Új Szó, 1964. december (17. évfolyam, 334-362.szám)

1964-12-25 / 358. szám, péntek

ELHAGYOTT EMBER A fenyőfa zöld ágain apró gyertyák lángocskái pislákolnak. Tompa fényük erőlködve töri át a szoba homályát. Az ünnepi légkörben az égő viasz és a fenyő illata terjeng. A zöld fenyő a szeretet jelképe. Po;ány hagyomány? Vallási örökség? Mindegy. A szeretet örök és emberi. Az őrsújfalusl aggház folyosóján löpörödött emberke vonszolja magát íét mankóján. Siralmas, szívszoron;ató látvány. Két lába térdből életteenül lóg. Csak lassan, centimétereníént halad előre. Meg-megpíhen, kifújja magát. Hosszú út áll mögötte... Feri bácsi új lakónak számít. Alig lárom hónapja van itt. A napra is pontosan emlékszik: szeptember kienc. Restellkedve süti le a szemét. — Elűztek otthonról... Negyvenkilenc éves. Minden biwnnyal a legfiatalabb „öreg" ebben ÍZ otthonban, de egészsége megtépá;ott. Születésétől fogva rokkant. Csak íriási akaratereje pótolta testi gyengeségét. Térden kúszva, mankó segitíégével dolgozott, kertészkedett, gyünőlcsöst gondozott, és egyidőben a ráros is alkalmazta. Kertje, háza volt, jól keresett. Itt megszakad a gondolat: emlékek cavarognak; az arcizom rángatózik, i kéz reszket, a hang elfúl. Az emlétezés fanyar mosolyba görcsösödik. A kezét nyújtja. — Érzi? Itt a bőr alatt... Harminc-* [ét szilánk van a testemben ... Háború. Talán egy lépést sem tehetsz eb)en az országban, de egész Európában em, hogy ne kísértene a háború ir.ózatos emléke. 1945. március 27. A világégés utolsó lángjai csaptak el. De a tavaszi égbolton még halált IOZÓ acélmadarak keresték a földi :élpontokat. Feri bácsi — az akkor még harminc ves Ferkó — kertjében fogialatoskolott a komáromi szigeten. Rügy fakadt i fákon, és a föld tavaszi illatot áraszott. A langyos ázellő a béke ígéretét íozta... Egyszerre éktelen, dobhártyát hasíósüvöltés... Nagy robbanás, aztán semmi. Kesernyés füstszag és végteleri söétség. Feri bácsi csak egy autóban tért lagához. Mellette két társa nyöször;ött. Az egyik szomszédjának a bele ögott. Mire a kórház udvarára értek, :i is lehelte a lelkét. A másik a kórtázban halt meg. Feri bácsi, testében harminckét szl-. ánkkal, felépült. A kétszeresen rokkant testben űj zárnyra kapott a lélek. Eddig ismeetlen érzés fogta el. Szerelem... Beteljesült szerelem. Feltörő érzéeit a segédápolónő, egy csinos, egészéges leány — viszonozta. Egy év múla házasságot kötöttek. Közel húsz év távlatából visszaperetjük az eseményeket. Az ismerősök gyöntetűen vallják, hogy az asszony zámításből ment férjhez a rokkant éri bácsihoz. Ház, biztos megélhetés "náború utáni bizonytalan időben. JShéz lenne ítéletet mondani. Az emeri érzések kiismerhetetlenek. A száalom, a sajnálat, a jót akarás nem gyszer váratlan, megmagyarázhatatän fordulatokra képes. Nem is fogadató el az egyöntetű vélemény: száiítás. Hátha nem? Hátha mélyebb rziések? Az asszony két gyermeket szült. Az egyik ma tizennyolc, a másik tizenöt éves. Közel két évtizeden át semmi jel sem mutatta, hogy Feri bácsi családi életét valami megzavarta volna. Vagy mégis? Ogy öt évvel ezelőtt elkezdődött valami ... Az asszony mind gyakrabban járt el otthonról, és mind többször fogadott vendégeket. Egyre többet olvasta a bibliát, egyre több idézetet ismételgetett belőle. A lakás esténként néha templomra hasonlított. Imádkoztak, zsoltárokat énekeltek. Valami ismeretlen, földöntúli lény egyre jobban kiszorította Feri bácsit a családból meg az asszony életéből. Az asszonyt megbűvölték a vallási tanok. Egyetlen nagy eszmének élt, fitytyet hányt a világi dolgokra. Feri bácsira is. Az idén egy februári reggelen aztán kitört belőle. — Megűntalak testileg, lelkileg... Nem tudok többé együtt élni veled ... A testben roncs ember lélekben is összetört. — Ember kell?' Erős? Egészséges? Az asszony tagadólag legyintett. Feri bácsi nem tapasztalta soha, hogy felesége valaha is férfi társaságot keresett volna. Mások véleménye is megegyezik ebben. — Tégy akaratod szerint. Nem akadályozlak, szemet húnyok, elfordulok... De ne dobj ell Az asszony hajthatatlan. A bibliából idéz. Istenét akarja követni, és lemond a világi dolgokról, ha kell elhagyja férjét, is testvérét is. Csak egy utat ismer: a bibliában megjelölt utat. A férj könyörög. — Áttérek a vallásodra. A te iste-, ned lesz az enyém is... , A férj nem kell, ' Tizenkilenc év. Bombázás. Szilánkok, kórház. Ápolónővér — feleség. Két leánygyermek. Szerelem? Szánalom? Szamaritá^ noskodás? v A kérdések özöne merül fel. Egy ismeretlen istenért, földöntúli lényért, akit a képzelet minden jó tulajdonsággal felruházott, feláldozható az emberség? Vagy lehet a menekülést a megunt, talán megutált férjtől magasabb szempontokkal magyarázni?. Megnyugszik-e a háborgó lelkiismeret? Válaszra nem vállalkozom. Egy szép nyári napon Feri bácsi holmija az utcára került. Nincs többé visszatérés a családi fészekbe. Nincs' többé szánalom, nincs többé irgalom. A földi dolgokat megvetni nem bűn És t Feri bácsi . elvonszolja magát mankóival, kis kocsiján a szigeti kertbe. Gyomlál, kapál, a beérett termést szedi. Dolgozik. Búját, keservét munká'ba öli. Térden kúszik a kerti ösvényeken, de a keze szaporán jár, Hetek telnek el így. A kis deszkabódéban rendezi be otthonát, ahol azelőtt a szerszámokat tartotta. Beköszönt az ősz.' Szakad az eső. A tető hézagos, becsurog. Szennyes ágyban fekszik, és feje fölött fazékban fogja fel' a vizet. így, találnak rá a város tisztségviselői. — Feri bácsi, nem maradhat itt. • — Nem megyek sehová! Magyaráznak, ígérnek, biztatják. Csomagoljon össze, Iholnap érte Jönnek. Megérkezik az autó. Feri bácsi megmakacsolja magát. Nem és ne-ml Aggházba nem megy. Kegyelemkenyéren nem akar élni. Eddig még megkereste a betévő falatot. Nemcsak magának, hanem a családnak is. Ezután se lesz megtűrt. Erőszakkal rakják az autóra. Örsújfalu új fejezet az életben. • Aggház... Nagy-nagy társadalmi vívmány. Elhagyott emberek menedéke. A sors-, nak voltak és vannak szerencsétlen kivetettjei. De ma a társadalom fel-' karolja őket. A hajdani kastély impozáns. Kívülről... Az első pillanatban bent is. Pazarul berendezett társalgó, tiszta étterem, a folyosón szolgálatos nővér. Mégis ismeretlen érzés kerít hatalmába. Valami a torkom szorongatja. Közel száz arc villan el előttem. Földművelők, hivatalnokok, kereskedők ... S mindegyikükhöz hozzákívánkozik a „volt" szócska. Igen, ők már csak voltak földművelők, hivatalnokok, kereskedők ... Most békésen pihennek. Igazán békésen? Lélekben is megnyugodva? Feri bácsi öklével nagy könnycseppet töröl le arcáról. — Restellem, nagyon restellem, hogy ide Jutottam .., Térden kúszik a szekrényihez. Fényképeket vesz elő. Az egyiken a család, a másikon jómaga, a többin meg a két leánya. A zsebkendő újabb könnycseppeket itat. — Nem jöhetnek hozzám. Az anyjuk megtiltotta... Öt testvére van. Mind Jómódúak. Nincs lelkiereje, hogy megírja nekik a valóságot. Szégyelli. De nem háborog. Megérti, hogy jobb neki itt, mint otthon lenne. Lelke így is békétlen. Felesége, gyermekei vannak, még sincs senkije. Az asszonynak lehetett száz ezer oka, amiért nem akar együtt élni rokkant férjével. Ám a lélek fáj, sajnos. Hányan lehetnek még itt, akiket övéi megtagadtak? • Feri bácsi neveket sorol. Ne! Nem tudom hallgatni! Másra terelem a szót. De a gondolat csak visszatér megszámlálhatatlanul sok kérdőjellel. Talán ők is hibásak voltak? összeférhetetlenek, ellenségeskedést szltók, kibírhatatlanok. Lehet. De szü-^ lők, életet adtak, embert neveltek. És most mások segítségére szorulnak. A társadalom nevében mások tűrik apró bogaraikat, nehéz természetüket. Megteszik azt, amire a gyermek, a családtag nem volt képes. A kastély nagyon szép. Az emberisség jelképe. Megnyugtató, felemelő érzés tudni, hogy van menedékük, akik erre rászorulnak. Ám belülről másképp fest a kép. Nem is a kastélyon belül, hanem a lakók lelkének mélyén, Feri bácsi a vaskos bibliában lapozgat. 'idézeteket keres. Az asszonytól hallotta, maga is jó néhányszor elolvasta már őket. Tudja betéve is, csak a pontosság kedvéért... Az asszony vallásos. Ettől nem akarja megfosztani senki. Ez az ő legbensőbb ügye, ez tehát szent és sérthetetlen. A szentírás formálja életszemléletét. Isten-mellett tizenkilenc év után mégsem fér meg egy ember, egy földi halandó, egy roncs, aki tizenkilenc évig ilyen rokkantan is a férje-volt és a leányainak apja. Az emberi agy isteni kinyilatkoztatással indokolja a szívtelenségét? Az ember önmagát ámítja, vagy másokat vezet félre? Karácsony. Fenyőfa, gyertyafény. Az ódon kastély egyik szobájának asztalán két fénykép. Egy szomorú apa .hajol föléjük, és szeméből lassan peregnek a könnyek. ZSILKA LÁSZLÚ )YRMIT GULIA abchóz költő és mesemondó. Műeiben népe bölcsességéből és humorából meriett. Az aljábbiakban írásaiból közlünk. Kl A PONTOSABB? Történt egyszer, hogy Hamutbei Csacsba herceg, Abcházia uralkodója kénytelen volt egy éjszakát egy hegyi faluban tölteni. Vendéglátó házigazdája, Tykiva jómódban élt, és így természetes, hogy a herceg minden kívánságát teljesítette. Az uralkodók szokása szerint Hamutbej Csacsba szentül hitte, hogy a gazda házában ő a legfontosabb személy, és mindenki csak az ő kívánságait lest Vacsora után a háziak megvetették az ágyat, de még az öreg Hadzsaratát, a mesék mesterét is elhívták, hogy bűbájos történetei álomba ringassák a nagyúri vendéget. Ez-már-már sikerült is, amikor a szomszéd szobában hangosan felsírt egy kis csecsemő. A herceg felriadt az álmot megelőző szendergésből, és rászólt a gazdára: — Azt gondolom, • hogy• ebben a házban én vagyok a legfontosabb ember, de tévedtem, mert a szomszédban van valaki, aki fontosabb nálam. Menjetek hozzá, és altassátok el. Mert igaz, hogy herceg volt, de azért ésszel-'.is megajándékozták. A-CSODÁLATOS POHARAK Chatzse szíve hevesebben dobogott az örömtől, amikor meglátta a pulton csillogó tiszta, átlátszó poharakat. Bizony mindiárt a saját régi, piszkos poharaira gonodolt.f — Mennytért adod? — kérdezte a boltost. — Darabonként ötven kopekért. — jaj de drága! Kiáltotta Chatzse. Aztán elmondta, hogy neki-is éppen nyolc pohara van, de azok már régiek, homályosak. Ha a boltos megvenné őket, akkor ő nyolc új poharat venne, és ráfizetné a különbözetet. f— Hozd csak el őket •» felelte a huncut kereskedő. Chatzse csak úgy repült a poharakkal. Hát bizony nem kellett sokat vizsgálgatni őket, elárulták, hogy Chatzse nem nagyon rajong a tisztaságért. — jól van — mondta a kereskedő. — Gyere holnap, és hozz magaddal két rubelt, meg negyven kopekot, mert én darabonként húsz kopekot fizetek a poharaidért. Még szerencse, hogy szinte megszólalásig hasonlítanak az • én poharaimra. A boltos reggelig harnu^ val és szappannal csillogóra sikálta a poharakat. A rendetlen gazdasszony pedig nagy örömmel vitte haza újból megvett salát poharait, wmm Kilátás a bratislavai Slavínról. (Bachan felvétele) STEPHEN LEACOCK: TÉLAPÓ TÉVEDÉSEI Karácsonyeste volt. Brownék a szomszéd Joneséknél vacsoráztak, s vacsora után Brown és fones bor és dió mellett diskuráltak az asztalnál. A többiek felmentek az emeletre. — Mivel leped meg a fiadat karácsonyra? — kérdezte Brown. — Egy vonattal — mondta Jones. — Újfajta. Felhúzhatós. — Nézzük meg — mondta Brown. Jones levett egy csomagot a kredenc tetejéről és kibontotta. — Remek, mi? — mondta. Nézd, van hozzá egy csomó sín is. Érdekes, hogy ezek a kölykök mennyire szeretnek vonattal játszani, nem? — De igen — helyeselt Brown. — Hogy kell a síneket összeilleszteni? — Várj, mindjárt megmutatom — mondta Jones. — Csak toljuk odébb ezeket a tányérokat, s vegyük le a terítőt... Ügy ni! Na, most ide fi-s gyeij... —- Értem, ügyes nagyon. Az ilyesmiért megvesznek a gyerekek. Es egy repülőgépet vettem Willie-nek. — Nagyszerű, ismerem, bukfencezik és miegymás. Edwin születésnapjára én is azt vettem. Éppen ezért döntöttem most a vonat mellett. Megmondtam, neki, ho.gy Télapó valami egészen új dolgot jog neki hozni. Edwin, természetesen, kétely nélkül hisz a Télapóban. Nézd csak ezt a mozdonyt, olyan rúgó ja van, hogy hússzor is körülmegy egy felhúzássál. Itt van a rúgója a tűzszekrény alatt. — Húzd jel — mondta Brown leplezetlen érdeklődéssel — hadd lássuk, hogyan szalad. — Rendben — mondta Jones —, de tedd még odébb azokat a tányérokat, hogy az' összes sínt felrakhassuk ... Jó... Figyelj, hogy zúg indulás előtt. Meg fog veszni érte a kölyök, mi? — Biztos — mondta Brown. — Es nézd. csak, sípja is van. Az ördögbe, hozzá még szól is. Mint egy igazi, mi? — Na, akkor, Brown, kapcsold hozzá a kocsikat — mondta Jones. — En majd indítom a mozdonyt. En leszek a vezér, te leszel a váltókezelő, jó? Fél. órával később még mindig elmerülten vonatoztak az ebédlőasztalon. Fenn.az emeleti fogadószobában, feleségüknek fel sem tűnt a távollétük. Mindketten nagyon el voltak foglalva. — Ö, de gyönyörű — mondta Mrs. Brown — ilyen szép babát nem láttam évek óta. Okvetlenül veszek egy ilyet Ulvtnának is. Clarisse odalesz az örömtől! — Biztos, felelte Mrs.'fones —, és külön öröm lesz számára az öltözte-, tés. A kislányok rettenetesen szeretik az ilyesmit. Nézd, három kis ruha van a babához. Mindegyik ki van szabva, éppen csak össze kell ölteni. — Pazar! — kiáltott fel Mrs. Brown, — Szerintem az a lila áll majd legjobban a baba szőke hajához, nem gondolod? De a gallért egy kicsit vissza kellene hajtani, úgy csinosabb lenne, nem? — Kitűnő ötlet! — mondta Mrs. Jones. — Próbáljuk meg. Egy pillanat, hozok tűt, cérnát. Majd azt mondom Clarissenek, hogy a Télapó sajátke

t züleg igazította meg a gallért. A gyerek teljes mértékben hisz Télapóban. . Es félórával később,'Mrs. Jones és Mrs. Brown oly nagy buzgalommal varrták és igazították a baba ruháit, hogy meg sem hallották az ebédlőasztalon szinte megállás nélkül közlekedő vonat zaját. Az pedig még csak eszükbe sem jutott, hogy vajon mit csinálhat a négy gyerek. De a gyerekek sem hiányolták a szülőket. Edwin Jones és Willte Brown Edwin szobájában ültek. — Klassz, mi?! — mondta Edwin. — Száz darab van a dobozban, s még hozzá ez a borostyánkő-szipka. Jó ajándék apirnnk. nem? — Mi az, hogy jó! — mondta Willie elismerően. — in szivart vettem az öregemnek. — En is spekuláltam, hogy ne szivart vegyek-e, de aztán mégis a cigaretta mellett kötöttem ki. Férfiember szivarnak, cigarettának egyaránt örül. Nincs kedved rágyújtani? Ha a doboz aljáról kiveszünk néhányat, észre sem lehet venni. Finom, orosz cigaretta, sokkal jobb, mint az egyiptomi. — Kösz, adj egyet — mondta Willie. — Tavasszal, a tizenkettedik születésnapomon kezdtem el dohányozni. Marhaságnak tartom túl korán el-, kezdeni. Egészségtelen, vártam vele amíg betöltöm a tizenkettediket. — En is — mondta Brown, miközben mindketten rágyújtottak. — Magamnak nem is vettem volna ennyit, de hát az öregemnek kell valami karácsonyi ajándék. Tudod, kétely nélkül hisz a Télapóban, s nem akarom, hogy csalódjon. Ezalatt Clarisse megmutatta a kis Ulvinának a bridzskártyát s a zsetonokat, miket a mamájának vett. — Ugye, pompás kis zsetonok! — mondta. — Bár én a magam részéről sokkal jobban szeretek pénzbe játszani. Pénz nélkül tiszta unalom az egész. — Dögunalom! — mondta Ulvina. — De a te anyukád sosem játszik pénzbe, ugye? — Anyu! Dehogy játszik'. Túl óvatos ő ahhoz. De most majd megmondom neki, ha kártyázik', dobjon egy-két aprópénzt a perselyembe legalább. — Gondolom, ő is éppúgy hisz a Télapóban, mint az én anyukám. — Teljes- mértékben — mondta Clarisse. —- Mit szólnál egy partihoz? — Örömmel — felelte Ulvina, és a zsetonokat félretolva, mindketten előszedték zsebpénzüket. Jóval később, úgy éjfél felé, az ajándékok sorra bekerültek a családta' gok gondosan kikészített harisnyáiba. Zre Télapó elvétette a dolgot, mert senki sem azt kapta, amit szíve szerint szeretett volna. Másnap azonban, karácsony délelőtt, ahogy az már lenni szokott, szépen kiegyenlítődtek a dolgok. Tíz ^órakor Brown és Jones már nagyban vonatoztak, Mrs. Brown és' Mrs. Jones a babákat öltöztették, a fiúk cigarettáztak, s Clarisse és Ulvina kártyázták. Így aztán a karácsony mégis csak jól végződött. Fordította: RÁKOSY GERGELY 1984. KARÁCSONY * ŰJ SZÖ 11