Új Szó, 1964. november (17. évfolyam, 304-333.szám)

1964-11-07 / 310. szám, szombat

VWBMISWJ MMM n \ piros téglaépület magas falait nyilván nemrégen emelték. Ablakai nincsenek. A fehérre mázolt ajtók a sötétben is világítanak. Kalauzunk mégis így vezet be: — Ez a piszkos ajtó, ezen jutunk be a részlegre, s majd a tiszta ajtón távozunk... AMIKOR EGY PORSZEM IS KÖ8ÁLVÁNYNAX SZÁMÍT így kezdődött barangolásunk egy hihetetlenül tiszta világban. Már hetekkel ezelőtt megismerkedtünk, amikor Nyikolaj Petrovics Szazsin akadémikus dolgozószobájában felmutatott egy mindkét végén összeforrasztott üvegcsővet... — Szupertiszta szilícium, a félvezető technika alapjainak alapja — magyarázza Nyikolaj Petrovics. Később Alekszej Viagylmirovics Frolov, a tudományos kutatásokat végző laboratórium vezetője más ikerkristályokat is mutatott, ám sem a germánium, sem az indium, sem a galliumarzenid tükörslkja és átlátszósága nc.n ér el olyan hatást, mint ezek a „szép kövek", melyek általában kimerítik a kristály fogalmát. Azok a kristályok, amelyekről olvasóinknak mesélni akarok, hatalmas, egy egészből álló és félvezető tulajdonságokkal rendelkező monokristályok vagy másként egykristályok. Nélkülük az ember nem törne utat a világűrbe, nem lennének olyan parányi, de vételképes rádiókészülékek, amelyeknek berendezését csak nagyítóval vizsgálhatja az ember, nélkülük nem lennének fényképezőgép nagyságú kibernetikai berendezések. Szóval, ma már nem kell reklám a félvezetőknek. — Mondja kérem, hogyan lehetséges az ,hogy a rakéta irányítóberendezése félvezető műszerének anyagába bejutott porszem annyira eltérítheti a rakétát a megadott iránytól, hogy sohasem jut el keringési pályájára? — kérdezem Nyikolaj Petrovicsot. Pedig ez így van! — válaszolja az akadémikus. — Nézze, egy modern elektronikai műszer az emberi hajszálnál 2500-szor vékonyabb félvezető alkatrészekkel dolgozik! Ilyen, még a mikróbákhoz képest is elenyésző arányok mellett nem csoda, ha egy porszem is kőbálványként hat. Persze, nem az arányok a lényegesek, hanem az anyag „szupertermészetes" tisztasága. Ez adja meg a félvezetők csodálatos tulajdonságait. Látja ezt amonokristályt? — mutatja felém a próbacsövet. — Mit gondol, milyen tiszta ez a szilícium? — Szazsin akadémikus várja a hatást, majd egy sereg nullát ró egy papírra. A végére odablgygyeszt egy egyest. Nézem: 0,00000001. Ezek a nullák az egyes előtt — ezek fejezték ki a kohászok régi vágyálmát. Minél több a nulla, annál tisztább az anyag. — Százmilliomod százalék! A „piszkos" ajtó bezárult mögöttünk. Az ultratiszta anyagok részlegében vagyunk. A kész gyártmány innen más vállalatokba vándorol, hogy a modern technika „agyát" — a matematikai gépek berendezését, „idegeit" — az elektronikus irányító műszereket és „érzékszerveit" — a fűtőelemeket és rádiőműszereket alkossa. A tágas előcsarnokban ruhatár fogad. A falak nyugodt színűek, a padlót rugalmas műanyagburkolat borítja. Csend és kellemes hőmérséklet. Mindenki itthagyja a felső ruháját és cipőjét. Ha tovább akar menni, akkor útja a zuhanyozóba vezet, zuhanyozás után különleges köpenybe bújtatják, és könnyű papucsot húznak a lábára. Haszan Iljics, a magas gesztenyehajú részlegvezető lassan barátkozik meg a nem minden napi vendégekkel. Máris hangzik vezényszava. Csinosítás következik! Nem tudjuk mire vélni, talán tréfál? Különleges szerkezetből légáramlat járja át köpenyünket és papucsunkat. A küszöbön túl más az „éghajlat". A hőmérsékletet, a légnyomást, a levegő páratartalmát állandóan szabályozzák, mint a repülőgépben, hogy ne ingadozzék. Balra az első ajtó a diszpécserhez vezet. Kezelőasztal, acélpanelek sorai műszerlapokkal. Itt a mennyezet háromszorta magasabb, piint a folyósón, ahol tábla f igyelmeztet a hidrogénrobbanás veszélyére. Nincsenek függönyök, nincsenek ablakok, semmi sincs, ami odavonzaná a port, még a lámpákat is ravaszul elrejtették. ...Belépünk egy tágas, csempepadlós helyiségbe, melynek szívóberendezésében egy Zaporozsec autó is kényelmesen elférne. Vlagyimir Molokov brigádja egy masszív targonca mellett valamivel bíbelődik. Irigylésre méltó pontossággal és elővigyázatossággal fémágyakba illeszt kötőtűnél is vékonyabb, polietilén burkolatú pálcikákat. A targonca egy másik helyiségbe vándorol. Nagy ürességet érez az ember. A csendet halk búgás zavarja. A hang talapzaton álló, gyufaskatyulya formájú, de íróasztal nagyságú „dobozokból" ered. Ezek elektromos kemencék. Pokoli hőségben bonyolult vegyi folyamatok mennek végbe. A vékony pálcikák megvastagodnak a kemencékben, mint télen a jégcsapok. A tizedik napon már sétabotnagyságúak. Az ikerkristályú szilícium áthevített rúdjait a legerősebb savakban és lúgokban különféle kezelésnek vetik alá. Utána vízben fürösztik. De milyen vízben! Még a kétszer desztillált víz sem felel meg, különleges berendezésben iharmadszor is desztillálják, és műanyagtartályban szállítják a részlegbe. — Ugyanis a közönséges levegő, amelyet lélegzünk, már öt percen belül beszennyeződhet — magyarázza Haszan Iljics. A SZÉPSÉG IS BAJ! Még egy terem, szinte nappali megvilágításban. Lányok hajladoznak az asztalok fölött, melyeknek üvegfiókjai elektrolitikus súlyokat rejtegetnek. — Ez a részleg kohászati „konyhája" — világosít fel Haszan Iljics. — Ez itt őrölt ikerkristályú szilicium — mutat fénytelen ásványdarabokra. — Ebből készül végtermékünk, a monokristály. A „konyha" — a „szentek szentje". Az itt dolgozók legfőbb gondja: megóvni a termékeket az embertől. A laboránsnők sem órát, sem gyűrűt, semmilyen ékszert nem viselnek, még az illatszerről is lemondanak. A szájrúzs, a körömlakk, sőt még kölniillat is nagyon árt a rendkívül kényes szilíciumnak. •I23XI1IOIQ31IEHÍ Most még néhány szót a bőröndről. Barna színű, kis formájú közönséges bőrönd. Egy csinos lány éppen tetszetős védjegyű dobozokat rak bele. — Ez a bőrönd az üzem több műszakjának termelését tartalmazza — világosítanak fel. Csodálatos! Bonyolult technikát kezelő több száz ember munkájának eredménye egy bőröndben! Barangolásunk az igazgató dolgozószobájában végződik. — Hét évvel ezelőtt nagyon örültünk gyárunk előszülöttjének, egy tízgrammos szilícium egykristálynak! Ma pedig itt tartunk... Íme . Egy nagy dobozt nyit fel; benne vörös bársonyon monokristályokból vagy 50 mintapéldányt láthattunk — a törpéktől a félkilogrammos nagyságig volt itt mindenféle... Grúziában az alaverdi vegyipari kombinát építkezésén dolgozó örmény Jura Sahveregyan, grúz Vologya Bedisasvili és moldva Vlagyiszlav Povsztyanko hajmeresztő magasságban végzi a szerelést. • 1964. november 7. $ (jj SZÚ (2 A szibériai Jenyiszej folyon teljes lendülettel folyik az 5 muiió kW kapacitásúra tervezett krasznojarszki vízi erőmű építése. A novovoronyezsi atomerőmű agya: a tömbirányítótábla. JURU SPAKOV RIPORTJA NOVOKUZNYECKBÖL Szibériai legendák AZ AMERIKAIAK CSODÁLKOZNAK Évek telnek, évek múlnak, s a ZAPSZIB elnevezésnek, azaz a Nyugat-szibériai Kohászati Kombinát nevének éppen olyan csengése lesz, mint amilyen hírnévnek már a Kuznyecksztroj vagy a Magnyitka örvend. Tizenkétezer ember építi az első nagyolvasztót. Tízenkétezer ember — ahány ember, annyi természet, annyi sors ... Nyikolaj Sevcsenko brigádja kiváló munkájáért abban a jutalomban részesült, hogy államköltségen szép turistautat tehetett meg az Egyesült Államokban. Megfordultak néhányszor egyszerű amerikaiak körében, akik ilyen kérdésekkel árasztották el őket: . — igaz-e, hogy a brigádvezetőnek kommunistának kell lennie? — Hány órát dolgoznak hetente a pártnak? — Mi az a munkaverseny? Amikor az egyik turista, Gennagyij Maszlennyikov moszkvai építő megkérdezte, hány téglát rak le itt egy kőműves egy nap alatt, azt válaszolták: Négyszáz darabot. — En pedig tizenegyezret egy műszak alatt — felelt vissza Gennagyij s a társaim sem maradnak el mögöttem. — Hát a szakszervezeteket nem tiltották be? Maszlennyikov eleinte nem értette a kérdéseket. Aztán kitudódott, hogy Amerikában másként néznek a munkatermelékenység növelésére. Ha valaki gyorsabban kezd dolgozni, egész biztos kipenderítik a szomszédját. Így hát a lázas igyekezettől mindenkinek elveszik a kedvét. Nyikolaj Sevcsenkóval a nagyolvasztó épületében a billenőserleges emelő mellett állunk. Ez fogja „etetni" dúsított érccel, koksszal és mészkővel. A brigád már az utolsó beszabályozást végzi. — 'Alaposan megizzadtunk, míg rendbehoztuk a hajtóműcsökkentőket — meséli Nyikolaj. — A reduktorokat gyártási hibával kaptuk, s ítéletnapig várhattunk volna újabb szállítmányra. Tízszer is szétszedtük meg összeraktuk ezt a masinát, de elértük amit akartunk! FÖ A HIVATÁS A gőz- és légszabályozó telep emeletes épületében széltében olvashatjuk ezt a felírást: „Csak lélekben ne öregedjünk, fiúk!" A felírással egy szinten dolgozik Viktor Hromcsenko szerelő. Látszólag semmiben sem különbözik a többi építőtől, de akik ismerik azt mondják róla, hogy érdekes ember. Hromcsenko öt évvel ezelőtt acélöntő volt. Az Amursztal vállalatnál dolgozott. Szerette hivatását, mindig hangoztatta, hogy sohasem lesz hűtlen hozzá, s egyszerre meggondolta magát. Lebeszélték, de ö csak erősködött, öt fiatal olvasztárral átköltözött a kuzinyecki iparvidékre. Hromcsenko volt armatúrkészítő, ács, kőműves, betonozó, lakatos. A darukezelést is megtanulta. Aztán el kellett búcsúznia barátaitól ... De a háromévi tényleges .katonai szolgálat letelte után visszajött! Amikor viszszatért, rá sem Ismert az építkezésre. Mindjárt keresni kezdte amúri társait. Hárman még szolgálnak, de kettőt megtalált: Borisz Koskin armatúrszerelők brigádvezetője, Tolja Krikunov pedig villanyszerelő. — En már csak kitartok a magam foglalkozása, az acélöntés mellett — határozta el magát Hromcsenko. Amikor késő este hazatér, elmélyed könyveiben. A finomító részleg problémáit tanulmányozza. Egyelőre csak elméletben, de közeleg a nap, amikor visszatérhet eredeti hivatásához. Bár tizenegy foglalkozást jelez Viktor Hromcsenko munkakönyve, ő azért mindig olvasztárnak tartotta magát... A TIZENHETEDIK TETŐFEDŐ Irodahelyiség. Tizenhat név sorakozik oszlopban. A tizenhetedik Alekszandr Beloglazov, a papírok szerint első osztályú tetőfedő. A bérlistáról egyedül az ő aláírása hiányzik. Nem mintha elfelejtette, volna, hanem egyszerűen azért, mert nem tud írni. Analfabéta az építkezésén? Ne csodálkozzunk, Szása idővel majd sok mindent megtanul... Ügy történt, hogy évekkel ezelőtt az Ifjúsági brigád új taggal gyarapodott.. Anatolij Bajbergyin elmondotta, hogy felesége és fia messze él. Majd ha berendezkedik magához veszi őket. Tamara Beloglazova Űjévkor váratlanul beállított. Nagy volt a kis Szása öröme! De az apa otthagyta őket. Hűtlen lett. — Menj vissza, úgysem vagyunk házasok! Nem kellesz! Az elhagyott családot a komszomolista brigád vette pártfogásába. A fronton az emberek adoptáltak árvákat, Szását a mi közösségünk fogadja be. A gyűlésen egyhangúlag a brigád tagjává fogadták Szását. Három történet — három legenda. Élő legenda! A Szovjetunió Tudományos Akadémiája szibériai tagozatának intézeteiben a tudományos munkatársaknak minden kényelmük és feltételük megvan, hogy eredményesen tevékenykedhessenek. )