Új Szó, 1964. április (17. évfolyam, 91-120.szám)

1964-04-20 / 110. szám, hétfő

Nagy harc lesz a kiesés elkerüléséért A VSS Košice és a Slovnaft győzött, a többi három szlovákiai csapat pontot szerzett • Bratislavában győzelem az utolsó percben, Trenčínben vitatott egyenlítés A labdarúgó-liga 19. fordulójában négy mérkőzést nyertek meg a pályaválasztó csapalok. két találkozó hozott döntet­lent, mig a vendégek közül Tfinec ért el győzelmet Prágá­ban. Az élen nem sok változás történt. Az egy mérkőzéssel kevesebbet játszott Dukla Praha továbbra is három pont előnnyel vezet az ostravaiak előtt. Meg kell azonban je­gyezni, hogy az ostravaiak fellebbezése következtében még nem biztos, hogy végleg elvesztették a VSS Košice elleni két pontjukat. A két vezető csapat mögött most négy szlovákiai együttes helyezkedik el a bajnoki táblázaton, jelentős vál­tozás történt viszont a kiesési fronton. A T2 Tflnec prágai győzelme ás az elfitle álló csapatok veresége következtében jelenleg három csapatnak van egyforma pontszáma, igaz vi­szont, hogy a CKD Praha és a TŽ Tfinec egy mérkőzéssel kevesebbel játszott, mint a Spartak Hradec. A kiesési harc rendkívül érdekesnek Ígérkezik ebben az évben is! A szombaton játszott Dukla Praha—Spartak Hradec (1:0| és a Baník Ostrava—CKD Praha (5:1) mérkőzések után va­sárnap öt találkozóra került sor, a ezekről az alábbiakban számolnak be tudósítóink. t 2:0 (1:0) VSS Košice Sp. Sokolovo Košice, 18 000 néző, vezette: Mitrič, góllövők Strausz és Müller. Hatalmas érdeklődés előzte meg a mérkőzést és már az első percekben látható volt, hogy JaCiansky a VSS ed­zője Kvašňák és az utóbbi Időben nagy­szerűen bemutatkozó Mráz semlegesí­tésével Igyekszik kihúzni a Sokolovo méregfogát. E szerepkört Pintérre és Pirščre bízta. A Sokolovo láthatóan döntetlen eredmény elérésére töreke­dett. Kvašňákon kívül Kraus és a fede­zetpárból Vojta mélyen hátrahúzódva Játszott, hogy a túlterhelt védelem se­gítségére lehessen. A hazai csapat győzelme teljesen megérdemelt, sőt gólhelyzetei alapján még nagyobb arányú is lehetett volna. A győztes csapat mindkét félidőben kezében tartotta a játék irányítását, széllel hátban és széllel szemben higgadtan, körültekintően küzdött, idei legjobb teljesítményét nyújtotta. Jól szervezett védelme Idejében fojtot­ta el a csupán szorványos kitörések­kel kísérletező Sokolovo támadásalt. A VSS legjobb csapatrésze a Pintér— Somosi fedezetpár volt, amely mind a védekezésben, mind a támadások elő­készítésében egyaránt jelesre vizsgá­zott. A csatársorban a két gyors össze­kötő: Strausz és Mravec állandó ve­szélyt jelentett Kramerlus kapujára. Különösen Mravec volt elemében, akit Starý nem tudott tartani és Ježek edző már a 27. perctől kezdve Potmešilre bízta a VSS gólzsákjának őrzését. A Sokolovóban Kramerlus hibátlanul látta el feladatát. Számos veszélyes lö­vést hárított. Kvašňák és Vojta ugyan­csak a vendégcsapat erősségeihez tar­tozott. A vendégek védelme nagy hiba­százalékkal játszott, a csatársor pedig szétesően küzdött. Rövid adogatása! nem jelentettek veszélyt a košicei kapura. Müller már a 9. percben az üres kapu fölé fejelte Mravec beadását. A 10. percben Strausz helyezett lövését robln­zonáddal védte Kramerlus. A 24. perc­ben Mravec az alapvonalig futott, nagyszerű beadásit Strausz góllá érté­kesítette. — Nagy védelmi hiba volt! Közvetlenül ezután Kvašňák lövése ka­rülte el Svallen kapuját. A második félidőben a széllel hátban játszó Sokolovo néhány támadást veze­tett. Ezek közül a legveszélyesebb Kvašňák által Indított volt, amelynek befejezéseképpen Vrána alig lőtt a VSS kapuja mellé. A 67. percben megismét­lődött az első gól jelenete. Csupán a szereplők váltakoztak. Strausz átjátszot­ta Potmešllt és beadásából Müller be­állította a találkozó végeredményét. A mérkőzés utolsó eseménye a 74. percben adódott, amikor Dyba közelről csupán a kapufát találta el. Ctaj Brno r\ r\ 81, Bratislava UIU Brno, 12 000 néző. Játékvezető Sláma. Szép, napos Időben közepes színvonalú mérkőzést vívtak a csapatok. Ősszel a brnólak meglepték Bratislavában a Slo­vant 3:l-es győzelmükkel. A Slovan ezért a váratlan vereségért Brnóban csak részleges revánsot vett. A bratislavai csapat Schrojf — Flllo, Popluhar, Sloslarlk — Horváth, Molnár II. — Pisárlk, Moravčlk, (loklj. Molnár I., Adamec, Cvetler összeállításban sze­repelt. Az egész mérkőzés folyamán 4 hátvéddel védte a kapu előtti teret a bratislavai csapat. A hátvédsor kiemel­kedően legjobbja Popluhár volt. A fede­zetek közül Horváth Játéka volt színe­sebb és eredményesebb. A csatárok kö­zül főleg a szélsők Igyekeztek, de a többlekkel együtt nem sok veszélyt Je­lentettek az ellenfél kapujára. A brnól együttesben Schmucker kapus­sal és Kohlik középhátvéddel az élén a védelem szinte hibátlanul játszott. A mér­kőzés nagy részében a brnól csapat volt fölényben, a Spartak fedezetei azonban pontatlanul adták előre a labdát. A brnól támadősort a jobbszélen szereplő. Licht­négl Irányította. Kadraba, egyszer pedig Novák került úgy a Slovnaft kapuja elé, hogy már csak Füle kapussal állt szemben, de egyikük­nek sem sikerült gólt elérnie. A Slovnaft Füle — Hrica, Welss, Fe­riančik — Matlák, Bubernlk — Medvid!, Scherer, Gáborlk, Bartalský, (Kacsánylj, Dollnský összeállításban szerepelt. A győztes csapatban Füle kapust, VVeiss középhátvédet és a sok támadást Indító Buberniket kell elsősorban megdicsérni. A csatárok nem fukarkodtak ugyan a lö­vésekkel, de ezekben nem volt elég erő. Jednota Trenčín Tatran Prešov 1:1 (0:1) Trenčín, 8000 néző. Játékvezető: Fia­la. Góllövők: Bezdeda illetve Laco Pav­lovié. ősszel a trenčlnlek súlyos vereséget szenvedtek Prešovon, s ezért akartak revánsot venni. Ezzel szemben nem hiányzott hozzá sok, hogy hazai pá­lyán ls elveszítsék a két bajnoki pon­tot. A mérkőzést erős szélben játszot­ták, s ez sokban befolyásolta a küzdel­met. A szél segítségével jutottak veze­téshez a prešovlak már a 3 percben. Laco Pavlovlč mintegy 30 (I) méterről kapura küldte a labdát, Rihošek meg sem mozdult, mert ügy látta, hogy az elkerüli kapuját, a szél azonban a há­lóba csavarta a labdát. Ez a váratlan gól megzavarta a trenčíni csapatot, s elég sok Idő telt el, mlg helyrebillent az „egyensúlya". Szünet után a hazalakat segítette a szél. Szinte állandóan a Tatran térfe­lén pattogott a labda. De az ellentá­madások is veszélyesek voltak. Egyszer Seman a kapufát találta el. A közönség egyre Idegesebben várta a mérkőzés eredményének megváltozását. A 78. percben ugyan a Tatran kapujába ke­rült a labda, a játékvezető azonban nem ítélte meg a gólt. Hat perccel a befejezés előtt egyenlített a trenčíni csapat. Bezdeda nagyerejű szabadrúgá­sát a szél ls segítette. A labda a bel­ső kapufáról pattant le. A játékvezető némi habozás után gólt Ítélt. A pre­šovlak tiltakoztak, de eredménytelenül. Az utolsó percekben szinte drámai je­lenetek zajlottak le a Tatran kapuja előtt, az eredmény azonban már nem Változott. Zemplín Michalovce—Lokomotíva Ko­šice 3:1 (2:1). Játszották Michalovcftn. A vesztes csapat továbbra ls a táblázat utolsó helyén szerepel. Spartak Pov. Bystrica—Slavoj Trebi­Sov 1:0 (0:0). A vártnál kisebb arányú győzelmet ért el hazai környezetben a Spartak. ZPS Kysucké Nové Mesto—Dukla Ko­márno 0:0. A hazalak ugyan többet tá­madtak, a komáromi védelemmel azon­ban nem boldogultak. Kablo Topoľčany—Partizán Bardejov 3:0 (1:0). A Kablo ezzel a győzelmével megerősítette előkelő helyezését. Slovan Bratislava B—Spartak Martin 1:0 (1:0). A bratislavai találkozó egyet­len gólját Velecký érte el a 25. percben. Jifí Skobla néhány éve erőssége a csehszlovák atlétikai válogatottnak. Már szintén megkezdte edzéseit, mert feltétlenül ott akar lenni Tokióban. (CTK) 9 TIzennegyedszer nyerte meg a Spartak Sokolovo az ország asztalite­nisz-csapatbajnokságot. Tegnap a Loko­motíva Brno ellen 10:4-re győzött a So­kolovo bajnokcsapata. £ nemzetközi labdarúgás érdekességei Liverpool az angol bajnok. NÉGY ORSZÁG került be eddig a to­kiói olimpia labdarúgó-tornájának 16-os döntőjébe: a rendező Japán, az olim­piai bajnoki címet védő Jugoszlávia, továbbá — selejtezők után — Mexikó és az Egyesült Arab Köztársaság. Ez utób­bi Szudán ellen vívta a IV. selejtező csoport döntőjét, amely 4:1 és 3:3 ered­ményekkel zárult. A VÁSÁRVAROSOK KUPÁJA elődöntő mérkőzéseire a következő Időpontokat jelölték: Valencla-FC Köln május 6. és 14., FC Liége—Zaragoza április 22. és májuš 7. A BRABIL SZÖVETSÉG idén ünnepli fennállásának 50 éves jnbileumát. Ebből az alkalomból nagy nemzetközi tornát rendez, melyre Argentína, Anglia és a Szovjetunió válogatott csapatát hívta meg. A szovjet válogatott azon­ban nem vehet részt a tornán, s ezért 0:1 (0:0) Sp. Motorlet T2 Trinec Prága, 7000 néző. játékvezető Buchl. Góllövő: Duda. Eléggé érdektelen, gyenge színvonalú mérkőzést vívott a két csapat. A talál­kozó egyetlen gólja a 70. percben esett Hertl hibájából. A gólt Duda lőt­te. Ha ez a hiba nem történik, gól nél­kül végződik a küzdelem, amely inkább megfelelt volna a játék képének. Bár a tfineclek elég szerencsés körülmé­nyek között Jutottak egyetlen góljuk­hoz, valamivel mégis Jobb teljesítményt nyújtottak, mint ellenfelük. Az első félidőben a Motorlet Játszott szél ellen, ennek ellenére helyenként fölényt harcolt kl. Később a Játék kiegyensúlyozódott. A második félidő elején a tfineclek kerültek fölénybe. A Motorlet és a mezőny legjobbja a már 38 éves Hemele volt. A győztes csapatban a védelem, a sokat dolgozó fedezet-pár és Kopanický csatár tűnt ki. A kapu előtti helyzetek számát tekint­ve a Motorlet ls győzhetett volna. Csa­tárai azonban két esetben teljesen tiszta helyzetben ls hibáztak. (ZP.) most a brazilok a portugál válogatottat szeretnék megnyerni. LIVERPOOL AZ ANGOL BAJNOK. Ang­liában még nem fejeződött be a bajnoki küzdelemsorozat, a bajnokot azonban már Ismerik. A Liverpool szombaton 5:0-ra nyert az Arsenal ellen, s ezzel véglegesítette első helyét. A Liverpool csapata mögött a Manchester United, a Chelsea, a tavalyi bajnok Everton és a nálunk is jól ismert Tottenham Hots­pnr csatáznak az előkelő helyezésekért. AZ NSZK LEGJOBB CSAPATA jelenleg az FC Köln. Már hét ponttal vezet, s elsősége biztosra vehető. A kölnlek szombaton 5:2-re győztek az Európa Kupa elődöntőjében szereplő Borussla Dortmund ellen. A dortmundlak most már arra sem számíthatnak, hogy meg­szerezzék a második helyet. Ezért a Meldertchher SV és az Einracht Frank­furt vetélkedik egymással. Az Ml gyföelme és o Győr veresége az NB I két nsgy eseménye A magyar labdarúgó bajnokság 8. fordulójának eredményei közül kétségte­lenül meglepetést kelt a tatabányalak győri győzelme. Kevesen várták a KK­ban meglehetősen dicstelenül szerepelt MTK—Dózsa elleni győzelmét is. Ugyan­csak kevesen számítottak a Vasas komlói vereségére. Az eddig vezető Ferenc­város csapata ls csak nagy üggyel bajjal szerezte meg a Népstadionban a ta­lálkozó mindkét bajnoki pont|át. A kiesés szélén álló Debrecen nehezen adta meg magit Dorogon. A szegedi csapat becsületlel küzdött, de meg kellett ha­jolnia a Honvéd nagyobb tudása előtt. Részletes eredmények: AZ L LIGA . ÁLLÁSA í. Dukla Praha 18 12 4 2 37:14 28 2. Baník Ostrava 19 9 7 3 40:23 25 3. Slovan Bratislava 19 10 4 5 32:21 24 4. VSS Košice 18 10 3 5 31:19 23 5. Slovnaft Bratisl. 19 8 6 5 30:17 22 6. Tatran Prešov 19 8 4 7 29:23 20 7. Spartak Sokolovo 19 9 2 8 31:28 20 8. Jed. Trenčín 18 7 B 5 20:18 20 9. Spartak Brno 18 B B B 22:21 18 10. SONP Kladno 19 6 4 9 23:29 16 11. Sp. Hr. Králové 19 B 1 12 29:36 13 12. CKD Praha 18 B 1 11 18:31 13 13. TZ Tflnec 18 5 3 10 24:50 13 14. Sp. Motorlet 19 1 3 15 10:48 5 1:0(0:0) Slovnaft Blava SONP Kladno Bratislava, 7000 néző. Játékvezető Ham­bálek. Góllövő: Scherer. A napos, de szeles Időben lefolyt mér­kőzésen egyik csapat sem mutatott va­lami jó játékot. Voltak a mérkőzésnek olyan Időszakai, amikor szinte barátsá­gos jellegűnek tűnt a találkozó. A lanyha iram után rendkívül izgalmas, érdekes hajrára került sor, amikor a hazai csa­pat teljesen beszorította ellenfelét és sok lövés záporozott Blin kapujára. Gűlt azonban csak az utolsó percben ért el, amikor Scherer egy szögletrugás után futtából megtalálta a sűrű védelemben mutatkozó kis rést, s ezen keresztül a hálóba vágódott a labda. Bár a hazai csapat volt fölényben az egész mérkőzés során, a kladnóiak ls teremtettek jő gólhelyzeteket. Kétszer Csak a komáromiak értek el döntetlent A II. liga hat találkozóján a pályaválasztó győzött. A II. labdarúgó-liga szlovákiai cso­portjának vasárnapi fordulójában győ­zelmet arattak az élcsapatok, s így a Spartak Trnava továbbra ls 8 pont előnnyel vezet a bajnoki táblázaton. Spartak Trnava—Jednota Žilina 1:0 (0:0). A trnavalak aránylag nehezen harcolták kl győzelmüket az utóbbi Idő­ben feljavult 211inalak ellen. Slovan Nitra—Smrečina Banská Bystri­ca 5:1 (4:0). A hazai csapat ismét igen eredményesen szerepelt, de formajavu­lása kissé későn következett be. Ferencváros—Pécs 3:2. A bajnokság­ban pontveszteség nélkül vezető ferenc­városi csapat a vártnál nehezebben vet­te ezt az akadályt a Népstadion első délutáni találkozóján. Végül ls Albert kivételes gölképessége döntött, ákl csa­pata mindhárom gólját szerezte. A pé­cslek góljait Dunai II lőtte. MTK—Dózsa 2:1 (1:1). Erre a találko­zóra ls a Népstadionban került sor. A Glasgowban vesztes MTK-ra rá sem lehetett Ismerni. Különösen a fedezet­pár: Nagy és Vasai fogott ki Jó napot és állandóan támadásba lendítette a Kutl vezérletével szépen kombináló csatársort. Az MTK mindkét gólját Kutl, mlg a Dó­zsáét Bene szerezte. Győri ETO—Tatabánya 0:1 (0:0). A for­duló talán legnagyobb meglepetése. A vendégcsapat csupán rajtaütésszerű támadásokkal kísérletezett és egy Ilyen alkalommal Csernal megszerezte a ta­lálkozó egyetlen gólját. A hazalak két­ségbeesetten Igyekeztek megmenteni leg­alább az egyik bajnoki pontot, de igye­kezetüket nem kísérte szerencse, Illetve Gelel a tatabányaiak kapujában ragyo­góan állt őrt. Komló—Vasas 2:1 (1:0). A vendéglá­tók csapata határtalan lelkesedéssel ve­tette magát a küzdelembe és megérde­melten szerezte meg a találkozó mind­két bajnoki pontját. A győztes együttes mindkét gólját Rónai szerezte, akinek lövéseivel szemben Baróti első számú kapusjelöltje: Szentmlhályl tehetetlennek bizonyult. A Vasas becsületgőlját Ma­chos lőtte. Dorog—Debrecen 2:1 (0:1). A hazai csapat eleinte sehogysem boldogult a remekül védekező debrecenlekkel, külö­nösen azok kapusával, |akabbal szemben. Félidőig még a vendégcsapat vezetett Alaxai góljával és a dorogiak csupán a hajrában kerekedtek felül, amikor ts Szuromi és Kertes találtak be egy-egy alkalommal Jakab kapujába. SZEGED-BUDAPESTI HONVÉD 1:2 (1:1) (z) — Szegeden délelőtt került sorra a Honvéd elleni bajnoki mérkőzés. A ha­zai csapat ezúttal is lényegesen Jobb tel­jesítményt nyújtott, mint az elmúlt baj­noki Idényben. Az érdekes, jólramú, de nem túlságosan magas színvonalú talál­kozón a szegedi együttes végig egyen­rangú ellenfélnek bizonyult. Lényegesen több gólhelyzete ls volt a hazalaknak. A vendégek sokkal jobban kihasználták a helyzeteiket. A második Honvéd gól mintha a szegedlek kedvét szegte volna és egy ideig szárnyszegetten folytatták a küzdelmet. Közvetlenül a mérkőzés vége előtt hatalmas hajrába fogtak és adódott ls egy-két Igazán nagy lehetőségük, de a csatárok Irányzékával továbbra ís baj volt. A válogatott jelöltjel közül mind Tichy, mind Sipos Jó formáról tettek tanúbi­zonyságot. Az olimpiai csapat jelöltjei: Michalec, Nógrádi és Komora ugyancsak jól sze­repeltek. Nagy György, az olimpiai csa­pat jobbszélsője ezúttal a szokottnál hal­ványabb teljesítményt nyújtott. AZ NB I ÄLLÄSA: 1. Ferencváros 7 7 0 0 16: 5 14 2. Honvéd 8 5 2 1 18: 8 12 3. Tatabánya 8 4 3 1 13: 4 11 4. Győr 8 4 3 1 10: 5 11 5. MTK 8 4 1 3 11:10 9 6. Dózsa 6 3 2 1 9: 5 8 7. Vasas 8 2 4 2 6: 6 8 8. Dorog 8 2 3 3 7: 8 7 9. Komló 8 3 1 4 5:11 7 10. Szeged 8 2 2 4 7:10 6 11. Csepel 7 2 1 4 6: 8 5 12. Pécs 8 1 3 4 4: 7 5 13. Diósgyőr 8 1 2 5 3:10 4 14. Debrecen 8 0 1 7 2:20 1 MEGTÖRTÉNT A CSOPORTBEOSZTÁS az olimpiai selejtezőre A tokiói olimpia kosárlabda-tornájá­nak eddigi résztvevői a következők: az Egyesült Államok, Brazília, Uru­guay, Puerto Rico, Peru, az Egyesült Arab Köztársaság, a Szovjetunió, Olasz­ország, Jugoszlávia, Lengyelország, Csehszlovákia és a rendező Japán. Az olimpiai tornára nevezett többi csapatnak selejtező mérkőzést kell Ját­szania. Június 4—13 között kerülnek lebonyolításra a selejtező mérkőzések, melyeken 14 válogatott együttes vesz részt. A csapatokat két csoportba osz­tották be, és mindkét csoportból két­két együttes Jut majd el Tokióba. Az első csoportba Magyarország, Né­metország, Izrael, Finnországé Svá|c, Ausztria és Görögország kerül. A második csoport résztvevői: Spa­nyolország, Bulgária, Belgium, Francia­ország. Hollandia, Luxemburg és Nagy­Britannia. MEGKEZDŐDÖTT A KOSÁRLABDA VB Szombaton megkezdődött Peruban, a IV. női kosárlabda-vllágbaJnoKság, me­lyen 13 ország válogatottjai vesznek részt. Tizenegy évvel ezelőtt rendez­ték meg az e'ső világbajnokságot, ame­lyet az Egyesült Államok csapata nyert meg. Az amerikaiak győztek a máso­dik világbajnokságon ls, ezzel szem­ben a legutóbb Moszkvában megrende­zett harn.adlk világbajnokságon már az európai csapatok jeleskedtek. Legutóbb a Szovjetunió győzött Bulgária, Cseh­szlovákia és Jugoszlávia előtt. A perui világbajnokság «ls5 mérkő­zését Chile Játszotta Japánnal. A chilelek 87:57 arányban győztek. A csehszlovák válogatott Dél-Koreá­val, Argentínával és Jugoszláviával ke­rült egy selejtező csoportba. E cso­port első mérkőzésén Dél-Korea 87:58 (37:26) arányú győzelmet aratott Argen­tína felett. A VB-n résztvevő öt európai csapat közül elsőnek a franciák szereplésére került sor. A francia válogatott ala­csony színvonalú küzdelemben 38:32-re nyert Paraguay együttese ellen. A csehszlovák válagatott első mérkő­zésére vasárnapról hétfőre virradó éj­szaka, közép európai Idľ; szerint íjjal két órakor kerül sor Dél-Korea ellen. Kardvívóink Bratislava nagydíjáért Idén Ismét Dástra léptek Csehszlová­kia legjobb ifjúsági és felnőtt kardví­vói, hogy megküzdjenek Bratislava Nagydíjáért. Az immár gazdag hagyo­mányokkal rendelkező versenyre össze­sen 44 vívó (15 Ifjúsági és 29 felnőtt) nevezett küztük a tavalyi országos baj­nokság legjobbjai. A prágai, bratisla­vai, brnól és olomoucl kardvívók érde­kes és színvonalas küzdelmet vívtak. A verseny végeredménye: felnőttek: 1. Simek (Prága), 2. Peštál, 3. Lejpold (mindkettő Brno). Ifjúságiak 1. Kol­lár 2. Miklóssi (mindkettő Bratislava), 3. Sladký (Brno). (kJ lapon tornászok Košicén A košicei sportcsarnokban mintegy 3000 néző jelenlétében került sor a ja­pán tornászok, (nők és férfiak) cseh­szlovákiai bemutatkozására. Mivel a legjobb csehszlovák tornászok ez Idfl szerint az amerikai Egyesült Aillamok­ban vendégszerepelnek, csupán barátsá­gos Jellegű bemutató gyakorlatokat végzett mindkét együttes. A vendégek­nél különösen Endo és Tsamral (fér­fiak) valamint Satouh (női) versenyző, míg a csehszlovákoknál Chmlral gyakor­lata aratta a legnagyobb sikert. (ti) • Csehszlovák döntő a palermói nem­zetközi teniszverseny női számában. Az elődöntőben Suková 6:2, 6:2-re nyert a nyugatnémet Sturm, Kodešová pedig 7:5, 6:4-re győzött az ausztrál Schacht ellen. A döntőbe került a Suková—KoudeiKá ve­gyespáros ls. A SPORTFOGADÁS HÍREI A ŠPORTKA hetének nyerőszámai: 4 7, 28 33 36 42 Prémiumszám: 45 A SAZKA helyes tippjei: 123456789 10 11 12 11211XX1 1 2 1 X SZÍNHÁZ Hétfő, április 20. FILMSZÍNHÁZAK (Bratislava): HVIEZ­DA: Musztángok (USA) 15,30, 18, 20.20, SLOVAN: Fekete Péter (cseh) 15.30, 18. 20 30, PRAHA: Vörös kocsma (francia) 10.30, 13 30, 16, 18 30, 21, METROPOL: Kék fátyol (cseh) 15.30. 18, 20.30, PO­HRANIČNÍK: Bájos ember (cseh) 15.45, 18 15. 20 45, TATRA: Köd (NDK) 15 45, 18.15, 20.45, PALACE: Feleségem férje (lengyel) 22, MIER: Félelem (cseh) 16.30, 19, DUKLA: Jánošík I.—II. rész (szlovák) 18, 20.30, OBZOR: Az ég meg­hódítói (szovjet) 18, 20.30, PARTIZÁN: Életet Ruthnak (angol) 17, 19.30. FII.MS/.INHAZAK |Kiltlc«|: SLOVAN: Vörös kocsma (francia), TATRA: A ha­zugság városa (olasz) PARTIZÁN: A koronatanú (angol), DUKLA: A Tlta­nic végzete (angol), ŰSMEV: Kék fá­tyol (cseh). SZÍNHÁZAK (Bratislava): NEMZETI SZÍNHÁZ: Márta (19), ÚJ SZÍNPAD: Amikor Rómában vasárnap van (19.30) Állami SZÍNHÁZ (Košice): MA: A sár­kány, HOLNAP: Sebhely (19). A TELEVÍZIÓ MŰSORA Bratislava: 17 30: Angol nyelvlecke ke*­dőknek. 18.00: Fantasztikus találmány, riportműsor. 18.30: Telesport. 19.00: TV Híradó. 19 30: Nagy Morvaország, közve­títés egy kiállításról. 20.00: Ugo Betti: Korrupció az Igazságügyi palotában, TV­játék. 21.50: TV Híradó. 22.05: Tarka ze­ne. u .'időjárás • Prága Nagydíjáért röplabdatornát rendeztek, amely ezzel az eredménnyel zárult: 1. CH Praha, 2. Dukla Kolín, 3. Lokomotíva Praha, 4 Spartak Sokolovo. A ČH Praha valamennyi ellenfelét le­győzte. tiriŕ Általában derült Idő. Az éjszakai hő­mérséklet a Duna-menti síkságokon 5—7 fok, másutt 2—4 fok. A völgyek­ben és Kelet-Szlovákiában gyenge taláj­mentl fag-yok. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18—22 fok. Mérsékelt, majd élénk déli szél. Délután és estefelá délnyugaton fokozódó felhőzet. „OJ Szó" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti i szerkesztő bizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő Szerkesztőség: Bratislava Rnrkéhn n in T.u(n». 522 39, 512 23. 335 68, — főszerkesztő: 532 20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 508 39 Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8\ telefon: 503 89 Előfizetési' dlt havnni. fi _ ifjí. T«,.' Jesztj i Posta Hírlapszolgüat. Előfizetéseket elfogaá minden postahivatal fs postai kíabesítfi. Külföldi megrendeljek: PNS « Cstredni expedícia tlače, Bratislava, Gottvvaldovo nám 48'vil K-07 ' 411J3

Next

/
Oldalképek
Tartalom