Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)

1964-08-26 / 237. szám, szerda

Az obišovcei csata 'A parancsnokságon találtam meg. A parancsnokság régi katonai épület, széles kaszárnya-lépcsőkkel és folyosókkal s erősen érezni benne a tipikus kincstári szagot. Szigorú középiskolai latin vagy történelem szakos tanárra emlékeztetett. Magas termetű férfi, ősz és kissé már ritkuló haja patriarchálisan omlik a feje búbjáról, a szeme körül ráncok. A hangja is valahogy tanáros volt, a járása sietős, mintha csak lábujjhegyen közeledne az ajtó mögött zajongó osztályhoz. František Adam ezredes valóban történelem, földrajz- és esetleg még testnevelési szakos tanár akart lenni. Ez elég érdekes kombináció. Az élet azonban ettől jóval cifrábban kombinált. Harmincháromban éretségizett szülővárosában, — Rozsnyón. Szeretett volna némi pénzt keresni, hogy tovább tanulhasson. Az idősebbek azonban még emlékeznek ezekre az esztendőkre. Hamarosan meggyőződött arról, hogy kár a kérvények papírjára kiadott pénzért. így aztán önként jelentkezett katonai szolgálatra. A hranicei katonai akadémiára került, sorrendben huszadikként végzett, így aztán maga választhatta meg, melyik helyőrségben akar szolgálni. Mladá Boleslavot választotta s ott érte 1938 viharos ősze. A Liberec melletti erődítményekből vonult viszsza századával és itt szagolt először puskaporszagot. A század ugyanis nem akart csak úgy „szárazon" viszszavonulni a németek elől, s így időnként ropogni kezdett a géppuska. 'itt állt a fiatal tiszt először válaszúton, Másodszor a helyzet még bonyolultabb volt. A katona számára a parancs — parancs. A parancsot nem lehet megvitatni, a parancson nem lehet gondolkozni. A parancsot teljesíteni kell. Ez az egyszerű elv érvényes volt a világtörténet valamennyi hadseregében. Az úgynevezett szlovák állam klérofasiszta hadseregében ezt az elvet még jobban „elmélyítették". Az „eszmei tartalomhoz" hozzájárultak még a császári-királyi egyenruha formáinak csökevónyei is. A tisztek esetében mindez még kifejezettebben jelentkezett. A legénységnél kevésbé. A parancsot nem lehet... izé... megerőszakolni.,. fis kész. Világos, akár a poton. . . A páncélos erők századosa, František, Adam, .osztagával a két keleti hadosztály kötelékébe került Hanušovce térségében. Három páncélos század volt itt, az egyik Komarníkban, a másik Medzilaborceban, a harmadik Stropkovban. A parancsnokság állomáshelye Čemernében volt. Itt szereztek tudomást a tisztek a „Csapajev" brigád repülőteréről. Alighogy megtelepedtek az egységek a falvakban és a városkákban, már meg is kezdődtek a dezertálások. A partizánok is jelentkeztek akcióikkal. Nem volt könnyű dolog egy hivatásos tiszt számára, akinek olyan parancsnoki képesítése volt, mint Adam századosnak, úgy határozni, hogy átálljon a partizánok oldalára. Esténként kétségek között vergődött... Meghívták a hadosztály parancsnoki értekezletére. Most majd megmondják, mi a teendőnk, kiadják a parancsot és minden világos lesz — reménykedett Adam százados. Hiábavalóan reménykedett. A hadosztály parancsnokságán „megrótták" a parancsnokokat azért,- mert a legénység borotválatlanul járt, a katonák öltözete nem előírásos és egyéb „fogyatékosságokért". Arról, amivel a tisztek a legtöbbet foglalkoztak, ami a legénység között forrott, egy szó sem esett. Adam százados elkáromkodta magát. És kilépett az éjszakába, hogy sétáljon egyet. — Állj, ki vagyl? Egy partizán járőrbe ütközött. A maga harci térségében. A Vranovot és Cemernót összekötő híd közelében. Ivanov parancsnok osztagával a hidat akarta felrobbantani. Lehet, hogy éppen ez alatt a félóra alatt, míg a partizánokkal tárgyalt, határozta el magát Adam százados a cselekvésre. Nem a parancs szériát, hanem ahogy a lelkiismerete, érzése és hazaszeretete parancsolta. Adam százados megegyezett Ivanovvftl, hogy ha szükség lesz rá, felrobbantja a hidat. Tiszti becsületszavát adta rá. így került kapcsolatba a Csapajev brigád törzsével. A megállapodás rövid volt és világos: „Ha valami történik, tüstént egy megbízható összekötőt küldeni Zamutovba!" így is történt, mégpedig 1944. augusztus 27-én. Parancsokat a partizántörzs ad Összekötők érkeztek a távolabb, fekvő alakulatoktól, és olyan híreket hoztak, hogy a németek lefegyverzik a szlovák alakulatokat. A páncélosok alakulatától tüstént útnak Indul Ďuriš-Rubanský százados Zam.utovba ós érintkezésbe lép a Csapajev brigád törzsével. Rövid és velős paranccsal tért vissza: „Megsemmisíteni a katonai tábort és harci rendben Zamutovba vonulni." Adam százados cselekedett. Pontosan a parancs szerint. Zamutovba vonult egy páncélos századdal, -a páncélos vadászok egy szakaszával és a kísérő hadtáp-egységekkel. További parancs: Zlatá Baüába vonulni és ott várni a harci feladatra. Állandó készültségben. Az éjszaka sötét volt, az út kanyargó és keskeny. Adam százados kipróbált parancsnoki érzéke, a katonák öntudatos áldozatkészsége a nehéz terepen egyetlen baleset nélkül átjuttatta az egységet az új állomás-, helyre. Reggel egy motorkerékpáros összekötő érkezett és Adamot egy erdei barakkba vitte. Ott a századost a Csapajev brigád törzsének parancsnoka — Kukorelli fogadta. Szívélyesen üdvözölték egymást és Kukorelli felvázolta az akció tervét: — Megszakítani a Kysak — Obišovce vasútvonalat. A német transzportoknak nem szabad a fővonalon keletre járnlok. A következő este az alakulat támadásban Indult. A megelőző felderítés nem fedezte fel az Obišovce mögött rejtőző német páncélvonatot. Ez aztán lőni kezdte a támadó egységeket. Sok ember elesett. Az erős német védelem ellen folytatott harc egészen reggelig tartott. Hajnalban Adam százados visszavonta a súlyos veszteségeket szenvedett és kimerült egységet a Zlatá Baňa melletti völgybe. Napközben a járőrök megállapították, hogy az ellenség előnyomul. Kukorellltől parancs érkezett, hogy a Zlatá Baňa, Zamutov — Hlinné, Bystré — Hermanovce tengely mentén vonuljanak vissza. Adam százados pontos harci rendben vonult vissza: az ellenséget tüzeléssel feltartóztatva sikerült elszakadnia tőle. Azonban nem volt gyalogos egysége s ezért a brigád törzséhez fordult segítségéért Nyomban megérkezett egy gyalogos partizánszázados és magával hozta Adam százados kinevezését is. František Adam kapftánýt tf Tcapajev brigád 12. pífhcélws ezrede" parancsnokává nevezték ls. Ezzel egydejűleg megjött az ozrerf fijonnan kínevezett kffififs*W-' ja, MatejoviC is. — Nem tudom, hogy most hol van. Komárom környékéről származott. Nagyon derék ós barátságos ember volt, — jellemzi Adam a komisszárját húsz év után. De hisz nem is volt kicsiség az, ami kettőjükre várt! A páncélos ezredek jobb oldalán nem volt szomszédja. Bal oldalán, a petrovál völgyben Polk alezredes csoportja állomásozott. Az ezred feladata az volt, hogy védje a hermanovcel völgyet és ellenőrzés alatt tartsa a Prešov — Vranov közötti országutat. A német gyalogság első támadását az ezred könnyen visszaverte, a támadó századot széjjelszórtu és nagyobb részt megsemmisítette. A németek fokozatosan erősítéseket vontak össze. Két ízben annyira sikerült előnyomulniok. hogy a brl;Egy páncélos ezred parancsnokának emlékeiből; A visszavonulás Zlatá; ; Banán át a hermanovcei! !völgybe ® Ott, ahol ma a; bystréi cementgyár áll ©! 'Válaszúton a hranicei aka-; démia abszolvense gád törzsének kézigránátokkal kellett őket visszavernie. Aztán a németek áttörték a védelmet Zlatá Baňában, oldalról Indítottak támadást, átkaroló mozdulattal akartát elfoglalni a hermanovcei völgyet. A brigád törzse kiadta a parancsot: megsemmisíteni a tankokat és a nehéz fegyvereket. Visszavonulás. Schwartz főhadnagy százada egyenlőtlen harcban még egyszer összecsapott a németekkel aaon a helyen,ahol ma a bystrói cementgyár áll, akkor azonban már égett Harmanovce és az SS zászlóalj az ezred hátába támadott. Ott a hősi harcban, közvetlenül az ágyútalpon esett el Július Rajták alhadnagy, mikor megkísérelte, hogy áttörjön Topián északi irányban. Az ezred az utolsó pillantig a maga páncélos erejére támaszkodott. Megpróbált áttörni a Cergovai hegységbe. Nem sikerűit. A túlerő nagy volt. A páncélosok elhagyták tankjaikat, aztán felgyújtották a gépeket. Az ezred megszűnt létezni. A katonák beálltak a partizánok közé. A katona - katona Füstösen, a nemrég lefolyt harctól Izzadtan, elkomorodva attól, hogy el kellett hagynlok tankjalkat, álltak a katonák az erdő mélyében és hallgatták a partizánok parancsnokának szavait. — Aki akar, jöjjön velünk a hegyekbe. Aki nem mer velünk tartani, elmehet. Az útra ellátjuk élelemmel. Mindenki mag

a határozzon. Banská Bystrlcán felkelés tört ki a németek és az árulók ellen. A nép fegyvert ragadott. A hadsereg a néppel tart... Kikiáltották a Csehszlovák Köztársaságot ... Adam kapitány fülében visszacsengenek a szavak: A nép fegyvert ragadott, a hadsereg a néppel tart... Hol az én helyem? Hol tudok többet segíteni? A partizánoknál, vagy a hadseregben? — Hej, kapitányi Elmehet. Az állásainkból ki fogják kísérni az embereink, — búcsúzik öleléssel Ádámtól a komisszár. További sorsa? A Banská Bystricáért folyó harcokban egy páncélvonat parancsnoka volt. 1944, októberének utolsó napjaiban hiába hívta Donovalyt... Hiába kért parancsot felettesétől. — Halcolj! — hallotta a rekedt hangot a tábori telefonban. — Az isteníti — káromkodott Adam kapitány. — Ezt úgyis tudom. Ezt kár volt a tudtomra adniok! Az ellenséggel folytatott szüntelen harcban , vonult vissza a hegyek közé. És újra hallotta a szavakat: „Aki akar, velünk tarthat. A ml utunk nehéz, de becsületes út. Aki nem akar ..." Adam kapitány velük tartott. És a tanárságból így semmi sem lett. J- IHangulatkép a kelet-szlovákiai alföldről (R, Berenhaut felvétele) Qisszhang...| Vannak megismerhetetlen jelenségek? Szinte érthetetlen: vannak rendkívül érdekes kérdéseket feszegető, vitát provokáló értekezések, amelyeket jellegüknek ellentmondóan egyhamar némaság vesz körül. Majdnem ilyen paradox helyzet alakult ki például a jelenleg Szovjetunióban élő Arnost Kolman, a neves cseh filozófus másfél évvel ezelőtt a FILOZOFICKÝ ČASOPIS 2. számában megjelent cikke körül, amely perbe szállt az e téren tapasztalható dogmatikus jelenségekkel. Kolman elsősorban Sztálinnak azt a tételét vonta kétségbe, amely szerint nincsenek a világon megismerhetetlen dolgok, csak' olyan dolgok, amelyeket eddig még nem ismertünk meg. A tanulmányt csak hét hónappal később követte a NOVÁ MYSL-ben J. Bernnek és V. Tlustý polemikus hangvételű cikke s azóta csend honolt egészen ez év augusztusáig, amikor az utóbb nevezett folyóirat megjelentette A. Kolman válaszát. Kétségtelen pedig, hogy a vita középpontjába a marxista gnozeológla egyik sarkalatos problémája került, amely megérdemli, . hogy necsak filozófusaink, hanem az egyes konkrét tudományágak kiváló képviselői is véleményt nyilvánítsanak. Olvasóinkat is bizonyára érdekelni fogja ez a vita, annál ls inkább,mivel annak Idején már ismertettük eddig lezajlott szakaszát. Lássuk most, mit ls mond Kolman új tanulmányában, milyen érvekkel támasztja alá az első pillanatokban meghökkentő, de a tudomány eddigi fejlődését következetesen nyomon követő megállapításait. Frissítsük fel a vita lényegét. Kolman szerint már ma leszögezhetjük négy olyan kategóriának létezését, amelyek keretében lehetetlen jelenleg és a jövőben ls a megismerés. Az első kategóriába tartoznak a rendkívül régen történtek, amelyekről nem maradt fenn semmiféle híradás. A másik csoportba sorolja az irdatlan távolságokban lejátszódó jelenségeket. Olyan távolságokra céloz Itt, amelyekből a fény is csak évmilliók múlva érkezik el hozzánk. Sőt ml több, megemlíti, hogy például a Naptól ugyan csak mintegy nyolc percig tart a fény útja földgolyónkig, de mégsem tudjuk meg soha, milyen folyamatok játszódnak le bolygórendszerünk központján pontosan abban a pillanatban, amikor vizsgáljuk. A harmadik kategóriába tartozik a mikrovilág belső szervezettsége. Kolman érvelése ezen a ponton gyengébbnek tűnik, főleg Blohincevre, a kimagasló szovjet fizikusra hivatkozik, aki szerint nem hatolhatunk be az ilyen elemi részecskékbe már csak azért sem, mivel ez elképzelhetetlenül nagy energiamennyiséget igényelne. S végül, az utolsó csoportba osztja az állatok pszichikai megnyilvánulásait. Engelset említi, aki A természet dialektikájában ezzel kapcsolatban megírta, hogy soha sem fogjuk megtudni, hogyan érzékelik, mondjuk a hangyák a vegyi sugarakat. Kolman hangsúlyozza, e kategóriák elismerése semmiképpen sem jelent agnoszticizmust. Az ilyen felismerés ugyanis egyrészt megfelel a tudomány fejlődése során nyert új tapasztalatoknak. másrészt nincs ellentétben, sőt fedi Engels és Lenin gnozeológiai tételeit. Szerinte éppen Sztálin volt az, aki ezt a tanítást leegyszerűsítette és ezzel elferdítette. J. Beránek és V. Tlustý cikke véleménye szerint tanúbizonysága annak, mily óriási ereje van a megszokásnak a gondolkozásban s mennyire nehéz ezen a téren is elhagyni a kijárt ösvényeket. Nem titkolja, hogy ennek a téves sztálini tételnek a védelme árt a marxizmus ügyének. A szerkesztőségi álláspont ezzel szemben pártjára áll a két szerzőnek. A vita magvát tekintve ugyan elismeri, hogy a sztálini tétel megfogalmazása vita tárgyát képezheti, de nézete szerint nem ál! ellentmondásban sem Engelsszel, sem Leninnel, Továbbá kiemeli azt a gondolatot, hogy egyes dolgok és jelenségek ma ugyan megismerhetetlenek, de nem állíthatjuk, hogy ez örökre így lesz. Általában ez a szerkesztőségi álláspont teljes egészében aláírja a két szerző véleményét, bár nyitva hagyja a további vita ajtaját. A véleménycsere folytatása már csak azért ls hasznára válna az ügynek, mivel a szerkesztőd ség nem ís vállalkozik arra, hogy megcáfolja Kolman többnyire meggyőző példáit és konkrét érveit. A művészet jellege és funkciója Nem kevesebb, mint három évtize de vitatkoznak a marxisták a szocla lista művészet jellegéről és funkció: járói. Róbert Garaudy-nak, a Francia Kommunista Pórt politikai irodáia tagjának, a marxista esztétika egyik élő vezéregyéniségének szavai szerint lényegében két alapvető koncepcióról Visszhang...

j beszélhetünk ebben a vonatkozásban. Az egyik Sztálin filozófiai munkáira épül, főleg Zsdánov fellépéseiben kapott hangot és magas elméleti szinten Lukács György egyes későbbi művel fejtik ki. A másik felfogásnak alapköve B. Brecht és L. Aragon irodalmi, valamint elméleti műve. R. Garaudy Marxizmus és esztetika című tanulmányában, amelyet a LEC LETTRES FRANCAISES nyomán egykét hazai lap is megjelentetett, kiemeli Ernst Fischernek, a neves osztrák kommunista esztétának érdemét a marxista esztétika alkotó továbbfejlesztésében. Míg Zsdánov és Lukács azt vallja, hogy a művészet csupán a megismerés formája, amely visszatükrözi az. adott realitást, addig Fischer szerint a művészet elsősorban alkotás és nem a természet utánzása. Ebben az értelmezésben előtérbe kerül az ember alkotó kezdeményezése és ennek folytán kiszélesül ö szocialista realizmus megfogalmazása is. Garaudy aláhúzza, hogy ez nem jelenti a művészet pedagógiai szerepének tagadását, csupán azt, hogy ez a funkció a művészet sajátos síkján valósul meg, vagyis a művészet és a • politika kapcsolata nem közvetlen, hanem áttételes Az igaz művészet nem illusztrálja a jelszavakat, hanem segédkezet nyújt az embernek öntudata elmélyítésében, annak felismerésében, hogy meg tudja változtatni a természetet, a társadalmat és önmagát is. A marxista esztétika ilyen felfogása módosítja a művészet és a tömegek közti összefüggéseket. A népet a művész nem azzal becsüli, ha legképzetlenebb részének ízléséhez, felfogó képességéhez Idomul. Végeredményben — s ez Garaudynak figyelemre méltó észrevétele — a tőkés országok uralkodó osztályainak bérenc „művészete" nem az absztrakt festészetben vagy az „új regény" formabontó törekvéseiben látja a tömegek ízlését befolyásoló eszközét, hanem a legalacsonyabbrendű akademizmusban, a mindenki számára érthető giccsben. A tanulmányíró Brechtre hivatkozik, aki figyelmeztetett arra, hogy minden kornak kl kell alakítania a realizmus új formáját. Ezért — szögezi le Garaudy — a marxilenini párt feladata megtanítani a legszélesebb tömegeket annak az új nyelvnek ay megértésére, amellyel minden igazi művész az új valóságot igyekszik kifejezni. Az esztétika pfSbí lémál politikai kérdések és a reallz* mus leszűkített értelmezése gyengítette politikánkat Ŕ — állapítja meg a tanulmányíró. A válaszadás remélhetőleg nem késik üj idény kezdődik a színházakban, de még most ls, kicsit késve, sok szó esik az elmúlt szezon eredményeiről • és fogyatékosságairól. Legutóbb a PRAVDA minapi számában Milan Polák tollából olvashattunk bíráló hangnemben megírt összefoglalót a Szlovák Nemzeti Színház drámai együttesének egy esztendős munkásságáról. A múlt idénytől sokkal többet várt a kritika, főleg azért, mert a színház dramaturgiája és művészi vezetősége jelentősen megerősödött. Ennek ellenére nem alakult ki az együttes előadásainak közös nevezője, ez egyező vagy legalább is rokon esztétikai poetika s így még most sem beszélhetünk határozott művészi arcéiról. Szinte minden bemutatott darab eltérő felfogás jegyeit hordta magán. Egy-két előadás még figyelemre méltó volt, de a műsortervbe becsúsztak olyan darabok ls, amelyeknek az ország egyik első színpadán nincs• sok keresnivalójuk. Mégis, a legnagyobb hiányosság a művészi törekvések szétforgácsoltsága. M. Polák rámutat arra, hogy különböző belső okoknál fogva, amelyeket ugyan nem említ meg, de jelzi, hogy hatásuk társadalmi érdeket sért, — nincs szinte érintkező pont a színház rendezőinek alkotó munkásságában. A munka ki nem elégítő feltételeiről és jónak semmiképpen sem mondható légkörről tanúskodik többek között az is, hogy például J. Budský, az elismert rendező az elmúlt idényben csak egy darabot tanított be. Ugyanez érvényes a nyltrai színházból átszerződött tehetséges J. Hasprára, I. Lichardra és J. Zacharra. Ugyanakkor két darabot színészek (M. Huba, J. Pántik) rendeztek. A kritikus szerint sok a tisztázatlan kérdés T. Rakovský rendezői munkássága körül, ö rendezte ügyan az elmúlt évadban a legtöbb darabot, viszont nyilvánvaló, hogy — eltekintve jelenlegi művészi válságától — esztétikai felfogása eléggé távol áll Budský, Haspra és Zachar művészi Irányától. A cikkíró végül követelményként hangoztatja, hogy az együttesnek ebben az évadban feltétlenül okulnia kell a múlt hiányosságaiból. G. I. 1964. augusztus 26. * Cl SZÖ S