Új Szó, 1964. április (17. évfolyam, 91-120.szám)

1964-04-06 / 96. szám, hétfő

Äntonín Novotný elvtárs beszéde (Folytatás a 3. oldalról) kongresszussal kapcsolatos állásfog lalásunk a személyi kultusz Idején alkalmazott módszerek következményei felszámolásának befejezését illetően is őszinte volt. Oj színben láttuk az 1949—1954 között lefolytatott perek azon eseteit, amelyek az érintett elvtársak rehabilitálása vagy közkegyelemben részesítése ellenére sem nyertek végérvényes megoldást. Az összefüggések jobb megismerése lehetővé tette, hogy 1962 elején, néhány hónappal a XII. kongresszus előtt mélyebben átértékeljük a szóban forgó időszakot és a kongreszszus irányelvei alapján a Központi Bizottság 1963 áprilisi plénumán indokolt esetekben végrehajtsuk egyes párttagok bírósági rehabllitását, s ott ahol helyénvaló volt, pártvonalon is rehabilitáljuk ezeket az elvtársakat, és szigorúan különbséget tegyünk az esetek között aszerint, hogy hol volt szó a szocialista törvényesség megszegéséről, hol volt szó politikai hibáról és hol volt sző pártellenes vétségről. Vonatkozott ez Szlovákia Kommunista Pártja IX. kongresszusa Ideológiai s politikai összefüggéseinek objektív megítélésére is. Ezzel kapcsolaban határozottan elválasztottuk a kongresszus szlovákiai szocialista épltőprogramját, — melyet büszkén magunkénak vallunk — a 'párton belüli burzsoá nacionalisták elleni kampánytól, amely a volt ludákok helyett a párton belül kereste az ellenséget. A CSKP tavalyi decemberi plénumán ezt is tisztáztuk és egyes elvtársak esetében —, akik ugyan hibáztak és felelősek voltak, bár korántsem akartak tudatosan ártani a pártnak, — levontuk a megfelelő végkövetkeztetéseket. Ezzel egyidejűleg hatékony pozitív programot dolgoztunk ki szocialista nemzeteink internacionális kapcsolatainak további erősítésére. A Szovjetunió Kommunista Pártja XXII. kongresszusának tanulságai, amelyek pártunk XII. kongresszusának tárgyalásában és határozatában is visszatükröződtek, segítségünkre voltak az igazi lenini megújhodás folyamatának elmélyítésében és fejlesztésében. Ennek a folyamatnak zászlóvivője marxista—leninista tanításunk alapján és a demokratikus centralizmus elvei szellemében csakis a párt lehet, nem pedig néhány egyén akár a pártban, akár a párton kívül. Önök tudják, hogy ebben a szellemben születtek a CSKP Központi Bizottságának 1963 szeptemberében hozott határozatai és személyi intézkedései, melyeknek az volt a lényegük, hogy eltávolítsuk a kormány munkájában a párt akaratának és a XII. kongresszus irányvonalának megvalósulását gátló akadályokat. A pártnak ebből a lenini állásfoglalásából keletkezik az az offenzív törekvése, melynek fő célja szocialista ideológiánk tisztasága és fejlesztése, s ebből kifolyólag határozottan arra törekszik, hogy rácáfoljon azokra a hamis elképzelésekre, melyek szerint egyes személyek úgy állítják be a dolgokat, mintha a dogmatizmus elleni harc elkerülhetetlen velejárói lennének bizonyos liberalista, sőt revizionista irányzatok. Az Ilyesmi persze elferdítené azt az alapvető lenini tételt, amelyet következetesen hirdetünk és már évtizedek óta a kommunista világmozgalom kötelező Irányelveként hangoztatunk: azt, hogy két fronton kell harcolni, egyrészt a dogmatikus merevség csökevényei, másrészt a liberalista és revizionista megnyilatkozások ellen, melyek ma a fő veszélyt jelentik. Ezzel együtt törekvések vannak a burzsoá ideológiával való kompromisszumra és a burzsoá ideológia becsempészésére életünkbe. Elvtársak! A párt nemcsak belső frontunkon, hanem a Szovjetunió Kommunista Pártjával és más testvérpártokkal teljes egyetértésben nemzetközi fronton is harcol, ahol viszont a szektás dogmatizmus jelenti ma a fő veszélyt. Pártunk komoly aggodalommal figyeli a Kínai Kommunista Párt vezetősége és a Kinai Népköztársaság kormánya politikáját és cselekedeteit, melyek a legutóbbi négy évben szöges ellentétben állnak a kommunista és munkáspártok 1957-es és 1960-as Moszkvai Nyilatkozatának következtetéseivel és a testvérpártok kölcsönös viszonyának bennük foglalt normáival. Ez az állapot különösen az utóbbi időben fajult el, miután a Kínai Kommunista Párt vezetői felszólalásaikkal, nyilatkozataikkal, hivatalos cikkeikkel, rádiópropagandájukkal, a Kínai Népköztársaság diplomáciai képviselőinek tevékenységével nyíltan megbontják a kommunista mozgalom nemzetközi egységét azzal a céllal, hogy soraiban bomlást és szakadást idézzenek elő. Több tény bizonyítja, a Kínai Kommunista Párt vezetősége nyilvánosan arra törekszik, hogy bomlást idézzen elő egyes ázsiai, latin-amerikai és európai kommunista pártokban, ezeken belül olyan pártellenes frakciós csoportok kialakítását támo gatja, amelyek veszélyeztetik és aláássák e pártok politikai és akcióegységét az imperializmus elleni küzdelemben. A kínai vezetők ellenséges támadása főként a Szovjetunió Kommunista Pártja és annak lenini vezetősége ellen irányul, amelyet a kínai propaganda revizionistának, a forradalmi kommunista mozgalom megrögzött ellenségének tart. A kínai vezetők felháborítóan azzal vádolják a Szovjetunió Kommunista Pártját és a Szovjetuniót, hogy fegyverszövetséget kötött az amerikai imperialistákkal, mivel a Szovjetunió aláirta a részleges atomcsendszerződést, amely a klnal elvtársak ferde logikája szerint afféle összeesküvés a többi ország ellen, s fantasztikus elképzelésük szerint annak a következménye, hogy a Szovjetunióban állítólag kapitalista erők jutnak szóhoz. Ugyanezt mondják más szocialista országokról is, amelyekben magas az életszínvonal, s ez állítólag eltéríti a kommunista párt politikáját az osztályszempontoktól. Ezért a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának lapja, a Renmin Ribao, 1964. február 4-i számában követelte a kommunista mozgalom kettészakadását és hallatlan vádakkal és sértésekkel illette a Szovjetunió Kommunista Pártjának vezetőségét és a szovjet kormányt. A kommunista mozgalomban ilyesmi nem hangzott el azóta, amióta a húszas években Trockij szembeszállt Leninnel és az SZKP lenini politikájával. Ugyanakkor érdekes, hogy a Kínai Kommunista Párt vezetősége, mely annyira kérkedik kommunista forradalmi elvszerűségével, De Gaulle kormányával tárgyalva hirtelen feladta elvszerűségét. Mi, természetesen örülünk annak, hogy Franciaország és Kína felvette a diplomáciai kapcsolatokat, mert ez haladást jelent az államok békés kapcsolatainak fejlesztésében és áttöri az Egyesült Államoknak Kína nemzetközi elszigetelésére Irányuló esztelen politikai irányvonalát. Persze csodálatot kelt az, amit ezzel kapcsolatban a kínai propaganda művel. A kínai vezetők a múlt év elején élesen támadták és azzal vádolták a francia elvtársakat, hogy nem eléggé harcolnak De Gaulle kormányának Imperialista és gyarmati politikája ellen. A diplomácia kapcsolatok felvételével azonban a Renmin Ribao 1964. január 21-én De Gaulle Franciaországát is a világ egységes antiimperialista frontjába sorolta, viszont kiiktatta belőle a Szovjetuniót és a többi szocialista országot azért, mert elvi fenntartásaik vannak a kínai vezetők antlleninista koncepciójával szemben. Mint tudják, a Szovjetunió Kommunista Pártja, a ml pártunk és sok más testvérpárt tartózkodó álláspontra helyezkedett a Kínai Kommunista Párt vezetőségének eddigi támadásaival szemben s tavaly ősszel a nyílt vita beszüntetését célzó többszöri fel hívásssal fordult a kínai vezetőkhöz. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága az utóbbi Időben számos kezdeményező javaslatot tett a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának, hogy mélyítsék- el a gazdasági és kereskedelmi együttműködést, biztosítsák az egységes fellépést a nemzetközi demokratikus szervezetekben és a komoly nemzetközi kérdésekről folytatott tárgyalásokon. Mindez válasz nélkül maradt, bár az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet elvtársak kezdeményezését támogató többi testvérpárt azt várta, hogy a KKP vezetősége a nemzetközi kommunista mozgalom egysége érdekében felhagy támadásaival s nem ad további lehetőséget az imperialistáknak arra, hogy hasznot húzzanak a nemzetközi kommunista mozgalom és a kínai kommunisták viszályából. Sajnos az ellenkezője történt; az utóbbi napokban a kínai vezetők fokozták támadásaikat. Mint tudják, február elején ülésezett a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Többek között a Kínai Kommunista Pártnak az SZKP vezetősége ellen Intézett támadásait és a kínai vezetőknek a nemzetközi kommunista mozgalom egysége megbontására irányuló magatartását is megvitatták. Az ülésen Szuszlov elvtárs tartott beszámolót, melyet a napokban nyilvánosságra hoztunk. Pártunk Központi Bizottsága teljesen egyetért az SZKP Központi Bizottságának elemzésével, amelyben híven és objektívan értékeli a kínai vezetők ártalmas és kalandor Irányvonalát, amelyet a kommunista és munkáspártok 1957-es és 1960-as, moszkvai nemzetközi tanácskozásainak dokumentumában elfogadott lenini platform helyett rá akarnak kényszeríteni a nemzetközi kommunista mozgalomra. Teljesen egyetértünk azzal az elvszerű bírálattal, amellyel az SZKP Központi Bízott sága a kínai vezetők rendkívül hely telen nézeteit és a kommunista mozgalomban kifejtett frakciós tevékenységét illette. Úgyszintén támogatjuk a Szovjetunió Kommunista Pártjának fáradhatatlan tevékenységét, melyet a marxista—leninista pártok internacionalista egységének szilárdítása érdekében, a Kínai Kommunista Párt és a nemzetközi kommunista mozgalom nézeteltéréseinek leküzdéséért fejt ki. Ml is kijelentjük, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának állásfoglalása teljesen megegyezik pártunk álláspontjával, az egyedüli helyes irányvonalnak tartjuk, mely megfelel a lenini taktika és stratégia elveinek, a marxizmus—leninizmus és a proletár nemzetköziség érdekeinek. Ez az 1957-es és az 1960-as Moszkvai Nyilatkozat következtetéseivel összhangban hozzájárul a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom egységének és összeforrottságának szilárdításához. Elkerülhetetlenül fontos volt, hogy nyíltan állást foglaljunk a kínai elvtársak magatartásával kapcsolatban, mert az utóbbi hetekben a nyilvános vita beszüntetésére irányuló minden törekvést és ajánlatot elutasítottak, minden téren szakadár tevékenységet fejtettek ki. A Renmin Ribao 1964. március 30-i legutóbbi cikke újabb bizonyítéka annak, hogy a Kínai Kommunista Párt vezetősége a nemzetközi kommunista mozgalom egységének megbontására törekszik. A Szovjetunió Kommunista Pártját dur ván támadva pártunkra is rágalmakat szór és elferdíti pártunknak 1945 után folytatott politikáját. A Renmin Ribao magyarázata elferdíti az események folyását hazánkban, hogy „bebizonyítsa": 1948 februárjában munkásosztályunk nem békés úton, hanem az államapparátus és a fegyveres alakulatok segítségével erőszakosan vette át a hatalmat. Sajnos, a reakciós imperialista propaganda is 16 év óta pufogtat ilyen rágalmakat februári eseményeinkről. Természetesen megfelelő időben kellő választ adunk a kínai elvtársak hazugságaira. Ugyancsak elvi álláspontra helyezkedünk azzal a követeléssel kapcsolatban is, amelyet a kínai vezetők először fogalmaztak meg ily nyíltan: meg kell változtatni a Moszkvai Nyilatkozatnak a szocializmusba való átmenet módjaira vonatkozó kitételét és felül kell vizsgálni a benne Jevő „hiányosságokat és tévedéseket". Egyidejűleg az utóbbi hetekben újra kulminálódott a kinai vezetők egységbontó kampánya a nemzetközi demokratikus szervezetek fórumán is. Ezt bizonyítja a kínai képviselők magatartása a Nemzetközi Diákszövetség vezető szerveinek budapesti, a békemozgalom varsói, a Szakszervezeti Világszövetség szófial és az Afroázslai Szolidaritási Bizottság algíri ülésén. A kommunista mozgalom nemzetközi egységének érdekei megkövetelik, hogy elszántan küzdjünk a lenini irányvonal védelmében és tudomására hozzuk a kínai elvtársaknak: a testvérpártok többsége elítéli a kínai vezetők nagyon ártalmas irányvonalát, és mindennemű közeledés csak a 81 kommunista és munkáspárt 1960-as értekezletén elfogadott alapelvek és következtetések elismerése és tiszteletbentartása alapján lehetséges. Csak így gátolhatjuk meg a Kinai Kommunista Párt trockista és szektás törekvéseit, amelyeknek célja a Szovjetunió és a szocialista országok elszigetelése a nemzeti felszabadító mozgalomtól. Azokat a törekvéseket, amelyekkel egy kalap alá veszik a Szovjetunió Internacionalista politikáját az Egyesült Államok imperialista politikájával; azokat a törekvéseket, hogy a kínai vezetők a kommunista mozgalom egységének megbontásához fűzzék ambíciójukat. Peking legyen a nemzetközi kommunista mozgalom új központja, az afrikai, ázsai és latin-amerikai nemzeti felszabadító mozgalom centruma. Ugyanakkor nagyon helyes, ha fáradhatatlanul egyengetjük a talajt a kommunista pártok újabb nemzetközi értekezletének megtartására. Legjobb lenne, ha még az idén összeülne, hogy megvédje és megerősítse a marxista-leninista pártok egységes magatartását nemzetközi frakciózásra irányuló törekvésekkel szemben. Ez pártunk, sok testvérpárt álláspontja, melyek egyidejűleg ernyedetlenül arra törekednek, hogy felelősségteljes kommunista álláspontra bírják a Kínai Kommunista Pártot. Ezért pártunkkal egyetemben mindenkor elszántan küzdeni fognak azért, ami a kommunisták számára a legszentebb, ami elsőrendű nemzetközi kötelessé gük. az eszmei és akcióegységért, a testvéri marxista—leninista pártok és a szocialista országok nemzetközi szövetségének harcos forradalmi öszszeforrottságáért abban a világküzde lemben, amely a békéért és a kom munizmusért folyik. Természetesen nem kendőzhetjük, hogy a Kínai Kommunista Párt sza kádár politikája nemcsak gyengíti a nemzetközi kommunista mozgalom egységét, hanem veszedelmesen az Imperialista körök malmára hajtja a vizet a szocializmus elleni küzdelemben. Az imperialista politika agresszív jellegét illetően a Szovjet unió és más szocialista országok bé kepolitikájának erősödő hatására Nyugaton megnyilvánuló bizonyos pozitív jelenségek ellenére sem ringatjuk magunkat illuziókjjan. Arról sem ábrándozunk, hogy az imperialisták feladják a szocialista országok meg semmisítésére szőtt terveiket, bár egyes nyugati országokban ma erő södik az a meggyőződés, hogy atom támadással, háborúval lehetetlen célt érniük. Viszont vannak olyan imperialista erők ls például az Egyesült Államokban, vannak revansisták Nyu gat-Németországban, amelyek ügy képzelik, hogy ez lehetséges és azután makacsul szorgalmazzák, hogy a NATO keretében és NATO n kívül továbbra is háborúval fenyegessék a Szcvjetuniót és más szocialista or szágokat. Az imperialista politika taktikái változtat anélkül, hogy enyhülne gyűlölete és ellenséges érzü lete a szocialista országokkal szem ben. Ezt a taktikai változást egyrészt a szocialista világrendszer eddi gi sikerei, a szocializmus eszméi iránt világszerte megnyilvánuló ro konszenv fokozódása, másrészt a tőkés országok hatalmi és gazdasági ellentétei kényszerítik ki. Emiatt egyenesen rá vannak utalva, hogy kereskedjenek a szocialista országok kai. Ezért a nyugati körök is hajlandóságot mutatnak a kölcsönös keres kedelemre, amit a nemzetközi feszültség enyhülése érdekében támogatunk, ám ugyanakkor nem hallgatjuk el, hogy az imperialisták fokozzák politikai és ideológiai harcukat. E téren nagyon elővigyázatosaknak kell lennünk, mert konkrét politikai célokat tűznek ki e küzdelemben. Jelenlegi fő taktikai szempontjuk: nem erőszakos frontális támadással akarják megsemmisíteni a szocializmust, mert a Szovjetunió rakéta- és atomfölénye miatt nincs hozzá erejük. Meg akarják változtatni a szocializmust, meg akarják fosztani a lényegét meghatározó alapvető társadalmi és ideológiai vonásaitól. Ez azt jelenti, hogy minden lehetséges módon és eszközzel burzsoá és kispolgári szokásokat, Irányzatokat akarnak behurcolni a szocialista országokba, az Ideológiai életbe pedig különféle bomlasztó nézeteket és elméleteket kísérelnek meg becsempészni azzal a céllal, — mint nemrégen a New York Times beismerte —, hogy „Szabad és sokrétű társadalommá transzformálják, alakítsák át a kommunizmust". Ezért az imperialisták egyre inkább az ideológia területére helyezik át küzdelmük színterét, bár a szocialista országok ellen folytatott kémkedés és aknamunka különböző formáiról sem mondanak le. Az emberek gondolkodásában megnyilvánuló csökevényekre, néhány kispolgári és intellektuális egyén zavaros fejére és nacionalista előítéltekre támaszkodnak, ezen az alapon szeretnék terjeszteni a burzsoá ideológiát. Harriman, az Egyesült Államok volt moszkvai nagykövete, ismert személyiség, március elején kijelentette: az Egyesült Államok arra törekszik, hogy „a kommunista országok népei teljesen függetlenek legyenek és felújítsák természetes viszonyukat a többi európai országhoz és a szabad világhoz". Nem rejtette véka alá azt, hogy a fő cél a szocialista internacionalista kötelékek, a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok eltépése, — mert ezek alkotják a szocialista országok kapcsolatainak közös fő alapját, — a nacionalista irányzatok hatásának fokozása úgy, hogy minden szocialista ország más legyen, eltérjen a másiktól, hogy aztán a burzsoá ideológia könnyebben beszűrődhessen. Az Imperialisták számára ez ma a front, amelyen minden erővel támadják a szocialista országok lakosságának gondolatvilágát, hogy megbontsák kölcsönös egységüket és a kommunista pártok öszeforrottságát. Ennek rendelik alá érdekeiket és minden kínálkozó alkalmat megragadnak Ezzel tisztában kell lennünk; nem engedhetünk meg ideológiai passzivitást. hanem frontális támadásba kell lendülnünk az ilyen törekvések ellen. Nagy eszmei összecsapás részvevői, vagyunk. Ebben visszatükröződik a nemzetközi osztályharc, az, hogy kl kit győz le. A kapitalizmus és a szocializmus, a reakció és a haladás erői vívnak egymással eszmei küzdelmeit. Ezért kötelességünk tudni, hol a helyünk, hogy mindenkor szilárdan álljunk a párt pozíciói, a szocializmus mellett, offenzíván védelmezzük és a békés együttélés politikájával terjesszük az igazságot a szocializmus vívmányairól. Ezért nem zárkózunk el a nyugati haladó kultúra képviselőivel való széles körű együttműködés elől, lehetőséget nyújtunk a nemzetközi turistaforgalomra, fejlesztjük a nemzetközi kereskedelmet és még sok mást csinálunk. Ugyanakkor tudnunk kell, miért cselekedjük ezt. Azért hogy erősítsük a szocializmus politikai, gazdasági és kulturális pozícióit, segítsük a béke és a haladás ügyét, teljes erővel elősegítsük a szocializmus eszmei előretörését. Ám nincs megbékélés a kispolgári erkölccsel, ne hagyjuk károsan befolyásolni szocialista gondolkodásunkat és öntudatunkat. Ezért mutatjuk meg dolgozóinknak, mit kell ma feltétlenül megtenni, hogy eljussunk oda, ahol politikánk szellemében holnap lenni akarunk. Elvtársak! Az idei év a képviseleti szerveK választásának jegyében telik el. Az előkészületek már megkezdődtek. A Nemzeti Front ülésszakán tüzetesen kifejtettük választási programunkat. Ez a program következetesen a CSKP X'il. kongresszusából indult ki és távlati céljainkkal köti össze a nép mozgósítását jelenlegi gazdasági problémáink aktív megoldására. Első helyen az a küzdelem szerepel, melynek célja az idei népgazdaságfejlesztési terv teljesítése és túlteljesítése a társadalmi termelés és a társadalmi munkatermelékenység növelése alapján. A Központi Bizottság januári plénumának határozata szellemében a párt-, szakszervezeti és gazdasági szervek kötelesek feltételeket teremteni arra, hogy fokozódjék a dolgozók anyagi és erkölcsi érdekeltsége a munkatermelékenység növelésében és a minőségi mutatók szerinti tervteljesítésben. Mondjuk meg őszintén, hogy a mennyiségi mutatókra épülő eddigi díjazási és pénzügyi ellenőrzési rendszer lehetővé tette, hogy különféle kitérőkkel és néha üzelmekkel liberalista bérpolitikát folytassanak, és azok az üzemek is jogcímet szerezzenek prémiumra, sőt igényt tartsanak vezető helyre az országos versenyekben, például a vörös zászló elnyerésére, amelyek silány minőségű, műszakilag elavult termékeket gyártottak, melyek aztán raktáron hevertek, vagy később ócskavasba kerültek. Ez a lehetőség gyakran a felelős vezetőket, üzemigazgatókat, a vállalatokat, a trösztök és a minisztériumok dolgozóit is demoralizálta. A társadalmi érdekek kiharcolása helyett különféle mellékutakat kerestek a teljes termelés tervének legkényelmesebb teljesítésére, a „valamit valamiért", elv szellemében a silány gyártmányokat rátukmálták más igazgatókra stb. Mindezt megsínylette a műszaki fejlesztés, a választék, megsínylette társadalmunk, mert a termelés folyt, értékek használódtak fel, a nemzeti jövedelem viszont nem nőtt, mert jelentős része fölösleges készletekben befagyott. Ezért azt akarjuk, — s ez nagyon helyes — hogy a jövőben erősödjék a pénzügyi ellenőrzés, hogy már a terv összeállítása idején a vállalatok és a minisztériumok azt javasolják és biztosítsák, amire a társadalomnak szüksége van,, akár bel-, akár külkereskedelmi célokra, másrészt szembetűnően értékelni akarjuk az így összeállított terv lehető legjobb teljesítésére irányuló kezdeményező törekvést. Ellenkező esetben pedig szabad folyást engedünk az anyagi szankcióknak. Mint már említettem, ez majd a népgazdaság irányításának és szervezésének most készülő rendszerében jut kifejezésre. Tudjuk, hogy az anyagi érdekeltség és felelősség következetes érvényesítése sok vezetőt arra fog késztetni, hogy komolyan megváltoztassa gondolkodási és cselekvési módját. Ugyanígy érinteni fog sok dolgozót is, akik egyes esetekben helytelenül szociális járandóságot látnak a munkadíjazásban, főként a prémiumban, melyet jó, vagy rossz munkájuktól függetlenül meg kell kapniuk. Ám bízunk benne, hogy a munkások és a felelős dolgozók, különösen a kommunisták megértik ezeknek az intézkedéseknek helyességét és szükségességét, hisz végeredményben az általuk is gyakran bírált alibizmus, díjazási egyenlősdlség, a szaktudás és a becsületesség elbírálása terén (Folytatás az i. oldalon) ŰT SZÖ 4 * 1964. április B,