Új Szó, 1964. november (17. évfolyam, 304-333.szám)
1964-11-26 / 329. szám, csütörtök
Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGAI NAPILAPJA BRATISLAVA 1964. NOVEMBER 26. Csütörtök XVII. ÉVFOLYAM 329. SZÄM Ára 30 fillér A šumavai tavakban talált okiratok egy részét átadtuk az osztrák hatóságoknak Fény derült az 1933-1934-es náci puccsra • A Dollfuss kancellár elleni merénylet részletei • A fasiszták aljas tervei • Az okirat névsorában még ma is élő puccsisták is szerepelnek (ČTK) — Tegnap Prágában, sajtókonferencián ailták át az osztrák intézmények küldötteinek a šumavai tavakban talált okiratok Ausztriát érintő részét. Dr. ANTONÍN ŠNEJDÁREK, a CSTA munkatársa ismertette ezeknek az okmányoknak a jelentőségét. Számos okirat, emlékirat és egyéb dokumentum tanúskodik arról, hogy a fasiszták már 1933-ban és 1934-ben megkísérelték Ausztria és Csehszlovákia leigázását. Csehszlovákiában kísérletük nem járt sikerrel, mert az ország demokratikus erői egyesülve eredményesen szegültek szembe a fasisztákkal. Ausztriában viszont a fasisztaellenes erők szétszórtsága kedvezett a fasisztáknak, s így 1934 júliusában sikerrel hajtották végre az ausztriai puccsot. Az új okiratok felfedezése és nyilvánosságra hozatala rendkívül nagy jelentőségű a történelmi igazság szempontjából. Éppen ezért nagyon fontosak a nyugat-csehországi tavakban talált dokumentumok, amelyeket ma adunk át az osztrák kartársaknak. Ezek az okiratok a náciknak az osztrák kormány megdöntése és Dollfuss kancellár' elleni merénylet terveit tartalmazzák. Megjelölik azokat a helyiségeket, amelyekben az előkészített puccs gócai megalakultak, valamint ismertetik a bécsi rendőrség első ellenakcióit is. Megtudhatjuk belőlük azt is, hogy az osztrák nemzeti szocialista katonák mennyiben vettek részt a puccs előkészítésében. Kiderült, hogy az osztrák hadseregben már 1930-ban megalakultak nemzeti szocialista sejtek. Az anyag az 1934. júliusában kitört puccs akcióinak pontos leírását tarAz SZLKP KB ideológiai bizottsága a világnézeti nevelésről tárgyalt Bratislavában ma ülést tartott az SZLKP KB ideológiai bizottsága. Az ülést Vasil Bil'ak, az SZLKP KB titkára vezette. A bizottság megtárgyalta az egyes vallásfelekezetek jelenlegi helyzetéről, valamint a szlovákiai tudományos-ateista nevelés fejlesztésének további feladatairól szóló beszámolót. Hangsúlyozta, hogy intenzívebbé és tökéletesebbé kell tennünk a világnézeti nevelés pozitív formáit. A bizottság számos határozatot hozott a párt-, állami és társadalipi szervezetekben gyakorolt világnézeti nevelés fejlesztésére. A határozatokat jóváhagyásra az SZLKP KB elnöksége elé terjesztik. Foglalkozott továbbá a szlovákiai népművelési tevékenység helyzetével és bírálta az e téren tapasztalható fogyatékosságokat. A bizottság az ülés záró részében megtárgyalta a szlovákiai kulturális és művészeti élet irányításának néhány kérdését. talmazza, valamint a katonai bíróság dokumentumait, amely a puccsisták felett ítélkezett, továbbá a pucscsisták és segítőtársaik részletes névjegyzékét, amelyben még ma is élő személyek nevei szerepelnek. Dr. Antonín Šnejdárek közölte, hogy a talált okiratokat alaposan felülvizsgálták, s megállapították, hogy eredetiek.- Csupán ezután a felülvizsgálat után terjesztettük őket nemzetközi fórum elé és adjuk át az osztrákoknak. Az anyagból kitűnik, hogy az 1934-ben elkövetett gaztettek oly sokrétűek és aljasak, hogy jogosan követelhetjük: sohase nyilvánítsák őket elévülteknek. Az átadott okiratokért dr. Ludwig Jedlička docens, a bécsi egyetem történelmi intézetének igazgatója és dr. Herbert Steiner, az osztrák ellenállás történelmi kutató intézetének titkára, — akik az okiratokat átvették — mondott köszönetet. Dr. Ludwig Jedlička docens közölte, hogy az okiratok jelentős részét már 1965 tavaszán nyilvánosságra hozzák az Ausztria legújabb kori történelmét ismertető kiadványok negyedik kötetében. Ezt megelőzően azonban december 5-én sajtókonferenciát rendeznek, amelyen Fekete-tóban talált anyagokat ismertetik az osztrák újságírókkal. A prágai sajtókonferencián a csehszlovák és az osztrák történészek számos kérdésre válaszoltak a talált anyagot illetően. A tušimicei villanyerőmű építkezésén — a napokban helyezték üzembe a hatodik turbogenerátort. Ezzel hazánk legnagyobb gőzerőműve lett B60 megawattos teljesítménnyel. Képünkön a villanyerőmű gépháza látható. (B. Krejčí felvétele — CTK) Václav Dávid külügyminiszter Párizsba érkezeit Időszerű politikai kérdésekről tárgyal a francia külügyminiszterrel (ČTK) — Václav Dávid külügyminiszter Couve de Murville francia külügyminiszter meghívására tegnap háromnapos látogatásra Párizsba utazott. A repülőtéren dr. Česlmír Císaŕ iskola- és kulturálisügyi miniszter, dr. Antonín Gregor külügyminiszter-helyettes és Jaroslav Kohout mérnök, a külkereskedelmi miniszter helyettese búcsúzott el külügyminiszterünktől. Jelen volt még Henry Bolle, a francia nagykövetség ügyvivője. • • • Václav Dávid elutazása előtt franciaországi látogatásáról nyilatkozott a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának. Egyebek között közölte, hogy Couve de Murville külügyminiszterrel megvitatja majd a fontos időszerű nemzetközi politikai kérdéseket és beszélni fog az ENSZ közelgő közgyűlésének problémáiról. » • » Dávid külügyminiszter tegnap délután Párizsba érkezett. A repülőtéren Častej, a francia külügyminisztérium protokollosztályának főnökhelyettese, De Margerie, a külügyminisztérium kelet-európai osztályának vezetője, Roger Lalouette, Franciaország prágai nagykövete, Václav Pleskot Csehszlovákia párizsi nagykövete, valamint a csehszlovák nagykövetség további dolgozói üdvözölték. A prágai Nemzeti Bizottság Ä világ közvéleménye elítéli az amerikai-belga beavatkozást Az EAK felszólította az afrikai országokat, tárgyalják meg a durva agressziót • Washington magyarázkodik A jövő évben közel kétmilliárd korona értékű gépet kap a mezőgazdaság (ČTK) — A mezőgazdasági üzemek a jövő évre 1792 millió koronáért rendeltek gépeket. Ezeknek több mint egyharmadát szocialista országokból hozzuk be. A több ezer különféle gép között 40 komplett gépi berendezés is szerepel (szeparátorok és adagolópultok) a gabona hárommenetes betakarítására, néhány száz kis kultivációs traktor a szőlőskertek, komlóföldek stb. számára. VÁR A TELI TÁJ Az emberek többnyire nyáron veszik ki szabadságukat, mégis akadnak, akik csillogó havas szépségéért, a sízés és a szánkázás örömeiért, az ég jelé nyújtózó hegyek csendes, tiszta nyugalmáért — előnyt adnak a télnek. Most még csak a Tátra magasabb csúcsait lepi hótakaró, a Turista utazási irodákban mégis már igazi téli hangulat uralkodik. A téli üdülési utalványok eladását október második felében megkezdték. A legnagyobb érdeklődés természetesen a karácsony és az újév közti napokra összpontosul. A Turista szlovákiai irodájának elszállásolási osztályán tájékoztattak bennünket, hogy erre az időszakra már minden hely elkelt. A téli idény többi napján azonban még sok lehetőségből válogathatunk. Á krkonošei szállókban például 1400, a közép-szlovákiai hegységekben 2020 és a Magas-Tátrában több mint 1100 fekhely vár a pihenni vágyókra. A legismertebb síterepekre az idén is hétnapos kirándulásokat szerveznek. A félévi szünidő alatt viszont a családi rekreáció számára tartják fenn a legszebb üdülőket. Ezenkívül vasárnaponként egynapos síkirándulásokat is terveznek. -iliA napokban rendezet} prágai sajtóértekezleten Antonín Paducha, a Mezőgazdasági Gépesítés központi vállalatának igazgatója tájékoztatta a résztvevőket a gépek eladásának új megszervezéséről. Az új központokat valószínűleg a legkülönfélébb árufajtákkal látják majd el. Moszkva (CTK) — Azért jöttünk Moszkvába, hogy tanulmányozzuk közlekedését, építését, kicseréljük nézeteinket és tapasztalatainkat a Moszszovjet dolgozóival. Meg vagyok győződve róla, hogy látogatásunk hasznos lesz és kellemes, mivel jóbarátokhoz érkeztünk, — jelentette ki Ludvik Černý főpolgármester megérkezése után. A Prágai Nemzeti Bizottság küldöttsége Leningrádba is ellátogat. Leopoldville (CTK) — Szerdára virradó éjszaka Stanleyviile-ből érkező hírek szerint a város egyes helyein még folytak a harcok. A városban betiltották a gyülekezéseket, s az utcákon fehér zsoldosok és kongói katonák cirkáltak. A Reuter hírügynökség jelentése szerint a keddi harcok folyamán a népi erők a repülőtéren megrongáltak négy amerikai C-130 típusú repülőgépet. Stanleyville-ből 500 európait szállítottak el Leopoldville-be. A stanleyville-i forradalmi kormány vezetőinek sorsa még ismeretlen. Thomas Kanza, a stanleyville-i forradalmi kormány külügyminisztere szerdán táviratot küldött U Thantnak, az ENSZ főtitkárának, Diallo Tellinek, az Afrikai Egység Szervezete főtitkárának, Nasszernek, az Egyesült Arab Köztársaság elnökének, és Bandaranaike asszonynak, Ceylon miniszterelnökének. Táviratában arra kérte őket, vessék latba befolyásukat a Biztonsági Tanács összehívására, hogy az tárgyaljon a stanleyviile-i belgaamerikai beavatkozás következtében kialakult helyzetről. „Éppen úgy mint néhány nappal Kongó függetlenségének kikiáltása után, 1960 júliusában, most is véres agressziót követett el az Egyesült Államok és Belgium a kongói nép ellen. A dél-afrikai, dél-rhodésiai és (Folytatás a 3. oldalon) Néhány évvel ezelőtt a farkasdi szövetkezetesek kiváló termelési sredményekkel még nem nagyon hívták fel magukra a figyelmet, bár a Mátyusföldnek ez a több mint 3000 hektáros szövetkezete a jó termelési feltételekben igazán nem szűkölködött. Az utóbbi években azonban szembeötlőek a gazdaság termelési eredményei. Különösen a zöldségtermesztésben szereztek hírnevet a környéken, de az állattenyésztés szakaszán is van mivel dicsekedni. A szakma szeretete A jövő évet sokkal jobb alapokkal kezdik • A társadalom és saját maguk megelégedésére • Nem a nagy szavak — a tettek a fontosak Központi probléma Az idén a termelési problémák központjába a tej került. Egyrészt azért, mert ők is fokozatosan likvidálni akarták a beteg teheneket, ugyanakkor több tej eladását tervezték, mint a korábbi években. Nos, tegyük hozzá, hogy a nem éppen dús takarinányalapra eléggé merészen terveztek — tehenenként 2097 literes évi tejhozamot. Ez bizony nem lebecsülendő mennyiség, hiszen, mint említettük, tehénállományuk sem minőségileg, sem egészségileg egyáltalán nem kifogástalan. De nem olyan fából faragták a szorgalmukról híres farkasdiakat, hogy egy kis nehézség elriassza őket a bátor célkitűzés megvalósításától. Igaz, hogy jobbára csak titokban fogadkoztak a fejők és a tehéngondozók, hogy a tervezett mennyiséget legalább néhány literrel meg is toldják, de hát nem is a nagy szavak hanem a tettek a fontosak. Természetesen a terv túlteljesítéséért járó prémium is megtette a magáét. Akadt ugyan a tejtermelés növelésére indított versenynek ólyan árnyoldala is, ami nem vetett jó fényt a farkasdi parasztbecsületre. Amit ma megtehetsz.;; Van, aki úgy folytatja, hogy ... azt megteheted holnap is. No nem a farkasdi fejőgulyások. Űk inkább azt tartották, hogy nem holnap, hanem ma kell elkezdeni a tervfeladatok teljesítését. Azaz az év első napjától teljes erővel kell munkához látni. Igaz, hogy a szűkös takarmányalap és a szokatlanul erős tél az első negyedévben nem túlságosan támogatta az igyekezetet, ám még így is 148 359 liter tejet adtak el a tervezett 141 ezer liter helyett. A második negyedévre már komolyabb volt a terv, 197 ezer liter tejet kellett piacra adniuk. Itt már eredményesen szólt bele a tervteljesítésbe a tavasz, illetve a zöldtakarmány A szerződéses inenynyiséget 27 680 liter tejjel megtoldották. Szóval a feladatok teljesítését nem halogatták az év utolsó napjai ra. A legnagyobb feladatot a harmadik negyedévre vállalták. Részben a zöldtakarmányra, részben a fejőgulyások egyre felelősségteljesebb munkájára alapozták a tervet. Nem kevesebb, mint 251 ezer liter tej eladásáról volt szó. S a vezetőség nem csalódott, a tehenészek becsülettel helytálltak. Néhány liter híján 30 ezer liter tejjel adtak többet a tervezettnél. Mindenki megelégedésére No nerfi csupán a prémiumról van szó, bár azt is kár lenne letagadni, hogy annak a 60 ezer koronának, amelyet szeptember végéig a szövetkezet kapott a terv túlteljesítéséért, nagy becsülete volt. Hiszen éveken keresztül nem nagyon hittek a prémiumban a tehéngondozók, ki ne lett volna elégedett a terven felüli jövedelemmel. A pénz mindig jól jön. De a szövetkezetnek is jól jött a tejtermelés túlteljesítéséért kapott takarmány. Hiszen havonként 19—20 vagon elfogyna, ha jutna annyi. A nyári hónapokban eléggé szűkmarkúan osztogatták az állatoknak az abrakot sőt a szálassal is takarékoskodtak, szem előtt tartván azt a mondást, hogy akkor kell takarékoskodni, amikor van miből. Gondosság és előrelátás Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy gondosság és előrelátás jellemezte a farkasdiak tervezését, amikor az utolsó negyedévre alig 170 ezer liter tej eladása került a tervbe. Azaz az elosztás szerint az év utolsó három hónapjára mindössze ennyit hagytak. Persze nem minden szempontból szentírás számukra a terv, megengedték maguknak azt, hogy változtassanak a szerződésben foglalt adatokon. Ugyanis már októberben 87 078 liter tejet adtak piacra a három hónapra tervezett 170 ezer literből. Nem lenne teljes a kép, ha elhallgatnánk, hogy e hónap elején valamivel csökkent a napi tejhozam. Ehhez persze nem kell részletesebb magyarázat, november mindig átmenetnek számított. Régi parasztszokás, hogy a leggyengébb takarmányt az áttelelés első hónapjaiban etetik fel. Egyébként is az állatok nagyon megérzik a takarmányozásban beállt változásokat. De tény, hogy Farkasdon ez az átmenet csak néhány napig tartott, már a közeli napokban 6 liter fölé emelkedik a napi tejhozam. Ez pedig azt jelenti, bogy a jövő évet már sokkal jobb alapokkal kezdik, mint az ideit. S egyúttal a szövetkezetesek jövedelmének fokozásában is jelentős lépést tesznek előre — a társadalom és a saját maguk megelégedésére. HARASZTI GYULA