a 2. percben megszerezte a vezetést. Mottl, a 16­os vonaláról hatalmas lövéssel küld­te kapura a labdát, mely védhetet­lenül vágódott a hálóba. A vezetés megszerzése után a hazai játékoso­kon a fáradság jelei kezdtek mutat­kozni. Lelkesedésük nem csökkent és így megtudták akadályozni a ve­szélyesen támadó és jól hajrázó Dukla egyenlítési szándékait. A hazai csapatban Redina, TrCka, Packert, Jarabinský, Mottl és néha Jílek, a Duklában Kouba, és a két Novák nyújtott jó teljesítményt. A Dukla fedezetsora volt a leggyen­gébb csapatrész, a csatársorban vi­szont — melyben ezúttal Geleta is helyet kapott — a két szélső „gyen­gélkedett". 4:0 (2:0) (1:0) 1:0 Iskro Otrokovice Slovnaft Bratislava (zp) — Otrokovice: 1200 néző. Já­tékvezető Fencl, a gólt a 41. perc­ben Chmela szerezte. Meglepetésre a hazai csapat nagy lendülettel kezdte a játékot. Föié­nye csaknem 20 percig tartott. Az együttes legjobbja Chmela volt. Két­szer is átjátszotta a Slovnaft védel­mét és egyedül állott Fülével szem­ben, aki azonban mindkét esetben kitűnő érzékkel hárítani tudott. 41. percben azonban, amikor is­it Chmela átjátszotta a bratislavai delmet, lövésével szemben már hetetlen volt. A hazaiak tehát ha­íalmas meglepetésre megszerezték a vezetést. A második félidőben csaknem vé­gig a vendégcsapat támadott és a hazai védekezett. A 80. percben Do­linský ugyan gólt ért el, de mivel előbb kézzel ért a labdához, a já­tékvezető ezt nem ismerte el. Két perccel a mérkőzés vége előtt adódott a Slovnaft csatárai előtt a legnagyobb gólhelyzet, amikor Do­linský és Medvicf egyedül álltak Prokeš kapussal szemben, de a hely­zetet egyikük sem tudta kihasznál­ni. A hazaiaknál a legjobb teljesít­ményt Prokeš, Toman, Chalúpka, Žurpik és Chmela, a Slovnaftnál Weiss, Deutsch, Scherer és Dolinský nyújtotta. 0:1 (0:0) Jednota Trenčín Sp. Praha Sokolovo (mé) — Trenčín, 9000 néző, játék­vezető Hartman. A gólt Mráz lőtte. Trenčínben az őszi évad utolsó fordulójának mérkőzésén végig ha­vazott. A hazai együttes találkozója az őszi bajnokkal a kedvezőtlen időjárás ellenére nagyszámú közön­séget csalt ki a pályára, mert a trenčíni szurkolók feltétlenül jó já­tékot és csapatuktól győzelmet vár­tak. A második félidő 25. percéig úgy látszott, hogy a hazaiaknak sikerül megszerezni mindkét pontot, hiszen biztosan tartották kezükben a játék Irányítását. Támadásaikkal kitartóan ostromolták ellenfelük kapuját. Az első félidő közepe táján és a szü­net utáni 10 percben valóságos per­gőtűz alatt tartották Kramerius ka­puját. Csupán a prágai együttes vé­delmének kitűnő játéka, de nem utolsósorban nagy adag szerencsé­je eredményezte azt, hogy gól nem született. Koiš. Navrátil és Masný ordító gólhelyzeteket hagytak ki, amelyek érvényesítésével a trenčí­niek nagyarányú győzelmet érhettek volna el. A 70. percben azután, mint derült égből a villámcsapás jött a Soko­lovo sorsdöntő gólja, amely a tren­číni védelem érthetetlen megingása révén született meg. Hosszú haza­adás tartott Oravec kapuja felé, a prágai játékosok közül senki sem rajtolt a labdára és ezért Oravec fe­leslegesen futott ki kapujából. Köz­ben azonban Pokorný is rajtolt a labdára. A két trenčíni játékos ösz­szeütközése folytán Mráz elé perdült a labda, aki azt habozás nélkül az üres kapuba továbbított. A balszerencsés gól egy csapásra megtörte a trenčíniek lendületét. Átengedték a kezdeményezést ellen­felüknek, úgyhogy az őszi bajnok vezetése tudatában az utolsó per­cekben iskolajátékot produkált. Egyébként a mérkőzést sok sza bálytalanság és a játékvezető gyen­ge teljesítménye jellemezte. A hazai csapatban Švarc, Masný, Bencz, a vendégeknél Kramerius, Tichý és Kvašňák nyújtott jó játékot. Bonik Ostrava ZJŠ Brno Ostrava, 1500 néző, játékvezető Galba. Góllövők: Kománek, Stanczo, Y'alošek és Jiinger. Állandó havazásban és nehéz tala­jú pályán folyt le a mérkőzés. A pá­lya talajához az ostravaiak alkal­mazkodtak jobban, akik szinte min­den tekintetben felülmúlták ellenfe­lüket. Az ostravai csatársor tagjai állandóan változtatták helyüket, nagyszerű összjátékukkal pedig szinte szétzilálták a brnói védelmet. A győztes csapat legjobbjai Komá­nek, Stanczo, Valošek, Rezníček és Danék voltak. A brnóiak legjobbja Schmucker kapus volt, aki meg­mentette csapatát a nagyobb ará­nyú vereségtől. A gólok története: A 17. percben Pospíchal átadásából Kománek, a 16-osról szerezte meg a vezetést. A 35. percben Pospíchal átadását Stanczo küldte a hálóba mintegy 20 méterről. A 76. percben Valošek nö­velte a hazalak előnyét, a 86. perc­ben pedig egy kapuelőtti kavarodás­nál Jünger lábáról pattant a labda a hálóba. 0:2 (0:0) Slovan Teplice Tatran Prešov Teplice. 8000 néző, Játékvezető: Tyl. Góllövök: Obert és Pavlovič. A nehéz pálya ellenére is igen jó színvonalú mérkőzést vívott a két csapat. Az első félidőben a ha­zai együttes támadott többet, de csa­tárai sok helyzetet kihagytak. Szü­net után a Slovan Teplice még na­gyobb erűvel támadott, mégis a ven­dégek értek el gólt Obert távoli lö­vésével. A 61. percben a megsérült Obert helyett Laco Pavlovič jött be a pályára, s azonnal góllal mutat­kozott be. A kifutó kapus fölött emelte a hálóba a labdát. A 2:0­ás vezetés után a prešoviak nyu­godtabban játszottak, és egyre gyak­rabban támadtak. A győztes csapatban jól védett Holeš és kitűnt még Kozmán, Urban, Petroš és a belsőhármas is. A tepli­ceieknél Myslivec, Maiina, Hoffman és Dočkal bizonyultak a csapat legjobbjainak. AZ ÖSZI IDÉNY VÉGEREDMÉNYE: 1. Sp. Sokolovo 13 9 4 0 34.13 22 2. Dukla Praha 13 7 3 3 23:9 17 3. Tatran Prešov 13 8 1 4 15:10 17 4. Baník Ostrava 13 7 1 5 28:16 15 5. Sn. Bratislava 13 4 7 2 22:17 15 6. Slovnaft 13 5 4 4 14:14 14 7. Jedn. Trenčín 13 6 1 6 27:20 13 13 4 5 4 22:19 13 13 3 5 5 16:18 11 13 4 3 6 14:22 11 13 3 3 7 20:25 9 13 1 7 5 10:19 9 13 4 1 8 10:35 9 13 2 3 8 13:31 7 8. VSS Košice 9. CKD Praha 10. Sp. Trnava 11. SONP Kladno 12. ZJŠ Brno 13. Sn. Teplice 14. Otrokovice A labdarúgás külföldi Válogatott mérkőzés: Olaszország— i Dánia 3:1 (0:1). Játszották Bologná­ban. Kupagyőztesek Kupája: Galata Se­ráj— Légia Varsó 1:0 (1:0)). Az első mérkőzést, Varsóban, a I.égia nyerte 2:l-re, s így a harmadik találkozóra is sor kerül. A West Ham United, amely a Spar­tak Sokolovo ellenfele lesz szerdán a Kupagyőztesek Kupájának második for­dulójában, szombaton saját pályáján 0:0-ra játszott a Lelcester City együt­tesével. A West Ham United jelenleg hatodik az angol bajnokságban. Az an­gol ligával kapcsolatban mint érde­kességet Jegyezzük meg, hogy a veze­tő Manchester United szombaton sa­ját pályáján 1:0 arányú vereséget szen­vedett a Leeds United együttesétől, amely e győzelmével a bajnoki táblá­zat harmadik helyére került. Az NSZK bajnokságában a 14. for­duló után Bremen csapata került az élre, mivel 2:l-ra győzött Dortmund­ban, az eddig vezető FC Kölnt pedig 3:0 arányú vereség érte Nürnbergben. Minden eshetőségre számítva meg­egyezés jött létre az angol West Ham United és a Spartak Praha Sokolovo vezetői között a harmadik mérkőzés­sel kapcsolatban. E szerint, ha a So­kolovo behozza a Jövő szerdán kétgó­los hátrányát az angol kupagyőztessel szemben, a továbbjutás sorsát eldöntő harmadik mérkőzésre az NSZK-beli Düsseldorfban kerül sor. Még Kouba kapus jó védése sem tudta megakadályozni a megérdemelt győzelmét a prágai rangadón. CKD meglepő, de Ä győriek továbbjutottak a BEK-ben LOK. SZÓFIA-GYÖRI ETO 4:3 (3:1) A fagypont alatti időjárás jeges­sé, síkossá tette a pálya talaját, amelyen Obtulovič játékvezetése mellett vívta öldöklő csatáját a bol­gár és a magyar bajnokcsapat. A hazaiak nagy lendülettel kezd­tek és a 10. percben Debarszki ré­vén megszerezték a vezetést. Tóth meg sem kísérelte a lövés védését. A 19. percben Palotai Keglevichot indította. 0 beadott és Győrfi nem hibázott: 1:1. A 31. percben Milev a kapu felé tört, beadásszerű lövé­sére Tóth rosszul reagált, s az a ka­puba jutott: 2:1. Közvetlenül a fél­idő vége előtt lesgyanús helyzetből Debarszki ismét eredményes volt: 3:1. Szünet után a győriek jól kezd­tek. A 46. percben Povázsai nagy hidegvérrel küldte a hálóba a máso­dik gólt. Ezután Korsós, Győrfi, majd ismét Korsós hibáztak nagy helyzetben, öt perc leforgása alatt. A 67. percben Debarszki elgurított a tétován kifutó Tóth melett, de a labda a kapufáról visszapattant, majd azt Tamás a mezőnybe to­vábbította. A 83. percben szöglethez jutott a hazai együttes. A labda so­káig pattogott az ötösön, míg Milev­hez jutott, aki újra két gólos előny­höz juttatta csapatát: 4:2. Már csak 7 perc volt hátra és mindenki a harmadik mérkőzésre gondolt. Nem így Keglevich, aki mintegy 25 mé­teres vágtát tett a labdával és a kifutó kapus mellett megszerezte a győriek 3. gólját. A végső percek­A külföld hírei • Svédország jégkorongválogatott­ja Oslóban 5:2-re nyert Norvégia el len. Az első találkozón a norvégek győztek 5:3-ra. A svédek B-válogatott Ja az NDK-val Játszott, melyet 4:2-re legyőzött. • A nehézsúlyú ökölvívók világba) noki döntőjét, a Clay-Llston találko­zót 1965 április 19-re tűzték ki Bos­tonba. Mint ismeretes, néhány héttel ezelőtt a mérkőzést azért kellett el­halasztani, mert Clayn sérvműtétet hajtottak végre. • Világbajnoki selejtező mérkőzést játszott Nagy Britannia Franciaország jégkorong-csapatával, Wembleyben. A britek 8:2-re győztek. A visszavágóra december 11-én kerül sor Párizsban. • Válogatott kézilabda-mérkőzés: NSZK—Svájc 23:10. A mérkőzés szín­helye Zürich volt. • A kosárlabda Európa Kupáért az ír bajnok Reykjavik megnyerte első mérkőzését a Belfast Collegians ellen 71:17-re. • Április 15—25 között a jugoszlá­viai Ljubljana látja vendégül a viliig legjobb asztaliteniszezőit. A VB-re már eddig 37 ország 339 versenyzőjét ne­vezték be. A nagy világversenyt a sportpalotában bonyolítják le, amelybe összesen 10 000 néző foglalhat helyet. 9 A svéd újságok sokat foglalkoz­nak a második svéd—csehszlovák jég­korong-mérkőzéssel és megállapításuk szerint Nadrchal mentette meg a cseh­szlovák együttest a kedvezőtlen ered­ménytől. Szerintük az igazságos ered­mény a döntetlen lett volna. • Clarké a 3 mérföldes futásban el­ért világcsúcsa után kijelentette, hogy az olimpiai játékokon keserű leckét kapott. Ezentúl keresni fogja az alkal­mat, hogy minél gyakrabban vegyen részt külföldi versenyeken. Csak így bízik abban, hogy taktikai érettségre tehet szert. 0 A Tel Avlv-i sakkollmpián szere­pelt magyar sakkozók közül többen külföldi portyán vesznek részt. Len­gyel Levente a nemzetközi versenyre Rómába utazik. Bilek István Reggio Emiliában a hagyományos újévi viada­lon, Portis Lajos és Lengyel Levente a beverwljki viadalon Indul. ben a győri védelem már tartani tudta az eredményt. A Hidegkúti vezette győri zöld­fehér gárda hatalmas fegyvertényt hajtott végre. A rendkívül izgalmas légkörben lezajlott találkozón ha­talmas hátrányba került az ideges­kedő Tóth kapus teljesen formán kívülisége miatt. Úgyszólván minden feléje kerülő labdához bizonytala­nul nyúlt. Ezért főleg szünet után a győriek igyekeztek többet táirtad­nl és így kifogni a szelet az elemi erővel előretörő bolgár fiúk vitorlá­jából. Mivel az első találkozón a győri csapat két gólos előnyre tett szert, végeredményben 8:7 arányú össze­tett gólaránnyal bejutott a Bajnokuk Európa Kupájának legjobb nyolc együttese közé. Mint ismeretes, oda eddig a DWS Amsterdam, az FC Köln, a Real Madrid és az Internazionale jutott a Győri Eton kívül. Hatodikként a Benficát várják, amely biztosan fog­ja venni a svájci bajnok elleni visz­szavágőt. Idegenben l:l-et ért el. Hetedik gyanánt az angol Liverpoolt emlegetik, mivel odahaza három gólos előnyt szerzett a belga An­derlecht ellen, míg teljesen nyílt a Rapid Bécs—Glasgow Rangers pár­harc továbbjutójának kérdése. Min­denesetre a bécsiek egy gólos skó­ciai veresége az ő továbbjutásukat ígéri. (za). ónra Hétfő, december 7. FILMSZÍNHÁZAK (Bratislava): HVIEZ­DA: Scarainouche (francia) 15.30, 18, 20.30, SLOVAN: Komédia happy end-del (cseh) 15.30, 18, 20.30, PRAHA: MaigreJ felügyelő tombol (francia) 10.30, 13.20, 16, 18.30, 21, POHRANIČNÍK: Sportélet (angol) 15.45, 18.15, 20.45 TATRA: Ég éj pokol (japán) 15.45, 18.15, 20.45, DUK­LA: A nagy föld (amerikai) 18, 19.30, PALACE: Arsene Lupin (trancia) 22, MIER: A bandita (olasz) 16.30, 19, OBZOR: Harold Lloyd (amerikai) 18, 20.30, PARTIZÁN: A szórakozott profesz­szor (amerikai) 17, 19.30. FILMSZÍNHÁZAK (Košice): SLOVAN; Hol a tábornok? (lengyel), ÜSMEV: Az utas (lengyel), TATRA: Én és a gengszte­rek (angol), PARTIZÁN: A 217. számtj ember (szovjet), DUKLA: Próbaút (ma« gyar). SZÍNHÁZAK (Bratislava): NEMZETI SZÍNHÁZ: Lucullus bírái előtt (19), HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Ha az asszony kezében a gyeplő (19), ŰJ SZÍNPAD: A víg özvegy (19.30). ÁLLAMI SZÍNHÁZ (Košice): MAÍ Nabucco, HOLNAP: Keszkenő (19). A CSSZBSZ HÁZA (Bratislava): 19.00: Szovjet tudomány és technika. Szabad szél, film. 19.10: Verses-zenés összeállí­tás. A TELEVÍZIÓ MOSORA BRATISLAVA: 17.30 Angol nyelvlecke kezdőknek (Ism.). 18.00 Utazás a Föld körül. Olaszország. 18.30 Hallgatni arany? Az állami titkok betartása. 19.00 TV Híradó. 19.30 Riport a Ruhr-vidékről. II. rész. 20.00 Dold-Mihajllk: Ordasok között, 1. rész, tv-játék. 21.20 Az ember a szépség alkotója. A román kor művészete. 22.00 TV Híradó. Borús idő, helyenként havazás. Dél* és Délnyugat-Szlovákia síkságain az éj­jeli hőmérséklet fagypont körül, másutt mínusz 2, mínusz 4 fok. Sok helyütt ha­vas eső, később eső. A nappali hőmér­séklet a Vág völgyében plusz 3, plusz 6, másutt 0 fok, plusz 2 fok között. Eny­he, friss nyugati szél. A Magas-Tátra' magasabban fekvő hegyein lavinave­szély fenyeget. „Oj Szó" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkého n. 10. sz. Telefonj 522-39, 512-23, 335-68, — főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505-28, gazdasági figyelt: 508-39. KladóbivVil: Bratislava, Gorkého 8., telefon 503-89. Előfizetést díj havonta 8,— Kčs. Ter­ieszti a Posta Hírlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postai kézbesítő. KQJfOldJ megr«ndelésekr %Ä> — Dstrednä expedícia tlače, Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. K-13'4185/ 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom