Új Szó, 1964. június (17. évfolyam, 151-179.szám)

1964-06-14 / 164. szám, vasárnap

A viszlosok jegyében él oz ország Kifejezésre jut a nép egysége Bonyodalmak o välágheresicedeľmi értekezletei Genf (CTK) — A világkereskedel­mi értekezleten bonyolult helyzet alakult ki. Az összehívott plenáris üléseket feloszlatják, a szónokok nem jutnak szóhoz. A kulisszák mögött heves viták folynak. Mindez a nyu­gati hatalmak azon igyekezetének megnyilvánulása, hogy megakadályoz­zák a gyakorlati határozatok elfoga­dását. A Nyugat és a fejlődő országok négy-négy képviselőjének ülésén kompromisszumos javaslatot terjesz­tettek be az új nemzetközi kereske­delmi szervezet létrehozásának kér­désébea Azt javasolták, hogy a szer­KémrepUSők Laosz fölött Vientiane (CTK) — Kétnapos szü­net után Laosz felett Ismét megjelen­tek az amerikai ún. felderítő repülő­gépek. A felderítés még akkor is folytatódott, amikor Vientianeban be­jelentették, hogy az USA és Laosz között felmerülő „operatív kérdések­ről" a jövőben nem fognak nyilvá­nosság előtt tárgyalni. A laoszi miniszterelnöknek azzal a kijelentésével kapcsolatban, hogy be­leegyezett az amerikai felderítő re­pülések felújításába, a Reuter tudó­sítója megjegyzi, hogy Suvanna Phou­ma a jobboldali tábornokok nyomá­sára függesztette fel a kérdéses repü­lések tilalmát. a nigériai sztrájk Lagosz (CTK) — A nigériai általá­nos sztrájk a sztrájkolók győzelmé­vel végződött. Szombaton az akció­bizottság felhívta a munkásokat, hogy vegyék fel a munkát, mert a kormány követeléseik zömét teljesíte­ni fogja, s már hétfőn tárgyalni kezd a minimális bérek emeléséről. A pénz­ügyminisztérium előtt összegyűlt tö­meg üdvrivalgással fogadta a győ­zelem hírét s az akcióbizottság elnö­két vállra emelve vitte magával. vezet helyett rendszeresen hívjanak össze kereskedelmi értekezleteket. A fejlődő országok és a fejlett ka­pitalista országok is számos ellenve­tést hoztak fel e javaslattal kapcso­latban. A szocialista országok kép­viselői nem zárják kl a kompromísz­szum lehetőségét, de csak azzal a feltétellel, ha ez nem áll ellentétben az alapelvekkel. Ciprusi helyzetjelentés New York (CTK) — U Thant, az ENSZ főtitkára találkozott azoknak az államoknak szóvivőivel, amelyek fegyveres egységeket küldtek Ciprus­ra. A főtitkár tájékoztatta őket az ENSZ-egységek hadmozdulatalról a szigetországban, s ismertette a Biz­tonsági Tanács számára kidolgozott jelentését. A megfigyelők szerint a Biztonsági Tanács jövő heti ülésén az ENSZ-egységek ciprusi tartózkodá­sának háromhónapos meghosszabbí­tásáról döntenek. Scranton jelöltetni akarja magát Washington (ČTK) — Scranton pennsylvániai kormányzó bejelen­tette, hogy jelöltetni akarja magát az elnöki hivatalra A Köztársasági Párt Marylandban tartott értekezle­tén kijelentette, hogy a párt júliusi országos kongresszusán lehetővé akarja tenni, hogy válasszanak (Gold­water (a szélsőséges jobboldal kép­viselője) és a párt egy másik irány­zatának képviselője között. Scrantonhoz közel álló körök sze­rint jelöltetésének bejelentését az a tény váltotta kl, hogy Goldwater a szenátusban a polgárjogok törvény­javaslatával kapcsolatban a fajgyűlö­lők halogató manővere mellet szava­zott. Scranton és az őt támogató erők nyilván a néger lakosság és a demokratikusan gondolkodó válasz­tók szavazaténak elvesztésétől félnek Goldwater jelöltetése esetén. A Biztonsági Tanács elítéli a faji megkülönböztető politikát Külföldön szavaztak Világszerte minden országban dol­goznak csehszlovákiai munkások, technikusok. Indiában például — ahol egy jelentős gyárat építünk — már szombaton leszavaztak a csehszlovák állampolgárok, hogy a szavazási eredményeket mielőbb eljuttathassák a prágai választási központba. Ugyan­így van ez a világ többi országában Ss. A csehszlovák kereskedelmi flot­ta hajósai is ühnepélyes keretek kö­zött választották meg a Jelölteket. Minden óceánjárón élénk eszmecsere előzte meg a választásokat. Vala­mennyi tengerészünk egyetért abban: minden előfeltétele megvan annak, íiogy az újonnan megválasztott kép­viselők jól gyümölcsöztetik majd a nép bizalmát. Mert képviselőknek a legjobbakat jelölte a nép. Kétnyelvű szavazólapok Szlovákiában, azokon a vidékeken, ahol magyarok, lengyelek, vagy ukránok ls laknak, mindenütt két­nyelvű választői igazolványokat és szavazócédulákat adnak a szavazók­nak. A nagyobb városokban például sok gondot okoznak az átmenetileg ott-tartózkodó választók. De a vá­lasztóbizottságok Jó munkájának kö­szönhetően ezek a polgárok is zök­kenőmentesen élhetnek Jogaikkal, A felkelés városa szavazni készül Hagyománnyá vált már Banská Bystricán, hogy a város dolgozói a szavazás napján ünnepi díszbe öltöz­tetik az utcákat, kicsi..ásítják a há­zakat. Ezt a régi szokást a felkelés városa ez idén is betartotta. Az Isko­lák és az üzemek kultúrcsoportjal pedig műsorral — dallal és tánccal — teszik még ünnepélyesebbé a hangulatot. A városban hat kultúr­csoport mintegy kétszáz tagja na­ponta többször is fellép a dolgozók előtt. Különösen kitűnt a 46 tagú Szlovákiában Június második heté­ben nem mindenütt volt egyaránt szép és meleg az Időjárás. Nyugat-Szlová­kiában a hét elején erősen lehűlt a levegő, időnként esett és helyenként zivatarok is voltak. Kelet-Szlovákiá­ban ugyanakkor nagyon meleg, napos volt az Idő. A hőmérő délutánonként 30 fokot mutatott. A hűvösebb légtö­megek kedden már Kelet-Szlovákiát is elérték. A múlt hét második felében Szlovákia-szerte nagy melegek vol­tak. A hét vége felé 28—32 fokra emel­kedett a nappali hőmérséklet, éspe­dig nemcsak a síkságokon, hanem a hegyvidékeken ís. Az európai orszá­gok közül Spanyolországban volt a legmelegebb, ahol a déli területeken 35—38 fokra emelkedett napközben a hőmérő higanyszála. Ezzel szemben Angliában és a Skandináv-félszigeten hűvösebb volt az időjárás, 10 fokkal Garázdálkodókat ítéltek e! Prágában (CTKJ — A prágai körzeti bíróság tegnap háromtól tizennégy hónapig terjedő szabadságvesztésre ítélt ti­zenkét garázdálkodót, akik május elsején rendbontást követtek el. A bíróság garázdálkodásért és hi­vatalos közeg elleni erőszakért Ítélte el a vádlottakat, akik közül többen fellebbeztek az ítélet ellen. URP1N dal- és táncegyüttes, amely a választások után Hollandlába megy vendégszereplésre. Ostrava így készül Ostraván a választások előtti na­pokban minden üzemben kiemelkedő eredményeket értek el a dolgozók az egyes munkaszakaszokon. A Bá­nyaépltő Vállalat dolgozói ls elhatá­rozták, hogy az urnákhoz teljesített kötelezettségvállalásokkal Járulnak. A dolgozók be ls tartották szavukat. Június végéig mintegy hárommillió korona értékű munkát adnak át a bányakörzetnek terven felül. Választóhelyiségek vasútállomásokon A választások zavartalan lefolyása érdekében választóhelyiségeket ren­deztek be a bratislavai, a štúrovói, a leopoldovl és a zvolení állomáson, valamint a többi vasúti gócponton. Ezek a választóhelyiségek a kora reggeli óráktól várják azokat a pol­gártársainkat, akiknek a választások napján utazniuk kell. Itt adhatják le szavazatukat a vonat- és mozdonykí­sérő vasutasok is. Választási aj'ándék A nyitrai és a dunaszerdahelyi já­rás földművesei hazánkban az elsők, akik már eleget tettek a szénafelvá­sárlással kapcsolatos feladataiknak. Eddig csaknem 130 vagon szénát szál­lítottak a felvásárló szerv raktárai­ba. Ezzel három nappal a kitűzött határidő előtt teljesítették a válasz­tások tiszteletére vállalt szocialista kötelezettségüket. A nyugat-szlovákiai kerületben a terv 280 vagon széna felvásárlását tűzi kl. A földművesszövetkezetek és állami gazdaságok e mennyiségnek több mint 42 százalékát már le is szállították. A galántai járásban is sikeresen folyik a mezőgazdasági termékek felvásárlása. alacsonyabb volt a hőmérséklet. A le­vegő lehűlését sok helyütt esőzések kísérték. Szlovákiában különösen északnyugaton és Közép-Szlovákia északi részén volt legkiadósabb csa­padék. A legutóbbi napok magas légköri nyomása következtében derült és na­gyon meleg volt az időjárás Szlová­kiában. A levegő most már fokozato­san lehűl, a meleg légtömegek kelet felé távolodnak. Anglia fölött ugyan­akkor alacsony a légköri nyomás, amely előreláthatólag az Északi-ten­ger fölött tovább nyomulva a Skandi­náv-félsziget déli része fölé is eljut, majd innét északkeleti irányba terjed tovább. Ezzel egyidejűleg erősödik az Azori-szigetek fölött a magas légkö­ri nyomás. Az Atlanti-óceán felől szombaton a Franciaország fölötti lé­gitérbe behatoló hűvösebb, párás ten­geri levegő hullámai tovább nyomul­nak az európai szárazföld Irányába. A tengeri levegő hullámai a jövő hé­ten előreláthatólag Közép-Európát ls elérik, minek következtében Szlová­kiában sűrűsödő felhőzetre, zivatarok­ra és záporesőkre számíthatunk. Szlovákiában Június harmadik he­tében felhőátvonulások, később sűrű felhőzet, s a tengeri levegő egyes hullámainak átvonulása közben eső, néhol pedig zivatarok várhatók. A nappali hőmérséklet a felhős, illetve esős napokon valószínűleg 20—23 fok. L F„ Gazdasági kérdésekről tárgyalt a Szlovák Nemzeti Tanács elnöksége (CTK) — Az SZNT elnöksége teg­napi ülésén a gazdasági építkezéssel kapcsolatos problémákról tárgyalt. Megvitatta, hogyan teljesítették Szlo­vákiában az 1984. év állami gazda­ságfejlesztési terv májusi feladatait, majd a Kelet-szlovákiai Vasmű építé­sének kérdéseivel foglalkozott. A to­vábbiakban megvitatta a szlovákiai ásványi nyersanyagok felhasználásá­ra és egy=s geológiai problémák megoldására tett javaslatokat, vala­mint az 1970-ig szóló távlati terv előkészületeit. Az elnökség az lilés befejező ré­szében a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a IV. választási időszakban kifejtett tevékenységéről tárgyalt. Kitüntetés (CTKJ — Köztársaságunk elnöke Ján Súr Banská Bystrica-1 lakosnak 60. születésnapja alkalmából az „Épí­tésben szerzett érdemekért" kítünte tésl adományozta a munkásmozga­lomban, a kommunista pártban, s a szocializmus építésében évek hosszú során át kifejtett érdemdús tevé­kenységéért. A kitüntetést Rudolf Cvik, az SZLKP közép-szlovákiai kerületi bi­zottságának vezető titkára tegnap nyújtotta át a Jubilánsnak. Ján Poničan —érdemes művész (CTK) — Dr. Matej Lúčan, az SZNT Iskola és kulturálisügyi megbízottja tegnap nyújtotta át dr. Ján Poničan írónak az Érdemes művész címre Jo­gosító díszoklevelet. A kormány 62. születésnapja alkalmából e megtisz­telő clm adományozásával értékeli a neves szlovák költő és író jelentős Irodalmi tevékenységét és a szlovák szocialista irodalom felvirágoztatásá­ban szerzett érdemelt. A díszoklevél átadásánál Jelen volt Michal Pecho, az SZLKP KB osztályvezetője, dr. Milan Ferko, a Szlovák írószövetség titkára és más közéleti személyisé>­gek. Nagyköveti kinevezés (CTK) — Köztársaságunk elnöke Miloš Veselý mérnököt nevezte ki Csehszlovákia argentínai rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé. ll wl il H * Mintegy 230 domborművázat, ki­sebb szobrot stb. mutat be az „Antik művészet" című kiállítás, amely teg­nap nyílt meg a prágai Nemzeti Mú­zeumban. * Borisz Jevszejevics Bihovszkij, a Szovjet Tudományos Akadémia El­nökségének tagja 14 napi csehszlová­kiai látogatása után tegnap elutazott Prágából. Bihovszkij professzor a Csehszlovák Tudományos Akadémia és főiskoláink kísérleti munkahelyeit ta­nulmányozta. •k A kelet-szlovákiai kerület dolgo­zói június 16-án emlékeznek meg ar­ról a 45 év előtti napról, amikor Pre­šovon kikiáltották a Szlovák Tanács­köztársaságot. A kelet-szlovákiai ke­rületben több rendezvény méltatja a munkásmozgalom történelmi jelentő­ségű eseményét. Az elővigyázatlanság áldozatai (CTK) — A múlt héten ís több ember­életet követeltek a közúti balesetek. A harminckilenc súlyos szerencsétlen­ségnek több mint felét a motorkerékpá­rosok okozták. E balesetek során 17 em­ber vesztette életét. Hét baleset gyors­hajtás, három baleset ittaság következ­tében történt. A ' baleseteket okozó motorkerékpáro­sok csaknem minden esetben maguk is áldozatul estek. így például J. B. motorkerékpáros Brno—Ivančice közelében megkerülte a lebocsátott vasúti sorompót. Abban a pillanatban, amikor motorkerékpárjával a vágányokra ért, elkapta a gyorsvonat. A helyszínen meghalt. Egy másik motorkerékpáros pénteken délután esett a saját maga által okozott baleset áldozatául. A tachovl járásban Olešnä község közelében oly sebesen hajtott egy útkanyarban, hogy elvesz­tette uralmát a gép felett, és egy arra haladó traktor pótkocsijának rohant. Életével fizetett a gyorshajtásért. A tehergépkocsik vezetői és a gyalog­járók öt-öt közúti balesetet okoztak, öt elővigyázatlan gyalogjárC elővigyázat­lanul az úttestre lépett a Járdáról és az arra robogő gépjármű kerekei alá ke­rült. Mind az öten a helyszínen meghal­tak. A múlt heti közúti balesetek követ­keztében 35 ember vesztette életét. Az anyagi kár 133 000 korona, New York (ČTK) — A Biztonsági Tanács pénteki ülésének résztvevői nagy felháborodással fogadták a dél­afrikai hazafiak elítéléséről érkező hírt. Sidi Baba, Marokkó küldötte hangsúlyozta, hogy az ítélethozatal­nál nem vették figyelembe a Bizton­sági Tanács június 9-i határozatát, mely a hazafiak elleni bünperek be­szüntetésére szólította fel a Dél-afri­kai Köztársaság kormányát. A ma­rokkói küldött felolvasta Albert Lu­tulinak, a betiltott afrikai nemzeti kongresszus elnökének nyilatkozatát; mely hangsúlyozza, hogy senki sem ítélheti el a hazafiakat azért, mert nemzetük szabadságáért harcoltak. N. T. Fedorenko szovjet küldött kije­lentette, hogy a Biztonsági Tanács­nak figyelembe kell vennie Lutull felhívását. Jirí Hájek csehszlovák küldött el­ítélte a nyugati képviselők álláspont­ját, akik szép szavaik ellenére tá­mogatják a dél-afrikai fajüldözőket. A dél-afrikai hazafiak elítélése a viíágközvélemény felháborodását váltotta ki New York (CTK) — Az ENSZ-tag­államok afrikai csoportja nyilatkoza­tot tett közzé, melyben elítéli a dél-afrikai hazafiak felett hozott igazságtalan Ítéletet. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy az ítéletnek ko­moly következményei lehetnek. A vi­lág valamennyi népét és kormányát arra szólítja fel, hogy közös igyeke­zettel az elitéit hazafiak szabadon bocsátására kényszerítsék a dél-afri­kai kormányt. Az Afrikai Szakszervezeti Szövet­ség II. kongresszusa is elítélte a pre­toriai bíróság gyalázatos ítéletét. Londonban és Nagy-Britannia to­vábbi városaiban folytatódtak a tün­tetések a dél-afrikai kormány politi­kája ellen. Oslóban is tüntetés volt az elítélt hazafiak szabadon bocsátásá­ért. A Béke-világtanács Joliot Curie Bé­ke-aranyérmével tüntette kl Nelson Mandel, Walter Sisula és további hat dél-afrikai hazafit, akik a dél-afrikai igazságszolgáltatás áldozataivá vál­tak. A kitüntetést a békéért, a de­mokráciáért és az egyenjogúságért folytatott harcban elért érdemeikért ítélték oda. Lionelo Bernstein johannesburgi építészt ezer font sterling óvadék ellenében szabadon bocsátották. Bernstein eredetileg a pénteken élet­fogytiglani börtönbüntetésre Ítélt 8 dél-afrikai hazafival állt a pretoriai bíróság előtt. Csütörtökön felmentet­ték a vád alól, de tegnap már újból, ezúttal a johannesburgi bíróság elé állították. Vita az Afrikai Szakszervezeti Szövetség kongresszusán Bamako (CTK) — Ciallo, a mali Altalános Szakszervezeti Szövetség titkára az Afrikai Szakszervezeti Szö­vetség kongresszusán az imperializ­mus ügynökeinek, egységbontóknak nevezte a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének képvise J íőit és afrikai kiszolgálóikat. Ciallo felszólalását lelkesedéssel fogadták a vita résztvevői. A guineai, zanzibari, ghanai és to­vábbi szakszervezetek képviselői el­ítélték a dakari Afrikai Szakszerve­zeti Szövetséget, melyet a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövet­ségének kezdeményezésére alapítot­tak. Zanzibar küldötte kiemelte a szo­cialista tábor Zanzibarnak nyújtott segítségét. Az Afrikai Szakszervezeti Szövetség értekezletének tegnapi ülésén heves szóváltásra került sor az Afrikai Sza­bad Szakszervezetek (FFATUSA) és a Dél-afrikai Szakszervezeti Kong­resszus (SACTU) képviselői között. A FFATUSA küldötte azt bizony­gatta, hogy csakis ez a szervezet jo­gosult képviselni a dél-afrikai mun­kások érdekeit. A SACTU szemére ve­tette, hogy soraiban fehér és néger munkásokat tömörít. A SACTU küldötte válaszában hang­súlyozta, hogy a fehér, az afrikai és az indiai munkásoknak egyformák az érdekeik és ezért a SACTU a proletár internacionalizmus elveit védi. A SAC­TU célja az ipar államosítása, de­mokratikus kormány megalakítása, földreform megvalósítása, a dolgozók életkörülményeinek megjavítása és szocialista társadalmi rendszer kiépí­tése. A küldöttek több ízben lelkes taps­sal szakították félbe a SACTU képvi­selőinek felszólalását. Tudósok találkozója Prágában Az antibiotikumok kutatásának problémáival, eredményeivel, vala­mint az ezzel kapcsolatos távlati kér­désekkel foglalkozik majd az a nem­zetközi kongresszus,, amelyet június 15—19 között tartanak meg Prágá­ban. "'"A kongresszus előkészületeiről, tervszerűen összeállított műsoráról Miloš Herold, a tudományok doktora, a kongresszus elnöke beszélt a roz­toky! Kísérleti Intézetben megrende­zett sajtótájékoztatón. — Az antibiotikumok jelentik az ember egészségvédelmét szolgáló leg­értékesebb és leghatékonyabb fegy­vert — jelentette kl Herold tanár. A kongresszus jelentőségét hangsú­lyozva elmondotta, hogy a fejlett egészségvédelemmel rendelkező álla­mok erről a témáról évente több ér­tekezletet ls rendeznek. A szocialista államokban az antibiotikumokról eddig 1954-ben Varsóban, 1956-ban Moszkvában tartottak nemzetközi ér­tekezletet. Az 1959-ben Prágában le­zajlott értekezlet szintén jelentős eredményekkel végződött. A küszöbön álló prágai kongresz­szust nemzetközi szempontból ís vi­lágeseményként kell elkönyvelnünk, nemcsak azért, mert a világ neves tudósai és szakemberei vesznek részt rajta, akik tudományos ismereteiket, tapasztalataikat közös nevezőre hoz­va, azok gyakorlati érvényesítésé­ről tanácskoznak majd. A kongresszuson mintegy 800 tudós vesz részt, akiknek fele külföldi. 'A program szerint több mint 170 be­számoló és 120 hozzászólás hangzik el az összejövetelen. A Szovjetunióból 68, Magyarországról 56, az USA-ból 39 tudós jelentette be részvételét. A többi 23 államból is népes küldött­ség érkezik hazánkba. Felhős, hűvösebb időjárás június harmadik hetében Szokatlan kánikula júniusban • Spanyolországban 38 fokot mu­tatott a hőmérő • Mindenütt nagy a szárazság • Valószínűleg lehűl a levegő ÜJ SZÖ 2 * 1964. június 14,

Next

/
Oldalképek
Tartalom