Új Szó, 1964. június (17. évfolyam, 151-179.szám)

1964-06-06 / 156. szám, szombat

A komáromi seregszemle ífZ NAPIG TARTOTT Komáromban í csehszlovákiai magyar szavalók, ós prózamondók versenye, az irodalmi színpadok és színjátszó együttesek szemléje. Az első napokban a vers- és prózamondók, valamint az Irodalmi színpadok, az utolsó hét napon a színjátszó együttesek mutatkoztak be. A mintegy száz szavaló és prózamondón kívül hat Irodalmi színpaddal és hét színjátszó együttessel ismerkedtünk meg. A szavalók ős prózamondók négy korosztályban versenyeztek. Az irodalmi színpadok közül a nagymegyeri magyar tannyelvű iskola irodalmi színpada Szóljatok tam-tam dobok, a nyitrai pedagógiai intézet Fórum nevű irodalmi színpada Szót kérünk, a kassai főiskolások irodalmi színpada József Attila élete, a lévai műkedvelők Juhász Gyula nevű irodalmi színpada Himnusz az emberhez, a rimaszombati műkedvelők Fáklya nevű irodalmi színpada pedig Híd címmel mutatta be műsorét. Rajtuk kívül fellépett még a komáromi Magyar Területi Színház Irodalmi színpada. A hivatásos együttes Emberbotanika címmel mutatkozott be. A színjátszó fesztiválon a dunaszerdahelyl Csallóközi Színház Peter Karvaš Antigoné és a többiek, a kassai színjátszó együttes Gáspár Margit Hamletnek nincs igaza, a rozsnyói színjátszó együttes Gyárfás Miklós Férfiaknak tilos, a rimaszombati színjátszó együttes Dunai Ferenc A nadrág, a zselízi színjátszó együttes Mesterházi Lajos a Tizenegyedik parancsolat, az érsekújvári színjátszó együttes Kállai István Majd a papa, a losonci színjátszó együttes Jókai Mór A kőszívű ember fiai című színművével lépett fel. Az immár kilencedik komáromi seregszemle nemcsak formájában, hanem tartalmában is eltért az előbbiektől: a Jókai Mórról elnevezett összejövetel méretében és színvonalában egyaránt nemzetiségi kultúránk eddigi legnagyobb eseménye volt. A néhány szervezési fogyatékosságtól és az egy-két gyengén sikerült fellépéstől eltekintve e bemutatókkal — reálisan kifejezve erőnlétünket — olyan színvonalat értünk el, amely fordulópont kulturális életünkben, és méltón sorakozhatunk fel a hasonló jellegű cseh és szlovák rendezvényekhez. Mivel nem célunk a részletekbe menő helyzetelemzés és a mindent feltérképezés (ez a munka a színházi szakemberekre vár), és mivel e rendkívül eseménygazdag versenyről és szemléről lehetetlen néhány sorban mindent elmondani, — a Jókai-napokról nem adhatunk átfogó képet. A „kimerítő" beszámoló helyett — előbb a szavalókról és az Irodalmi színpadokról, végül a színjátszókról — csupán reflekszióinkat tolmácsoljuk és néhány tanulságot mondunk el. TAVALY SZOMORÚAN IRTUK, hogy „a szavalóverseny — bár ígéretes tehetségeket is felvonultatott — őszintén szólva csalódást okozott. Egyrészt mart gyengék voltak a szavalók (egykét kivételtől eltekintve megközelítőleg sem nyújtották azt, amit vártunk], másrészt mert ezúttal a szervezés is sok kívánnivalót hagyott maga után." Most örömmel írjuk: a kilencedik országos magyar szavalóversenyen nemcsak a szervezés volt dicséretes. Nagyon reménytkeltöen, a tavalyinál sokkal magasabb színvonalon mutatkoztak be a szavalók is. A túlzott hangerő, az álpátosz, a mondanivalót „dekoráló" taglejtések, és az egyéb felesleges mozgás helyett az előadók legtöbbje szóbeli, hangbeli, hangszínben cselekvéssel (művészi tolmácsolással) fejezte ki az Író-költő mondanivalóját. Űgylátszlk, előadóink megértették, hogy a szavaló egyedül áll a dobogón, ahol — a mű eszmei mondanivalóját hangsúlyozva — az írás egészét kell életre keltenie, a szövegben szereplő fizikai személyek ábrázolása nőikül. Az eszmal tartalom mellett a mondanivalónak megfelelő fizikai cselekvést Is felesleges „gesztlkuláclók" nélkül, hanggal, szóval, hangszínnel kell kifejezni és életre kelteni... Az előadó nem alakít, hanem tolmácsol. Szavalóinkban — mindannyiunk örömére — ezúttal a színész nem halványította el és nem szorította háttérbe az előadóművészt ... örvendetes és dicsérendő az ts, hogy a kilencedik országos magyar szavalóversenyt fa szakismeretek gazdagodásán kívül) a jó érzékű mösorválasztás, a helyes útkeresés és a korszerű hazai magyar előadóművészet megteremtésére irányuló igény jellemezte. A néhol még mindig meglevő gyengéket (a hazai trők műveinek a mellőzésát, a szereplők helytelen kiválasztását stb) kiküszöbölve, a most elért színvonalat jelző úton kellene tovább haladni. Az Irodalmi színpadokról — bár igen sok erényt megcsill ígtattak és a nézők részéről elismerés Kísírte bemutatkozásaikat — nem sok jót mondhatunk. Szinte kivétel nélkül valamennyi együttes magán viselte a tanácstalanságból és a kezdeti nehézségből . eredő fogyatékosságokat... Mintha a rimaszombati Fáklyát és a kassai Oj nemzedéket kivéve egyik együttes sem tudná, hogy mit és hogyan ... Sajnos a bemutatón nem mutatott jó példát a komáromi Területi Színház Irodalmi színpada sem. A nagyobb anyagi befektetést Igénylő látványosságra menő, fényhatásokra és színészi munkára építő varieté szerű Emberbotanika irányt mutató Iskola hel'yett, csupán egy kiforratlan, ingadozó értékű (hivatásos színháznak esetleg, műkedvelőknek azonban semmiképpen sem követhető stílusú) útkeresés volt... AZ EDDIGI TAPASZTALATOK szerint az irodalmi színpad műsorformája — mint ezt a bemutatót követő szakelőadás nagyon helyesen hangsúlyozta — lehet: Ismeretterjesztő, alkalmi és szórakoztató. Jelenlegi adottságainknak és szükségleteinknek megfelelően — érzésem szerint — nekünk az ismeretterjesztő forma lenne a legcélravezetőbb. Ennek megfelelően léptek fel a kassalak és a rimaszombatiak. S nem véletlen, hogy ők oldották meg feladataikat a legjobban, és ők aratták a legnagyobb sikert. A kérdés elemzése cikksorozatot kívánna. Itt csak utalunk rá: az irodalmi színpad a költői szó tolmácsolásának nemcsak igényesebb, hanem az eddigitől igen sok tekintetben eltérő formája is. Ezúttal a hangsúly nem a játékon, nem a formán, hanem a szón és a mondanivalón van. Irodalmi színpadjaink mégis sokszor a játékot, a formát, a külsőségeket helyezik előtérbe, akaratlanul is, elhalványítva az író és a műsor mondanivalóját ... Magával a műsorral kapcsolatban ls igen sok a félreértés. Az együttesek vezetői számtalanszor még ma is „műsoranyagot", kész összeállításokat kérnek, nem gondolva arra, hogy az Irodalmi

1 színpadok műsoranyaga: a nagyvilág irodalma. A tengernyi mennyiségből csupán össze kell állítani a kifejezni szándékolt témának megfelelő anyagot. Ez azonban nem a kiadók és a központi szervek, hanem az együttesek feladata, hiszen ők tudják milyen alkalomra készítenek műsort, mikor, mit akarnak mondani. Az irodalmi színpadoknak a kész összeállítások Igénylése helyett, inkább a könyvtárakkal és az irodalmi körökkel kellene kapcsolatot tartanluk. Munkájukhoz ezektől kaphatnék e legtöbb segítséget. Kezdő, a gyermekbetegség jelelt még magén viselő mozgalomról van szó. Sok még a hotorkálás, a sötétben tapogatózás, ennek ellenére nem lehetünk borúlátók. Az irodalmi színpad korszerű, nagyon életképes kifejezési forma. A gyengeségeknek — ami most plasztikusan megnyilvánult — nem az együttesek, hanem a tapasztalatlanság és a szerepkör tisztázatlansága az okai. Ezért és azért ís, hogy egyre több együttes alakuljon, a mozgalmat irányító dolgozóknak. az összeállítások kiadáséra Irányuló törekvések helyett, az Irodalmi színjiadok szerepkörét kellene tisztázniuk és azon kellene fáradozniuk, hogy az együtteseknek minél több szakmai segítséget nyújtsanak. A KOMAROMI SEREGSZEMLE fénypontjának a szfnjátszófesztivált tartjuk. őszintén szólva az elmúlt évek sikertelenségei utén a színjátszóktól vértuk a legkevesebbet. Ez alkalommal azonban kellemesen csalódtunk: ők nyújtották a legtöbbet. A rimaszombatiak és a kassaiak gyengén sikerült előadását kivéve (érdekes: az Irodalmi színpadok fesztiválján a rimaszombatlak és a kassalak voltak a legjobbak) a többi öt fellépés meszsze meghaladta az eddig Ismert legjobb műkedvelők színtjét ls. Különösen a rozsnyói és az érsekújvári együttes szerzett Igényes, gondosan kimunkált, a hivatásos színjátszók teljesítményével vetélkedő (egy-két szerepben még ezek produkcióit Is meghaladó) művészt élményt. Jók voltak a dunaszerdahelylek, a losonclak és a zselíziek is. Az említett öt együttes általában olyan színvonalon lépeti fel, hogy játékukkal e műkedvelés élvonalába kerültek. Szereplésükről mindenképpen azt kell mondanunk: így már lehet, és érdemes dolgozni, Ilyen teljesítményért megér demlik nemcsak az elismerést, hanem azt ls, hogy » jövőben az eddiginél nagyobb támogatásban részesül jenek. A fellépéseken kivi!) jól sikerültek a bemutatókat követő délelőtti szakelőadások, darabelemzések és viták A kiegyensúlyozott hangú, hozzáértő, gyakran szigorú, de mindig igazságos ós segttö szándékú hozzászólások azonkívül, hogy megkönnyítettél^ a szereplők és rendezők tájékozódását és tanáccsal, útmutatással látták őket ni, számos, a műkedvelésl illető elvi kérdést is tisztáztak.. Az elmúlt években mind a sajtóviták, mind a magánbeszélgetések során igen sok egymásnak ellentmondó vélemény hangzott el a műkedvelő színjátszásról és általában a műkedvelésről Többen kétségbe vonták a mozgalom életképességét, mondván: a műkedvelés szükségtelen, nincs jövője.. Akadtak akik azzal érveltek, hogy „a műkedvelés nem nyújt művészi élményt", „dilettantizmus", „konkurrenciát Jelent a hivatásos művészetnek" stb., stb. — tehát felesleges. Mások a televízió elterjedése miatt érezték időszerűtlennek... A színvonalas bemutatók, valamint a viták során elhangzott hozzászólások most egyértelműen kifejezték: jó felkészültséggel, az adottságokhoz illő művek bemutatásával, a műkedvelés is képes művészi élményt nyújtani, nem mindig dilettantizmus, nem célja a hivatásos művészettel versenyezni... A műkedvelés társadalmi szükségletből létrejött kollektív tevékenység: művészeti tömegmozgalom. A benne résztvevő ezreken kívül milliókra gyakorol nevelő hatást. A szereplési vágy, a tanulási kedv, az ismeretterjeszlés és a közlés vágya hozta létre és tartja életben. A tömegek számára a művészi alkotás tapasztalatát és iskoláját, valamint a művészi nevelés egyik eszközét jelenti. Igen sokszor olyan tömegeket Indít el a művelődés útján, amelyeket más módon nehéz lenne erre megnyerni. S mivel felkelti a művészetek iránti vágyat, a művészetek megismerésére és szeretetére nevel. Az együttesek előadásaikkal, művészi nevelőmunkájukkal felbecsülhetetlen jelentőségű munkát végeznek az üzemekben, a szövetkezetekben, a munkásszállásokon, a falvakon, a tanyákon és általában mindenütt. Nem Időleges, nem egyszerűen művészetpótló és nem csupán szórakoztató jelenség. Elsősorban: nevelő, ízlést fejlesztő, közönséget szervező játék és művelődés, s mint Ilyennek nemcsak volt és van, de a jövőben ls lesz létjogosultsága. Főleg azért, mert a társadalom művészi kincsesháza a műkedveléssel is fejlődik, gazdagodik s a kollektív munka, a szocialista brigádmozgalom és még sok más tényező, nélkülözhetetlenné tesz! a társasegyüttélést, melyhez a műkedvelés nagyszerű feltételeket teremt. EGYÉB ELVI KÉRDÉS ls szóba kerül még. Nem térhetünk mindre kl. A lényeg az, hogy a sikerült bemutatók, a szakszerű előadások és a jó felszólalások arra ösztönöztek mindenkit, hogy a most elért szintet tartva újabb eredményekre törekedjünk. Ha most lehetett, akkor a jövőben ls lehet hasonló és még szebb sikereket elérni. Egyedül a műkedvelők akaratán és szorgalmán múlik, hogy mit kapnak és mit adnak művészeti tömegmunkájukkal. Igazságtalanok lennénk, ha a komáromi találkozónak elhallgatnánk a gyengéit... Érzésünk szerint a járási és a városi szervek erejéből többre tellejt volna a szervezésnél ls és az előadásokon történő megjelenésnél ls. Az olyan akció, amely a dolgozók ezreit mozgatja meg, nem lehet csupán a rendezők ügyel Ez közügy, társadalmi ügy. Segíteni az ilyesmit nemcsak lehet, hanem kötelességünkl A járást és városi szervek sokat segítettek, de nem eleget. Bár a műsoröszeállítás általában jónak mondható (láttunk drámát, szatírát, vígjátékot és bohózatot, bemutattak mai és klasszikus írót) tekintve, hogy Shakespeare év van és közeledik a Madách-centennárlum, j6 és nagyon időszerű lett volna valamilyen formában e két óriásra is emlékezni ... Nem ártott volna, ha — mivel most volt halálának a 60. évfordulója és mivel az ő nevének jegyében zajlott le — a Jókai-napokon többet kaptunk volna Jókaiból... A nagy mesemondó, a romanticizmus halhatatlan képviselője, számunkra nem lobogó. A ml lobogónk József Atilla: a proletariátus Irodalmi megszólaltatója és képviselője. De mint haladó és klasszikus hagyományt Jókait ls szeretjük, tiszteljük, emlékét őrizzük, ápoljuk. Éppen ezért szívesebben láttuk volna, ha a komáromi irodalmi színpad az Emberbotanika helyett Jókai művelt tartalmazó műsort mutatott volna be. Vagy ha nem ők, mások léphettek volna fel az ünnepség névadóját bemutató irodalmi összeállítással. A kőszívű ember fiaival zárult bemutatót, ezzel tették volna kerekké, az elnevezésnek megfelelően stílusossá. így a nagy klasszikus, bármennyire is „szimbólium", kissé reklámnak tűnt, és úgy éreztük, az író neve — József Atilla szavaival — „csak áruvédjegy". A FOGYATÉKOSSÁGOK ELTÖRPÜLNEK a bemutató erényei mellett. Ez a kulturális seregszemle egészében véve szép volt, jó volt, igen sok tanulsággal szolgélt. Életünket gazdagítö eredményeire büszkék lehetünk. BALÁZS BÉLA V/J, V

m Vomáka: Vízparton (fllaj, 1962], SZABÓ LŐRINO : SZERELMES JUNIUS Kék villogás a levegő, bolond hangokkal tarka a délelőtt; zengő árvíz a nap aranya s mint sellők rebbennek ide-oda az édes utcákon a nők. Mennyi nő! Borzong tőlük a város. Ma mindnek akad valakije: gondolatban mindegyik után kinyúl, bátran vagy tétován, a vágy vagy a hála keze. S az egész csak egy gondolat, vagy annyi se - Aki él, örül; ma tavasz és nyár ölelkezik s önmagával szeretkezik az élet szemérmetlenül. IVAN MIKULA: Az élet - mit tudom én ml az élet?! Zűrzavar, bölcs és esztelen: mindenki rokon mindenkivel, életet és halált kever a rettenetes szerelem. Az élet - hús és ideg a kő is! Tündöklő mámor a június: átlátszóan villognak a nők s testük csillagközi erők szent delejével koszorús: jönnek-mennek az édes utcán, s akinek van rá szeme, szédülve látja, hogy mind után kinyúl, bátran vagy tétován, a mindenség keze. NEM AKAROM, HOGY ELVEGYÉK TŐLEM A NAPFÉNYT Nem akarom, hogy elvegyék tőlem a napfényt, a szavaidat, az erdőt, a délutánt, az uszodát, ós mindazt mindazt, ami életet adó anyag. A fákból sok minden készülj székesegyházak, cirkálók s keresztek. És mindig, mindig némán haladunk el e dolgok előtt, mert valahogyan felidézik előttünk a háború mély, fekete szemű éjszakáját. Nem szabad, hogy reménytelenül magunkba szívjuk bolygónk homályos őszét, hiszen biztosan tudjuk, hogy életünktől senki sem veheti el a napot, mert a nagyvilág és az űr minden vidékét biztosan vetítjük bele a kommunizmus világos távlatába, amit minden világosodáskor s minden világos éjszakán belemintázunk az idő fényévnyi méreteibe. Az új székesegyházak és cirkálók ellenére, már ma a holnap háromatomos oxigénjét s-zívom, mert tudom, nem hiányzik belőle a napfény. Fordította: Veres Jcnoí 1964. Június B. * Ül SZÖ 9