Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)
1964-08-27 / 238. szám, csütörtök
I Bizonytalan a helyzet Saigonban Ai angol sajtó az amerikai politika kudarcát látja a legutóbbi dél-vietnami eseményekben trand Russeli az Egyesült Államok agresszorrá nyilvánítását követeli Saigon (CTK) — A saigoni ameriBerkai nagykövetség közelében levő hídon szerdán reggel bomba robbant. A híd megrongálódott. A legutóbbi 24 óra eseményei nagy zűrzavart keltettek Washingtonban. Jöl értesült körök véleménye szerint a szűnni nem akaró és nyíltan Amerika-ellenes tüntetések kedvezőtlenül befolyásolhatják Johnson elnök választási kampányát. Johnson mindent elkövet, hogy Dél-Vietnamban megakadályozzon egy újabb puccsot. Hivatalosan megerősítették, hogy az Egyesült Államok kormánya továbbra is támogatja Khanh tábornokot, aki a nép nyomására ugyan lemondott az elnöki tisztségről, ám továbbra ls kezébe tartja a hatalmat. Az amerikai külügyminisztérium „túl zavarosnak" minősíti a dél-vietnami helyzetet, és Taylor saigoni nagykövet megérkezéséig tartózkodik a kommentároktól. Bertrand Russel neves angol filozófus és békeharcos közéleti személyiség a londoni Times-ban megjelent levelében követeli, hogy agresszorként ítéljék el az Egyesült Államokat, mert „barbár irtóhadjáratot folytat Dél-Vietnamban". Russel szerint a háború azonnal véget ér, ha az Egyesült Államok beszünteti a barbár hadjáratot és elismeri az ország tíz évvel ezelőtt elfogadott semlegességét. A dél-vietnami katonai junta szerda óta tanácskozik, hogy megválassza az új „államfőt". A szigorúan őrzött épületben rendezett gyűlésen Duong-VanMinh volt államfő, valamint a január 10. óta házi őrizetben tartott négy tábornok is részt vesz. Da-nangban tovább tartanak a zavargások. Tegnap reggel a rendőrség ismét fegyverrel rontott a tüntetőkre, akik állítólag elégedetlenek Khanh félreállításával és radikálisabb intézkedéseket követelnek. Az angol sajtó egyértelműen az amerikai politika kudarcának tartja a keddi dél-vietnami eseményeket. 4 Guardian szerint csalódtak az amerikaiak, amikor azt hitték, hogy Amerikai fegyverek tartják fenn a saigoni bábrendszerek életét. (CTK felvétele). Khanh tábornok az az ember, aki majd leveri a Viet-Congot, s hazafias lelkesedést, elszántságot önt honfitársaiba. Téves az az elképzelés, hogy a „rossz kommunista partizánok hatalmukba akarják keríteni az országot, s a nemeslelkű saigoni kormány ezt meg akarja akadályozni". Az egymást követő dél-vietnami rendszerek azért nem verték le a Viet-Congot, mert a dél-vietnami nép nem akar ellene harcolni. A Daily Telegraph szerint az amerikaiak fájdalmas válságba jutottak, mert a dél-vietnami események éppen az elnökválasztás küszöbén következtek be. Az amerikaiaktól támogatott három vezető elbukott, mert megtagadta a néptől a demokratikus szabadságot. A Daily Worker szerint Khanh azért sült fel, mert elődeihez hasonlóan „lehetetlen jeladaA kongói nemzeti felszabadító tanács az Afrikai Egységszervezet összehívását követeli Brazzaville (CTK) — A kongói nemzeti felszabadító tanács nyilatkozatot adott ki, melyben támogatja az Afrikai Egységszervezet rendkívüli ülésének azonnali összehívását. A nyilatkozat elítéli az Egyesült Államok és Belgium katonai intervencióját és felhívja a békeszerető országokat, hogy nyíltan ítéljék el az Egyesült Államok kongói politikáját, me)y fokozza a feszültséget Közép-Afrikában és veszélyezteti a világbékét. Az amerikai csapatok azonnali kivonását követeli Kongóból. A tanács másik nyilatkozata megcáfolja a Pierre Mulele haláláról terjesztett hírt A nyilatkozat szerint Mulele csapataival Kilu tartományban tartózkodik. McClockey, az amerikai külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy az Egyesült Államok továbbra is kitart álláspontja mellett: a kongói válság Afrika belügye, és ezért a kérdést az afrikai országoknak kell megoldaniuk. A szóvivő nem említette meg, hogy az Egyesült Államok milyen mértékben vesz részt a kongói partizánok elleni harcokban. A New York Times megállapítja, Csőmbe döntése, hogy rendszere védelmét fehér zsoldosokra bízza még kellemetlenebbé teszi az Egyesült Államok kongói helyzetét. A lap hangsúlyozza, hogy a fehér zsoldosok toborozása lehetetlenné teszi, hogy a szomszédos afrikai országok segítsék Kongót. A felszabadító tanács nyilatkozatot adott ki, melyben bejelentette, hogy a partizánok által megszállt Bukavuért folytatott harcokban amerikai repülőgépeket vetették be, és Csőmbe csapatai napalm-bombákat használnak. A harcoknál a város polgári lakossága közül sokan életüket veszítették. Újabb letartóztatások Indiában Delhi (ČTK) — Már harmadik napja folyik az India Kommunista Pártja által kezdeményezett kampány az állandó áremelkedés és az ellátásban felmerülő kritikus helyzet ellen. A kampány résztvevői önkéntesen lezáratják magukat, s így kényszerítik a hivatalokat, hogy foglalkozzanak követeléseikkel. A kampány harmadik napja során további személyeket tartóztattak le. nlélhlálnly HENRY CABOT LODGE Johnson elnök személyes megbízottja befejezte kétnapos nyugat-németországi látogatását. Elutazása előtt kijelentette, elégedett útjának eredményével. (CTK) AZ ALGÉRIAI NEMZETGYŰLÉS törvényt hagyott jóvá a nemzetgyűlési választásokról, melyeknek a törvény értelmében szeptember végéig kell lefolynlok. (CTK) DE GAULLE francia elnök beszédet mondott Párizs felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából. Beszédében kiemelte a szövetségesek és a 2. francia hadosztály szerepét a francia főváros felszabadításában, és értékelte a francia partizánok segítségét és bátorságát. (CTK) SZUFANUVONG herceg, a Laoszi Hazafias Front elnöke Moszkvából Delhiben a közellátási minisztérium előtt 47 személyt tartoztattak le, köztük Bhupes Guptá'., India Kommunista Pártja Központi Végrehajtó Bizottságának tagját. A Bombayban letartóztatott 370 személy között van Dange, India Kommunista Pártjának elnöke is. Az AP hírügynökség jelentése szerint az utóbbi három nap alatt több mint 3000 személyt tartóztattak le Párizsba érkezett, ahol a laoszi Jobboldali és semleges csoport képvišej lőlvel tárgyal majd. Megérkezése után kijelentette, mindent megtesz, hogy « tárgyalások eredményesek legyenek. (CTK) MOSZKVÁBAN megkezdődött a KGST — tagországok szakembereinek szabványosítási értekezlete, amelyen Bulgária, Magyarország, az NDK, Lengyelország Románia, a Szovjetunió és Csehszlovákia képviselői vesznek részt. (CTK) MELBOURNE kikötőmunkásai 16 órás sztrájkkal tiltakoznak a Dél-af rikai Köztársaság .faji megkülönböztető politikája ellen. Az ellen tiltakoznak, hogy a kikötőben a Dél-afrikai Köztársaságból, vagy a Dél-afrikai Köztársaságba árut szállító hajók is horgonyoznak. (CTK) tot vállalt. Nagyon egyszerű: A nép ellenük van." Az amerikai sajtó támadja Khanht, mert „nem elég kemény" és „behódol az utca nyomásának". Az Evéning Star megjegyzi, hogy „nagy kár lesz, ha hiábavalónak bizonyul minden igyekezet és áldozat a kommunisták elleni harcban." Luigi Longo lett az OKP főtitkára Róma (CTK) — Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának és Központi Ellenőrző Bizottságának együttes ülésén egyhangúlag luigi Longót választották a párt új főtitkárává. Szovjet katonai küldöttség Prágában Moszkva (CTK) — Tegnap katonai küldöttség utazott Moszkvából Prágába Sz. A. Kraszovszkijnak, a légierők marsalljának vezetésével. A kül döttség Bohumír Lomský nemzetvé delml miniszter meghívására részt vesz a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulója alkalmából rendezett Oiv nepségeken. A seremetyevóí repülőtéren Duhnyin vezérőrnagy búcsúzott a Szovjetunió honvédelmi minisztériuma nevében a küldöttségtől. Jelen volt František Novek csehszlovák katonai attasé is. A Szlovák Nemzeti Felkelés résztvevőinek talákozója Kijevben Kijev (CTK J — A Szlovák Nemzeti Felkelés harcaiban részt vett partizánok Kijevben találkoztak. A találkozón megemlékeztek arról, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelésben több mint 3000 szovjet polgár vett részt, és a szovjet katonák ugyanolyan tántoríthatatlanul harcoltak Csehszlovákiában, mint Ján Nálepka a hitleristák ellen Ukrajnában. A partizánparancsnokok megemlékeztek arról is, milyen nagy segítséget nyújtott a felkelésnek az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottsága és személyesen Hruscsov elvtárs. A szovjet párt- és kormányküldöttség Galacban Galacból Jelenti a TASZSZ: A szovjet párt és kormányküldöttség Mikojannak, az SZKP Központi Bizottsága elnöksége tagjának a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége elnökének vezetésével látogatást tett a galaci területen. A küldöttséget Gheorghe Apostol, a Román Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Román Népköztársaság Minisztertanácsának első elnökhelyettese és más hivatalos személyiségek kísérték el. A szovjet vendégek megtekintették, a galaci kohászati kombinát — a hatéves terv egyik fő létesítménye — építését. Ezután a küldöttség tagjai megnézték az új lakónegyedeket. A kombinátnál dolgozó munkások és Galac lakosai melegen üdvözölték a szovjet küldöttséget. Carapkin nagyhatású felszólalása a genfi leszerelési értekezleten A genfi leszerelési értekezlet keddi ülésén figyelemre méltó beszédet mondott Carapkin nagykövet, a szovjet küldöttség vezetője. Részletesen elemezte az atomfegyverhordozók megsemmisítéséről folyó tárgyalások eddigi menetét. Végkövetkeztetésként Goldwater újabb hidegháborús kirohanása Goldwater szenátor, a republikánusok elnökjelöltje, kedden beszédet mondott Clevelandban a háborús veteránok gyűlésén. Szokott módján élesen kikelt a leszerelés és a megbékélés „irreális fogalmai" ellen. Hangoztatta, ha megválasztják az Egyesült Államok elnökévé, akkor gondoskodik arról, hogy Amerika NATOszövetségesei taktikai atomfegyvereket kapjanak. Javasolta, hogy a NATO főparancsnoka „nagyobbfokú ellenőrzést" gyakoroljon az Ilyen nukleáris fegyverek felett. A jelenlegi törvények szerint ugyanis csak az elnök rendelheti el felhasználásukat. A szenátor élesen bírálta Johnson NEW YORK-I TUDÓSÍTÁSUNK politikáját, azt vetette az elnök szemére, hogy „elhanyagolja a nagyszerű atlanti szövetséget". A NATO Johnson politikája miatt „veszélyes zűrzavarba" került — mondotta. Helytelenítette a Johnsou-kormány katonai politikáját, kifejezte azt a véleményét, hogy nem tartja megfelelőnek az amerikai rakétagyártás minőségét és ütemét. Foglalkozott végül Goldwater az amerikai kormány délvietnami politikájával ís és szembehelyezkedett a probléma tárgyalásokon alapuló megoldásával, mert mint mondotta — az „a kommunista beszivárgást" könnyítené meg. megállapította, hogy a tanácskozások a nyugati nagyhatalmak hibájából zsákutcába Jutottak. Mint a szovjet fődelegátus rámutatott: bár az atomernyő megvalósítását célzó szovjet indítványt az államok többsége támogatja, a nyugati hatatnak nem az atomháború veszélyének elhárításán, hanem állandóvá tételén fáradoznak. Éppen ezért — hangoztatta Carapkin — még nem érett meg az Idő egy olyan munkabizottság létrehozására, amely hívatva volna az atomfegyver-hordozók megsemmisítésének kérdését tanulmányozni. A Szovjetunió mindazonáltal nem adta fel a reményt, hogy végül mégis életre lehet hívni a munkabizottságot. A Carapkin után felszólaló svéd fődelegátus elvben támogatta a szovjet álláspontot és más lehetőség híján „Ideiglenes munkabizottság" megalakítását javasolta. A leszerelési bizottság csütörtökön ismét összeül, hogy a nemzetközi feszültség enyhítésével és a leszereléssel kapcsolatos úgynevezett részintézkedésekről tanácskozzék. Á demokraták programja az óvatosság A Demokrata Párt programja, amelyet az elnökjelölő kongresszus szerkesztő bizottsága közvetlenül a konvenció megnyitása előtt dolgozott ki, lényegében kompromisszum három politikai tényező között. Elmegy addig a határig, ami a déli demokraták számára elviselhető, annak maximumát tartalmazza, amit hatásos polémizálásnak tarthatnak a republikánusokkal, s legalább egy részét öleli fel annak, amit az észak-keleti liberálisok szeretnének. így aztán a program az égető politikai kérdések többségére csak formális választ ad. Nem elemezi a problémákat, s nem is keresi alkotó szellemű megoldásukat. A demokraták programja tulajdonképpen választási hangulatú, derűlátó helyzetjelentés és a lehetőségek latolgatása. A polgári jogok kulcsfontosságú kérdésében a demokratákat pártoló sajtó kiemeli, hogy programjuk sokkal pozitívabb a republikánusokénál. A Köztársasági Párt San Franciscóban elfogadott programjával szemben a demokraták megragadták a kezdeményezést a szélsőséges szervezetek kérdésében, viszont a programra jel lemző, hogy az általa elítélt „szélső séges taktika" alatt a Ku-Klux-Klan, a John Birch Társaság... és a kom munista párt taktikáját érti. Ez azt jelenti, hogy a valóságban a fürdő vízzel a gyermeket is kiönti. A demokraták programja hangsű lyozza a már három éve tartó kon iuríktúrát, amit a hétfői szónok, Pas tore szenátor békeidőben Ieghosszabiideje tartó konjunktúrának nevezett Ezzel kapcsolatban a program elem zl (ohnsonnak a szegénység elleni háborúról szóló törvényét, és ígéretet tesz arra, hogy a Jövőben a család anyagi helyzetétől függetlenül mindenki megszerezheti a legmagasabb műveltséget. A Mississippi államból érkezett két küldöttség illetékessége körüli viszály nem oldódott meg, de a polgárjogi kérdés mérsékelt megfogalmazása nagyon kielégítette a többi déli küldöttséget. Ogy látszik már nem áll fenn az a veszély, hogy a mississippi ügy kompromisszumos megoldása esetén a déli küldöttségek csoportosan távoznának. Reichardson, a georgiai küldöttség tagja arra a kérdésre, miért helyezkedtek a déli küldöttségek mérsékelt álláspontra a kezdeti feszültség ellenére, így válaszolt: „Azt hiszem a polgárjogokat érintő demokrata párti kitétel mérsékeltebb a republikánusnál." Pastore szenátor beszámolójából ítélve a demokraták a kampányban nagy súlyt fektetnek a roosevelti hagyományokra, többek között a szakszervezetek tiszteletben tartására. Tudjuk, hogy ezt az irányvonalat Johnson elnök személyesen szorgalmazza. A konvenció első napján többen •negemlékeztek az elhunyt Kennedy 3lnökről, de az elnök emlékének fel idézése csakhamar háttérbe szorult A konvención sem Kennedy özvegye, sem Róbert fivére nem vesz részt Edward Kennedy még mindig korház ban fekszik. Hivatalosan a konvenció ttolsó napján áldoznak kegyelettel e neggyilkolt elnök emlékének. Kennedy emlékének háttérbe szőri ását különféleképpen magyarázzák A leggyakrabban azzal indokolják, hogy a konvenciónak Johnson szelle mében kell munkálkodnia. Az elnökjelölö kongresszus második napja tüntetésekkel és drámai jelenetekkel kezdődött és végződött. A viszály oka a Mississippi küldöttek kérdése volt. Erre a helyre ugyanis mind a „reguláris" mind az új „szabad" demokrata párt képviselői pályáznak. Az utóbbi pártban többségben vannak a négerek, míg az előző csakis a fehéreket képviseli. A 44 küldött' megbízatásért folyó Viszály szerdára virradó éjjel kulminált. A Demokrata Párt vezetősége követelte, hogy a küldöttek írjanak alá egy „hűségnyilatkozatot". Ennek a követelménynek csak a mississippi küldöttség „liliomfehér" tagjai tettek eleget, a többiek hosszas huzavona után eltávoztak. A kongresszusi palota előtt tüntető fiatalok a szabad demokrata párt küldöttségének képviseletét követelték. A „hivatalos" mississippi demokraták távozása után a mississippi küldöttség helyét nem töltötték be. A viszály még jobban elmérgesedett, amikor más államok fehér politikusai, mint például a hírhedt fajüldöző Wallace alabamai kormányzó hasonló fenyegetéseket intézett a vezetőséghez. Szerdára virradó éjjel még nem oldódott meg a szabad demokrata párti NÜidöttek kérdése és az sem dőlt el, kit javasolt Johnson az alelnöki tisztségre. A keddi nap „fő eseménye" a párt íilnökválasztási platformjának olvasása volt. A rendezők hirtelen lezárták" a palota kapuit és így sok szabad demokrata párti küldött nem jutott be a terembe. A többiek közönnyel vettek részt a gyűlésen és vita nélkül elfogadták a választási programtervezetet. J. HOCHMAN wmm'mMMmmmmmmemmmmm 1964. augusztus 27. * ÚJ SZO 3