Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)

1964-08-05 / 216. szám, szerda

H Q S Z ESZTENDŐ UTÁN HANKA. A PARTIZÁN Mottó: „Készek vagyunk vállalni a harc legnehezebb formáját is drága hazánk mielőbbi felszabadításáért... Segítsenek odaha­za megállítani a termelés és szállítás valamennyi kerekét. Ne tűrjék, hogy az ellenség teljesen kirabolja az országot." (A Szovjetunióban megalakult I. Csehszlovák Hadsereg nő­tagjainak 1944. augusztus 18-án Csehszlovákia asszonyaihoz, leányaihoz intézett felhívásából.) Kedves, szőke asszony. Ferenceiné tlomola Annának hívják. Munkatársai, Ismerősei egyszerűen csak Hankának nevezik, Már huzamosabb ideje dol­gozik a Dunaszerdahelyl Járási Nem­zeti Bizottság kereskedelmi osztályán. Most azonban nem találtam a munka­helyén. Munkatársai javasolták: ha mindenáron beszélni akarok vele, ke­ressem a mezőgazdasági technikum­ban. Nincs messze, csupán egy kőhají­tásnyira. Ma éppen előadást hallgat­nak a levelező tagozat „diákjai", Megfogadtam a tanácsot. Két előadás szünetében beszéltük meg a „randevút". Várjak rá a mun­kahelyén. Ebédidő alatt „beugrik" néhány szóra. A fiatalasszony pontos volt. Csupán arra kért: amennyire lehet, fogjuk rö­vidre a szót. Délután ls várja az Is­kola. A matematika-óráról nemi sze­retne elkésni, így indult a beszélgetés, hogy aztán nagy vargabetűvel visszakanyarod­junk a múltba, felidézzük a húsz esz­tendővel ezelőtt történteket. Az emlékezés szárnyán máris Dolný Kubínban járunk. A munkában elko­pott útkaparó özvegye már-már a leg­rosszabbra szánja el magát. Hat gyer­mekszáj kér egyszerre kenyeret. Mit tegyen? Isten se vehet, ahol nincs. A krumpliból is csak szemenként fut­ja. A vézna kis Hanka, a „nagylány" éppen csak befejezte az elemi isko­lát. Talán ő segíthetne. Nyakába veszi hát a várost. Munkát keres. Talán akadna is, ha belépne a Hlinka-féle ifjúsági szervezetbe. Más helyen meg Németországot ajánlják. A „szövetsé­gesek" alighanem szívesen fogadnák. Máskülönben ls a „végső győzelem" érdekében a jó honleánynak némi ál­dozatot ls kell hoznia. Hanka egyik „lehetőséget" sem vál­lalta. Néhanapján napszámba járt. Volt olyan eset is, hogy egy fél zsák krumpliért két hétig dolgozott. Mit tehetett egyebet? Élni kellett. Már csak azért is, mert édesanyja szájá­ból többször hallotta: nem tarthat már sokáig ez a pokol. Később fülük­be jutott, hogy a hegyekben valami készül. Hanka az elejtett szavakból sok mindent megértett. Nem volt jár­tas a politikában, ám szíve, ösztöne, józan esze azok felé húzta, akik va­lahol az erdő ölében nagy tettekre készülnek. Az egyik reggelen a városka főterén német egységeket vonultattak fel. Édesanyjától tudta meg, hogy a par­tizánok ellen készülnek. Átfésülik az erdőt és akit elfognak, a helyszínen agyonlövik. A város körül cirkáló németeknek fel sem tűnt a vézna kislány, aki az erdő felé ballagott. Hanka szíve azon­ban szinte kiugrott a helyéről. Csak az erdőig jussak el... — gondolta magában. Már alig húsz méter. Talán ha futna... Nem lehet, a németek gyanút fognának. Még tíz lépés ... Már csak öt... Aztán... Hanka minden erejét összeszedve rohant a jól Ismert erdei ösvényen. Már nem félt. Minden fa, minden bo­kor védte. Mélyen bent járt már az erdőben, fogytán volt az ereje ls, amikor az egyik fa mellett valami megmozdult. Furcsa öltözetben puskás férfi állta útját. — Hová loholsz te lány — szólt rá a különös ember. — Azokhoz oda... a partizánok­hoz ... A puskás ember közelebbről szem­ügyre vette a lányt. Majd tréfásan így folytatta a kérdezősködést: — Ha szaSad tudnom, mit akarsz a partizánokkal? — Talán maga ls? — szaladt ki száján a kérdés. Az ember most egészen közelről né­zett a lány arcába, aztán bólintott. — Akkor mondja meg nekik, hogy a németek nagyon készülődnek ... El­lenük. Nincsenek túl sokan, de nagyon mérgesek... A partizán-őrszem (mert az volt) megsimogatta Hanka kipirult arcát és csak ennyit mondott: — Derék lány vagy... De most már iparkod] hazafelé. Szedjél egy kis rő­zsét, hogyha a németek megállítaná­nak, meg tudd mondani, miért jártál az erdőben, Hankát a városban érte a légiriadó. Hamarjában azt sem tudta, hova le­gyen. Menedéket kereső tekintete^egy nyitott páncélautóra esett. Nem sokat gondolkodott, hanem behúzódott az ülés alá. Alig helyezkedett el, uga'tírt kezdtek a légvédelmi ütegek. Aztán rohanó lábak dobogását hallotta az autó körül. Többen beszálltak és a jármű nagyot ugorva elindult. Hanká­nak a lélegzete is elállt a rémülettől} érezte, hogy már a városon kívül ro­bognak. Aztán letértek az útről s a motor erőlködve állandóan fölfelé ka­paszkodott a hegyoldalon. Amikor végre megálltak, szlovák szó ütötte meg a fülét. Ettől nekibá­torodott és előbújt rejtekéből. Első pillantása egy csapat puskás, géppisz­tolyos férfire esett. — Nem németek r~ villant át az agyán a biztató gon­Cigarettával a kezében Így látom őt magam előtt, így jele­nik meg képzeletemben, ahogy egyre szívja cigarettáját. 43 éves, nem tűnik sem többnek, sem kevesebbnek. A vi­selkedésében azért mégis van valami megviseltség. Megtörte az élet, a se­besülés. Kétszer függött hajszálon az élete... — A duklai harcokban nagyon sú­lyos sebet kaptam. Itt megszakad a beszélgetés. A Dol- né Trhovište-! állami gazdaság mázsa­házában teljesít szolgálatot, és Időn­ként fogatok érkeznek nehéz rako­mánnyal; miután a kocsi leblllen a hídmérlegről, folytatja: — Sok éve már. A nevekre és na­pokra nem is emlékszem. A marašl- oei Lőwy és Greguš birtokain dolgoz­tam, amióta csak az eszem tudom ... Azoknak a nevei persze örökre az eszembe' maradnak ... Később ökrös béres lettem. Katonának negyvenket­tőben vonultam be Trenčínbe. A kele­ti frontra kerültem. 1943 mindenszen­tek napján kétezredmagammal át­szöktem. Három hónapon belül már a jefremovi kiképzőközpontban ka­tonáskodtam, innen Pruszkorovba ke­rültem. A szovjet hadsereg ekkor már a Kárpátok falait döngette — ahogy a moszkvai leadóból hallottuk. Ben­nünket is bevetettek... Így került Pavel Fazlk hazája köz­vetlen közelségébe, a Trl dubyra azonban már nem jutott el alakulatá­val... — 1944. szeptember 13-án megsebe­sültem. A tábori kórházból Lwovba kerültem ... Ekkor már a mellén viselte a szov­jet területen létesült csehszlovák had­sereg emlékérmét. Később Dukláért is kitüntették. dolat. Amazok meg csak bámultak, végül egyikük megszólalt: — Nini, eladó lányt is hoztatok. Szállj csak ki, galambom, hadd néz­zünk meg közelebbről! Barátságosak voltak valamennyien, aztán a parancsnok elé kísérték. Ami­kor elmondta, hogyan került az autó­ba, a parancsnok elmosolyodott. — És most mi lesz? Biztosan már sírnak is odahaza miattad!? Hanka néhány pillanatig a parancs­nok arcát figyelte, aztán így szólt: — Szeretnék Itt maradni. És mintha maga is szokatlannak, furcsának találta volna, amit -mon­dott, magyarázkodni kezdett: — Egyszer már hoztam üzenetet maguknak ... amikor a németek any­nyira készülődtek... Nem folytathatta tovább, mert egy széles vállú férfi, puskával a kezében lépett a helyiségbe. Valamiről jelen­tést tett. Aztán hátraarcot csinált és tekintete megakadt a lányon. — No nézd csak — tört ki belőle a csodálkozás. — Hát te mit keresel itt? Talán csak nem a németek ... Be sem fejezte a mondatot, újból a parancsnokhoz fordult. — Parancsnok elvtárs, ez az a kis­lány, aki.,. — Már tudom! Leléphet. A parancsnok egy ideig gondola­taiba merüíve simogatta borostás ál­lát. — Hát ha annyira akarod — né­zett a lány szemébe —, nem bánom. Maradhatsz. Felállt az asztaltól és Hanka vál­lára tette a kezét. — Aztán ne törjön el lépten-nyo­mon a mécses! Hanka maradt. Hamarosan bebizo­nyította, hogy nálánál jobb hírszerzőt keresve sem találtak volna. Ű volt a brigád füle, vigyázó szeme. Az ellen­ségnek még a gondolatát is kitalálta. Egyébként is derekasan viselte a par­tizánsorsot. Sem a hetekig zuhogó ól­mos őszi eső, sem a tél dermesztő hidege nem fogott ki rajta. Nem rémí­tette a titokzatosan zúgó erdő sötétje, és ha a helyzet úgy kívánta, a fárasz­tó, sokszor napokig tartó gyaloglás sem "szegte kedvét. Ha- szemtől szembe kerültek az ellenséggel, jól kezelte a géppisztolyt is. Éberségére akkor is rábízták magukat az elvtársai, amikor lőszerrel megrakott szerelvényt röpí­tettek levegőbe. Társai szemében Hanka nem volt már a régi, félénk kislány, hanem igazi harcos, megbízható bajtárs, aki ügyességben, bátorságban nemegyszer rajtuk is túltett. A történetet tovább folytathatnánk', hiszen az emlékek tárházát még ko­rántsem merítettük ki. Az ebédidő azonban lejárt, az ígéret pedig úgy hangzott, hogy idejében pontot te­szünk a beszélgetés után, mert Hanka nem szeretné lekésni a számtanórát. Búcsúzzunk hát a húsz esztendő előtti Hankától, aki fegyverrel a ke­zében bábáskodott az új, jobb élet születésénél, szorítsuk meg a kezét Ferenceiné Homola Annának, aki a családi gondok, a mindennapi munka mellett még a tanulásra is szakít időt, hogy megszerezze azt, amivel adósa maradt a múlt, SZARKA ISTVÁN Emlékezés Rjepinre Ma 120 éve született Hja Jefimovics Rjepin az orusz kritikai realizmus legnagyobb festője. Hírnevét már fiatal korában, az 1872-ben készült Vol­gai hajóvontatők című kompozíciójával megalapozta. Nagy erővel ábrá­zolta az orosz falu, valamint a kor demokratikus forradalmárainak éle­tét. Történelmi festményei közül a pompásan jellemzett figurákból komponált A zapnrozseji kozákok (18911 és a drámai hangulatú Rettegett Iván (1885) a legkimagaslóbbak. Mint portréfestő is kiváló. Fenti képünkön Rjepin: A zaporozseji kozákok című festménynek a reprodukciója. A VÁR ÚJ ÉLETE Evek óta hűtlen voltam a bratisla­vai várhoz. De most a nyár kicsalt a várhegyre. Elém tárult a város pano­rámája és a hagyományoktól eltérően a zölden hömpölygő Duna. No és a vár új arculata, amely bár még nem teljesen kész, de sejteti és felidézi a régmúlt idők kultúráját és szelle­mét. A vár, az egykori királyok székhe­lye, 1811-ben teljesen leégett. 1953-ig romokban hevert, senki sem törődött vele. Sőt, az úgynevezett szlovák ál­lam idején teljes pusztulásra ítélték, amikor 1942-ben úgy határoztak, hogy a romokat lebontják és helyébe új iskola-negyedet építenek. 1953-ban a vár már olyan állapotban volt, hogy megmentése érdekében sürgősen cse­lekedni kellett. 1956-ban előzetes régészeti és épí­tészeti kutatások alapján a kulturális és építészett értékek megőrzése mel­lett megkezdték a vár helyreállítását, hogy műemlék-értéke esztétikai és építészeti szempontból teljes marad­jon. A vár egész területén építészeti és régészett kutatások folynak, melynek alapján felújítják a település folya­matosságát a rómaiaktól kezdve nap­jainkig. A várpalota alatti részben a kutatások során régészeti szempont­ból rendkívüli értékű ősrégi szláv te­lepülésre akadtak. Ezenkívül megta­lálták a 11. és 12. századból származó Arpád-korabeli vár alapjait is. A vár mostani formájában a 15. században Zsigmond király uralko­dása idején épült fel. Utána évek hosszú során nyomot hagyott rajta a reneszánsz, a barokk és a klasszi­kus építkezési forma. Eredetileg, a négy tornyáról híres várnak csak egy tornya volt, a délnyugati koro­názási torony, ahol több mint 200 évig a magyar királyok koronázási éksze­reit őrizték, amikor török volt még Buda várában az úr. A vár újjáépítésével összhangban a váralja és a várhegy átépítése és rendezése ls folyamatban van. Az egyes, még jó állapotban levő része­ket — így többek között a Miklós­templom és a várlépcsők környékét — restaurálják, a további építkezés pedig a modern művészet alapján al­kalmazkodni fog a vár eredeti kultú­rájához. A várpalota termeiben már ebben az évben megnyílik a múzeum, ahol kulturális értékeinket összpontosítják. Fokozatosan kiépül a látogatók ké­nyelmét és a szép kilátást biztosító intézmények egész sora. 1966-ban, ha elkészül a nagy mű, Bratislava és hazánk nagyszerű kul­turális értékkel lesz gazdagabb. SKERGYÄK KATALIN Bővül az iskolahálózat Kelet-Szlovákiában ez évben továb­bi 183 tanteremmel bővül az iskolák hálózata. A tanév előtt átadják Ko­šicén az Újvárosban a korszerű 24­tantermes középiskolát. Szeptember­ben pedig új iskolába mennek a ta­nulók Stropkovon, Buzicán, Magyar­bödön, Legenyemihályon, Prešovon és másutt ls. A kerületben két tizenegy­éves és tizenkét kilencéves középis­kolát adnak át az építők. Ez idén további új Iskolák építését kezdték meg Treblšovon, Nagytár­kányban, Csetneken, Poprádon, Koši­cén, és Prešovon. m. s. Szlovák népdalgyűjtemény Borsodban FÖLDIEK KÖZÖTT Ismételten cigarettára gyújt. — Amikor már elbírtam a puskát újra jelentkeztem a csehszlovák had­sereg főparancsnokságán. Ez már ak­kor itthon volt, hazai földön... Ró­zsahegyig sem értem el, újra megse­besültem Ez történt 1945. március 25-én... Ezeket a dátumokat sem fogom elfeledni soha. Űjabb rakományok érkeznek. Má­zsál és barátságosan Int, hogy me­het. A traktor azonban csak nem mozdul. Délceg legényke jelenik meg a má­zsaház ajtajában. — A fiam — mutatja be. — Szere­lőnek tanul és most itt tölti a köte­lező gyakorlatot. Megint nyúl a cigaretta után. ]. SLUKA Éppen délidő volt, amikor szlovák újságíró kollégámmal megérkeztünk a Český Krumlov-i járás Hnévanovi Állami Gazdaságába. Az üzemj kony­ha előtt kisebb embercsoport állt. Noha egyiket sem ismertem, mégis ismerős volt nekem ez a kép: az egyik férfi fején micisapka, kezében a vasvillát éppúgy tartja, ahogy a csallóközi parasztember. A társaság­ban két nő. Az egyiknek a keze be van kötve. A másik halkan magyaráz valamit az éppen odaérkező fiatal traktorosnak. Közelebb megyünk hoz­zájuk. Csehül szólítjuk meg őket. Amint kiejtik az első szót, azonnal látjuk, hogy magyarok. Magyarul folytatjuk a beszélgetést. A bekötött kezű fiatalasszony — Kostyál Józsefné — elmondja, hogy 1962-ben, két évvel ezelőtt, a Cseh­szlovák Ifjúsági Szövetség felhívásá­ra jöttek el szülőfalujukból a csalló­közi Izsapről. Példájukat többen is követték. A határvidéki munkaerőto­borzásnak az is nagy előnye, hogy a jelentkező 3000 korona jutalmat kap, ha kötelezi magát, hogy öt évig a határvidéken marad. Az illetékes ál­lami szervek 7000 korona hosszúlejá­ratú kölcsönt bocsátanak rendelke­zésükre bútorvásárlásra, amit ha le­telepszenek a határvidéken, nem kell visszafizetniük, ha nem maradnak ott, akkor pedig' apró részletekben kell megtéríteniük. Természetesen sertést is nevelhetnek. Havi átlagke­resetük 1500—2000 korona. — Nincs Itt semmi baj sem — mondja Kostyál Józsefné —, csak na­gyon messzire vagyunk szülőföldünk­től. — Varga József traktoros és Rácz Vincze is hasonlóan nyilatkozik. Munkájukat szeretik — és őket ls megbecsülik. Varga József, amikor szabad ideje van, felül motorkerék­párjára és öt-hat órán belül már izsapi legénybarátaival paroláz. Noha az állami gazdaság megteszi a, tőle telhetőt, Hnévanovban mégis kevés a szórakozási lehetőség. Persze ennek többek között az az oka, hogy ezen a vidéken távol esnek egymás­tól a falvak, a gazdaságok. De azért akad olyan ember is, aki megszereti ezt a tájat. Például Sidó József, aki 1960-ban jött Ide Nagysallóról. ö úgy döntött, hogy Itt marad. Jól érzi ma­gát — és érzi, hogy munkatársai — legyenek azok csehek vagy szlovákok — megbecsülik. Elbúcsúzunk. A Hnővanovban dol­gozó csallóközi és Ipoly menti dolgo­zók üdvözletét visszük magunkkal. Somogyi Mátyás A kelet-szlovákiai kerülettel testvé­ri viszonyban levő magyarországi Borsod megye újabb, a magyar—szlo­vák barátságot jelképező kulturális dokumentummal gyarapodott. A Mis­kolcon megjelenő Borsodi Szemle kultúrfolyóirat könyvtára sorozatában nemrég jelent meg a „Mit dalolnak a Borsod—Abauj—Zemplén megyei szlovákok" című könyv. Szerzője De­me Dezső, a miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetem nyelvtanára, aki a csaknem 200 oldalas kiadványban 110 népdalt tett közzé kottával, szlovák és magyar szöveggel. A szlovák népdalokat Borsod me­gye 14 szlováklakta községében gyűj­tötte össze. Hétévi munkával több mint 600 dallamot és szövegváltozatot jegyzett le, s ennek legeredetibb da­rabjait adta . közre. Legtöbb dallamot és szöveget a Bükk-hegységben fekvő Répáshuta községben jegyezte fel, de sok, részben Ismeretlen nótát gyűjtött össze a zempléni részben fekvő Ru­dabányácska, Kishuta és Vágáshuta nevű községekben is. Az itteni nép ajkán élő dallamok legtöbbje ballada, amelyet főleg Ré­páshután és Rudabányácskán énekel­nek, de nemcsak az öregek, hanem a fiatalok is Ismerik a dalokat. Igen sok régi balladát éppen a fiatalok énekeltek el a gyűjtőnek. Érdekesek s a maguk nemében ritkák a nép aj­kán máig élő katonanóták, amelyek még az első világháborúból maradtak fenn, valamint az úgynevezett „ame­rikás dalok". Ezeket az egykor Ame­rikába kivándorolt, és onnan vissza­tért emberek szerezték. Forró, vala­mint Rudabányácska községekben gyűjtötte ezeket össze a szerző. A népdalgyűjteménynek ugyancsak ér­dekes része az úgynevezett kétnyelvű dalok. Ezekben a szöveget — egy­máshoz kapcsolódva — felváltva ma­gyar és szovák nyelven éneklik. (V. K.) 1964, augusztus S. * (j| SZŐ S

Next

/
Oldalképek
Tartalom