Új Szó, 1964. szeptember (17. évfolyam, 243-272.szám)

1964-09-11 / 253. szám, péntek

A Rínascita és az Unita című „ olasz lapok — az Olasz Komínu| nista Párt politikai hetilapja és | napilapja — köfeölték Palmiro Tog| liatti feljegyzéseit a nemzetközi | munkásmozgalom kérdéseiről. A | feljegyzéseket Togliatti elvtárs Jal| tán közvetlenül azelőtt fejezte be, | hogy halálos betegsége megtőmad» ta. Az alábbiakban közöljük a fel| jegyzéseknek főleg azokat a réi szeit, amelyek összefüggnek a | kommunista mozgalom nemzetközi | értekezletének összehívásával. 1 Csehszlovákia Kommunista Pártjá| nak állásfoglalása ebben a kérdés§ ben már többször kifejezésre ju= tott: pártunk teljes egészében oszt| ja a Szovjetunió Kommunista Pért~ jának ezzel kapcsolatos álláspunt| ját, és tevékenyen részt vesz a 1 nemzetközi értekezletet előkészítő S gyűlésen. 'A feljegyzés elején Togliatti arról számol be, hogy megkapta az SZKP meghívó levelét a nemzetközi értekezlet előkészítő ülésére. „A levelet a szeptember közepén összeülő központi bizottsági ülés fogja tanulmányozni — teszi hozzá. — Annyi mindenesetre biztos, hogy tevékenyen részt fogunk venni az előkészítő ülésen." „Még mindig vannak azonban kétségeink és fenntartásaink a nemzetközi értekezlet szükségességével kapcsolatban — így folytatódik a szöveg —, főleg azért, mert már nyilvánvaló, hogy az értekezletről a pártok nem elhanyagolható csoportja fog távolmaradni, a kínai párton kívül is. Az előkészítő ülésen kétségkívül lehetőséget nyújtanak majd, hogy kifejtsük és megindokoljuk álláspontunkat, már csak azért is, mert álláspontunk a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom problémáinak egész sorát érinti. Mi más tervet javasoltunk a kínai kommunisták téves politikai állásfoglalásai és szakadár tevékenysége elleni eredményes harcra, mint ami ténylegesen megvalósult. Tervünk lényegében a következőkön alapult: — sohasem kell félbeszakítani a vitát a kínaiak elvi és politikai állásfoglalásaival; — a kínaiak módszerétől eltérően, ádáz szócsata és általános elítélések nélkül kell folytatni a vitát, konkrét témákról, objektív és meggyőző módon, mindvégig bizonyos tisztelettel az ellenfél iránt; — ugyanakkor a pártok tartsanak csoportos találkozókat azoknak a feladatoknak elmélyült vizsgálata és jobb meghatároaéša érdekében, amelyek mozgalmuk különböző szektoraiban felvetődnek ... elmélyült kollektív munka nélkül nem határozhatjuk meg helyesen mozgalmunk közös feladatait; — csakis az ilyen, egy évi vagy hosszabb munkát igénylő előkészítés után lehetett volna megvizsgálni egy olyan nemzetközi értekezlet kérdését, amely valóban új szakaszt jelenthetne mozgalmunkban, és új, helyes álláspontok alapján eredményesen megerősíthetné. Ily módon jobban elszigetelhettük volna a kínai kommunistákat is, egységesebb frontot állíthattunk volna szembe velük, olyat, amely nem csupán azért egységes, mert közös általános meghatározásokat használ a kínai álláspontról, hanem azért, mert alaposabban ismeri az egész mozgalom közös feladatait és azokat a feladatokat, amelyek az egyes szektorokban konkrétan felvetődnek. Egyébként ha egyszer pontosan, szektorról szektorra meghatároztuk politikánkat és feladatainkat, akkor már le is mondhattunk volna a nemzetközi értekezletről, amennyiben ez a formális szakadás elkerülése érdekében szükségesnek látszik." Togliatti a valóban követett irányvonallal kapcsolatban elmondja, hogy annak következményeit nem tartja jónak. „A kínaiak támadása — írja — közben széleskörűen kibontakozott, kiterjesztették akciójukat, amelynek célja, hogy kis szakadár csoportokat létesítsenek, és egyes pártokat megnyerjenek a saját álláspontjuknak. Támadásukra általában ideológiai és propagandajellegű polémiával válaszoltunk, nem pedig politikánk olyan fejlesztésével, amely a kínai álláspont elleni harchoz kapcsolódik. A Szovjetunió tett néhány lépést ebben az irányban (a moszkvai atomcsendegyezmény aláírása, Hruscsov elvtárs egyiptomi utazása stb.), és ezek voltak az igazi és komoly győzelmek a kínaiakkal szemben. Más országok kommunista mozgalma azonban semmi hasonlót nem tudott véghezvinni .. Például milyen jelentős lett volna egy nemzetközi találkozó, amelyet nyugati kommunista pártok hívnak össze, s amelyen széleskörűen képviseltetik magukat a harmadik világ demokratikus országai és azok haladó mozgalmai, azzal a céllal, hogy konkrét irányvonalat dolgozzanak ki PALMIRO TOGLIATTI FELJEGYZÉSEI q nemzetközi munkásmozgalom kérdéseiről az együttműködésre, és ezeknek a mozgalmaknak segítésére." Togliatti ezzel kapcsolatban az olasz párton belüli tapasztalatokra hivatkozik, és leszögezi, hogy azokkal a kis csoportokkal szemben, amelyek a kínai álláspont felé hajlanak, a legnagyobb sikert mindig akkor érték el, lia az általános témák vitatásáról (az imperializmus és az állam jellege, a forradalom mozgató erői stb.) áttértek a napi politika konkrét kérdéseire (harc a kormány ellen, a szocialista párt kritikája, szakszervezeti egység, sztrájkok stb.) „Ezekben a kérdésekben a kínaiak polémiája teljesen harcképtelen és tehetetlen .." — fűzi hozzá Togliatti — „Ez az a terület, ahol a legkönnyebben leküzdhetjük őket." A jelenlegi helyzet kilátásait bizonyos borúlátással ítéli meg. „A helyzet rosszabb — írja —, mint két-három évvel ezelőtt. Az Amerikai Egyesült Államok a legkomolyabb veszély forrása Ez az ország mély társadalmi válságon megy keresztül . " Hivatkozik a faji ellentétekre, Kennedy meggyilkolására, és arra az eshetőségre is, hogy Goldwater, „akinek programjában szerepel a háború, és aki úgy beszél, mint egy fasiszta", győz a választásokon „Az a legnagyobb baj. hogy Goldwater mindinkább jobbra tolja az egész amerikai politikai frontot, és erősíti azt az irányzatot, amely fokozott nemzetközi agresszivitásban keresi a kiutat a belső ellentmondásokból Az amerikai gazdasági konkurrencia — állapítja meg a feljegyzés —, amely egyre erőteljesebb és agresszívabb, meggyorsítja a koncentráció folyamatát Nyugat-Európában " „Ily módon erősödnek az olyan reakciós politika objektív alapjai, amelynek célja: felszámolni vagy korlátozni a demokratikus szabadságjogokat, fenntartani a fasiszta rendszereket, tekintélyuralmi rendszereket létrehozni, megakadályozni a munkásosztály minden előretörését, és erőteljesen csökkenteni életszínvonalát. A külpolitikában mélyreható a rivalizálás és az ellentétek. A NATO régi szervezete nyilvánvaló, súlyos válságba került, különösen De Gaulle álláspontja folytán." De Togliatti ezzel kapcsolatban is óv az illúzióktól. „Kétségkívül vannak ellentétek — írja —, amelyeket alaposan kihasználhatunk; mind ez ideig viszont nem vehető észre a kontinentális országok vezető csoportjaiban olyan irányzat, hogy autonóm és következetes akciót folytassanak a nemzetközi enyhülés érdekében. Mindezek a csoportok egyébként valamilyen módon, kisebb-nagyobb mértékben a neokolonializmus területén mozognak. Véleményünk szerint ezzel a helyzettel a kínai kommunisták iránti magatartásunkban ís számolnunk kell. Elengedhetetlenül szükséges valamennyi szocialista erő egysége, az ideológiai nézeteltéréseken felülemelkedve, a közös akcióban az imperializmus legreakciósabb csoportjai ellen. Nem gondolhatunk arra, hogy Kínát és a kínai kommunistákat kizáriuk ebből az egységből... Nem féltjeszakítani kell a vitát, hanem mindig annak bebizonyításából kell kiindulni a mai tények alapján, hogy az egész szocialista világ, az egész kommunista és munkásmozgalom egysége szükséges és megvalósítható. Az előkészítő bizottság december 15-i ülésével kapcsolatban már most gondolhatnánk valami különleges kezdeményezésre Például néhány párt képviselőiből álló küldöttséget küldhetnénk, amely a kínai elvtársak elé terjesztené javaslatunkat, hogy legyünk egységesek és működjünk együtt a közös ellenség elleni harcban, s felvetné az együttműködés konkrét útjának és formájának problémáját" Togliatti hozzáteszi, hogy „egész harcunkat a kínai nézetek ellen az egységért vívott harcnak kell tekinteni" és a meghozandó határozatoknak ezért „mellőzniük kell az általános negatív minősítéseket, ehelyett elsősorban erőteljes, pozitív és az egység szellemében fogant^ politikai tartalmat kell kifejezniük". A nyugati országok kommunista és munkásmozgalmáról szólva Togliatti megállapítja, hogy az Itt-ott észlelhető haladás ellenére sem kielégítő a fejlődés az előttük álló feladatok megoldásához. „Néhány párt kivételével (Franciaország, Olaszország Spanyolország stb.) — írja — nem lábaltunk ki még abból a helyzetből hogy a kommunisták nem tudnak iga zi és eredményes politikai akciót foly tatni, mely a dolgozók nagy tömegeivel kapcsolná össze őket, hanem propagandamunkára szorítkoznak..." Hasznos-e az így jellemzett viszonyok között egy nemzetközi értekezlet, veti fel a kérdést a szerző, amelynek egyetlen vagy fő célja a kínai álláspont leleplezése és a harc ellene „Attól tartottunk és tartunk ma is, hogy a tőkésországok kommunista pártjai ily módon a szükséges irány nyal éppen ellentétes irányba tolód nának el, vagyis belső polémiákba zárkóznának, amelyek tisztán ideológiai természetűek, és távol esnek a valóságtól Különösen súlyossá válna a veszély, ha a mozgalom kifejezett szakadására kerülne sor, és kí nai nemzetközi központ jönne létre, amely minden országban megalakítaná a maga »szekcióit«." „Igaz — folytatja —, hogy a kínaiak frakciós kísérletei már ma is csaknem minden országban széleskörűen kibontakoznak, de el kell kerülni, hogy az ilyen kísérletek mennyisége minőséggé váljék, tehát igazi, általános és szilárdult szakadás jöjjön létre." Togliatti ezután azokról a problémákról szól, amelyekei az állami-monopoltőkés kapitalizmus rendszerében az uralkodó osztályok nem tudnak már a hagyományos módszerekkel megoldani Azt hangsúlyozza, hogy a tőkés gazdasági vezetés nemzetközi központosításának programjaival szemben (Közös Piac) a munkás- és demokratikus mozgalomnak fel kell állítani a maga reformprogramjait, amelyek új harceszközök lesznek a szocializmus útján. Itt szól a demokráciáért vívott harc új és kézzelfoghatóbb tartalmáról. „A tőkés program mindig antidemokratikus és önkényuralmi Irányzatú — szegezi le —, demokratikus módszert kell vele szembeszegeznünk a gazdasági élet irányításában is." Szól az úgynevezett jövedelempolitikáról, amely „az intézkedések sorozatát jelenti a bérharc szabad kibontakozásának megakadályozására a bérnívó fölülről jövő ellenőrzésének rendszerét és a bérek bizonyos határon túli emelésének tilalmát". Ezzel kapcsolatban kitér a szakszervezetek feladataira Bírálja a SZVSZ-t is, amely mindeddig nem kezdeményezett eredményes egységakciót a monopóliumok e politikája ellen. A következőkben arról a balratolődásról szól, amely a szervezett katolikus világban és a katolikus tömegek körében János pápa idejében bekövetkezett. „A központban most ellenkező Irányú áramlat mutatkozik — állapítja meg, de mindjárt hozzáteszi: — Az alapszinten azonban megmaradtak a feltételek a balratolódáshoz, és nyomás is érvényesül ebben az irányban, amelyet meg kell értenünk és támogatnunk kell." Ebben az értelemben felveti a régi ateista propaganda elégtelenségét. „A korábbitól eltérő módon kell felvetnünk a vallásos tudatnak, tartalmának, a tömegek közé lebocsátott gyökereinek és leküzdésének kérdéseit, ha utal keresünk a katolikus tömegek felé, és azt akarjuk, hogy megértsenek ben nünket." A kulturális munka nagy lehetőségéről szólva, Togliatti leszögezi: „A tőkés világ olyan viszonyokat teremt, amelyek gúzsba kötik az értelmiségi élet szabadságát. Legyünk mi az intellektuális élet, a szabad művészi alkotás és a tudományos haladás szabadságának bajnokai." Azt szorgal mazza, hogy a kommunisták kezdje nek párbeszédet a különböző irányza tokkal és áramlatokkal. „Az állandó vitával megteremtett kölcsönös megértés — mondja — biztosítja tekintélyiínket, s ugyanakkor lehetővé teszi, hogy leleplezzük igazi ellenségeinket, a helytelenül gondolkodókat, a művészi kifejezés sarlatánjait stb." Togliatti a békés átmenettel ls foglalkozik. „Politikánk kidolgozásakor a XX. kongresszus álláspontjáról indulunk ki — írja —, s meggyőződésünk, hogy mindenkor abból kell kiindulni. Ma azonban el kell mélyítenünk és ki kell fejlesztenünk ezt az álláspontot." Togliatti annak a véleményének is kifejezést ad, hogy ezenei a kérdéseket lényegében az egyes pártoknak kell megoldaniuk: „Ogy vélem — írja —, a jelenlegi történelmi fejlődés Irányvonalában és általános kilátásaiban (a szocializmus előretörése és győzelme világszerte), a szocializmus előretörésének és győzelmének kézzelfogható formái és feltételei már ma is különböznek és a közeljövőben még erösebben különbözni fognak a korábbiaktól. Ugyanakkor nagy különbségek adódnak az egyes országok között ls... Mindent elkövetünk mozgalmunk és a nemzetközi munkásmozgalom egysége érdekében, de ennek az egységnek az egyes országok helyzetének és fejlődési fokának megfelelő konkrét politikai állásfoglalás sokfélesége közepette kell megvalósulnia." Az esetleg ebből eredő bizonyos zűrzavar leküzdésére gyakori eszmecserét javasol a pártok között; kollektív összejöveteleket, nemzetközi találkozókat a gazdaság, a filozófia, a történelem stb. általános kérdéseinek vizsgálatára. „Emellett jó szemmel néznénk — veti fel Togliatti —, ha az egyes pártok között közérdekű kérdésekről vita folyna, akár nyilvánosan is, olyan módon, amely felkeltené az egész közvélemény érdeklődését. Ez persze megköveteli, hogy a vitát kifogástalanul vezessék, s az a felek kölcsönös tiszteletben tartása mellett és tárgyilagos érvekkel folyjék, nem az albánok és kínaiak által alkalmazott vulgaritással és hevességgel!" A továbbiakban a szerző áttér a szocialista világ néhány problémájára. „Azt hiszem nem tévedünk — írja —, ha azt állítjuk, hogy a Szovjetunió, az SZKP vezetői és különösen a Hruscsov elvtárs ellen irányuló fékevesztett és szégyenletes kínai és albán kampány semmilyen érdemleges eredménnyel nem járt a tömegek körében; a burzsoázia és az olasz kormány propagandája viszont alaposan kihasználta. A Szovjetunió tekintélye változatlanul nagy a tömegek körében. Semmi hatással nem jártak a kínaiak legdurvább rágalmai (a Szovletunió elpolgáriasodása stb.) Ezzel szemben felvetődött bizonyos értetlenség a Kínából visszahívott szovjet műszakiak kérdésében." Togliatti felveti, hogy ma „komoly erőfeszítésre van szükségünk, hogy megmagyarázzuk, milyen történelmi, politikai, párt- és egyéni feltételek járultak a mai ellentét és viszály megteremtéséhez." A feljegyzés azután kitér a szocialista világ más kérdéseire. A szocialista országokról való őszinte beszámolásról például így szól: „Nincs rosszabb, mint azt a benyomást kelteni, hogy minden rendben van, aztán váratlanui mégiscsak beszélnünk kell nehéz helyzetekről, s azokat meg kell magyarázni." Ezzel kapcsolatban Togliatti foglalkozik a sztálini személyi kultusz leleplezésének hatásával, a személyi kultusz eredetével, majd kitér azokra a változásokra, amelyek a demokratikus és személyes szabadságot korlátozó gyakorlat leküzdését jelzik a szocialista országokban. Véleménye szerint ezek a változások nem egyformán mennek végbe, általános benyomása szerint lassan következnek be. „Ezt a lassúságot és ellenállást nehezen értjük meg — jegyzi meg —, különösen a mai viszonyok között, amikor a kapitalizmus gyűrűje nem létezik többé, és óriási sikereket érnek el a gazdasági építésben." Majd a nacionalizmussal foglalkozik Togliatti. Aggasztónak nevezi a szocialista országok körében Jelentkező nacionalista veszélyt. „Tudjuk ugyan — írja —, hogy a nemzeti érzés a munkás- és szocialista mozgalom állandó tényezője marad hosszú időn át a hatalom meghódítása után is. A gazdasági eredmények nem oltják ki, sőt táplálják." Ezzel kapcsolatban arra mutat rá, hogy „az egységnek az egyes országok sokféleségében és teljes függetlenségében kell megvalósulnia és fönnmaradnia." Végezetül megállapítja, hogy „a szocialista országokat illetően is kellő bátorságra van szükség ahhoz, hogy bíráló szellemben nézzünk szembe sokféle helyzettel és problémával, ha meg akarjuk teremteni egész mozgalmunk jobb megértésének és szorosabb egységének alapjait. 12. Mit láttam az USA fővárosában? Az Oj Szó számára írja: IMRICH GODIN Amerika minden államának önkormányzata van, de a központi irányítás, a legfelsőbb ellenőrzés az Egyesült Államok fővárosából — Washingtonból történik. George Washington elnök a szabadságharc befejezése után átlátta, hogy az akkori 13 államnak egyetlen központra, fővárosra van szüksége. 1790-ben erre a célra a Potomac és az Anacostia folyók közötti fennsíkon Jelölt ki helyet — itt épült fel Washington. Washington külsőleg sokban eltér az USA más nagyvárosától. Sok része ma is olyan, mint régen volt. Az ipar és a kereskedelem itt jelentéktelen. Ennek megfelelően a fővárosban nem a kereskedők képezik a vezető réteget, hanem a — tisztviselők. Capitolium, Fehér Ház, Pentagon... Az USA fővárosának utcái igen rendezettek, sok a park. Washingtont gyakran a parkok városának is nevezik. Az egyes ligeteket híres emberekről nevezték el. Van a városban Lincoln-park, Garfleld-park stb. A nevezetes épületek közül elsősorban a monumentális Capitoliumot kell megemlítenem. Ez a törvényhozó testület, a parlament székháza. A világ legszebb középületei között tartják nyilván. Építése 16 millió dollárba került. A város központjában, egy dombon épült. Méreteire jellemző, hogy hossza 228, szélessége 98 méter, ^z épület közepét 28,6 méter átmérőjű „rotunda", körterem foglalja el. Itt helyezték el azt a nyolc képet, amelyek az állam történetének egyegy emlékezetes mozzanatát örökítik meg. Egy további terem a „NationalHall of Statuary", ahol Amerika híres embereinek szobrai állnak. Itt vannak Jejferson, Washington, Hammilton, Trumbull, Hampton és mások szobrai. A Capitőlium 90 méter magas kupoláján egy hatméteres szabadságszobor áll. A kupolát és a szobrot esti gyűlések idején kivilágítják. Az épület két szárnyában helyezték el a törvényhozó testület üléstermeit. A kongresszus a képviselőházból és a szenátusból áll. Az előbbinek 443, az utóbbinak 100 tagja van. Szenátornak lenni — ez a legmagasabb politikai tisztség az USÄ-ban. Viselője óriási befolyással rendelkezik. A parlamenttől a Pennsylvánia avenue-n haladva eljutunk a Fehér Házhoz , vagy ahogy itt hívják, a White House-hoz. Ez az Egyesült Államok elnökének székhelye. A Fehér Ház egy magaslaton áll, ahonnan szép kilátás nyílik a fővárosra. Az épületet nagy park veszi körül. Építészeti stílusa a jómódú ültetvényesek házaira emlékeztet. Kennedy volt elnök korszerűsítette itt a berendezést. A Fehér Háznak sok a látogatója, belülről is megtekinthető. Az amerikaiak hosszú sorokban fegyelmezetten várnak, míg bejuthatnak. Washingtonban összpontosulnak az amerikai közigazgatás legfelsőbb szer"V w " ftŕÁi Ét . FEHÉR HÁZ, AZ USA ELNÖKEINEK HAGYOMÁNYOS REZIDENCIÁI A Ül SZÖ 4 * 1964. szeptember 12.