Új Szó, 1964. november (17. évfolyam, 304-333.szám)

1964-11-02 / 305. szám, hétfő

Szándékosság vagy könnyebbségkeresés Levelet kaptunk Somorjáról. írója szóvá tette, hogy városukban csorbát ejtettek a párt által két határozatban is nyomatékosan kihangsúlyozott kétnyelvűség elvén. Az első ilyen határozat 1959-ben született meg. Többek között világosan kimondta: azokban a Járásokban, vagy községekben, ahol ezt a lakosság nemzetiségi összetétele megkívánja (szlovákok és magyarok együtt élnek), szigorúan be kell tartani a kétnyelvűség elvét. A kétnyelvűség következetes betartásának, ha nem is a leglényegesebb, de sajátos formája, hogy az állami- és középületeken szlovák és magyar nyelvű feliratok legyenek. Egy évvel a határozathozatal után a párt ellenőrizte, hogy a gyakorlati életben ezek az elgondolások, célkitűzések hogyan valósulnak meg. Többek között megállapította: „Megvizsgálták az állami- és középületek, valamint a berendezések megjelölését is. Ezek a magyar nemzetiségű többséggel rendelkező járásokban és községekben mindenütt két nyelvűek. Kivételt képeznek a CSD és a ČSAD állomásainak és megállóinak feliratai." A párt figyelme tehát még az — egyesek szerint periférikus — kérdés tisztázására is kiterjedt. És most, négy esztendő múltán levélírónknak mégis az elintézettnek, megoldottnak vélt ügy adta kezébe a tollat. Roszszalja, hogy a Jednota fogyasztási szövetkezet a világos és szabatos párthatározat ellenére is egy hónappal ezelőtt leszedette a kétnyelvű táblákat, és helyükbe csak szlovák nyelvű feliratokat rakatott. A dolog tényleg megtörtént. Erről személyesen is meggyőződtünk. Alfonz Štubiía, a Somorjai Városi Nemzeti Bizottság titkára a következő értelemben nyilatkozott, amikor az esetet szóbahoztuk: Ha a Jednota vesz annyi fáradságot, hogy közli velünk a szándékát, alighanem másképp sül el a dolog. Ez a cselekedetük elégedetlenséget váltott ki az emberek kőzött. Egyesek már annyira jutottak, hogy nemzetiségi jogok megnyirbálásáról kezdtek beszélni. Felvilágosításért, magyarázatért a Jednota járási elnökéhez fordultunk. Ez azonban már eső után köpönyegnek bizonyult. Válasza valahogy így hangzott: Kérem, ez kerületi akció ... Házi Árpád, a Jednota járási elnöke a négyszemközt folytatott beszélgetés során tagadta, hogy ilyen kijelentést tett volna. Többek között így nyilatkozott: A táblák kicserélésére fölülről semmiféle utasítást nem kaptam. Nem is volt rá szükség, mivel nálunk bevett szokás, állandó folyamat, hogy a kopott, megrongált, színehagyott cégtáblákat fokozatosan kicseréljük. A csere Somorján már nagyon szükséges volt. Végrehajtására személyesen adtam utasítást. Mégpedig két oknál fogva: részben azért, mert — ahogyan már mondtam — a régiek tönkrementek, viszont a csere gyors végrehajtását sürgette az is, hogy sok külföldi vendég utazik át Somorján Szép számmal akad közöttük üzletember is, akiknek többsége a cégtábla alapján mond véleményt kereskedelmünkről. Hogy aztán az a tábla kétnyelvű-e vagy sem, számukra édes-mindegy, csak szép, tetszetős, mutatós legyen. Az igazat megvallva, ma már magam is belátom, hogy a sietséggel elpuskáztuk a dolgot. Pillanatnyilag azonban nem volt kétnyelvű táblánk raktáron, ígérem azonban, hogy a napokban kapunk ilyen táblákat, és kicseréltetem a mostaniakat." Miklós István, a Járási Nemzeti Bizottság elnöke tőlem tudta meg a dolgot. Amikor Házi elvtárstól magyarázatot kért, telefonon a következő választ kapta: „Majd ráfestetem magyarul is . Hargas elvtárs, a JNB titkára már a Somorjai Városi Nemzeti Bizottságon értesült a történtekről. Szerinte a Jednota meggondolatlanul cselekedett. Rant György, a JNB kereskedelmi osztályának vezetője előtt nem volt már Ismeretlen az eset. Kijelentette: „Ha már ennyire kedvük szottyant a táblacserélgetéshez, miért nem kezdték Nagymegyeren, ahol a szennyes fehérnemű-begyűjtőhely homlokzatán még mindig cipőüzletet hirdet a cégtábla. A cipőüzlet ajtaján pedig „TEXTIL"-t olvashat az ember. Nem Inkább ezeket kellett volna fölcserélni, és — na készpénznek lehet venni , Házi elvtárs jóslatát — akár egy hónapot is várni, amíg megérkeznek a kétnyelvű táblák. Nem mintha kifogásom lenne az új, tetszetős táblák ellen, de azok legyenek olyanok, hogy ne adjanak okot a szóbeszédre, esetleg káros politikai következtetésekre. Ha én lennék az ő helyükben, addig nem nyúlnék a táblákhoz, amíg nincsenek a kezemügyében az újak, a kívánalmaknak megfelelőek!" A járási pártbizottságon az elvtársak szintén helytelenítik a dolgot. Ferencei elvtárs, a járási pártbizottság vezető titkára feladatul adta Fél Miklósnak, a helyi pártszervezet elnökének, hogy a kérdést rendezzék Házi elvtárssal, a párt nemzetiségi politikájának szellemében tegyék meg a szükséges lépéseket. Két nap múlva Ferencei elvtárs újból felhívta Házi elvtársat, ő megígérte, hogy néhány napon belül . felrakják a kétnyelvű táblákat. Gyurcsik József, a Dunaszerdahelyl Városi Nemzeti Bizottság elnöke szintén helyteleníti a Jednota eljárását. Többek között kifogásolta, hogy nem tanácskoztak, mielőtt cselekedtek volna, s nem kérték ki a Somorjai Városi Nemzeti Bizottság véleményét. És ez hiba. Mégiscsak a nemzeti bizottság az a szerv, amelyik ebben vagy abban a városban, azaz községben legjobban ismeri a helyzetet, tudja, mi helyes, ós mi nem, mit lehet, és mit nem lehet tenni. Okfejtését egy példa felemlítésével teszi még kézzelfoghatóbbá. Azt mondta: „Nálunk is megtörtént, hogy neon-fénycsőreklámot akartak szerelni a harisnyaüzletre. Erre azt mondtam: máris megegyeztünk, ha kétnyelvű lesz a reklám. Erre ők idéztek egy régi közmondást — ha rám hallgatnak, többe kerül a leves, mint a hús. Mit mondtam erre én? Azt, hogy ez fontos politikai kérdés, amelyben alárendelt szerep jut a gazdasági szempontoknak. Végül ők is belátták, hogy nekem van igazam... Nem értek egyet például azzal sem, hogy Dunaszerdahely két legnagyobb vendéglátóüzemében nincs kétnyelvű étlap. Ezt már többen szóvá tették, de ott, ahol a bajon segíteni tudnának, figyelmen kívül hagyják a bíráló megjegyzéseket. Gyurcsik elvtárs utóbbi bíráló megjegyzéséről személyesen is meggyőződtünk. Az „Aranykalász"-ban például az étlap címlapja kétnyelvű, de ezenkívül egy szót sem talál benne az ember magyarul. Vajon miért nem? Talán nincsenek magyarul tudó emberek az Aranykalászban? Vagy valaki megtiltotta volna, hogy két nyelven készítsék el az étlapot? Egyik föltevés sem fedi a valóságot. A vendéglátóüzem alkalmazottainak többsége magyar ember. Igaz, hogy a felettes szervektől kétnyelvű étlap készítésére nem kaptak határozott utasítást, de azt sem tiltották meg, hogy ilyet készítsenek. A döntést rájuk bízták. Ök azonban a dolog könynyebbik oldalát választották. Németh Erzsébet, az üzemi pártbizottság tagja előbbi föltevésemet szintén megerősítette: „Fentről nem kaptunk utasítást kétnyelvű étlap készítésére. A legközelebbi bizottsági gyűlésen azonban foglalkozunk majd a dologgal". Hegedűs Gizella, az étlap „szerkesztője" szükségtelennek tartja magyarul ls „megjelentetni", mondván, hogy „minek csinálnám, hisz nálunk alig akad szlovákul nem tudó vendég. Különben is el tudják képzelni, milyen nagy munka lenne két nyelven elkészíteni?" Sajnos, az utóbbi nézetet vallják azok is, akik tehetnének valamit az ügy érdekében. A többletmunkát senki sem akarja vállalni. De vajon csakugyan többletmunkáról lenne sző? Ehhez a kérdéshez még visszatérünk. A vendégek között már akadtak olyanok, akik a mulasztást szóvá tették. A válasz valamennyi esetben így hangzott: „A pincérek százalékot kapnak "a nyelvtudásért. De ki fizeti meg nekünk a fáradságot, ha „dupla" munkát végzünk?" A Duna szállóban is hasonló a helyzet, azzal a különbséggel, hogy interhotelről lévén szó, szlovák és német nyelvű étlapot készítenek. Ez még nem is volna baj. Az egyre bővülő turistaforgalom hovatovább megköveteli, hogy a nagyobb vendéglátó üzemekben németül is feltüntessék az ételek nevét. Ezzel elejét vennék olyan eseteknek, hogy a német turista hazatérése után egyik ismerősének így írjon: „Kedves barátom, minden szép és jó volt nálatok, leszámítva azt, hogy a szép hazátokban töltött két hét alatt bifteken kívül egyebet nem ettem, mivel csak ezt tudtam kisillabizálni az étlapjaitokból." Ha az illető történetesen Dunaszerdahelyre téved, választhatott volna egyebet is. De hoppon maradna az .a vendég, aki csak magyarul tud. Nem furcsa egy kicsit, hogy Csallóköz szívében, ahol döntő többségben magyarok élnek, és százával jönnek magyar turisták, látogatók, tolmácsra szorulnak, ha meg akarják választani az ebédet? Nagy István, az üzem vezetője ls furcsállja a dolgot. Az Aranykafász-beli Hegedűs Gizella állításával ellentétben azt bizonygatja, hogy a náluk megforduló vendégek többsége magyar. És az étlap mégsem alkalmazkodik a szükséglethez? Miért nem? Adjuk talán át a szót Nagy Istvánnak: „Volt már ilyen étlapunk is.'Aztán beszüntettük, mivel a helytelen fordítás miatt sokat élcelődtek velünk. Megmondom őszintén: magyar vagyok, de egyes ételek nevét nem tudom magyarul, mivel a szakiskolát szlovákul végeztem. A német miatt a fejem sem fáj. Ha valami nem stimmel — egyébként Is fehér holló nálunk a német vendég — azt mondom: bocsánat uram, nem tudok jól németül. De mit mondjak a mieinknek, a magyar vendégeknek? Tagadjam le, hogy magyar vagyok? ... A kérdést azonban így Is, úgy ls meg kell oldanunk. Ezzel tisztában vagyok. Meg is oldjuk. Ezt ígérem!" Előre bocsátom: hiba volna figyelmen kívül hagyni az objektív nehézségeket, egy dolgot azonban őszintén meg kell mondani: amennyire a dunaszerdahelyl vendéglátóipar egyes vezetőit, dolgozóit ismerem, az az érzésem, hogy ha nagyon akarnák, még így ls képesek lennének a kérdés megoldására. Mindennél nagyobb baj azonban, ha hiányzik az akarat. Talán még megértem Hegedűs Gizellát, ha a kétnyelvű étlap elkészítésében csak „többletmunkát" lát. Nem árt azonban, ha mindjárt föltesszük a kérdést: Valóban többletmunkáról lenne szó? Szerintem nem. Hogy miért nem? Annál az egyszerű oknál fogva, mert a vendégek nem a vendéglátóiparért vannak, hanem fordítva. Tehát? A vendéglátóiparnak bizonyos formák, keretek között alkalmazkodnia kell a vendégekhez. Több ízben jelent már meg párt-, illetve kormányhatározat, amely feladatul adta az említett üzemeknek, hogy alapjában javítsák meg munkájukat. Ebbe beletartozik az is, hogy készítményeiket úgy kínálják a vendégeknek, hogy azoknak ne kelljen mindig attól tartaniuk, hátha „zsákbamacskát" vesznek. Ha pedig van ilyen határozat — már pedig van — teljesítése senki számára nem lehet többletmunka, hanem kötelesség. Ezenkívül a józan ész, az üzleti szellem Is azt diktálja: Ahol a lakosság döntő többsége magyar, és szép számban megfordulnak magyarországi vendégek is, mégiscsak illenék — ha már németül megcsinálják — hogy magyarul is elkészítsék az étlapot. Ezt olyan nehéz megérteni? Nem találok azonban mentséget az üzem élén álló és általában az üzemekben dolgozó kommunisták számára. Sem Házi elvtársat, sem pedig az említett két vendéglátóüzem vezetőjét nem akarom szándékossággal vádolni, de kereken vissza kell utasítani a többletmunkával való takarőzgatásukat. Lehet, hogy a kétnyelvűség elvének következetes betartása több munkát jelent, de nem többletmunkát. A cikk elején már idézett párthatározat is azt mondja, hogy a magyar nemzetiségű lakossággal való érintkezésben szigorúan be kell tartani a kétnyelvűség elvét. A határozat betartása, érvényre juttatása a párt alapszabályzata értelmében valamennyi kommunista számára törvény. A párt törvényeinek betartása pedig egyetlen kommunista számára sem lehet más, mint kötelesség, olyan kötelesség, amelyet a párttagsággal együtt vállalt magára. Ha az említett elvtársak közül bármelyiket is megkérdeznénk: mi a véleménye a párt nemzetiségi politikájáról, többek . között a kétnyelvűség betartásának hangsúlyozott megköveteléséről, azt hiszem, valamennyien „igen"-nel válaszolnánk. Vagyis, helyeselnék, egyetértésüket fejeznék ki. Ez azonban még kevés a boldoguláshoz. A párt ettől többet kíván tagjaitól. Mi legyen hát tovább? Jó volna, ha az elvtársak maguk vonnák le a tanulságot az elkövetett mulasztásokból, és a jövőben egy pillanatra sem tévesztenék szem elől: a nemzetiségi kérdés megoldása pártunk politikájának sarkalatos része. A párthatározatokban és szocialista alkotmányunkban biztosított jogokat ne tekintse senki valamilyen ajándéknak vagy könyöradománynak, amelyikért valaki is köszönettel tartozik, még kevésbé tartsák olyan dolognak, amelyen bárki önkényesen csorbát ejthet. SZARKA ISTVÁN Prešovon épül Szlovákia egyik legmodernebb autóbuszállomása. A diszpécser-szolgálat az ipari televízió segítségét is igénybe veszi. Képünkön az állomás csarnoka látható. (R. Berenhaut felvétele) A CSEHSZLOVÁK Vöröskereszt a polgártársaink adományaiból össze gyűjtött 430 ezer koronáért gyógyszereket és egészségügyi kellékeket küldött az árvízsújtotta Zágráb lakosságának. KIRÁLYHELMECEN november 7-én, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának napján, a város ós környéke felszabadulása 20. évfordulójának havában megnyílik a 24 millió koronás beruházással épült új kórház. (lk.) A PRÁGAI Nemzeti Múzeum páncélkamrájában őriznek egy pénzben kifejezhetetlen értékű kéziratot — Jan ze Stredy, IV. Károly, majd a Iitomyšli püspök kancellárja Liber viaticus című rajzokkal díszített útikönyvét. PÉNTEKRE virradó éjszaka kétszázezer dollár értékű drágakövet loptak el Ismeretlen tettesek a New York-i múzeumból. Az ellopott drágakövek között van a világ legnagyobb' zafírja, a Star of India és a legszebb rubin, a Star Ruby is. SZÄLLlTÄS közben 90 százalékkal kevesebb helyre van szükségük azoknak az összeállítható szekrényeknek, amelyeknek gyártását e napokban kezdték meg a Lysá nad Labem-i Kovona-üzemben. A gyár már a jövő évben 34 ezer ilyen szekrényt szállít külföldre, elsősorban Franciaországba és Hollandiába. AZ ÁLLAMI pedagógiai kiadóvállalat 1965-ben több mint 160 pedagógiai irodalmi alkotást jelentet meg, közötr tük az egyiptomi arab nyelv tankönyv vét is. 18. Szervez a Morris-ügynökség Az Új Szó számára írja: IMRICH GODIN William Morris & Co — ez a világ egyik legnagyobb hangverseny-ügynökségének cégjelzése, de röviden Morris Agency néven ismerik. Színházi és hangverseny-együtteseket szerződtet, szerepeltet, reklámoz — szóval „menedzsel". A Bécsi vér együttesét, amellyel Amerikát járjuk, ugyancsak ez az ügynökség szerződtette. A sokrétű tevékenységet kifejtő intézmény egyik vezetőjét, a hangverseny tagozat igazgatóját — Dávid Habért keresem fel, hogy tájékozódhassak Morris Agency tevékenységéről. Dávid Haber három éve vezeti ezt az osztályt, azelőtt saját ügynöksége volt. Megnyerő modorú, agilis ember. Maga a nagyvállalat a Brodway egyik felhőkarcolójának 21—26 emeletein székel. Az intézmény elnöke Abel Astvogel, aki Kaliforniából irányítja az ügyeket. Fiókvállalatok, ügynökségek, kirendeltségek, irodák működnek vezetése alatt nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Londonban, Párizsban, Münchenben, Bécsben, Rómában stb. is. Az USA-ban három központjuk van: New Yorkban, Los Angelesben és Chicágóban. A New York-i központban a vezetőkön kívül 300 ember dolgozik. Ez a csoport tartja kézben az egész üzletmenetet, gyakorlatilag az USA színházi és előadó művészetének világát. Az ügynökség, mint mondottuk, sokoldalú tevékenységet fejt ki. Évente 15 nagy turnét szervez és készít elő, mintegy 500 000 dollár tőkével. Ezenkívül összeállít opera-, operett-, revű-együtteseket, hangverseny műsorokat, sőt TV programot is. Az idei évad terveire vonatkozó kérdésre megtudom, hogy Morrisék szervezik a Giancarlo Menotti fesztivált, a Jósé Grecoand co. szerepléseit, valamint a kanadai balett vendégszereplését. Erre a három rendezvényre a 8000 férőhelyes Carnegie Hallban kerül sor. Davld Haber számos világhírű művészt sorol fel, akik a közeljövőben az ügynökség közvétítésével lépnek a közönség elé. Leszerződtették Jean Morgant, Carlos Montoyat, Louis Huntot, a Smathers-testvéreket, Burgess Mereditht stb. Három kiváló svéd énekest szerződtettek operaegyüttesek számára, megnyerték rendezvényeiknek Maati Talvela világhírű finn basszistát is. Mindez csak kis része a hatalmas tőkévei dolgozó üzleti vállalkozásnak, amely a kultúra egyik jelentős szakaszát — a zenei életet és Jórészt a színművészetet — kezében tartja. Az ügynökség számunkra —, a Bécsi vér együttes számára — a Brodway egyik nagy színpadát, a Lunt Fontaínt biztosította. Az 1400 férőhelyes színházban tartott egyik előadás emlékezetes marad számomra, mert egy itteni találkozás sok régi emléket elevenített fel. Hadd számoljak be róla: A ünneplést köszönő művészek a közönség között, egy lelkesen tapsoló idősebb hölgyben felismerték J e r 11z a Máriát, a világhírű operaénekesnőt, aki férjével együtt eljött előadásunkra. Bizonyára a régi emlékek csalták a színházba. A fiatal nemzedék számára fel kell elevenítenem vele kapcsolatos emlékemet. Jeritza sok évig a Bécsi Operaház ünnepelt művésznője volt. Fiatal énekes koromban önfeledten tapsoltam Jeritzának, amikor A. Piccaverrel együtt a Tosca előadásával búcsúzott a bécsi közönségtől. A közönség két kedvencének olyan ünneplést rendezett, amilyenre nem igen volt példa. Amikor Jeritza a színpadra lépett olyan tapsvihar fogadta, hogy a zenekar leállt, és egy teljes órán át nem lehetett folytatni az előadást... A temperamentumos, vérbeli énekesnő sikereit szép hangjának, hatásos színpadi játékának és nem utolsósorban hódító megjelenésének köszönhette. Puccini nagyon szerette művészi egyéniségét és utolsó operáját a Turandotot Jeritzának írta. A művésznő egyébként Brnóban született, itt.is kezdte pályáját, majd Bécsbe szerződtették. Később a Metropolitan tagja lett. Ma 77 éves. Megjelenése igazolja —a szépség nem hervad el szükségszerűen a korral, huszonöt évvel fiatalabbnak látszik. Örülök, hogy ezzel a kedves emlékkel zárhatom az amerikai zenei életről írt sorokat. Legközelebb napjaink Amerikájának köznapi életéhez térünk majd vissza. tJJ SZÖ 2 * 1984. november 2,