Új Szó, 1964. július (17. évfolyam, 181-211.szám)

1964-07-31 / 211. szám, péntek

Találkozás a Kyffhäuser tövében A festői szépségű Kyffhäuser hegység déli lejtőjére kapaszkodó úton megállunk egy pillanatra. Alattunk az ősrégi fürdőváros, Bad Frankenhausen, amelynek gombgyár tó ipari proletariátusa a múltban év tizedeken keresztül szervezetten harcolt e tőke uralma ellen. Mögöttünk alig néhány kilométerre az emlékezetes hely, ahol 1525-ben a német fejedelmek egyesült ereje vereséget mért a parasztháborúk legendás hírű vezáfc-e Thomas Münzer mezítlábasaira. Mellettem Ottó Schröder nyugalmazott tanító, e városka szülöttje, aki reggeltől estig és estétől reggelig beszélni tudna erről a türinglai Dózsa Györgyről. De a haladó hagyományok minden tisztelete mellett számomra most érdekesebb ez a több mini hetvenegy esztendős ősz hajú, fürge mozgású és friss észjárású ember, akit feleségével, Gundávai és fiával, Dankwarttal együtt alig néhány napja ismertem meg. Félpercenként hangzik a Guten Tag, a jó napot-köszöntés, hiszen ebben a városban mindenki számon tartja, becsüli. Ismerik másutt is, barátai, tisztelői vannak sok más országban. Mint évek óta mindennap, most is már messziről integet a postás, és Schröder bácsi átvesz tőle három levelet. Furcsa, de úgy tűnik, mintha keveselné. Nem csodálkozom, amikor megtudom, hogy fiával együtt évente átlag ezerötszáz levelet kap a világ minden tájáról és legalább ennyit indít útnak. Először azt hittem csodabogár, sőt magamban tiszteletlenül grafomániával is gyanúsítottam. De amikor elbeszélte élete sorát, amikor közelebbről megismertem ennek a szeretet-kovácsolta harcos kis családnak az élet értelmére rátaláló mozgalmas múltját és tartalmas jelenét — felismertem tévedésemet. Olyan családra bukkantam, amelynek egész magatartása, tegnapja és mája többek között tanúbizonysága annak, hogy Thomas Münzer alakját a hagyománytisztelet nem merevítette kőszoborrá, szelleme Thüringiában még ma Is él emberek szívében és tetteiben. Polgári sorbői jutott el Schröder bácsi a munkásmozgalomig. Erről az útról így beszél: — Apám szabadgondolkodású ember volt. Már gyermekkoromban nemegyszer emlegette: „Szent helven állsz fiam. Ezrek áldozták itt életüket a szabadságért. Te is álljál mindig azok pártiára. akik a szabadságért, az igazságért küzdenek" Fiatal tanító koromban a Tilringiai Erdő éhségteriiletfin, nyomorúságosan szegény falvakban tanítottam. Hányszor előfordult, hngv a .gyerekek egy része még karácsonv-tájt Is lábbeli nélkül jött az Iskolába Aztán a háború ls kinyitotta a szememet A mazúri tavaknál és nz első világégés más csatáiban szüntelenül felötlött bennem — ha ebből egyszer élve kikerülök akkor a gyerekeket a béke tiszteletére fogom nevelni. S ehhez az í°firetemhez hű is maradtam. C zerkilencszáztizennyolc nyarán lép be tanítócsaládbó! származó feleségével Németország Szociáldemokrata Pártjába. Hitler uralomra jutásaié vezeti a tanítók Oothában megalakult marxista szervezetét Közben letartóztatják, állását veszti, de nem adia fel a küzdelmet. Akknr sem, amikor 1933 után már csak alkalmi munkát kan. a család szinte éhezik, fiával szóba sem állnak osztálytársai. Hiába próbálják árulásra bírni: ..Rosssz lóra tett, itt az ideje, fordítson vitorlát!" Schröder válasza: Nem! — Illegális pártmunkát folytattam, kapcsolatot tartottunka kommunistákkal és a haladó emigrációval A környéken hadifogolytáborok is voltak. S annak ellenére, hogy a hábnrú /iŕč&j ^Mu^uu^^c^ j j. i/// á> tfôĹ* iSW^ //r ýjfy^ih* Qir 4U4AStcceA istá/^^úš^c -/.. ..... /Š-,

, - jn-ii *. susŕ riiL-n-e**. -ŕiW /tli*. utolsó két esztendejében városunkban vert tanyát a Sicherheits Dienst birodalmi főhadiszállása, a lágerek ellenállási szervezeteivel ts fenntartottuk az összeköttetést, röplapokat nyomtattunk és az Iskolában fegyvert rejtegettünk A Hitler-ellenes merénylet után több társammal együtt engem is letartóztattak és Buchenwaldba szállítottak. De semmit sem tudtak rámbizonyítani, s így 1944 szeptemberében szabadultam. A lebukó nap utolsó sugarai vé-gigpäsztázzák a völgy ölébe simuló kis várost, amely most olvan békés, mintha sohasem lett volna háború. mintha utcáin nem kopogott volna tükörsimára fényesített nác! csizma. A szokásos hideg vacsorához ülök a családdal. Gunda asszony csupa figyelem és lóság, az asztalon mosolvog a sonka fis csábít a ropogós Brötchen. az ízletes zsemlye Elsőnek Dankwart kel fel az asztaltól. aki a közeli járási város, Artftrn Iskolájában folytatja apja Félévszázados munkáját: emberségre tanít e-gv úl német nemzedéket. De nemcsak ehhez ért A zongora billentyűi is engedelmesen hallgatnak ttiiaira. A legszebb német nfindalok akkordialt visszhangozzák a húrok és a két öreg olvan most, mint a fiatal szerelmesek. Tekintetükkel gyengéden fitö'elik egvmást fis aíkukón felesendő' az ének Azután oattogó mozgalmi dalok következnek — oroszok, németek, sőt magyarok ls vegyesen. Mert Dankwart szorgalmasan tanulta nyelvünket Ez is kiegészíti a kénét: ebben a házban a békeszeretet fis.vele karöltve az internacionalizmus rfiges-rfig otthonra talált. Elhallgat a zongora. félbeszakad a nótaszó, de nvugovóra térni senkinek sincs kedve. Tovább pereg az emlékezfis rokkáia. 1°45 óta Bad Frankenhausenből már akadálytalanul kelnek útjukra Ottó és Dankwart levelei s jönnek a válaszok. De nemcsak a levelek előtt szabad az út. A régi barátok, a volt harcostársak ls gvakran felkeresik a három emberből álló kis, de meleg szívű kommunista közössé? otthonát. Nemrég járt ott például Marius Meconi volt francia hadifogoly feleségével együtt és honfitársa Teán Serra, aki a buohenwaldi koncentrációs táborban sínylődött annak ideién, ök sem feledkeztek meg arról, hogy az ellensfigés Németországban voltak lga-7 barátaik ís. "szke a Schröder család az ilyen látogatásokra. De legszebb emlékei közé tartozik barátságuk Martin Andersen Nexövel, a nagy dán íróval, Észak Gorkijával. — Nemegyszer járt városunkban és nálunk is _ meséli Schröder bácsi — Sonfíi<>\&c4u r^ a^u 'uZd Petité

ÄW, ícWť^w*" B Martin Andersen Nexö, a nagy dán író 0. Scliröilerhez intézett levele. • Az Academie Francaise Irodalmi nagvdíját Gustáv Thlbon esszéistának és filozófusnak ítélték, az Akadémia költői nagydíját André Salmon kapta. Salmon 1881-ben születet, első verseskötete 1905-ben jelent meg, a legutóbbi 1961-ben. A Schröder-család, balról jobbra Ottó, Gunda és Dankwart feleségével. (A szerző felvétele) derhausenben ismertem meg személyesen, Itt hallottam első előadását, amely mély hatást váltott ki bennem. Bad Frankenhansenbe 1926 tavaszán jött el első ízlien a Szürke fény és sok más regény nagy proletár írója. Előzetesen levélben kért fel, hogy szervezzem meg tervbe vett előadásának hallgatóságát. Városkánk méltón fogadta az írót A békeharcról beszélt telt ház előtt. Ezután is többször kereste fel városunkat és egészen haláláig, több mint harminc esztendőn keresztül kölcsönösen ápoltuk barátságunkat. Féltve őrzött kincsei közül keresi ki tizenhárom évvel ezelőtt Dániából írt Nexö-levelet: „Drága barátom, Ottó Schröder! Köszönöm Neked ós valamennyieteknek kedves születésnapi jókívánságaitokat. Mint rendszerint, most is szép volt a születésnapom. Előestéjén a fiatalok kerestek fel és énekeltek nekem, majd a munkások, asszonyok és a gyermekek csoportjai jöttek el fis azután a születésnapomon több mint félszáz különféle küldöttség. Cs a levelek, levelek! És táviratok. És virág elképzelhetetlen mennyiségben. Mindezt akkor kapja az ember, amikor már további alkotásra alkalmatlan. És ez így szép, az én koromban learatja az ember azt, amit ifjabb éveiben nlvotett, vagy legalábbis elvetni szeretett volna. Szívélyesen üdvözöllek Benneteket: Feleségedet, Dankwartot, Ortrunt (Schröderék jelenleg Berlinben éiö lánya, a cikkíró megj.) és Téged — Martin Andersen Nexöd." Már Erfurt felé robog velem a ™ vonat, amikor újra kezembe veszem a dán író életét ismertető, ajándékba kapott kis kötetet. Első oldalán Ottó Schrödernek, a nem öregedő antifasisztának, a kommunista nemzetköziség és a békeszeretet egyik németországi apostolának, a tiszta szívű embernek találkozásunkra emlékeztető meleg hangú mondata. És másképp nem zárhatom ezt az írást, mint ennek a bejegyzésének utolsó két szavával: „Auf Wiedersehen —• A viszontlátásra! GÄLY IVÄJÍ A Žilina? Cellulóz és Papírgyár korszerűsítése Az- állam 200 millió koronát fordít az Észak-szlovákiai Cellulóz- és Papírgyárak Žilina! részlegének korszerűsítésére. A Žilina! Váhostav dolgozói már felszerelték az új fehérítő-részleg acélvázát. Az új gyárrészlegben nagymértékben automatizált, korszerű gépek biztosítják a világviszonylatban is kiváló minőségű cellulóz gyártását. Az eddiginél sokkal tisztább cellulóz oly szilárd szövetek gyártására lesz alkalmas, amiket eddig importálnunk kellett. Az átépített žilinat cellulózgyárban bükkfát dolgoznak majd fel, ami a hiánycikknek számító puhafa jelentős mennyiségének megtakarítását teszi lehetővé. Az új technológiával sokkal szilárdabb cellulóz állítható elő, mert a felhasznált vegyszereket Ismét használhatóvá teszik, és nem eresztik a Vág vizébe. Ez jelentősen csökkenti a viz szennyeződését. Az átépített žilinai cellulózgyár termelőképessége 50 százalékkal, a dolgozók munkatermelékenysége 60— 70 százalékkal lesz nagyobb. A két szakaszra tervezett építkezés első szakasza a jövő év végén készül el, az egész üzem korszerűsítése 1969-lg tart. Csendes volt az este, Závod, amelyet elborított a felperzselt üszkös romok bűze, mintha kihalt volna. Katonás zajok, csizmás német lábak lépése, gázálarcok, puskák fémes kattanása, valahányszor a katonák tiszte legtek, mindez Iffland száza dost nem emlékeztette inasra, csupán arra, hogy katonái túl elevenek. Elvesztett tíz embert — és elvesztette a zsidókat meg a partizánokat. Ezért valakinek fizetnie kel!... Megállt. A pap és a zsidóasszony? — jutott eszébe. A négy SD-sre gondolt, akiket Mohn hozott az autójában. Ha valamit csinálnak a pappal, abból nagy akció Tesz — és a nagy akció egész Závodot a partizánokhoz kergeti. Letanovský és a zsidóaszszony — Letanovský zsidókat rejtegetett.. Újból elindult Letanovský háza felé. A ház előtt rá se nézett az őrre, bement az udvarra és I . & FORDÍTOTTA TQTH TIBOR letorkolta saját gondolatalt. Nonszensz! Ostobaság! Nemesség, nemeslelküség — elvenni a férjét, odaígérni a gyerekeit.. A háború csak ilyen nemes,lelkűséget enged. Tudott az aszszony az erdőben rejtőző partizánokról? Lehetetlen, hogy ne tudott volna. Cafat! Mit kínálhat neki. Az erdőben tíz ember esett el. Cafat! Már csak egyet tehet — vele hál, amíg szórakoztatónak találja, aztán munkába veszi, megkínozza, s végül Letanavskýval együtt nyilvánosan felakasztatja! A magas oszlopra gondolt, amelyen a závodi tűzoltók a fecskendőjüket szokták szárítani. Egész érdekes lenne. Letanovskýval együtt felkötni egy acélhuzalra, felhúzni jó magasra! Iffland keresztülhaladt a konyhán, ügyet sem vetett a két tisztelgő katonára, aztán benyitott Letanovský hátsó szobájába. A szobában sűrű volt a sötét, éjjeli félhomály nélkül, friss ágynemű és gyenge parfüm illat ütötte meg orrát. Megtorpant, csendesen becsukta az ajtót, kis ideig mozdulatlanul állt, lámpát sem gyújtott, aztán csendesen átment a szobán és leült az ágyra. Erőt vett rajta a fáradtság. Erőlködve felállt, ki akarta nyitni az ablakot, megint leült. Schnitzerné a túlsó fal melletti ágyon feküdt, csendesen lélegzett, nyitott szemmel meredt a vak sötétbe. Talán Igazat mondott, gondolta. Talán meg akarta menteni a gyerekeket. De miért? Azért, hogy megkapja őt! Megborzongott. Aztán csendesen feküdt, csendesen lélegzett, figyelt Iffland minden mozdulatára. A százados csendesen letette sapkáját és pisztolyát, csendesen levetette blúzát, s aztán csendesen lefeküdt. Mellére húzta a paplant. Ml tartja vissza? Schnltzer né a sötétben a tiszt ágya felé fordította arcát. Miért nem jön már? Iffland érezte és tudta, hogy Schnitzerné nem alszik, de nem mert megmozdulni. Erőszak? Vele hálni? Munkfi- • ba venni? Megkínozni? Nyilvá nosan felakasztatni? Felhúzatni a póznára? A sötétbe meredt Elég itt az erőszak? A gyerekek már elvesztek. Ügy számítót! rájuk! Hogy készült rá, hogy általuk csal ki egy kis oda adást! Mivel kárpótolja meg gyilkolt vagy elhurcolt gyere keiért, mivel ébressze fel oda adását? Halálra rémítse és aztán megkínálja az élettel? Az ilyen élet senkinek sem drága. Nonszensz! Ez nem becsületes játék. Megijedt saját szavaitól, amelyek nyelvére tolakodtak. Testén hideg borzongás futott végig. Melle nyirkos volt a verítéktől. — Az erdőben csak egy partizán maradt — mondta. — A többiek elmenekültek, csak egy maradt —, a maga gyereke! nem voltak ott... 1 Schnitzerné nem válaszolt, bár agyába kínzón belehasított a kérdés. Odáig kell süllyednem, hogy magamat adjam önmagamért? Egy gylkosnak? Nyomorult gyilkosnak? Fejében tompa fájdalmat érzett. Iffland százados fel akart kelni, de nem mert mozdulni. Megijedt Schnitzerné szótlanságától. Az asszony csendesen feküdt, csendesen lélegzett a közeli ágyban. Megijedt önmagától is, attól, hogy egész testét nyirkos és kellemetlen liitleg borzongatja, Letanovskýék hátsó szófiájában megsűrűsödött a sötét fis a csend. Olyan volt a csend, mint valam! nagy kemény kocka,, amelyet beszorítottak a szobába, hogy padlótól mennyezetig, faltól falig érjen. A kemény, szinte tapintható csendben nem mert már megmozdulni, felkelni és odamenni Schnitzernéhez, mert .tudta, a? asszony azért kínálkozott fel, 'logy megmentse tőle nem a •yerekeit, hanem önmagát. Éjfél után két órakor a katonák ellenőrizni kezdték, inugfalelnek-e a házak ajtajára függesztett listák a valóságnak, hiányzik-e valaki, nincsenek-e fölösleges, létszám feletti lakók. A plébánia és Letanovskýék háza kivételével mindenhová benyitottak. Bernadičéknál mindenkit kikergettek az udvarra, sorba állították őket, az altiszt zseblámpájával mindenki álmos, rémült arcába világított. Megszámlálta őket, kilencen voltak. Újból odavilágított az ajtóbélésre ragasztott cédulára, másodszor is megszámlálta a neveket. Tíz név volt. Név szerint kezdte számláin! Bernacllőékat. Bernadlč válaszolt. Előbb azt mondta „itt vagyok", aztán Ismételgette: „itt van, itt van", és sorban kezével mutatott a ház lakóira. — Wo lst Maria Bernadlí? — rivallt rá az altiszt, amikor Bernadič az utolsó névnél nem válaszolt. — Wo? Bernadiö nem értette, de tudta, mit kérdez, s azt mondta: — Marka szombaton elment, nem tudjuk hova, de biztosan BrezSnyba a bátyámhoz vagy Porubába a sógornömhöz ... — Aha, Poruba, — kiabált az altiszt, — zu den Partisanen! Anzlehen! Und mit uns! BérnaáiC megértette, mit kiabál az altiszt. Bakancsot húzott, kabátjába bújt és elment a katonákkal. Sötét, nyirkos és hűvös volt az éjszaka. Závod eltűnt a sűrűsödő ködben. Iffland százados nem aludt, nyitott szemmel feküdt az ágy-i ban, nézte a sötétet, hallgatta, mit tesz Schnitzerné. Az asszony felkelt, felöltözött. Iffland figyelt. Sokáig öltözködik. Talán el akar szökni. Ez nem háborús nő, és az embernek mégiscsak nemesnek kell lennie. Még a háborús nőket sem végeztette kl. Legfeljebb magáévá tette, tovább adta a többi tisztnek, aztán bekerültek a legénységi bordélyba, hogy később ml történt velük, azzal nem törődött. Nem moccant, mozdulatlanul feküdt, mintha aludnék. Az asszony tudott róla, hogy abban az erdőben partizánok vannak, és nem szólt semmit. Iffland hallotta, hogy húzza föl Schnitzerné a ruháit, cipőjét. Arra gondolt, hogy nőin kellene engednie. Zsidók nincsenek, partizánok nincsenek és tíz ember elesett. A katonák talán szívesen néznék, ha nit lógna az oszlopon, biztosan, hasznos lenne. Nem háborús nő, de az lesz belőle, már most is kész volna odaadni magát cshk önmagáért, mint minden háborús nő — és ez ronda. Iffland némán feküdt, nem mozdult. Schnitzerné kis idő múlva az ablakhoz ment, kinyitotta és csendesen kimászott az udvarra. Az ablakon át beáradt a hideg szeptemberi levegő, BernadlCék háza felől sírás hallatszott, siratták Bernadiíot, akit a katonák elvittek a parancsnokságra. (FOLYTATJUK) 0] SZÖ 4 * 1984. július 31.