Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)

1964-08-29 / 240. szám, szombat

Keresztapja A F E L K A FELSÓ-NYITRA1 PARTIZÁNOK 20 ÉV UTÁN © EGY NAGYÜZEM JUB1LÁ

L © A MÉRLEG: 25 ÉV ALATT 30Ó MILLIÓ PÁR CIPŐ 9 MIBŐL KÉSZÜL A HOLNAP CIPŐJE © A CIPŐIPARBAN IS A VEGYÉSZETÉ LESZ A DÖNTŐ SZÓ? ELMEHET az ember bárhoc vá a világon, Ipolykiskeszitől Rio de laneiro-ig, Berlinbe, Moszkvába, vagy Bomsay-ba, két dologgal mindenütt összehozza őt a sors: az egyik a Jawa motorkerékpár, s másik pedig a — csehszlovák gyártmányú cipő. Mondják, akik tudják, hogy ezt a sorozatgyártásnak köszönhetjük, amiben alighanem van is valami, hiszen a vörösre festett motorkerékpárokat százezres, a cipőt pedig — és itt senki se csóválja a fejét hitetlen Tamásként — milliós sorozatban gyártjuk. A laikus, aki még életében nem látott motorkerékpár gyárát, valahogy még csak megérti, hogyan lehet évente mondjuk kétszázezer darab Jáwát vagy akár félmilló személyautót egy gyárban előállítani. Azt azonban már kevés szakmán kívüli tudja elképzelni, hogyan állít elő egyetlen gyár egy év alatt mondjuk 25 millió pár cipőt (vagy az egész csehszlovák cipőipar azt a „csekély" évi 100 millió párat). Aki még nem járt egy ilyen cipőgyárban, a számok hallatára rendszerint a fejét csóválja és felteszi a kériést: Hihetetlen! Honnan venae az ipar annyi bőrt, amennyi a tömérdek lábbeli előállításához szükséges? Továbbá: Melyik városba van „egyrakáson" annyi cipész, aki... Hiszen gyors fejszámolással is megállapítható, hagy ezek szerint nálunk az egy főre eső cipőtermelés több mint hét pár. És egymást követik a további kérdések. Most, hogy az ország egyik legnagyobb cipőgyára fennállásának negyedszázados jubileumát ünnepli éppen a Szlovák Nemzeti Felkelés huszadik évfordulójával egyidöben, igyekszünk választ adni e kérdésekre. A két évforduló egyébként is „rokon" mert a partizánskéi cipőgyár dolgozói elsőként jelentkeztek a Felkelés zászlaja alá. Először tegyünk talán egy rövid kirándulást a múltba. És hogy az úgynevezett „kényes" kérdéseket se kerüljük meg, kísérőnktől — Michal Hallótól — kérdezzük meg: Kl VOLT AZ A HÍRES BATA? Ä kérdezett mosolyog. Aztán helyesbít: Én nem Ilyen jelzővel illetném a „cipőkirályt". Jómagam kezdettől fogva itt dolgozom. Ezért ha megengedi, így teszem a kérdést: Ki volt az a hírhedt Bafa? Bafának egészen 1938 nyaráig csak Zlínben volt cipőgyára. (Természetesen a külföldi érdekeltségeken kívül) Ebben az esztendőben a vállalkozó szellemű férfiú toborozni kezdte Felső-Nyitra környékén a lakosságot. így tette fel a kérdést. Ki akar jövőre Európa legkorszerűbb cipőgyárában dolgozni? Aki jelentkezett, hogy akar [és ki ne jelentkezett volna abban az időben ezen a vidéken, hiszen még akkor, is a háború előtti gazdasági fellendülés időszakában évente tízezrével vándoroltak külföldre] azt a „főnök" emberei mindjárt beosztották az — építők barakk táboraiba. A leendő gyártulajdonos tudta, mit csinál és tudta, hogy számítása az utolsó betűig beválik. Azt mondta a munkásoknak: „Gyárban akarsz dolgozni? Akkor építsd fel a gyárat!" A leendő gyárt munkások kiválasztásánál döntő szempont volt a szociális hovatartozás. Bafa szigorúan megtiltotta, a szervezett munkások gyerekeinek felvételét. A nagyvonalú szélhámos emlékirataiból azt is megtudjuk, miért tette ezt. A szervezett munkásokat gyűlölte a legjobban a világon. Jól tudta, hogy a környéken a mezőgazdasági dolgozókból regrutálódik az ország legszámottevőbb munkaerő-tartaléka. És azt is tudta, hogy időbe telik, amig a parasztból szervezett proletár lesz, aki ellenszegül a gyáros kizsákmányolási törekvéseinek. Bafa nem tévedett. Pontosan egy évvel az építkezés megkezdése után a vadonatúj cipőgyárban megindult a termelés. A nagy vállalkozás várakozáson felül sikerült. A „nagyfőnök" büszkén dicsekedett vele, hogy ő olcsóbb munkaerőre tett szert, mint a japán gyárosok. Az építkezési munkatáborokban csak kosztot és némi zsebpénzt adott a leendő „részvényeseknek". — Részvényeseknek ... ? — Igen, ;„részVéHyöseknek" Mert nehogy azt gondolja ám valaki, hogy a gyár megindulása után már nem spekulált Bafa, hogyan tudna még egy „bőrt" lehúzni a munkásokról. Kijelentette; az ő gyárában mindenki tulajdonosnak érezheti magát. Elég, ha a dolgozó megvásárol néhány részvényt, vagy „önként" a gyár pénztárában hagyta fizetésének egy részét. A nagyvállalkozó így milliós, kamat nélküli összegeket nyert évente, amit szabadon felhasználhatott a konkurrencia elleni harcban. Ezen a pénzen vette Bata az új gépeket, a munkások pénzén vásárolta meg és vezette be a további kizsákmányolást jelentő futószalagrendszert. Az eleinte öntudatlan munkások észre sem vették, hogyan történt, csak érezték, hogy évről évre többet kell dolgozniuk — ugyanazért a pénzért. Bata pedig egymás után adta ki a propagandafüzeteket és dicsekedett a világ előtt: „A mi gyárunk dolgozói maguknak dolgoznak". Ezt mondta a propaganda, a brosúrák, ha a jövedelem elosztásáról volt szó. többesszámban beszéltek, de a valóságban egyedül Bafa vágta zsebre a hasznot. A FELKELÉS NAPJAIBAN — 1944. augusztus 29-én reggel háromezeren jöttek az első műszakba, — emlékezik vissza Michal Halló. A kommunisták, akik a Felkelést előkészítették, úgy döntöttek, hogy a műszak előtti percek lesznek a legkedvezőbbek a munkásság felfegyverzésére. Mert akkor már a fegyverek ls elő voltak készítve. Albin Grznár partizáncsoportja már régebben felvette a kapcsolatot a topolcsányl helyőrség antifasiszta gondolkodású tisztjeivel, s amikor a Szabad Szlovák Rádió felkelésre szólította a lakosságot, egész Bafovany fegyverben állt. Érdekes, hogyan reagált minderre a szlovák bábkormány feje, Tiso, a feketeszoknyás férfiú. Mikor hírül vitték neki, hogy Bafovany egy emberként a partizánokhoz állt, így sóhajtott fel: „Nem érteni mit akarnak még ezek az emberek. Hiszen van mit enniük!" A gyáróriás dolgozói azonban nem kegyelemkenyérként odavetett koncokon akartak élni. A néhány esztendővel ezelőtt még munkás-öntudat nélküli. parasztok, akikkel Bafa munkatáboros módszerekkel fel tudta építtetni a gyárat, megelégelték a dolgot. 1944. augusztusában a felső-nyitralak kimondták a nagy szót: elég volt a kizsákmányolásból! Néhány nappal később — szeptember 3-án pedig már — szinté elsőként Szlovákiában — meg is ütköztek a német megszállókkal. A fasiszták erőfölénye ellenére a Bafovanyért folyó harcban a felkelők a jelentős számú német katonán kívül öt páncélost is megsemmisítettek. A harcok nagy véráldozatot is követeltek az üzem munkásaitól. A felkelés napjaiban száznegyvenheten vesztették életüket. SZABAD HAZÁBAN Bafa 1948-ban, mikor a nép útilaput kötött a talpa alá és a várost a legméltóbb névre — Partizánske-ra „keresztelték", felcsapott jósnak. Azt mondotta, hogy egy év sem telik bele, és a gyár teljesen tönkremegy. Mert termelést szervezni — mondotta büszkén — ebben az országban csak én tudok. Száraz adatok következnek most, de — úgy véljük — eléggé beszédesek. Bizonyítják, A futószalag mellett partizánok unokái dolgoznak. hogy a menesztett „nagyfőnöknek" egyhén szólva nem volt igaza. 1939-ben Bafa kereken egymillió pár lábbelit gyártott. Az államosítás évében — 1948-ban — a háború utáni nagyarányú fellendülés korában — a termelés évi kilencmillió párra emelkedett. Az idén már nem kevesebb, mint 26,3 millióra nőtt a termelést! A grafikon tehát ugyancsak meredek irányt vett. És a tervek szerint a gyár 1970-ben több mint 30 millió pár lábbelit fog gyártani. Most je számok hallatára ismét eszünkbe jut a laikus kérdése: „Honnan teremtjük elő a cipőgyártáshoz szükséges tömérdek bőrt? És hogyan, milyen módszerekkel történik ebben az iparágban a gyártás fejlesztése? Kalauzom Michal Halló (akiről a történelmi hűség kedvéért még el kell mondanom, hogy a szó szoros értelmében együtt fejlődött a gyárral, időközben elvégezte a műszaki főiskolát és ma — a volt partizán, az egykori inasgyerek — igazgató), kissé kajánul mosolyog a nyersanyagellátással összefüggő kérdésre. — Paradoxként hat, meg egy kicsit naivul is, hogy ma, a páros ürrepülések és a Hold „bombázásának" korában azt kérdezzük, lesz-e elég bőr a cipőgyártáshoz. A szájaskodók, akik alapjában nem ismerik a kor problémáit, azt mondhatják: „Ott a vegyipar, majd termel az elég műbőrt"! Mi itt a gyárban, akik minden aprócseprő termelési kérdést ismerünk, így válaszolunk erre a kérdésre: „Sok még e téren a megoldatlan, de megoldható probléma". Abban azonban líanda-bandázónak tűnő fűzfajósoknak is igazuk van, hogy: a vegyészekre vár a nagy feladat, A CIPŐIPAR ELLÁTÁSA ÚJ ANYAGOKKAL — Jó harminc-negyven esziendeje megkezdődött már e téren a kutatás. A két háború között először a. talpbőrt helyettesítették gumival, mondotta az igazgató. Az igényesebb vásárló azonban ezzel nem elégedett meg. A vevők többsége bőrtalpú cipőt követelt. A partizánskéiaknak saját, jól felszerelt, laboratóriumuk van. A vegyészek egész hada évtizedek 5ta kísérletezik már a világ valamennyi nagy cipőgyárában. — s nálunk is — hogyan tudnának előállítani a természetes bőrtől mind tulajdonságokban, mind pedig külsőleg megkülönböztethetetlen műanyagot. E téren értük el a legkiemelkedőbb eredményeket. Elmondhatjuk, hogy gyártmányaink talprészét körülbelül kilenctized részében ebből az új anyagból gyártjuk. Ma állati bőröket már alig használunk cipőtalpként. Külsőre a vevő legtöbbször meg sem állapítja, hogy a vásárolt cipő talpa valamelyik vegyi üzemben készült, és a vásárlók azt sem tudják, hogy előállításában hadseregnyi vegyészmérnök dolgozott. — És a cipők felsőrészét? Azt teljes egészében hagyományos nyersanyagból készítik? — E téren is vannak már jelentős eredmények. Egész sor A Felkelés nagy napjaiban műbőrt készítettünk már, melyek legtöbbje bevált. Véleményem szerint 8—10 éven belül a felsőrészek 70 százaléka az új anyagokból készül. Ezt nem kényszermegoldásként alkalmazzuk, hanem ezért, mert a fejlődés, a szükséglet növekedése és más tényezők ezt követelik. A vegyészeti kutatómunkára egyébként nagy súlyt vetünk. Laboratóriumunkban már alkalmazzuk Heyrovsky professor Nobel díjas tudós találmányát — a spektrográfot. Ha versenyben akarunk maradni a külföldi cégekkel, nem szabad lemaradnunk. Néhány esztendővel ezelőtt még világszerte varrták a cipőtalpat. Mi az elsők között alkalmaztuk a ragasztást. Az új módszer kitűnően bevált és jelentősen csökkentettük a önköltséget. Mindez nem utolsósorban a versenyképesség megtartásáért történt ... A gyár — mint hallottam — a termelésének jelentős részét exportálja. Szívesen vásárolják külföldön a partizánske! cipőt? — Ha gépeink kapacitása lehetővé tenné, megháromszorozhatnánk exportunkat. Nem dicsekvésként mondom, de valamennyi hazai iparág közül az export terén a cipőipar éri el a legjobb eredményeket. Említek néhány országot: Kanada, USA, Anglia. Szudán, NSZK, Svédország, Norvégia, Finnország, Ghana, Nigéria, Burma — a tőkés országok közül. A Szovjetunió Lengyelország, Bulgária és a többi baráti ország — mind üzleti partner. Ezekbe az országokba több tízezres sorozatokban szállítjuk a cipőt. De ezenkívül még legalább másfél tucatnyi olyan országot említhetnénk, ahova időszakonként szállítunk árut. Egyszóval: a partizánskéi cipőnek jó híre van a világpiacon és az ország jelentős mennyiségű valutát kap gyártmányainkért. A fejlődő országok hazánkba látogató diplomatái már többször említették, amikor nálunk jártak, hogy hazájuk lakosai közül legtöbben azt sem tudják, a földgömb melyik sarkában van Csehszlovákia. A cipő kérgébe nyomtatott „Made in Czechoslovakia" jelzést azonban igen sokan ismerik. MINDEN NŐT ÉRDEKEL A gyárépületeket járva a csomagolóban furcsának tűnő, az üzletekben még nem látott cipőtipusokra leszek figyelmes. — Ez kinek készül? Miért van ezeknek olyan szokatlan formája? — A cipőgyári szakembernek még az egyes emberfajok anatómia! sajátosságaival is tisztában kell lennie. Ezek a cipők például Közép-Afrikába készülnek. Az ottani ember lába sokkal szélesebb, mint az európaiaké. De még Európában sem minden országban egyforma „konstrukciójú" az emberek lába. Piackutatáskor például kiderül, hogy asszonyaik legtöbbje az olasz tipusú cipőket vásárolná a legszívesebben. Mi minden nehézség nélkül elő is tudnánk ezeket állítani, csak egy bökkenő van a dologban. Az olasz nők lába általában sokkal keskenyebb, mint a délkelet-európaiaké, Ha ezf figyelembe véve mégis „olasz" cipőket gyártunk, az sokszor túlságosan ls groteszkül hat asszonyaink lábán. Legjobb hát, ha a cipőket a hazai sajátosságokat figyelembe véve tervezzük. Asszonyaink néha panaszkodnak, hogy a cipőboltokban nincs elegendő választék, hogy nem elég korszerűek a mi típusaink. Nem akarok mellébeszélni, de talán itt is elmondhatom azt a közmondást, hogy „Senki sem lehet próféta saját hazájában." Azért feléltem itt közmondással, mert nyugaton például a mi cl* pőinket tartják korszerűknek. Ezt igazolja a tőkés országokban rendezett kiállításokon nyert tucatnyi aranyérem. Az igazgató itt felemelte az ujját. — Ez azonban nem Jelenti azt, hogy nem akarjuk kielégíteni a szép (vagy kevésbé szép) lábú szlovák, cseh vagy magyar nemzetiségű vásárlóink igényeit. Kukkantsunk csak be egy negyedórácskára a tervezőműhelybe. Itt a mesterek pontosan tudják, mennyit fejlődtünk az utóbbi évek alatt a választék gyarapítása szempontjából. Magam sem hittem volna, hogy egyetlen gyárban annyiféle cipőt gyártanak. Hat-hét esztendeje még csak 150—200 különféle cipőt készítettek. 1964-ben már 464 új cipőtipust terveztek ebben a műhelyben. A már most készülő 1965-ös kollekció pedig — 474 típusból áll. Az igényes vásárlóknak tehát — különösen a szép nemnek — lesz miből válogatnia. — A fejlesztési részlegben csupa fiatal szakember dolgozik, akiknek van érzékük az új, a modern iránt — msndja az igazgató. Nem hiányzik ezekből a dolgozókból az ötlet sem, amely — különösen ebben a szakmában — elengedhetetlen követelmény. Hol vannak már azok az idők, amikor még csak egy-másfél pár cipő volt a átlagos évi „lábbelifogyasztás?! Hazánkban az elmúlt évben átlagosan — a csecsemőket is beleszámítva — egy-egy ember 4 pár cipőt vásárolt. Ez azt jelenti, hogy ma már nemcsak a tartósságra kell gondolnunk, hanem az esztétikai igényeket is egyre jobban ki kell elégítenünk. A dolgozó ember ma más cipőben szórakozik, másban jár hangversenyre, vagy színházba stb. És nem utolsósorban arról is gondoskodnunk kell, milyen lábbeliben végzi a dolgozó a termelő munkát. Mert — egészségügyi szempontból ez sem mindegy. • » • Zúgnak — zakatolnak a partizánskéi cipőgyár gépei. Naponta egész vonatszerelvények szállítják innen a kész lábbelit. Hogy húsz esztendővel ezelőtt itt bősz harcok dúltak, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelésben a vidék lakossága egy emberként harcban szállt a fasiszták és hazai koszolgálóik ellen, arról ma elsősorban az itt élő és dolgozó emberek mindennapi munkája tanúskodik, A győzelem után a munkás, a mérnök visszament a munkapad mellé. A magát szívesen „cipőkirálynak" nevező kényúr helyett ma a dolgozók ezrei a gyár gazdái. TÚTH MIHÁLY ÜJ SZÖ 14 * 1964. augusztus 29,