Új Szó, 1964. május (17. évfolyam, 121-150.szám)
1964-05-16 / 135. szám, szombat
Világ -proletárjai , egyesüljetek ! SZLOVÁKIA KOHHUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZ0TTSA6ANAK NAPILAPJA Bratislava 1964. május 16. szombat 50 fillér • XVII. évf. 135. szám. Kit képviselnek? f~~)gy Ismeretlen levélíró tette jel a kérdést szerkesztőségünknek: kit képviselnek a magyar képviselők, akiket a helyi nemzeti bizottsáI J goktól kezdve a törvényhozó Nemzetgyűlésig mindenütt megtalálunk? Vajon nem feledkeztek-e meg arról, hogy magyar polgártársaik azért választották meg őket, hogy ügyüket, érdekeiket képviseljék? A levél végén apró epizód jut eszembe. Nemrégiben egy dél-szlovákiai városkában voltom. Estére járt az idő, a főtéren párban vagy csoportokban sétáltak a városka fiatal és idősebb lakói, a mozi pénztára előtt az utolsó érdeklődők sorakoztak. Régen elült a napi zaj, az emberek pihentek, szórakoztak, nyugovóra készülődtek. Halaszthatatlan dolgom lévén, felkerestem a nemzeti bizottság elnökét. Munkájába merülten találtam hivatalában. Az írógépen az óvoda kibővítésének és egy új óvoda költségvetésének tételeit pötyögtette. Mások élvezték szabadidejüket, a családdal sétáltak, vagy éppen meghitt körben beszélgettek — ő dolgozott. Délelőtt a város lakóinak ügyes-bajos dolgait intézte: panaszokat hallgatott meg, veszekedő szomszédokat békített, kérelmek jogosultságát vizsgálta felül... De az óvoda sürgős. Az anyák dolgoznának, és a gyermekek számára nincs hely. A javaslatot holnap személyesen viszi a járásra. Neki ugyan már nincsenek apró gyermekei, de asztalában hetvennél ts több kérvény vár elintézésre. Vafon kit képviselt a kis városka nemzeti bizottságának elnöke, aki jobbára csak törte a szlovák nyelvet, és a késő esti órákban ís a közösség ügyelt intézte? Először is: ktk- választották őt? Magyarok? Azok is, szlovákok is — közösen. Kiket képvisel hát? A választőit — szlovákokat, magyarokat egyaránt. A társadalom javalt nemzetiségre való tekintet nélkül közösen teremtjük meg. A prágai pék talán éppen a csallóközi búzából süti a kenyeret, a dunaszerdahelyi dolgozó lakásában meg Pardubicén gyártott TV-készülék sugározza Bratislava, Budapest vagy éppen Bécs műsorát. Munkánkkal egymást szol•jáljuk. Mi valamennyien, beleértve képviselőinket ts. Mert kinek az érdekeit képviselt a Nemzetgyűlésben az aggkori nyugdíj emelésére szavazó magyar 'cépviselő? Csak a magyar nemzetiségű dolgozókét? A cseh meg a szlovák képviselő szintén csak a cseh és szlovák dolgozókét? Természetesen nem, Közösen élvezzük eredményeinket, és közösen viseljük a felelősséget a fogyatékosságok, mulasztások következményelért ls. A képviselettel kapcsolatban tehát nem annyira a „kit", mint inkább i „hogyan" kérdése szorul tisztázásra. Hadd említsek néhány nagyon egyszerű példát a mindennapi életből. Ipolyny ékről jlosonct járás f panasz érkezett hogy az anyakönyvvezető lem hajlandó magyar nevet beírni a magyar szülők gyermekének. Vága községből Igalántai járás j érkezett levél szerint ott a magyar gyermekek vezetéknevét a tiltakozás ellenére ts következetesen szlovák helyesírással \rják. Egymást követik az Ijedt hangú levelek: vigyázat, a hivatalokban folyik az elszlovákosításl S természetesen szóba kerülnek a helyi és a járást képviselők ts. Ok ezt nem látják? Nem azok között élnek, akiket sérelem Irt? Egész biztosan Ipolynyéken ls, Vágán is vannak magyar nemzetiségű képviselők a nemzeti bizottságban. Am szögezzük le nyomban, hogy a nemzetiségi és minden más sérelem megelőzését, orvoslását nem adhatjuk jeladatul képviselőinknek nemzetiségi megoszlás szerint. Korántsem. A képviselőket a község dolgozót közösen és nem nemzetiség szerint választják. S a kérdés nem ts úgy áll, hogy kl kit, hanem ki hogyan képviseli a lakosságot. Mert ha a szülőnek papírra fektetett joga a név megválasztása, a nemzeti bizottságnak ugyanúgy papírra fektetett kötelessége eleget tenni a szülök jogos óhajának. Amennyiben ez nem történik meg, ne elszlovákositásról, hanem jog- és törvénysértésről beszéljünk, s Hyen értelemben vonjuk felelősségre a felelőtlen hivatali dolgozókat nemzetiségre való tekintet nélkül. Es pontosan ezen a téren szükséges képviselőink segítsége. J vegyes lakosságú községek problémája az átlagnál több gondot, bo/ I nyodalmat okoz. A legtestvéribb együttélés sem zavarmentes. Ilyen esetekben gyakran az a helyzet áll elő, hogy egyesek általában rossz munkája, mulasztása is nemzetiségi színezetet ölt. Néhol például megesik, hogy az Idős falusi embereknek házalniuk kell a helyi nemzeti bizottság szlovák leiratával, amíg szlovákul tudó készséges szomszédra nem akadnak, aki megmagyarázza a levél tartalmát. Nemzetiségi kérdés? Megnyilvánulásában Igen, de gyökere a kétnyelvűség leszögezett elvének elhanyagolása. Megvan rá a mód, hogy a vegyesen lakott községekben két nyelven küldjék a hivatalos írásokat? Természetesen.I De a megvalósítás a helyi tisztségviselők feladata. A magyar képviselők nem hiányoznak a legfelsőbb törvényhozó szervekből sem. Am ott csak a magyar dolgozók ügyét képviselik? Nem. Valamennyi választóét — egész társadalmunkét. De meg Is fordíthatjuk a tételt: a Csehszlovákiában élő magyar dolgozók ügyét a csehszlovák nép közös, oszthatatlan érdekeivel egyidejűleg valamennyi szerv: a Nemzetgyűlés, a Szlovák Nemzeti Tanács és a nemzeti bizottságok minden fokon képviselik. Nincs szükség se külön védelmi szervre, se védencekre. Ellenben szükséges, hogy az említett szervek mindegyike a maga szakaszán és a maga hatáskörében a nagy általános jeladatok mellett Időnként foglalkozzék a nemzetiségi kérdésből fakadó problémákkal ls. Ezen a téren a magyar képviselők feladatának, kötelességének többlete abból adódik, hogy ők tsmerik a legjobban a magyar dolgozók apró-cseprő, orvoslást Igénylő gondjatt. En ls, az olvasó is, mi választók mindannyian joggal elvárjuk képviselőinktől, hogy minden fórumon, minden szinten a nemzetiségi súrlódások kiküszöbölésére, köztársaságunk bármely nemzetiségű dolgozójával a testvért szálak erősítésére, a kölcsönös megértés elmélyítésére törekedjenek. Cseh, szlovák, magyar, ukrán képviselők egyaránt. Áldozatos, odaadó munkájuktól is függ, hogy a Duna mentén éppúgy, mint az Ipoly, a Garam és a latorca völgyében olyan légkör jöjjön létre, amelyben az egyén, a kisebb nagyobb közösség, egy-egy község vagy város javát szolgáló intézkedés se történhessék mások rovására. Nincs szó ktsebbségt jogvédelemről. Bár esetenként a legszebben megfogalmazott és körültekintően biztosított Jogok végrehajtásában is akadhatnak hézagok, mulasztások, sőt egyének rosszakarata ts megnyilvánulhat. Am ennek megelőzésére, kizárására nem szükséges mindjárt paragrafus, sokszor elegendő a tapintat, a kölcsönös megértés, belátás, s ha erre szükség van, az egymással szembeni elnézés. / ,smeretlen levélírónk leszűkítette állami és társadalmi szerveink magyar képviselőinek szerepét. Jogkörük nagyon összezsugorodna, ha csupán a magyar dolgozók ügyére korlátozódna. Cseh és szlovák társaikkal együtt az egész társadalom és azon belül egy-egy kerület, járás vagy község közös érdekelt képviselik. Természetesen e tisztségükből adódik az a foguk, sőt kötelességük, hogy ha a szükség, társadalmunk kózös érdeke megkívánja, külön ts szót emeljenek a magyar dolgozók érdekében. ZSILKA LASZLO A Nemzeti Front képviselőjelöltjei Nemzetgyűlési képviselőjelöltek A Nemzeti Front központi választó bizottsága közzéteszi a Nemzeti Front 1964. évi jelöltjeinek névsorát. A jelölteket a Nemzetgyűlésbe és a nemzeti bizottságokba való választásokról szóló törvény értelmében javasolták, a lakosság nyilvános gyűlésein megvitatták és a körzeti választó bizottságok nyilvántartásba vették. • • • (A sorszám a választókörzet számát jelöli. A jelölt neve után eredeti foglalkozásának megnevezése következik. Az újból java-i solt jelöltek neve mellett ez áll: nemzetgyűlési képviselő. A gondolatjel után a jelölt mostani foglalkozása.) PRÁGA FŐVÁROS 1. Dr. František S o r m, tanár, mérnök, akadémikus, nemzetgyűlési képviselő, — a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnöke. 2. Ivan Skála, nemzetgyűlési képviselő, — Író. 3. Mudr. Soňa Pennigerová, nemzetgyűlési képviselő, — az Egyetemi Gyermekkórház orvosa. 4. Václav P a c n e r, könyvkereskedő-segéd, — Prága főváros Nemzeti Bizottsága mezőgazdasági szakbizottságának elnöke. 5. Dr. Alois N e n m a n, nemzetgyűlési képviselő, — a Csehszlovák Szocialista Párt elnöke, lgazságügyminiszter. 8. Aloisie Faktorov á, munkásnő, nemzetgyűlési képviselő, — a prágai CKD laboránsnője. 7. Dr. Hana Sachsová, professzor — középiskolai Igazgató, Prága. 8. Jiŕl F 1 i e g e r, mérnök, szerszámtervező, nemzetgyűlési képviselő, — a prágai CKD-üzem műszaki osztályának vezetője. 9. Jan M á 11, műszerész, nemzetgyűlési képviselő, — a Gépipari Alkalmazottak Szakszervezeti Szövetsége Központi Bizottságának dolgozója. 10. Mudr. František K r I e g e 1, a Prágai Reumaklsérleti Intézet főorvosa. 11. Vladimír Koucký, szerkesztő, nemzetgyűlési képviselő, — a CSKP KB titkára. 12. Richard Zeithaml, — a Csehszlovák Kőolajmotorgyár prága-smíchovl üzemének lakatosa. 13. Dr. h. c. Josef P I o j h a r, lelkész, nemzetgyűlési képviselő, — a Csehszlovák Néppárt elnöke, egészségügyi miniszter. 14. Václav P r c h 11 k, altábornagy, nemzetgyűlési képviselő, — a csehszlovák néphadsereg politikai főcsoportfőnöke. 15. Judr. Gertruda S e k a n i n ová-Cakrtová, — az Iskolaés Kulturális Ügyek Minisztériumának osztályvezetője. 16. Zdena Dohnalová, nemzetgyűlési képviselő — a holešovicei Tesla n. v. munkásnője. 17. Antonín K a p e k, mérnök, géplakatos, — a prágai CKD vállalati igazgatója. 18. Josef K r o s n á f, esztergályos, nemzetgyűlési képviselő — nyugdíjas. 19. Antonín K r C e k, műszerész, nemzetgyűlési képviselő, — a CSKP prágai városi bizottságának vezető titkára. 20. Dr. Jaroímlr D o 1 a n s k ý, jogász, nemzetgyűlést képviselő, — az Állami Bérbizottság elnöke. 21. Jaroslav H a v 1 1 C e k, nemzetgyűlési képviselő, — a prágai Szerszámgyár munkása. 22. Jan S u b r t, munkás, nemzetgyűlési képviselő, — az Állami Beruházási Építkezési Bizottság közgazdásza. KÖZÉP-CSEHORSZÁGI KERÜLET 23. Ludvík Svoboda, nemzetgyűlési képviselő, — a Brodce nad Sázavou-I Május 9 Művek szerszámkészítője. 24. Rudolf R e j h o n, kereskedôsegéd, — a Csehszlovák Néppárt közép-csehországi kerületi bizottságának vezető titkára. 25. Vlastimil P e c k a, — a Králflv Dvör-i Vasmű karbantartója. 26. Jaroslav Votruba, a Krušná Hora Bánya zsaluzómestere. 27. Josef N é m e c, nyomdász, nemzetgyűlési képviselő, — a CSKP közép-csehországi kerületi bizottságának vezető titkára. 28. František K o t r b a, nemzetgyűlési képviselő, a slanýi Šverma Művek hegesztője. 29. Václav Š t á f e k, földműves, a Kečicei (kladnói járás) Oj Élet EFSZ elnöke. 30. Josef Smrkovský, sütőipari munkás, — miniszterhelyettes, a Központi Népi Ellenőrző és Statisztikai Bizottság elnökének helyettese. 31. Jan Svoboda, gépész, — a CSKP KB osztályvezetője. 32. Helena Leflerová, jogász, nemzetgyűlési képviselő, — a Csehszlovák Nőbizottság elnöke. 33. Miroslav N é m e c, nemzetgyűlési képviselő, a KFeseticei EFSZ (Kutná Hora-1 járás) agronómusa. 34. Anna Karlovská, hivatalnok, nemzetgyűlési képviselő, — a Csehszlovák Nőbizottság titkára. 35. Dr Bohuslav K u 6 e r a, logász, nemzetgyűlési képviselő, — a Csehszlovák Szocialista Párt titkára. 36. Václav R e J n a r t, kerékgyártó — felsővázkészítő, — a Mladá Boleslav-1 JNB elnöke. 37. František K o n f C e k, földműves, a jabkenicei EFSZ (Mladá Boleslav-I járás) zootechnikusa. 38. Oleg H o m o I a, rajzoló, nemzetgyűlési képviselő, — a CSKP közép csehországi kerületi bizottságának titkára. 39. Karel M e s t e k, bognár — a Mezőgazdasági Termékfaivásárlási Központi Igazgatóság elnöke. 40. Bedíich K o z e 1 k a, marós, nemzetgyűlési képviselő, — a KSZT titkára. 41. Božena MacháCová-Dost á 1 o v á, munkásnő, nemzetgyűlési képviselő, — közszükségleti ipari miniszter. 42. Josef C e r n ý, gépész, — a rádió és televízió kerületi központjának vezetője. 43. Stanislav K e 11 n e r, kovács, — a knéževesi Május 9 EFSZ elnöke. 44. Ladislava Kleňhová-Besserová, hivatalnoknő, a nemzetgyűlés elnökségének tagja, — a Nemzeti Front Központi Bizottságának titkára. 45. Miloslav Svoboda, mérnök, földműves, nemzetgyűlési képviselő, — a mofinai (berouni járás) Proletár EFSZ főzootechnlkusa. 46. Zdenka K e n c I o v á, az ejpovicei Kísérleti Intézet Mníšek pod Brdy-í részlegének mintázója. 47. Josef C e r n ý, géplakatos, nemzetgyűlési képviselő, — a Pfíbrami Állami Gépkocsialkatrész-gyár igazgatója. 48. Václav Mandovec, ács, nemzetgyűlési képviselő, — a kňovicei EFSZ (pŕíbraml járás) elnöke. 49. Eduard Kosme 1, — a csehszlovák néphadsereg ezredese. DCL-CSEHQRSZAGI KERÜLET 50. JIH Hendrych, szerkesztő, 51. Jan K o u b a, ács, nemzetgyülénemzetgyűlésl képviselő, — a sl képviselő, — a komaflcel CSKP KB titkára. EFSZ (Ceské Budéjovlce-1 járás) elnöke. 52. Matgj S p I n d I e r, kovács, nemzetgyűlési képviselő, — a stádleci EFSZ (tábori járás) elnöke. 53. Dr. Václav Skoda, bíró, nemzetgyűlési képviselő, — a Nemzetgyűlés alelnöke. 54. Júlie Prokopová, munkásnő, nemzetgyűlési képviselő, — a Nemzeti Front dél-csehországí kerületi bizottságának elnöke. 55. Anna Patkóvá, nemzetgyűlési I0pviseiő, — a Nová Včelnice-! Partex n. v. (jindfichűv Hradec-1 járás) munkása. 58. Ružena K o I á ŕ o v ä, nemzetgyűlési képviselő, — a žirovnicel Gombgyár munkása (pelhflmovi Járás). 57. Leopold H o f m a n, fogász, — a Termelőszövetkezetek Délcsehországi Szövetségének elnöke. 58. František B u b n í k, szabó, nemzetgyűlési képviselő, — a CSSZBSZ dél csehországi kerületi bizottságának vezető titkára. 59. Jaroslav T r o j a n, kertész — a CSKP dél-csehországi kerületi bizottságának vezető titkára. 60. Dr. Ľubomír S t r o u g a 1, jogász, nemzetgyűlési képviselő, — belügyminiszter. 61. Jiŕl F I e y b e r k, tisztviselő, — a České Budéjovice-i Vízgazdaságfejlesztésl és Beruházási Központ igazgatóhelyettese. B2. Zdenék F i e r 1 i n g e r, nemzetgyűlési képviselő, — a Nemzetgyűlés elnöke. 83. Josef Skoda, földműves, nemzetgyűlési képviselő, — a malšíni EFSZ (Český Krumlov-I Járás) tagja. NYUGAT-CSEHORSZÁGI V KERÜLET 84. Václav I r c i n g, esztergályos, nemzetgyűlési képviselő, — a határőrség őrnagya. 65. Richard D v o f á k, tisztviselő, — pénzügyminiszter. 88. Jarmila B í 1 k o v á, nemzetgyűlési képviselő, a Luby pri Chebe-1 Cremona n. v. munkása. 87. Alois P o 1 e d ň á k, tanító, nemzetgyűlési képviselő, — a Csehszlovák Filmipar Központi igazgatója. 88. Anna M í k o v á, a Vellnkoví Kilencéves Iskola és a gyermekotthon igazgatója. 89. Miloslav B r u n e r, a Nýrskol (klatovyl járás) Állami Gazdaság zootechnikusa. 70. Jan Hlina, laboráns, nemzetgyűlési képviselő, — a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának alelnöke. 71. Josef Proškovec, mérnök, tudományos dolgozó, — a plzeňl V. I. Lenin Művek Kutató- és Kísérleti intézetének vezetője. 72. Jaroslav Pružine c, a plzefíl Magasépítő Vállalat kőművese. 73. František Kuba, villanyszerelő, — a CSKP nyugat-csehországi kerületi bizottságának vezető titkára. 74. Václav J i r á n e k, lakatos, nemzetgyűlési képviselő, — a plzeňl Kovopodnik műszaki ellenőre. 75. Libuše Kubešová, nemzetgyűlési képviselő, a sobékuryi EFSZ (Plzeň déli Járás) tehéngondozója. 78. Karel Klas, műszaki tisztviselő, nemzetgyűlési képviselő, — nyugdíjas. 77. Václav S o p r, földműves, — a hrádeckol (Plzeň-északi járás) EFSZ elnöke. 78. Josef L i n h a r t, nemzetgyűlési képviselő, — a BÍIá Cerkev-1 Vasmű géplakatosa. 79. Herbert P a n s t e r, erdész, Kraslice (sokolovi járás). 80. Jaroslav T ŕ íska, a svataval (sokolovol Járás) Határőr Bánya vájára. 81. Bohumír L o m s k ý, hadseregtábornok, nemzetgyűlési képviselő, — nemzetvédelmi miniszter. (Folytatás • 2. oldalon)