Új Szó, 1964. szeptember (17. évfolyam, 243-272.szám)

1964-09-12 / 254. szám, szombat

ÍGY LATJUK Ml... Még mindig pont az i betűn A VISSZHANG titkát úgylátszik még Ám még ma is a mai napig sem fedték fel száz szá- vannak képkereske­zalekosan a tudósok. Legalább is erre dők, akik nem gaz­vall az a néhány leve!, telefonhívás, dagodtak meg, jói­mellyel egyik-másik írásomra' ismeret- lehet a leghíresebb len vagy személyesen is jól ismert " olvasók váratlanul reagálnak. A minap is levelet kaptam, július­ban keltezettet. Írója nyáreleji pári­zsi cikksorozatommal kapcsolatban néhány érdekes kérdést tesz fel: „...hány képtára van a Szajna parti metropolisnak, s vajon Párizs e még mindig a képzőművészet fővárosa?" Jóllehet a feltett kérdések egyike meglehetősen „kényes", igyekszem mégis úgy felelni, ahogyan a dol­gokat láttam és ma is látom, tudatá­ban annak, hogy véleményem így is meg úgy is csupán egyéni vélemény lehet. Sok az eszkimó Hihetetlen, de való: Franciaország­ban negyvenezer festőt tartanak nyil­ván. Túlnyomó részük Párizsban él. Üton-útféien — a Szajna partján, Szent Lajos szigetén, a Montmartren, a Luxemburgi kertben, a Mars-mezőn, a Montparnassei temetőben — talál­koztam velük. Fiatalok vagy öregek — valamennyien piszkosak és szakál­lasok. Palettájuk színei rikítók és vásznaikon az Eiffel-tornyot keresz-: tespóknak vélnéd. Sok, rengeteg köz­tük az absztrakt festő, de kevés az igazán nagy művészi tehetség! Leg­alább ls ezt mondják róluk a párizsi képkereskedők, a galériák tulajdono­sai, akik sokkal igényesebbek, mint jő néhány műkritikus. Párizsban, D. H. Kahnweiler sze­rint, ma több mint félezer magánga­léria működik. Tulajdonosaik azon­ban csak hírneves és sok esetben befutott, divatos művészektől vásárol­nak, ezeket pártfogolják. Az ismeret­len fiataloknak nagyon nehéz a sor­suk, még akkor is ha kimondottan te­hetségesek! Sajnos, ma már nincser-sk olyan képkereskedők, mint Durand-Ruel volt az impresszionizmus hőskorában, aki felvásárolta Manet, Monet, Degas, Re­noir képeit, segítette őket. Vagy pe­dig Vollard apó, aki Cézannet, Gau­guint karolta fel, és a kezdő Picassót. Érdekes, hogy majd mindannyian a Montmartre környékén telepedtek le. Naponta jónéhányszor bandukol­tam a Le Peletier utcában és a Bou­levard Montmartren, ahol egykoron Durand-Ruel és Vollard, meg Theo Van Gogh, a Coupilek galériájának igazgatója istápolták az „eiutasítot­takat", no meg a Rue de Vignonban, ahol D. H. Kahnweiler, a kubisták festők műveit vá­sárolják fel és ad­ják el. Ilyen mecé­nása és rajongója a művészetnek a Louise Leiris kép­tár tulajdonosa D. H. Kahnweiler. Már ötvenhét éve párt­fogolja a művésze­tet. Nála kezdett Derain, Braque, Vlamincek meg jüan Gris is, hogy csak néhány nevet a leghíresebbek közül, és Picasso legújabb alkotásai­val csupán az ő képtárában talál­kozhatunk. Kahn­weiler azonban nemcsak egyszerű képkereskedö és műértő mecenáš, hanem egyben ki­váló képzőművé­szeti teoretikus is, i kubizmus nagy védelmezője és magyarázója. Igaz, hogy a Louise Leiris galé­'ián kívül vannak más magánképtá­rak is, melyek sok esetben dicséretre méltó tevékenysé­get fejtenek ki. Ta­vasszal magam is szemtanúja voltam a Galerie Chatpen­tier nagy kezdemé­nyezésének. A szürrealisták ret­rospektív kiállítá­sát rendezte meg, s ez a tárlat bi­zony világraszóló kulturális esemény Az uralkodó osztály pedig mindig volt. És bizony kellemesen lepett ellenük volt! Még akkor is, amikor meg, amikor a Rue du Bac sarkán a Becsület Rend szalagjával díszítette Társadalmi, köz- és kulturális életünkben számos figyelmet ér­demlő eseménnyel, kezdeményezéssel, a folyóiratok hasábjain pedig értékes észrevételekkel, vitacikkekkel találkozhatunk. Némelyek a jó példa erejénél fogva méltók az említésre, mások az útkeresés szubjektív túlzásai miatt igénylik a közbeszólási. 0] rovatunk­ban — a nyílt, őszinte, pártos állásfoglalást segítve — ezekkel a közügyszámba menő kérdésekkel szeretnénk időnként foglalkozni. Szívesen vesszük, sőt számítunk olvasóink, munkatársaink észrevé­teleire, megjegyzéseire. Antológia készül NINCS EBBEN semmi különös. A kü. csak néhány nevet szerepeltessünk a lönféle szerzők különböző műfajokhoz készülő lírai antológiában? Ez olyan tartozó művelnek szemelvényes gyűj teménye és megjelentetése majdnem olyan régi, mint az irodalom. Meleag­rosz görög írónak az i. e. 1. század­ban híressé vált ókori Anthológia Graecája óta nagyon sok ilyen gyűj­teményes kötet látott napvilágot. A magyar irodalomban új korsza­kot nyitó antológia a Holnap, amely kérdés, amelynek megválaszolása köl­tészetünk iránti felelősségünkre vet fényt! Beszéljünk egészen nyíltan. Véleményem szerint csupán néhányj költő versét szerepeltetni a gyűjte-; ményben, egyenlő líránk megcsonkít tásával, szegényebbé tételével. Átfo-t gó képet adhat néhány költő néhány Jan Zrzavý: Hold és gyöngyvirág (Az idős cseh mester­nak ezen a művén is fellelhetők a modern francia képző­művészet hatásai.) a Flinker galéria óriás plakátján František Kupka, a híres cseh abszt­rakt festő emlékkiállításának megren­dezéséről szereztem tudomást. Még mindig a világ közepe Legalább is a képzőművészetben. Vannak ugyan neves műértők, akik gomblyukukat. Gyalázta őket, éhez­tette. Nem úgy, mint az absztrakt művé­szet lovagjait! Az amerikai fasisztákat Pollockot, Rosenquistet, Rauschen­berget, sőt a nyugatnémet Wolsot, meg társaikat pénzzel és propagan­a Nyugat-nemzedék néhány tagjának verse líránk egészéről, sokféle színé­első közös fellépését jelenti. i-ől és hangvételéről? Az antológia szerkesztésének a fel-: Néhány „élvonalbeli" költő szere-; szabadulás utáni szlovákiai magyar peltetáse azt jelenti, hogy egy-egy, irodalomban ís megvan a maga törté- szerző tíz vagy ennél is több versével nete. Az első ilyen gyűjteményes jelentkezik az antológiában. Ez azon-; kötet (mindannyian emlékszünk rá): ban így már nem antológia, ez egy-t az Oj Hajtások. A válogatás valóban egy kis kötet a gyűjteményben, annyira új és friss volt, hogy szer- s akkor ölt veszélyes formát a Já-i kesztői a verseket, elbeszéléseket, re- ték, ha a költők maguk döntik el, me-; gényrészleteket úgyszólván a lapok íyjk társuknak van, és melyik társuk-s hasábjairól szedték össze. Mondanom nak nincs helye az antológiában. Hí sem kellene, hogy az antológia nem ez így lenne, nevetséges és ostoba jelentett új korszakot, de eredményt dolog lenne. Az antológia szerkesztő­Néhány évvel később újra nekibuz­dultunk és elkészült a Nyolc fiatal költő antológiája, amelyben új, me­rész hangvételű versek keveredtek jének, nevezetesen Koncsol László nak egyetlen kiindulópontja lehet: a meg­jelent kötetek és a folyóiratokban) publikált versek. Akkor jár el helyesen, ha nem ne-; sablonos és átlagon aluli költemé- vekből, hanem a kiadott verseskötet nyekkel. Ez rányomta bélyegét az tek legjobb költeményeiből állítja ösz-s egész kötetre. Nagy reményekre jogo- Sze az antológiát. Persze, a válogatás sító fiatal költők jelentkeztek már- ne m könnyű, gondos, körültekintő és már reménytelennek látszó versírók- főleg türelmes munkát kíván. Az az kai. Felemás kötetet kaptunk kezünk- érzésem, hogy az előző antológiáknak be a vita, a véleménycsere szenvedé"-. j s az a közös hibájuk, hogy félkézzel lyével. szerkesztették meg. Mintha zsákba Ezt követte a harmadik gyűjtemény, hányták volna a verseket és a más a Szlovákiai magyar elbeszélők, amely műfajú írásokat. A kötetekből nem le­már csak azért sem lehetett jó, mert hetett kiérezni koncepciót, téma és a mennyiségi szempont teljesen hát- s zÍU sokféleségére való törekvést, térbe szorította a minőség kritériu- Az új antológia szerkesztése folyik, mát. Mindenkit elbeszélővé avatott, s veszélyes tünet, hogy a költők ma­aki valaha is tollat fogott a kezébe. Még derék költőinket ís prózaírók­ként mutatta be. A Megalkuvás nélkül dával támogatja Washington. Mert azt állítják," hogy New York, London, ne m lázadók, nem nyugtalanítják aj Düsseldorf és más városok veszedel- jóllakott amerikai üzletember ebéd ctmt l antológiára itt nem térek kl. mes vetélytársakká váltak, felzárkóz- után i álmát. Kiállításaikon a kor­tak Párizs mellé! Képtáraikkal, rep- mS ny ügynökei nem provokálnak kl (Picasso, Braque, Derain) őrangyala rezentatlv kiállításokkal és művész- botrányokat, mint Courbet, Monet, Cé­szorgoskodott. Kevesen voltak, de az telepeikkel, ahol főleg a non figura- zanne, Gauguin, Van Gogh, Matisse és európai képzőművészet emlékkönyvé- tív, az absztrakt művészet képviselői Picasso kiállításain. Az absztrakt festők be arannyal írták be nevüket. Sok - gyülekeznek nagy számban, Párizzsal nem lázadnak, mint ezt a „Párizsi vetélkednek. sok világnagyságot mentettek meg az éhhaláltól, a névtelenségtől. világ minden táján hatalmas képtá­A monopolkapitalizmus fejlődése ás rak, pompás gyűjtemények, alkotóte­a két világháború azonban mindent lepek, a művészet ott többé-kevésbé a fejetetejére állított. Gomba módra mégiscsak vendégségben jár, mert igazi otthona ma még mindig Párizs­ban van. Nem is a hagyományok te­szik ezt. Nem Is azért, mert a Louvre a világ legnagyobb szépművészeti múzeuma, nem is azért, mert a Tuille­riákban és a Palais du Luxemburg­ban találjuk az impresszionistákat és iskola' művészei tették. Nem is lá­Ez mind lehetséges. Létezhetnek a zonghatnak, mert művészetük vissza­szaporodtak el ugyan a magánképtá­rak, de tulajdonosalkat nem a segí­teni akarás, hanem a spekuláció haj­totta. Minden üzletté vált, még a mű­vészet ls, vagy talán főleg az! Az új képtárak nagyrésze az idegenforga­lom gazdag óceántúli turistáinak ke- az utánuk jövő Van Goghot, Gau­resi kegyeit A New Yorkban kiadott guint, Cézaninet, hogy a Modern Mű­American overseas Guide (Amerikai k i™„ sj ; óceánontúli idegenvezető) 129. olda­lán többek közt a Galerie J. M. Ber­nadot, a Galerie Mottet ajánlja az amerikai turistáknak, ahol — ha termeiben pompázik a XX. század legkiválóbbjainak színe-java: Picasso, Derain, Braque, Vlaminek, Van Don­gen, Leger, Juan Gris Jacques Villon, Masson, de la Fresnay, Dufy, Utrillb, csekkfüzetük dollárfedezete elégséges Chiniro, Modigliani, Mondrian, Klee, — a Párizsi Iskola" mestereinek Matisse és Kúpka... vásznait vásárolhatja fel, csak úgy, mint a szajnaparti Stlebel képtárban az impresszionisták alkotásait... Párizs volt a bölcsője a románt! kus, s a realista festőszetnek, Párizs ban született meg az impresszíonlz­húzó politikai, filozófiái és művésze' ti irányzatok trójai falova. Es ezért nem válhatnak gyülekező táboraik sem új Párizzsá! Róma mindig a pápák székhelye volt — még akkor is, amikor Avig­nonba hurcolták a pápákat —, Párizs pedig mindig a képzőművészet Rómája volt, s még sokáig' az is marad! Hiszen idősebb mestereink alkotásaiban csakúgy mint a népi demokratikus rendszerünkben felnőtt fiatal, modern művészeink képein és szobrain az impresszionisták, Cézanne és kubis­ták, no meg az „École de Paris" ha­tását fedezhetjük fel ma is. Csak úgy, mint Ilja Erenburg dolgozószobáját diszítő ifjú szovjet festők művein. És Párizsban él, alkot ma még Pi­casso, Taslitzky, meg Fougeron is ... Nem kétséges, hogy a kommunista guk választják ki és maguk viszik be a kiadóba verseiket: — Ezekkel akarok szerepelni! Ez lehet szerzői óhaj, de nem be-, S mindebből megállapítható, hogy folyásolhatja a szerkesztőt. A szer-, nem tudunk antológiát szerkeszteni, kesztő szerkeszt és egy előre megfon­Vagy nem tudunk színvonalas anya- tolt elképzelés alapján (szerelmes got találni egy reprezentáló gyűjte- versek, közérdekű versek, tájleíró menybe? Mi itt az ok, mi itt a hiba? versek, kozmikus versek stb.) építi Jó lenne kideríteni, mert amint azt fel költeményekből az antológiát. De már a címben is Jeleztem, ismét an- s 2óba jöhetne a líránk fejlődését hí-, tológia készül és nem akármilyen! ve n tükröző és kifejező elképzelés is. Abban múlja felül az előbbieket, hogy a nevekkel kapcsolatos szempont?, két nyelven jelenik meg. Az Irószö- n o gy minden több, vagy egy kötetet­vetség kiadójánál szlovákul, a Szlová- tel rendelkező költő helyet kapjon a kiai Szépirodalmi Kiadónál magyarul, gyűjteményben. Vezérfonal lehet az is, A gyűjtemény anyaga versekből áll j,ogy a szerző egyéniségét, alkatát össze. Költőink most lépnek először legjobban kifejező verseket vesszük szlovák olvasók elé. És ez nagyon j ei a z antológiába. Az sem mellékes, komoly dolog. Szlovák olvasó és iro- h 0gy a jelentősnek ígérkező gyűjte-, dalomkedvelő ajtaján kopog majd lí- mény a felszabadulás huszadik évé­ránk, érthető tehát, hogy az antológia be n jelenik: meg! anyagának kiválasztása egyre több gg HA MINDENÁRON éreztetni gondot és fejtörést okoz. akarjuk az olvasóval a gyűjteménybe Az első és talán a legnagyobb felvett költő helyét és rangját íro­gond: kik szerepeljenek a szlovákul dalmunkban, akkor azt a versek szá­megjelenő gyűjteményben? A prózai antológia színvonalatlansága még mindig riasztóan kísért, nem akarunk ugyanabba a hibába esni. Keveset, de jót, kevesebb verset és több költésze­mával és minőségével érzékeltessük. Antológia készül és nem akármi­lyen. Első ízben szólal meg líránk szlovák nyelven. Ez felelősséget je­lent. Ha még nem késő, költő és nem­tet, valljuk valamennyien Fábry Zol- zedék iránt elfogulatlan, igazán ob^ tfinnal. jéktív irodalmároknak kellene segítet De az igényt meghirdető jelszó ni a szerkesztőt nehéz munkájában, adott esetbén arra vonatkozik-e, hogy MÄCS JÖZSEFj mus, a posztimpresszionizmus, vala- társadalom, képzőművészete egyszer Dezider Castiglione: A brati­slavai gyógyszerészeti főiskola abiakdísze (1961). mint a fauvlzmus és a kubizmus. Pá­rizsban jött létre a- szürrealizmus is. Ebben a városban lázadtak fel a mű­vészek az embertelen társadalom el­majd átveszi Párizstól, rnég . pedig véglegesen, az európai művészet sia­fétabotját, és akkor majd más fővá­rosban, Moszkvában, esetleg Prágá­ién, s szándékuk forradalmi volt, — ban, vagy Budapesten lesz a világ ha balgák ls voltak a lázadók, s ha lázadásuk gyakran balul is ütött ki. közepe. Ám ma még mindig l'árizs a pont az I betűn. BARSI IMRE TÍZ ÉV UTAN Csillogón fehér krétapapírra nyom­tatott, ízléses, színes kiállítású, (Csá­déi- László munkája) bátran repre­zentatívnak mondható keskeny formá­rumú füzetet kézbesített a minap a posta. Majd egy évnyi késéssel is jó érzés volt kézbe vennünk a Tíz év uláu-t, a Magyar Területi Színház évkönyvét. Nem is csoda, hiszen szín­házunkban — még ha olykor-olykor bíráló szóval Is illettük — a cseh­szlovákiai magyar szellemi élet egyik legjelentősebb fáklyavlvőjét láttuk és látjuk. Lorincz Gyula bevezető szavaiban méltatja az eddig megtett út ered­ményeit, amelyeket a kemény munka, a lankadatlan hivatásszeretet, a töb­betakarás ötvözött. S bizalommal szól a jövő feladatairól ls, amelyek közül a legfontosabb: kialakítani a színház egyéni profilját. A színészek arcképeivel találko­zunk a következő oldalakon, majd Dávid Teréz, a megírás pillanatában még mini drámaíró — ma a színház dramaturgja — meleg szavakkal kö­szönti az írók és a színházlátogató közönség nevében azokat, akik „lel­kesen, fáradtságot nem ismerve tol­ták végig Thália szekerét Szlovákia délvidéki göröngyös útjain ..." S újra képekben elevenednek meg a tíz esztendő legjelentősebb előadá­sai, kezdve Urbán Ernő kaput nyitó Tüzkeresztség-ével. Régen látott jele­netekre, alakításokra, sikerekre em­lékeztetnek a képek, amelyekből mo­zaikszerűen állíthatjuk össze a szín­ház múltját. A képet kiegészítik az évkönyv száraznak tűnő, de minden igaz barátja szemében mégis érdekes adatalt ls. Ezekből többek között megtudjuk, hogy a MATESZ 1953-tól 1963-ig összesen 2749 előadást tartott s majdnem egymillió néző előtt 68 darabot mutatott be. Nem véletlen te­hát, hogy az évkönyvben elismerő véleményeket olvashatunk az eddigi színházi szakemberek, írók, újságírók és ami talán még en­nél is fontosabb — a színházlátoga­tók tollából.. Jő ötlet volt kiadni ezt az évköny­vet, amely kis terjedelmű, de tartal­mas dokumentuma egy kis művész­közösség hőskorának. G. L Ül SZÖ 10 * 1964. szeptember 12.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom