Új Szó, 1964. április (17. évfolyam, 91-120.szám)
1964-04-28 / 118. szám, kedd
Alexander Dubček elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról) és boldogságáért végzett munka Iránti új viszonyra való nevelés azt Jelenti, hogy jó kapcsolatra kell törekedni a szülök, az iskola és főként a tanulás iránt ls. Szükséges, hogy az így értelmezett nevelő tevékenység első helyen álljon a plonlrcsoportok sokrétű tevékenységében. A pionlrszervezet egyik legalapvetőbb küldetése a gyermekekben megszilárdítani az Iskola Iránti szeretetet, fokozni a szülők és a tanítók iránti tiszteletüket. A szülői és az Iskolai nevelés összhangjától függ a fiatal ember sorsa, mert ez az alapja a jó tanulmányi eredményeknek, ami feltétlenül szükséges a fiatal ember jövő szakképzettségéhez és hivatásához, valamint erölcsi tulajdonságaihoz. Az Ifjúság rendszerint csak később, a gyakorlatban érti meg az életre való jó felkészülésének jelentőségét, csak ekkor értékeli teljesen a szülők és tanítók gondoskodását, fejezi ki nekik háláját s értékeli munkájukat, amelyet a CSKP vezetésével a szocializmus és a kommunizmus építésén végeznek. A CSISZ-szervezeteknek, a szülők és Iskolabarátok közösségeinek, a pedagógiai dolgozóknak és mindazoknak, akik érintkezésbe kerülnek a píbnírszervezettel a CSISZ-szel és nevelőmunkájukkal, szem előtt kell tartaniuk, hogy a mai pionírok 15 év múlva — 1980-ban életerejük teljében levő emberek lesznek, mint a társadalom felnőtt építői megnyitják a kommunizmusba vezető kapukat. A pionírokat tehát minőségileg magasabb színvonalú emberekké — a kommunizmus építőivé készítjük elő. Nevelésük folyamán tehát nemcsak előre kell tekintenünk, hanem a pártunk és munkásosztályunk által megtett dicső forradalmi útra ls. Szem előtt kell tartani a megszállás súlyos évelt, a Szlovák Nemzeti Felkelés dicső harcaínak időszakát is, melynek hagyatéka arra kötelez benünkket, hogy a fiatalok tudatában kífejleszszük a nemzetköziség érzését, megszilárdítsuk törekvésüket a csehek és szlovákok, valamint a hazánkban élő összes nemzetiség testvéri együttélésének fejlesztésére. Emlékezzünk a nemzeti felszabadító harc felejthetetlen napjaira, a háború utáni építőmunka és az első ötéves tervek éveire, az ifjúsági vasúlvonal építésének éveire. Mutassunk rá a CSISZ jelenlegi munkájára, amellyel segít a mezőgazdaságnak, az ostravai ötödik nagyolvasztó építésében, a tušlmlcel villanymű, a Kelet-szlovákiai Vasmű építésében és legújabban a Szovjetunió határától Košicére vezető széles nyomtávú vasút építésében. Felemlítem a többi ifjúsági építkezést is, mert ezeken alakult és alakul ki, formálódik az új ember — a CSISZtag és kommunista, kiváló erkölcsi tulajdonságokkal bíró ember. Ezzel együtt gondolnunk kell arra is, hogy a jelenlegi Időszakban nagy műszaki forradalom küszöbén állunk, öriásl tudományos és technikai felfedezések: rakétarepülőgépek, atomerőművek és jégtörők, az űrhajósokat a csillagokig repítő hatalmas rakéták korában élünk. Mindez gyermekeink számára már közeli és természetes dolog. Mindent megteszünk azért, hogy az új technikában rejlő óriási erőket megfékezzék, s ne a pusztításra, hanem az emberiség boldogítására használják fel. Arra törekszünk, hogy az Ifjú nemzedék az új technikának ne Jobb feltéte'eket a nők foglalkoztatására Az SZLKP KB gazdasági bizottságának ülése szervezeti vezetők ezzel összefüggő feladatalt. A bizottság ezután a lakásépítés 1970-lg történő fejlesztéséről tárgyalt a CSKP Központi Bizottságának a lakáskérdés megoldásáról szóló határozata teljesítésének szempontjából. Elemezték a lakásépítés lemaradásának okait, főként, a közép-szlovákiai és a kelet-szlovákiai kerületben. Hangsúlyozták, hogy a lakásépítés különböző formáit összhangba kell hozni a termelőerők elosztásának és összpontosításának tervével. A bizottság megtárgyalta továbbá a magnezit-ipar 1970-ig terjedő továbbfejlesztésének kérdéseit. ' A bizottság tagjait tájékoztatták a név szerint jóváhagyott beruházási építkezések felülvizsgálatának eredményeiről, valamlpt a széles nyomtávú vasút építéséről. (CTK) — Az SZLKP KB gazdasági bizottsága tegnapi ülésén az 1965. óvl és a további évekre szóló terv előkészítésével foglalkozott. A bizottság ülését Michal Sabolčík, az SZLKP KB .titkára vezette. Az ülésen a munkaerőszükséglet szempontjából megtárgyalták a nők foglalkoztatottsága növelésének problémáját Szlovákiában. Megállapították, hogy további feltételeket kell teremteni a nők foglalkoztatásának növelésére. Fokozni kell a szakképzettségeket, ki kell bővíteni a szociális intézmények (bölcsődék, óvodák napközi otthonok), valamint a szolgáltatások hálózatát, s megfelelő munkafeltételeket kell teremteni a vállalatokban és az üzemekben. Ezzel kapcsolatban a bizottság hangoztatta a gazdasági dolgozók és a szakiiiiiiiiiiiiiiiiifiiitiiiiiiiiitiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiftttiiiiiiiitiniiiiiir követe és meghatalmazott minisztere tegnap Prágába érkezett. •k A Matica slovenská dolgozói Martinban tegnap emlékeztek meg az SZNT-nek a Matica slovenská-ról szóló törvénye tízéves évfordulójáról. E törvény alapján a Matica slovenská és az általa létesített Szlovák Nemzeti Könyvtár állami tudományos Intézetté vált. * Josef Nepomuckýnek, a Központi Szövetkezeti Tanács elnökének vezetésével csehszlovák szövetkezeti küldöttség utazott a Szovjetunióba a Centroszojuz meghívására. Küldöttségünk Moszkvában a csehszlovák és a szovjet szövetkezeti szervezetek további együttműködéséről, valamint a következő évekre szóló kereskedelmi egyezmény megkötéséről fog tárgyalni. * A KGST fennállásának 15. évfordulója alkalmából tegnap a gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési kormánybizottság sajtóértekezletet rendezett, amelyen František Stránsky mérnök, a bizottság titkára ismertette a KGST tevékenységét és legközelebbi feladatait. •É JIH Burian mező-, erdő- és vízgazdasági miniszter tegnap fogadta az EFSZ-ek VI. országos kongresszusán részt vevő magyar és német küldöttséget. Ezután mindkét küldöttség visszautazott hazájába. * A nyugat-szlovákiai kerület kerületi választási bizottsága tegnapi ülésének adatai szerint a kerületben rendezett mintegy 3 ezer nyilvános ülésen több mint 207 000 polgár vett részt, hogy megegyezzenek a jelöltek személyében. A vitában több mint 11 ezren szólaltak fel. * A Nemzetgyűlés kulturális bizottsága tegnap az I. és II. fokú iskolák tanítói szakmai továbbképzésének problémáival foglalkozott. A tanácskozáson dr. Bohumil Kvasil mérnök, professzor, az Iskola- és kulturálisügyi miniszter helyettese is részt vett. •k Tegnap Bratislavába érkezett a nagy-britannia Általános és Kommunális Munkások Nemzeti Szövetségének öttagú küldöttsége, amelyet Bernard Swtndell, a szövetség elnöke vezet. A repülőtéren Vojtech Daubner, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke és az SZNT más képviselői fogadták a vendégeket. * Dr. Josef Plojhar egészségügyi miniszter tegnap fogadta dr. Vahedlt, a kabull egyetem orvosi karának rektorát. A baráti légkörben folytatott eszmecsere során az afgán vendég megköszönte azt a hathatós segítséget, amelyet hazánk nyújtott. Afganisztánnak egészségügyi hálózat kiépítésére. A két államférfi ezután az országaink közötti egészségügyi együttműködés további fejlesztésének lehetőségeiről tárgyalt. * Ivan Málék akadémikus tegnap reggel érkezett vissza Moszkvából Prágába, ahol a Tudományos Dolgozók Világszövetségének ülésén vett részt. Az ülésen a fejlődő országok tudományos feladatainak kérdéseivel foglalkoztak. Ivan Málék ezenkívül a Nemzetközi Lenin-dijakat elosztó bizottság munkájában is részt vett. •k A Központi Postaigazgatóság tegnap többmilliós példányban űrkutatás témájú alkalmi bélyegsorozatot bocsátott kl. E bélyegeket nyolc címletben adták ki — 30, 60 és 80 filléres, 1.— 1,20, 1.40, 1.60 és 2.— koronás címletekben. A bélyegeken szovjet és amerikai űrhajósok arcképe látható. •k Hans G. Andersen, az Izlandi Köztársaság új csehszlovákiai rendkívüli A katonai díszszemle előtt (CTK) — A katonai iskolák és tanintézetek brigádja tegnap reggel megkezdte első közös gyakorlatát a fegyveres erők májusi díszszemléjére. Ma folytatódik a Toman utcán a gyalogosok gyakorlata, a repülőtéren a motoros hadosztály gyakorlata, és 14 órakor megkezdik közös gyakorlatozásukat a népi milicisták is. csak elsajátítására, hanem továbbfejlesztésére is jól felkészüljön. Szükséges, hogy Ifjúságunk mélyen átérezze a nagy gondolatokat, amelyeket Lenin fejtett kt a Komszomol III. kongresszusán. Vezessék a pionírokat annak egyre mélyebb megértésére, hogy a haza szolgálata szívós tanulást Is jelent, a tudás elsajátítását és kulturáltságot. Igaz, hogy ezt sajátos módszerekkel kell végezni, hogy a ploníralakulatokban folyó munka ne kopírozza az osztályban végzett tanítást. A plonlrszervezetnek Lenin egy másik gondolatát ls alapul kell vennie: tanulni kell mindenből, a könyvekből és az életből ls. A plonlrszervezetnek meg kell tanítania a gyermekeket arra, hogy egyre mélyebben hatoljanak be az élet, a természet és a társadalom rejtelmeibe. Nyissa ki a gyermekek szemét és legyen segítségükre abban, hogy megtalálják az életben a megfelelő helyüket. Különös értelme és jelentősége van az egyéni adottság és tehetség felfedezésének és fejlesztésének. Ezen a téren a pionírmozgalomnak az Ifjú technikusok, természettudósok, művészek köreinek alkotó tevékenységében valóban gazdag hagyományai vannak. Elvárjuk, hogy a pionírszervezet a következő években e téren még Jobban fejlessze az alkotómunkát. Az Ifjúsági szövetség a kommunistákkal, pedagógusokkal és a szülőkkel együtt gondoskodni fog arról, hogy e tevékenység tartalmát kommunista eszmeiség hassa át. A pionírszervezet a fiatal nemzedék jellemének új vonásalt fejleszti ki. Helyesen abból Indul ki, hogy rendszerünket kollektivitása teszi erőssé. Szükséges, hogy a pionlrszervezet még jobban erősítse a gyermekek kollektív szellemben való nevelését, hogy megtanuljanak az „egy valamennyiért, valamennyi egyért" jelszó szerint élni, megszokják, hogy személyes érdekeiket összhangba hozzák a kollektíva és a társadalom érdekeivel. Harcolni kell az önzés, az önfejűség, valamint a gyermek tudatában levő más csökevények ellen. Neveljük a gyermekeket az Igazi hazaszeretet szellemében, legyenek büszkék a „pionír" megtisztelő elnevezésre, vágyjanak arra, hogy CSISZtagokká és kommunistává legyenek. A gyermekekben keltsünk büszkeséget kollektívájukra, munkájuk eredményeire, a sportban és alkotó tevékenységükben elért sikereikre. Emlékezzünk vissza Makarenkónak arra a gondolatára, hogy a gyermek csak akkor büszke kollektívájára, ha annak nemcsak belső ereje, hanem külső szépsége és esztétikája is lelkesíti. A plunlrmunkának ezt az oldalát az utóbbi Időben kissé lebecsüljük. Elvtársak, örömteljesen ünnepeljük a pionlrszervezet 15. évfordulóját. 15 év nem nagy idő, mégis ez alatt sok dicső oldal íródott be pionírszervezetünk történetébe, örülünk sikereinek, örülünk annak, hogy nagyszámú híve van, akiknek ebből az alkalomból az SZLKP KB nevében és megbízásából köszönetünket fejezzük kl a pionírmozgalom és a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség felvirágoztatása, az új nemzedék, a kommunizmus építői nemzedékének nevelése érdekében végzett munkájukért. Tegyünk meg mindent, hogy a pionlrcsoportok munkája minél sokoldalúbb legyen, hogy a gyermekeknek sok-sok szép pillanatot adjon, tanulságossá és boldoggá tegye gyermekéveiket. Ezzel egyidejűleg törekedjünk a pionírszervezetben végzett munka eszmei színvonalának további emelésére. A kommunizmus ellenségei igyekeznek minden eszközzel megzavarni az Ifjúság eszmei egységét. Ez nem sikerül nekik. A Csehszlovák Ifjúsági Szövetség hűségesen halad a párt oldalán. Meggyőződésem, hogy a CSISZ továbbra ls minden képességét felhasználja arra, hogy a pionlrszervezet még tevékenyebben részt vegyen a kommunista társadalom öntudatos, áldozatkész és lelkes építőinek nevelésében. A CSISZ-tagoknak, főként pedig a pedagógusoknak, valamint azoknak, akik aktívan dolgoznak a szülői munkaközösségekben, sok sikert kívánok nehéz és érdemes munkájukban! Elena Petriková elvtársnő megköszönte az SZLKP KB küldöttsége vezetőjének elismerő szavait és megígérte, hogy a CSISZ szlovákiai pionírszervezete továbbra is arra fog törekedni, hogy a pionírok elmélyítsék politikai öntudatosságukat és ismereteiket, fejlesszék tehetségüket, példás kezdeményezést ás aktivitást tanúsítsanak. Dániel Futej elvtárs és más CSISZfunkcionárinsok ezután a CSISZ központi és szlovákiai bizottságának határozata alapján magas CSISZ-kitüntetéseket nyújtott át a CSISZ pionírszervezete érdemes dolgozóinak. IBlVÉKMKro^lRLilfeBiiL A Román Munkáspárt áliásfoglolása o nemzetközi kommunista mozgalom kérdéseihez Bukarest (CTK) — A Romén Munkáspárt központi lapja, a Scienteia április 28 án nyilatkozatot közölt a Román Munkáspárt állásfoglalásáról a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kérdéseihez. A dokumentumot a párt Központi Bizottságának április 15—22-i teljes ülésén hagyták jóvá. A nyilatkozat a bevezetőben ismerteti azt a törekvést, amelyet a Román Munkáspárt ez év februárjában és márciusában a nyílt vita beszüntetéséért kifejtett. A Román Munkáspárt az SZKP KB-hoz és a KKP KBhoz fordult, hogy szüntessék be a vitaanyagok közlését. A törekvés csupán az SZKP KB-n talált megértésre. Ezzel szemben a Kinai KP Központi Bizottsága folytatta az SZKP és a többi testvérpárt elleni kirohanásalt. A továbbiakban a nyilatkozat állást foglal a vita tárgyát képező legfontosabb kérdésekhez. Megállapítja: a békeharc legnagyobb sikere a múlt években az volt, hogy a békét megőrizték és kirajzolódnak a nemzetközi feszültség enyhülésének körvonalai. A háború és béke kérdésével kapcsolatban a nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a békés egymás mellett élés nem jelenti az osztályharc feladását és nem jelenti a harc beszüntetését a burzsoá ideológia ellen. A békés egymás mellet élés politikája a szocializmus népszerűségének egyik forrása. A Román Munkáspárt és a román nép nagyra becsüli a Szovjetunió következetes békeigyekezetét, a feszültség enyhítésére kifejtett törekvését. A szocialista tábor kérdéseiről szólva a nyilatkozat rámutat, hogy e tábor ereje és befolyása mindenekelőtt egységéből és összeforrottságából ered. A nyilatkozat a továbbiakban hangsúlyozza a kommunista és munkáspártoknak a társadalmi haladásban és a politikai életben betöltött nagy szerepét. A szocializmusba való átmenet formáját az egyes országok konkrét történelmi feltételei szabják meg. Az osztályharc éleződésének foka nem a proletariátustól függ, hanepi attól, hogy a megdöntött kizsákmányoló osztályok erőszakos ellenálláshoz folyamodnak-e. A proletárforradalom sikere szempontjából döntő jelentőségű, hogy a munkásosztály ismerje a harc minden formáját és felkészüljön minden lehetőségre. A nyilatkozat további fejezete rámutat, milyen nagy károkat okozott a nemzetközi kommunista mozgalomnak a személyi kultusz idején meghonosodott gyakorlat. „Pártunk helyesnek találta az SZKP XX. kongresszusán végrehajtott bíráló elemzést. Nagyra értékelte e kongreszszus álláspontját, miszerint következetesen alkalmazni kell a pártélet lenini normáit" — áll a nyilatkozatban. „Helytelennek tartjuk, hogy a pártdokumentumokban, sajtószervekben, rádióadásokban stb. becsmérlő és rágalmazó hangnemet használjanak, hazug módon elferdítsék a tényeket és alaptalanul vádaskodjanak. Elképzelhetetlen, hogy a kommunista pártok közötti vitában mélyen sértő vádaskodáshoz folyamodjanak, s olyan kifejezéseket használjanak, mint „minden idők legnagyobb revizionistái", akik „az amerikai imperializmussal szövetkeztek" és „kitárták a kapukat a tőkés rendszer felújítása előtt 1' stb. A Román Munkáspárt KB felháborodását fejezi ki afölött, hogy a KKP vezetői elméletileg indokolni akarják a nemzetközi kommunista mozgalomban a szakadás szükségességét. Ez közvetlen felhívás a szakadásra. Befejezésül a nyilatkozat felhívással fordul minden testvérpárthoz, szüntessék be a nyílt vitát és azonnal lássanak hozzá az összes kommunista és munkáspárt^közös tanácskozásának előkészítéséhez. Szitkozódás helyett elvi vitát Az OKP Központi Bizottsága a mozgalom egységéről tárgyalt Róma (ČTK) — Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága és központi ellenőrző bizottsága a napokban Rómában tartotta együttes ülését. Az ülésen elsőrendű figyelmet fordítottak a kommunista és munkásmozgalom kérdéseinek. Ebben a kérdésben Palmiro Togliatti főtitkár tartott beszámolót. Togliatti elvtárs beszéde bevezető részében kiemelte az SZKP igyekezetét a nemzetközi kommunista moz| galom nyílt vitájának beszüntetésére, i hogy a higgadt vita kiküszöbölje az egységbontás veszélyét. A kínai sajtó és rádió azonban az utóbbi Időben olyan módon támadta az SZKP-t, Karume Dar es Saiaamban Dar Es-Salaam (CTK) — Abeid Karume zanzlbari elnök Dar es Salaamha érkezett, hol ünnepélyesen kicserélik Tanganyika és Zanzibar államszövetsége kialakításáról aláírt egyezmény ratifikációs okmányait. A repülőtéren jullus Nyerere tanganyika! elnök, valamint a kormány és a parlament tagjai üdvözölték Karúmét. 21 ágyúlövés után a két elnök végigvonult a felsorakozott nigériai egységek előtt. Eichmann helyettese a bíróság előtt Frankfurt (CTK) — A frankfurti bíróság megkezdte Hermann Krumey volt SS Obersturmbannführer és Ottó Hunsch volt SS Hauptsturmführer — Eichmann legközelebbi munkatársai — perének tárgyalását. A vádlottak lelkiismeretét nagyszámú magyar zsidó meggyilkolása terheli. A két háborús bűnös Nyugat-Németországban élt. Krumey kereskedő volt és Hunsch, mint jogász működött. A bírósági eljárást csak nemzetközi közvélemény nyomására indították ellenük. Krumey és Hunsch Eichmann vezérkarának voltak tagjai, mely 1944ben Budapesten kezdte meg a „zsidókérdés" végleges megoldását. Krumey Eichmann helyettese volt, Hunsch pedig Jogi tanácsadója. Kb. 440 000 magyar zsidó deportálását rendelték el. Hunsch ezenkívül maga legalább 1200 zsidót gyilkolt meg Magyarországon. A tárgyalásra 500 tanút hívtak meg különböző országokból. hogy az SZKP-nak nyíltan választ kellett adnia. Az OKP főtitkára figyelmeztette a kínai vezetőket: egységbontó tevékenységük és rágalomkampányuk az imperializmus malmára hajtja a vizet. Togliatti elvtárs hangsúlyozta, hogy az Olasz Kommunista Párt mindig ellenezte a kínai álláspontot. A kínai elvtársak módszerei megkárosították a világ kommunista és munkásmozgalmának harcát a gyarmati rendszer ellen. A kommunista és munkáspártok értekezletét részletes és következetes előkészítő munkának kell megelőznie. Az értekezlet összehívása előtt a pártoknak egymásközt is tanácskozniuk kell. Meg kell teremteni a feltételeket, hogy fokozatosan visszatérhessünk az egységhez. A további felszólalók ls kiemelték a kommunista és munkáspártok értekezlete előkészítésének szükségét. A felszólalók állást foglaltak a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom értekezletének összehívása mellett. A nemzetközi kommunista mozgalomnak válaszolnia kell a kínai tézisekre, mondta Rossana Rosand, az OKP KB tagja. Ezt csak akkor teheti meg, ha az értekezletet részletes előkészítés előzi meg. A vitát Palmiro Togliatti foglalta össze. Űjból kiemelte, tanulmányozni kell, mi alakította ki a kínai vezetők és a nemzetközi kommunista mozgalom közti eszmei vita alapját. A helytelen álláspontok ellen elvi vitával kell harcolni és nem átkokkal és szitkokkal — hangsúlyozta Togliatti elvtárs. A Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság jóváhagyta Togliatti elvtárs beszámolóját és felhívta valamennyi pártszervezetet, hogy a taggyűléseken részletesen vitassák meg a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének problémáit. A Belga Kommunista Párt KB politikai bizottságának határozata Brüsszel (CTK) — A Belga Kommunista Párt KB politikai bizottsága határozatot tett közzé a belga kormány és az orvosok képviselőinek újabb tárgyalásairól. A határozat kiemeli: a munkástömegek hatékony mozgósításának köszönhető, hogy nem emelik az orvosi kezelés díjazását, és nem csorbítják a biztosítottak Jogalt. Eddig azonban nem egyeztek meg a nyugdíjasok, özvegyek, rokkantak és árvák Ingyenes orvosi kezeléséről és az orvosok díjazásáról. ÚI SZÖ 2 * 1964. április 29.