Új Szó, 1964. május (17. évfolyam, 121-150.szám)

1964-05-30 / 149. szám, szombat

A ciprusi kormány védelmi intézkedései Nicosia (CTK) — A ciprusi kor­mány törvényt terjesztett a parla ment elé a kötelező katonai szolgá­latról, mely valamennyi 18—50 éves férfira vonatkozna. A katonai szol­gálat hathónapos lenne. Egyúttal bejelentették, hogy a cip­rusi kormány korszerű fegyvereket, repülőgépeket, torpedorombolókat vá­sárol a hadseregnek. A ciprusi angol főbiztos azonnal felkereste Kiprianu ciprusi külügyminisztert és átadta kormánya tiltakozó jegyzékét e lépés ellen. Hasonló jegyzéket adott át a török nagykövet is. Kiprianu kijelentette, hogy a cip­rusi kormánynak tekintettel a török fenyegetésekre jogában áll Intézke­déseket hozni a sziget biztonságának szavatolására. A kormány szóvivője hangsúlyozta, hogy a ciprusiak azt várták, Nagy­Britannia és az Egyesült Államok ag­gályokkal fogadja majd Törökország fenyegetéseit. Azonban az ellenkező­je történt. Ciprus ezért 1963 decem­berében segítségért folyamadott vala mennyi államfőhöz. Szerencsére sok barátot talált. A ciprusi kormány le­szögezi, hogy a sziget védelme első­sorban saját ügye. A ciprusi kor mány attól kér segítséget, akitől akar és terveit nem hajlandó jóvá­hagyatni külföldön. Anglia-ellenes tüntetések Cipruson Nicosia (CTK) — Cipruson letar­tóztatták a szigetországban állomá­sozó angol csapatok egyik katonáját, Nyugdíj van Papennak, Hitler volt alkancellárjának Mannheim (CTK) — A mannheiml nyugatnémet bíróság nyugdíjat ítélt meg von Papennak, Hitler volt al­kancellárjának. A bíróság döntése alapján az állam a havi nyugdíjon kí­vül visszamenőleg 55 000 márkát fo­lyosít von Papennak. A baden-wür­tembergi tartomány) kormány eddig nem volt hajlandó nyugdíjt folyósí­tani von Papennak, mivel faji meg különböztető és más jogellenes tör­vények értelmében cselekedett. A nürnbergi tárgyaláson von Pa­pent a szovjet küldött tiltakozása el lenére szabadon bocsátották. 1947-ben mégis 8 évi fogházra ítélték, de két évvel később szabadlábra helyezték, nyát 3135000000 a Föld lakosságának száma NEW YORK (CTK) — Az ENSZ statisztikai adatat szerint a Föld la­kosságának száma 1950 ás 1962 kö­zött 25 százalékkal növekedett, azaz 2 509 000 OOO-ról 3 135 000 000-ra. A Föld lakosságának több mtnt fele 56,3 százaléka Ázsiában él. Ebbe még nincs beszámítva a Szovjetunió ázsiai részének lakossága. A második he­lyen Európa áll, majd a két Ameri­ka, Afrika és végül Ausztrália és Óceá­nia következik. 1958 óta a lakosság száma évente kr>i. két százalékkal nö­vekszik, a legyorsabban Ázsiában és a leglassabban Európában. aki a török terroristák összekötője volt. Ezzel kapcsolatban Ktimában, Famagustaban és Niciasiában tünteté­sek voltak. A tüntetők az angol csa­patok kivonását követelték, el az an­golokkal, el a NATO-val jelszót hir­detve. Ktimában kb 3000 ciprusi gö­rög vonult végig a városon Angolok távozzatok Ciprusról!, Az álarc le­hullott! — jelszókkal. Nicósiában letartóztattak még egy angol katonát, aki a dhekeli támasz­ponton szolgált. Johnson megkezdte választási kampányát New York (CTK) — johnson elnök a Demokrata Párt New York-i válasz­tási bankettjén megkezdte választási kampányát. Kijelentette, hogy foly­tatja az elhnyt J. F. Kennedy ma gasztos célkitűzését és kihasznál minden lehetőséget a béke biztosí­tására. A Francia Kommunista Pári Központi Bizottságának nyilatkozata Párizs (CTK) — A Francia Kom­munista Párt politikai bizottsága a napokban Párizsban ülésezett. Az ülé­sen többek között a délkelet-ázsiai helyzetet vitatták meg. Az ülés befejezése után nyilatko­zatot tettek közzé, mely hangsúlyoz­za, hogy az Egyesült Államok nyílt intervenciót valósít meg Laoszban és ezzel megsérti a Laosz semlegességét szavatoló nemzetközi egyezményt. A nyilatkozat kiemeli, hogy az Egyesült Államok megsérti a Viet­namról és Laoszról kötött genfi egyezményeket és ezzel komolyan veszélyezteti a világbékét. A Belga Kommunista Párt elnöke az NDK politikusaival ZSUZSI B e tárgyalt Berlin (CTK) — Ernest Burnelle, a Belga ' Kommunista Párt elnöke, Al­bert de Coninck és jozef Turf, a po , litikai bizottság tagjai Berlinben Albert Nordennal és Herbert Warnk­i kai. Németország Szocialista Egység­pártja politikai bizottságának tagjai val tárgyaltak. Amint közölték, a tár­gyaláson elsősorban a békéért folyta­tott harc kérdései, az NDK politikája, a két német állam közti kapcsolatok problémája, az NDK politikai és gaz­dasági fejlődése, valamint a kommu­nista világmozgalom kérdései kerül­tek ipegvitatásra. Stuckbuliiiban hatalmas békemenetet rendeztek A tüntetők nagygyűlésen észak-európai atoinfegyvermentes övezetet és az atombombák betiltását követelték a kormánytól. (CTK felvétele) Fészekrakás ©költözésünk után a házban ellenséges hangulat fogadott. Mindenkinek volt jelöltje a lakásra. A házmesterné a lányát szerette vol­na beköltöztetni, a szomszédasszony a barátnéját. Senki sem köszönt. Sen­ki sem fogadta köszönésünket. Erre mi is visszahúzódtunk. Sckat jártunk el hazulról A rádiót is csak csendben hallgattuk, nehogy okot adjunk a még nagyobb ellenszenvre. Aztán megszületett Zsuzsi. Egy hét múlva édesanyjával hazajött a klini­káról. Elfelejtettem figyelmeztetni, hogy haragusznak ránk a házban: Csitt! O viszont még nem tanulta meg, mikor van éjszaka és mikor nappal. Egész éjjel bömbölt. A ház­ban nagyon vékonyak a t'alak, mi is halljuk, ha szidják a szomszédban a gyerekeket. Még csak néhány napja volt otthon Zsuzsi, amikor egyik délután csön­getnek. Kinyitom az ajtót, hát egész csapat kislány áll az ajtó előtt. — Bácsi kérem, szeretnénk megnéz­ni a kisbabát — jelentkezett a leg­bátrabb Zavarba jöttem. Ha beengedem őket, esetleg megijed Zsuzsi és most már napfwl is fog bömbölni, nem­csak éjjel. Ha meg nem engedem be, megsértődhetnek a kislányok és ve­lük az anyjuk. Ajjaj. Beengedtem őket. — Bácsi, milyen pici a baba. Néni, hogy hívják a babát? jé, akkor kis­lány Milyen aranyos. Milyen pici és vékony a keze. tgy ment vagy ne­gyedórát, aztán megúnták és liba­sorban kimasiroztak azzal az Ígéret­tel, hogy máskor megint eljönnek. A gyerekek ezután már köszöntek. Előbb csak a lányok. Zsuzsi első kocsizásakor találkoz­tunk a házmesternével Odajött hoz­zánk. Megnézte „a ház legfiatalabb lakóját" Később már vízért is be­csengetett, ha elfogyott neki lépcső­mosáskor. A házbizalml választásakor beüzentek értem is és bevettek a ház körüli tisztogatást végző brigádba. A ház befogadott bennünket. Karakter Tsuzsi áll a csatatéren. Körülöt­te szétdobált folyóiratok, koc­kák, mackók. Büszkén áll, mint egy győztes hadvezér, és csorog az orra. Odaadom neki a zsebkendőjét: — Zsuzsi, töröld meg az orrod! Zsuzsi áll, mint a cövek. — Szófogadatlan vagy, Zsuzsi, apa haragszik rád. Látni se akarlak. — Elfordulok tőle és olvasom az újságot a heverőn. Egyszer csak érzem, hogy Zsuzsi felkapaszkodott a heverőre és ott lapul a lábamnál. Tovább tartom azonban a haragot, olvasok. Zsuzsi mögöttem csöndben piheg. Egyszer csak a pihegés egyenletessé vélik, elmélyült. Hátrafordulok. Zsuzsi bú­bánatában elaludt. A végén mégis övé a dicsőség, mert amikor elmesélem az esetet anyjának, annak kiperdülnek a könnyei. Szerelem M ár nem először szerelmes. Tíz­™ hónapos sem volt, amikor elő­ször hírbe hozták Marcival. De ez csak olyan hajnalodó, gyengemajorán­na szerelem volt. Annyi volt. hogy a kifutóban nem fért meg mással, csak Marcival. Ez az szerelem azonban csak a bölcsőde ajtajáig ért. Az ut­cán nem ismerték meg egymást, ha a két gyerekkocsi elment egymás mellett. Jancsi már sokkal komolyabb eset. Igaz, Zsuzsi most másfél évesnél is „idősebb" Jancsi sokkal fiatalabb. Talán két hónappal is Mind a ket­ten a bölcsőde harmadik osztályába járnak. Sétálni is járnak: elöl egy nővér, hátul egy néni. és egy még oldalt is vigyáz rájuk. Közbül a cse­meték párosával. Zsuzsi mással nem hajlandó beállni a sorba, csak Jan­csival. Keservesek a búcsúzkodások. Ha nem futunk össze az öltöztetéskor, akkor nincs baj Zsuzsi szófogadó, jó kislány. Hagyja magát öltöztetni és ürömmel indul haza. De ha mi szülők egyszerre futunk be munka után a bölcsődébe, akkor kezdődik a kálvá­ria Az öltözőasztalon egymás mellett ülnek. Nevetgélnek, huzigálják egy­más ruháját, játszanak. Kétszer-há­romszor annyi ideig tart az öltözkö­dés, mint máskor. — Zsuzsi, nyújtsd a kezed! — Zsu­zsi nyújtaná is, de most épf)en Jancsi lábát ráncigálja. Sok huzavona után kikerülünk az utcára. Jancsiék balra laknak, mi jobbra. A két gyerek ké­zen fogva sétál ki a bölcsődéből, boldog mosollyal a pofiján. Aztán gondolnak egyet és berohannak a park füvére, utána az utca közepére. Szaladgálunk utánuk mint két vizsla. Így járunk jobbra, balra, várjuk, mi­kor intenek búcsút egymásnak. De arra várhatunk. Ha aztán egyikünk kifogy a türelemből, vagy az időből, kézen fogja a csemetéjét és határo­zottan elindul vele hazafelé, s kez­dődik a szívet repesztő , sírás-rívás: — Jancsi, lancsikááá. Gyere. Hátranézek, és Jancsi valóban lohol utánunk, apja meg mögötte. Most mit csináljunk? Költözzünk össze Jancsiékkal? CSÚZI CS. FERENC MIT MESÉLT AZ UTOLSÓ SZAPI ARANY ÁSZ ?* A valóság azonban az, hogy a dunamenti embereket a szegénység vitte rá az aranymo­sásra Kevés volt a kereset ezen a táfon. az­tán aratás után sokan nem is tudtak mit kez­deni két kezükkel, így hát szerencsét próbál­tak. • Bereczki Vince A régi Időkben több falu népe foglalkozott az aranyásással így. a cslcsótak, kolozsné­maiak, medvelek, bodaktak, szapiak és má­sok. Szapról még ma ts azt tartfák a régiek, hogy tulajdonképpen aranyász település, mert az aranymosás volt a hajdani lakosság fö fog­lalkozása. Az elmúlt években felkerestem néhányszor a kis dunamenti falucskát, hogy megtudjam, mi igaz abból, amit a szájhagyomány állít. Megtudtam hogy tényleg sok aranyász került ki Szapról, bár én már csak egyetlenegy em­bert találtam, aki űzte ezt a mesterséget. Az idős, hajlotthátú bácsikát Bereczki Vincének hívták Apjától Bereczki Bálinttól örökölte az aranymosás mesterségét, aki annak idején gye­rekfejjel fogott az aranyászáshoz, hogy sárgán csillogó szemcséket szűrjön a fövényből. Be­reczki Vince a húszas évek elején, 1921-től 23-ig aranyászott utoljára Emlékezetében azonban élénken éltek az aranyász viszon­tagságok, a ritka mesterség érdekes mozza­natai. Elmesélte, hogy az aranyászok leginkább koratavasszal és ősszel, de ha enyhe volt a tél, ebben az évszakban ŕs munkálkodtak. Ha a szántóföldeken véget ért a dolog, neki­vágtak a folyam zátonyainak, hogy szeren­csét próbáljanak, pénzt csiholjanak a horda­lékból Akadtak paraszt emberek, akik maguk helyébe szolgát fogadtak a földműves mun­ka végzésére, hogy ne vesszen kárba a ter­més, amíg Ok a csillogó szerencsét kergetik. • A kavics színéről Amikor az aranyász útnak Indult, legelőbb ls körülnézett a Duna mentén és megválasz­totta az aranymosásra megfelelő helyet Már a kavics színéről megállapította, hogy mennyi lehet benne az aranyszemcse. A kékes színű homok rendszerint jól fizetett A simább ho mokból több arany került, mint az érdes, durva hordalékból Az aranyászok előbb pró­A csallóközi öregek talán még emlékeznek a mondára: A Dunán innen, a mai Csal" lóközaranyos környékén élt egyszer egy tialászlegény. A legénynek a túlparton élt a babája, akit gyakran meglátogatott. A legény ilyenkor virágot tűzött a kalapjá-: hoz, amit aztán a kedvesének adott. Történt egyszer, hogy a legény virága véletle-' nü) belehullott a partmenti iszapba, ő meg otthagyta a besározódott szegfűt. Ám amikor visszatért csónakjával, csodálkozva látta, hogy a virágon aranyszemcsék ragyognak. A Duna, vize behintette, beszórta aranyporral. A legény nem volt rest, belemarkolt az iszapba, nézegette, vizsgálgatta, mosogatta s megtalálta benne az aranyat. A hír szárnyrakelt és mások is hozzáláttak az aranymosáshoz. ARANYPOR bát vettek a homokból. Merítettek egy fala­pátnyit belőle, s ha 70—80 aranyszemcse akadt benne, akkor megfelelt a fövény, ám ha csak 30—40 szemcsére leltek — odébáll­tak a folyó mentén. A megfelelő helyen cso­móba lapátoltak néhány köbméter homokot és hozzáláttak a fárasztó munkához. A mesterség legfontosabb kellékét az ara­nyászpad, vagy más néven — az aranyász­asztal alkotta. Az egyszerűbb aranyászpadot formáfa miatt „ló" nak csúfolták Az aranyász­asztal méretet másfélméter hosszú és fél mé­ter széles volt Rendszerint három lábon állt. Az egyik végében vesszőből font kosárféle, „saragla" volt, ebbe lapátolták a homokot. Ha megtelt a kosár, vizet öntöztek rá a hosszú­nyelű, literes faedénnyel, a „köpöcé"-vei. A lejtős aranyász-padról a víz az asztal alatt 1 kifeszített posztóba mosta az aranyszemeket tartalmazó finom iszapot. Az aranyporzói az úgynevezett arany ász-sajtárban mosták ki a posztóból. Innen a „hibáilóba" került Ez egy közönséges fateknő. A teknőt addig-addig rázták, amíg az aranyszemcsék kl nem csa­pódtak az oldalára. A kicsapódott szemeket kénesővel szedték össze és golyócskákat gyúr tak belőle. Odahaza „gyócsruhá" -ba helyez­ték a golyócskákat, a higanyt kiszorították belőle, majd „köpűs vaskanál"-ban a nyitott tűzhely felett kisütötték. Tulajdonképpen ek­kor tisztult meg telfesen az arany. A kisütött nemesfém cipóalakúvá formálódott s rendsze­rint hozzátapadt, hozzáégett a vaskanálhoz. A színe eleinte szürkésfehérben fátszott, majd megsárgult. 8 Ékszerész és adóhivatal A Csallóközt aranyászok a városok éksze­részeinél, aranyműveseinél értékesítették a színtiszta aranyat. A századelőn azonban már az adóhivatalba kellett vinniük értékesítés végett. Bereczki Vince bácsi például a somor­jai adóhivatalba hordta szerzeményét. Az adó­hivatalban minden golyócskát gondosan ketté­szeltek, megvizsgálták, nincs-e benne higany. Ha kénesőt találtak benne, spirituszláng felett újból kisütötték. Az Első Köztársaság idején 19 koronát fizettek a mosottarany grammjáért. Régebben, a Monarchia időszakában 30 kraj­cártól 5 forintig ingadozott az aranyászok napi keresete, kivételes szerencse esetén azonban többre is emelkedhetett. Nagyobb­részt azonban 16—20 Órai munkával még a napi forintot sem tudták megkeresni. Milyen történeti múltja van a csallóközi arany ászainak? Régi írások tanúsága szerint Pannóniában, a mat Dunántúlon már a ró­maiak idejében ts mostak aranyat. Az 1887­ben előkerült krasznat aranyrudakról megál­lapították, hogy aranymosásból valók és a sírmiumi pénzverde jegyét viselik. A pannó­niai pénzverde tehát a Duna és a Dráva környéki aranyászok útján jutott mosott aranyhoz. Feltételezhető, hogy a rómaiaktól az avarok átvették ezt a mesterséget leszár­mazottaik viszont a magyaroknak és más, itt élő népneknek adták át. Így öröklődhetett az aranyászat mestersége a csallóköziekre is. Mások viszont azt bizonygatták, hogy az ara­nyászat mestersége Erdélyből származott el a Duna mentére, állítván, hogy az aranyász szó már Heltai Gáspár krónikájában is előfordul. • „Az ördög párnáján heverészők" Az aranymosás mestersége nagyon nehéz és hálátlan volt. Mint a bibliai Keresztelő Já­nosról, az aranyászról ts el lehetett mondani: „Párnája kő, takarója a cstllagos ég." Mint már említettem, megerőltető munkát végeztek és sokszor 20 órát is robotoltak naponta. Kü­lönösen akkor vált emberfelettivé a munka, ha az aranymosót sürgette, szorította az ára­dás veszélye. Mégis, sokan dologtalan, mi­haszna embereknek tartották az aranyászokat. Bizonyos, hogy náluk ls előfordult a korcs­mázó, könnyelmű ember, vagy a más szeren­cséjére szemel vető orvaranyász. Az ilyeneket csallóközi nyelven: „Az ördög párnáján heve­résző"-nek hívták. • „Mindig rongyos az aranyász" Az öreg Bereczki bácsi elmesélte, hogy két­három hétig is távol voltak hazulról — egy­huzamban. Ilyenkor tehetségük szerint felta­risznyáztak, élelmet és főzéshez alkalmatos eszközöket vittek magukkal és megépítették a „nádsellenc" -bői való kunyhót. Tulajdon­képpen nádból vagy vesszőből készült o^r négyzetméteres sövény falról van szó, amr.y­ből két ágasja segítségével kunyhót lehet rögzíteni. A kunyhó előterében az aranymosók megjelelő tűzhelyet építettek és napközben itt sütöttek, főztek. Gyakran még dunyhát is hoztak magukkal, hogy kényelmesen, meleg ben tölthessék el a rövid pihenőidőt. Az idő­járás azonban eléggé szeszélyes a Duna men­tén. Sokszor hideg zápor, felhőszakadás zúdult a nomádok nyakába. De az áradás hi­deg hulláma ls végigcsapott rajtuk/ hogy ke­zük-lábuk belé gémberedett. De az aranyá­szoknak tűrniük kellett az idő mostohaságát, hiszen nem térhettek kt előle. Tovább gu­gyorogtak hát a homokparton, sokszor éhezve, jázva a szűkös keresetért. Nem csoda hát, ha így szól az aranyászokról máig fennmaradt szállóige: „Ritkán száraz a halász, sokat fárad a vadász, de mindig rongyos az aranyász" —das— Ül SZŐ 10 * 1964. május 30.

Next

/
Oldalképek
Tartalom