Új Szó, 1964. október (17. évfolyam, 273-303.szám)
1964-10-15 / 287. szám, csütörtök
IGÉNYESEBB MÉRCÉVEL Prágálian felláp a müncheni Sajtóértekezlet az iskolaügy időszerű kérdéseiről A Szlovák Nemzeti Tanács iskulatigyi és kulturális szakosztálya a Szlovák Üjságírószövetség magyar tagozatának kezdeményezésére tegnap sajtóértekezletet tartott, melyen az SZNT iskolailgyi dolgozóin klvlil — az újságírók mellett — közéletünk egyes képviselői is részt vettek. Az Iskolaügy Időszerű kérdéseiről, valamint a magyar tannyelvű Iskolák sajátos problémáiról JÚLIUS LIHOCKV, az Iskolaügy! megbízott helyettese tájékoztatta a jelenlevőket. Llhocký elvtárs beszámolójában leszögezte: iskolaügyünk világviszonylatban előkelő helyet foglal el, s az elmúlt évek folyamán jelentős eredményeket értünk el az általános műveltség kiterjesztése, valamint az Iskola és az élet szoros kapcsolatának kialakítása terén. Az oktató-nevelő munka színvonalának emelése azonban — eredményeink ellenére — napirendi kérdés, s hatékony Intézkedések történnek az egyes problémák megoldására. A fejlődésnek ebben a folyamatában a magyar iskolák feladata semmivel sem kisebb, mint a cseh, szlovák vagy ukrán iskoláké. A magyar Iskolák szakaszán az elmúlt években jó eredményeket értünk el — mennyiségi és minőségi szempontból biztató a növekedés — ez kedvező feltételeket teremt az előttünk álló még Igényesebb feladatok teljesítésére. Mindenekelőtt az oktató-neveló munka hatékonyságának fokozásáról van szó E téren a legnagyobb felelősség az Iskolákra, a pedagógusokra hárul Az óvodák és a Nem kall félni a téltől A szénellótás helyzete a nyugat-szlovákiai kerületben A meteorológusok az Idei télre nagy hideget Jósolnak Érthető tehát, ha az emberek fokozottabban érdeklődnek a tüzelő Iránt. Ezzel kapcsolatban elbeszélgettünk Bohus Zach elvtárssal, a nyugat-szlovőkiai szénraktárak igazgatójával. • Milyenek a kilátások a szénellátás terén? — Az idén sokkal kedvezőbb a helyzet, mint tavaly. A szénfelvásárlás tervét eddig már 86,2 százalékra teljesítettük, ami azt jelenti, hogy időtervünket egy és fél százalékkal túlteljesítettük. Az idén 50 ezer tonna szénnel több - került a nyugat-szlovákiai kerület raktáraiba, mint tavaly. • Milyen mértékben látták el a fogyasztókat? — Szeptember végéig már 74,5 százalékra elégítettük ki a magánszektor igényelt. A szocialista szektorét (kórházak, iskolák, közszolgáltatási üzemek, hiva'alok) pedig 84,5 százalékra. Azóta természetesen változott a helyzet — de azt nyugodtan állíthatom, hogy október 15-én minden házban megkezdhetik a fűtést • Tavaly különösen Bratislavában a nagyobb épületeknél, amelyeknek nincs megfelelő szénraktáruk, gondot okozott az egyenletes szénszállítás. Megismétlődik-e ez az idén? — A lehető legnagyobb mennyiségű szenet raktároztuk el úgy, hogy nem ijeszt meg bennünket egy kisebb hőkalamltás sem. ha esetleg megkésnének a vasúti szállítmányok. —ili— szakközépiskolák szakaszán az elmúlt években ugyancsak |ó eredményeket könyvelhettünk el, a növekvő igények azonban e téren ls számos, megoldásra váró problémát vetnek fel. A nyílt, őszinte eszmecsere során számos kérdés merült fel és nyert megvilágítást. Egyértelmű volt a megállapítás: az iskolák szerepét, küldetését — a társadalmi Igényeknek megfelelően — magasabb szempontok szerint kell megítélni, s az egyes kérdések megoldását komplex módon, körültekintően segíteni. Az Iskola feladata, hogy a szocialista társadalom számára sokoldalú, harmonikus emberi tulajdonságokkal rendelkező egyéneket neveljen. Az anyanyelvi oktatás szerepe, fontossága e téren kétségtelen. Az eddiginél fokozottabban kell azonban törekedni a szaktantárgyak és idegen nyelvek tanításának és elsajátításának minőségi javítására ls. Társadalmunk rohamos fejlődése, éppen a korszerűség Igényelnél fogva, előtérbe helyezi az Iskolák tartalmi átépítésének követelményét. E téren csakis az igényesebb mérce lehet a járható út, mely az oktató-nevelő munka színvonalának emelését s a tanulók jobb felkészültségét eredményezheti. -dzOktóber 25-én és 26-á n a prágai Smetana teremben hangversenyt ad a müncheni filharmónia, a legismertebb nyugatnémet filharmonikus zenekar. Műsorán R. Strauss Don Jüanja, R. Schumann 4. szimfóniája, Max Reger Mozart variációi. P. Hindemith „Mathis festőművész' című szimfóniája, valamint A. Bruckner 4. szimfóniája szerepel. A UO tagú zenekart Frltz Rleger, az egyik legjelentősebb nyugatnémet karmester vezényli. A müncheni filharmónia prágai szereplése után Ostraván is fellép. («m) A FRANCIA KOMMUNISTÁK TÁMOGATJÁK A NEMZETKÖZI TANÁCSKOZÁS ÖSSZEHÍVÁSÁT > RÖVIDÍN Párizs (CTK) — A Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának az a véleménye, hogy a kommunista- és munkáspártok tanácskozásának összehívása megfelel a kommunista mozgalom 's az emberiség érdekelnek Az FKP KB plenáris ülésén elfogadott határozat megállapítja, hogy a tanácskozás előkészületei döntő szakaszba léptek. A határozat megemlíti a kínai vezetők egységbontó tevékenységét és megállapítja, hogy a kínai vezetők ml világmozgalmat és az Imperializmus malmára hajtja a vizet. Az FKP KB plénuma megállapította, hogy valamennyi kommunista párt független és egyenjogú é^ ezért megengedhetetlen,'hogy az egyik párt beavatkozzék egy másik párt belügyeibe. Az FKP XVII. kongresszusának határozatával összhangban a francia kommunisták hozzá akarnak járulni a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, a béke és demokrácia, a nemzeti függetlenség és szocializmus •k A Kü/pontí Szakszervezeti Tanács háromtagú küldöttsége Mlronlav l'ístyfiknek, a KSZT alelnökének vezetésével tegnap visszatért Marokköböl, ahol a Marokkói Munkaszövetség vendége volt. * A Szlovák Nemzeti Front nyugatszlovákiai kerületi bizottsága tegnap Bratislavában illést tartott. Az ülésen, amelyen Frantlíok Dvorský, az SZLKP KB elnökségének póttagja, az SZLKP kerületi bizottságának vezető titkára elnökült, megtárgyalták a Nagy Október 47. évfordulója ünnepséget és a csehszlovák—szovjet barátsági hónap előkészületeit. tevékenysége megkárosítja a forradal-* további fejlesztéséhez. AZ FKP KÜLDÖTTSÉGE ROMÁNIÁBAN f Élelmiszeriparunk feladatai A jövő évben 15 új gyárat helyeznek üzembe Bukarest (CTK) — Francois Billoux, a Francia Kommunista Párt KB politikai bizottsága tagjának vezetésével Bukarestbe érkezett a Francia Kommunista Párt küldöttsége. A küldöttség tagjai Gustave Ansart, a politikai bizottság tagja, a Nord-szervezet titkára, Arthur Buchmann a Központi Bizottság tagja, a Mosela-szervezet titkára. Pierre Glrardot, a Basses Alpes-szervezet titkára, Christlane Peron, a Dordogne-szervezet bizottságának tagja, Laurent Salini, az Humanité szerkesztője. A küldöttség a Román Munkáspárt munkáját és tapasztalatait fogja tanulmányozni. A francia vendégeket a bukaresti repülőtéren Chivu Stoica, a Román Munkáspárt KB politikai bizottságának tagja, a Román Munkáspárt politikai bizottságának titkára, s a Román Munkáspárt Központi Bizottságának további tagjai üdvözölték. „Ez idén előreláthatólag 1,9 százalékkal több élelmiszert termelünk, mint a múlt évben. Vállalataink számításunk szerint több mint 47,5 milliárd korona értékű árut (fogyasztói árakban) adnak piacra" — közölte tegnap Vratislav Krutina élelmiszeripari miniszter a Nemzetgyűlés élelmiszer- és közszükségletipari, helyi gazdálkodós! és szolgáltatási, kereskedelmi és távközlési bizottságának ülésén. A miniszter a továbbiakban tájékoztatta a bizottságot az Élelmiszeripari Minisztérium jövő évi tervéről és költségvetéséről. 1965-ben 2,7 százalékkal több hús. 2,6 százalékkal több tej, 4,8 százalékkal több vaj, 14,7 százalékkal több zsír, 6,4 százalékkal több növényi étzslr, 4,7 százalékkal több sajt, 8,3 százalékkal több tojás, 3,8 százalékkal több sör stb. kerül piacra. A csehországi keriile'ekben a jövő év január 1-étől kétféle, az eddiginél több búzalisztet tartalmazó kenyér sütését kezdik meg. A szlovákiai szervek kívánságának megfelelően Szlovákiában a jövőben is a jelenlegi választék szerint sütik a kenyeret, de újból bevezetik az 50 százalék búzalisztet és 50 százalék rozslisztet tartalmazó közkedvelt kenyér sütését. A jövő évben a terv szerint az eddiginél jóval több csomagolt cukor, liszt, hús, baromfi lesz kapható. A szükséges csomagoló-automatákat külföldről hozzuk be. jövőre 8,3 százalékkal több palackozott tej és 2,6 százalékkal több palackozott sör kerül piacra. 1985. január 1-től megszüntetjük a tojás hozzáadásával készített húsipari termékek győrtősót. Sütőipari üzemeink 25 féle új tarTermelőszövetkezetek vására A Bílá labuť, Prága szabású seregszemléjét, legnagyobb áruháza ar Az eladásra kínált ról nevezetes, hogy áruk nagy előnye — mindig újabb ötletek- vonatkozik ez elsőkel igyekszik a vevőkö- sorban a ruházati és zönség kedvében járni. Tavaly ősszel rendezték meg első ízben a termelőszövetkezetek vásárát, melyen közel egymillió ember ismerkedett meg a szövetkezetek munkájával. A közönség részére meglepetés volt, mennyi íz léses, sokszor keresett cikket vásárolhattak meg rögtön vagy egész rövid szállítási határidőben. A tavalyi sikeren felbuzdulva a Bílá labuť Idén ismét kinyitotta kapuit az ország mint egy hetven termelőszö vetkezete előtt, s már az első napokban száz divatcikkekre — hogy készítésüknél jobban érvényre jut az egyéni ízlés, a hagyományos kézimunka, a tervek és kivitelezés között aránylag rövid idő telik el. A -vásár vonzóerejét növeli, hogy nem egy szövetkezet a közönség szeme előtt mutatja be, hogyan készül gyártmánya. Dolgozóik ügyességéről, tehetségéről a helyszínen győződhetnek meg a vásár lók. A közkedvelt Regina ajakrúzst előállító Drutechna dolgozója pél dául a vevő szeme eľ ť készíti el perce ken belül a kívánt szí ezrek látogatták meg nű és Illatú rúzst. A a szövetkezetek nagy- kéziszőttes szőnyegeiről híres sninai Nitratex gyártmányai Iránt nagy az érdeklődés. Anna Sasková tervezőnő előjegyzési blokkjában gyűlnek a megrendelések. A szlovákiai szövetkezetek különben is szép számban vannak képviselve. A piešťanyi, bratislavai szövetkezetek női és gyermekruháikat, Michalovce ajándéktárgyait, Žilina csillárjait árusítja. A gazdag választékú játékok, cipők, bőrdíszműáruk, kézimunkák, kötöttáruk, sportfelszerelések, optikai cikkek, a legkülönbözőbb műanyag készítmények, lakberendezési tárgyak, mind a szövetkezeti termelép magas színvonaláról tanúskodnak. Az október végéig tartó vásárra a vidéki látogatók 25 százalékos vasúti kedvezményben részesülnek. —va tós süteménnyel egészítik ki az eddigi választékot. A jövő évre 15 új gyár üzembe helyezését tervezzük. Ez lehetővé teszi a nem kifizetődd termelés beszüntetését mintegy 260 kisebb üzemben. A Jövő évi terv az élelmiszeriparban tíz új üzem építésének megkezdését irányozza elő. (CTK) A francia földművesek újabb akciókra készülnek Párizs (CTK) — A Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetségének vezetősége felhívta a földműveseket, hogy a jövő héttől kezdve lássák el a piacot újból tejjel. Felszólította azonban őket, folytassák többi tüntető akcióikat, különösen bojkottálják a mezőgazdasági gépek vásárlását. A vezetőség egyúttal felhívta a parlamentet, hogy törekedjen a már jóXáhagyott törvftiyek betartására Bí- - klvltelnek ml n,e g y 5 százalékét rálták a kormányt, mert nem hajlan- szállItották a SZ Ociaiista országokba, dó megoldani a mezőgazdasági mun- Brazília az elmúlt napokban egyezkások nehézségeit, s nem biztosítja a ményt kötött a Szovjetunióval csaknem törvények betartását. 2 millió tonna kőolaj megvásárlásáról. Dr. Kinőnek ítélték odo a 3éke-Noh@!-díjat Osló (CTK) — Oslóban bejelentették, hogy a norvég parlament Nobeldíjat odaítélő bizottsága az ez évi Béke-Nobel-díjat dr. Martin Luther Kingnek, az amerikai négerek vezetőjének ítélte oda. A Nobel-díjat d'r. Kingnek az oslói egyetemen december 10-én adják át, Alfréd Nobel, a díj alapítója halálának évfordulóján. Brazília kereskedni akar a szocialista országokkal Rio de Janeiro (ČTK) — A brazil kormány hivatalosan közölte, hogy hajlandó tovább fejleszteni kereskedelmi kapcsolatait a szocialista országokkal. A brazil külügyminisztérium közleményében rámutat arra, hogy a brazil kiviteli árucikkek értékesítésére nagy lehetőségek nyílnak a szocialista piacokon. Eddig a Tanácskoznak a KGST szakemberei Varsó (ČTK) — Varsóban tegnap megkezdődött a KGST szakembereinek két tanácskozása. Az elsőn a szabványok egységesítéséről tárgyalnak. Jóváhagyják a jövő évi tervet, mely a szocialista országok szabványainak további egységesítését feltételezi. A másodikon a rádioaktív izotopokról és a különböző Iparágakban való alkalmazásukról tárgyalnak. Csőmbe visszatért Leopoldvilleba Leopoldville (CTK) — Moise Csőmbe kongói miniszterelnök, aki a kairói csúcsértekezlet résztvevői többségének ellenvetése miatt nem vehetett részt az értekezleten, visszatért Leopoldvilleba. A nyugati hírügynökségek ezzel kapcsolatban bejelentették, hogy Csombet Leopoldvllleban hívei lelkesen fogadták. Nyilván újahb provokációról van szó, erre vallanak a fogadtatásán részt vevők Jelszaval, -melyek Nasszer elnököt, Ben Bellát, Nkrumahot, az Afrikát Egységszervezetet, a kairöi .értekezlet többi résztvevőit sértegették. HARRV SICHROVŠKY KAIRÓI TUDÓSÍTÁSA Az el nem kötelezett országok a haladást szolgálják MOSZKVÁBAN megkezdődött a KGST állandó bizottságának a mezőgazdasági és erdészeti kutató munkák egyeztetésével foglalkozó munkacsoportjának tanácskozása. A tanácskozáson csehszlovák, bolgár, magyar, német, lengyel, román és szovjet szakemberek vesznek részt. (CTK) Elhangzottak a nagy beszédek, a tanácskozások eredményeit dokumentumokba foglalták, s véget ért az el nem kötelezettek kairói csúcstalálkozója. Altalános elismerést nyert, hogy a nemzetközi feszültség enyhüléséhez az el nem kötelezettek első, belgrádi konferenciája nagymértékben hozzá járult. A kairói csúcsértekezlet csaknem valamennyi szónoka méltatta a moszkvai atomcsend egyezményt, amely nagy lépés a békés együttélés felé, ám egyben hangsúlyozták, hogy lankadatlanul folytatni kell a békéért folyó küzdelmet. A résztvevők tisztázták a mai tömbönkívüliség jelentőségét. Kereken visszautasították azt, miszerint az el nem kötelezettség eszméje — az egyre enyhülő feszültség miatt már nem időszerű. Az el nem kötelezettség nem a visszavonulás, a félreállás, vagy a „kisebb ellenállás" útján haladás politikája. A tömbönkívüliség az állandó küzdelem politikája, nehéž és bátor politika, mely állandó fenyegetéseknek és nyomásnak van kitéve. Pozitív politika ez, mely nem hallgat, hanem a nézeteket és érzelmeket megmondja, részt vesz a világesemények alakításában. Ameddig a világon konfliktusok, tűzfészkek és feszült helyzetek lesznek, addig nemcsak létjogosult, hanem objektíven szükségszerű Is a tömbönkívüllség, hogy hozzájárulhasson a béke megőrzésé hez és megszilárdításához. Körülbelül így összegezhetnénk az értekezleten kifejtett véleményeket. Vajon mi tartja fenn a feszültséget a világon? Honnan erednek az újabb és újabb konfliktusok, és miért keletkeznek újabb és újabb tűzfész kek? Mert él még a gyarmati rend szer, az Imperializmus és a neoko loniallzmus. Az államfők e fő problé mákhoz foglaltak a legszenvedélyeseb ben állást. Az Imperializmus és a neokoionlalizmus ellen teljes kiirtásukig lankadatlanul kell küzdeni, mivel ezek ma a világbéke legnagyobb ellenségei. Számos küldött javasolta, hogy az ENSZ közgyűlése e világszervezet fennállásának 20. évfordulójára az 1965-ös évet tegye a gyarmati rendszer végleges felszámolásának évévé. Ez a probléma szorosan összefügg a tömbönkívüliség alappillérével: a békés együttéléssel. Úgyszintén szoros az összefüggés a békeharc és a nemzeti felszabadításért folyó küzdelem között is. A tömbön kívüliek ellenzik a hidegháborút, hiszen ők a hidegháború első áldozatai. A hidegháború azzal kezdődik, hogy az imperializmus megszegi a békés együttélés elveit. A békés együttélés ugyanis nem a jelenlegi politikai helyzet állandósítását jelenti. Ellenkezőleg. A népeknek Jogot ad a nemzeti felszabadulásra, arra, hogy elkergethessék az Idegen elnyomókat, és szabadon dönthessenek társadalmi rendszerükről. Éppen ott, ahol ezeket a jogokat lábbal tiporják — mint például Dél-Vietnamban, Cipruson, Kubában, Adénban vagy Angolában — keletkeznek a feszültség tűzfészkei. Ez a légkör késlelteti a fiatal fejlődő államok gyógyulását, és akadályozza problémáik megoldását, A fiatal államoknak az országépítéshez békére van szükségük. Minden új állam felszabadulásával erősödik a béke erőinek nyomása az imperializmusra, szilárdul a tömbönkívüliség gondolata, és könnyebbé válik a még megmaradt függő államok számára a teljes felszabadulás. Az imperializmussal és neokolonializmussal tehát nem lehet „békésen együttélni", mivel az Imperializmus és a neokolonializmus nem egyeztethető össze a békés együttélés gondolatával. S itt van az okozati öszszefüggés a béke és a nemzeti felszabadítás között. Nem a fokozódó feszültség segíti elő a nemzeti felszabadulős győzelmét, hanem az, ha az el nem kötelezett országok azokkal az államokkal vállvetve — amelyeknek érdekeik hasonlók — egyre nagyobb nyomást gyakorolnak az imperialistákra. A csúcsértekezleten többször felmerült további fontos kérdés az ENSZ problémája. Az az idő, amikor a világszervezet még a nyugati hatalmak eszköze volt, és úgy kellett táncolnia, ahogy ők fütyültek, már elmúlt. Ma már az a lényeg, hogy a világbéke megszilárdításának eszközévé formáljuk, és elérjük az ENSZ-közgyűlések valamennyi pozitív határozatának következetes megvalósítását. A csúcsértekezleten résztvett államfők csaknem fele ENSZ-tagországokat képviselt. Ma már az ENSZ alapszabályainak meg kell változtatni azokat a részeit, amelyek abból az időből származnak, amikor az afro-ázslai világ 100 millióinak sorsát még egy maréknyi gyarmati hivatalnok Irányította, ellenőrizte és határozta meg. Elengedhetetlenül szükséges, hogy napjainkban az újonnan alakult államok számukhoz és befolyásukhoz mérten az ENSZ valamennyi szervében képviselve legyenek. Ez csak növelné az ENSZ tekintélyét, és a szervezetet az égető problémák megoldásáért folyó küzdelem hathatós eszközévé formálná. Figyelemre méltó volt továbbá az a megértés, amellyel az el nem kötelezett államok képviselői most első ízben foglaltak állást a gazdasági kérdésekkel. Nem egy javaslat hangzott el a fiatal államok gazdasági együttműködésének fejlesztésére. Ezeknek az államoknak nemcsak segélyre, hanem kereskedelmi lehetőségekre a nyersanyagjaikért adott tisztességes árakra van szükségük, hogy megkezdhessék az Iparosítást. A gazdaságfejlesztéshez szükséges pénzeszközök és őrucikkek beszerzése a fejletlen országok legnagyobb problémája és csakis a legszorosabb, tervszerű együttműködés útján lehet megoldani. ÜJ SZÓ 2 * 1964. Október 15,