Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)

1964-08-28 / 239. szám, péntek

Johnson a Demokrata Párt elnökjelöltje Humphrey szenátort jelölik alelnöknek Atlantic City (CTK) — A Demok­rata Párt Atlantic Cityben megtartott kongresszusán Johnson elnököt ne­vezték ki a párt jelöltjévé az elnöki hivatalra. Johnson jelöltetése előrevár­ható volt. A Demokrata Pártban nem volt ellenjelöltje, és fgy a jelöltetése csak formalitás, vagy mondjuk aján­dék volt 56. születésnapjára. Johnson ajánlására Humphreyt, Minnesota ál­lam 53 éves szenátorát jelölték al­elnöknek. A jelöltekről még a kong­resszus előtt megegyezett Johnson el­nök a párt vezetőivel, a vállalkozó körökkel, a szakszervezetek vezetői­vel folytatott tárgyalásain. A küldöt­tek elé már kész javaslattal léptek. A kongresszus engedelmesen nagy éljenzéssel fogadta a két javaslatot. Újból megismétlődött a két nagy ame­rikai párt kongresszusaira oly jellem­ző jelenet. A küldöttek lelkes kiáltá­sokkal, énekkel, ugrándozással, csön­getéssel, trombitálással, integetéssel, léggömbök felbocsátásával, szalmaka­lapok feldobálásával nyilvánították egyetértésüket. A teljes zavarhoz hoz­zájárult még egy nagy fúvószenekar, mely indulókat és polkákat játszott. ' Az eredeti terv szerint Johnson csak csütörtökön érkezett volna Atlantic Cityben, azonban már szerdán megje­lent a kongresszus résztvevői előtt, hogy — amint feltételezik — szemé­lyes megjelenésével újból rendet te­remtsen a Demokrata Párt megbon­tott egységében. Johnson rövid beszé­dében megígérte a küldötteknek, hogy a novemberi választásokban biztos győzelmet arat s bemutatta a kong­resszusnak azt a férfit, akit ő vá­lasztott ki az alelnöki tisztségre. A demokraták véleménye szerint Humphrey nagy mértékben hozzájá­rult Kennedy és Johnson kormányá­nak egyes közkedvelt Intézkedései­hez, különösen a részletes atomcsend­egyezmény elfogadásához és a polgári jogok törvényének kiharcolásához. Humphrey a legaktívabb szenátorok közé tartozik. Több év óta áll a sze­nátusnak a leszerelés kérdésével fog­lalkozó albizottság élén, és ezenkívül a szenátus több bizottságában tevé­kenykedett. Humphrey volt az első amerikai szenátor, aki törvényt mert előterjeszteni az idősebbek orvosi ke­zeléséről. Triumvirátus Dél-Vietnamban? Saigon (ČTK) — A Reuter hírügy­nökség jelentése szerint a katonai junta tegnapi tárgyalásán megegyez­tek abban, hogy triumvirátus áll majd az ország élére. A triumvirátus tag­jai Khanh tábornok, Doung Van Minh vezérőrnagy és Tran Thien Khiem tá­bornok. Folytatódnak a tüntetések Saigon (ČTK) — A hírügynökségek legutóbbi jelentései szerint Saigon­ban újabb zavargások voltak. A rend­őrség fegyverrel támadt a tüntetők­re, több személy megsérült. Singapo­reból érkezett jelentés szerint a sai­goni repülőtér környékén a rendőr­ség tüzet nyitott a tüntetőkre és könnyfakasztó gázt használt. Egyes hírek szerint tegnap a reg­geli órákban hangszóros gépkocsik jártak Saigon utcáin. A katolikusokat arra figyelmeztették, hogy a budd­histák támadásra készülnek ellenük, a buddhistákat viszont arra, hogy a Indiában folytatják a har^ az áremelkedés ellen 3400 személyt letartóztattak Delhi (ČTK) — Több indiai állam­ban három nap után befejezték az India Kommunista Pártja kezdemé­nyezésére szervezett kampányt az ál­landó áremelkedés és az ellátásban levő kedvezőtlen helyzet ellen. Né­hány államban csak ma érnek véget az akciók. Eddig több mint 3400 személyt tar­tóztattak le. A legutóbbi jelentések szerint Danget, India Kommunista Pártjának elnökét további személyek­kel együtt szabadon bocsátották. Dan­ge az indiai kommunisták nagygyű­lésén tartott beszédében kijelentette, hogy az agitációs kampányt számos akció követi, melyekkel rá akarják kényszeríteni a kormányt, hogy vál­toztassa meg az ellátás rendszerét, vagy mondjon le. VI. Pál pápa békefelhívása Szerda délelőtt Castelgandolfóban több mint háromezer zarándok és tu­rista előtt, a szokásos kihallgatás so rán mondott beszédében — az első világháború kitörésének 50., illetve a második világháború kirobbanásának 25. évfordulója alkalmából — VI Pál pápa ünnepélyes békeszózatot inté­zett a világhoz. A katolikus egyház feje egyebek között kijelentette: — Közvetlen elő­dünknek, XXIII János páp'ának a vi­lághoz intézett ünnepélyes és meg­győző erejű szavai — amelyeket a „Pacem in terris" kezdetű enciklika tartalmaz — nem hangzottak el hiá­ba. Az emberiség egyik legfőbb java a béke. A pápa arról beszélt, hogy manap­ság ismét felüti fejét az aggasztó je­lenség, hogy figyelmen kívül hagy­nak egyes igen fontos elveket, ame­lyeken a békének alapulnia kell. „Újból esetleges katonai ütőképessé­gük szempontjából, nem pedig méltó­ságuk, szükségleteik, testvéri össze, tartozásuk szerint értékelik az em­bereket — mondotta. A béke nem alapulhat a félelmetes tömegpusztító fegyvereken. A népek biztonságát sokkal jobban szolgálja a kölcsönös megértés, a kölcsönös bi­zalom, valamint az egymás javát szol­gáló együttműködés szelleme és a fej­lődésben elmaradt országok megsegí­tésére irányuló törekvés" — hangoz­tatta a pápa. katolikusok részéről fenyegeti őket veszély. így tehát a tegnapi összetű­zések valószínűleg kiprovokált inci­densek, melyekkel el akarják terelni a néptömegek figyelmét az Amerika­barát katonai juntáról. Az Egyesült Államok továbbra is a katonai klikket támogatja Washington (ČTK) — Washington tegnap első ízben nyilatkozott a dél­vietnami helyzetről. A külügyminisz­térium szóvivője figyelmen kívül hagyva, hogy Khanh tábornok a he­ves tüntetések következtében lemon­dott elnöki hivataláról és bejelentet­te, hogy hatálytalanítják az ideigle­nes alkotmányt, azt hangsúlyozta, hogy Washington továbbra is Khanh tábornokot tekinti elnöknek és kor­mányát támogatásban részesíti. A diá­kok és buddhisták tüntetéseit egy­ségbontó akcióknak nevezte. Saigon (ČTK) — A Saigonban köz­zétett közlemény szerint a hatalomra jutó katonai triumvirátus két hóna­pig áll majd a dél-vietnami rendszer élén. Ez idő eltelte után nemzetgyű­lést neveznek ki, melynek feladata lesz az új kormányfő választása. A katonai tanács azonnali hatály­lyal feloszlott. A közlemény szavai szerint a tábornokok a kommunizmus elleni harcnak és az ország megvé­désének szentelik majd idejüket. A Reuter hírügynökség jól tájéko­zott körökre hivatkozva a katonai triumvirátus megalakításáról kötött egyezményt megelőző kulissza mö­götti küzdelmekről ír. A kormány­fői tisztségre elsősorban Tran Thien Khiem, Khanh eddigi hadügyminiszte­re törekedett, míg a miniszterelnöki­re Doung Van Minh tábornok. Az amerikaiak azt követelték, ne feled­kezzenek meg bevált munkatársukról, Khanhról. Állítólag kijelentették: nem támogatják azt a kormányt, melynek Khanh nem lesz tagja. En­nek eredményeképpen nevezték ki a triumvirátust. Saigonban aránylag nyugodt a heiyzet. A város kulcsfontosságú he­lyeit továbbra is katonák őrzik. Washingtoni megfigyelők már hosz­szabb ideje Humphreyt tartották a legvalószínűbb jelöltnek az alelnöki hivatalra. Johnson—Humphrey jelölte­tését nagyon vonzónak tartják annak ellenére, hogy elismerik, egyes déli államokban nem kedvelik Humphreyt, tekintettel a négerek polgári egyenjo­gúságának ügyében kifejtett tevékeny­ségéért. Johnson többek között azért választotta Humphreyt, mert a min­nesotai szenátor közkedvelt a nagy­városok dolgozói körében, és jó kap­csolatokat tart fenn a szakszerveze­tekkel. A kongresszus szerda éjjeli ülésén heves szóváltásra került sor a ren­dezők és a Szabad Demokrata Párt küldöttei között, akiket nem enged­tek be a tárgyalóterembe. A Kong­resszusi Palota előtt az egész ülés alatt tüntetések folytak azért, hogy a Szabad Demokrata Párt képviselői megkapják a küldötteket megillető jogokat. A párt vezetősége nem tett semmit annak érdekében, hogy ele­get tegyen a mississippi küldöttség igazságos követeléseinek. Újabb tüntetések Salisburyban Salisbury (ČTK) — A dél-rhode­siai parlament törvényt fogadott el a Daily News, a második legnagyobb dél-rhodesiai lap betiltásáról, ami he­ves tüntetéseket váltott ki. A parla­ment épülete előtt felvonuló diákok közül a rendőrség 90-et letartózta­tott. Salisbury bennszülött negyedét még mindig rendőrség és katonaság őrzi. A negyedből csakis azok távozhatnak, akiknél házkutatást végeztek. Az ilyen személyek kezére eltávolíthatat­lan jelet nyomnak. A Daily Herald ezzel kapcsolatban megjegyzi: Ha Salisburyban nehézsé­gek merülnek fel, a katonák meg­szállják Highfieldet. Ezt a negyedet elzárták a külvilágtól, de benne pe­zseg az élet, és lakói második Algé­riáról beszélnek. Szeptember 20-án parlamenti választások Algériában Algír (ČTK) — Az Algériai Demok­ratikus Köztársaság hivatalos lapjá­nak közlése szerint a nemzetgyűlés által jóváhagyott választási törvény értelmében szeptember 20-án lesznek a parlamenti választások. Az NDK kormányának nyilatkozata BERLIN (CTK) - Az NDK kormánya nyilatkozatot tett közzé a látogatási en­gedélyekről folyó tárgyalásokról. A nyilatkozat megállapítja, hogy az 1963 december 17-i egyezményt az NDK kormánya és a nyugat-berlini szenátus sikerként könyvelte el és hajlandó mér legelni a további látogatások lehetősé­gét. A nvugat-berlini szenátus képvise tni ezt az álláspontot az utóbbi 8 hó nap alatt több ízben megerősítették. Ezzel ellentétben a szenátus nem haj­landó aláírni egy újabb szerződést an­nak ellenére, hogy az NDK kormánya június 10-én újabb javaslatokat terjesz­tett elő. A szenátus újabb és újabb alap talan követelésekkel lép tel. Az NDK kormánya ezért felhívja a nyu­gat-berlini szenátust, hogy mondjon le az alaptalan követelésekről melyek le­hetetlenné teszik az fijnbb mpqMlapn dást és saját polgár*-' • f ir rr-pd ja el 19B3 deCR"'b«'i ízeiz^-tst. ipoigiiiffl^pi^r A BRITISH AIRCRAFT Corporation angol vállalat nem hajlandó személy­szállító repülőgépeket eladni Kubá­nak. A társaság képviselői ugyanis félnek az Egyesült Államok megtor­ló gazdasági intézkedéseitől. (CTK) KASMÍRBAN, a demarkációs vana­lon összetűzésre került sor a pakisz­táni csapatok és indiai egységek kö­zött. Három indiai katona életét vesz­tette. India panaszt emelt a kasmíri ENSZ-missziónál Pakisztán ellen. (CTK) A SAIGONI repülőtéren Morf sváj­ci állampolgártól elkoboztak 40 rúd aranyat, melyeket Saigonból Hong Kongba akart csempészni. (ČTK) A LEGUTÓBBI jelentések szerint a padzsabi árvizeknél 32 ember vesz­tette életét. Sok ezer ház megrongá­lódott, több száz község víz alatt van. (CTK) SEGNI olasz elnök egészségi álla­pota a legutóbbi jelentések szerint újból aggasztó. A legutóbbi orvosi je­lentés szerint állapota nem javul. (CTK) A DAILY MAIL közvéleménykuta­tása szerint ha Nagy-Britanniában most tartanák meg az általános vá­lasztásokat, a konzervatívak győzné­nek. Kb. 50—60 mandátummal töb­bet kapnának mint a munkáspártiak. (CTK) SZUKARNO indonéz elnök több változást eszközölt az indonéz kor­mányban. Az első jelentések szerint 12 új minisztert nevezett ki Többek között NJoto, Indonézia Kommunista Pártja politikai bizottságának tagja is miniszteri tárcát kapott. (CTK) AZ ENSZ bejelentette, hogy bizott­ságot nevez ki a Tajvannak nyújtott műszaki segítség lebonyolítására. A bizottság vezetőjévé az NSZK-kép­viselőjét nevezték kl. (CTK) JOHNSON ELNÖK törvényt írt alá, melynek értelmében magántársasá­gok is vásárolhatnak dúsított nukleá­ris anyagot elektromos áram fejlesz­tésére. Eddig ezek az anyagok az az amerikai kormány tulajdonában voltak. (CTK) BRAZÍLIÁBAN, Sao Paulo állam, Pi­quete községében felrobbant egy lő­szerraktár. 29 személy életét vesz­tette, többen megsebesültek. (CTK) JÖL TÁJÉKOZOTT körök szerint a novemberi elnöki választásokon a köztársasági pártiak egyharmada Johnson elnökre fog szavazni, Gold­waterre csupán a demokraták 10 szá­zaléka. Arra számítanak, hogy Gold­water csak a republikánus szavaza­tok 53—67 százalékát szerzi meg. (CTK) Makariosz-ellenes államcsínyt lepleztek le Cipruson A British United Press nicosiai je­lentése szerint szerdán három cipru­si lap „teljesen megbízható értesülé sek alapján" leleplezéseket közölt egy Makariosz elnök megdöntésére szőtt összeesküvésről. A ciprusi lapok egybehangzó jelen­tései szerint az államcsínyt eredetileg a múlt péntekre időzítették, de köz­bejött akadályok" miatt .Alkalmasabb időre" halasztották. Úgy tudjuk, hogy egy olyan nyugati támogatást élvező szélsőjobboldali ciprusi csoport készül a hatalom átvételére, amely hajlandó elfogadni az Acheson tervet, és kész hozzájárulni ahhoz, hogy a NATO égisze alatt török támaszpontot léte­sítsenek a szigeten. Az AFP arról is hírt ad, hogy Pan­telidesz tábornok, a ciprusi haderők parancsnoka sajtónyilatkozatban sür­gette: Ciprust nemzetközi megállapo­dással nyilvánítsák demilitarizált semleges övezetnek. Rosszidesz, Ciprus ENSZ-küldötte jegyzéket intézett U Thant főtitkár­hoz és a Biztonsági Tanácshoz, amely, ben felhívja a világszervezet figyel­mét arra, hogy a helyzet rosszabbod­hatik, ha a ciprusi törökök továbbra is megszállva tartják a Nicosiából Ki­reniába vezető út egyik szakaszát. A ciprusi ENSZ küldött ennek kap­csán emlékeztetett arra, hogy kor­mánya hajlandónak mutatkozott en­gedményekre, amikor a török lakos­ságnak szánt élelmiszer-szállításokról volt sző. Kudarc vár az összeesküvőkre Nicosia (ČTK) — Ha Ciprus ellen­ségei összeesküvést készítenek, vagy terveznek ellenem, tervük egész biz­tosan sikertelen lesz. A nép nyugodt lehet, mivel az ország görög lakos­ságának egysége és az állam fegyve­res erőinek ébersége az összeeskü­vést eleve sikertelenségre ítéli — je­lentette kl Makariosz elnök a ciprusi lapokban szerdán megjelent jelenté­sekkel kapcsolatban, melyek részle­tesen ismertették a Makariosz elnök és kormánya ellen előkészített össze­esküvést. Az elnök bejelentette, hogy ma Kip­rianu külügyminiszter kíséretében Kairóba utazik, ahol Nasszerrel, az EAK elnökével fog tárgyalni. A ciprusi nép támogatja Makariosz politikai irányvonalát Nicosia (ČTK) — Ciprus három leg­nagyobb városában tegnap tüntetések voltak, melyek bebizonyították, hogy a nép egységesen Makariosz kormá­nyának eddigi irányvonalát támogat­ja. Puyuros, Famaguszta volt polgár­mestere a városban tartott tömeggyű­lésen kijelentette, hogy ez az irány­vonal a függetlenséget és az önren­delkezést jelenti. Egy talpalatnyi földet sem szabad a nép sírásóinak és azoknak juttatni, akik repülőgépeiket küldik hazánk­ba, hogy halált hozzanak. Puyuros kiemelte a Szovjetunió, az EAK és a többi baráti állam segítségének és támogatásának jelentőségét. A tüntetéseken élesen elítélték a kormányellenes fordulat előkészüle­teit. Bonn a francia—szovjet kapcsolatok javulásától tart De Gaulle és Erhard a szocialista országokkal folytatott kereskedelemről Párizs (ČTK) — Roger Peyrefitte francia tájékoztatásügyi miniszter megerősítette, hogy De Gaulle és Er­hard kancellár levelet váltott a szo­cialista országoknak nyújtandó hosz­szúlejáratú hitelekről és az ún. berni egyezmény betartásáról. Mint isme­retes, ez az egyezmény megtiltja, hogy kölcsönt vagy hitelt nyújtsanak a szo­cialista országoknak. Amerikai repülőgépek tevékenykednek Kongóban Leopoldville (ČTK J — A kongói partizánok ártalmatlanná tettek egy C-47 típusú amerikai katonai repü­lőgépet. A repülőgép kényszerleszál­lást végzett a szomszédos Rwandá­ban. A repülőgépről röpiratokat szór­tak le, melyekben felhívták a lakos­ságot: meneküljön, mivel a felkelők megtámadják ezt a területet. A röp­iratok ezenkívül Ismertették a kongói hivatalok által elrendelt gyülekezési tilalmat. További, kubai ellenforradalmárok által vezetett amerikai repülőgépek több támadást Intéztek Bukavu-ellen. C-130 típusú amerikai repülőgépek kémrepüléseket végeztek Stanleyville felett. Csőmbe veszélyezteti szomszédait Brazzaville {CTKJ — Brazzavillé­ban megkezdődött a nemzetgyűlés rendkívüli ülése a Csőmbe-kormány akciói következtében keletkezett hely­zet megvitatására. Lissouba miniszterelnök nyilatkoza­tában hangsúlyozta, hogy Csőmbe kormánya fel akarja számolni a braz­zavillei rendszert. Kiemelte, hogy Csombét a nemzetközi reakció támo­gatja. A miniszterelnök az egység megszilárdítására és az éberség fo­kozására szólította fel az ország la­kosságát. Angor, a nemzetgyűlés elnöke kije­lentette, Csombénak az a célja, hogy kiszabadítsa Youlout, akinek hatalmát egy évvel ezelőtt döntötte meg a nép. Angor kijelentette, hogy a nemzet­gyűlés nem szavaz bizalmat a kor­mánynak. ha a kormányból és az ál­lamapparátusból három napon beliil nem zárják ki a rendszer ellensé­geit. Ma kezdődik a laoszi Hercegek találkozója Párizs (ČTKJ — Párizsban hivata losan közölték, hogy a három laoszi csoport képviselői első tárgyalásukat ma tartják a Celle Salnt-Cloud kas télyban A hárotn politikai párt kép viselői már Párizsban tartózkodnak. A Monde című lap ezzel kapcso­latban kijelentette, hogy a Szovjet­uniónak nem nyújtanak hosszúlejára­tú hitelt. Párizsban úgy vélik, hogy ezzel a kijelentéssel meg akarják nyugtatni a nyugatnémet kormányt, mely ellenzi, hogy bármilyen hitelt nyújtsanak a szocialista országoknak. Bonn aggályalt valószínűleg a francia és szovjet bankok képviselőinek nem régi tárgyalásai okozták A Monde megerősíti, hogy ezeken a tárgyalá­sokon egyezményjavaslatot dolgoztak ki, mely szerint Franciaország hitelt nyújt a Szovjetuniónak. A jegyző­könyv az új francia—szovjet keres­kedelmi szerződés aláírásakor lép ér­vénybe. A francia vállalkozó körök attól tartanak, ha Franciaország nem változtatja meg eddigi hiteipolitiká­ját, nem lesznek versenyképesek az angol és olasz vállalatokkal. Csehszlovák küldött felszólalása az Interparlamentáris Unió ülésén Koppenhága (ČTKJ — Az Interpar­lamentáris Unió szerdai ülésén két határozati javaslatról tárgyaltak. Az egyiket afrikai országok nyújtották be, melyben elítélik a Dél-afrikai Köz­társaság fajgyűlölő politikáját. A lengyei küldöttség által előterjesz­tett határozat a vitás kérdések bé­kés megoldására szólít fel. Vilém Nový, a csehszlovák küldött­ség tagja támogatta a felhívást. Fel­szólalásában hangsúlyozta, hogy a béke megőrzésére nem elegendók a szavak, tetiekre van szükség. A két határozat a szavazáskor nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget, és nem tűzték az ülés na­pirendjére A tegnapi ülésen vita folyt a parlament tagjának felada­tairól. Az ülés végén három határo­zatot hagytak jóvá, melyek közül az egyik az általános leszerelést támo­gatja, a másik elitéli a gyarmati rendszert, a harmadik pedig az em­beri jogok védelméről szól. Kubában nem okozott túl nagy kárt a Cleo Havanna (ČTKJ — A Cleo hurri­kán aránylag kevés kárt okozva vé­gig száguldott Kubán és most észak felé tart. A szélvihar Kuba területe felett vesztett erejéből. Ennek elle­nére az, hogy csak kis károk kelet­keztek, annak köszöhető, hogy ide­jében intézkedéseket tettek. Több ezer személyt telepítettek ki és meggyorsították a mezőgazdasági munkák ütemét. A legnagyobb károk a dohányültetvényeken és a gyümöl­csösökben keletkeztek. Az élet az elemi csapással sújtott vidékeken új­ból a rendes kerékvágásba jutott. ül SZÖ 6 * 1964. augusztus 28.

Next

/
Oldalképek
Tartalom