Új Szó, 1964. július (17. évfolyam, 181-211.szám)

1964-07-25 / 205. szám, szombat

F

ehéren sütött a nap. Mint amikor éjjel fényképeznek, és villanóport gyújtanak, úgy izzott a balatoni fürdőhely a verőfényben. A meszelt kunyhók, a kukorícagőrék, a homok keretében minden fehérnek látszott. Még az ég is. A? akácfák poros lombja pedig olyan fehér volt, akár az itatópapír. Fél háromra járt. Suhajda ezen a napon korán ebé8elt Lejött a tornác lépcsőjéről, a nyaraló udvarában levő parasztkertbe. — Hová? — kérdezte Suhajdáné, pmint a török-szegfűk között horgolt. — Fürödni — ásított Suhajda, keiében egy meggyszín fürdőnadrággal. — Ugyan, vidd el őt is — kérlelte £z asszony. — Nem. t- Miért? i— Mert rossz — felelte Suhajda. Mert haszontalan — felelte és születet tartott. — Nem tanul. — Dehogynem — tiltakozott a felesége, vállát vonogatva. — Egész délelőtt tanult. A konyha előtt a lócán fölneszelt egy tizenegy éves fiú. Térdén összecsukott könyvet tartott: a latin nyelvtant. Vékonyka gyermek volt, haja rövidre nyírva, nullás géppel, piros tornaing rajta, vászonnadrág, lábán bőrsaru. Pislogott az apja, meg az anyja felé. _ Hát — szólt hozzá Suhajda nyersen, fölvetve szigorú fejét — mi az: dicsérni fognak engem? — Lauderentur — bólintott csúfondárosan Suhajda —, Lauderentur. Szóval a pótvizsgán is meg fogsz bukni. — Tudja — mentegette az anyja tudja, de összezavarodik. Fél tőled. — En kiveszem őt az iskolából — biztatgatta magát Suhajda —, bizonyCristen, kiveszem. — Lakatosinasnak adom, bognárnak — maga se tudta, hogy indulatában miért épp ezt az iparágat választotta, amelyre egyébként sohase gondolt. — Gyere ide, Jancsikám — szólt az anyja. Ugye tanulsz majd, Jancsikám? — Sírba visz ez a taknyos — vágott közbe Suhajda, mert a méreg fűszer volt neki, paprika — sírba visz —, ismételte, s élvezte, hogy a harag kitágította ereit, jótékonyan elűzte délutáni unalmát. — Tanulok — hebegte a fiú, hangtalanul. Védelmet keresve megalázott semmiségében, az anyjára pillantott. Az apját szinte nem is látta. Csak érezte. Mindenütt, mindenkor, gyűIölstessn — Ne tanulj — legyintett Suhajda. t~ Sose tanulj. Fölösleges. — De tanul — szólt az anya, š a gyermek fejét hóna alá ölelve simogatta. — Te pedig megbocsátasz neki. Jancsika — mondta váratlanul, minden átmenet nélkül —, hozd szépen a nadrágot. Apa majd elvisz fürödni. Jancsi nem értette, hogy mi történt, hogy mit jelent anyjának a közbelépése, mellyel a régóta húzódó pörpatvart önkényesen, csodálatos gyorsasággal Intézte. De azért fölrohant a tornácra. Onnan egy sötét kis szobába ért. Keresgélte a fiókokfian S meggyszín fürdőnadrágot. Az egészen olyan volt, mint az apjáé, csak kisebb. Suhajdáné varrta mind a kettőt. Az apja tétovázni látszott. Anélkül, hogy bármit mondana feleségének, megállapodott egy pöszmétebokor mellett, mintha késlekedő fiát várná. Majd nyilván mást gondolt. Kiment a léckapun. A tő felé igyekezett, valamivel lassabban, mint máskor. Sokáig kutatott a fiű. Jancsi a második gimnázium évzárő vizsgáján megbukott latinból. Ezen a KOSZTOLÁNYI DEZSŐI FÜRDÉS nyáron pótvizsgára készült. Minthogy azonban a tanulást a szünidőben is félvállról vette, apja büntetésből eltiltotta őt a fürdéstől egy hétre. Még két fürdéstelen napja lett volna. Most meg kellett ragadnia az alkalmat. Lázasan hányta széjjel a ruhákat. Végre meglelte a fürdönadrágot. Be se csomagolta, lobogtatva hozta ki az udvarba. Ott csak az anyja várta. Fölágaskodott hozzá, hogy sebtében csókot leheljen az édes, imádandó arcra, s apja után iramodott. Anyja utána kiáltott, hogy később majd ő is lejön a partra. Suhajda vagy húsz lépéssel haladhatott előtte a gyalogösvényen. Jancsi bőrsaruja, amint futott, tapsikolta a port. Hamar utolérte őt, az Ördögcérna-ösvénynél. De néhány lépéssel előbb lassított, óvatosan lopakodott melléje, mint a kutya, még mindig nem lévén bizonyos, vajon nem kergetik-e vissza. Az apa egy szót se szólt. Arca, melyet a gyermek olykor oldalvást, gyors pillantással kémlelt, zárt volt és merev. Fejét fölszegte, a semmibe nézett. Ügy rémlett, észre se veszi őt, nem törődik vele. Jancsi, akit a iménti örömhír fölpezsdített, most elszontyolodott, búsan lépegetett, szomjúságot érzett, inni akart, szükségre menni, szeretett volna visszafordulni, de féľt attól, hogy apja megint rárivall, s így a helyzetet, melyet csatlakozásával teremtett, a rosszabbtól való félelmében vállalnia kellett. Várta, hogy mi történik vele. Az út a nyaralóktól a tőig mindössze négy perc. Siralmas fürdőhely volt ez, villany és minden kényelem nélkül, a köves zalai parton, erősen harmadrendű. Szegény hivatalnokok nyaraltak itten. Künn az udvaron eperfák alatt nők, férfiak egy ingben, mezítláb görögdinnyét, főtt kukoricát rágcsáltak. Suhajda az ismerőseinek régi nyájas hangján köszönt, amiből a gyerek — a harag e boldog fegyverszünetében — azt következtette, hogy nem is annyira dühös, mint mutatja. Később azonban az apa homloka ismét kegyetlenné vált. T

ücskök ciripeltek a napfényben. Már feléjük lengett a víz édesen rohadt szaga is, már feltűnt a korhatag fürdőépület is, de Suhajda nem beszélt. Istenesné, a fürdősasszony, aki kontyát piros pipisz kendővel kötötte át, kinyitotta kabinjait, beengedte őket: az elsőbe az apát, a másodikba, melyben Suhajdáné szokott öltözködni, a fiát. Kívülük nem is tartózkodott más a parton, csak egy legény. Az ott valami döglött lélekvesztőt tatarozott. Rozsdás szögeket egyengetett a föl* d ön. Jancsi előbb vetkőzött le. Kijött a kabinból, de nem tudott mit csinálni, nem mert az áhított vízbe menni. Zavarában a lába fejét nézegette. Amíg apja elkészült, ezt szemlélte nagy figyelemmel, mintha először látná. Suhajda meggyszín nadrágjában lépett ki egy kissé potrohosan, de izmosan, föltárva fekete szőrös mellét, melyet a gyermek mindig megbámult. Jancsi rátekintett, hogy szeméből olvasson. De nem látott semmit. Az aranykeretes csiptető üvege nagyon villogott. Pironkodva nézte, hogy megy apja a tóba. Csak akkor somfordált utána, amN kor Suhajda hátraszólt: — Jöhetsz. Követte őt, egy lépés távolságból. Nem mártotta meg magát, nem úszkált békatempőival, mint szokta. Csak botorkált a nyomában, valami bátorításra várva. Suhajda fezt észrevette. Félvállról mogorván mellének szögezte a kérdést: — Félsz? — Nem.- ' — Akkor mit mamlaszkodsz? Annál a cölöpnél álltak, ahol a gyermeknek a csecsbimbójáig ért a víz, az apjának pedig valamivel följebb, mint derékig. Mind a ketten lekuporodtak, nyakig merültek, élvezték a lanyha cirógatást, mely almazölden, tejszerűen pezsgett köröttük. Suhajdában a jó érzéstől ingerkedő, játékos kedv ébredt. — Gyáva vagy, barátom. — Nem. Máris megragadta a fiát, két kar^ Jába nyalábolta s belevetette a vízbe. Jancsi repült a levegőben. Farral toccsant a tóba. A víz kinyílt, aztán rejtelmes zúgással, háborogva csapódott össze fölötte. Néhány másodpercig tartott, míg kievickélt. Orrán-száján prüszkölte a vizet. Két öklével nyomigálta a szemét, mert nem mindjárt látott. — Rossz? — kérdezte az apja. — Nem. — Akkor még egyszer. Egy-kettő — és ismét magához ölelte a gyermeket. Suhajda, amikor azt mondta: „három", nagyot lendített rajta, elhajította, körülbelül arra a helyre, ahová előbb, de mégis valamivel messzebb, Áz SZNF a képzőművészetben František Gibala: Menekülés az égő faluból Öklödve tápászkodott föl, mély lé- Ebben a pillanatban Suhajdáné a legzetet vett. parasztkertben a török-szegfűk között Amíg lenn búvárkodott, homályo- abbahagyta a horgolást. Fölkelt, a sösan azt remélte, hogy közben fia tét kis szobába ment, ahol előbb Jan, , . t t „ , , már kibukott, hogy kacagva áll majd csika a fürdőnadrágját keresgélte, a köteleket tartó cölöp mögé, ugy- előtte a cölöpnél vagy távolabb már, s az ajtót bezárva, elindult a part hogy nem Is láthatta, amint a ftu talá

n kabinjába szaladt felöltözködni, felé, amint megígérte neki. Lassan egyet bukfencezve, hátraszegett fő- Most azonba

n tudta, hogy bármily lépegetett nyitóit" napernyője alatt, a hosszúnak is látszott az idő, ő csak mely a tűző fény ellen oltalmazta. vei, kitárt karral lefelé zuhant vízbe. Ezért hátra is fordult. c„

Q

mi,o„ „ o • „„-i, egy-két pillanatig maradt a fenéken, Azon gondolkozott, fürödjék-e. Elha K s sy

enneke ne

m mehetett ki a tóból, tározta, hogy ma nem fürdik. De amitmts tU

i í A Vfz fölött olyan nV

uS

almat látot

t- kor az Ördögcérna-ösvény felé érkemillió pillangó verdesné tükrét gyé- ölyan közönyt

j amilyent eddig nem zett, gondolatának fonala egyszerre mántszárnnyal. bírt volna ei

kép2

ei

n

i. Néhány pillanatig várt, amint előbb. _ Hé - üvöltött a part felé, s tu mondta végül bosszan- i

a]do

n Hangját sem ismerte föl —, ®incs sehol. A legény, aki a lélekvesztőt szögezgette, tenyerével tölcsért csinált a füléhez. — Tessék? — Nincs sehol — hörgött belőle a kétségbeesés. — Kicsoda? — Nem találom — ordította torkaszakadtából —, segítség. legény az evezőpadra tette a kalapácsot, lerúgta nadrágját megszakadt, összegomolygott, napernyőjét becsukta, szaladni kezdett, s' szaladt egész úton, amíg a fürdőépületig nem jutott. Itt már két csendőr állott meg a mormoló tömeg, többnyire parasztasszonyok. Sokan sírtak. Az anya tüstént megértette, mi történt. Jajveszékelve támolygott a partra, a zárt csoport felé, melynek közepén kisfia feküdt, Nem engedték oda. Egy székre ültették. Ájuldozva kérdezgette, hogy él-e még. Már nem élt. Több mint egy negyedórai kutatás után bukkantak rá, jj — nem akarta összevizezni —, közvetlenül a cölöp mögött, ahol ap " és a tóba lépett. Vágtatott, de '

a állott, s mire kihúzták, a szíve úgy tetszett, kényelmesen jön. Suhaj- ne

m dobogott, szembogarának fényér— Na — kodva. Aztán fenyegetően, rekedten: — Mit izélsz? Ne komédiázz. De senki se válaszolt. — Hol vagy? — kérdezte valamivel emeltebb hangon, és fürkészett közellátó szemével előre-hátra, jó messzire, hátha ott bukott föl, Jancsi tudniillik kitűnően tudott úszni a víz alatt is. Amíg azonban Suhajda mindezeket véghezvitte, úgy érezte, hogy már több idő múlt el, mint az előző lebukás és fölmerülés között. Sokkal több Idő múlt el. Hatalmasan megriadt. . ,— , .. , - A Fölugrott, lábolta a vizet, gyorsan, da addig még néhányszor lebukott, a zékenysege megszűnt. Az. orvos tothogy ahhoz a ponthoz érjen, ahol a vízbe térdelt, tovább haladt, hogy más fS

ast á lította, rázta belőle a vizet, fia valószínűleg a vízbe pottyanha- irányban is keresse, azután a távol- ?

l

p°";

01 a ,

a mellkast mesterséges tott Ságtól megrémülve, visszatért ahhoz I

é«

zést alkalmazott, tornáztatta a kis, a helyhez, melyet mintegy őrzött. halot

t karokat, sokáig, nagyon sokáig, A cölöpbe fogózkodott, hogy el ne m

aJ

d percenként hallócsővel figyelte szédüljön. a szívet. Az nem Indult meg. Erre Mire a legény odaért, Suhajda el- műszereit táskájába dobta és elment, bódulva zihált. Nem tudott értelme- . _

z a halál, mely hirtelenül jött, fönn és lent, rendszertelenül, próbált sen felelni kérdéseire. [ látszólag szeszélyesen, már vaa tó fenekére nézni, a zavaros víz Mina a ketten csak ide-oda tenfe- f lóság volt, oly örökkévaló, oly azonban arasznyira sem engedte ál regtek. ' szilárdul megformált és 'metekintetét. Belemártotta eddig száraz Istenesné a parton kezét tördelte, redt, mint a földgolyó legnagyobb fejét, szemét a csíptető üvege mögött Kiabálására huszan-harmincan ösz- hegyláncolatai. kimeresztette, mint a hal. Kereste, ke- sze is csődültek, csáklyákat, bálókat Az anyát parasztszekéren szállítotreste, mindenhogyan, az iszapba ha- hoztak, sőt egy csónak is megindult ták haza. Suhajda még mindig rneggysalva, könyökölve, guggolva, újra és a szerencsétlenség színhelyére, ami szín fürdőnadrágban üldögélt a parújra, körben forogva, oldalt billenve, igazán fölösleges volt, hiszen a se- ton. Arcáról, csiptetőjéről csurgott a módszeresen számon tartva minden kély víz itt nem lephetett, el senkit, víz, a könny. Eszelősen sóhajtozott, talpalatnyi helyet. _ Hamarosan híre futamodott a kör- — Jaj nekem, jaj, jaj. De sehol se volt. nyéken, hogy „valaki a vízbe ful- Ketten támogatták föl, kabinjába Mindenütt csak a víz volt, a víz ladt". vezették, hogy végre felöltözzék. tott. Közben egyre kiabálta: — Jancsi, Jancsi. Azon a ponton a cölöp mögött se találta. Erre két karjával hadarni kezdte a tavat lapátmódra. Kotorta ijesztő egyformasága. Már mint tény. Még három se volt. tH SZÖ 8 * 1964. július 25,