Új Szó, 1964. május (17. évfolyam, 121-150.szám)

1964-05-16 / 135. szám, szombat

MAI TÉMÁK AZ ÉRDEKLŐDÉS KÖZÉPPONTJÁBAN A bolgár kiadóvállalatok 1964-ben 3500 könyvet Jelentetnek meg 36 millió példányszámban. Ezek között 28 idegen nyelvű alkotásból készült for dltás is szerepel. A hazai írók mű veiből főleg a bolgár szerzők mai té májú könyveit emelik kl. Ilyen például A. Guljasszky Amikor forr a bor, K. Kalcsev Ketten az újvárosban, E! Kolárov Susognak a platánfák című regénye. A többi írók a bolgár nép közelmúltját dolgozza fel regényeiben. EZERÉVES VILÁGTÉRKÉP Szurenov Jeremijanov örmény tudósnak sikerült újból összeállítani a VII. századból fennmaradt világtérképet, amely a 15 térképből álló örmény geográfia része. Az örmény geográfia azonban keletkezése után 300 évvel elveszett és csak utalások maradtak fenn reá. Jeremijanov hoszszú éveken át foglalkozott ezekkel a kommentárokkal, más történelmi forrásokkal hasonlította őket össze, amelyek ugyancsak világadatokat tartalmaztak. Így sikerült újból összeállítania azt a térképet, amelyet egy ismeretlen örmény földrajztudós rajzolt a VII. században. Elő-Azsia, Európa, az afrikai partok, a Földközitenger partvidéke, India, Ceylon és Kína határvonalai láthatók ezen, amelyek alig térnek el a mai térképészeti ábrázolástól. Eddig az a feltevés tartotta magát, hogy az első térképet Ptolemaios szerkesztette. Jeremijan most bebizonyította, hogy az örmény térkép nem Ptolemaios művének másolata, hanem eredeti alkotás. ÍRÓÍ MŰHELYTITKOK Kilencven éves lett Sommerset Maugham, a népszerű angol regényíró. Születésnapi köszöntői kérdésére Írói műhelytitkairól így nyilatkozott: az írói pálya, példám igazolja, kedvez a hosszú életnek. Az írásművészei technikáját, mely nem kevésbé nehéz a többi művészetnél, végnélküll kísérletezéssel, fáradhatatlan erőfeszítéssel, korábban elkövetett és kritikai szigorral észlelt hibáim kiküszöbölésével, különböző módszerek alkalmazásával szereztem meg. Szüntelenül csiszoltam, egyszerűsítettem mondatfűzésemet. Egymásután jelentek meg könyveim s közben kialakult egyéni írói stílusom. Ez volt a célom. Elvezetett az önismerethez. Megtanultam, mire vagyok képes és hogyan hasznosíthatom legelőnyösebben adottságaimat. Életművemet elhivatottságom teljes tudatában hoztam létre. Ez a titka hosszúra nyúlt életemnek és művészetemnek. A VITA FOLYTATÁSA VÁRHATÓ Az angol olvasók egyetlen nap alatt felvásárolták a legújabb Shakespeare-mű teljes példányszámát. A. L. Rowse történész William Shakespeare — a biography könyvéről van szó. A New York Times Book Review-ben éles vitába száll az íróval Edward Hubtler amerikai Shakespeare-kutató, aki azt állítja, hogy a könyvben sokkal több az autóreklám, mint az igazság, eltekintve attól, hogy Rowse állításainak javarészét már jóval előtte bebizonyították a kutatók. Ezenkívül Hubtler szerint egyszerűen kétséges az a mód, ahogyan az angol történész Shakespeare szonettjeit mint megdönthetetlen élettörténeti adatokat használja fel, holott John Dover Wilson könyve már jóval előtte bebizonyította, hogy a nagy drámaíró lírai költészetének ilyen magyarázata legalább ls téves. A vita folytatása várható. HALÁL ELLEN HARCOLÓ MŰVÉSZET V. Baselia, fiatal olasz festő Velencében állította ki a Halál diadala című kompozícióját, amely egy XV. századi palermói freskó modern változata. Az alkotó szándéka, hogy a háború borzalmainak idézésével óvja kortársait a még egyre fenyegető veszélytől. Nagy figyelmet keltett egy politikai botránnyal kapcsolatos képe ls, mely egy spanyol hazafi kivégzését ábrázolja, egy olyan középkori gyilkos szerszámmal, amely a fasiszta Spanyolországban ma is használatos. A festő így akar tiltakozni a frankóistáknak az antifasiszták ellen hozott halálos ítéleteivel szemben. Az általános feltűnést keltő „Spanyolországot sértő" festményt az olasz rendőrség közbelépésére el kellett távolítani s ez a haladó olasz nyilvánosságnál heves ellenérzést váltott kl. (v. P ) Hamis bálványok ellen A divatos művészet még nem modern művészet Napjainkban egyre többet halljuk, főleg a fiataloktól, a modern művészetnek, mint az egyetlen üdvözítő művészi megnyilatkozásnak kritikátlan dicséretét, égig magasztaiásátl Minden olyan eddigit, aminek a legcsekélyebb mondanivalója van, elvetnek, s ellenzőikkel szemben vélt Igazukért hajlandók ugyanolyan szellemi terrort alkalmazni, mint amilyet bizonyos művészkörök és kritikusok alkalmaztak a XII. kongresszus előtt. Mindezt a modern művészet és az irodalom nevében. Érdekes azonban megfigyelni, hogy a modern zenéről már kevesebb szó esik, számukra túlságosan elvont. Elvontabb, mint a legértelmetlenebb absztrakt festmény. A modern zene megismerése, elsajátítása ugyanis sokkal nagyobb fáradságba és kitartásba kerülne, mint a tárgytalan festészettel való bűvészkedés, tehetségről és műveltségről már nem is szólva. S nem egy olyan modern bálványimádót ismerek jómagam is, aki a zenében még máig sem jutott túl a folklóron vagy a dzsesszen. Az ls kétségtelen, hogy a modern művészetnek túlzott bálványozása nagy részben az ötvenes évek művészet-teoretikusainak logikátlan követelései nyomán keletkezett. De még annak ellenére is, ha valaki az akPaul GAUGUIN: Nő virággal (olaj) kori időkben oktalanul megkövetelte, hogy az új tartalmat mind a képzőművészetben, mind pedig az irodalomban elavult, szűk, patriarchális formába gyömöszöljék, még nem teszi indokolttá, hogy a szocializmust építő társadalmunk művészének alkotó módszerét, a szocialista realizmust elvessék. Magától értetődően, ezt a szocialista realizmust, mint az elmúlt korok nagy hagyományait, tisztelő és továbbfejlesztő alkotó módszert értelmezzük. Kereteiben Repin, Munkácsy, Mánes és Coubert mellett helyet kaphat Delacroix, Daumier, az impresszionisták, valamint az utánuk következő Gauguin, Van Gogh, Cézanne, Matisse, Picasso és az expresszionisták színe-java... Ha azonban jól körülnézünk és Ideig-óráig figyeljük azt a kánkánt, melyet a modern művészet megszállottjai a hamis bálványok előtt ropnak, úgy tűnik, mintha azóta, hogv pártunk a régi helytelen kurzusnak véget vetett, sokan fogalomzavarban szenvednének: a szabadságot — az anarchiával tévesztik össze! Ezért nem lehet szó nélkül napirendre térni e torz és egészségtelen jelenségek felett, melyek egyes körökben az utolsó két esztendőben elhatalmasodtak. Mert úgy látszik, már eleve a legjobb és legszebb minden az, ami nyugatról Jöni Festők, grafikusok és szobrászok — nem minden esetben a legfiatalabbak — extrémista alkotócsoportokba tömörülve szolgai módon utánozzák a nyugati művészet divatos hóbortjait. Sőt, hogy az informálatlan közönség előtt, az úgynevezett modern művész szerepében tetszelegjenek, nyugati lapokban reprodukált műalkotásokat lekopíroznak és saját alkotásuknak tűntetik fel. Vannak híveik és erkölcsi támogatóik ls. Egyesek az új utáni naiv vágyakozásból, mások sznobságból pártolják őket. De akadnak olyanok is, akik éppen a művészet frontján segítik a szocializmus elleni diverziót. S nagy hirtelenében feltűnnek nálunk az úgynevezett modern művészet nyugati mecénásai. A közelmúltban nem egy ismert nyugati képkereskedő járt hazánkban. Fiatal, Ismeretlen nevű festők műtermét keresték fel. Tőlük vásároltak képeket, állítólag egy londoni képtár megbízásából. És minek ls tagadjuk, néha valóban tehetséges fiatalra hibáztak rá. Érdeklődésüket azonban leginkább az absztrakt festők mondanivaló és jelentés nélküli művei kötötték le. Ezeket tüntették ki kegyeikkel, természetesen tendenclőzusanl Mindennek ellenére mégis helytelen és káros volna, ha azt is elvetnők, ami az új, modern művészetben valóban jó és művészet. S még károsabb lenne oktalanul anatémát kiáltani a fiatalokra, esetleg erkölcsi vesszőfutással büntetni őket. A fiatalság mint mindig, most is az újra vágyik. Többet akar tudni, mint az öregek, jobb akar lenni, mint azok voltak. És végtelenül türelmetlen. Ezért hibázik ma is, akárcsak mi hibáztunk annak idején! Ogy vélem, sokkal okosabb, ha tisztázzuk a fogalmakat, hogy mi is tulajdonképpen a modern művészet, mi az új a ma művészetében, hol kezdődik a modern művészet, kik voltak elődjei és megalapítói. Rá kell mutatnunk az ércnél maradandóbb értékekre, hogy aztán eredményesen harcolhassunk a hamis bálványok ellen. Meg kell ismerkednünk és barátkoznunk a régi művészettel, hogy megérthessük a modern művészet lényegét és elvethessük a hamis bálványokat. De mi is hát a modern művészet? Már maga a fogalom, hogy modern művészet, igen tág. Szószerint korszerű, kortárs-művészetnek lenne a jelzője, egy olyan újnak, amilyen még soha a művészet történetében nemfordult elő. Marxista értelmezése a modernnek pedig nem lehet más, csak haladó. Sokan azonban, nyugaton és nálunk ls csupán a divatost látják benne. A modern elnevezést a művészetben már a középkorban is ismerték, amikor a gótikus székesegyházak névtelen építői alkotásukat „opus modernumnak" nevezték, míg a régebbi műalkotásoknak az „opus antiquum" nevet adták. A valóban, a szó szoros értelmében vett modern művészet a múlt század közepén, a 48-as európai polgári forradalmak bukása után kezdődött, s egybe esett a polgári társadalom felbomlásának kezdeteivel. Közismert, hogy az európai művészet egyik nagy virágkorát a reneszánszban látjuk, a polgári fellendülés első és legmagasabb hulláma idején. A hatalomra törő polgárság és a velük karöltve együttműködő fejedelmek, elsősorban Itáliában, szinte a társadalmi megrendelők szerepében lépnek fel és a korát igenlő művészet nagy lelkesedéssel alkot. így születnek meg Raffaello, Leonardo da Vinci, Michelangelo, Giorgione, Tiziano, Veronese és európai társaik nagy művészi alkotásai. S jóllehet, a nagy, polgári francia forradalom a polgárság nekilendülésének második hullámát, a burzsoázia uralomra jutását ért. Utána már a kiábrándulás korszaka következik. A negyvennyolcas polgári forradalmak veresége után a polgárság feladja ideáljait, nem kell semmi a régi fegyvertárból, sem tudomány, sem művészet. A művészet magára marad, a művész kiábrándul, rádöbben, hogy a kapitalista társadalom megtagadta a régi humanista ideáljait. Művészete akaratlanul is térsadalomkritikává válik, fellázad az olyan társadalmi rend ellen, amely fennmaradása érdekében kénytelen a haladó, újat felfedező irányzatokat elnyomni. A konfliktus a romantizmussal kezdődik. A lázadó impresszionizmus pedig végleg lezár egy korszakot, a művészi fejlődésnek azt a korszakát, amely a reneszánsszal kezdődött. Ami ezután következik, azt a művészettörténet a modern művészet korának nevezi és ez a kor napjainkig tart! Az imperialista kapitalizmusba torkolló polgári társadalom erkölcsi bomlása a XIX. század második felében felszínre dobta a polgári kultúra, a művészet krízisét. Örök igazságok vesztik el ekkor egyszeriben érvényüket. A hit, vallás és család meg az állam eddigi értéknormái felbomlanak, s ugyanakkor a tudományokban forradalmi változások történnek... A művésznek, akt e káosz közepette él és alkot, „válaszolni kell a fenekestől felfordult világ problémáira", mégpedig olyan adekvát módon, amely szükségszerűen magán viseli az összes ellentmondások, sőt még a művészetellenesség nyomait ls. A művész előtt, aki nem ért egyet a társadalommal, két lehetőség áll: vagy ennek forradalmi átalakítására törekszik, vagy pedig az önmagábafordulás, a társadalomkívüliség csigaházába menekül. A tiszta szívű őszinték, mint Van Gogh, tragikusan végzik életüket... Gauguin, aki az éhhalál elől a csendes-óceáni szigetekre menekül el, így ír feleségének: „Nem tudok már ebben ez anyagi nyomorban tovább élni..." A konok Cézanne pedig fel akarja bontani a fennálló világ formáit, bele akar hatolni ennek lényegébe. Alkotásaiban, még megcsodált csendéleteiben is, a modern ember drámáját fejezi ki. Ö az első modern művész, aki a jelenség mögött rejtőző lényeget kutatja, ő a modern európai művészet megalapítója, s egyben a kubizmusnak — ennek, a tárgyak térbeli elrendezését és belső szerkezetét érzékeltető, modern művészi Irányzatnak a szálláscsinálója. Paul Cézanne után Pablo Picasso következik, a modern művészetnek e nagy mágusa. Százszor áldott és százszor kárhoztatott, akárcsak annak idején néhai jó Ady Endre... Picasso valóban óriás. A huszadik század Leonardo da Vincije. Minden szertelenség ellenére klasszikus, s ugyanakkor a modernek legmodernebbje, vérbeli művész és humanista. A spanyol polgárháború borzalmait megörökítő vászna a „Guernica", amelyen már a nukleáris háború apokalipszisének vízióival találkozhatunk, a modern művész humanizmusának Paul CÉZANNE: Kártyázók (olaj) jelentette, a művészetben már megnyilvánulnak az új társadalom ellentmondásai és előreveti árnyát a naplemente is! A művészeknek azonban még egyszer lehetőségük nyílik, hogy lelkesedjenek a szabadság, egyenlőség és testvériség humanista eszméitanúságtétele. S egyben igazolója annak, hogy a modern művészet lényegét sok esetben inkább érezzük, mint felismerjük. Jól emlékszem, hogy a harmincas évek végén megdöbbenve néztük a „Guernicát", jóllehet Picasso maga vallotta Goyát e kép szellemi DERKOVITS Gyula: Nemzedékek (olaj kombinált) ősének. Érthetetlennek tűnt, Igaz, az atombombákról sem tudtunk még akkor semmit, csupán a pusztulás szele csapott ki belőle. Ma már marxista művészeti kézikönyvek nélkülözhetetlen melléklete. A „Guernica" azonban a vulgarizáló általánosítókat is elmarasztalja. Hiszen Picassót és a kubizmust teljes egészében, magukat marixstáknak nevező teoretikusok, számtalanszor reakciósnak nyilvánították. És úgy, ahogy a kubizmusnak, az expresszionizmusnak is megvoltak az olyan nagy művészei, akik El-Grecot, Van Goghot és Munchot vallották őseiknek, s végül is a nemzetközi proletariátus élcsapatának lettek hű harcosai, mint Käthe Kollwitz, Derkovits Gyula és mások ... Vagy akár Vítezslav Nezval, Louis Aragon és Paul Eluard, akik a szürrealisták soraiból kerültek a kommunista pártba. Az igazi művész, aki igaz ember ls, mindig megtalálja a helyes utat. Hiába is esküszik Marc Chagall a tudat alattira, az álom és az őrület hajtórugóira, no meg André Bretonra, a legnagyobb embertelenségek Idején régi ősének, a középkori Hieronim Boschnak humanizmusa benne is lángra kap. Ez az Oroszországból elszármazott francia festő, akinek bűbájos álomképei mindig tele voltak poézissal, nosztalgiával és a régi haza szeretetével, a második világháború alatt ismételten megfestette szülővárosát, Vitebszket. Emlékezetből, mint már jőnéhányszor. Az óváros utcácskáit ezúttal keresztre feszített zsidók tetemei díszítették és gyermekeiket védő anyák holttestei... Chagallnak ezek a képei azonban nemcsak alkotója humanizmusát hirdetik, hanem a kor, a fasizmus rettenetes embertelenségét isi További példákat talán feleslege? ls lenne felsorolni... A következtetések azonban mindannyiunk számára nagyon tanulságosak. Nyilvánvaló már, hogy a modern művészetben sem lehet a fekete-fehér mércéjével élni. Nem lehet elítélni a modern, első benyomásra érthetetlennek tetsző alkotásokat és művészi irányzatokat. Elemezni kell ezeket, keresni és megtalálni bennük a korszerűt, a haladót, az értékeset. Nem szabad, hogy befolyásoljon bennünket saját szellemi felkészületlenségünk. Marx már rég megmondta; „A művészi alkotás — megérzőjét, a művészet megértője pedig alkotó művészét teremti majd meg!" Kivételt csupán az elembertelenedés legkirívóbb megnyilvánulása, az ún. tárgytalan, absztrakt művészet alkothat. Még annak ellenére is, hogy komoly felkészültségű művészeknél Itt is lehet bizonyos rendszert, belső logikát felfedezni. Az absztrakt festészetben a legtöbbször azonban a mondanivalók teljes hiánya mellett, technikai fogyatékosságok, a forma hiányossága elkenéséről van szó. Itt nem lehet beszélni. művészi lelki kényszerről, csupán divathóbortról, vagy ami még annál Is rosszabb, sarlatánságról. Ennek az ún. modern (értsd absztrakt művészetnek) az előállítása ls Igen könnyű és egyszerű. Kitalált mondanivalója pedig úgyszólván ellenőrizhetetlen. Éppen ezért megítélésénél nem a kép fellengzős, gyakran vonalas elnevezését, művészi tartalmát, lényegét kell figyelembe venni. Hans Sedlmayer, kiváló nyugatnémet műtörténész önámításnak nevezte az absztrakt művészetet, amely szélhámosság is lehet. De lehet egy ellenséges ötödik hadoszlop szellemi trójai falova ls, s Ilyennek a szocialista kultúra várfalai között helye nincs. Jelentkezzen bármilyen formában is, harcolnunk kell ellene, mert számunkra ez a hamis bálvány, így is — meg úgy is, károsl BARSI IMRE (J] SZÖ 10 * 1964. május 16.