Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)

1964-08-09 / 220. szám, vasárnap

MELLÉTEI VÁZLAT A

háromszázhatvan lakosú falu régi település a murányi völgyben. A krasznahorkal múzeumban van egy 600 literes borosedőny. Gyártási ideje: az 1500-as évek. Gyártási helye: Melléte. Ahol a vázlatot készítjük, valamikori fazekasközség. S mit mond a lexikon a fazekasságról? A legősibb foglalkozások egyike. A lábbal hajtott fazekaskorongot — melyen a vízzel puliára gyúrt agyagot formálják — már az ókorban is ismerték. Érdekesebb Lipták József véleménye. Egyszerű szavakkal fogalmaz: „Régi szakma. Már az őseink ősei is forgatták a korongot. Nagyapám apja, nagyapja, dédnagyapja, ükapja stb. is fazekas volt. A mártoni múzeumban az egyik edényen az én nevem olvasható. Büszke vagyok rá. Sajnos, haldoklik a mesterség, vagy már meg ls halt. Süvötén talán még űzik az Ipart. Siivöte, Levárt, Deresk és Melléte. Ezek voltak a fazekas faluk. „Mutatja a korongot, áz agyagos (focskos) ládát, a fakést, a szattyánból készített simítót. A mesterség kellékei mind kint pihennek a színben. Senkinek sem kell. A kellékek közül a lábbal hajtható korong a legérdekesebb. Galilei kiáltotta világgá, hogy a Föld forog, s jóval előtte a fazekaskorong már forgott, a centrifugális erő gyakorlati felismerése létrehozta és kifejlesztette a fazekas művészetet. A legtekintélyesebb fazekasok egyike Pozsga János. Özvegy ember. Hatvanegy éves. A ház előtt vaskerítés. A falon körül szőlő. Az udvaron gyümölcsfák. Eper, körte, szilva, alma és cseresznye. Háza és a szemben lévő ház között keskeny töltés. Gyerekek futballoznak rajta. Ritkán jár erre autó. Az ablakokból hiányzik az agyagból formált virágedény. A helybeli agyagművességnek elsősorban a falu határán túl volt becse... Egy nős fia van Pozsga Jánosnak. A horkai papírgyárban dolgozik. Többnyire télen készítették az edényeket. Az agyagot itt bányászták a határban. Kerek, mély gödröt ástak és felszínre hozták a kétféle agyagot. Egyik része fehér volt, másik része tüdőszínű volt. Ez utóbbit szívós agyagnak nevezték. A 2—3 rész fehérhez a szívós agyag nagyon kellett. Mint kenyérsütéshez a kovász. Hogy ne pattogjon, ne repedezzen az edény. Az anyag öntözése, összekeverése 2—3 napot vett igénybe. A pépet agyagőrlőn megőrölték, vagy fakalapáccsal zúzták. Űrlés után úgy kellett meggyúrni az anyagot, mint a tésztát, hogy levegőbuborék ne maradjon benne. — Negyen évig csináltam az edényeket, a csillárokat, a gyertya- és cukortartókat, a gymölcsmosökat, a boros-likőrös készleteket, a vajasedényeket, a hamutálcákat, a tejesfazekakat, korsókat, butykosokat, virágcserepeket — mondja a konyhában Pozsga János. A harmincas években csak közönséges tejesedényeket készített. Kőből épített kétszájú kemencében égette készítményeit. A negyvenes évek kezdetén egy pesti ember tervezte meg neki az új, modern kemencét, amelynek az előnye éppen az volt, hogy hamuzódás veszélye nélkül szebb színeket égethetett benne. Meg az edény sem ragadt össze. Tisztán, pecsét nélkül szedhette ki munkáit a kemencéből. Ellenőrizni lehetett a máz olvadását és az időjárás sem szólt bele a munkába. Ez a pesti ember nagy barátja volt az edényeinek. Szerződést kötött a mellétei fazekasokkal. 0 rendelt, ő szabta meg a határidőt, az ő címére küldték ládákban az árut. — Jól kerestünk, azt tudom — emlékezik a fazekasmester. — Az első köztársaságban hatszáz koroná volt egy kemence edény ára. Pengőben sem kaptunk érte kevesebbet. B

átyjával készítették az edényeket. Az apjuknak nem volt türelme a szakmához. Ű csak árulni, esetleg kocogtatni tudta az edényeket. De azt aztán kiválóan. Nem repedt-e, nincs-e valami hibája? Ledobta, földhöz vágta a vevő előtt a törékenynek látszó fazekakat, persze ügyelt arra, hogy ne az oldalára, legsebezhetőbb pontjára essék. Még szájára is leborította a fazekakat és a fenekére ráállt. Ű hordta faluról falura, vásárról vásárra a készítményeket. Nagykaposig és Miskolcig elment és hozta vissza a pénzt, a búzát és a zabot. Egy kemence edény eladása (5—600 db) két hétig tartott. — Hová mégy András? — kérdezték tőle kifelé menet. — Útra megyek — felelte a világjárók szenvedélyével. Akkor az út még nagyon rossz volt kifelé a faluból. A fazekakkal megrakott szekeret négy ló húzta a tengelyig érő sárban. Tíz-tizenkét mázsa teher volt rajta. A szekér dereka megemelve, teteje gyékénnyel vagy ponyvával betakarva. Az edények között épségüket őrző széna. Az öreg Pozsga szerette ezeket a két hétig tartó utakat. Ha elment, mintha nagy vadonba vetette volna magát, senki sem tudta nyomon követni. Kalandos, pálinkás utak lehettek ezek. A fiai nem törődtek vele. Az eredmény érdekelte őket. A tizenkét mázsányi termény, amennyit az öreg egy útjáról hozott. Búzával másfélszer, zabbal négyszer is megtöltötte az edényeket. — Akkor még nem voltak helyi rádiók — mondja a házában egyedül élő Pozsga János. Fia helyben nősült, de másutt építkezett. — A fazekas, illetve az eladó, mert mi a korong mellett ültünk, a saroglyából kiabálta végig a falut: fazekat veegyeeneekl Vagy Inasait szalajtotta előre az edényekkel, mindig ment vele valamelyik, a kutyák majd megették őket. — Vot úgy, hogy a rakomány viszszakerült? — Csak keveset hoztak vissza. Tizet-tizenötöt. Ha nagyon rosszul ment az üzlet, harmincat. Ha kellett a pénz, apám nem ment messze, csak ide a közelbe, Szilicére vagy Borzovára. — Hol csinálta az edényeket? — Itt a konyhában. Itt állt a két korong. Egyik az enyém, a másik a fiamé. Reggel bekészítettem az egész napra való anyagot, aztán estig szünet nélkül forgott a korong. Este sem pihentünk. Raktuk fel az edényekre a füleket. A kemence hátul volt, a szérű helyén, ma már hűlt helye van. — Nem sajnálja? — Sajnálom, de mit tehetek? A körfűrész beleszólt az életembe. Elvágta az ujjaimat. Kőművesnek csaptam fel. Tíz éve „kőműves vagyok. Házaknál és a szövetkezetben dolgoztam. A szívemre, a vesémre és a hátgerincemre panaszkodom. Hatvanhái-omtól nyugdíjat kapok. Betegsége összefügg a mesterségével. Annyit senki nem ült, mint ő. Míg mások csak télen, ő nyáron is űzte a foglalkozását. Szórakozásból, szenvedélyből csinálta az edényeket. De a munkában elfáradt, kimerült. A negyvenes években nagy megrendelései voltak. Akkoriban hajnali háromig festette feleségével a kész darabokat. A díszeket, a mintákat ls ő tervezte meg. Belgium, Dánia, Kanada, Németország és Budapest várta készítményeit. Edényei révén kapcsolatban állt a fél világgal. Munkáira szöggel karcolta rá: Pozsgal János, Melléte. De vajon tudta-e a vásárlók közül valaki is, hol van az a falu? K

i ís állították az edényeit. Készítményei kiállításán azonban soha nem vett részt. Az élet szereti a végleteket. Fazekai beutazták Európát, ő sehol nem volt. Csak a fronton. Egyszer hívták Pestre, menjen a fiatalokat fazekasmesterségre ..tanítani. Nem ment. Otthon ülő ember volt. Az élet szereti az ellentmondásokat. Nem járt sehol, de anynyit senki nem gyalogolt, mint ő. A korong forgott és neki örökké járt a lába, örökké lépegetett. Csak éppen a korongnál nem jutott tovább. Reggeltől késő estig járt a lába a korongon. Vajon akadna-e matematikus, aki negyven évig tartó útját kilométerekben kiszámítaná? Lehet, hogy döbbenetes számot kapnánk. Pozsga János megtett útja többszöröse lenne az Egyenlítő hosszának. Bátyja, Pozsga András, aki öreg napjait a maga elhatározásából a rozsnyói aggok házában éli, talán ebben a rettenetes menetelésben sántult meg. Bottal jár, a lábára panaszkodik, pedig a korongra kellene panaszkodnia. — Az első köztársaság Idején sokszor jártak nálam a Szlovákiai Magyar Kultúregyesületböl — adja András bácsi a felvilágosítást. Rozsnyóról Tichy Kálmán rajztanár, Kassáról dr. Fazekas József ügyvéd. Fazekas vásárolt is tőlünk darabokat. Ennek az ügyvédnek a sógora Brüsszelben egy görög borkirendeltségnek a vezetője volt. Egyszer Kassán járt a sógoránál és észrevette a Pozsga-edényeket. Megszólalt benne az üzletember: — Jó lenne az Ilyen edény borosedénynek ís. Hátha jobban serkentené az ivókati Tichy Kálmán elkészítette a tervrajzot, ő pedig megcsinálta az első mintakolekciót. Kozák János, a görög borkirendeltség vezetője így számolt be a sikerről: „a brüsszeli közönség kényes, de a mellétei edénynek nem tud ellentállni. Annyit készítsen belőlük, amennyit csak bír!" — Aki egyszer megkedveli ezt a mesterséget, az többé nem tudja abbahagyni — mondja Pozsga András. Az első cserép nem sikerül, de a másik, a harmadik, a tizedik már igen. S a szenvedély, valamint a törekvés a jobbra, a rugója a fazekas mesterségnek. Sajnos, kihalóban van a szakma. A fazekasok alsó korhatára harminc év. Ennek oka, egyrészt, hogy a felszabadulás után önálló Iparként nem engedélyezték, másrészt a gyáripar hatalmas fejlődése. — Volt tekintélye helyben a fazekasoknak? — Az én legény kóromban (hatvannyolc éves) elsők a fazekasok voltak a lányok szemében — csillog a szemüvege. — A mesterség felért egy nyolcadrész birtokkal (három hold). Már én többet nem kapálok, fazekasinasnak állok ... ma is felkapott dal Mellétén. Lakodalomban, bálban úgy éneklik, mintha ők szerezték volna. Volt idő, amikor 30—35 fazekas forgatta a korongot a faluban. Ma már csak Oravecz, esetjeg Lipták forgatja. — S mesterséggel kapcsolatos történetek? — Akad olyan ls. — Jegyezzünk le néhányat. „Egyik fazekas, aki szekéren vitte árulni az edényt, valahol feldőlt és összetört a rakománya. Mikor hazajött, fogta az énekes könyvet és azt a lapot, amelyiken az az ének volt, hogy Mind jó, amit Isten tészen, kiszakította és tűzbe dobta". " „Egy másik fazekas boszorkány hírében álló ember volt, mert az mindig azt mondta, ha csinálta az edényeket, hogy fülét, farkát fel a polcra és sorakoztak a fazekak. A néphit szerint boszorkányok segítették munkájában." „Egy harmadik fazekas elmebeteg lett és két'fület meg négy fület rakott az edényre." O

raveczéknél a csűr sarkában még mindig munkára készen állnak a kellékek. Fazekakat akarnak csinálni. És virágcserepeket. Persze zománcozatlanul. A gyerekek nevetik az előkészületet. — Apukában benne a régi véri... — Várjatok csak — mondja a mester. — Majd ha pénzt kapok, akkor beszéljetek. A nagy fazekas múltú község átad

r ja magát az Időnek, Melléte idős és öreg embereivel együtt, százados tudományával egyetemben megadja magát a rohamosan fejlődő életnek. Harmincon alul nem lehet már találni fazekas mestert. A fiatalok traktoristák, sófőrök, gépjavítók, asztalosok stb. csak nem fazekasok. Benyüs Béla szövetkezeti elnök még mindig nem adja fel a reményt. Jó minőségű budai földet bányásznak a határban. Nem találni párját az országban. Hátha szövetkezeti alapon feléleszthetné az agyagművességet. De hát olyan ez az igyekezet, mint haldokló körül az orvosé. MÄCS JŰZSEF A KOMAROMI JÁRÁS szövetkezetesel ez évben a járás keleti részén homokos talajon 126 hektárnyi szőlőt telepítenek és 109 hektárnyi gyümölcsöst létesítettek. Ősszel még 27 hektáron telepítenek szőlőt és 39 hektáron gyümölcsfákat ültetnek. GOTTWALDOVBAN megnyitották a 6. országos bőrárukiállítást, melyen S00 fajta cipőt, 200 féle kesztyűt, több bundát és más bőrárukat — táskákat, bőröndöket stb. mutatnak be. A városban az alkalommal országos értekezletet rendeznek a cipőipar alkalmazottainak egészségvédelméről és munkájuk kulturáltságáról. BRATISLAVABAN a Szlovák Nemzeti Képtárban megnyílt 'italo ZettI olasz grafikusművész kiállítása. A kiállításon a jeles művész 40 alkotása látható. A KOŠICEI Szlovák Magnezitgyárban újfajta tűzálló anyagot állítottak elő, melyet a martinkemencákben használnak majd. Külföldről az első megrendelést az NSZK-ból kapták. Az újonnan előállított anyag első küldeményét már el is küldték és a világpiacon rendkívül nagy sikert aratott. AZ OLOMOUCI Smetana Park üvegházaiban 10 000 fajta kaktusz van. A. gyűjteményben 40 éves növények is találhatók. A PANENSKÉ BREZANY-I Fémkutató Intézetben alumínium-öntetek tulajdonságait próbálják ki, melyeket a faselské Bohumice-i atomerőmű reaktora tartályának gyártásánál használnak majd fel. HIVATALOS STATISZTIKAI ADATOK szerint a legutóbbi hat és fél év alatt 680 műtárgyat loptak el az olasz templomokból, múzeumokból, képtárakból és magángyűjteményekből. KELET-SZERBIÁBAN Pirot környékén sáskák leptek el 6000 hektár mezőt és legelőt. Többmilliós kárt okoztak. KREMNICAN a napokban egy vendéglő előtt verekedésre került sor. Ondrej Batka, az állami gazdaság 26 éves alkalmazottja késsel meggyilkolta a 35 éves Alojz Dávideket, hét gyermek apját és a 25 éves Ľudovít Vrtíkot. A HODONlNI Csehszlovák Kőolajbánya dolgozói július végéig terven felül 10 000 tonna kőolajat fejtettek és 12 710 méter folyosót fúrtak. A JOHANNESBURGI repülőtérről rendkívül értékes „gyümölcskonzerv" érkezett Londonba. A gyümölcskon.zervnek álcázott csomagokban ugyanis 3,7 millió svájci frank értékű nyers gyémánt volt. KITÖRT a Sangeang vulkán Indonéziában. Mintegy ezer személyt elkölj töztettek már lakhelyéről, s a környék ' többi lakóját ls biztonságos helyre szállítják. A JÖVŰ ÉVBEN rácsok nélküli bör-. tönt adnak át rendeltetésének a nyugat-németországi Lingenben. Az új börtönbe csak kisebb bűncselekményekért elítélteket zárnak. A börtönépület nem lesz körülvéve védőfallal. A Klínre erősítés érkezett, dobtáros géppisztollyal felfegyverkezett orosz partizánok, a parancsnokuk, akit Kis-Porubában csak Rubecnak hívtak, fiatal legényeit elhelyezte a sziklák, sűrűbb mogyoró- és sombokrok mögött, aztán magának is helyet keresett, ahonnan egyaránt láthatja a csapatát meg az utat. Nyugtalanul kerülgette Tesár embereit. Rubec fiatal, huszonhárom éves zömök legény volt, hajlékony derekú, bal arcán széles, barna „rubec", sebhely húzódott végig. Megállt az öreg Lánlk mellett, ránézett, jobbra-balra Ingatta fejét. — öreg, — mondta, — eredj Inneni — Micsoda? Rubec Kis-Poruba felé mutatott, s amikor Lánik továbbra is értetlenül meredt rá, elmagyarázta, hogy nincs itt szükség öreg emberre, menjen viszsza Kls-Porubába, majd í helytáll helyette. — Nem megyek, — mondta Lánik, — Itt maradok, a svábok megölték a fiamat, diák volt szegény ... 1 — A fiadat? — kérdezte Rubec és kedvesen nézett rá. — A diák fiadat? Lánik szomorúan bólintott, nem mozdult a szikla mellől. — Nekem meg, — mondta Rubec, — a sváb megölte a városomat — eridj inneni Tesár odafutott Lánikhoz. — Lánik, — próbált a lelkére beszélni, — igazán .visszamehetne Kis-Porubába. Tudom, harcolni tudna, de ml lesz, ha futni kell? — Talán nem futottam veletek? — Hallgasson, rám! Persze hogy velünk futott, de akkor senki sem lőtt utánunk, úgyis csoda volt, hogy megmenekültünk. Rubec csípőre tett kézzel állt mellette, felső testét himbálta. — Nem megyek! — Eredjl. — Hallja Lánik, — szólt rá élesen Tesár, — engedelmeskedjen, ne kontrabontoskodjon, amíg nincs későn! A zaj elcsendesedett. Megint felerősödött, ahogy feléledt a szél. Lánik haragosan, sápadtan ellépett a szikla mellől, tetőtől talpig végigmérte Rubecot és Tesárt, még egyszer a sziklára nézett, aztán elment a Klín túlsó oldalára. Ott haragosan elbújt egy sűrű mogyoróbokor mögött. Tesár visszament • a helyére. A zaj elcsendesedett. A szél hullámában megint felerősödött. A svábok jönnének Závodból? Tesár feszülten figyelt. Ogy érezte, még ez a gyönge zaj Is túlerös ahhoz, hogy három motorkerékpártól és tizenegy teherautótól származzék. — A Jézus Krisztus őrizzen attól emberek, — ugrott kl a szikla mögül és rohanva végig ment az emberei során, — a Jézus Krisztus meg mit tudom én kicsoda őrizzen attól, hogy most lőni merjetek, ha véletlenül erre jönnének! Majd csak akkor, ha visszavonulnak! És egy perccel se előbb, csak akkor, amikor már Itt lesznek a Klín alatt. Visszament a sziklájához. A menetoszlop zaja elcsendesedett, egy széllökés megint felerősítette. — Števo, nesze! Tesár hátra nézett, a hang felé, amely hirtelen megszólalt mögötte, de már csak fekete vászoncipőt, összekarcolt lábakat, lebbenő piros ruhát látott. Marka eltűnt szeme elől. Kis-Poruba felé rohant, onnan futott Ide Tesárhoz. Néhány szikla mögül durva nevetés harsant. „3 páncélkocsi, 15 teherautó, körülbelül 220 ember, 4 gyalogsági ágyú, aknavetők, gépfegyverek ..." olvasta Tesár, Jobbjában tartotta a kavicsot, amelyre Marka a levelet csavarta,. úgy dobta a lába elé, „...apád, Lili, Viola biztonságban van, üdvözöllek mindnyájatokat, Letanovskýt felakasztották, apánkat haza eresztették, az öreg šiškánét és a kis Stefkát megölték, a házatokat, Hladíkék, šiškáék, Masňákék ós Lánikék házát felgyújtották, mutassátok meg, micsoda legények vagytok." Tesár dermedten bámult Marka levelére. Jobbjában még mindig a kavicsot szorongatta. Sajnálta Šiškát. Arrafelé nézett, ahová állította. Csak a kalapját látta, s kalapjába dugva a friss szál kakukkfüvet. Megmondja neki — ne mondja meg? Ha megmondja ... Nem, most nem szabad megmondania... Honnan tudja mindezt Marka? A grabóci erdőben sok mindent hallott, amikor egész nap, egész éjjel beszélgettek. De honnan tudja, mi az a gyalogsági ágyú? Ki mondta neki? Krisztusom, Marka! Biztosan lemásolta valami más levélből, azzal fut a zászlóaljparancsnokságra. Vagy talán már ott ls járt? És hol volt eddig? Szegény Šiška... I A menetoszlop zaja erősödött. Tesár felállt, megint sorra járta a sziklák, bokrok mögött lapuló embereit. Markára gondolt, amikor elmondta nekik „három páncélkocsi, tizenöt teherautó, kétszázhúsz ember, négy gyalogsági ágyú, aknavetők, gépfegyverek — az apám és Schnitzerék gyerekel biztonságban vannak, Letanovskýt felakasztották..." Markára gondolt, mindig kissé csúfolódó szájára, meg nem rebbenő zöldfényű szemére, piros ruhájára és lábán a fekete vászoncipőre. A menetoszlop dübörgése erősödött. — Letanovskýt? — kérdezte Hladík, s a mogyoróbokorról letört egy darab gallyat, szájába dugta. — A zsidókért? Ogy kell neki! — Még mi történt Závodban? — kérdezte Šiška. — Mi égett? — Nem tudom... Rubec integetett Tesárnak, hogy menjen vissza a sziklája mögé, egyre dühösebben Integetett. Závodban Stachovlö fekete palástban, ünnepélyes temetési díszben eltemette Letanovskýt, akit Závodban és a messzi környéken csendes és rendes embernek tartottak. Miért akasztották fel? kérdezték magukban az emberek. Biztosan csak a Schnitzerék miatt! Ki jelentette fel, ki árulta el Schnitzeréket és a partizánokat? Letanovský udvarán áz emberek néma csendben figyelték a szertartást, a ház népe és mások ls sokan sírtak. Szabad embernek ilyesmit tenni? Galbavý az öreg harangozó, akinek fehér bajsza olyan volt, mint a bojtok a templomi zászlón, kifelé Indult az udvarról, hogy Letanovský utolsó útjára harangozzon; a kapuban meg-? állt és a kántorhoz fordult. — Ennek a háborúnak, — dünnyögte, — úgy látszik nem lesz már se vége, se hossza! E pillanatban vékonyhangú, panaszos sírás hallatszott Letanovský házának első szobájából. Az emberek önkéntelenül elmosolyodtak. Letanovský menyének, Brigittának, Jozsó feleségének fia született. Amikor a gyászmenet a temető kapujához ért, mindenki dermedten megállt, mert Poruba felől lövöldözés kereplő, hörgő, köpködő zaja hallatszott. Az emberekből mintha egyszerre elfogyott volna minden erő, Stachovič úgy érezte, mintha elvékonyodott volna a keze, lába, s Idegen erő vinné előre, nem a saját akarata. A százados úgy tudta, hogy csak Kopecsni Lázon vannak' partizánok, Jóságos Isten! Roszszul tudja! Eljutott-e még Marka Idejében Kis-Porubába? Átadta a cédulát? Nagyon nehéz dolgok ezek, Herr Hauptmann, (FOLYTATJUK) 0] S7.0 4 * 196

4- augusztus 9.